2010.03.22 | 15:28 A magyar oktatás helyzete a csángóknál, Keresztszülő-program – AUDIÓ
A moldvai csángó-magyar gyermekek magyaróráit a Csángó Szövetség szervezi és pénzeli, részben a magyarországi költségvetési forrásból, részben az úgynevezett keresztszülők támogatásából. Azokban a falvakban, ahol már van Magyar Ház, könnyebb a magyartanárok munkája. Sok településen azonban albérlő az anyanyelv, csak bérlik azt a házat, ahol összejön tanár és diák.
„Három éve tanítok kint Lujzikalagorban, a közösség először kételkedve fogadja, aztán a bizalom az mindig lassabban nő ki.”
„Egy keresztlányunk van, már második éve és most fogadtuk a kishugát is keresztgyerekünké, ők Lészpediek.”
Hallgassa meg Dormán László összeállítását, amely a Kosuth Rádió Határok Nélkül című műsorában hangzott el!