Erdély címererdély ma logó
január 24. kedd | Timót napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4973 RON | 100 HUF: 1,4525 RON | több
2016.12.17. | 08:55 Idősek karácsonya Sepsiszentgyörgyön

1197 0
Albert Levente felvétele

Pénteken délután tartotta a Máltai Szeretetszolgálat az idősek karácsonyát Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban. Puskás Mária lelki vezető köszöntötte a résztvevőket, majd a szeretetszolgálat legkisebb gyerekeiből álló Sasi csoport műsora és a Kincskeresők Néptáncegyüttes fellépése következett, az est végén pedig süteményeket és ajándékcsomagokat kaptak a résztvevők.

Egy férfi ment az úton, és ugrabugrált örömében – mesélte Puskás Mária –, rácsodálkozott a járdára, a fákra, az épületekre, örült mindennek, ami elébe került. Nem volt fiatal, és azt gondolták róla, hogy biztos, valami baj van vele, de akkor megszólalt a hölgy, aki vele volt, és elmondta, hogy azért örül a férje, mert vak volt, és most lát, éppen a kórházból jönnek, ahol megműtötték. Ezzel a történettel próbálta felhívni a résztvevők figyelmét a lelki vezető, hogy vegyük észre azokat a hétköznapi csodákat, amelyeket azért kaptunk, hogy örülni tudjunk az életnek. A virágok, a fák, minden mosoly és kézfogás örömforrás lehet, a karácsony pedig jó alkalom arra, hogy elfelejtsük a gondokat, fájdalmakat, és örülni tudjunk annak, hogy a magányban sem vagyunk egyedül, mert Isten velünk van, és amíg élünk, mindig velünk marad – mondta Puskás Mária.

A Máltai Szeretetszolgálat legkisebb gyerekeinek műsorában ismerős és ismeretlen karácsonyi dalok és versek örvendeztették meg a jelenlévőket, közöttük Pál apostol egyik leghíresebb költeménye, a szeretet himnusza is elhangzott. A Sasi csoport műsora után a Kincskeresők Néptáncegyüttes előadása következett, amelynek színvonala elsősorban a táncosokat betanító Tőkés Editet és Zsoltot dicséri, de Erőss Réka énekes is feltétlenül említést érdemel. A korábban Százlábú Néptáncegyüttesként ismert csapat 2014 októberétől működik a Kónya Ádám Művelődési Házban.

A műsor végén az idősek részéről Lukács Etelka nyugdíjas tanítónő versbe foglalt köszönete következett, majd minden résztvevő kapott egy-egy doboz süteményt ünnepi üdvözlőlappal, kifelé menet pedig, az előtérben felállított karácsonyfa mellett újabb ajándékcsomagokat vehettek át az idősek.

Nagy B. Sándor
Háromszék


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi hat + egy ?



Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást, legyen ön az első!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Belépés
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  aracis     mol liga     mol rom     benzin     autopalya     szász jenő     háromkút iskola adomany     rmdsz     kelemen h     1     bbte     autópálya     bán zsófia     trump     tan     mpp     demokrata sz     régió fejlesztés     nemzeti t     szabó Ödön  
Kulcsszófelhő