Erdély címererdély ma logó
október 02. csütörtök | Petra napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4127 RON | 100 HUF: 1,4221 RON | több

Archívum
2012.05.09. | 20:55 Villámgyors intézkedések nacionalista töltettel

1166 3

Az új kormány néhány nap leforgása alatt több olyan nacionalista szellemű intézkedést hozott, amely a magyar közösség egészének a politikai képviseletét csorbíthatja a jövőben, s amely ráadásul a szociáldemokraták politikai bosszúját is jelzi a Romániai Magyar Demokrata Párttal szemben.

A szociáldemokrata Victor Ponta vezette kabinet nemet mondott a kulturális autonómiára, kiürítve ezzel az amúgy is évek óta „elfektetett" kisebbségi törvényt; megakadályozta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar karának létrehozását; sikeresen látszik végigverni a magyar képviseletet gyengítő új választási törvényt; leváltani készül a kormány megyei „helytartóit", a prefektusokat, illetve alprefektusokat, akik között számos a magyar.

Talán nem véletlen, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt alkotta pártszövetség ennyire sietett ezekkel a lépésekkel, hiszen lehet, hogy az ellenzéki terepről a hatalom ingoványos talajára lépni fél évvel a választások előtt veszélyes lehet számára. Egyes elemzők szerint ezért kell már most „erős ingerek" keltésével kezdeni a kormányzást.

Hirdetés

Igaz ugyan, hogy az RMDSZ együtt kormányzott a Traian Basescu államfő politikai hátországát jelentő Demokrata-Liberális Párttal (PDL), az ellenzékben erőt gyűjtő szociáldemokraták és liberálisok pedig elsősorban a sok évre visszatekintő basescui hatalmi tengelyt akarták megtörni. Nem is olyan régen a PDL szociáldemokrata és liberális honatyákat csábított el sikeresen, Basescu nem is leplezte „hátsó szándékát", hogy egy idő után akár kétharmados többséget szerezhessen a parlament padsoraiban. Az „árulókból" „függetlenek" lettek, akik frakciót, sőt pártot is alakítottak UNPR néven, de a basescui többséget támogatta a tizenhét – nem magyar – kisebbségi képviselő is.

A világgazdasági válság közbeszólt, a PDL az RMDSZ-szel együtt kénytelen volt a hatalom árnyékos oldalát is megismerni, vállalva a megszorító intézkedésekkel járó népszerűségvesztést. A tendencia a visszájára fordult: az ellenzékben egyre népszerűbbé váló Crin Antonescu liberális, illetve Victor Ponta szociáldemokrata pártvezér tábora gyarapodott.

A romániai választót nem zavarja különösképpen, hogy országában a „szekértáborok" közötti határvonal nem világnézetek és ideológiák mentén húzódik.

A konzervatív Európai Néppárthoz (EPP) tartozó RMDSZ a baloldalinak mondott PSD-vel szövetkezett 2000 és 2004 között. A 2004-es választásokra alakult meg váratlanul „középjobb" alapon a demokraták és a liberálisok szövetsége, amely Basescu elnökké választása után kormányt alakíthatott az RMDSZ részvételével, hogy később a demokraták összerúgják a port a liberálisokkal. A demokraták kihullottak a kormányból, a jobbközép irányzatú RMDSZ egy csónakban maradt a liberálisokkal, az ellenzékbe szorult demokraták és az egykor oly „magyarbarátnak" tűnt szociáldemokraták pedig nacionalistább módon viselkedtek, mint Corneliu Vadim Tudor „nagyromániásai".

Aztán a liberális alakulatból is kiszakadt egy szárny, amely a demokratákhoz csatlakozott (így alakult meg a mai PDL), ellenzékből minden erőfeszítésével akadályozva a kisebbségi törvényt, majd 2008-ban a legfőbb riválissal, a szociáldemokrata párttal lépve koalícióra. A PSD akkor „törlesztett" az RMDSZ-nek, bosszút állva amiatt, hogy a magyarok e szervezete négy évvel korábban „elárulta" őt, amikor Basescuékhoz pártolt. Aztán a PDL szorította ki a koalícióból a PSD-t, amely nem sokkal később ismét az RMDSZ-szel (és a liberálisokkal) szövetkezett, ellenzéki szövetséget alkotva a 2009-es elnökválasztásokra. Mivel azonban Mircea Geoana akkori szociáldemokrata pártvezér veszített az új mandátumért ringbe szállt Basescuval szemben, az RMDSZ minden további nélkül összeállt közös kormányzásra a PDL-lel.

A szociáldemokraták tehát most ismét törlesztenek, immár „két árulást" vetve az RMDSZ szemére (a 2004-est és a 2009-est). Pontáéknak nagyon jól jött viszont egy másik „árulás", a PDL süllyedő hajóját elhagyó vezető tisztségviselőké. A román politikai erők ugyanakkor szinte egyöntetűen örülnek most, hogy nem kell számolniuk az RMDSZ-szel, hiszen most nincs szükség semmiféle „mérleg nyelvére", Ponta kényelmes többségre támaszkodhat.

A legutóbbi belpolitikai fejlemények legfőbb vesztese mindenképpen a romániai magyarság. Legalábbis akkor, ha a két politikai szervezet, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem fog össze. Az együttes választási fellépéshez azonban a legutóbbi kormányválság értékelésében is valamiféle közös nevezőre kellene jutni. Az EMNP közleményben bírálta Kelemen Hunorék szervezetét az „immár másfél évtizede gyakorolt hatalomorientált kamarillapolitika" miatt, amely – mint az említett közlemény fogalmaz – „egyre inkább csak a pozíciókról, a miniszteri és államtitkári bársonyszékekről szólt és egyre kevésbé a magyar közösség érdekeiről és megoldatlan dolgairól". Az RMDSZ elnöke viszont a „felerősödött nacionalizmust" okolta a korábbi kormány bukásáért. Azzal a ténnyel mindenképpen nehéz mit kezdeni, hogy a tizenhét – nem magyar – nemzeti kisebbségi képviselő a szavazatával maga is hozzájárult az RMDSZ-t is magában foglaló kabinet megbuktatásához.

MTI


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

volt piszkapeti írta (2012-05-10 13:04:22)
A (szovjet)uniotol nincs mit varjunk. Csak magunkra vagyunk utalva! Ahhoz hogy jobban legyunk, meg sokkal rosszabbul kel legyunk eloszor.

12 írta (2012-05-10 10:29:15)
RADIKALIZALODUNK VAGY EU segitseget kerunk jogaink helyreallitasara ?

Zoltan írta (2012-05-09 21:19:21)
Az udmr most fog visszakapni egy par pofont a PSD esPNL reszerol amiert oket annak idejen elarultak es aPDL melle alltak azaz Basescu oldalara.Ha legalabbegy eve kileptek volna a kormanybol,nem beszelve ha az elorehozott valasztasokat meszerveztek volna(ami azudmr-tol fuggot)ma mar nem ez a viszony alakult volna ki azUSL es az udmr kozott.Mint ahogy Gyurcsanyek,ugy az udmr "politikusai"ezt elkurtak.

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Könyv Környezetünk
Közéletünk Magyarország
Mese Mozaik
Múltidéző Néphagyomány
Oktatás Pályázat
Publicisztika Sport
Társmagyarság Tud-tech
Turizmus Unió
Világ Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Webáruház
Kerámia termékek
20 lej10 lej
7 lej11 lej
Legolvasottabb
Szavazás
Ön szerint lesznek-e jelentős lakosság-migrációk az ukrajnai háborús események kapcsán?
Válaszlehetőségek
Belépés
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció
Magyarul kérje!
Tudta, hogy a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet honlapjáról többek között az alábbi magyar nyelvű űrlap is letölthető?
Kérelem parkolóbérlet kiállítására építési engedéllyel rendelkező jogi személyek számára (Cerere pentru eliberarea unui abonament de parcare, pentru persoane juridice care au obţinut autorizaţie de construire)
Éljen a jogával, használja!
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló
Videótár

 Wales is szakadna Nagy-Britanniától?

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  emnt     szentgyörgyi lászló     benzin     autópálya     kolozsvár     pont ma recept     tőkés     térség fejlesztés     csángó     medve     tan     1     mogye     recept     mpp     peti andras     bán zsófia     nemes gyula     gyergyó, csík     hollai hehs  
Kulcsszófelhő