Erdély címererdély ma logó
május 20. vasárnap | Bernát, Felícia napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4421 RON | 100 HUF: 1,4909 RON | több

Archívum
2012.02.06. | 10:50 Teleki László Alapítvány: felügyelik és nem bonyolítják a moldvai csángó oktatási programot

A moldvai csángó program működtetésére létrehozandó alapítvány – amelyben a Teleki László Alapítvány alapítóként vesz részt – felügyeli és nem lebonyolítója lesz az oktatási programnak – mondta Diószegi László a TLA vezetője az MTI-nek vasárnap.

Kiemelte: a program lebonyolításában nem terveztek változást, azt továbbra is a jelenlegi oktató gárda bevonásával tervezték. Az alapítvány a program pénzügyi átláthatóságát biztosítja. Diószegi László kiemelte: a pénzügyi struktúra javításáról van szó, senki nem akar a tartalmi kérdésekhez hozzányúlni.

A programot eddig kizárólagosan a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) bonyolította. A szervezet vezetősége hétfőn tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángószövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült. A program működtetését az új alapítvány megalakulásáig a Románia Magyar Pedagógusok Szövetsége vette át.

Hirdetés

Diószegi László elmondta, az alapítvány 2011 nyarán kapott megbízást a nemzetpolitikai államtitkárságtól és a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítványtól, hogy világítsák át az MCSMSZ gazdálkodását. Az átvilágítás célja az volt, hogy a fő támogatók pontos képet kaphassanak az MCSMSZ vagyoni helyzetéről, működéséről, futó programokról, azok költséghatékonyságáról és pénzügyi szakmai színvonaláról, továbbá a szövetség által felhalmozott adósságról. Az átvilágítás során ellenőrizték az MCSMSZ 2008-2010. évi gazdálkodásáról szóló dokumentumokat, és a vizsgálat érintette az oktatási helyszíneken bérelt, vagy tulajdonolt épületek állagát is.
Az átvilágítást – amelynek költsége négymillió forint volt – romániai és magyarországi cégek, bejegyzett pénzügyi szakemberek, illetve más szakértők bevonásával végezték el.

Diószegi László kifejtette: a problémát az okozza, hogy az MCSMSZ-nél hiányoznak a belső szabályzatok, nincs pénzkezelési szabályzat, és hiányzik a bérkiegészítések kifizetésének szabályozása. A pénzügyi működés szabályozatlansága átláthatatlan gazdálkodást eredményezett, a személyi felelősség pedig nem megállapítható.

Kifejtette: az évi mintegy 150 millió forintos költségvetéssel gazdálkodó szervezetnek a teljes időszak alatt nem volt és nincs megfelelő végzettséggel rendelkező felelős gazdasági vezetője. A könyvelési káoszra jellemző – folytatta, hogy a több mint négy hónapig tartó ellenőrzés sem tudta megállapítani a vezetőség által bejelentett hiány tényleges mértékét.

Diószegi László közölte: nem különítették el a könyvelésben a pályázati elszámolásokat sem, ami pedig a magyarországi támogatók szerződésbe foglalt előírása, és a támogatások ellenőrzését könnyíti meg. Ennek hiányában nem zárható ki a támogatások több helyre történő elszámolása. Nem szabályozták továbbá a telefon- és gépkocsi használatot, nincs útnyilvántartás sem – sorolta. Hozzátette: az MCSMSZ a felvetett hiányosságok egy részének pótlásáról a megadott határidő lejárta után, január 24-én küldött információt, ezek ellenőrzése folyamatban van.

Hangsúlyozta: az alapítvány pártoktól és kormányoktól független szervezet, kuratóriumában a magyar tudományos és közélet kiválóságai kaptak helyet. Kiterjedt tevékenységet folytat a határon túli magyarságot érintően számos területen. Példaként említette tudományos konferenciák szervezését, beruházások megvalósítását, feladata az épített örökség dokumentálása és felújítása.

Szólt arról is, hogy az alapítvány a megalakulásától kezdve folyamatosan foglalkozik a moldvai csángókkal, több, a témáról szóló alapvető művet adott ki, kutatást finanszírozott, nemzetközi konferenciát szervezett, és közreműködött a pusztinai Magyar Ház felépítésében is. Több alkalommal szerveztek magyar nyelvű misét moldvai csángó falvakban, így Lábnyikon 2009. október 17-én az első magyar nyelvű főpapi misét is az alapítvány közreműködésével szervezték. Leszögezte: a Teleki László Alapítvány a csángó üggyel foglalkozó szervezeteknek nem konkurense, hanem partnere kíván lenni.

MTI

MegosztĂĄs az IWIW-en MegosztĂĄs a Facebookon Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

tóducz endre írta (2012-02-08 12:07:11)
Kedves Posch úr, tessék a kórbonctanon érdeklödni!

Posch Dániel írta (2012-02-08 10:29:34)
Két kérdést nem látok sehol boncolgatni:
1. Hogyan bízhatta meg a kormány és az AMMOA (a támogatók más célokra történt befizetéseiből) a műemlékvédelemmel és konferencia szervezésssel meg Diószegi könyveinek kiadásával foglalkozó Telekit pénzügyi vizsgálat lefolytatásával?
2. Hogyan lehet független ez a vizsgálat, amikor két héttel később a 3 cinkos, az AMMOA, a Teleki és az állam bejelentkezett az MCSMSZ programjaira és vagyonára
3. Minek kell az MCSMSZ vagyona, magyar házai és mindene (100 millió Ft értékben) az új, baráti, pénzügyi közvetítő alapítványnak, csak úgy, a 75-75 e Ft-os apportjuk mellé, persze mindenkinek "igazságosan" 1-1 szavazat mellett?

Paul írta (2012-02-06 18:44:54)
@ Józsi bám

Sziveskedjen elolvasni a pénzügyi vizsgálat jegyzőkönyveit, jelentéseit és abból mindent megtudhat. A gyanúsítás az minden esetben ügyészségi feladat, nem pedig a pénzügyi ellenőröké.

Józsi bám írta (2012-02-06 15:32:54)
Tisztelt D.L. 4 millioért azt kellett volna megállapitani, hogy történt-e törvénysértés, ha igen akkor milyen mértékü,melyik törvényt nem tartották be, szegték meg, pénzben kifejezve és végül is azért ki a felelős.
Ha az Önök alapitványa is „bedolgozott'', közremüködött a csángókkal kapcsolatos tevékenységbe, ugy engedje meg, hogy partnernek nevezzem a felelösségre vonásban.
Még székelyesebben kifejezve, még érthetöbb a Jegyzökönyv „langyossága'', a 4 milliós munkadij.
Tisztelettel

vakand írta (2012-02-06 13:13:05)
Kedves hegyicsiga, hát a Hegyeliék mire voltak szakosodva?

tóducz endre írta (2012-02-06 12:27:31)
Kedves hegyicsiga, há a csángó nem műemlék?

hegyicsiga írta (2012-02-06 12:15:31)
A Teleki alapítvány műemlék védelemre volt szakosodva, eddig.Mi a túrót keres az oktatásban ?

tóducz endre írta (2012-02-06 11:37:02)
Ezek eddig olyan önállóak voltak, hogy nem is csoda, ha rettegnek a pénzadó felügyeletétől.

Korábban írtuk:





[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]

  nyírő józsef     csángó     emnt     sebestyén péter     verespatak     gyogyulnak a regi sebek     csibi barna     kelemen hunor     frunda     smaranda enache     emnp     csango     schengen     nyírő     gecse géza     rmdsz     szekely sziget     mpp     mogye     medve  
Kulcsszófelhő

teen sex, free porn, teen porn videos, porno izle