Erdély címererdély ma logó
március 23. csütörtök | Emőke napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5555 RON | 100 HUF: 1,4737 RON | több
2017.03.10. | 10:05 Újabb volt kommunista börtönparancsnokot állítottak bíróság elé

1257 5
Forrás: Inquam Photos

Emberiesség elleni bűncselekmények miatt bíróság elé állította csütörtökön a román legfőbb ügyészség Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát, akit 102 elítélt, köztük 90 politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.

Petrescut azzal vádolják, hogy 1959-ben és 1960-ban, a galaci börtön parancsnokaként módszeresen embertelen és megalázó bánásmódnak, testi, lelki kínzásnak vetette alá a – kommunisták által ellenforradalmároknak nevezett – politikai foglyokat, megfosztotta őket emberi jogaiktól, politikai meggyőződésük miatt ölt meg embereket.

Petrescu embertelen magatartását példázza, hogy áldozatai haláláról a családot nem értesítette, a holttesteket jeltelen sírokba temettette, így a családtagok nem tudják, hol nyugszik a börtönben elpusztult hozzátartozójuk – olvasható az ügyészségi közleményben.


Hirdetés

A legfőbb ügyészség arra hivatkozik, hogy a kínzás, embertelen bánásmód, testi sértés és gyilkosság a kommunizmus idején is bűncselekménynek minősült. Az új büntető törvénykönyv (Btk.) szerint az emberiesség elleni bűncselekmények nem elévülnek el. A hatályos román Btk. életfogytiglani, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azt, aki – politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt – alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait.

A volt galaci börtönparancsnok ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) tett büntetőjogi feljelentést.

Romániában 2013-ban kezdődött a sajtó által „kommunista pribékeknek" nevezett egykori börtönparancsnokok büntetőjogi elszámoltatása: közülük eddig kettőnek az ügyében született ítélet. A hírhedt Ramnicu Sarat-i börtön egykori parancsnokát, Alexandru Visinescut tavaly februárban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélték, ő már megkezdte büntetése letöltését. Ugyancsak húszéves szabadságvesztésre ítélték első fokon Ion Ficiort, a peripravai munkatábor egykori parancsnokát tavaly márciusban.

Petrescu a harmadik volt börtönparancsnok, akit több mint fél évszázad elteltével vonnak felelősségre Romániában a kommunizmus idején elkövetett bűneiért.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi kilenc + hét ?



Joe írta (2017.03.11. 23:40:20)
Hoer8,nincs igaza!!! Minden emberi lenynek megkell adni a vegtisztesseget,es akarmilyen vallasi szertartassal,ami eleteben volt,eltemetni!!! A legnagyobb gyalazat ha egy emberi lenyt bedobnak egy lyukba mint egy allatot. Mar a korral odahaladtunk (dicseret illetei azokat akik ezt teszik),hogy meg a kedvenc allataikat is melto modon eltemetik.

Szekely írta (2017.03.11. 21:00:44)
A börtönparacsnokot elítélik rendben. Ki küldte az ártatlan embereket a börtönbe?Nem a bíró nem az ügyész, ök önként megvádolták magúkat és bevonúltak a kommunista börtönbe szenvedni.

Hoer írta (2017.03.11. 16:50:16)
Meg kelet volna hagyni az ugyet amig meghal,mar ugyis mindegy neki.....

Bodosi írta (2017.03.11. 16:47:38)
Legalab mutasa meg,hogy hova temetette a halotakat.

Hoer8 írta (2017.03.11. 16:41:15)
Meg kelet volna hagyni az ugyet amig meghal,mar ugyis mindegy neki.....


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  fehér-fekete fotók     gyergyó, csík     zászló     recept     bbte     autópálya     háromkút iskola adomany     térség fejlesztés     wass albert felolvasás     kanyaró     szász jenő     tan     nagyvarad     colectiv     wass albert     tőkés     rmdsz     jat     interjú     bán zsófia  
Kulcsszófelhő