Erdély címererdély ma logó
május 30. kedd | Janka, Zsanett napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5636 RON | 100 HUF: 1,4795 RON | több

Archívum
2007.12.16. | 21:44 Vőfélytalálkozó Gelencén

4924

Az Ika vára alatt megtartott szeptember eleji nagy sikerű első vőfélytalálkozót követően a múlt hét végén, szombaton Gelencén került sor a második kézdiszéki vőfélytalálkozóra, melyen a tizenhat számon tartott vőfély közül tízen jelentek meg.

A legidősebb vőfély a kézdialmási 82 éves Kovács Dénes volt, de rajta kívül ott voltak még a nagy öregek: Somodi Béla Csernátonból, Bakk Ágoston Kézdiszentlélekről, Bede Ferenc Szentkatolnáról és Tamás Ferenc Gelencéről. A felső-háromszéki vőfélyek közösen megvásároltak egy százötven kg-os disznót, amelyet, mielőtt levágták volna, végigsétáltattak a főúton, s annak rendje és módja szerint elbúcsúztatták. A disznóvágás után a vőfélyek a Bodor György Művelődési Otthon klubtermébe vonultak, ahol közösen hagyományos disznótoros ebédet fogyasztottak el. Ezt követően minden vőfély egy-egy vidám, sikeres emlékét mesélte el, illetve azt is, hogy pályafutása során mikor vallott kudarcot. A talpalávalót Ábri Béla és zenekara biztosította. A harmadik kézdiszéki vőfélytalálkozó házigazdája a jövő év augusztusában Bakk Ágoston kézdiszentléleki vőfély lesz. Felső-Háromszéken Gelencén és Csernátonban tevékenykedik a legtöbb vőfély.

Iochom István, Háromszék


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!



Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  kisebbségi     bbte     bán zsófia     tan     gyergyoremete     tőkés     autópálya     wass albert felolvasás     református     barót     forma-1     forma     búcsú     böjthe     háromkút iskola adomany     régió fejlesztés     kelemen     lakó péterfi tünde     böjte csaba testvér     tiff  
Kulcsszófelhő