Erdély címererdély ma logó
augusztus 16. szerda | Ábrahám napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5737 RON | 100 HUF: 1,5058 RON | több
2017.08.04. | 07:10 Elutasított könyvadomány

2263 13

Múlt pénteken a kézdivásárhelyi Vass Imre, a Kézdiszéki Székely Tanács alelnöke az általa hazai és magyarországi adományokból összegyűjtött mintegy kétezres könyvadománnyal Bákó megyébe ment, hogy átadja valamelyik iskolának, amelyben nem kötelező magyar oktatás is zajlik.

Első útja Pusztinába vezetett, ahol ismerőseitől kért és kapott tanácsot, hogy hová vigye a két hónap alatt összegyűjtött adományt. Így esett a választás a több mint háromezer lakosú Frumószára vagy Szépfalura, ahol fakultatív magyar oktatás is zajlik.

Vass Imrét a balkáni körülményeket idéző községházán Vasile Luca polgármester szívélyesen fogadta. Elmondta az elöljárónak, hogy miért jött. A községvezető telefonált egy-két tanárnak, de egyiküket sem érte el, ezért az iskola takarítónőjének szólt, nyissa ki az épület bejáratát, hogy lepakolhassák a könyvadományt. Vass Imre egy székely zászlót adományozott a polgármesternek, amelyet elfogadott és megköszönt. Az elöljáró elkísérte Vass Imrét az iskolához, majd távozott.

Miután Vass Imre és felesége, Imola becipelte a kartondo­bozokban levő könyveket az egyik osztályterembe, megérkezett Vasilică Heisu alpolgármester, aki már ellenségesen viselkedett, és azt ajánlotta, hogy pakolják vissza a kocsiba a könyveket, mert „ilyenekre nekik nincs szükségük”.

Vass Imre szerint az alpolgármester durva és magyarellenes fellépése a Ceauşescu-korszak milicistáira emlékeztette. Elkérte személyazonossági kártyáját, amelyet mobiltelefonnal lefényképezett, majd lejegyezte a telefonszámát is. Hiába kérte, hogy ha már ő bemutatkozott, akkor az illető is mutatkozzon be, az alpolgármester csak azt hajtogatta, hogy ő a „vice”.

A Vass házaspár visszacipelte a könyveket a kocsiba, és Pusztinára mentek, ahol a Magyar Házban hagyták az adományt. Keserű tapasztalattal érkeztek haza – mondotta el érdeklődésünkre Vass Imre.

Háromszék


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi nyolc + egy ?



Dühös románszakértő írta (2017.08.07. 00:02:07)
Na, most már megértettem ez alapján a cikk alapján, hogy miért utasították el annak idején az aranyosszékiek az ottani SZNT megalapítását, és miért nem találtak támogatókra a szórványban. Mindennemű körültekintés és előzetes előkészítés, tájékozódás nélkül, a szokásos jómagyar huszáros virtussal odaállíthattak, hogy "idejlőjetek elvtársak", és persze, hogy nem a megfelelő emberekkel találkoztak össze.

Fogadjunk, hogy ezentúl a mellveregetős MPP-SZNT-s tagság már nemcsak a szórványt, de a csángókat is becsmérelni fogja, mint nemzetárulókat.

NNZZ írta (2017.08.06. 13:39:17)
Tényleg, a sok jószándék mellett nem árt egy kicsit tájékozodni és kellőképpen megszervezni előre egy ilyen akciót. A könyveket feltétlenül csak ottani magyaroknak szabad átadni, mert ha egy ellenséges románnál hagyják ott, lehet másnapra már eltüzelik. Székely zászlót oda vinni meg teljesen fölösleges, és csak olaj a tűzre. A kedves hozzászólóknak meg javasolom hogy az íráshoz szóljanak hozzá és ne egymással személyeskedjenek.

Tóducz írta (2017.08.04. 19:50:56)
Kedves Dobai, akkor állnék csak igazán szóba!

Dobai írta (2017.08.04. 17:18:19)
Tóducz úrnak ha jobb autója lenne szóba se állna velünk. Jó a Logan Romákiában. Semmi értelme drága autókat venni ott ahol nincsenek útak hozza, mert nem lehet kihasználni.

Antal M. írta (2017.08.04. 17:08:14)
Tóducz Úr!- gondolom minket akkor nem irigyelhetnek, mert Dacia márkással járogatok én is. Örvendek annak, hogy gyerekeink már márkásabbal jár-kelnek!

Tóducz írta (2017.08.04. 16:13:39)
Kedves Wicca, abban igaza van, hogy kicsi a kocsim, nem BMW, nem mercánó, Toyota és egyéb automobilisztikus nyalánkság, egy egyszerű Logan. Ennyit tudtam összelopkodni negyven éves orvosi igatgatói tevékenységem alatt. Ezen kivül mindenkit megáldhat az Isten, csak épp én kerültem a látókörén kívül.

Wicca írta (2017.08.04. 15:35:38)
Tóducz polgártárs megszólított, szokásához híven azonnal valaki(k)be belemarva. Ajánlatom: üljön be a kicsi kocsikájába, és menjen el oda, ahol még ismerik az Istent is, a köszönetet is, meg a segítséget is.
Magának is, meg Várközinek is szól: ez itt és most nem a poiltikai igehirdetés helye volt, hanem a jótanácsé, a segíteni akarásé. Ha értettek volna magyarul!
Isten áldja meg mindkét kezével a pusztinai Magyar Házat és áldozatos munkát végző összes dolgozóját! És a frumószai magyar tanárokat is!

Tóducz írta (2017.08.04. 15:26:22)
Kedves Prospero, remélem, hogy Ön nem egy úgymond "nonprofit" szervezet után profitál.

Prospero írta (2017.08.04. 15:01:10)
Tóducz úr, akkor kössön bele valamibe és valakibe, ha kellően ismeri a témát és az ottani körülményeket. A nonprofitnak mondott kft-k valóban létezhetnek és működhetnek, mert még mindig vannak olyan emberek, akik önzetlenül, egy nemes ügy szolgálatára tudnak és akarnak is áldozni. Tehetségükhöz mérten. Ez sokszor nem sok, de sok kicsi sokra megy. S ha nehezen is, de léteznek. Azért írom mindezt, mert jártam ott - Frumószán - és van egy kis saját tapasztalatom. A vatikáni valuta pedig működik: minden adományozás és segítő szándék után elhangzik az "Isten fizesse meg!"

Tóducz írta (2017.08.04. 12:00:25)
Kedves Wicca, a nonprofitnak mondott kft-ék vatikáni valutából élnek? Kedves Várközi, ott ahol lehet kötekedni O.V.-vel és kormányával.

Várközi írta (2017.08.04. 11:32:11)
Ilyen a román mintaállam, csak azt nem tudni, hogy hol vannak ilyenkor érdekvédelmi - emberjogi szervezeteink, helsinkiseink, amnesztiseink, volt miniszterelnök (helyetteseink),eurósaink és ezredeseink.
A személyit viszont nem kellett volna odaadni, mert az alpolgármesternek nem volt joga igazoltatni. Ez a Vaszi Héjszu valószínű ezredes vagy tizedes.

Wicca írta (2017.08.04. 10:41:39)
Talán a Frumószai Magyar Oktatásért Nonprofit Kft.-kellett volna megkeresni. Ők elkötelezetten küzdenek a gyermekek tanításáért, sokkal nehezebb körülmények között, mint ahol Magyar Ház van. Nagyon örültek volna a könyveknek! Majd legközelebb másként kell szervezni: sokkal nagyobb körültekintéssel. Frumószán a búcsú idején meglátogattuk tanár barátainkat, akkor még ott voltak. Mobiljuk is van!...

Farkasendre írta (2017.08.04. 08:45:08)
Ha jól értem, több doboz magyar nyelvű könyvet szerettek volna átadni román elöljáróknak, román tannyelvű iskoláknak a vakáció kellős közepén. Az akció keserű szájízt kapott. Sokkal hasznosabb lett volna előre tájékozódni, vagy felvenni a kapcsolatot az oktatás képviselőivel, mint ilyen magánakcióba kezdeni. Néha nem elég a segítő szándék, a segítségadás módját is helyesen kell megválasztani. Tapasztalatból írom ezt, moldvai éveim alatt sok hasonló esettel találkoztam.


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  ojtoz     mi nem ünnepelhetünk     elhunyt     szászrégen     amerikai     csíszár     londonban     háromkút iskola adomany     izrael     bán zsófia     medvét     gyergyó, csík     mikoeri     haromkut     iohannis     az mpp közleménye     a mol     aut     szász jenő     tan  
Kulcsszófelhő