Erdély címererdély ma logó
április 21. hétfő | Konrád napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4607 RON | 100 HUF: 1,4529 RON | több
Bármelyik ökör képes ledönteni egy csűrt, de csak egy jó ács tud újat építeni. (Rayburn, Sam, 1882-1961, amerikai politikus)

Archívum
2012.06.12. | 17:58 Eredményértékelő a Néppártnál: biztató kezdet a két Arad megyei befutó

629

Dr. Burján Sándortól, az Erdélyi Magyar Néppárt Arad megyei elnökétől értékelőt kértünk a tanácsosjelöltjeiknek a vasárnapi helyhatósági választásokon elért eredményeiről.

Amint előrebocsátotta, az EMNP új politikai tömörülés, amelyiknek a politikai életben való szerepléséhez még nem szoktak hozzá a polgárok. Azzal a szándékkal indultak a legutóbbi megmérettetésen, hogy mindenképp növeljék a magyar önkormányzati képviselőknek a számát.

Tekintve, hogy a megye három településén indított jelöltek közül két helyen, vagyis Szinte községben Vass Balázs, Fazekasvarsándon Miszlay Ferenc tanácsosi tisztséget szereztek, elfogadható eredménynek számít, a minimális célt elérték, ami biztató kezdet. Dr. Burján szerint nem megalapozottak az olyan vélemények, amelyek szerint az EMNP megosztja a magyarságot, árt az RMDSZ-nek, mivel azokon a településeken, ahol a Néppárt jelöltjei indultak, sokkal több magyar vett részt a választásokon, szavazott magyar jelöltekre, mint 4 évvel ezelőtt.

Hirdetés

A további teendők előtt, szombaton délután választási kiértékelőt tartanak az Aradi Demokrácia Központban, ahova meghívják a partiumi elnököt, Zatykó Gyulát is. A munka, természetesen, itt nem áll meg, ugyanis a Néppárt továbbra is szeretne jelen lenni a magyar közösségek életében, ahol egy-egy civilszervezetet kívánnak alakítani. Az állóvizet mozgásba kívánják hozni, új színt akarnak vinni a magyar közösségek életébe.

Terveik szerint a kisjenői és fazekasvarsándi civilszervezetek mellé szeretnék a Néppárthoz közel álló, sajátjaikat is létrehozni, akárcsak Szapáryligeten. A közösségépítő munkával azt szeretnék előmozdítani, hogy a mostani megmérettetéshez hasonlóan, a következő választásokon is, egyre több magyart tudjanak szavazásra ösztönözni – mondta el a Nyugati Jelennek dr. Burján Sándor, az EMNP Arad megyei elnöke.

Balta János
nyugatijelen.com


MegosztĂĄs az IWIW-en Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Könyv Környezetünk
Közéletünk Magyarország
Mese Mozaik
Múltidéző Néphagyomány
Oktatás Pályázat
Publicisztika Sport
Társmagyarság Tud-tech
Turizmus Unió
Világ Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Webáruház
Népies ruhák szövetből
170 lej170 lej
170 lej170 lej
Legolvasottabb
Szavazás
Milyen gyakran keres szövegeket, kulcsszavakat a Google keresővel?
Válaszlehetőségek
Magyarul kérje!
Tudta, hogy a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet honlapjáról többek között az alábbi magyar nyelvű űrlap is letölthető?
Közigazgatási panasz (elutasító válasz) (Reclamaţie administrativă (răspuns negativ))
Éljen a jogával, használja!
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló
Videótár

 

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  vass levente     1     ukrajna     fehér-fekete fotók     húsvét     tanár     gyergyó, csík     tan     böjte csaba     peti andras     tőkés lászló     bán zsófia     putyin     szentgyörgyi lászló     rmdsz     mpp     autópálya     történetek a valóság határán     medve     térség fejlesztés  
Kulcsszófelhő