Erdély címererdély ma logó
augusztus 21. hétfő | Sámuel, Hajna napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5881 RON | 100 HUF: 1,5112 RON | több

Archívum
2010.05.17. | 21:19 Csaba testvér levele a gyermeknevelésről

5330 21

Egy kollégámnak írtam, ezt a levelemet, de talán nem árt másnak sem
elolvasni, hisz oly sok a panasz a mai világban. Próbáld meglátni, hogy a jelen körülmények között hogyan tudnád a legszebb, legeredményesebb munkát végezni.

Kedves Panaszkodó Testvérem!

Hidd el, te szépen dolgozhatsz még a mostani feltételek mellett is a
Szent Ferenc Alapítványnál. Minden panaszod ellenére bátran
állíthatom, hogy eddig az álmaidnak csak a saját korlátaid állták
útját, és éppen ezért ne a hatóságokban, a gyerekekben vagy
társaidban, azaz másba keresd a hibát, hanem magadban. Ahogyan én sem
a hatalom megváltoztatásában kerestem a megoldást a kilencvenes
években hanem saját magamban, te is azt kell nézzed, hogy a fennálló
körülmények között, hogy tudsz eredményesen nevelni. Ha a
hatóságokkal, munkatársaimmal küzdöttem volna folyamatosan, már rég
elzavartak volna még Erdélyből is...

Próbáld meglátni, hogy a jelen körülmények között hogyan tudnád a
legszebb, legeredményesebb munkát végezni. Fent a Hargitán, a fenyők a
gyökereiket a sziklák közötti életadó földbe kell beleágyazzák, és nem
mindenféle petícióval küzdeniük a jól trágyázott, frissen szántott
fekete földért. A sziklák közé szorult göcsörtös gyökerek, a viharban
majd megtartják a fenyőket... A Hargitán hóviharok ostromolják a
terméketlen, kopár sziklák repedésében kapaszkodó fenyőket. Ez van, a
fenyők ezt fogadják el, és ilyen körülmények között nőnek
szálfaegyenes, sudár fákká.

Neked a gyermeknevelésben nyerned kell és nem értelmetlen harcokba
bonyolódnod, nyafognod mások miatt. Nem a foci szabályait kell egy
csapatnak megváltoztatnia, hanem az érvényes szabályok között kell jó
sok gólt rúgnia, és akkor győz a csapat. A gyermeknevelés nagy
küzdelmében nem az a fontos, hogy megmagyarázzam a kudarcaimat, hanem
megtegyek mindent mi tőlem telik, a győzelemért. A kikapott csapat
kapitányának magyarázkodására senki nem kíváncsi...

A gyermeknevelés nehéz küzdelmében nekünk győznünk kell és ez azt
jelenti, hogy a gyerek vidám, mosolyog, jó jegyeket hoz haza, és
egészséges önbizalommal néz a holnapba. És ehhez a te részedről
szükséges az alázatos, folyamatos jelenlét a gyermek mellett, a
bizalom, a győzelem reményének ébren tartása és a küzdelem maga, mely
a gyermeket és tégedet is szárnyakat adó sikerélményekkel lát el. A
többi a jó Isten dolga, neki gondja van ránk hidd el, ő kapálgat és
gyomlál ha szent Fölsége azt jónak látja. Mária – Heródes nem éppen
gyermekbarát törvényei közepette – a názáreti egyszerű feltételek
mellett is, nagyon eredményes gyermeknevelést folytatott. Ő a mi
példaképünk, és ezért én téged nem a nyafogásra biztatnálak, hanem a
folyamatos hálaének zengésére. Igen, szívem minden melegével, az
elmúlt évek bölcsességével, én a Magnificat éneklésére biztatlak, mert
az megsokszorozza erődet és eredményessé teszi a munkádat. Egy
besavanyodott, nyafogó embert még akkor is elkerülünk, ha történetesen
igaza is van... de egy zászlót, magasba emelő, vidám lélekkel küzdő
embert még akkor is segítenek, ha nem is értenek vele mindenben egyet.

Nekünk itt Erdélyben, a fennálló körülmények között, az utcáról
behozott gyermekekkel kell eredményeket elérnünk. Nehéz? Hogy ez egy
fekete pálya? Igazad van, de én hiszem, hogy győzhetsz, győzhetünk ha
egymásban bízva keressük a megoldást, ha folyamatosan, vidáman
fürkésszük egy – egy kis tovább lépéshez a lehetőséget. Nekünk a
győzelemre kell minden erőnket összpontosítanunk, és akkor gyermekeink
eredményes, boldog felnőttek lesznek.

Szeretettel, és a győzelembe vetett szilárd bizalommal,

Csaba t.


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

toducz endre írta (2010-05-23 12:07:09)
Kedves katika, visszaszólását hozzám igazából csak az Isten értheti. Kiváncsi vagyok, hogy a focis hozzászólása milyen fogadtatásban részesül?

focis írta (2010-05-23 07:18:11)
érdekes a hasonlat a focival. Vannak győztesek és vesztesek. Erről szól az élet. Ha gólt rugsz, nyersz, ha nem, hiába a sok edzés, fáradság befektetés, a porba húllsz. Ha nyersz, trikókra festik képedet, imádnak még a papok is. Ha vesztesz, legfelljebb a kocsmákban szídnak, hogy bíztak benned, drukkoltak neked, de más már nem emlékszik küzdelmeidre, legfelljebb bánkódik, hogy egyáltalán nézte játékodat.
Olvasva a Bibliát nem emlékszem utalásokra a verseny szellemre. Jézus példái mindig a meghallgatás, az odafigyelés, a gyengédség, a kisegítés voltak, nem a verseny.
Az viszont igaz, hogy az élet ma egy aréna, ahol az ember életre-halálra verseng, lehet az uralkodóknak erre van szükségük, hisz van példa rá a történelemben, amikor unatkozó, beteg fejedelmek egymásnak úszítottak népeket. Csak úgy, hogy lássák, ki győz.


katika írta (2010-05-21 22:11:58)
Kedves toducz endre! A kérdés soha nem az, hogy a hasonló helyzetekben (pl. panaszkodó munkatárs esetén) mit tennék én, vagy Ön, vagy éppen Böjte atya. A kérdés mindig ez kellene legyen: mit tenne Jézus???
Nem tudom, nem tudhatom. De...nehezen tudom elképzelni, hogy nyílt levélben panaszolná fel a panaszkodó munkatársnak (tanítványnak...), hogy panaszkodik...Ha valaki, hát Jézus ismerte a tapintatot.


ilona írta (2010-05-21 17:05:57)
Amit Böjte Csaba ressz az csidálatra méltó!Hogy utazik ...-miért?hogy segitse az alkoolista szűlők gyerekeit(én nem csak )Adományokat gyüjt és a gyerekeket is elvisszi akár külfőldre is.ISTEN ÁLDJA minden léptét.

toducz endre írta (2010-05-21 16:31:04)
Kedves ibrahim, nincs muszlim ismerősöm, volt az egyetemen egy arab évfolyamtársam, de ő római katolikus volt. Tisztelettel.

Virág írta (2010-05-21 14:02:09)
Elnézést az utolsó mondatbéli hiányosságért:"gyermekeik"...

Virág írta (2010-05-21 10:28:43)
Csaba testvérhez hasonlóan, évek óta csendes és hatékony munkát végez a Sepsiszentgyörgyön szolgáló Márkus András is. "Bandika", vagy "a biciklis pap", ahogyan sokan megismerték, az őrkői cigány közösség gyermekeit vette oltalmazásba. Iskolát hozott létre számukra évekkel ezelőtt, lelkes fiatalok segítségével ma is a szentgyörgyi cigányok és gyermekei támogatója.
Köszönet munkájukért.

ibrahim írta (2010-05-21 09:47:41)
Köszönöm a jellemzését doktor úr. Magamra ismertem!

toducz endre írta (2010-05-21 00:51:52)
Kedves katika, szimpatikus, diszkrét és merész a hozzászólása. Remélem, hogy a mai menő, jólöltözött és írógató legények fognak reagálni rá. De ha a fejükben halmozódott tudás és elismerés miatt, nem fér több oda nekik, akkor legalább megállnak egy pillanatra és elgondolkoznak azon amit meg mert fogalmazni és le mert írni. Szeretettel.

katika írta (2010-05-21 00:14:58)
Kedves atya! Vannak dolgok, amiket házon belül kellene intézni. A panaszkodó munkatársat pedig meg kellene hallgatni. Lehet, hogy ő is emberből van...? Elképzelhető.

Fulop0327 írta (2010-05-20 12:12:43)
Elolvasván ezt a sok hozászólást én csak anyit tudnék mondani mindenkinek aki birálja Csaba testvért mint például a nagyon mérges becenevü kedves olvasó,hogy menjen el az alapitványhoz és legyen őnkéntes az alapitvány bármejk házánál legalább egy hetet és olyat fog tapasztalni most pozitivumokra gondolván amit soha nem, fog elfelejteni.Nekem volt szerencsém jopár honapot segitenem az alapitványnál de mig élek nem felejtem azt a sok jot és lélekben valo feltőltődést amit ott tapasztaltam.Volt szerencsém egy pár napot csaba testvérel eltőlteni de én rola csak anyit tudok mondani,hogy ő az az ember aki bárhol egy gőrbe vonalal vagyis mosolyal egyenesbe tud hozni mindent vagyis szinte mindent.Isten áldását kérem a munkályára és az edigi tevékenységre és adja meg az Isten ,hogy még sok ijen jó,példaértékü ember legyen a főldőn mint Csaba testvér

iza s misi írta (2010-05-18 20:59:18)
Kedves Olvasó!


Személyesen nem ismerjük Csaba testvért de pár dologot tudunk az életről… éspedig: a hivatásod elől nem tudsz elszaladni, amit ki szabott neked a mennyei Atya azt véghez kell vinned…, ha nem ez lenne a Csaba testvér hivatása már nagyon rég fel adta volna! mert hidd el nem konnyű gyermeket nevelni, kenyeret adni neki és nemcsak… sőt egymagát nehezen tartja el az ember…nagyon remélem, hogy fel fogod mit jelent az, hogy kenyeret keress… a legjobb tudomásom szerint a ferences lelkiségnek az egyik legfontosabb alapelve a szegénység vállalása, a szegényekkel való sorsközösség vállalása, ha ez nem az, akkor nem tudom mi lenne az…(talán egy kolostorba ülni elzárva a világtól és néha imádkozni egyet… nem elég kérni… Isten szabad akaratot is adott az embernek és lelkiismerete szerint teheti, hogy bezárkozik és tudomást se vesz a világról vagy kezet nyújt olyanok felé, akiké a “mennyeknek országa”… )
Hogy ő mennyire ért a gyermek neveléshez, azt nem tudjuk, mindenesetre többet, mint azok a szülők, aki elhagyják a gyerekeiket vagy nem képesek eltartani, kritizálni könnyen lehet, de tenni egyre nehezebben…senkinek nem füllik a foga koldulni, kéregetni menni a gyerekek érdekében… sajnos olyan világot élünk, ahol a legjobbindulatú ember sem tehet anélkül valamit, hogy nagy felhajtást csapna körülötte… s ha ez kell ahhoz, hogy jót tehessen akkor mi kivetnivaló van benne? nem azért jár s “utazza körül a világot” , hogy kiránduljon hanem azért, hogy kerenyeret adjon éhes embereknek, gyerekeknek akik a legkevésbé se tehetnek arról a helyzetről, amibe kerültek, s amiből csak akkor kerülhetnek ki ha valaki ilyen útra állítja őket… nem minden esetben lehet nagyot tenni, de ha egy napot nem éhezik valaki, ha egy nap nem a kukából keresi ki az öt éves gyerek a kenyerét,(mert van ilyen!láttál ilyent?nem keltett érzéseket benned?) akkor ez már eredménynek nevezhessük…
“Olvasó”barátom járj gyakrabban templomba s meg fogsz ismerni egy jó par ilyen papot akikre ennyire mérges vagy és meglátod, hogy ő is ember és ráádásul kiváló…
Iza és Misi


Ágoston írta (2010-05-18 19:56:55)
Először a hozzászólásokat olvastam el.
Utána megdöbbenve értem Böjte Csaba levelének végére.
A hozzászólók, Ibrahim, toducz endre, bélácska és menasagh kivételével aligha értik az írást. És ez azért van, mert a lelküket teljesen elrontotta ez a csapnivaló világ.
Nem lehet csodálkozni, hogy mostanság a szövegértésre alapozó nemzetközi ismeretfelmérők csak a bányászbéka ülepe alatt lelik a romániaiakat.
Olvassanak uraim, addig, és annyifélét, amíg meg is értik azt. Ahogy elnézem sok-sok ezer oldal hátralékuk van.

Dájbukát Ibrahim írta (2010-05-18 19:22:48)
A kedves nyafogók és kákán csomót keresők mindenkit meg akarnak változtatni, kivéve magukat. Lehet akármilyen autonómia, lehet kolbászból a kerítés, lehet Szász Jenő Románia elnöke és Tőkés László a miniszterelénök- mind egy fabatkát sem ér, ha belső megújulás nincs. Ezért nem tetszik sokaknak Böjte Csaba sem. Amíg helyettük elvégzi a piszkos munkát addig jó, lehet hivatkozni rá, vagy hasonlítgatni más papokhoz,- akik a nyomába sem érhetnek...,- addig "primplánban" van, aztán ha igazat talál mondani, vagy szívünkre beszél, amikor a Szentlélek beszél általa, akkor, -mint Jézusnál, kemény beszéd ez, ki hallgatja? Ilyenek vagyunk mi. A tolvaj Szibériáját!

nyafogó írta (2010-05-18 16:02:24)
Azt szokták mondani, hogy az éremnek két oldala van. E nyílt levél olvasására a nyafogóknak pirulniuk kell, viszont joguk van nekik is legalább egy ilyen nyílt levélre.
Az is nagyon igaz, hogy a változtatást csak magunkban kereshetjük, azaz sem hatóságban, sem közösségben, sem barátban támaszt nem lelhetünk, legyen az világi, vagy nem világi.
Ha valaki el akar valamit érni, rajta áll, hogy mit képes érte fizetni? Meg egyáltalán megéri? Aki úgy érzi, hogy képes életét feláldozni az elhagyatott gyermekekért, tegye, viszont ha teszi, akkor tartsa be a "cég" alapszabályait, azaz ne nyafogjon, aki nem tudja életét rááldozni, az ne tegye. A mai világ nem nyitott az elvi kérdések rendezésére. Ma a pénz a lényeg. Ha van pénz, az elvek is másak. A barátok is. A nemvilági hatalmak is szivesebben látnak.

menasagh írta (2010-05-18 15:16:07)
Gyereknevelés és gyereknevelés között nagy különbségek vannak. Nem mindegy, hogy a gyereket a szülő neveli önerőből, vagy Csaba testvér adományból. Sem a terhek sem a felelősségek nem egyformák....lehet az eredmény sem.

Olvasó írta (2010-05-18 14:51:36)
Le a kalappal "Nagyon Mérges!"
Ez a név kicsit túlzás.
Jobb szeretnék látni, megismerni olyan papot, atyát, szerzetest, aki rivaldafény nélkül szolgálja Istent, szerényen teszi a dolgát, adja a szeretetet s ezáltal nem utazta körbe soha Európát meg a világot.



bélácska írta (2010-05-18 14:16:39)
Megint kezditek a cirkuszt a papokkal? Minnnyá én leszek mérges, de erőst, s valmit odahanyitok!!!

Nagyon Mérges írta (2010-05-18 13:31:09)
Kedves Csaba testvér, hátha elolvasod soraimat...
Tudom, hogy jó ember vagy és jó szerzetes pap (remélem), tudom, hogy egy egész nemzet tisztel (tény). Én is tisztellek, de mégiscsak ott motoszkál bennem néhány kérdés:
- biztos az, hogy egy ferences szerzetesnek ez a hivatása amit te most teszel?
- biztos az, hogy te mint ferences szerzetes tényleg értesz a gyerekneveléshez?
- biztos az, hogy ki kell osztanod az észt a szülõknek, s az egész nemzetnek, hogy mit és hogyan vállaljanak?
- biztos az, hogy munkád/házaid maradandó gyümölcsöt fognak teremni?
Én nem vagyok biztos. Abban sem vagyok biztos, hogy jó-e neked ez a nagy szereplés, felmagasztalás...


toducz endre írta (2010-05-18 12:56:10)
Kedves oldal ági, tisztelem hozzászólási bátorságát, s a moderátort is aki beengedte oldal ágit. Nagy emberről van szó, Csíksomlyon fog beszédet mondani Pünkösdkor. S erre nagyon érzékenyek a nyájmagyarok

oldal ági írta (2010-05-18 12:19:45)
Neki könnyű, met az anyósa nem vájkál a magánéletibe belé.

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  bán zsófia     benczi     autópálya     bbte     klaus     fehér-fekete fotók     bayer zsolt     fertőzött tojás fipronil     forgatag     székely     firtosváralja     szász jenő     tan     könyvet a csángóknak     tankönyv     interjú     gyergyó, csík     háromkút iskola adomany     londonba     mi nem ünnepelünk  
Kulcsszófelhő