Erdély címererdély ma logó
augusztus 17. csütörtök | Jácint napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5737 RON | 100 HUF: 1,5058 RON | több
2016.05.05. | 10:15 Újjáépítenék Bözödújfalu leomlott templomát

6271 6

A két éve leomlott bözödújfalui katolikus templom újjáépítése is szóba került a Bözödújfalu-emlékszoba hétvégi felavatása kapcsán. Az érdekelt felek szerint egy éven belül elkezdődhet a munkálat – adja hírül Gligor Róbert László a kronika.ro-n.

Több terv is született a templom újjáépítéséről

A vízből kimagasló katolikus templomtorony az elárasztott Bözödújfalu jelképévé vált – amíg még állt. Leomlása után csakhamar megmozdult a világ magyarsága, szorgalmazva az újjáépítést, és segítséget is ígérve mellé. A tervezést a budapesti Székely Hargita Alapítvány vette kézbe.

Bús Balázs elnök a hétvégén elmondta: az alapítványt azért hozták létre 2007-ben, hogy ezáltal is kifejezzék az összetartozás érzését az itteni emberek irányába. Munkájuk során látták a Maros megyei Bözödújfalu vízből kimagasló templomának mint Székelyföld meghatározó jelképének pusztulását, és ez megérintette őket. Kevesen vannak, nem politikai szervezet az övék, de segíteni szeretnének, hogy a jelkép ismét kiemelkedjék a vízből.

A templom újjáépítésének megvalósíthatósági tanulmánya el is készült, amely használati útmutató arra, hogyan kell feltámasztani a vízbe süllyedt templomtornyot, hogyan kell üzenni azzal mindenkinek, aki látja. Az a csodálatos ebben a tanulmányban, hogy bizonyíték arra: az újjáépítés megvalósítható – vallja Bús. Kijelentette ugyanakkor, hogy az újjáépítést nem egyedül szeretnék megvalósítani, tervüket nem akarják ráerőltetni a közösségre, hanem ők maguk szeretnének a közösség részévé válni.

Az építészeti iroda a tanulmányban több változatát is felvázolta az új templomnak, a végsőről a közösségnek kellene döntenie. Azt szeretnék, hogy még idén, de ha lehetséges, akár a bözödújfalusiak augusztusi találkozójáig elkészülne a részletes műszaki terv, és megtehetnék az első lépéseket, hogy újra álljon a torony. Az előrejelzések pozitívak, és bíznak benne, hogy az elképzelés akár egy éven belül is megvalósítható.

A kivitelezési költségekről vannak számításaik, amelyeket egyelőre nem árultak el, de úgy vélik, összegyűjthető pénzösszegről van szó, akár az alapítvány, akár a közösség erőforrásait veszik figyelembe. Már tavaly elkezdődött az adománygyűjtés a kivitelezésre téglajegyek formájában, ezt a Bözödújfaluért Egyesület végzi. A Székely Hargita Alapítvány feladata, hogy a műszaki kivitelezési tervet letegye az asztalra, de utána teljes erőbedobással szeretnének részt venni az adománygyűjtésben is, részletezte az elnök.

Mindenkinek lehetőséget adnak

Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere nem titkolja: volna lehetőség arra, hogy hathatós támogatást szerezzenek egy bizonyos helyről, amelyből a teljes bözödújfalui emlékhely tervét kezelni lehetne. Szerinte azonban nem ez a cél, hanem az, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítsanak ahhoz, hogy hozzátegyen valamit a tervhez. Nem csak az a cél, hogy gyorsan álljon a torony, és közvetítse az üzenetet, akkor van ennek értéke, ha bárki bármit hozzá tud tenni a legmesszebb élő magyar és nem magyar emberig, aki valamilyen formában kötődik Bözödújfaluhoz, hangsúlyozta az elöljáró.

Azt is elmondta, már megvoltak az előkészületek, hogy megerősítsék a vízben álló templomtorony alapzatát, amikor az összedőlt. Néhány nap után a világ minden pontjáról érkeztek a megkeresések, felajánlások különböző szervezetek és magánszemélyek részéről, és arra sarkallták őket, hogy a templomot újjáépítsék, hiszen az mindenki számára fontos. Innen jött az ötlet, hogy senki ne sajátítsa ki az építkezést egy nagyobb magántőke révén, hanem mindenkinek biztosítsanak lehetőséget a hozzájárulásra, mert aki valamit is hozzátesz, annak ez a falu és környéke örökre kedves lesz, részletezte Csibi.

Az egész világ Bözödújfalura figyel

Szombatfalvi József, a falu szülöttje megerősítette, hogy Ausztráliától Kanadáig az erdélyi településre figyelnek az emberek. Mert már nemcsak magyarok, hanem volt bözödújfalusiak is élnek a világ minden táján. Bözödújfalu szellemiségére akkor figyelt fel a világ, amikor Orbán Balázs felfedezte: itt hat felekezet és megannyi nemzetiség élt békésen együtt, és fennmaradhatott az erdélyi szombatosság is. A nyugalmazott unitárius esperes azt is elmondta: az amerikai unitárius testvérek már úgy érkeznek Erdélybe, hogy ismerik Bözödújfalut, meg is akarják látogatni, és segíteni is szeretnének – írja a kronika.ro.


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi hét + egy ?



Leveli béka írta (2016.05.11. 21:58:57)
Ella, a helyett épült más. Pont olyan.

Ella írta (2016.05.11. 08:13:34)
A római katolikusok Ferenc-rendi templomának hajója meg a kolostorépület hiányzik Marosvásárhely főteréről. Azt is mind vissza kell állítani.

Lilla írta (2016.05.08. 21:34:24)
Azok, akik nem örülnek az összefogásnak és az új szellemiségnek, csak mindenben a hibát keresik, azok a Magyarság ellenségei!

Leveli béka írta (2016.05.06. 13:13:17)
Balla úr, azt már elrendezték.

Balla Sandor.s írta (2016.05.05. 16:34:36)
>ISTEN segitsen Na ez '''IGEN'''-szeretettel<s>....!!!!!!!DE a MAROSVASARHELYI''''BARATOK''''-templomat is '''RENDEZNI'''-kell de azt is szeretettel>>>.....!!!!!!!

Leveli béka írta (2016.05.05. 12:39:41)
Leomlása előtt bezzeg nem mozdult senki. A kommunisták jól jártak, a többiek sunyin lapítottak, a vizügyet senki nem merte kérdőre vonni. Háború után sok a hős. Hogy legyen turizmus. A székely jeruzsálem is tudja sajnáltatni magát. Igaza van nmk-nak a népújságban- mikor fogunk egyszer ünnepelni azért is, mert valamit tettünk is, ne csak siránkozzunk a régi szenvedések miatt.


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  erdelyi habos almas teszta     baleset     ketchup     erdély arca     autópálya     szász jenő     haromkut     ojtoz     tőkés     bán zsófia     nyomtatás     gyergyó, csík     aut     tiff     háromkút iskola adomany     kányád     londonban     tan     az mpp közleménye     erdélyi autópálya  
Kulcsszófelhő