Erdély címererdély ma logó
május 23. kedd | Dezső napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5600 RON | 100 HUF: 1,4772 RON | több
05.22 | 21:39 [420]
A menekülttáborban élő, otthonukból elüldözött iraki keresztények összetartanak, szeretik és segítik egymást, és „talpra fognak állni" – mondta Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Budapesti Székely Kör rendezvényén hétfő este Budapesten. >>>

A magyar nagykövetség segítséget ajánlott a kisbusz utasainak, akik járművét hétfő hajnalban megdobálták a franciaországi Calais-nál – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel. >>>

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szombaton Beregszászon tartott választmányi ülésén nyilatkozatban ítélte el, hogy a napokban ismeretlenek a kárpátaljai magyarság elleni provokációs célból magyar autonómiát sugalló táblákat helyeztek ki. >>>

Balassa László. Pár hete, talán egy hónapja hallottam a nevét először. Akkor is mindössze annyit tudtam meg róla, hogy fotóművész, aki Spanyolországban él. A képei nagyon megfogtak. >>>

Megkezdődtek a helyhatósági választások Horvátországban: vasárnap reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahova valamivel több mint 3,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak este hét óráig. >>>

Furcsa látogatásra szánta el magát a Momentum Mozgalom, amikor csütörtökön Fekete-Győr András elnök két társával elment az Origo szerkesztőségébe. >>>

2017. május 18. ijesztő „momentum” a magyar médiatörténelemben, amelyre még soha a rendszerváltás óta nem volt példa. >>>

Minden eddiginél változatosabb és egészen biztosan színvonalasabb kínálattal kecsegtet a június 2-a és 11-e között 17. alkalommal megrendezésre kerülő Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, a TIFF. >>>

A magyar népi kultúra, zene és tánc, hagyományos kézműves termékek, illetve a honfoglalás kori életmód kapott főszerepet május 20-án a XV. Vándorcsizma Néptáncfesztiválon, amelynek idén is a Grewln Park adott otthont. >>>

Arad és Lendva együttműködése a kultúrán túl most már a gazdaság, az EU-s pályázatok, a turisztika és a fenntartható energiaforrások területére is kiterjed. >>>

Bár sem a nagy- sem pedig a kisdöntő sorozata nem zárult még, már tény: két erdélyi csapat áll majd a 2016-17- es férfi kosárlabda-idény dobogóján. >>>

A Magyar Ifjúsági Értekezlet június 16-18. között tartja küldöttgyűlését, mely keretében a küldöttek új elnököt választanak a szervezet élére. Az elnöki tisztségre pályázóknak május 20-ig kellett beküldeniük jelentkezési csomagjukat. >>>

A DAC már csütörtökön a Tátra alatt éjszakázott, hogy a lehető legkipihentebben találkozzanak a Fortuna liga 32. fordulójában a sároseperjesi csapattal, ennek ellenére fásultan és ötlettelenül játszott a dunaszerdahelyi gárda. >>>
Magyar kutatók sikere 05.22. 19:45 [311]

Bázelben dolgozó magyar kutatók egereken végzett kísérletekkel bizonyították, hogy a látás során a mozgások irányát a szemben található retina és az agykérgi idegsejthálózatok egymásra épülő tevékenysége értelmezi. >>>

Lehetetlen teljesen letiltani az orosz közösségi portálok használatát Ukrajnában – ismerte el Dmitro Simkiv, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője hétfőn Kijevben egy kerekasztal-beszélgetésen. >>>

Mintegy hatezer vizsgálatot végeztek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) önkéntes orvosai május 14. és 21. között Erdélyben, várhatóan 30 gyermeket Magyarországon műtenek meg vagy egyéb kezelést végeznek rajtuk – mondta el Edvi Péter, az NGYSZ elnöke. >>>

"Nem adjuk a jövőnk, itt maradunk!" mottóval hirdetett tüntetést a Nem maradunk csendben és az Oktatási Szabadságot nevű Facebook-csoport vasárnap délután Budapestre. >>>
Gyémánttalálkozó Baróton 05.22. 07:11 [1102]

Az osztályfőnöki órát Eigel Ernő, a baróti középiskola volt matematikatanára és igazgatója tartotta, aki mindenekelőtt rendkívüli örömét fejezte ki amiatt, hogy jelen lehet a találkozón, és köszönetet mondott a Jóistennek is. >>>

Röviden szólalt meg az iskolacsengő szombaton reggel a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, hangját csakhamar elnyomta a Gaudeamus. >>>

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Legolvasottabb
Tükrözze híreinket
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  benkő erika     háromkút iskola adomany     gyergyó, csík     nagyvarad     bbte     kányádi     katapán     2017 nárciszfesztivál     kanyaró     2013 február új képek     colectiv     pantazis     autópálya     bán zsófia     tan     csíkszereda     fafarago     trianon 100     fafaragás     fehér-fekete fotók  
Kulcsszófelhő