Erdély címererdély ma logó
január 24. kedd | Timót napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4973 RON | 100 HUF: 1,4525 RON | több
2017.01.08. | 22:05 Hangzatos kormányígéretek az RMDSZ-nek

3270 17
Forrás: vremeanoua.ro

A Sorin Grindeanu vezette, szerdán beiktatott PSD-ALDE-kormány programja számos egyéb terület mellett a kisebbségek helyzetére is kitér.

A mintegy 170 oldalas program két oldalban foglalkozik azzal, milyen intézkedéseket tervez a kabinet a kisebbségi jogok terén. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke korábban a Krónikának elmondta: ezt jórészt az RMDSZ programjából emelték át, többek között ezért is támogatják a kormányt.

A dokumentum kisebbségekkel foglalkozó fejezetében a kormány vállalja, hogy lépéseket tesz annak érdekében, hogy szavatolják a kisebbségekhez tartozó polgárok jogát nemzeti önazonossága megőrzéséhez és fejlesztéséhez, hogy Románia alkotmánya, az EU-csatlakozás során vállalt kötelezettségek és a vonatkozó nemzetközi egyezmények szellemében teljes mértékben megnyilvánulhassanak a közéletben, a közigazgatásban, az oktatásban és a kultúrában, szabadon gyakorolhassák vallásukat, illetve használhassák anyanyelvüket.

A program szerint elő kívánják mozdítani a közös erőfeszítéseket és a párbeszédet a nemzeti kisebbségekkel a törvényhozási folyamat javítása és a nemzeti önazonosság megélése érdekében.
A kisebbségekkel kapcsolatos politika célja a nemzeti, kulturális, vallási és nyelvi indentitás megőrzése. Küzdeni kívánnak a diszkrimináció ellen és toleranciát hirdetnek, valamint a sokszínűség értékeit népszerűsítik. Bátorítják a nemzetiségek közötti párbeszédet, és törekszenek a szélsőségesség, sovinizmus és antiszemitizmus minden formájának megszüntetésére, emellett a roma közösség helyzetének javítását is célul tűzik ki.

A kabinet vállalja, hogy támogatja a Romániában élő nemzeti kisebbségek státusát rögzítő kerettörvény elfogadását, valamint az ebben a törvényben rögzített intézmények létrehozását.
A kisebbségek anyanyelvén zajló oktatás témájában a kormány a parlamentben jelen levő kisebbségekkel való konzultációt követően az oktatási törvényhez kapcsolódó jogszabályt fogad el.
A kormány a kisebbségek nyelvi identitása, hagyományai és kultúrája megőrzése érdekében támogatja a kisebbségek kulturális intézményeit, ingó és ingatlan kulturális örökségének megőrzését, és felgyorsítja a kisebbségi egyházak és közösségek ingatlanainak visszaszolgáltatását.

Mindezek érdekében kormányzati intézkedéseket tesznek, így törvényeket is hoznak a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájának gyakorlatba ültetése érdekében, a kormány pedig támogatja a kisebbségek státusáról szóló törvény elfogadását. A kormány emellett anyagilag is támogatja a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet, és biztosítja a vallási örökség megőrzéséhez és fejlesztéséhez szükséges feltételeket.

A kisebbségvédelem az ország EU-csatlakozása során tett vállalások szellemében abban is megnyilvánul, hogy alkalmazzák az oktatási törvény kisebbségi anyanyelvi oktatása vonatkozó cikkelyeit, megerősítik a kisebbségek törvényhozói és végrehajtói struktúrákban való jelenlétének intézményes keretét országos és helyi szinten, egy esetleges közigazgatási átszervezés során pedig figyelembe veszik a különböző régiók hagyományait, nyelvét és kultúráját. Emellett biztosítják a kisebbségek számára az anyanyelvi rádió- és televízióműsorokat. Fontos kitétel, hogy szabályozni kívánják a helyi közösségek jelképhasználatát is – írja a kronika.ro.


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi öt + egy ?



Gergely j írta (2017.01.12. 23:11:37)
Matyi .Szuper vagy,amit irtál.

Tömrer írta (2017.01.09. 22:01:51)
A román kormányok 100 éve ígérgetnek! Szerintem azt várják,hogy mikor fogyunk már el...Viszont mintha ők is fogynának!

Borsos Géza írta (2017.01.09. 21:39:31)
Csupa üres szólam és szócséplés! A kulcs mondata az egésznek: "a kormány vállalja, hogy lépéseket tesz annak érdekében, hogy szavatolják a kisebbségekhez tartozó polgárok jogát nemzeti önazonossága megőrzéséhez és fejlesztéséhez," Jól kell érteni: " a kisebbségekhez tartozó polgárok" jogairól szól! Ezek egyéni jogok és ezzel ki is merült az egész! Közösen az RMDSZ nemzetáruló vezetőivel egyetértésben kidolgozott néphülyítő propaganda szöveg, minden konkrétum nélkül! Ugyanezek eddig is szerepeltek minden "protokollban", és ez az eddigiek közül a leggyengébb! Ezek tudatában biztatta összefogás RMDSZ listára való szavazásra a magyar kormány és a kolozsvári magyar értelmiség a magyar és székely embereket!!!

Balla Sandor. írta (2017.01.09. 16:44:33)
Na>LOPAS-CSALAS-HAZUDOZAS-'''NELKUL'''-ES BOCSANAT KERES AHOGY AZ'''USA'''KERT ES KAPOTT AZ OSLAKOS ROKONAINKTOL-BEKEBE --SZERETETTEL--Na<s>.............!!!!!!!!!!!!!!!1

Vilmos írta (2017.01.09. 15:33:50)
Olyan szegény még senki sem volt, hogy ne tudott volna ígérni. A románoknál meg ez, hatványozottan igaz! Majd ha látjuk a tényeket, akkor elhisszük az ígéreteket!

Matyi írta (2017.01.09. 14:15:06)
A cikk elolvasása után egy matematikus úgy fogalmazna, hogy
n+1 ígéret! Rengeteg román ígéret és el fogadom hogy még jól
is hangzik. Azonban én inkább arról írok, hogy mit kellett volna még ígérni:
- alkotmány módosítást!! Többek közt olyan vonatkozásban, hogy Románia nem egy nemzetnek az állama, hanem az összes itt élő népnek az állama, tehát nem nemzetállam, hanem a román, cigány, magyar, német, szerb,
szlovák, görög, török, tatár, orosz, ukrán, bolgár, makedón, zsidó, örmény stb nemzetekhez tartozó népek állama. A gyula- fehérvári határozatban 1918-ban is így fogalmazták meg:
"Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő népnek" Wikipédia .
- meg kellett volna ígérni, hogy a marosvásárhelyi rádió műsorában szombat és vasárnap reggel, az egy-egy órás,
cigányoknak sugárzott műsort a cigányok anyanyelvén fogják
ezentúl sugározni és nem románul.
- többek közt autonómiát kellett volna ígérniök nekünk, magyaroknak, amiért Marosvásárhelyen már többször is tüntet

Laposmenti írta (2017.01.09. 13:24:07)
Hiszem mikor latom! Romaniaban papiron csak bla bla RMDSZ illetve Dragnea bla bla

Szigurd írta (2017.01.09. 13:20:06)
@ Tamas

Velemenyem szerint a valasz mindegyik kerdesere a NEM lesz !Ezektol a semmi emberektol csakis semmi kaphatunk,...akarcsak eddig,

Sas írta (2017.01.09. 12:28:09)
Ígérni és semmit be nem tartani lassan 100 éves hozzáállása az országrabló, zsigereiben magyargyűlölő és irtó oláh megszállóknak, amihez jó seggnyaló módjára asszisztál a judemeráj maffia nap mint nap hazudva, hogy a magyarság érdekeit képviselve minden lehetőséget kihasznál és feltételekhez köti a kormányzati együttműködést, ami már negyedszázados félrevezetés és senki nem kéri számon!

Gyalogos írta (2017.01.09. 10:49:08)
Tamas, ha minden ígéretét teljesíti az új román kormány, Ön megígéri, hogy magyar ékezetekkel ír egy erdélyi magyar internetes újság levelezői rovatában? Megígéri? Becsszóra? Azt is megígéri, hogy helyesen leírja a Batthyáneum nevét? Ha nem tudta, nem tudja helyesen leírni, higgye el nekem, könnyebb gyorsan utánanézni, ellenőrizni, mint két RMDSZ-fóbiás mondatot leírni. Ahogyan szokta.

Susru írta (2017.01.09. 10:34:33)
ezt eddig ugyanigy az összes román kormány megígérte,csak mi akarunk belemagyarázni új dolgokat, és hiába várunk...

Hunor írta (2017.01.09. 09:57:29)
Tamás azonos vagyok véleményével,azonban tegnap este 8-án olyasmiket árultak el aromán TV-ben,hogy igen Romániát is külföldi gyeplővel irányítják amióta EU.-NATO tag lettünk. Persze lehet,hogy fognak engedni,mert Donáld új főnök meg-ígérte,hogy fog segíteni,mert itt nincs demokrácia ,amióta a NATO a lábát betette Európába,de Putyin is igazságot akar Európában látni!!

Fuszulán írta (2017.01.09. 08:06:24)
Na és ha ígért az oláh hatalom! Máskor nem ígért? Ha egyvalamit tud, az az ígérés. De annak még az ellenkezője sem igaz. Soha. Még véletlenül se! Melyik ígéretét tartotta meg valaha is? Ennek a fajtának még a budiig se lehet elmenni a szaván. Különben is csak a külföldnek szólnak az ígéreteik. Jól mutat s úgysem lesz számonkérve tőlük.

Tamas írta (2017.01.09. 04:24:48)
Akkor ezutan a prefektusi hivatalokban is ott lessz a SZEKELY ZASZLO SZEKELYFOLDON?
Lessz allamilag financirozott Magyar egyetem?
Lessz Magyar nyelvu orvosi es gyogyszeresz kar Marosvasarhelyen?
Vissza jon a Batthaneum Magyar kezre?
Hat a Miko? Na meg a Nagyvaradi puspoki palota?
Es az autonomia? stb.
Na es az erdeink? stb.

Tibor írta (2017.01.08. 23:42:14)
Hiszem, ha látom.
Főleg az autonómiát.

Szenvedő írta (2017.01.08. 22:45:49)
Valóban nagyon meglepö igéretek, teljesen szokatlan.
Na, ez igen. A megvalósitásaik érdekelnek!

Tankogy írta (2017.01.08. 22:21:23)
Boldog lennék, ha a cipőm nem lenne már tele az ígérgetésekkel. Hiszem, amikor látom! Mert már sok mindent átéltem és életem folyamán háromszor változott a rendszer, és minden alkalommal jöttek az ígéretek.Gondoljunk csak meg, mrt ebben segít a csángók időszámítása a rendszerekről:régi magyarvilág,románok béjövetele, kicsi magyar üdő,és 1945 után.És azt kérdeztem adatközlőimtől, mikor,mióta volt a régi magyarvilág. Válaszuk:régecske, ejsze mióta a világ. De aztán nem így történt!Azóta sok mindent megtapasztaltak,szegények!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  szászrégen     demokrata sz     mol liga     szilágyi zsolt     néppárt     rmdsz     bán zsófia     bbte     szász jenő     mpp     autopalya     1     nemzeti t     tan     szabó Ödön     autópálya     háromkút iskola adomany     aracis     mol rom     benzin  
Kulcsszófelhő