Erdély címererdély ma logó
augusztus 18. péntek | Ilona napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5883 RON | 100 HUF: 1,5110 RON | több

Archívum
2017.04.28. | 09:01 Dancs Árpád kapja a Pro Urbe díjat Sepsiszentgyörgyön

2179
Fotó: Henning János

Harmadik nekifutásra döntött a Pro Urbe díj odaítéléséről a sepsiszentgyörgyi tanács: a megyeszékhely legmagasabb kitüntetését idén Dancs Árpád nyugalmazott zenetanár kapja. Ünnepélyes átadására vasárnap délben a Bod Péter Megyei Könyvtárban kerül sor, az önkormányzat román tagjai azonban távol maradnak az eseménytől, mert nem tartják elfogadhatónak a román jelölt mellőzését. A helyi tanács tegnapi ülésén az előző két alkalomnál visszafogottabb, de igen keserű hangú vita már inkább a román–magyar viszonyról, mint a díjról szólt.

Dancs Árpád érdemeit röviden Sztakics Éva alpolgármester foglalta össze, és azt is elmondta: a Székely Mikó Kollégium volt tanárát egy véndiák, a jelenlegi iskolaigazgató és a tánccsoportot vele együtt alapító, szintén Pro Urbe díjas Péter Albert ajánlotta, és a kulturális szakbizottság négy szavazattal, a két román tanácstag tartózkodása mellett el is fogadta a jelölést.

A háborúnak vége, és valaki azt hiszi, hogy nyert, de valójában veszített, hiszen még jobban elmélyítették a szakadékot a román és a magyar közösség között; reméltem, hogy valaki véget vet ennek, de nem így történt – szólalt fel Rodica Pârvan, hangsúlyozva, hogy nem a személy, hanem az eljárás ellen van kifogásuk. Ő maga ilyen körülmények között elutasítaná a díjat, de most nem erről van szó, hanem arról, hogy nem volt elég jóindulat a magyar többségben Ion Cucu érdemeinek elismeréséhez: habár idejében leadták az iratcsomót, ide-oda sétáltatták őket, lebegtették, majd ejtették a szabályzat módosítását. Úgy látszik, román és ortodox személy már nem kaphatja meg ezt a díjat, és mivel ezt diszkriminációnak érzik, nem is vesznek részt az átadásán; illetve a Pro Urbe díjas Buda Stela tudatta, hogy csak azért is elmegy az ünnepségre, érezzék magukat kényelmetlenül a jelenlevők. Rodica Pârvan ismételten kifejezte sajnálkozását „a felforrósodott elmék győzelme felett”, és bejelentette, hogy még a városból is elmegy a következő napokban, három egymást követő tanácsülésen pedig minden tervezetnek ellene szavaz, tiltakozásként.

„2009-ben, amikor a román közösség Buda Stela nyugalmazott – és nem magyarbarátságáról ismert – tanárt jelölte a Pro Urbe díjra, még reméltem, hogy ezzel a gesztusok versenyét indítjuk el, egy olyan spirált, amely kimozdítja a román–magyar viszonyt a gyanakvásból. Példát akartam mutatni a kulturális autonómiából, abból, hogy elfogadjuk a román közösség jelöltjét akkor is, ha nem értünk vele egyet” – felelte Antal Árpád polgármester, aki szerint ezt igazolja, hogy a magyar oldalról érkező gesztusok válasz nélkül maradtak, illetve olyan válaszokat kaptak, amelyek nem felfelé, hanem lefelé tartó spirálba terelték a dolgokat. Nem használhatjuk szimbólumainkat, nem építhetünk azt, amit akarunk, nem kapjuk meg azokat a létesítményeket – sportbázisokat, lőtereket –, amelyeket más városoknak átadnak, folyton csak „fékeznek, fékeznek, fékeznek”. A Hargita és a Kovászna megyei prefektusok nem átallják nyilvánosan kijelenteni, hogy itt nekik egyéb feladataik vannak; talán itt nem ugyanazok a törvények érvényesek, mint Arad vagy Teleorman megyében?

A prefektusok nem saját fejük szerint tevékenykednek, ők a kormány megbízottai, és azt végzik, amit kirónak rájuk Bukarestből, ahol halvány fogalmuk sincs arról, hogy itt mi történik, hogy itt az autonómia ténylegesen működik, ha jogilag nem is létezik – vágott vissza Rodica Pârvan, és leszögezte: a polgármester nem teljesítette a román és a magyar közösség közötti közvetítő szerepét.

Hajlandó vagyok a román–magyar viszony újratervezésére, és a jövő év, Románia centenáriuma nagyon is alkalmasnak látszik arra, hogy beszéljünk a szőnyeg alá sepert kérdésekről, a be nem tartott ígéretekről – jelentette ki végül Antal Árpád, hozzátéve, hogy az elmúlt 100 év több gondot okozott a magyarságnak, mint amennyit megoldott.

Demeter J. Ildikó
Háromszék


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  wass albert     fehér-fekete fotók     hagyományőrző     aut     autó     londonban     csiki sör     háromkút iskola adomany     interjú     bán zsófia     gyergyó, csík     semjén zsolt     bbte     szász jenő     mi nem ünnepelünk     ojtoz     csillagösvény     haromkut     tan     autópálya  
Kulcsszófelhő