Erdély címererdély ma logó
június 24. szombat | Iván napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5673 RON | 100 HUF: 1,4773 RON | több
2017.06.15. | 05:39 Wass Albert utcanév Kézdivásárhelyen

2168 11
Ez lett volna a Wass Albert utca
Fotó: Iochom István

A kézdivásárhelyi ügyészség a bűnvádi eljárás megszüntetését javasolva zárta le a helyi önkormányzati képviselők elleni eljárást a Wass Albert utcanév kapcsán – közölte tegnap Bokor Tibor polgármester.

Mint mondta, az iratcsomót vizsgáló Simona Codruţa Chindea ügyész által aláírt, június 7-i keltezésű átiratot a napokban kapta meg. Kézdivásárhely polgármestere úgy vélekedett, nagy vonalakban az ügyész is ugyanazokra az érvekre hivatkozik, mint annak idején ő maga, amikor kifejtette, hogy mondvacsinált, megfélemlítési kirakatperről van szó, hiszen a kormánymegbízott által megtámadott és a Wass Albert utcanévre vonatkozó helyi határozatot soha nem alkalmazták.

Ezért az ügyészség is azt a döntést hozta, hogy nem folytatja tovább a bűnvádi eljárást. Bokor Tibor abban reménykedik, hogy a prefektus is észhez tér, és nem fellebbez, nem idéz elő újabb mesterséges feszültséget a magyar és a román közösség között.

Mint ismeretes, az ügyészség kérésére a megyei rendőrség folytatta a bűnügyi kivizsgálást a Wass Albert utcanév ügyében. Azokat az önkormányzati képviselőket hívták a megyei rendőrségre, akik tagjai voltak az előző önkormányzatnak, és megszavazták, majd visszavonták a névadásról szóló határozattervezetet.

Iochom István / Háromszék


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi egy + tíz ?



Dühös románszakértő írta (2017.06.20. 22:35:17)
Susru katolikus befolyásoltság alatt áll. És a katolikus egyház uszítja a román titkosszolgálat megbízásából a székelyt a szórvány ellen és a szórványt a székely ellen. Ő speciel a szórvány oldalról uszít a székelyek ellen. A székelyeknél is megvannak.

Árpád írta (2017.06.17. 22:52:51)
Ideje volna már, hogy összegyüjtsenek minden olyan dokumentumot, amely Wass Albet ártatlanságát bizonyítja!

Amerikában már sikerült bebizonyítani Wass Albert ártatlanságát! Össze kellene, hogy fogjanak a Magyar polgármesterek és alpolgármesterek valamint a Magyar pártok, hogy egy olyan csoportot hozzanak létre, amely összegyüjtene minden Wass Albert ártatlanságát bizonyító dokumentumot.

Minden olyan esetben amikor bírósági, rendörségi,... esetek adódnának, a jól felkészült csoport bemutathatná bizonyítékait. Ezt, csak egyszer kellene megcsinálni, mert a siker esetében lehetne hivatkozni a döntési eredményre!

Wass Albert van olyan népszerü és fontos személye Erdélynek/Székelyföldnek/Partiumnak,..., hogy ezt kivitelezzék!!

Susru-nak. A Széthúzást, érdektelenséget CSAK azok eröltetik a Magyarságra, akik a Magyar nyelvet csak arra használják, hogy kifejezzék magukat, DE akik nem Magyar érzelmüek!

A Magyar érzelmüek számára FONTOS Wass Albert!!!

Kocsis Éva írta (2017.06.17. 18:49:21)
Susrunak!
Nagy bátorság kell név nélkül nyilatkozni, de még nagyobb, butaságáról(finom vagyok és "nőies") ily módon tanuságot tenni!

Tibor írta (2017.06.17. 13:08:50)
Susru!
Magyar iró volt és Kézdivásárhely egy magyar város.
Csak ennyi. Nem elég?

Susru írta (2017.06.17. 09:40:52)
egyetértek az elöttem szólóval! nem nagyon érdekli öket és nagy a széthúzás,még a székelyek között is! egyébként megkérdezem,hogy mi köze lenne a szép és kies fekvésű városnak egy mezőségi földesúrhoz??

Vesszen Trianon írta (2017.06.16. 14:07:26)
A székelyeknek kisebb gondjuk is nagyobb annál hogy a nemzet nagyjait méltó módon megtiszteljék. Ha netán akad egy két olyan "renitens" aki mégis fel mer vetni ilyen és hasonló a problémát lemagyarkodózzák, valósággal a földbe döngölik. Szovátán a péterferenc névre hallgató, rabló, volt polgármester adta kétszer is, hogy biztos legyen, rendőrkézre azt a polgárt aki a saját udvarán saját pénzén állított szobrot Wass Albertnek.
Az országrablók, nemzetáruló judemeráj segédlettel megyei tanácselnöki poszttal jutalmazták.

Kocsis Éva írta (2017.06.16. 11:49:14)
Nagyon szomorú, hogy Kézdivásárhelyen a székelyek ennyit nem tudtak kiharcolni, sőt határtalan gyengeségüket bizonyítandó, farkukat behúzva vissza is vonták fellobbanó(!!!) bátor kezdeményezésüket!
Szegény Wass Albert, sosem hittem volna, hogy egy ilyen "hajlékony" derekú nemzet fia is!!!

Syd írta (2017.06.15. 23:28:24)
Legyen Wass Albert utca.

Edekon írta (2017.06.15. 20:52:57)
Marosvásárhelyen van Széchenyi István és van Bethlen Gábor utca. Kitalálhatják könnyen, milyen helyen fekvő, milyen jelentőségű utcák azok.

Egy székely írta (2017.06.15. 13:03:08)
Gyáva társaság volt, meghátráltak, pedig Wass Albert nem ezt érdemelte volna.

Tibor írta (2017.06.15. 12:46:35)
Wass Albert nem követte el azt, amivel a románok vádolják.
Bezzeg Antonescu!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  pont ma     katolikus líceum     háromkút iskola adomany     klaus iohannis államfő a válsághelyzet miel     tan     bán zsófia     sógor csaba     szekelykal     rmdsz     régió fejlesztés     autópály     bricsesz     szász jenő     videó     aut     székelykál     recept ma     colectiv     klaus iohannis     bodza  
Kulcsszófelhő