Erdély címererdély ma logó
január 22. vasárnap | Vince, Artúr napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4955 RON | 100 HUF: 1,4565 RON | több
2016.12.30. | 08:59 Elveszíti tisztségét Madéfalva polgármestere

2865 3
Forrás: nava.hu

Elveszíti tisztségét Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere, miután a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék jogerős döntéssel elutasította az általa tavaly benyújtott fellebbezést – számol be Kovács Attila a kronika.ro-n.

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) korábban összeférhetetlenséget állapított meg Szentes esetében, emiatt szűnik meg a mandátuma. Az eljárás több mint másfél évig tartott, a jogerős döntés végül októberben született meg, a prefektúra pedig december közepén továbbította az erre vonatkozó rendeletet a községvezetőnek.

Adrian Pănescu, a prefektusi hivatal szóvivője kérdésünkre elmondta, a törvény értelmében a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék határozata nyomán a polgármester mandátuma hivatalból megszűnik, így a községvezetői feladatköröket az alpolgármester gyakorolhatja a helyi önkormányzat megbízása értelmében. A prefektusi hivatal a helyzetről tájékoztatást küldött a közigazgatási és regionális fejlesztési minisztériumnak, a belügyminisztériumnak és az Állandó Választási Hatóságnak, a tisztség betöltéséhez szükséges időközi polgármester-választás kiírásáról a kormány fog dönteni.

Szentes Csaba esetében az összeférhetetlenséget 2014 júniusában állapította meg az ANI, ezt követően a polgármester a marosvásárhelyi ítélőtáblánál fellebbezett. Az első fellebbezés elutasítása után tavaly januárban fordult jogorvoslatért a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez, de ott sem járt sikerrel. A polgármester az ügynökség szerint 2009. szeptembere óta megsértette a 2003-os keltezésű 161-es törvényt, amelynek értelmében a polgármesteri tisztség összeférhetetlen az egyéni vállalkozói engedéllyel. Szentes az ANI megállapítása után közölte, a vállalkozói engedéllyel mezőgazdasági tevékenységet folytatott, és nem végzett semmilyen kereskedelmi tevékenységet. „Nem könnyű egy olyan országban élni, ahol a polgármester teljesen törvényes körülmények között nem végezhet mezőgazdasági tevékenységet vagy bármilyen más olyan tevékenységet, amely nem kötődik a tisztségéhez” – jegyezte meg Szentes Csaba korábban. Most is megkérdeztük az elöljárót, hogy mit szándékozik tenni ebben a helyzetben, de nem kívánt nyilatkozni.

A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék Antal Attila volt csíkszeredai alpolgármester ügyében is hasonló döntést hozott, elutasítva a volt elöljárónak az ANI megállapításával kapcsolatos fellebbezését. Mivel ő már nem tölt be választott tisztséget, számára ez a döntés nem jár következményekkel. Az ANI 2014 februári közleménye szerint Antal Attila 2008. június 20. és 2013. december 13. között alpolgármesteri tisztségének betöltésével egy időben egy cég ügyvezetője is volt. A volt alpolgármester a jelentés nyilvánosságra hozatala után közölte, az említett céget pszichológiai rendelő üzemeltetése céljából hozták létre, ő ott nem dolgozott, jövedelmet nem szerzett, és az ügynökség vizsgálatáról értesülve a céget felszámolta – írja a kronika.ro.


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi egy + négy ?



Hunor írta (2016.12.31. 12:57:23)
Lilla tudja az a baj,hogy az emberek elfelejtik Csaba tevékenységét.Az jó ha rajtam segített és jól is tette kötelessége volt..stb. Madéfalvi nép pont a Gyurcsány politikát utánozza.

Lilla írta (2016.12.31. 00:13:19)
Madéfalva lakossága kellene, hogy kiálljon Szentes Csaba mellett!

Meg kellene, hogy tegyenek mindent, hogy támogassák a polgármestert!

Ha, most a törvény győzött, akkor a következő választáson újra meg kellene választani Szentes Csabát!

Még fiatal és több lehetőséget kellene nyújtani a számára, hogy kibontakozzon!!

Édes Erdély írta (2016.12.30. 17:02:31)
Egy magyar polgármester már a saját földjét sem művelhetei meg Erdélyben?


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  térség fejlesztés     gyergyó, csík     bán zsófia     bbte     borbely laszlo     magyarellenes     református     háromkút iskola adomany     szászrégen     interjú     eltűnt férfi     autopalya     béranya     téka szamosújvár     egeszsegugyi biztositas     tan     miklósi edit     aracis     autópálya     1  
Kulcsszófelhő