Erdély címererdély ma logó
augusztus 16. szerda | Ábrahám napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5737 RON | 100 HUF: 1,5058 RON | több
2017.06.21. | 18:02 Mesteremberek és jó baconiak nyomában

1563 0
Kusztos Vilmos az összegyűjtött régi tárgyak között
Fotó: Hecser László

Jól fog az öreg a háznál – tartja a mondás. Igazságtartalmát erősíti az, akit írásunk elkészítéséhez segítségül hívtunk: egy olyan embert, aki az elmúlt évtizedekben a hétköznapok feladatainak eleget téve észrevétlen szívta magába a tudást, majd bölcsen ismerte fel, a jóisten egyéb feladatokkal is felruház, ha nyitott szemmel és elmével járunk a nagyvilágban.

A nagybaconi Kusztos Vilmos jókezű ezermesterként szolgálta közösségét, de helytörténésznek sem utolsó. Órákig tud mesélni a gyermekkora, ifjúsága és életerős felnőttsége alatt megismert emberekről, történetek tucatjaival idézi fel azt a korszakot, amikor a valamikor meglett férfiak fáradtan és megtörten tértek haza a fogságból, amikor még a gépjármű ritkaságszámba ment, s a mezők ajándékát állatokkal takarították be, hajnalonként szekerekkel hordták le Ágostonfalvára az állami vezetők által megszabott kötelesrészt. Hasonlóan szemléletesen rajzolja meg a munkások, mesterek, gazdák, jó tanárok és tanítók portréját, jól emlékszik az egyházi ügyekre, és nem fogunk ki rajta akkor sem, ha érdekes, különleges esetek felől érdeklődünk.

Azon kevesek közé tartozik, akik tudják, miért lett sokvallású Nagybacon, kinél volt először elektromos áram, miként jártak a távolsági buszok Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy irányába, mi történt a szarvasmarhák kényszervágása esetében, kinél készült a cipő felső és kinél az alsó része, ki patkolt szépen, hol volt a kugliterem, hány koporsója volt a falu legöregebb lakójának, Lujza néninek, hol volt a kaszárnya, mennyit termett az öreg körtefa...

Hogyan terem az ezermester?

A nagybaconi Kusztos Vilmosról túlzás nélkül állíthatjuk, a hamisítatlan székely ezermesterek sorába tartozik. Édesapja csizmadia volt, tőle tanulta a szakma alapfogásait, de életcélként nem vonzotta eléggé.


Épül a kis múzeum újabb szárnya / Fotó: Hecser László

A rajzolás mellett – olyan teheneket és lovakat rajzolt, hogy „majd megszólaltak” – a fúrás-faragás érdekelte igazán; egészen fiatalon már kicsi szekeret és szánt eszkábált, nem csoda tehát, hogy kerekesinasnak adták. Nagybaconban az ötvenes évek derekán a gépjárművek még ritkaságszámba mentek, ám a falu népe akkoriban is híres volt példás állattenyésztőiről, valószínűleg nem volt olyan porta, ahol bár egy szekér ne lett volna, szükség volt utánpótlásra e mára már kihaltnak tekinthető mesterségben.

Mivel mestere, id. Keresztes Árpád időközben visszaadta engedélyét, a siheder Vilmoskának is váltania kellett, ezért asztalosinassá vedlett. Három év tanulást követően ács lett, s építkezéseken dolgozott. Néhány esztendő múlván a köpeci bányavállalat szénszállító vonatához került mint fékező, majd Segesvárra küldték tanulni, aminek köszönhetően szerelvényfelelőssé lépett elő, sőt, utóbb még a mozdonyvezetésbe is belekóstolt.

Amikor a baróti kórháznál a központi fűtést szerelték, „kölcsönkérték”, s mivel sok mindenhez értett, egyre nagyobb hírnévre tett szert, ott is ragadt tizenkét évre. A tucatnyi esztendő alatt karbantartó, kazánfűtő és esetenként mentősofőr is volt egy személyben! Szerteágazó tudása miatt hívták a gázszállító vállalat kisbaconi részlegéhez.

Ott is megtalálták a különleges feladatok: a mindennapos tennivalók mellett a vállalat vezetősége számára készített székely motívumokkal gazdagon díszített támlás székeket és biliárdasztalt is. Az utóbbi – bár készítője sosem hódolt a számára ismeretlen úri sportnak – igencsak jól sikerült, sokáig volt használatban.

Amikor a vállalat játszótermét felszámolták, maga a vezérigazgató hívta fel s kérdezte meg Vilmos bácsit: a régi jószágot szeretné visszaadni készítőjének, hova küldje? Az asztal most szétszedve áll, de remélhetőleg hamarosan megtalálják helyét, s felállítják, hogy hirdesse: a székely találékonyság előtt nem létezik leküzdhetetlen akadály.

Kusztos Vilmos nyugdíjazását követően sem maradt veszteg. Tizennégy esztendővel ezelőtt, 2003-ban barátja, Incze Géza kezdeményezésére, Benedek Gyula tanító bácsival, Pál Tiborral és Mártával, Mihály Tiborral és Demeter Józseffel nyugdíjasklubot, annak keretében pedig Őszi csokor névvel dalkört alapítottak. A zenéhez, dalhoz való vonzódása sem egyik napról a másikra született.

Első hegedűjét, a néhai vargyasi prímás, Czári Géza 1813-ban készült hangszerét gyermekként kapta, aztán hozzá került a Keresztes Márton által készített hegedűkből is egy – a nagybaconi ezermester kilencet készített, ezért is nagy szó, hogy fia megőrzésre neki adta ezt –, aztán még hét hangszer lelt otthonra nála.

A zene nem csak ily módon játszott nagy szerepet életében, neki köszönhette élete párját is: 1963. augusztus 23-án egy lagziban zenélt a magát szaxofonon és harmonikán is kiismerő fiatalember, amikor felfigyelt arra a kisbaconi leányra, Benkő Margitra, akivel aztán ötven évig és három hónapig élt boldog házasságban.
Múzeum a Csinód utca 347. alatt

A több évtizedes folyamatos munkálkodásra a koronát végül nemcsak a tájegységben, de azon túl is párját ritkító kis múzeum tette fel. Letűnt korok emlékeit addig is el-elkérte falustársaitól és hazahordta, a megfáradt darabokat megtisztította és megjavította, ám igazi, sőt, már-már megszállott gyűjtővé csak később, nyugdíjas korára vált.

Időközben lemondott a szarvasmarha-kiállításokon oklevelekben is rögzített elismerést nyújtó állatairól, helyette kellett valami, ami kitölti idejét. Ott állt üresen az eladott modern mezőgazdasági gépek számára emelt garázs, az istálló és az egyéb melléképületek is: mi jobb új rendeltetést kaphattak volna, mint otthont nyújtani az egyre egyedibbé váló gyűjtemény számára?

Borúra derű Nagybaconban című, 2011. júniusában megjelent írásunkból idézünk. „A régiséggyűjtemény szinte észrevétlenül alakult ki. A népi leleményességet dicsérő régi tárgyak iránt már gyermekkorától érdeklődött, javítani is szeretett, így mondhatni szinte magától megtalálták az évtizedeken keresztül padlásokon és pincékben kallódó eszközök. Pénzt kevesükért adott, általában még akkor is ajándékba kapta őket, amikor felvásárlók járták Erdővidéket: tudták, nemcsak megőrzi, hanem addig bíbelődik vele, amíg újból használhatóvá teszi, ez pedig sokat jelentett.

Mára már kétszáznál több mozsár, őrlő, vasaló, fonókerék, csörlő, ordafőző, bokály, gyapjú- és kenderfeldolgozó eszköz található a gyűjteményében. Értékesek a XIX. század elejéről-derekáról származó faragóbárdok, a valószínűleg különleges háztartási tárgyak elkészítéséhez szükséges üllő – láthatóan komoly kézművesipar állt készítőjük mögött –, a kaput díszítő és tulajdont védő nagy zárak vagy a kifogástalan állapotban fennmaradt 1795-ös kupolasisak.

A sarkantyúk, a fegyverek hegyére tűzhető tőrök, a világégések harcaiban részt vevő katonák használati tárgyai arról mesélnek, merre is jártak, merre is sodorta a nagybaconi embereket a sors. Mi lesz a sorsa, hova kerül e sok – ahogy Kusztos Vilmos mondja – »zakota«? A nagy autó számára készült garázst akarja felújítani, átrendezni, s oda kis falusi múzeumot berendezni. Jó ötlet, minden bizonnyal akad majd szép számban, aki a nagybaconi gyűjteményre kíváncsi lesz.”

Kusztos Vilmos elképzelését megvalósította, és 2014 augusztusának végén a falu népének nagy érdeklődése közepette felavatták a múzeumot. S azóta jóformán nem telik el úgy hét, hogy bár egy-két alkalommal ne látogatnák meg portáját a falun áthaladó érdeklődők, a tájegységet felkereső turisták és diákok. Ilyen alkalmakkor szívesen mesél a szerszámok hasznosságáról, készítőikről, esetenként meg is mutatja, miként és mire használták. A látogatók külön értékelik, hogy az asztalosinasság alatt megtanult specifikus asztalosnyelv kifejezéseit is beleszövi mondandójába, hogy a megjavított és az szemnek ismét tetszetőssé tett varrógépeket működés közben is meg tudja mutatni, hogy a még mindig használható kis nyomdagépben befűzve áll néhány lemez, megtekinthető, kézbe vehető és olvasható a kuriózumként megőrzött utolsó Megyei Tükör- és az első Háromszék-lapszám is.

A múzeum szinte észrevétlen gyarapodott tovább, így mára – ismét – kinőtte kereteit. Az udvaron már felhalmozva áll az építőanyag, s előbb-utóbb elkezdődik az a 18x4 méteres fedett, de oldalaiban szabad épület emelése, ahova a mezőgazdasági felszerelések kerülnek majd. Arra a helyre, ahol most a szekerek állnak, olyan konyhát rendez be, amilyen hajdanán nagyanyjának, Kósa Reginának volt. Helye lesz benne a hagyományos bútorokon kívül a különböző kályháknak, kenderfeldolgozó szerszámoknak, falvédőknek, osztovátának és felvetett szövőszéknek is – ha valakinek kedve kerekedik, kipróbálhassa. A jól elgondolt terv kivitelezését nehezíti, hogy segítséget még jó pénzért se nagyon lehet kapni... Hej, pedig valamikor mennyi jó szakembere volt Nagybaconnak!


Összeomlás határán Keresztes Izsák egykori fűszerkereskedő boltja / Fotó: Hecser László

Kusztos Vilmost arra kértük, jöjjön velünk nagybaconi sétára, s közben meséljen mindarról, ami utunkba kerül, s emlékeket ébreszt benne. Kérésünk nógatás nélkül elfogadja. Tudja, a történetek közül többnek ma már csak ő az őrzője, jó lenne bár morzsányit hátrahagyni belőlük.

Példás gazdák, kereskedők

Első megállónk rögvest a kapu előtt van. A kisgyermek Vilmoskának Csinód maga volt a játszótér: nagyapjának itt volt tizenkét hektár földje, édesapja a szemközt álló házban született, mellette nagybátyjáék laktak, ő maga a mostani otthonnal szomszédos házban nőtt fel – ez a legszűkebb értelemben vett szülőföld. Az első érdekességért sem kell tovább menni, elég, ha a kanyarban álló tekintélyes házra tekintünk. Tulajdonosa hajdanán az a Bardocz Zsigmond volt, aki komoly gazdaságot vezetett, majd negyvenöt esztendősen beiratkozott az állatorvosi egyetemre, és ötvenéves is elmúlt, mire elvégezte. A szerencsével sem állt hadilábon – mesélte Vilmos bácsi –: valamelyest még a kollektivizálást is megúszta, s bár kuláknak nyilvánították, mint nagy tekintélyű állatorvos még sokáig szolgálhatta közösségét.

Ahogy a Csinód utcán haladunk a központ felé egy meglehetősen jellegtelen épületre mutat: hajdanán egy zsidóé, Pálfyé volt, aki a világháborút átvészelve 1947-ben elköltözött, talán Izraelbe. Itt működött a vegyes üzlet és a kocsma is, az udvarán hosszan hátra felhúzott épületben volt a – már jó rég lebontott – kuglipálya. Talán száz lépést sem teszünk, igencsak impozáns épületek előtt állunk meg néhány pillanatra.

Itt, egymás közelében több olyan nagygazda is lakott – Keresztes Vilmos, vele szemben Hegyi Mózes és Ferenc, valamint Bardocz András, kinek néhai bennvalóján most több ház is áll –, akik hosszú időn keresztül tanúsították, miként is kell példásan vezetni egy gazdaságot. Mindannyiukkal elbánt a sors, mert kuláknak nyilvánították őket, s nehezen tudtak érvényesülni. Keresztes Izsák fűszerkereskedő boltja az összeomlás határán áll. Falai meghasadtak, vakolatának zöme már rég lehullott, ajtaját láthatóan nagyon rég nem nyitotta meg senki. Mint Kusztos Vilmos meséli, az épület az örökségen megegyezni nem tudó leszármazottak önzőségének áldozatává vált. Mészárszék több is volt a faluban.

Ő kiváltképp a bibarcfalvi Zoli bácsira emlékszik, akivel édesanyja jó kapcsolatot ápolt, s általában tőle vásárolt. Fontos szerepük volt akkoriban a faluban a mészárosoknak, hiszen hűtők nem léteztek, a levágott állatot gyorsan fel kellett dolgozni. Amennyiben valakinek kényszervágást kellett végeznie, a falu összefogott, s néhány kilós porciókra kimérve felvásárolták a jószágot. Édesanyja külön füzetbe jegyezte fel, ő kiket és mivel segített ki, azaz, ha baj van, ki „tartozik” tőle vásárolni.

Mesterek utcája

A Sepsi utca sarkán hajdanán a Sári vendéglő állt, érdekessége volt, hogy csak pallón lehetett átjutni ajtajához. Az utcában valaha több iparos is lakott. Peszternák Gyula suszter és cipész volt, Kolumbán Jenő kovácsként nemcsak lovakat, de ökröt is patkolt, s a szekérkerekekre ráfot is húzott, Kósa András télen szabó volt, nyáron pedig gazdálkodott. Ő édesanyja testvére volt, háza, melyet édesapja, Kósa Ferenc épített „amerikás” pénzből, ma többnyire üres: az öregek kihaltak, az utódok nem élnek itthon.

Nagyapja több évig dolgozott a tengeren túl, jól keresett, nem üres kézzel jött haza, de a megfeszített munka később áldozatot követelt, időnap előtt elhunyt a jó öreg. Errefelé lakott Bú Márton kerekes is, kinek keze közül fataliga és fagerendélyes eke is kikerült, Bardocz Károly a cipők felsőrészeit, sámfákat és kaptafákat készített, majd hasonlóképp lánya, Mária is, veje, Pálosi Simon suszter volt.

Mesterségüket sokáig, talán a hetvenes évek elejéig-derekáig is művelték, s készítettek a hétköznapi viselésre alkalmas cipők mellett kemény- és lágyszárú csizmákat is – minden bizonnyal a Vilmos bácsi gyűjteményében fellelhetők közül is több az ő kezük közül került ki. Mindezen mesteremberek házát valamikor cégér díszítette, jó lenne megérdeklődni, hátha megvannak még, remekül mutatnának a gyűjteményben – ötlik fel Kusztos Vilmosban a lehetőség.

Százéves történetek

A falu legidősebb lakója a 103 évet élt Lujza néni volt. Szép kora miatt valószínűleg már csak a szűk család emlékezne rá, de mivel bizton volt legalább tizenöt koporsója, legendává vált. Történt ugyanis, hogy az idős hölgy ragaszkodott hozzá, találkozása a Kaszással ne érje meglepetésként, jó előre rákészült. Csakhogy a nagy esemény késett bekövetkezni, a koporsót pedig, ahol nagyobb volt rá a szükség, el-elkérték „kölcsönbe!”

A román templomtól szűk száz méternyire található néhai huszárkaszárnya manapság lakóházként fungál. Udvarának kerítését éppen javítják az ott lakók, beszélgetésünk pedig arra a körtefára terelődik, melynek árnyékában dolgoznak. Bár nem látszik rajta, de minden bizonnyal több mint százéves, azaz egészen bizonyosan a Kárpátot védő huszárok is éveken keresztül fogyasztották az apró, diónál nem nagyobb kásás gyümölcsét. Vilmos bácsi gyermekkorában annyi körte volt rajta „mintha rakva lett volna”, a háziak pedig úgy tudják, 1910-ben lombkoronája kétszer ekkora volt.

Aki távolabb kívánt utazni, az Boér Ferenc bácsi magánbuszán tehette meg. Reggelente Székelyudvarhelyre ment, ahonnan délben ért vissza, majd délután Szentgyörgy felé vette az irányt. Busza most is megvan, láthatja bárki, aki a Fő úton található háza előtt elmegy. Az évtizedek óta letett busz az udvaron egy fa árnyékában várja sorsának alakulását. Bár a rozsda csámcsog rajta, de meglehet, Csernátonban a Haszmann-múzeumban még kap egy esélyt, de egyelőre nem jöttek utána.

Régi, jó tanítók

Visszakanyarodunk, s az iskola felé vesszük az irányt. Tanítói és tanárai zöméről csak jót tud mondani az idős ezermester. Titkuk talán abban is rejlett, hogy mind olyan családokból származtak, akikre közösségük felnézett, s ahol az illemet idejében megtanították, s azt betartva maguk is példásan éltek. Zsigmond Zoltán, aki nagyon szerette a gyermekeket, sok mindent tantárggyá váltott, hiszen nála a napi leckén kívül tudni illett azt is, miként kell magból fát nevelni, s majd azt beoltani.

Bodnár Endre, miután Bákó megyében, a Lujzikalagorban alapított tanítóképzőben a csángók és Székelyföld számára kiváló pedagógusokat nevelt, hazajött, s itthon is sokat tett, mellette pedig szépen gazdálkodott. Lőrincz József tanító szívügye volt a negyven-ötven fős dalárda, Nagy Katalin tanítónő kiváló képességekkel rendelkezett, és Nagy Anna óvónőt akkor is szerették a gyermekek, ha néha azzal fenyegette a nebulókat – s arra is volt példa, hogy szavának állt –, hogy a „kalamózsi a fejedbe kerül.” Ezen remek emberek ellentéte volt Bogdán József, aki az ötvenes években létrehozott román osztályokban tanított. Még a „saját” gyermekeihez sem került közel, a magyarokat pedig egyenesen utálta, okkal és anélkül is pofozta.

Művelődési ház adakozásból

A Kós Károly tervei alapján készült református művelődési ház építése nagy hullámokat vert egykoron. A faluban remek kulturális élet folyt: színjátszó csoport és dalárda működött, könyvtárat tartottak fenn, majd Nagy Elek tiszteletes, ki esperes is volt, úgy döntött, a parókia melletti telken művelődési házat épít. A szükséges anyagiak előteremtése érdekében fejkvótát rótt ki, ám a terhet többen sokallták, s jó néhányan átálltak unitáriusnak vagy éppen baptistának. Arra is volt példa, hogy családon belül megoszlottak a vélemények. Vilmos bácsi nagyanyja, a már említett Regina, annyira az adóztatás ellen volt, hogy inkább baptistává lett, nagyapja pedig az építési terv lelkes pártolója maradt.


Reformátusok adakozásából épült a művelődési ház / Fotó: Hecser László

A rövidebbet mégis az öreg húzta: a reformátusok az áttérőket kizárták a temetőből, s nagyapja hiába lett volna jogosult az ősibe való temetkezésre, túlélő felesége nem vette figyelembe akaratát, s az új részbe temettette el. Az ügy pikantériája, hogy nagyanyja az iskola mellett felhúzott baptista imaház építési költségeire jóval többet áldozott, mint amennyit a reformátusok kértek a művelődési házra...

A drága és sok torzsalkodást szülő épület csak elkészült, de sajnos, nem sokáig szolgálhatta háborítatlanul Nagybacont: az elvtársak magtárat, majd kollektívirodát rendeztek be, s nem volt nyugodása annak a kisebb falutörténeti múzeumnak sem, melyet Kusztos Vilmos és Lakos Béla szedett össze. Az iskola vezetősége úgy döntött, igényt tartanak az épületre, hogy ott tornatermet rendezzenek be, a gyűjteményt pedig elszállították, s azzal nyoma is veszett. Kusztos Vilmos tudja, kiknél és hol található az akkori kollekció jó néhány darabja, de nem kívánja megnevezni őket: ha lelkiismeretük engedi, tartsák meg azokat.




Több órája sétáltunk már, elfáradtunk a tűző napon, úgy döntöttünk, terepszemlénknek mindannak ellenére véget vetünk, hogy a falu alsó és felső részében lenne még bőven látnivaló. Miközben búcsúztunk, még egy érdekesség felszínre került. A ház, amelyik mellett álltunk, valaha Keresztes „Róka” Ferenccé volt. A Keresztes–Tompa-malmot működtető molnár a ragadványnevet nem ravaszságáért, hanem okosságáért kapta. Szitás malma csak neki volt, finom lisztet őrölt, s ő fejlesztett először egyenáramot is. Az ő érdeme volt az is, hogy az egyház áramhoz jutott, miután malmától felvezette a parókiáig.

Hecser László / Háromszék és Háromszék


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi kilenc + öt ?



Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást, legyen ön az első!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  gyergyó, csík     erdély arca     kanyad     nagyboldogasszony     bán zsófia     az mpp közleménye     autó     kányád     ketchup     székelyudvarhely     nagyboldog     aut     erdélyi autópálya     ojtoz     erdelyi habos almas teszta     haromkut     háromkút iskola adomany     autópálya     tan     londonban  
Kulcsszófelhő