Erdély címererdély ma logó
június 24. szombat | Iván napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5673 RON | 100 HUF: 1,4773 RON | több

Archívum
2016.11.25. | 08:31 Kelemen: Románia nem tartja be nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit

3392 36

Az RMDSZ két árnyékjelentését ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök Strasbourgban, az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának soros ülésén november 24-én. Kelemen Hunor szerint az, hogy Románia két éves késéssel nyújtotta be a Kisebbségvédelmi Keretegyezményről szóló jelentését azt mutatja, hogy nem veszi komolyan sem saját, sem pedig a nemzetközi szerződésekben elfogadott vállalásait.

Románia két éves késéssel, 2016 februárjában nyújtotta be a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény alkalmazásáról szóló jelentését az Európa Tanácshoz. Az RMDSZ úgy találta, hogy a jelentés alapvetően hamis képet sugall a kisebbségi jogok, illetve az anyanyelvhasználat romániai helyzetéről, ezért árnyékjelentést készítettek erről, illetve a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazására vonatkozó jelentésről is. Ez utóbbiban pontról pontra követik a Chartát és példákat mutatnak be, amelyek alátámasztják, hogy Romániában – különösen 2011 után – rendszeresen sérül a kisebbségi jogok alkalmazása, megsértik az elfogadott törvényeket és azokat a nemzetközi szerződéseket, egyezményeket, amelyeket a román parlament ratifikált a ’90-es, illetve a 2000-es években. A felvetett problémák, kifogások mellett ugyanakkor javaslatot tesznek különböző megoldásokra is. Az RMDSZ két árnyékjelentést nyújtott be: egyik az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének romániai gyakorlatba ültetésére vonatkozik, a másik pedig a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazására.

Kelemen Hunor kifejtette, az RMDSZ által készített árnyékjelentések célja bemutatni, hogy a 2003-as alkotmánymódosítást követően Románia nem fogadta el azt a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, amelyet nemcsak megígért, hanem, amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezmény bizonyos mértékben elő is ír. A Szövetség elnöke szerint, ha Románia az előírás szerint, 2013-ban benyújtotta volna jelentését, lett volna lehetőség időben korrigálni mindazt, ami most mulasztásként jelenik meg. „Az, hogy Románia két éves késéssel nyújtotta be a jelentését azt mutatja, hogy Románia nem veszi komolyan a saját vállalásait, nem veszi komolyan a nemzetközi szerződésekben elfogadottakat, és mivel nem létezik szankció, ezt nyugodtan meg is teheti. Megteheti azt is, hogy 2 éven keresztül ne nyújtson be jelentést” – mutatott rá.

A Szövetség elnöke példákkal támasztotta alá az árnyékjelentések létjogosultságát. Elmondta, Románia ma olyan új eszközöket használ a kisebbségi jogok megsértésére, illetve a törvények be nem tartására, amelyek nem a mindennapi politika területéről érkeznek, és amelyekhez nem férnek hozzá a politikusok: bírósági ítéletek hosszú sora korlátozza az etnikai, nemzeti szimbólumok használatát. „Bírósági ítélettel kimondják, hogy el kell távolítani a nyilvános terekről a székely zászlót, amely egy közösségnek, a székely-magyar kisebbségnek a szimbóluma. Közben más regionális identitással bíró közösségek használhatják szimbólumaikat. Románia erős regionális identitásokkal rendelkező állam: Moldvában és Dobrudzsában például szintén használnak regionális szimbólumokat, és ez senkit nem sért”– szögezte le az elnök, hozzátéve, hogy a bíróságok csak a székely zászló, a székely szimbólumok esetében hoznak tiltó intézkedéseket. „És mit tehet egy politikus? Nem tehet egyebet, mint a bírósági ítélet végrehajtása előtt fejet hajt, hisz demokráciában is, diktatúrában is, minden politikai rendszerben a bírósági ítéletet végrehajtják” – mondta.

Emlékeztetett, hogy bírósági ítéleteken keresztül tagadják meg azt is, hogy székelyföldi civil szervezeteket, vagy gazdasági társaságokat bejegyezzenek, amelyeknek a nevükben szerepel a Székelyföld megnevezés. Az oktatás területéről a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) helyzetét emelte ki, ahol mai napig nem indították el a magyar oktatási vonalat, annak ellenére, hogy 2012. január elsejétől erre törvény kötelezi az intézményt. „Azt is mondhatjuk, hogy a MOGYE-n bevezetendő magyar oktatási vonalért bukott meg az akkori kormány. Ezt a törvényt 4 esztendeje nem alkalmazza az egyetem, nem alkalmazza senki, és senkinek semmilyen bántódása sem esik” – rótta fel.

A Szövetség elnöke a marosvásárhelyi katolikus gimnázium esetét is ismertette, kiemelve, hogy az egyház egy olyan épületben indította újra az iskolát, amelyet 1948-ban államosítottak, tőlük vettek el a kommunisták. „A 2015-ben elindított iskola működését most ügyészi eljárással próbálják felfüggeszteni. Tehát, nem politikai eszközöket használnak arra, hogy politikai döntéseket zárójelbe tegyenek és érvénytelenné nyilvánítsanak. Mert annak idején politikai döntés született arra vonatkozóan, hogy lehet magyarul, anyanyelven tanulni óvodától egyetemig, és ezt törvénybe foglaltuk” – magyarázta, majd azt is elmondta, hogy tiltakozásuk kifejezéseképp néhány hete az emberek utcára vonultak: úgy érezték, olyan jogsérelem éri őket, amelyet nem tűrhetnek tovább. „Ami a legfelháborítóbb, hogy korrupcióellenes ügyet indítanak a Rákóczi gimnázium kapcsán, mintha valaki a közpénzből vett volna el. Ez csak egyetlen példa arra, hogy hogyan lehet nem politikai eszközökkel ellehetetleníteni egy kisebbségi iskolának és mellette egy egyházi, felekezeti iskolának a működését, bizonytalanságérzetet, félelemérzetet kelteni” – mutatott rá.

A szövetségi elnök az igazságszolgáltatás és az egészségügy területéről is hozott példákat, amelyek alátámasztják az árnyékjelentéseket, sőt, a közigazgatásban is sérülnek a kisebbségi jogok. „A közigazgatásban azt látjuk, hogy a pozitív jogértelmezést bírósági határozatokkal felfüggesztik, és azt mondják, hogy amit a törvény nem ír elő, azt tiltja. A 20 százalékos nyelvhasználati küszöb esetében például azt mondják, hogy ha a törvény 20 százalék fölött teszi kötelezővé a közigazgatásban a kétnyelvűséget, a kétnyelvű feliratokat, akkor ezt 20 százalék alatt tilos alkalmazni. Mi azt a jogértelmezést tartjuk követendőnek, hogy ha a törvény nem tiltja, akkor megengedi” – szögezte le. Az RMDSZ éppen ezért javasolta ugyanazt, amit az Európa Tanács szakértői is, hogy a nyelvhasználati küszöböt csökkentse Románia 10 százalékra – vagy kösse például 5000 lakoshoz egy településen, közösségen belül –, mert csak így érvényesül az anyanyelv használata méltányos módon.

A kultúra és a tömegtájékoztatás terén is akadnak beszédes példák, mint az, hogy bírósági ítéletek tiltják, hogy az önkormányzatok Székelyföldön magyar nyelvű írott sajtót támogassanak. Ezek kiadását, megjelenését csak akkor teszik lehetővé, ha teljes egészében megjelenik mellette a román nyelvű fordítás is. Az elnök szerint ez gyakorlatilag azt mutatja, hogy Románia nem bízik a saját polgáraiban és nem akarja elfogadni egyenjogú polgárként a magyar embereket.

Kelemen Hunor zárógondolatként azt a kérdést tette fel, hogy 27 év után mi történik ebben a Közép-Kelet-európai államban, amely vállalta, hogy a kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése révén biztosítja az egyenlő feltételeket, az esélyegyenlőséget? Miért fordul meg, miért tér le Románia arról az útról, amelyen az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően elindult? A szövetségi elnök leszögezte: december 11-én ezek a kérdések is eldőlnek, akárcsak az, hogy vissza lehet-e adni a parlament hitelét, fogja-e tudni újra teljesíteni három legfőbb funkcióját, illetve vissza lehet-e állítani Romániában a jogállamiság alapját.

Közlemény


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

Joe írta (2016-11-29 00:23:14)
Tenyleg Tibor ur? Na aztan maga sem lat tovabb a szukebb kornyezetinel. Meg szerencs,hogy megirta nemetul es angolul is. Nagy tudasra vallll. Na hogy csak tudja,Erdelyben egyes helyeken ugyancsak hasznaljak. Az az erdekes,hogy megertette. Attol meg a kotta „falcs„ akarhonnan nezi.

Tömrer írta (2016-11-28 19:42:04)
Nimród is felébredhetne már, csak sajnos még hisz a mesébe!Ráadásul nevetséges módon nagy betűkkel dicséri a hazaáruló rmdsz...

Tibor írta (2016-11-28 19:27:04)
Joe!
Maga kinek drukkol?
De ettől függetlenül nem ártana ékezetes karaktereket használni és magyarul tanulni.
Mi az hogy "falcs"?
Németül falsch, angolul false, rossz magyarsággal sem falcs.

János bácsi írta (2016-11-28 08:36:32)
Nimrod....Már mindhiába ugatnak az RMDSZ csahosai. Késő román ezredes ur, a gebét hegyalatt zabozni!!! Még 2%-kot sem kaptok a választásokon. Egy embernek is és egy szervezetnek is csak egy becsülete van!! Az RMDSZ egy lejárt husosfazék leső volt mindég, elég volt belöle."""""""""" Székelyember írta (2016.11.27. 19:00:22)
Jóska apó! Én is gratulálnék,ha a rendszerváltás óta mindig így beszélt,de főleg cselekedett volna az rmdsz,ahogy most szédít bennünket Kelemen Hunor.De nem ezt tette sem ő,sem az előző elnökök egyike se.Tehát tudjuk már,sajnos talán még nem elegen,hogy ez csak kampánybeszéd.Az a csoda,hogy még mindig vannak Jóska apók,akik még mindig hisznek ennek a szélhámos társaságnak.Remélem,már nem sokáig.""""""""""

Nimród írta (2016-11-27 20:47:00)
MOST, AZT LÁTJUK, HOGY AZ RMDSZ KITARTÓAN ÉS KÖVETKEZETESEN SZOLGÁLJA A MAGYAR ÜGYEKET! MOST, EZ A FONTOS ÉS "NEM" A MÚLT!! AZ RMDSZ MEGPRÓBÁL SZÖVETKEZNI A TÖBBI ERDÉLYI MAGYAR PÁRTOKKAL IS, MELY EGY "ERS" MAGYAR KÉPVISELETET FOG JELENTENI!! EZÉRT, MINDEN MAGYARNAK AZ AZ ÉRDEKE, HOGY TÁMOGASSA AZ RMDSZ-T ÉS A TÖBBI MAGYAR PÁRTOKAT!! LEGYEN VÉGE A MÚLTBAN VALÓ KESERGÉSNEK! AZZAL, SEMMIT NEM FOGUNK MEGOLDANI! NEKÜNK A "MOST"-BAN KELL GONDOLKODNUNK!!

Székelyember írta (2016-11-27 19:00:22)
Jóska apó! Én is gratulálnék,ha a rendszerváltás óta mindig így beszélt,de főleg cselekedett volna az rmdsz,ahogy most szédít bennünket Kelemen Hunor.De nem ezt tette sem ő,sem az előző elnökök egyike se.Tehát tudjuk már,sajnos talán még nem elegen,hogy ez csak kampánybeszéd.Az a csoda,hogy még mindig vannak Jóska apók,akik még mindig hisznek ennek a szélhámos társaságnak.Remélem,már nem sokáig.

Tankogy írta (2016-11-27 16:27:50)
Én köszönöm azt, hogy nem engedtétek nyilvánosság elé a véleményemet!

Tankogy írta (2016-11-27 16:25:51)
Elég volt a széthúzásból:eredményeket várunk, és az érdekeink védelmét!arról, hogy napról napra romlik a magyarok helyzete, itt nem akarok írni most.

Nyilas írta (2016-11-27 13:45:27)
Daloskotta írta (2016.11.26. 18:45:19)

Tiasztelt uram.
Ha" Erdely jo resze nem Roman Volt" akkoe melyik része volt román?

Joe írta (2016-11-26 23:24:14)
Kedves Daloskotta,maga ugy allitja a dolgokat ,hogy aott volt a beszelgetesen az Urral,aminek sehol sem lehet a nyomara akadni. Ha megtalalja irja meg,hogy hol kozoltek le ????? Hogy maga milyen kottabol dalol az a maga dontese. Hogy kinek minek vannak megszamlalva a napjai,orai azt csak az Isten tudja,mar ha hisz benne. Hogy maga milyen nepeket tart becstelennek az a sajat dontese,de az meg semmit sem jelent!!!! Miert biztat masokat,hogy tegyenek ezt vagy azt??? Miert nem tesz maga,ha mar ilyen magas ertelemmel aldotta meg az UR? Hogy mi a szarabb ami jon azt nem tudja,mert meg mindig jobb es jobb jott,mar akinek jozan esze van es feltudja fogni,es kepes TANULNI,hogy ertelmes ember legyen. Azert meg mindig az RMDSZ a vezeto szervezet,ami normalis,hiszen a tobbi part,vagy mittudom mi semmit semtud felmutatni,csak az irigyseget,es a sovargast. Az nem visz elore senkit,csak azokat akik a jelenben a mai viszonyoknak megfeleloen gondolkoznak. Az pedig sokuknak nehez,vagy lehetetlen.

Erpe írta (2016-11-26 22:44:54)
Higy is tartaná be Románia nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit, amikor még az rmdsz sem tartja be választóival szemben vállalt kötelezettségeit?

Daloskotta írta (2016-11-26 18:45:19)
Joe , kedves,
nem en beszeltem vele" hanem Orban Ur, es Trump tisztelezben tartja pl az oroszok igenyet arra, hogy Krim az Oroszoke kell legyen, mint ahogy Karpatalja sosem Volt ukran, vagy Erdely jo resze nem Roman Volt hanem Magyar fejedelemseg sok romannal.
Egyedül a kedves franciaknak köszönhetö /tamogatva az angolokkal/ mindkettöt becstelen kegyetlen nepnek ismeri a vilag, hogy mindezen föntiek ma nem Magyrorszag reszei.
Igyekezzetek Erdelyiek Partiumiak valamit tenni mert az EU napjai meg vannak szamlalva. S ha pl Romania nem EU allam lesz többi-mint ahogy hazank Sem, akkor nektek annyi , meg a Csaucseszkus kornal is szarabb jön.
Ez nem mese....

Borosztyánkö írta (2016-11-26 18:35:31)
Már mindhiába ugatnak az RMDSZ csahosai. Késő román ezredes ur!!! Még 2%-kot sem kaptok a választásokon. Egy embernek is és egy szervezetnek is csak egy becsülete van!! Az RMDSZ egy lejárt husosfazék leső volt mindég.

ClaudiusRex írta (2016-11-26 18:28:17)
Tibor......... Csak az idioták és a magyarság árulói mennek szavazni dec. 11-én.

Tamas írta (2016-11-26 16:19:27)
Blablabla. Jonnek a vallasztasok. Minden vallasztas elott ilyen bator kijelentesei voltak az arulo judamerajnak, aztan parlamentbe kerules utan bealottak a rablobandaba kormanyozni, a kepviseletnek ezzel vege is volt. Most is az lessz, ha a Magyarsagtol annyi szavazatot kapnak, hogy elerjek a parlamentbe jutast. Nem szabad oket a parlament kozelebe sem engedni.

Sylvain írta (2016-11-26 10:18:00)
Kedves Jóska apó. Ön fejre esett? Milyen bátorságról beszél ön? Arról, hogy miniszterelnök helyettes mert lenni egy olyan kormányban, amely folyamatosan üldözte a magyar jelképeket és a magyar nyelvhasználatot, és ő és pártja hallgatni bátorkodott erről, sőt a román kormányban való jelenlétével falazott Romániának a nemzetközi szervek felé, azt "bizonyítva", hogy Romániában a magyarok olyan jól élnek, mint hal a vízben? Azért a bátorságáért, amivel benyal minden román pártnak, amely a magyarokat szidja, és az autonómiáért küzdő magyar pártokat és szervezeteket meg akarja szüntetni a román hatalommal és SRI-vel összefogva? Azért a bátorságáért, hogy minden magyar autonómia melletti megmozdulásból kivonta az rmdszt? Az olyan agymosott egyének miatt, mint ön, uralkodik rajtunk ez a banda, amely mindent megtesz a beolvadásunkért, eltüntetésünkért! Feltette ön magának a kérdést, hogy az udemeré miért csak a választások előtt pofázik autonómiáról, és magválasztása után miért hallgat?

Hímes tojás írta (2016-11-26 08:27:32)
Ádám Valerián (2016.11.25. 11:08:36)
Nem vagyok VALERIÁN fan, de most ebben teljesen egyetértek.
-
Jóska apó (2016.11.26. 07:50:32) JÓSKA APÓ CSAK MAGÁT SAJNÁLHATJA az elképesztő feledékenysége miatt!
Kelemen Hunor "BÁTORSÁGA" EDDIG VAJON HOL SZUNYÓKÁLT???!!!

Jóska apó írta (2016-11-26 07:50:32)
Gratulálok Kelemen Hunornak a bátorságáért. Akik ellenében csaholnak, sajnálom Őket. Rövid látó, elvetemült magyar ellenes egyének. Istenem tégy egy csodát, örökre hallgatasd el Őket!!

Ardeal írta (2016-11-25 23:22:13)
kh 2éve a magyargyülölő intézkedések közepette kijelentette hogy romániában demokrácia van és hogy ponta megbízható,korrekt partner.Amúgy 20éve része a bélapárt a magyargyülölő kormányoknak tehát támogatója a magyargyülölő intézkedéseknek.Jönnek a választások ezért most góbéskodik egy kicsit,a jónép többsége meg betegesen elhisz mindent.

Samu írta (2016-11-25 22:43:14)
A következő ciklusban mindenképpen bennne kell legyen az RMDSZ a bukaresti parlamentben, sőt tán még a kormányban is. Mert a következő években nem a MOGYE és a nem zászlótörvény és nem a magyar oktatás a fő téma, hanem a trianoni döntés nyomorult évfordulója, amit nagy garral fognak ünnepelni Bukarestben, az RMDSZ meg hallgatni fog, ő lesz a gyeplő a lovak szájában. Tiszta őrültség rájuk szavazni

Joe írta (2016-11-25 22:36:44)
Dalos ur azt hiszem,hogy a notat amit dalol az a kotta falcs. Mar beszelt vele,errol a temarol? Melyek azok az eselyek?

Ádám Valerián írta (2016-11-25 21:33:40)
Tisztelt KELEMEN HUNOR Elnök Úr!

A Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület elnökeként gratulálok az elnök úrnak, hogy Strasbourgban, az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának soros ülésén felhívta a figyelmet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) folyó jogsértésekre.

Amennyiben a következő négy éven át ugyan ilyen kitartással fognak küzdeni a jogainkért, mint a választási kampányokban elkötelezzem magam, hogy 2020-ban el megyek szavazni az RMDSZ-re

Dalos írta (2016-11-25 21:24:40)
Romania a Török Utra ter....Sza...k a magyarokra.
Mar beolvasztottak ugy 1 millio magyart akiknek tothesku meg kovacseau meg mit tudpm en mi a nevük. Mint Slovakiaban is a sok Kovacsova meg Farkasova...
Ezt akarjatok TI meg erdelyi es partiumi MAGYAROK?
De Trump-al az eselyek az Erdelyi magyarsag szamara meg fognak nöni.
Ha resen vagytok sokat elertek majd-DE tenni akarni kell.Trump segiteni fog. De csak ha TI is akartok tenni valamit ,ne varjatok meg az EU szeteseset, mert akkor a romanok megesznek benneteket.

Antalm írta (2016-11-25 20:34:56)
ESÉLYEGYENLÖSÉG végett konzekvensek kell legyünk mindennap és annak minden órájában, hogy leküzdjük a sok ellenünk zuditott ellenségeskedéseket! Kikövetelni azt ami nekünk is kijár jogaink elérésében!

Ditrai írta (2016-11-25 15:50:44)
Közelednek a választások...

Hunor írta (2016-11-25 13:30:39)
Hunor le az összes kalapokkal ilyenkor ezt kell mondani őszinte REÁLIS panasz felsorolása után!Most bebizonyította, hogy a népet képviseli!

Matyi írta (2016-11-25 12:50:55)
"És mit tehet egy politikus?"
Hát nem csak annyit, hogy
-kampány ideje alatt teszi szóvá,
-"utcára vonul" a vár mögé, hogy ne lássák ,
-Strasbourgban sorolja fel az erdélyi magyarságot ért sérelmeket stb.
Az erdélyi magyarságot ért, közel 100 éve tartó sérelmek, elég alapot szolgáltattak arra, hogy a választott képvise-letünknek sokkal erősebb, jogállamban elfogadott eszközöket kellett volna használnia ahhoz, hogy a román állam tényleg felfigyeljen ránk, méltóztasson észrevenni bennünket. Egyszerűbben szólva, az elmúlt 26 év alatt, amióta
az RMDSz-re van bízva a parlamenti képviseletünk, legalább
havonta százezres tüntetésekkel kellett volna figyelmeztet-
nie a román hatóságokat arra, hogy vagyunk, és követeljük emberi jogainkat. E feladat elvégzését az RMDSz nem tette meg, sőt kormányra lépett, válogatás nélkül bárkivel, azono-sulva a román érdekekkel.
Ezért az RMDSz teljes vezérkarát, Kelemen Hunorral, Markó Bélával az élen, el kell távolítani a parlamentből.

Palibá írta (2016-11-25 12:22:26)
Választások előtti demagóg árnyékjelentés, hiszékenyeknek. Bolond az, aki még az RMDSZ-re szavaz. Hajdanán-danán Markó elvtárs azzal dicsekedett Nyugaton, hogy Romániában példás módon meg van oldva a magyar kisebbség helyzete. Akkor most mit nyafognak? Attól, hogy parolázik Kelemen Orbánnal, még nem fogunk az UDMR-re voksolni. Elég volt.

János bácsi írta (2016-11-25 12:12:15)
Már mindhiába ugatnak az RMDSZ csahosai. Késő román ezredes uj. Még 2%-kot sem kaptok a választásokon. Egy embernek is és egy szervezetnek is csak egy becsülete van!!

Háromszéki írta (2016-11-25 11:55:13)
Kelemen úr csak így kampányban vette észre,hogy Románia nem tartja be a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit? 27 évet eltöltöttek a parlamentben,abból jó sokat a kormányban,és hipp-hopp most ráeszmélnek erre a hiányosságra.Érdekes,de hiteltelen minden megnyilvánulásuk.

Kisspista írta (2016-11-25 11:21:38)
Kelemen úr, mikor a húsos fazék közelében voltak akkor bezzeg minden rendben volt.Az RMDSZ mindig csak arra volt jó ,hogy legitimizálja a mindenkori romániai nemzetiségi politikát.Most olyan a nemzetközi helyzet,hogy az RMDSZ-re nincs semmi szükség.

Ádám Valerián írta (2016-11-25 11:08:36)
Az első lépés az autonómia felé, hogy ne küldjünk képviselőket Bukarestben.

25 év alatt bebizonyosodott, hogy az érdekeinket a román fővárosban csak eladni lehet (lásd képviselőink vagyonát) megvédeni nem. Kiterjedt, törvényes ellenállással tudjuk jogainkat megvédeni.

Ne felejtsük el, hogy a román politikum elfogadta, hogy amennyiben az RMDSZ nem kap 5 % szavazatot, akkor is beveszik a parlamentben ha 3 megyében megkapja a 20%-at. Ez bizonyítsa, hogy Romániának szüksége van az RMDSZ-re a magyarság további beolvasztásához.

Isten látja lelkemet, hogy nem a népem ellen cselekszem, hanem a népem felébredéséért

dr. Ádám Valerián

Tibor írta (2016-11-25 11:03:08)
Ennek ellenére el kell menni szavazni és jobb hiányában az RMDSZ-re, de folyamatosan követelni kell alulról a tisztességes magyar érdekeket szolgáló politikát.
És ez a magyar kormány feladata is.

Tibor írta (2016-11-25 11:01:02)
Az egész parlamenti ciklus alatt ehhez hasonlóan kellett volna viselkedniés folyamatosan követelni az autonómiát.

Közép-Kelet-európa egy értelmetlen fogalom.
Van Közép-Európa, meg ennek keleti része Kelet-Középeurópa.
A K.H. által haszált fogalom egy kommunista torz szülemény.
Egyébként Európa addig tart, ahol a gótikus templomokat építették, onnan Balkán. Románia egyik része oda tartozik.

Ami a MOGYE helyzetét illeti, ott azt kellett volna hangsúlyozni, hogy nem a magyar oktatási vonal hiányzik, mert azt magyar egyetemként hozták létre, a kolozsvári kisajátítása fejében. Ha valamiről, akkor ott a román vonal létjogosultságáról kellene vitatkozni

Sas írta (2016-11-25 09:49:41)
Negyedszázadnyi rablás, nemzetárulás után fedezték a tíx@rban a fehérséget!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  mezőpanit     bán zsófia     gyergyó, csík     rmdsz     háromkút iskola adomany     minimalber     valuta árfolyam     sotet     szász jenő     virágcsendélet 1887     autópály     videó     fehér-fekete fotók     sogor cssba     sógor csaba     régió fejlesztés     barlang     film     tan     interjú  
Kulcsszófelhő