Erdély címererdély ma logó
augusztus 22. kedd | Menyhért, Mirjam napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5881 RON | 100 HUF: 1,5112 RON | több
2017.05.05. | 19:10 Csíksomlyóra is várják Ferenc pápát a római katolikus püspökök

6812 23

Csíksomlyó is szerepel azok között a helyszínek között, amelyekre a romániai katolikus püspökök meghívták Ferenc pápát.

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia pénteken zárult kolozsvári ülésén vitatta meg a várt pápalátogatás kérdését. Az ülésről kiadott közlemény szerint a püspökök a pápát egyes romániai katolikus közösségek körébe és zarándokhelyeire hívták meg. Ezek között Balázsfalvát, Csíksomlyót, Máriaradnát és Bákót említették. Muary Buendia bukaresti apostoli nuncius arról tájékoztatta a római katolikus és görög katolikus püspökök közös testületét, hogy a pápa el akar menni Romániába „az egység nevében szervezett látogatásra".

A püspöki konferencia kolozsvári ülését záró sajtótájékoztatón Ioan Robu bukaresti érsek szinte biztosnak mondta Ferenc pápa 2018-as romániai látogatását. Úgy vélte: a látogatás alkalmat nyújtana arra, hogy ennek keretében avassanak boldoggá hét – a kommunista börtönökben elhunyt – görög-katolikus püspököt.

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek az MTI-nek telefonon elmondta: a püspöki konferencia megszavazta, hogy a pápa Csíksomlyón találkozzék a romániai katolikus egyházban többségben levő magyar híveivel. Hozzátette: az erre vonatkozó meghívót a jövő héten küldi el Rómába. Szerinte ezt az is indokolná, hogy az idén 450 éves a csíksomlyói búcsú.

Az érsek az MTI felvetésére emlékeztetett arra, hogy a gyulafehérvári főegyházmegye egy hónappal ezelőtt közzétett állásfoglalásában leszögezte: akkor válik lehetővé a pápa romániai látogatása, ha Bukarest biztosítja, hogy a hívek gyakorolhassák az alkotmányos kisebbségi és felekezeti jogaikat. Az állásfoglalásban elsősorban a kommunista rezsim által államosított egyházi javak visszaszolgáltatási folyamatának az elakadását és az egyházi oktatás akadályozását sérelmezték.

Az érsek a bukaresti pápai nunciust idézte, aki szerint a pápa sehova sem mehetne, ha a látogatás előfeltételének tekintené a katolikus sérelmek rendezését. „Ha a pápa a rendezetlen ügyek ellenére eljön, ezt azért teszi, hogy az ellentéteket kibékítse, az egységet elősegítse. Nem a románokhoz vagy a magyarokhoz, hanem a katolikus híveihez jön, de a többségi egyház esetleges szempontjaira is figyel. Bármely országban nyíltan beszél a problémákról, hogy a közbelépésével sikerüljön közelebb hozni az ellenfeleket. A katolikus elveket nem adja fel, de mindent megtesz azért, hogy az egységet ápolja" – magyarázta Jakubinyi György.

A gyulafehérvári érsek az MTI kérdésére kizártnak tartotta, hogy Ferenc pápa Románia és Erdély egyesülése centenáriumára érkezzen az országba. Hozzátette: a nuncius már tavaly tisztázta, hogy a pápa látogatása lelkipásztori jellegű lehet, és nem kapcsolható össze polgári és politikai évfordulókkal.

Jakubinyi György úgy vélte, ha a politikusok mégis megpróbálnák összekapcsolni Nagy-Románia megalakulásának az évfordulójával, ennek az lenne a következménye, hogy a hívek távol maradnának a pápalátogatás helyszíneitől. Felidézte: 1999-ben az ortodox egyház nem járult hozzá, hogy a Bukarestbe látogató II. János Pál pápa az erdélyi híveit is felkeresse. „Mi, püspökök ott voltunk Bukarestben, de a híveink nem jöttek el" – idézte fel az érsek. Az erdélyi látogatást szerinte az teszi indokolttá, hogy Romániában mind a római katolikus, mind a görög katolikus hívek többsége Erdélyben él.

Jakubinyi György elmondta: a pápalátogatás mindhárom hivatalos feltétele teljesült: a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia és Klaus Iohannis államfő már korábban, a Romániában többségi ortodox egyház feje, Dániel pátriárka pedig az idén küldött meghívót Ferenc pápának. Hozzátette: a Szentszék azt közölte, hogy Ferenc pápa 2017-es programjába semmiképpen nem iktatható be a látogatás, de 2018-ban lehetséges, hogy az egyházfő sort kerít rá.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi egy + kilenc ?



Nyikó írta (2017.05.24. 23:51:50)
Az lehet, hogy egyesek idevárják a xxx pápát, de a hívek többsége nem. Úgy hallottuk, hogy az idei csíksomlyói búcsún az új bukaresti nuncius prédikál. Csak jól vigyázzon mit mond, nehogy felharagítsa a híveket, mert volt már olyan eset, hogy félrebeszélő prókátort szürke ló farkára kötözve húzatták végig oda, ahonnan jött.

Szenvedő írta (2017.05.10. 12:18:07)
Hunor alábbi irásait, mi az öregebbek megörököltük tanulmányainkként! Nagyon örvendek, hogy szóba hozta. Tisztelettel!

Farkaskoma írta (2017.05.10. 12:05:43)
Hunor írta (2017.05.09. 15:28:37)
Tisztelt uram, mindenben igaza van. Még abban is, hogy Cantemir hazudik. (Igaz, ebben véletlenül van igaza). Ő ugyanis leírta a Descriptio Moldaviae-ban, hogy Moldovában magyarok nem élnek, hacsak nem jobbágyok. Pedig csángók már akkor is léteztek, sőt akkor még tudtak magyarul is. Nem igaz az, hogy az elsők a Madéfalvi veszedelem elől menekülők voltak. (Bővebben pl. Szabó T. Attila írt a témáról. Bár őt már sokan elfelejtették, pedig nem kellett volna!)

Hunor írta (2017.05.09. 15:28:37)
Sursu 177o-ben román nemzet nem létezett sehol a világon! 1859 útán Moldva és olténia egyesülésével az oroszok -törökök segitségével megalakitották-egyesítetté a két népcsoportot akik, addig Oláhok " Vlahok"voltak.Útalok Dimitrie Cántemir Moldva leírásaira.Román nép,nemzet nem létezett Sursu kartárs (nem kolléga),Vagy Cantemir hazudik, akit az orosz cár és UNESCO is elismert.

Summa Summarum írta (2017.05.09. 13:58:57)
Ha a pápának egy csepp esze vagy lelke lesz, 2018-ban nem lesz ideje Romániába jönni, sem Somlyóra, sem Bukarestbe.
Remélem ez így lesz. A püspökök is imprudensek, akik hívták. Hát legalább egynek nincs esze közülük?

Joe írta (2017.05.07. 14:16:15)
Tibor,Tibor.Maganak aztan van fogalma,mirol is? Mivel is alltam ki a magyarok ellen? Meg egyszer fusson neki,es olvassa el tobbszor is amit Hajnalosan ur irt.

Hajnalosan írta (2017.05.07. 12:25:10)
Tibor írta (2017.05.07. 12:07:26
Az nem baj, ha valaki tájékozatlan, de az már igen, ha okostojásnak adja ki magát. A pápa Vatikán állam államfője is, így nemcsak "lelkipásztori látogatásra" szokott utazni. Na, de ezt Ön biztos tudja, sőt, biztos, hogy Ön intézi ezeket :)

Tibor írta (2017.05.07. 12:07:26)
Joe! Magának fogalma sincs az egészről.
Mint mindig, most is a magyarok ellen áll ki.
A pápa lelkipásztori látogatásra szokott utazni és nem államfőkkel parádézni.

Mikulás írta (2017.05.07. 01:32:59)
A "Hitler pápája" hazugságról már sokat írtak a nyugati sajtóban. Sajnálatos, hogy Costa Gavras Ámen c. filmje ugyanazt a hazugságot meglovagolja, ami eredetileg Rolf Hochhuth A helytartó c. színdarabjában bukkant fel 1963-ban. A színdarab XII. Piusz pápát rágalmazza meg halála után, pontosan azért, hogy a Katolikus Egyházat bemocskolja.
Egy másik egetverő hazugságról távirati stílusban: Amerikában ahol a szólásszabadságot nagyon védi az alkotmány, nagy irodalom van egy bizonyos helység vakolatának analitikai kémiai elemzéséről, arról, hogy a vakolatban még csak nyomokban sem találtak hidrogén cianidból származó vegyületeket (ferro és ferricianid anionokat), s hogy furcsa módon egyesek megpróbálták tönkretenni a karrierjét azoknak a vegyészeknek, akik ezeket az elemzéseket elvégezték és publikálták. Úgy-e érdekes, hogy egyesek foggal-körömmel harcolnak ellene, hogy a bűncselekmény felderítés tudományos módszereivel vizsgáljanak bizonyos helyszíneket.

Farkaskoma írta (2017.05.06. 22:13:03)
Tisztelt Mikulás! Ezt írta: "meg is érdemeljük a sors csapásait." No, ezt mondjuk értem. Hanem a Soros csapásaitól megkímélhetne a Fennvaló!

Hajnalosan írta (2017.05.06. 18:22:12)
Hunor írta (2017.05.06. 16:02:25)
Nem vagyok a kollégája. Szerencsére :)
A válaszát olvasva, egy szót sem értett meg abból, amit írtam. További szép napot!

Hunor írta (2017.05.06. 16:02:25)
Hajnalos kolléga ! A filmet kb.2év után útobb újra láttuk. Olyanok nézték ,akik nem akarták elhinni.Én a filmet 3-szor néztem. Koprodukcios film volt kérem.Még annyit útobb megtudtam,hogy a lengyelországi kivégzési régiot a Nemetországban élő gazdag cionisták tervezték,és nem a námetek.Magyarország feldarabolása is a cionisták,franciák álma volt,melyet a trianoni gyilkosok segitségével kivitelezték.A kinai történészek azt tanitják,hogy a Hunok a világ leghiresebb,harcosabb nemzete volt mindég ! Talán etől fél az EU is.Románia csak a NATO-tol félt régebb! Most van rakéta állomásunk és senkitől semfélünk!

Mikulás írta (2017.05.06. 14:45:07)
A sok kishitű hozzászólást olvasva látom, mi magyarok vagyunk önmagunk legrosszabb ellenségei és emiatt meg is érdemeljük a sors csapásait.
Jézus tizenkét átlagos képességű egyszerű embert választott ki magának, és VELÜK MEGDÖNTÖTTE a hatalmas haderejű vérengző Római Birodalmat, valamint a büszke nagyműveltségű de gonosz és lelketlen zsidó írástudók (farizeusok és szadduceusok) uralmát.
Mára Jézus keresztje előtt milliárdok hajtanak térdet, ám legfeljebb kutyánkat nevezzük Nérónak, de Pilátusnak vagy Farizeusnak még kutyánkat se nevezzük - túl sértő és megalázó lenne szegény állatra nézve.

Joe írta (2017.05.06. 14:01:16)
Valahogy meg kellene erteni ,hogy a Katolikus Papa egy ALLAMFO es mint olyan ha hivatalos latogatasra megy akkor a Vatikan allamot kepviseli!!! Es az illeto allam vezetoivel targyal!!! Nem maganlatogatasra megy el,mar ha megy.

Susru írta (2017.05.06. 12:04:25)
mikulás, a betelepedés stimmel, de az évszám nagyon téves, már 1770-ben többségbe kerültek a románok Erdélyben, Mária Terézia és a magyar nemesek áldásos betelepítő munkájának köszönhetően...csodálom önben az a kitartó eredménytelen köldöknézőgetést..

Hajnalosan írta (2017.05.06. 10:11:09)
Hunor írta (2017.05.06. 09:59:22)
"Az "ÁMEN" cimű filmben lehetettnézni, hall-gatni a nyilatkozatott,"
Ja, s élő közvetítés vagy felvételről volt a filmbeli jelenet, ahogyan az akkori pápa nyilatkozott, s nem egy művészi film fikciós jelenete.
:)

Hunor írta (2017.05.06. 09:59:22)
Emberek a pápát is írányitják a nagy politikusok!Az Ausvici haláltáborban a kivégzések leállitását kérték többen, egy német SS nagytisztnek a kérésére azt felelte,hogy nem szolhat bele a politikába.Az "ÁMEN" cimű filmben lehetettnézni, hall-gatni a nyilatkozatott,melyet most is meglehet nézni. Ok! Mi magyarok azt csinálhatjuk,ha nem jön el,kérésünket mellözi, akkor meg kell tagadjuk,hogy az Európai magyarok pápája.Emlékszem Horváth Antal esperes véleményére,aki Lujzi kalagori származás volt 18 magyar-pap fordult a pápához még a Csausescu világban.Akkor is azt mondta nem jöhet,igaz akkor a Szovjet- oroszok is diktáltak a vallás ellen.Legokosabb fegyverünk az lenne ,ha a magyar katolikusk magyar reformá-tusokkal egyesülnénk .A cölibátus probléma is megoldodna végre.

Vágyakozó írta (2017.05.06. 07:06:52)
Látom egyesek ismét keverik össze a Jézuskát és a géppuskát )bocsánat). Ebböl igy csiksomlyói pápai látogatás belátható időn belöl nem lesz.

Almakörte írta (2017.05.06. 04:24:17)
Re Mikulás
Pont az elé aki migránsok lábát mossa és befogadásra szólít fel? Sokat érünk vele... Ideje volna már nem mástól várni az engedélyt igazunk megerősítésére! Ha mi nem teszünk akkor ki fog?

Mikulás írta (2017.05.05. 23:21:30)
FEKETE GYÁSZRUHÁBAN menjünk a Pápa elé, piros-fehér-zöld kokárdával a gallérunkon. És ha százezrek jönnek fekete gyászruhában Ferenc Pápához, MONDJUK EL NEKI, a mi hazánkat 1916-ban és 1918-ban kétszer megtámadta majd elcsatolta az országrabló Románia. Mondjuk el Ferenc Pápának, hogy bennünket a SZENT KORONA ORSZÁGÁNAK ŐSLAKOSAIT soha nem kérdeztek se a betelepült román migránsok, se a regáti rablógyilkos támadók, se a nyugati Entente hatalmak, vajon akarjuk-e a Szent Korona Országát darabokra szaggatni, akarunk-e frissen jött idegen megszállók és országrablók uralma alá kerülni.
Az Entente, a NATO, az Európai Unió istentelen hatalmak akiket nem érdekel az igazság, de mi KRISZTUS FÖLDI HELYTARTÓJA ELÉ MENJÜNK AZ IGAZUNKKAL!

Édes Erdély írta (2017.05.05. 23:16:08)
Csíksomlyóra sohasem fog eljönni egyetlen pápa sem, mert fontosabb számukra a Bukaresttel fenntartott diplomácia kapcsolatok minősége és a nagypolitika oltárán a magyarság ismét csak feláldozásra kerül.

Roland írta (2017.05.05. 20:01:37)
Ha 2018-ban idejon a papa az sertes a magyarokra nezve.

Migrénner írta (2017.05.05. 19:50:30)
Bort iszunk és vizet prédikálunk.De remélem apápa hoz egy pár"migránst"is.


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  csángóföld     útikönyv     tojás     tan     gyergyó, csík     iasiüi     háromkút iskola adomany     mi nem ünnep     budapesti székely kör     nagyhagymas     autópálya     colectiv     ósánci     okos márton     fehér-fekete fotók     interjú     mi nem ünnepelünk     bán zsófia     csárdáskirálynő     iasi-i  
Kulcsszófelhő