Erdély címererdély ma logó
október 26. vasárnap | Dömötör napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4209 RON | 100 HUF: 1,4325 RON | több

Archívum
2012.07.28. | 18:36 Tusványos – Orbán Viktor azt üzente: jól dönt, aki nem dönt – VIDEÓ

4192 39
Fotó: Baranyi Ildikó, MTI

A Traian Basescu leváltásáról kiírt hét végi romániai népszavazásra utalva jó döntés meghozatalára biztatta Románia polgárait szombaton Orbán Viktor.

A miniszterelnök hangsúlyozta, nem avatkozhat bele abba, hogy a bukaresti „bicskázás" után ki marad talpon, és „kit hoznak ki a bálteremből", de aggodalommal tölti el, amit lát.

„Arra kérném a magyarokat, hogy érezzék át a történelmi helyzet súlyát, és az ezzel kapcsolatos személyes felelősséget is. Azt kívánom a románoknak is, és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést" – jelentette ki a miniszterelnök.

Hirdetés

Ezzel a Tőkés Lászlóval közösen kiadott péntek esti állásfoglalására utalt, amelyben az erdélyi magyarságot a vasárnap tartandó népszavazáson távolmaradásra szólították fel.

Orbán: a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták

Orbán szerint a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták. A miniszterelnök a hagyományokhoz híven a hallgatóságból érkező, írásban feltett kérdésekre is válaszolt szombaton, a Tusnádfürdőn zajló Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján.

Az új román kormánnyal való együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva kitért a hazafias és az internacionalista kormányokkal való együttműködés tapasztalataira.

Kijelentette, hogy Traian Basescu államfőt jó román hazafinak ismerte meg. „Ha jó román hazafival állok szemben, meg fogjuk találni azokat a megoldásokat, amelyek a román és a magyar hazafiaknak is megfelelnek" – jelentette ki. Hozzátette, izgalommal várja, hogy az őszi parlamenti választások után internacionalista vagy hazafias kormány alakul Bukarestben.

Orbán Viktor elmondta, azért vállalt stratégiai partnerséget Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), mert néhány rendíthetetlenül képviselt cél – mint például az autonómia – szövetséget hozott létre közöttük.

„Stratégiai szövetségben vagyunk, és kívánok sikert számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) szavaztak. Úgy tegye a miniszterelnök a dolgát, hogy a magyar eszmék irányában való elmozdulást és az itteni magyar egységet is szolgálja" – összegezte a feladatot.

Az erdélyi magyar összefogásra vonatkozó kérdésre azt hangsúlyozta, hogy az összefogáshoz erő kell. Kétségbeesettségből, szétesettségből, töredékpártokból nem jön létre erő. Azért tartotta nehéznek az Erdélyi Magyar Néppárt dolgát, mert egy erős RMDSZ-szel szemben próbál néhány ügyet győzelemre vinni.

A Fidesz 1994-es dilemmáját is felidézte. Elmondta, amikor „darabokra zúzták az első magyar polgári kormányt", a Magyar Szocialista Párt valamennyi korábbi ellenzéki pártot, így a Fideszt is meghívta a kormányba. „Ha akkor igent mondtunk volna, erkölcsileg elbukunk, és esélyünk sincs, hogy az országrontó szocialista kormányokat leváltsuk" – állapította meg. Az elmondottak alapján kívánt „jó szerencsét" az erdélyi pártoknak, hogy eldöntsék: összefognak-e vagy nem.

A hallgatóság és a miniszterelnök párbeszédét moderáló Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára összegző szavaiban az autós navigációs eszközök szótárából vett hasonlattal élve elmondta: újratervezésre van szükség, mert új helyzetbe került Európa, Közép-Európa és a határon túli magyarság.

Úgy vélte, a Tusványos keretében Tőkés László és Orbán Viktor pár navigáló műholdat azonosított. Az államtitkár Bibó István gondolatát idézve megállapította: a fejődéshez a szabadság és a közösség ügye egy ügy kell, hogy legyen.

Tőkés: a román politikusok közül Basescu jött legközelebb a magyarokhoz

A román politikusok közül a felfüggesztett államfő került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz – vélekedett Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azon a politikai fórumon, amelyet a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján rendeztek az erdélyi Tusnádfürdőn. Tőkés Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt vett részt a „Magyarország és Közép-Európa megújul" című szabadtéri fórumon.

Az EP-képviselő a nyári olimpiára építő sportpárhuzamot vonva utalt a vasárnapi népszavazásra, amelyen a felfüggesztett államfő leváltásáról kell dönteniük a romániai választóknak. „Le akarják küldeni a pályáról Traian Basescut. Hát jobb csapatkapitány a xenofób Crin Antonescu? Adják meg önök a választ" – mondta Tőkés.

Az EMNT elnöke a sportból vett hasonlattal írta le a romániai magyar összefogás esélyeit is. Kijelentette, a csapatszellem a politikában is fontos. Az erdélyi magyar politikai szervezeteknek az Orbán Viktor által 2010-ben meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerében kell összefogniuk. „A pártegység kényszerzubbonya nem illik az erdélyi magyarságra" – jelentette ki a volt püspök, majd az őszi parlamenti választásokra utalva hozzátette: „politikai megmérettetésre és erdélyi magyar válogatottra van szükség".

Tőkés László nyomatékosította, „bundázókkal" nem tud egy csapatban játszani, „olyanokkal, akik Bukarestben vajazzák le a mérkőzést, és nem az erdélyi magyarságot képviselik Bukarestben, hanem Bukarestet képviselik az erdélyi magyarság előtt" – fogalmazott Tőkés. Úgy vélte, „a doppingbotrányok", a „szabálytalanul benevezett játékosok" vezettek a politika beszennyeződéséhez. „Tisztulásra van szükség az erdélyi magyar politikában" – nyomatékosította Tőkés László. Azt is megállapította, az emberek azért fordultak el a politikától, mert a politika fordult el tőlük.

Az EMNT elnöke gazdasági kérdéseket is érintett előadásában. Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert idézve jelentette ki, az a cél, hogy a határon túli magyar vállalkozások is bekapcsolódjanak a magyar gazdaság vérkeringésébe. Azt is megemlítette azonban, hogy elszigetelten nem lehetséges a gazdasági talpra állás; ebben a kérdésben a román és a magyar érdekek egybeesnek.

Tőkés László megemlítette, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés autonómiát ígért a magyarságnak, Bukarest azonban gyarmatként tekintett a megszerzett területekre.

Utalt arra, hogy a nyugat-európai területi autonómiák gazdasági fellendülést hoztak azokon a területeken, amelyeken bevezették azokat. „Dél-Tirolban nincs munkanélküliség, Katalónia pedig Spanyolország legfejlettebb tartománya" – példázta a volt püspök. „Kérjük, keressék meg annak az eszközeit, módszereit, hogy miként tudnának támogatást nyújtani az autonómiához" – szólt a mellette ülő Orbán Viktorhoz.

A tusnádfürdői pódiumbeszélgetést a kíméletlen hőség és az erős napsütés ellenére több mint ezer érdeklődő hallgatta végig.

mti.hu

Nézze meg Orbán Viktor beszédét a Hír Tv által rögzített videón!


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

csiklincs szidónia írta (2012-07-29 21:33:34)
Jenő, akkor beszélne könnyen, ha nem lenne miniszterelnök. De így szavainak súlya van, mert belülről látja. Te tudnál-e ilyen miniszterelnök lenni. Az árnyékához se közelíthetsz. Csak irigykedsz egyfelé.

kekegbolt írta (2012-07-29 20:14:15)
Kedves Jeno!Ha azt mondanak nekem,hogy en nem kapok futest egy evig,csak paprikaskrumpli kerulhet az asztalra egy evig,vagy esetleg par evig,de akkor jobb lesz minden,helyrezokken minden,elerjuk azt amiert kuzdottunk eddig,hat en szivesen belemennek!!Ne papoljon nekem ezzel a fizetessel,netatan on is rezervista fizetest kapott,vagy pilota fizetest,vagy pensii nesimtite-t?Oruljon,hogy a kormany meg tudja adni maganak a fizeteset,mert azt nyilvan tudja,hogy kolcsonokbol tudjak mar finanszirozni!!De ha Pontaek nyernek minden "megoldodik"egycsapasra!!

Jenő írta (2012-07-29 18:54:35)
Orbán könnyen beszél, nem az ő fizetését vágták vissza. Belebeszélni könnyű, cédula nélkül.

hu írta (2012-07-29 18:03:48)
Igaza van Orbánnak !

hu írta (2012-07-29 18:03:20)
HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ MAGYAROK, HAJRÁ VIKI !
MAGYARORSZÁG GYŐZÖTT !

fortis et fidelis írta (2012-07-29 16:18:12)
Majdnem eltévedtem.
Most néztem meg Orbán Viktor beszédét a HírTv-én.
Azt hiszem korszakalkotó beszéd volt.
Többször írtam, nem mindegy milyen értékek mellé tesszük le a voksunk.
Igenis értékrend szerint kell választanunk.

tóducz endre írta (2012-07-29 14:11:48)
No meg a szülőföldjüket elhagyó mástkertbéli "magyar" amcsikkal.

Lüdérc írta (2012-07-29 13:54:33)
tóducz endre,bekeritve vagyunk,a kert neve állatket.Mongóóóóóólia.

Tüsi2 írta (2012-07-29 13:00:41)
„Sánán"! Mások bíztatása mellett írja már le okulásunkra, csakugyan, mi a gondja Tőkéssel – persze a fizetésén kívül. (Amit bizonyára nagyon irigyel.)
„Figyelek"! Akkor most arra gondol, hogy minden ami a világban, vagy legalább Romániában történt, azért a „Kapitány" felel? Mert ő okozta? És akkor a „végső" kérdés: biztos, hogy JÓL FIGYELT?
„Menaság" arról kérdez, hogy a magyar politikusokat elbűvölte-e Basescu politizálása. Majd bejelenti, hogy szerinte az (éppen?) önállósulni készülő Erdély elszakadása ellen vannak az érintett magyar politikusok, mert nekik így jó, ahogy most van: lehet ígérgetni. És egy veretes mondat: „Ezek jobban félnek a mi autonómiánktól mint a románok, és minden aljasságra képesek, csakhogy meggátoljanak az elérésében." Tehát a „Menaság által tető alá hozott autonómiát Orbán és társai megtorpedózták? Hol, mikor, hogy volt ez?
"Paul" jól írja - csak a 4-500 e szavazó "működéséről" tudunk keveset. Ennyien aligha húztak közvetlen hasznot az RMDSZ taktikusan alkalmazkodó politikai szerepléséből.

kityka írta (2012-07-29 12:27:30)
Menaság-nem elveszítette a fejét hanem egy udmr-s se....ó.

Paul írta (2012-07-29 12:26:22)
@ Sánán Udjah

Önt senki és semmi nem kötelezi arra, hogy Orbánnal egyet kell érteni. A romániai magyarok egy része mindig tudta, hogy kire akar szavazni. Ez a 400-500 ezer szavazó mindig eldöntötte, hogy az RMDSZ a fazék mellett legyen. Nekik ez volt a fontos nem az erdélyi magyarság. A magyarság többi része már régen nem megy szavazni: Kérdezze meg Markót és Kelement, hogy vajon miért? Röviden:, mert megunták, hogy nekik csak üres ígéret jut más nem. Romániában 1990 óta továbbra is nagyon nehéz a magyarságért valamit is tenni, mert az RMDSZ-nek nem az volt az érdeke, ezért is van az állandó konfliktus a Fidesz és az RMDSZ között. Markóék alábújtak egy olyan máz alá, amivel azt próbálják elhitetni, hogy ez a magyarság érdeke. Markóék elhitetni próbálják ha ők együtt paroláznak a fazék mellett a posztkomcsikkal a magyarságnak az is jó.

tóducz endre írta (2012-07-29 11:53:50)
Na be vagyunk kerítve jól, nem elég, hogy nyugatról liberalizálnak, most már Mongólia is aggódik.

ZSOLT. írta (2012-07-29 11:37:54)
Én egy rendes magyar, becsületes ember vagyok és az is marodok mindig mindörökké......................és én is azt mondom, hogy most amikor választani kell itt Romániában, ne válasszunk, hanem maradjunk a demokrácia ösvényén, mert így jobb lesz mindenki számára....................itt nem kell a politikusokra hallgattni, hanem a mi lelkiismeretünkre, mert az tudja, hogy mi a jó nekünk....................nekem nem politika kell, hanem egy nyugodt, békés és szeretetteljes élet itt ahol születtem ERDÉLY földjén....................én nem hallgattok senkire, se Orbán Viktorra, se Tőkés Lászlóra, se Antonescura és se Victor Pontara, hanem a jólétre, a békességre és a nyugodt életre. AMEN.................én azt kérném mindenkitől, hogy szavazzon úgy, hogy mindenkinek jólegyen...................legyen békesség, nyugalom, szeretet és megértés itt ERDÉLY földjén. AMEN.

gyuszi2 írta (2012-07-29 11:31:07)
elnézést de tőkés nem püspök, nincs értelme ezeknek a csúsztatásoknak.

Sánán Udjah írta (2012-07-29 11:10:32)
Tisztet Uraim!Egyszerű paraszti ésszel gondolják végig: a jelenleg kormányzó szocialistáknak nincs pártoló embereik? Persze, hogy vannak! Önök nem mennek el, elmennek ezek.Ők döntenek a maguk feje fölött.Orbán úr elérte, hogy összezavarják Önöket.Majd 2014-ben hallgassák mit fog mondani.A mondatok furmányos variálásával kéri a két állampolgárságú magyarokat, hogy szavazzanak a Fideszre, mert ők képviselik a romániai magyarok érdekét.Persze idővel kiderül, hogy mi van Orbán Úr lelkében, csak akkor már késő!
Önök szerint Tőkésék az igaz emberek. Sorolják végig, mi fűződik a nevéhez. Most nem a xxx, nem a havi 23400 Lei fizetésre gondolok, hanem mit rendezett le eddig a székelynépnek, melyeknek a haszonélvezői?
Őszinte szivvel: Sánán Udjah Mongólia

sumir írta (2012-07-29 10:55:25)
Úgy látom és olvasom, hogy az itt véleményt nyilvánítók nagy része azzal van elfoglalva, hogy a beírások tulajdonosait bírálja és nem a konkrétumokról mondd tényszerű véleményt. Az elmúlt évtizedek politikája az egész Kárpát-medencében ugyanúgy megosztja és megosztotta a székelyt, a magyart mint anno a fejedelemségek idején.
Itt és most is képesek lennének még a bicskahegyig is elmenni, vélt vagy valós érdekeikért.
Magyar a magyar és székely a székely ellen, illetve még a székely a magyar és a magyar a székely ellen. Nem jó ez így !
Addig, amíg ez így folytatódik, addig a román a markába nevetve tovább folytatja az ortodox templomok építését és a kalugyerek betelepítését. Ezzel is szűkítve a magyarság életterét, kultúráját, lehetőségét.
Erről ír Nyirő József székely írófejedelem és gróf czegei Wass Albert.

Cseres Tibor mesélte volt a kilencvenes évek elején: "Tudod mit mondott nekem egyszer Tamási Áron? A két világháború között, amikor Erdély magyarsága először került román fennhatóság alá, és a bukaresti politikai hatalom parancsára a húszas években gombamód építették Székelyföldön és Erdély-szerte a román templomokat, egy székelyföldi ortodox templom felszentelésekor a pópa a következő szavakkal fordult híveihez: >>Az Isten az ő kegyelméből nekünk ajándékozta Erdélyt. Most rajtatok a sor, hogy teleszüljétek, benépesítsétek. Mert tudjátok meg, hogy nem azé az ország, aki fegyverrel megveszi, hanem aki teleszüli, benépesíti, belakja<<".

Vajon a néhai pópa maga volt-e az egyszemélyes orákulum, vagy inkább a bukaresti hatalom szócsöve, utasításainak - sok-sok paptársával együtt - jól fizetett egyházi végrehajtója? Ma már tudjuk, hogy az utóbbi az igaz. Tessék csak elolvasni Nyirő József Néma küzdelem című nagy ívű regényét a Mezőség elrománosításáról. Meggyőző képet kapunk belőle arról, miként történt a románság vértelen honfoglalása Erdélyben.

Miért írom ezeket?
Tudomásul kell venni, hogy Erdély, benne Székelyország ma már az igazságtalan trianoni döntés folyamodványaként Romániához csatolt és román állam hatósága alá tartozó ősi magyar terület, s így már csak egy kb. 1.5 milliós, sok helyen még csak nem is egy tömbben élő magyarság-székelység kisebbségben van, az őt körbefoglaló románsággal szemben.
No itt a lényeg ! Bizton mondom, hogy nem létezik olyan román politikus, aki ha fenn akar maradni, akkor nyíltan kiállna a magyarokért-székelyekért a saját románsága kárára.
Nekünk a kisebbik rossz közül kell választanunk és itt mondhatom, hogy a román politikusok közül Basescu jött legközelebb a magyarokhoz. Ennek fényében tehát ő a kisebb rossz.
Az RMDSZ félrevezető és a saját pecsenyéjét sütögető, már hitelképtelen szocliberális vezetőinek BÁRMILYEN mai felhívása, csak a sajátos önérdekükből fakad és nem a Romániában bezárt magyarság érdekeit szolgálja.

Öszilomb írta (2012-07-29 09:48:49)
" magyar", nincs nyelvbotlás!! Sehol nem jelenik meg a " püspök" szó. A " volt püspök" viszont megjelenik kétszer.Alaposabban kell olvasni, főleg ha még véleményt is írunk.

vfkcs írta (2012-07-29 08:47:17)
Tolvajokkal és bizniszelőkkel nem lehet,életképes vállatokat fenn tartani.
Azok a cégek diplomata táskás vállakozó kalandorokké voltak.Nem üzletelni kell hanem dolgozni.
Mindenki elfelejtette a munkát, virágzók is a nyugat hulladékain prosperálnak bizniszelve.
Mindenki becsap mindenkit ez a sokat síratott cégek működési elve. Adót csal, szeszt csinál csempész árut forgalmaz, ócska autókkal szemetel, fémet lop, és jövőben nem lessz kenyér, lehet a szárazság megtéríti a gondolkodást.

szesze írta (2012-07-29 07:07:04)
En mar csak abban hiszek,hogy semmi sem tart orokke! Lesz meg a magyaroke Kolozsvar !?

kekegbolt írta (2012-07-29 06:36:02)
Valamelyik voros RMDSZ-es feltette O.V.fenykepevel az internetre,hogy menjunk el szavazni....Tudjuk,hogy O.V.nem ezt akarja...Megis szemtelensegnek tartom ezt a visszaelest,ezt a felrevezetest!!Latom,hogy sokan erre reagalva mennek el szavazni!!Ugyanigy a Neptunos keteltu Frunda Gigi is egy reklamban erre ker bennunket...Szegyeljek el magukat a magyar nep felrevezeteseert!!!!

geigerhanzis írta (2012-07-29 00:51:27)
Lordom!Jó érzés volt vadim ellen szavazni?Na?

Domokos írta (2012-07-28 23:32:54)
Akik ide írogattak (akinek nem inge ne vegye magára, aki még is magára veszi, az magára talál*), sokkal jobban tették volna, ha nem ara fókuszáltak volna, ami a saját fejükben zajlik(?), hanem sokkal inkább ara a tény - zuhatagra, ami itt elhangzott, és annak felfogásáról, megértéséről tettek volna tanú bizonyságot. Máté Domokos

DarkLord írta (2012-07-28 23:25:54)
Hát, elmondom. Semmit. De ismerjük a kommunistákat, nem is kell több belőlük. Ha a hargitai főtanfelügyelőt is lecserélték, akkor inkább a kisebbik rossz. Szép estét!

figyelek írta (2012-07-28 23:22:02)
meséljetek, mivel volt jobb magyarnak lenni a hajóskapitány mellett, miközben cégek tízezrei mentek csődbe, miközben rengeteg magyar (és román) maradt munka és nyugdíj nélkül? és mitől fél mindenki, ha leváltják? gázkamrák? vagy mi? mi konkrétat tett érettünk, amit más (akár Iliescu vagy Constantinescu vagy Antonescu) nem.
tényleg érdekel.
figyelek.

geigerhanzis írta (2012-07-28 23:14:04)
Uraim még volt egy magyar miniszterelnök akinek sikerült referendumot bojkotálnia........valami csotány....A DEMOKRÁCIA SZAVAZÓK NÉLKŰL..........t se ér!ezt nem akarhatjuk ........

menasag írta (2012-07-28 22:08:14)
Paul
Én tudom miről beszélek, viszont abban ne vagyok meggyőződve, hogy azt maga is érti.
Elmagyarázom....
- egy szóval sem mondtam, hogy az ön által említett személyek jobbak voltak, ezt csak maga mellékelte viszont azt elvártam volna, hogy ha már a nagypolitikával foglalkoznak akkor legyen annyi képzelőerejük, hogy meg tudják jósolni mi lesz a folytatás ha mégsem a kapitány nyer.
- hogy mit ígértek...hát ami megragadta a figyelmemet az az autonómia, de ha ők kitartanak a kapitány mellett akkor abból nem lesz semmi...vagyis hazug ígéret volt.
- tényleg korlátolt vagyok...de magáról sem sugárzik egyéb...ugyanis nem az anyaországiakról beszéltem hanem kimondottan Orbánról és a mi politikusainkról
- végezetül pedig tanításképpen elmondhatta volna, hogy mik a tények....mert bár leszólt, nem bizonyította semmivel az állítását.

samubá írta (2012-07-28 21:50:18)
Tisztelt sylvain, mit szólnának? Semmit, hanem akkor a rumuniamáré szétesne...

sylvain írta (2012-07-28 21:40:12)
Azzal nem fogják soha meggyőzni a románokat arról, hogy szükséges Székelyföld autonómiája, hogy az autonóm területek fejlettebbek lesznek az ország többi részénél. Melyik román örülne egy, a Románia egészénél fejlettebb Székelyföld láttán? Szétpukkadnának az irigységtől. Tehát jobb ha ezt az érvet nem hozzák fel a románok meggyőzésére.

RUA-ROGA írta (2012-07-28 21:27:57)
Tisztelt " menaság" !! Minden elismerésem Önnek a kiváló helyzetelemzéséért. Fel kellene világosítanunk az Ön által felsorolt tények alapján is miniszterelnökünket, Orbán Viktort. Én magyar állampolgár vagyok, ezért neveztem miniszterelnökömnek, de Erdélyben élek és itt fogok meghalni.

kekegbolt írta (2012-07-28 21:04:20)
Holnap hatradolunk a szekunkben,lazitunk,nasizunk,es fel 6-kor nezzuk a Magyar-Szerb vizilabda merkozest!!Nem is kell a szavazasra meg gondolni sem!!!!

andris írta (2012-07-28 20:40:45)
Inkább nézzük holnap az olimpiát ne menjünk szavazni.

-Hívő- írta (2012-07-28 20:35:22)
No, most légy okos Domokos! El menj szavazni, vagy ne menj el szavazni? Íme a gordiuszi csomó!

magyar írta (2012-07-28 20:23:52)
Ki a "püspök" Németh Zsolt, Orbán Viktor és Tőkés László közül? És hol püspök az illető? A Kárpát Medencében jól ismerem az egyházakat, de ilyen nevű püspök nincs. Felesleges nyelvbotlás...

Paul írta (2012-07-28 20:20:34)
@ menasag (2012.07.28.19:32:08)

Sajnálatos és nagyon kár, hogy nem tudja mit és miről beszél. Iliescu, vagy esetleg Nastase kellene talán? Orbánék nem azt mondták, hogy Basescu kitűnő partner volt a magyarság érdekében, de valószínűsíthető, hogy még mindig könyebben boldogultak vele, mint az előbbiekkel. Mit ígértek önnek korábban? Mit hazudoztak önnek? Minden valószínűség szerint ön korlátoltságáról tesz bizonyosságot, ha ön azt állítja, hogy Orbánék esetleg az anyaország lakói félnének az autonómiától. Javasolnám, hogy tájékozatlansága és a tudatlanság helyet egy kicsit jobban jobban ismerkedjen a tényekkel. Szavaiból azt lehet érezni, hogy ön még saját magával sincs kiegyezve. Tegyen érte valamit.

fortis et fidelis írta (2012-07-28 20:10:40)
menaság , ön teljesen elveszítette a józan ítélőképességét.
Remélem van akinek még meg van.

menasag írta (2012-07-28 19:32:08)
Mi a lényege annak, hogy Basescu caracali autonómiája ennyire elbűvölte a magyar politikusokat ....?
szerintem az, hogy nem szeretnék ha önállóak lennénk, ugyanis akkor nem lenne kinek ígérgetni, hazudozni és szédíteni holmi hatátontúli szavazással.
Ezek jobban félnek a mi autonómiánktól mint a románok, és minden aljasságra képesek, csakhogy meggátoljanak az elérésében.

Honvéd írta (2012-07-28 19:26:19)
Azt ő a temploból tudná legjobban megtenni!

vfkcs írta (2012-07-28 19:18:09)
Ha elmenek szavazni hőgutát kapnak.

kekegbolt írta (2012-07-28 19:08:40)
Jol dont,aki nem dont!!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Könyv Környezetünk
Közéletünk Magyarország
Mese Mozaik
Múltidéző Néphagyomány
Oktatás Pályázat
Publicisztika Sport
Társmagyarság Tud-tech
Turizmus Unió
Világ Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Webáruház
Népies kislányruhák
62 lej70 lej
70 lej120 lej
Legolvasottabb
Szavazás
Ön szerint lesznek-e jelentős lakosság-migrációk az ukrajnai háborús események kapcsán?
Válaszlehetőségek
Belépés
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció
Magyarul kérje!
Tudta, hogy a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet honlapjáról többek között az alábbi magyar nyelvű űrlap is letölthető?
Igénylés biztosítási nyilatkozat visszavonása iránt (Solicitare de retragere a declaraţiei de asigurare)
Éljen a jogával, használja!
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló
Videótár

 Klaus Johannis a magyarok szavazataira is számít

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  recept     bán zsófia     rmdsz     autópálya     nagy-bodó tibor     pál atya     emnp     dél-erdély     borosjenő     ebola     mpp     medve     sebestyén péter     janovics     csángó     sebestyén+péter     tan     olaj     1     szentgyörgyi lászló  
Kulcsszófelhő