Erdély címererdély ma logó
július 25. kedd | Kristóf, Jakab napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5617 RON | 100 HUF: 1,4927 RON | több
2017.07.11. | 14:35 Székelyföldre látogat jövő héten Klaus Iohannis román államfő

1969 16
Fotó: puterea.ro

Hargita és Kovászna megyébe – Románia két magyar többségű megyéjébe – látogat július 18-án Klaus Iohannis román államfő.

A székelyföldi látogatást Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője jelentette be kedden, amikor az államfő programját ismertette.

Az elnök egyebek mellett felkeresi a csíksomlyói ferences kegytemplomot, a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozó üzemet, a csíkszeredai megyeházán pedig a térség háromszáz választott önkormányzati képviselőjének és közigazgatási tisztségviselőjének jelenlétében tartandó tanácskozáson vesz részt.

Dobrovolschi Románia egyik legismertebb, Kelet-Európa legnagyobb zarándokhelyeként jellemezte Csíksomlyót, ahova Romániából és más országokból és érkeznek hívők. Az elnök a látogatásával jelezni szeretné, hogy bátorítja a hagyományápolást, fontosnak tartja a felekezeti szabadságra vonatkozó alkotmányos jogokat, valamint a helyhatóságok és egyházak közötti kulturális, szociális és oktatási partnerséget – tette hozzá.

Iohannis felkeresi a csíkszeredai Szent István Otthont, ahol kézművesekkel, őstermelőkkel és helyi idegenforgalmi vállalkozókkal is találkozik, jelezvén, hogy Hargita és Kovászna megye fejlődése szempontjából, de romániai „brand"-ként is fontosnak tartja a falusi turizmust és biogazdálkodást. Dobrovolschi szerint az államfő Sepsiszentgyörgyön fejezi be látogatását, ahol kis- és középvállalkozások, klaszterek és inkubátorházak képviselőivel találkozik.

A szóvivő szerint Iohannis személyében hosszú idő óta először látogat román államfő ebbe a két megyébe, célja pedig az, hogy tájékozódjék a helyi problémákról, és felmérje a régió fejlesztési lehetőségeit.

Az elnök július 18-i programját Vrancea megyében, a marasti mauzóleumban fejezi be, ahol részt vesz az első világháború egyik legnagyobb romániai ütközetének centenáriumi megemlékezésén, hogy az első világháborúban elesett román katonák emléke előtt tisztelegjen – mutatott rá az elnöki hivatal szóvivője. Hozzátette: fontos megemlékezni a román hadsereg dicsőséges pillanatairól, az államfő szerint pedig most már ideje komolyabban venni a felkészülést a „Nagy Egyesülés" centenáriumára, vagyis Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó, 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés századik évfordulójára.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi hét + nyolc ?



Ardeal írta (2017.07.12. 13:37:36)
Lehet és kell is kritizálni johannist,de modhat bárki bármit ponta rosszabb lett volna nála.ponta rengeteg elképesztő magyargyűlölő intézkedést hozott miniszterelnökként amiben béláék is maximálisan támogatták mert kőkeményen részei voltak a kormánynak,ahogy 21éve folyamatosan mindig,most is.Mintahogy basescu is sokkal jobb volt pontánál.teljesen mindegy hogy miket mon mostanában b.,a lényeg az hogy amikor hatalmon volt akkor volt a legjobb a magyr-román viszony államközi és erdélyi szinten is.Nem b., és nem johannis hozta a magyargyülölő intézkedések döntő többségét.béláék sokkal többet ártottak az elmúlt27évebn az erdélyi magyarságnak(meg azok is akik rájuk szavaztak)mint b. és j. A sokak által teljesen értelmetlenül sztárolt sepsipolgi ésa bajuszosháromszékielnök is sokkal többet ártott az erdélyi magyaroknak mint b.és j.A polgiék folytatták,újították meg a neptuniárulást2éve a brassói havasokban-azerdélyi magyrok gyorsított porlasztását.Ez sokkal súlyosabb mint j.ténykedése

Várközi írta (2017.07.12. 12:29:56)
Azt kéne végre tudomására hozni, hogy soha többé nem fogunk rá szavazni.
(Mert annak ellenére hogy a három magyar megye teljesen narancs volt, irányunkban még egy olcsó gesztust sem tett, sőt mindenben csak ellenünk lépett).

Pintyőle írta (2017.07.12. 11:38:34)
Vigyázzunk,mert semmi jót nem hoz Erdélyi magyaroknak.Nehogy a hátsó szándéka legyen Csíksomlyói búcsú elrománosítása,és a migránsok magyar megyékbe való írányítása.

Várközi írta (2017.07.12. 10:37:30)
Kicsoda is Iohannis, szász, német, román? Nem szegény fizikatanárból lett szekus.

Gátkötők írta (2017.07.12. 09:33:11)
Marastiben az ő vérei harcoltak a románok ellen...

Szabó írta (2017.07.12. 05:38:51)
Reméljük, hogy egy pár jó nagy medve fogja várni a bakkszászt.

Tortátjonisnak írta (2017.07.12. 01:24:51)
Tojást Neki egy Ráccsal vagy mint Bil Gates-nek tortát a Pofájába

Tömrer írta (2017.07.12. 00:03:22)
Olyan érzése van az embernek,mintha Ceasescu érkezne....brrrrr! Mondjuk tudtuk, hogy ő legalább román volt, de ez ?! Marastibe pedig vezekelni megy, mert meg merte látogatni a székelyeket ?? Úristen mi meg erre szavaztunk !

Margit írta (2017.07.11. 22:38:09)
Megy értesíteni a székelyeket,hogy tökéletesen meg van oldva a kissebbségi kérdés ROmániában,mint ahogy azt már külföldön hangoztatta, csak a székelyek nem nézik az útjairól készült tudósításokat és nem tudják ezt.

Elesett Patkányok Mauzóleuma írta (2017.07.11. 20:45:12)
Az elesett patkányok mauzóleuma
I(J)ohannist várjuk Wass Albert ihlette irodalmi műsorral ha Székelyföldre jön. A patkányok honfoglalása és Üzenet haza (a víz szalad, a kő marad) verseket kell románra lefordítani és felolvasni neki.

A patkányok bementek a kamrába és Nagy Egyesülést hirdettek a zsírosbödön tetején.
A patkányok igényt tartottak a házra, amit az Ember épített, és lyukakat fúrtak a falába, hogy egyesítsék a házat vackaikkal amiket az istálló alatt kapartak maguknak.
Kimentek a Mauzóleumnak elnevezett szemétdomb tetejére is, hogy szétfoszló szőrcsomók és kukac-lerágott csontok közt megemlékezzenek az ott elhantolt dicsőséges patkány tetemekről. Volt, amelyiket az Ember vágta agyon a lapáttal, mert megrágta a ház falát, és volt, amelyiket az Ember kutyája fojtott meg.
A 20. század a patkány hódítások évszázada volt. Volt már ilyen a történelemben, és voltak már patkánybirodalmak amik úgy elmúltak, hogy mára csak a rossz emlékük maradt.

Jozsef írta (2017.07.11. 20:26:39)
Bizonyitott !! Senki se varja, se Borboly Csaba , sem akarki mas, nem erdemli meg, O egy nagy renegat, elfelejtette, hogy az ossz szasz, svab, rokonsagat fejkvotaban eladtak. O( nem )egy allamelnok. O egy kivalazztott szemely akinek kell bizonyitani a vilag nagyhatalmai fele, hogy ez a Romania egy demokratikus akarmi. Ennek akar O megfelelni es ott ahol kell, akkor pontosan amikor szukseg van ra. Bizonyitott, nem kell bizni benne.

Homo sapiens írta (2017.07.11. 15:58:37)
MIFELE EGYESULES VOLT EZ ???!!!.
Ez egy szuveren allam teruletenek, brutalis katonai megszallasa es elrablasa volt.

Afhgan közmondas: a megszalloknak van orajuk, nekunk van idönk.

Muad-dib írta (2017.07.11. 15:57:39)
Ez most amolyan bocsanatkeres lenne? Remelem lessz a sok udemeresnek annyi esze, hogy legalabb egy fekete szalagot kosson a kezere, tiltakozasul az elnok kijelenteseire.
Szemely szerint, ha vezeto lennek, megtennem azt, amit a protokoll eloir, aztan hagynam menjen Isten hirevel.

Falusi írta (2017.07.11. 15:41:13)
Jön és megállapítja, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel megvan elégedve.
No esetleg a románjainak ígér előjogokat.

Szenvedő írta (2017.07.11. 15:33:52)
Örvendek, hogy az Államelnök megtiszteli Székelyföld népeit a látogatásával. Ezt tegye sürübben, az ország minden megyéjében.
Nem értékelem le a közölt terveit a MEGYÉNKBEN, mert hasznosak. EGY nagy fontosságú látogatására hivnám fel a figyelmét,- tekintse meg a lerombolt-fosztott volt gyárainkat is, amelyeken jó magam is sokat izadott,- hátha jó ötlete támadna! TEGYE EZT A MEGYENÉPE ÉRTELMÉBEN-ÉRDEKÉBEN!!!

Bulcsú írta (2017.07.11. 14:44:26)
Menjen Bivalybasznádra!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  schiffer     jbc     orbán     gyergyó, csík     orbán viktor     aut     attila + falu + franciaorszag     attila + franciaorszag     nyárádszereda     autópály     tánctábor     kalamár kertész zsolt     attila falu + franciaorszag     tan     bán zsófia     háromkút iskola adomany     társkeresö     interjú     bbte     colectiv  
Kulcsszófelhő