Erdély címererdély ma logó
július 28. péntek | Szabolcs napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5656 RON | 100 HUF: 1,4944 RON | több

Archívum
2017.05.13. | 05:47 Együttélés negatív spirálban

2421 1
Fotó: Albert Levente

Nem lehet tárgyalni, mégis tárgyalni kell a sepsiszentgyörgyi magyar–román együttélés problémáiról, tartja Antal Árpád. A város polgármesterével támadásokról, védekezésekről és a Guruianu-ügyről is beszélgettünk.


– Sepsiszentgyörgy elmúlt szűk évtizede szép megvalósításokat és elmaradásokat egyaránt hozott, a magyar–román együttélés ügye azonban nem tekinthető sikertörténetnek. Miért nem sikerült példaértékű modus vivendit kialakítani?
– Kezdjük onnan, hogy a 2008-as önkormányzati választási kampány során indult a Pentru Comunitate (A közösségért) elnevezésű román civil kezdeményezés, amelynek keretében fiatal román civilek vették fel a harcot a hagyományos román pártokkal és képviselőikkel. Ebből a csapatból került akkor a városi önkormányzatba független képviselőként Mădălin Guruianu. Olyan körülmények között, hogy a román pártok közös listát indítottak a választáson. Akkor ez jó alapnak tűnt a magyar–román együttélés előremozdításához. Az a típusú, nagyon szélsőséges, intoleráns, magyarellenes politikai képviselet ugyanis, amelyet a többi román képviselő felvállalt, nem foglalkoztatja az itt élő románság jelentős többségét. Megítélésem szerint a szentgyörgyi románok sokkal kisebb mértékben elégedettek a képviseletükkel, mint a szentgyörgyi magyarok. Őket elsősorban az érdekli, hogy a gyerekeiket tudják román óvodába, iskolába járatni, és erre Szentgyörgyön adottak a lehetőségek. Meg hogy javuljon az infrastruktúra, jobb körülmények között tudjanak közlekedni, legyenek munkahelyeik, hogy ne kelljen elmenniük a városból.

– A legutóbbi népszámlálás mégis román népességcsökkenést jelzett...
– Ne feledjük, hogy nagyon erős mágnesek működnek a közelünkben. Annak a román embernek, akit zavar a magyar környezet, mindössze 30 kilométerrel kell arrébb költöznie, de az ország 200 kilométerre fekvő fővárosa is közelinek számít, és roppant nagy a vonzereje. A magyarok esetében mindez azért nem működik hasonló hatásfokkal, mert számukra a város sokkal többet jelent puszta megélhetésnél. Az egyetemet végző román fiatalok jelentős hányada nem tér vissza Szentgyörgyre, és épp az a baj, hogy a helyi románság képviselői nem akarnak ezzel a helyzettel szembesülni, megoldásokat találni. Ők azt szeretnék elérni, hogy Sepsiszentgyörgy román többségű város legyen, mert úgy gondolják, akkor majd nem mennek el innen fiataljaik. Márpedig erre elég kevés esély kínálkozik.

– Mégis miért tűnt önmagában jó alapnak az előrelépéshez, hogy egy független román jelölt önkormányzati képviselői mandátumot nyert?
– Korábban parlamenti képviselőként az autonómia eszméjének egyik zászlóhordozója voltam, és úgy gondoltam, ezt önkormányzati vezetőként is folytatnom kell. Olyan eszközökkel is, mint például a kulturális autonómia érvényesítése, ami ugyebár arról szól, hogy ahol egy közösség kisebbségben van, jogosult dönteni az őt érintő kérdésekben. Ennek szellemé­ben azt próbáltam megvalósítani, hogy mindenben, ami a román iskolákról, színházról, kulturális pályázatokról vagy a Pro Urbe díj odaítéléséről szól, elsődlegesen a négy román tanácsos alkosson véleményt. Ha négyük közül hárman valamire rábólintanak, akkor a magyar többségű testület sorakozzon fel a döntésük mellett. Ennek szellemé­ben nem vétóztuk meg 2009-ben Buda Stela Pro Urbe díjra jelölését, holott erős ellenérzéseink voltak a javaslattal szemben.

– A román közösség is gesztusértékűként kezelte ezt a döntést?
– Nem érkezett különösebb reakció a részükről, természetesnek tartották, hogy ennek így kellett történnie. Semmiféle bizalomerősítő hatását nem tapasztaltuk, továbbra is gond maradt, hogy miért nem megyünk december elsejét ünnepelni. Mindig akadtak témák, problémák, amelyek elnyomták e döntésünk üzenettartalmát. A Mihai Viteazul tér rendezése is hasonlóan visszhangtalan és viszonzatlan maradt. Mégsem állíthatom, hogy a 2008–2011 közötti gesztusainkat a román közösség nem hálálta meg, hiszen a 2012-es választáson a szavazó románok 40 százaléka rám adta a voksát – négy román jelölt ellenében. Én ezt úgy fordítom le, hogy az emberek értékelték a gesztusokat, politikai képviseletük azonban nem.

– Mégis akkoriban kezdődött el a máig tomboló harc az önkormányzatok és a prefektúra intézménye között. Vagy épp ezért?
– A harc onnan indult, hogy Codrin Munteanu prefektus olyan dolgokat kezdett feszegetni, amelyek korábban nem voltak a román–magyar helyi szintű viták részei. A székely zászlót 2008-ban tettük ki a polgármesteri hivatal homlokzatára, a magyar feliratokat, szimbólumainkat célzó nagyon rendszerezett, pontosan időzített prefektusi támadásözön viszont 2011-ben kezdődött. Mindez olyan szintre süllyesztette a magyar–román viszonyt, amelyben mi folyamatos védekezésre kényszerültünk, hiszen szerzett jogokat voltunk kénytelenek megvédeni.

– A fiatal románoknak erre a folyamatra nem volt befolyásuk, vagy szándék sem rá?
– Ennek a civil közösségnek a két legmarkánsabb egyénisége időközben politikai pályára lépett: Mădălin Guruianu a liberális párt, Dan Manolăchescu pedig a Demokrata Párt megyei szervezetének elnöke lett. Felcsillant a remény, hogy általuk a két párt viszonyulása megváltozik. Sajnos, nem ez történt. Dan hamar bedobta a törülközőt, hagyta a politikát, Mădălin továbbvitte, de megyei szinten továbbra is a szociáldemokrata párt maradt a legerősebb. Minden visszaalakult a régi helyi politikai elit által vezetett társadalommá. A Ioan Lăcătușu körül formálódó székelyföldi románok civil fóruma – amely nem legitim közösség, hiszen soha nem méretkezett meg választáson –, az ortodox egyház igyekezett diktálni a román politikai döntéseket, elvárásokat fogalmaztak meg irányukba. És elsősorban a prefektusok ügyében váltak „királycsinálókká”.

– Nem segíthetett volna ebben a Guruianu-vonal erősítése? Az időnként megoldásként felmerülő változat, a román alpolgármester megválasztása?
– Amikor 2012-ben kétharmados többséggel győzött az RMDSZ, fel sem merült a kérdés, hogy a románok benyújtsák a számlát az alpolgármesterség tekintetében. Erre csak 2016-ben került sor, amikor az RMDSZ még nagyobbat nyert. Ez azonban Mădălin magánakciója volt, semmilyen egyeztetés nem előzte meg, sem alkudozás. Egy reggel arra ébredtem: Mădălin Guruianu polgármesteri tisztségre pályázik, hogy alpolgármester legyen. Ezt így fogalmazta meg kampányplakátjain is. Pillanatig sem állítom, hogy ne lehetne alpolgármester, sőt, ő lenne az első azon a listámon, hogy kivel dolgoznék együtt szívesen. Az a benyomásom azonban, hogy a kérése visszautasítására való hivatkozás nem volt egyéb, mint Szentgyörgyről való távozásának elegáns ürügye. Számomra kérdőjeles az ő titkosszolgálati beszervezésének története is. Az a sztori akkor lenne hiteles, ha a megkeresést követően kiáll a nyilvánosság elé, és jelzi a szándék tényét. Egy jogállamban persze nem szabadna előfordulnia, hogy egy titkosszolgálat politikust vagy közéleti civilt próbál beszervezni. A helyzetünket azonban jól érzékeltette, amikor egy korábbi román belügyminiszter megkérdezte tőlem: Árpi, hogy bírod Szentgyörgyön annyi szekus között?

– Mennyire tartja valósnak azokat a párhuzamokat, amelyeket magyarok és románok egyaránt lobogtatnak: magyar alpolgármester Brassóban, Kolozsváron, Aradon?
– Nagyon hamisak ezek a párhuzamok. Brassóban például nem azért lett magyar alpolgármester, mert gesztust akartak tenni az ottani magyarságnak, hanem azért, mert az RMDSZ nélkül nem jött volna ki az aktuális politikai matematika azok számára, akik többséget akartak alkotni a brassói önkormányzatban. Kolozsváron is hasonló volt a helyzet. Olyan is előfordul, hogy politikai befektetés gyanánt, de az emberi teljesítmény alapján is megtartják a magyar vezetőt, akkor is, ha már nincs szükség az RMDSZ szavazataira. Hasonló történt Aradon. De ezek mögött is többnyire politikai számítások húzódnak, legtöbb helyen a kétharmados többség biztosításához kell az a két-három szavazat.

– Szentgyörgyön nem beszélhetünk a politikai matek szükségességéről. Más szempontok képbe kerülhetnek?
– Továbbra is tartom magam korábbi vállalásomhoz: abban a pillanatban, amint a rendőrség, csendőrség, tűzoltóság vezetésében és állományában is érvényesül a város magyarságának 75 százalékos aránya, indítványozni fogom román alpolgármester kinevezését. Addig azonban senki se várja el, hogy feladjuk ezeket a tisztségeket a magyarság egyetlen bástyáját jelentő önkormányzatokban. Hiszen ha a dekoncentrált intézmények élén fel is bukkannak magyarok, olyan még a kommunista időkben sem fordult elő, hogy a rendőrségnél legalább parancsnokhelyettesi szinten ne legyen magyar ember. Fontos elvi alapkérdés, hogy a választott tisztségek ne képezzék alku tárgyát, ennek ellenére el tudok képzelni román alpolgármestert Sepsiszentgyörgyön, ha teljesülnek az előbb felsorolt igényeink.

– Beszélhetünk erre irányuló próbálkozásokról?
– Beszélgetések, próbálkozások voltak. Amióta azonban a prefektúra 2011-ben elindította szökőárszerű támadását szimbólumaink és nyelvhasználatunk ellen, erre nincs valós lehetőség. Hogy lehet párbeszédet kezdeményezni azokkal, akik az erdélyi magyarság felszámolását célozzák? Mit lehet kezdeni például a románok civil fórumának legutóbbi nyilatkozatával, amely fölösleges luxusnak nevezi az egészségügyben a magyarnyelv-használatot? Mi a baj azzal, ha egy magyar gyermek vagy idős ember el tudja mondani a kórházban, hol fáj? Kinek a jogait, érdekeit sérti ez? Ki lesz ezzel kevesebb? Vagy mit kezdjünk a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében tett kijelentéssel, miszerint a magyar politikum élő pajzsként használja a gyermekeket?

– Merre vezethet az út tovább? Egyáltalán: van ilyen?
– Muszáj utakat, megoldásokat keresnünk. Épp a Pro Urbe kitüntetés kapcsán nemrég leültem az ortodox egyház és a román civil fórum képviselőivel, és azt ajánlottam, hogy öt magyar és öt román részvételével hozzunk létre egy kerekasztalt. Nem érdekel, ki lesz az az öt román, egyetlen kikötésem van: öt olyan ember legyen, aki képes végrehajtani, amiben megegyezünk. Nem konkrét végrehajtó hatalomra gondolok, mert formális hatalommal talán nem rendelkeznek, informálissal azonban annál inkább. Listázzuk mihamarabb a problémákat, mert meggyőződésem, hogy van legalább harminc olyan kérdés, amelyre két hét alatt választ találunk. Mert valahogyan ki kell törnünk ebből a negatív spirálból, amelyet egy sor paranoia táplál.

Csinta Samu
3szek.ro


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

József írta (2017-05-13 11:02:43)
A kérdés:létrejött-e a kerekasztal ?

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  fehér-fekete fotók     luizi     régió fejlesztés     colectiv     magyarkurir     orbán     gyergyó, csík     m4     schiffer     székelyvágta     fogaras     bán zsófia     autópálya     sebestyén péter plébános     háromkút iskola adomany     erdőszentgyörgy     ferencz zsombor     bbte     tan     autópály  
Kulcsszófelhő