2010. szeptember 02. csütörtök - Rebeka , Dorina
holnap: Hilda
1 USD: 3,3335 RON | 1 EURO: 4,2636 RON | 100 HUF: 1,4893 RON
holnap: 1 USD: 3,3203 RON | 1 EURO: 4,2616 RON | 100 HUF: 1,5001 RON
Az Erdély híreit RSS-ben is olvashatja! Az Erdély-t kezdőlapnak
Nagyobb betűk
Hitvilág

  A Székely kálvária – a hagyományosan tizennégy mozzanatból álló domborműsorozat – megalkotását tervezi a Székelyudvarhelyen bejegyzett Ugron Alapítvány.

Az erdélyi Krónika pénteki beszámolója szerint a tervezett mű látványtervét és tervezőjét az alapítvány vezetősége már bemutatta a sajtó képviselőinek. Reményeik szerint, bár Székelyudvarhely térségében eddig nem volt kálvária, elkészültekor nem puszta turisztikai látványosságként szolgál majd, hanem a város keresztény közösségét is erősíti.

Az Ugron Alapítvány kuratóriuma egy évvel ezelőtt a gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye ezeréves fennállásának tiszteletére hirdette meg a pályázati kiírást. A beküldött pályamunkák közül a szakmai zsűri az udvarhelyi kötődésű Zavaczki Walter szobrászművész elképzelését találta a legkiforrottabbnak. A tervek szerint a stációkat a több mint százéves Ugron-kápolna felé vezető erdei út mentén állítják majd fel, az egyébként is nagy látogatottságnak örvendő Mál-tetőn.

A megvalósítás elkezdődött – közölte László Attila plébános, az Ugron Alapítvány tagja.

az Ugron-kápolna fotó: Csender Gyula www.fotopalyazat.szk.ro

Tavaly szeptember 8-án az Ugron-kápolna búcsúünnepén megáldották az alapkövet azon a helyen, ahol a Golgota három kőkeresztje áll majd. A kompozíció többi tizenhárom részének alapanyaga szintén a természetbe illő, vandalizmusnak ellenálló terméskő lesz, amely minden egyéb jó tulajdonsága mellett környezetbarát is.

A gyulafehérvári főegyházmegyei hatóság és Jakubinyi György érsek is áldását adta a kálvária megépítéséhez. „Várhatóan április 2-án, a római katolikus egyház szerint nagypénteken már az egyenként közel két méter magas kövekbe vésett alkotások mentén, a Székely kálvárián is felidézhetjük Jézus szenvedéstörténetét" – mondta a plébános. 

Írja meg a véleményét a fentiek kapcsán!
Név:
Hozzászólás:
A művelet eredménye: 1 plusz 2 ?

Hozzászóló: erdőelvi (2010-02-08 12:01:43) Tudomásom szerint a szakmai zsűri elégtelennek ítélte a bemutatott anyagot és arra kérte, az egyetlen komoly pályázatot bemutató Zavaczki Waltert, hogy az elnagyolt pályázatát egészítse ki és újra mutassa be. Ez nem történt meg. Ezért tehát a szakmai zsűrire támaszkodni, nem tisztességes dolog. De az is lehet, hogy egy másik szakmai zsűri ült össze azóta...egy zsüritag


Korábban írtuk:
Egyesül a Magyarországi és Erdélyi Unitárius Egyház (2) – AUDIÓ (2010. február 03., 23:08)
Egyesül a Magyarországi és Erdélyi Unitárius Egyház – AUDIÓ (2010. február 02., 21:09)
Gyertyaszentelő Boldogasszony Ünnepe van ma (2010. február 02., 08:00)
„A kereszténység és a magyarság egy és szétválaszthatatlan” (2010. február 01., 23:34)
Szász Tibor református lelkész: Elindultam, amerre a lyuk néz – AUDIÓ (2010. január 31., 19:01)
Romok között is jövendő Szalárdon – várrom a gáton (2010. január 31., 12:14)
Jézus-korabeli ház maradványaira leltek Názáretben – VIDEÓ (2010. január 30., 15:26)
II. János Pál valóban sanyargatta magát – erősítette meg a posztulátor (2010. január 28., 17:34)
Megmentett ereklyék – VIDEÓ (2010. január 27., 22:30)
Felkerülhet-e az UNESCO listájára a Csíksomlyói Kegyhely? – VIDEÓ (2010. január 27., 10:03)
„Egy édesanya, aki nehéz helyzetében gyermekeivel otthont keresett nálunk" (2010. január 25., 23:06)
Református templomot építenének Tarjánban (2010. január 25., 10:55)
Keresztény egységet szorgalmaz a pápa (2010. január 25., 10:18)
Romok között is jövendő – Román kori templomrom Érábrányban (2010. január 24., 10:52)
Blogolást javasol a papoknak a pápa (2010. január 24., 08:20)
EP-állásfoglalás az üldözött keresztény vallási kisebbségek védelmében (2010. január 21., 15:15)
Pápai látogatás: bojkott és taps a zsinagógában (2010. január 17., 21:34)
Szociális hálót építene az új királyhágómelléki püspök – VIDEÓ (2010. január 16., 21:50)
Erdély a vallásszabadság bölcsője (2010. január 16., 08:57)
Rögös úton (2010. január 14., 13:49)

[ Archívum ]


   Keresés az interneten:    

   Keresés az Erdély Mán:
   
   
Szótár:
A nap gondolata 
Mások hibáiból kell tanulnod. Nem élhetsz olyan sokáig, hogy mindet magad kövesd el! (Baughman, M. Dale kortárs amerikai író)
Időjárás 
Hírlevél 

Válasszon a listából:
Autonómia
Ajánló
Dokumentum
Életmód
Gazdaság
Hátrányban
Hitvilág
Jótékonyság
Kisrégió
Kultúra
Környezetünk
Közéletünk
Magyarország
Mozaik
Néphagyomány
Pályázat
Publicisztika
Sport
Társmagyarság
Turizmus
Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Kedves naplóm! 















Mondja, kérem! 
Ön nem Magyarországon él, és szándékában áll igényelni a magyar állampolgárságot, amit remélhetőleg meg is fog kapni. Ha megterem-
tődne annak a lehető-
sége, hogy szavazhas-
son a magyar parlament összetételéről, és ezt akár az internet révén is megtehetné, élne-e ezzel a joggal? Kérjük, hogy erre a kérdésre csak az érintettek válaszoljanak!


81%
(447 szavazat)

19%
(103 szavazat)
Az előző kérdésre adott válaszok ITT.
  A saját képeit
    ITT TÖLTHETI FEL
  A legsikeresebbek

Híreink az Ön lapján 

Tükrözze Ön is Erdély friss híreit SAJÁT HONLAPJÁN! Tudnivalók.

Fórum 
Édes-Erdély versek 
P. Bíró Antal OFM
Az élet szent, szeresd a gyermeket!
Wass Albert
Intelem
Visky András
Miatyánk '95
Szélyes Sándor
Székely Karácsony
Simonyi Imre
Rendületlenül
Reményik Sándor
Atlantisz harangoz
Népköltés
Gyimesi fohász
[ a versek, MIND ]









[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]

[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]

REKLÁM [ Keresőoptimalizálás: SEOmarketing.ro | Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja.] REKLÁM