Erdély címererdély ma logó
április 23. vasárnap | Béla napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5441 RON | 100 HUF: 1,4501 RON | több

Archívum
2007.05.21. | 07:57 Zarándoklat a magyar miséért: Zám - Déva

6555
Mindenhol biciklisek kisérik a zarándokot

Déva Zámtól csak 50 kilométerre van, de kétszer annyit tekertem ma, majd kiderül, hogy miért.

Reggel úgy ébredtem, hogy nagyon régen aludtam ilyen sokat és mélyen, mint az éjjel. Sokat kivesz belőlem a rossz idő, de a mai alvással helyrehoztam az erőnlétemet. Füleltem, hogy odakint vizes aszfalton siklanak-e az autók, avagy szárazon gördülnek, de nem tudtam eldönteni. Kinéztem az ablakon, s láttam, hogy odakint vékony vizes réteg van az aszfalton, ami nem sok jót jelentett.

Szerettem volna reggel bemelegítésként felkerekezni Almásszilistye felé, de olyan rossz volt az út, hogy vissza kellett fordulnom.

Micset reggeliztünk, én az apró micsekhez szoktam, úgyhogy kértem öt darabot, ami hiba volt, hiszen ez nem előregyártott mirelit mics, hanem kézzel készített, s ezek elég nagyok. Úgyhogy reggel ez az adag túl nagynak bizonyult. Kísérőim közben elmondtak egy tegnapi történetet. Egy kocsmába betérve beszélgettek egy erdélyi románnal, aki, amikor megtudta, hogy magyarokkal van dolga, rögtön kijelentette, hogy ő nacionalista, s Erdély a románoké. Gyakorlatilag feltételes reflexként ez jött ki belőle: Erdély a miénk, nem a tiétek! Újra az európai értékekre gondoltam, s a nevelésre, amely ezt eredményezi...

Késve indultunk, úgyhogy veszélybe került az, hogy délre odaérjünk a dévai alapítvány Marosnémetiben rendezett találkozójára, de aztán belehúztunk, s közel 50-es iramban egy óra alatt letudtam a távot. Közben a sietség miatt Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát sajnos csak elsuhanva láthattuk.

A főútról lekanyarodva szörnyű igénytelenség, nyomor fogadott bennünket, kóbor kutyák néztek rám tétován, s elszorult a szívem: hol lesz itt a méltó környezet a dévai árváknak? Egy kereszteződésben majdnem elvétettük az utat, de egy szembe jövő magyar rendszámú autó vezetője segített a helyes irány megtalálásában. Dél előtt tíz perccel értünk be egy - Erdélyben gyakran elmondom ezt a kifejezést - „valaha szebb napokat látott" ősparkba, ahol egy kastély áll. Egy évvel ezelőtt még katonai terület volt, Csaba testvért sem engedték be, de egy Ausztráliából hazatért úr visszaigényelte a román államtól ősei kastélyát, s aztán a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajándékozta.

Az épület lehangolóan szürke falai megfojtják a neoklasszicista stílusú szépséget, falai, lépcsője töredezettek, de látszik rajta a hajdani nagyság. A kastély a Toldy családé volt, ha jól értettem. (Ha nem, kérem, javítsa, aki tudja!!!)

A dévaiak és magyarországi segítőik találkozóján többszáz fős tömeg gyűlt össze a kastély előtti frissen kaszált réten, Csaba testvér és paptársai várták, hogy dél legyen, s kezdődjön a mise. A dévai gyermekekből verbuválódott népes zenész csapat gitáron és szintetizátoron játszotta a keresztény dalokat. Hallgatva a misét Urunk Mennybemenetele ünnepén, az jutott eszembe, hogy ilyen szabadtéri miséket Moldvában is rendszeresen lehetne tartani, de hát miért van az Isten háza, ha nem azért, hogy ott imádjuk az Urat?

A mise végén felhívtak a fából ácsolt színpadra, s meséltem a zarándoklatról. Mögöttem álltak a miséző papok, úgyhogy a szentírási idézeteknél és főként értelmezésüknél kicsit hátrapillantottam Csaba testvérre, de ő egyetértően mosolygott, s ekkor már felbátorodva folytattam, majd idéztem a román alkotmányt és az Európa Tanács ajánlásait is. Utána Laciék, a kísérőim (Előd és Laci a Mokányos együttesből, akik már Horvátországban is kísértek) moldvai magyar táncdallamokat játszottak kobzon és furulyán, miközben a gyerekek ízekre szedték volna a kerékpáromat, ha nem vagyok a helyzet magaslatán. Hihetetlenül nagy kíváncsisággal néztek mindent rajta, egy pöttöm egy méteres kisfiú tekerni is akart, s csak akkor hitte el, hogy nem ér le a lába, amikor felültettem a nyeregbe, s félúton a föld felé kalimpált. Felpróbálták a sisakomat. Megkérdezték azt is, hogy milyen gyorsan tudok menni a kerékpárral, de mér kész volt a beugrató visszakérdezés: Lejtőn vagy emelkedőn? Egyedül vagy csapatban? Esőben vagy száraz időben? Úgyhogy minden eshetőségre válaszolnom kellett végül. Őszinte, nyíltszívű gyerekek.

Közben Csaba testvérrel is váltottunk néhány szót. Megkérdezte, hányadik kilométernél tartok, mondta, hogy szépnek tartja a vállalkozást, én pedig megkérdeztem tőle, hogy ő lát-e reményt a moldvai magyar misére? Mire azt válaszolta, persze hogy van esély rá! Nézzem meg az ő helyzetét: amikor 14 évvel ezelőtt megjelent a dévai háznál, kiabálva kérdezték tőle, mit keres ott, üvöltötték neki, hogy tönkreteszik, feljelentették, s most ugyanott megtapsolják. 14 év telt el, de, ami nagyon fontos - békében és szeretetben. Ezt ajánlja a moldvai ügyhöz is: békés és szeretetteljes lelket, s akkor meglesz az eredmény is.

Csaba testvér beírt az emlékkönyvbe is: „Az igazságot meg lehet gyötörni, el is lehet temetni, de olyan jó tudni, hogy harmadnap az élet, az igazság feltámad. Hiszem, hogy minden igaz ügy feltámad és élni fog, a Ti, a mi ügyünk is élni fog.

Hittel, szeretettel: Böjte Csaba"

Nagy ajándék volt ez a nap nekem is, hiszen a lerobbant környezet után egyszer csak olyan volt, mintha oázisba értem volna, ahol többszáz gyermek és magyarországi keresztszüleik imádják az Urat.

Még reggel ajánlotta Bimbó Rozália, zámi vendéglátónk, hogy ne hagyjuk ki Vajdahunyadot, no ezért lett az 50 kilométeres útból több mint kétszer annyi.

Az út Vajdahunyad felé sztráda minőségű, ezen robogtunk,s vártam, hogy feltűnjön a vár tornya, csipkés falai. Helyette kohók tornyai látszottak, az út mellett pedig elhagyatott iparnegyedek, gyárak, használaton kívüli teherpályaudvarok, rozsdásodó vasúti kocsik tömkelege. Sehol egy tábla, hogy merre lehet a vár. Végül megtaláltuk a macskaköves, kátyús utat, amely hozzá vezet. A parkolóban fiatalkorú cigánylányok kellették magukat. Amíg letakarítottam a kerékpáromat - útközben megint elkapott egy eső - , Laciék zenéltek egy kicsit, s ettől szokatlan hangulat lett a kietlen környezetben: mintha beköltözött volna az élet.

A várhoz 50 méteres viseltes fahíd vezet. A vár maga üres, tartalmától megfosztott, elhanyagolt. Nagy csalódás. Közép-Európa turisztikai központjainak egyike lehetne, ehhez képest giccsparádé uralja a tereket. Azokban a szobákban, ahol egykor Közép-Európa sorsa dőlt el, ma például csókolózó néger párt ábrázoló szobrokat árulnak. A személyzet nem ért magyarul, ami üzletpolitikailag is rossz húzás, nem beszélve az egyebekről. Itt végre magyarul ki vannak írva a dolgok, de persze a legutolsó sorban, s érdekes eltérés van a magyar és az angol illetve román szöveg között. A lovagteremben például kiírták magyarul, hogy Hunyadi János építtette, aki Magyarország kormányzója volt. Ez a magyar szöveg. Angolul és románul Magyarországot már nem említik. A magyar vonatkozások tehát eltitkoltak, talán ezért ilyen üres és semmitmondó az egész, hiszen a Magyar Királyság nélkül elég nehéz beszélni Erdélyben az elmúlt ezer év történelméről. A bástyáról düledező gyárkéményeket és házakat láthattunk, úgyhogy elég vegyes érzésekkel távoztunk.

Visszafelé Dáván találkoztunk Hegyeli Attilával, aki odaadta Erdélyben érvényes mobiltelefonomat. Attila 15 évvel tűnt fiatalabbnak, mint egy hónapja. A Jóisten adjon sok erőt neki a nagy munkához a moldvai oktatásban!

Ha már Vajdahunyadot megnéztük, a dévai várat sem szerettem volna kihagyni. És akkor megtörtént az első meglepetés! Kerékpárost láttam! Errefelé nagy ritkaság, hogy versenykerékpáron tekerjen valaki az úton - ellentétben Magyarországgal vagy különösen Ausztriával és Olaszországgal. Megszólítottam, kiderült, hogy a kevés dévai magyar egyikét tisztelhetem benne. Eligazított, hogy merre kell mennem a várba. Elhanyagolt, gondozatlan út vezet felfelé, viszont egészen szürreális élmény is ért: félúton a vár felé régi német és angol mentőautók gyűjteményére bukkantunk, mégpedig egy félig kész ház udvarán, ahol a négy falból mindössze kettő állt, s egy úriember a fal melletti ágyon ülve kezében egy sörrel a Pro Tv műsorát nézte. Mögötte egy cserépben senyvedő pálmafa és kapirgáló kakas tette teljesen valószínűtlenné az élményt.

Közben jöttek szembe román turisták, akik a magyar szó hallatán felhúzták szemöldöküket, amolyan „mit keresnek ezek a mi országunkban" arckifejezéssel. Este beszéltünk egy magyarországi szerzetessel, ugyanezt az ellenszenvet tapasztalta. A kövekkel teli úton felfelé angolul és románul figyelmeztették az erre járókat a viperaveszélyre. Bár magyarul nem volt kiírva, azért megértettük, s kobozzal és furulyával igyekeztünk elűzni a csúszómászókat, amitől egyébként másoknak is jobb kedvük kerekedett. Igaz, egyszer egy féltégla is elsuhant mellettünk, de mint kiderült egy veszekedő pár hölgytagja szánta a férfiembernek, s nem mi voltunk a célpont.

A várban román nyelvű tábla fogadott, amely arról tudósított, hogy ezt a várat egy dákoromán erőd helyére emelte IV. Béla király. Hogy milyen ország királya volt nevezett Béla, persze kihagyták a szövegből. „Vár állott, most kőhalom" - jutott eszembe Déván, merthogy a várból csak néhány falmaradvány áll, hiszen a császáriak ezt is felrobbantották, s folytatom a Vajdahunyadra inkább illő sorokkal: „Kedv' s öröm röpkedtek, halálhörgés, siralom zajlik már helyettek." Egy sötét szobamaradványban Dávid Ferenc emléktáblája látható, amely tudtunkra adja, hogy az unitárius vallás alapítója és első püspöke itt, a dévai várban szenvedett mártírhalált 1579. november 15-én.

Ma a dévai alapítvány vendégei vagyunk. Nagyszerű nap volt, sok új, erőt adó élménnyel gazdagodtunk. Isten áldja Csaba testvér és segítőinek munkáját!

Ferkó Zoltán

Zoltán ma, hétfőn, Déváról Gyulafehérvárra kerekezik.

Karoljuk fel a csángómagyarok azon jogos követelését, hogy magyarul imádkozhassanak az általuk épített templomokban, úgy, hogy ha csak településünk szomszédságában is, de csatlakozunk a zarándokhoz!

Zoli egy román mobilszámon is elérhető: +40-723429852


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Belépés
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  csíkszereda     fehér-fekete fotók     bán zsófia     juventutti     autópálya     háromkút iskola adomany     vizespólós     balea-tó     vizespólós verseny     egyetem     susssunk, fozzunk     bbte     munkaközvetítő     szászrégen     etelszenteles     jog     gyergyó, csík     autopalya     munkakeresés     tan  
Kulcsszófelhő