Erdély címererdély ma logó
augusztus 16. szerda | Ábrahám napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5737 RON | 100 HUF: 1,5058 RON | több

Archívum
2014.05.08. | 18:35 Környezetvédelmi együttműködés a Visegrád Csoport, valamint Románia, Bulgária és Horvátország között

1140

Kétnapos tanácskozást követően környezetvédelmi együttműködésről írtak alá közös nyilatkozatot a Visegrádi Csoport, valamint Románia, Bulgária és Horvátország környezetvédelmi miniszterei május 8-án – tudtuk meg Korodi Attila környezetvédelmi minisztertől, aki Románia képviseletében vett részt a találkozón.

A május 7-8 időszakban Budapesten zajlott találkozó főbb témái az Európai Unió levegőtisztaság-védelmi javaslatcsomagja, a 2020-2030-as időszakra vonatkozó éghajlat- és energiapolitikai keret, valamint a biodiverzitás voltak. A jelenlevő országok mind egyetértettek abban, hogy a fent említett csomagok, javaslatok előkészítésében részükről egységes álláspontra van szükség.

A levegőtisztaság-védelmi csomagot 2013-ban fogadta el a Európai Bizottság, jelenleg az Európa Tanács vitázik fölötte. „A környezetvédelem alapja, hogy ismerjük, illetve szabályozzuk a levegőbe kibocsájtott szennyező anyagokat. Ezért Románia támogatja az EU minden olyan törekvését, amely lehetőséget teremt a levegő tisztaságának hosszú távú védelmére” – fogalmazott Korodi Attila felszólalásában, majd hozzátette: „Az üvegházhatást kiváltó gázak kibocsátásának csökkentésére vonatkozóan Románia be tudja tartani a 2030-ra kiírt célkitűzéseket, de ezek meghatározásakor figyelembe kell, hogy vegyék az egyes tagállamok gazdasági helyzetét.” Kifejtette azt is, hogy a megszorítások előtt fel kell mérniük, hogy eddig ki mit ért el.

Ugyanakkor meglátása szerint a levegőtisztaság-védelmi csomag jelenlegi formájából nehéz megérteni, milyen módon kellene alkalmazni a 2020-at követő intézkedéseket, amelyek nyomán ugye el kell érni a 2030-ra kitűzött célokat. Mi több, nem mérték azt sem fel, hogy ez a tagállamok számára milyen költségekkel jár.

A környezetvédelmi miniszter kiemelte, Románia azt tudja felvallani, hogy először tárgyalják meg a levegőminőségi irányelvre vonatkozó módosító javaslatokat a 2030-as csökkentésre vonatkozó vállalások nélkül, és csak azután határozzák meg a 2030-as csökkentési célokat.
A jelenlevő miniszterek egyhangúan úgy gondolták, hogy a V4+ országok közös intézkedéseket kell hozzanak annak érdekében, hogy a kis kapacitású hőtermelő berendezések kibocsátásának szabályozása ne vonjon maga után fölösleges adminisztratív erőfeszítéseket és költségeket.

Biodiverzitás témában az Unió génmódosított szervezetekre vonatkozó stratégiájáról esett szó, illetve az erre vonatkozó új javaslatokról, amelyek értelmében a tagállamok területén jelentősen visszaszorítanák, de akár be is tiltanák a génmódosított szervezetek termesztését.
Ezzel kapcsolatosan a környezetvédelmi miniszter elmondta, a javaslat jó alap ahhoz, hogy elkezdődjön egy vita, amely során olyan megoldást keresünk, amely minden tagállam számára törvényes és elfogadható. Egyébként mindegyik jelenlevő miniszter támogatta a fent említett módosító javaslatot. A cél az, hogy az Európai Unió mielőbb döntést hozzon ebben a tekintetben, hogy majd a tagállamok is tudjanak dönteni, termesztenek vagy sem génmódosított növényeket.

A kétnapos tanácskozás kiemelt témája volt továbbá a 2030-as energia- és klímacsomag. „Románia, akárcsak a tárgyalóasztalnál ülő többi ország, azon eu-s tagállamok közé tartozik, amelyekben az elmúlt az elmúlt 25 évben jelentős mértékben csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása, és ezt az új csomag esetében figyelembe kell venni”- mondta Korodi hozzászólásában. Kihangsúlyozta, hogy ez a csökkentés a Kyotói egyezmény nyomán jött létre, ezzel mintegy kiemelve annak fontosságát, hogy az európai uniós tagállamok vállalásai összhangban kell legyenek a különféle nemzetközi klímaváltozási egyezségekkel is. A tagállamok számára ugyanakkor létfontosságú az is, hogy figyelembe vegyék a helyi jellegzetességeket és a csökkentéssel járó költségeket is.
A megújuló energiák és energetikai hatékonyság tekintetében a tanácskozás résztvevői abban maradtak, hogy az általuk elfogadott nyilatkozatba foglalják azt is bele, hogy meglátásuk szerint nem szükséges az erre vonatkozó kötelező célok belefoglalása a 2030-as csomagba.
Az üvegházhatást kiváltó gázak kibocsátásának csökkentésével kapcsolatosan pedig mindannyian azon az állásponton voltak, hogy a 2030-as csomagba olyan intézkedéseket kell belefoglalni, amelyek megelőzik az uniós tagállamok iparágának elvándorlását. Ezzel kapcsolatosan Korodi kifejtette, a célkitűzések esetében figyelembe kell venni azt is, hogy 2015-ben nemzetközi szinten is új klímaváltozási egyezségeket kell elfogadni.
A tanácskozás végén az átbeszélt dolgokat egy nyilatkozatba foglalták össze, amelyet mindannyian kézjegyükkel láttamoztak.

Amint tudjuk, a Visegrád Csoport húsz éve alakult meg, tagjai Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország. Jó néhány éve már, hogy találkozóikra meghívják Romániát és Bulgáriát is, Horvátország idén csatlakozott először.

Közlemény


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  erdélyi autópálya     unitárius     klausz     fáj, nagyon fáj     haromkut     baleset     nyomtatás     wass albert     tan     bálványos     fesztivál alpolgármester     pusztina     az mpp közleménye     bán zsófia     ketchup     londonban     klaus     ojtoz     barta bela     gyergyó, csík  
Kulcsszófelhő