Erdély címererdély ma logó
május 25. szombat | Orbán napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,3625 RON | 100 HUF: 1,4997 RON | több

Archívum
2012.05.09. | 19:58 Szombaton rajtol az országos nagytakarítás!

373

Május 12-én kapcsolódik be Románia a világ egyik legnagyobb, Let’s Do It, World! (Csináljuk meg, világ!) elnevezésű környezetvédelmi akciójába, a nagytakarítás az ország többi megyéjéhez hasonlóan, Aradon is szombaton délelőtt kezdődik.

A Let’s Do It, Romania! Arad megyei főszervezője, az Efect Verde Egyesület vezetői szerint az önkéntesek idén a Maros völgyét szeretnék megtakarítani, Szabadhely (Sâmbăteni) és Pécska települések között, ugyanakkor a Maros egyik szigetét. Azért éppen ezt a védettnek nyilvánított területrészt választották, mert szerintük ez a vidék tekinthető a megye legértékesebb zöld oázisának, annak ellenére, hogy az övezetben is pusztít a féktelen környezetszennyezés. A zöld kampány 2010-es és 2011-es évekbeli sikerén felbuzdulva a szervezők idén szeretnének 3000-nél több önkéntest mozgósítani és közreműködésükkel legalább 6000 zsák szemetet összegyűjteni az előzőleg feltérképezett területekről.

A környezetvédelmi aktivisták becslései szerint idén több mint 90 ország csatlakozik világszerte a mozgalomhoz, mintegy 300 millió önkéntessel. Szombaton Romániával egy időben Bulgária, a Moldovai Köztársaság és Törökország zöldjei is takarítani fognak. A többi ország március 24. és szeptember 25. között választott magának időpontot az egynapos munkára.

Hirdetés

Az Arad megyei szervezők szerint nagy szükség van az önkéntesekre, így ha valaki szeretne csatlakozni a csapathoz, jelenjen meg május 12-én, szombaton 9 órai kezdettel a nagyszínház mögötti Szabadság téren (Avram Iancu). A szervezők biztosítják a szállítást, illetve a takarításhoz szükséges eszközöket (zsákokat, kesztyűket). Uzsonnáról és vízről senki se feledkezzen meg!

Az önkéntesek a www.efectverde.ro honlapon, az efectverde@gmail.com e-mail címen iratkozhatnak fel az akcióra, illetve a következő telefonszámokon: 0730/106-367, 0744/203-642.

Sólya R. Emília
nyugatijelen.com


MegosztĂĄs az IWIW-en MegosztĂĄs a Facebookon Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:





[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Weboldalkészítés: Elistaria | MAhonlap | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt | GreenSmoke ]
Hirdetés

  rmdsz     peti andras     csiksomlyo     tőkés     gocz elvira     csángó     mpp     morfondir     mogye     bánffy     verespatak     történetek a valóság határán     karrier     eross zsolt     borboly     erőss     sebestyén péter     autópálya     byealex     csango  
Kulcsszófelhő