Erdély címererdély ma logó
augusztus 24. csütörtök | Bertalan napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5873 RON | 100 HUF: 1,5118 RON | több

Archívum
2016.09.04. | 22:16 Szentté avatta a pápa a „szegények angyalát”

2807 3

Ferenc pápa szentté avatta vasárnap a vatikáni Szent Péter téren Boldog Kalkuttai Teréz anyát, Nobel-békedíjas apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját.

A délelőtti ceremóniára – amely az irgalmasság rendkívüli szentévének egyik legnagyobb tömegeseménye – mintegy százezren érkeztek a világ minden tájáról. A rendezvényt, amelyet több mint száz országban élőben közvetített a televízió, háromezer olasz rendőr és biztonsági ember felügyelte, a Vatikán feletti légteret pedig lezárták.

A szabadtéri szentmisén megjelent több állam- és kormányfő, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnök, valamint az a férfi is, aki 2008-ban feleségének a Teréz anyához intézett imádsága hatására gyógyult meg addigi bénulásos és az orvosok által halálosnak nyilvánított betegségéből. Ez a csoda eredményezte az 1997. szeptember 5-én elhunyt, albán származású Teréz anya szentté avatását. A „szegények angyalaként” is emlegetett Teréz anyát már életében sokan szentként tisztelték. Egy másik csodáért – egy bengáli asszony rákbetegségből való felgyógyulásáért – 2003. október 19-én az apácát már boldoggá avatta II. János Pál pápa.

Ferenc pápa szentbeszédében az „isteni irgalmasság nagylelkű szétosztójának” nevezte Teréz anyát, aki „odahajolt a kimerült emberek felé”, elismerve Isten adta méltóságukat. Felemelte hangját a világ hatalmasságai előtt, hogy ismerjék be a szegényekkel szemben elkövetett vétkeiket. „Számára az irgalmasság az a só volt, amely megízesítette minden tettét” – fogalmazott a katolikus egyházfő.

„Az irgalmasság fáradhatatlan munkatársa segítsen abban, hogy cselekedeteink egyetlen kritériuma az ingyenes szeretet legyen, amely nem ismer semmiféle ideológiát” – hangsúlyozta Ferenc pápa. „Hordozzuk szívünkben Teréz anya nevetését, és ajándékozzuk oda mindenkinek, akivel találkozunk utunk során, különös tekintettel a szenvedőkre” – kérte az egyházfő.

Kritikus hangok is voltak azonban Teréz anya szentté avatásával kapcsolatban. A bírálók szerint ugyanis a Nobel-békedíjas apáca csak a szegénység tünetei, nem pedig okai ellen vette fel a harcot, és egyeseknek szúrta a szemét az abortusszal és a fogamzásgátlással kapcsolatos álláspontja is. Ráadásul halála után előkerültek olyan levelek, amelyekből kiderül, hogy Teréz anya nemegyszer kételkedett Istenben.

Ferenc pápa a szentté avatási szertartás után vendégül lát ebédre – egy közös pizzázásra – 1500 hajléktalant és rászorulót szerte Olaszországból. A Vatikáni Rádió jelentése szerint az ételt egy nápolyi pizzasütőcsapat készíti, és a Szeretet Misszionáriusai rend mintegy 250 apácája és további önkéntesek szolgálják fel.

MTI


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!

Bodor Miklós László írta (2016-11-06 09:28:20)
Zoltantib- nek: A wikipedia nem mondja aroman származásúnak.
Idézem: "Teréz anya Agnes Gonxha Bojaxhiu néven Üsküb (ma Szkopje) városában született, ami akkor az Oszmán Birodalom része volt. Édesapja, Nikollë Bojaxhiu (Nicola Boiagi) sikeres albán építési vállalkozó volt, édesanyja, Dranafile Bojaxhiu (Dranafile Boiagi) a háztartást vezette. Ágnesnek még két idősebb testvére volt. A szülők Prizrenből, Koszovó déli részéről költöztek Szkopjébe, és az albán többséggel ellentétben a mohamedán környezet dacára katolikus vallásúak voltak. "
És ez a lényeg.
Kedves Zoltantib! Mit kíván sugallni félrevező beírásával?

Érdekes világ írta (2016-09-05 06:22:53)
Nem a "csodáért" avatta boldoggá vagy szentté Teréz anyát az egyház, hanem, mert szent életű volt. Post hoc ergo propter hoc?

Zoltantib írta (2016-09-04 23:28:07)
A Wikipédia szerint, Teréz anya nem albán, hanem aromán származású, születési neve Agnesa/Antigona Gongea Boiagiu.

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  ósánci     igazságszolgáltatás     háromkút iskola adomany     fehér-fekete fotók     tan     duray miklós     vona     csíksomlyó     egyes-kő     iohannis     oláh tibor     bán zsófia     2000 gyerek utazhat     wass albert felolvasás     nagyhagymas     gyergyó, csík     interjú     wass albert     nagyvarad     autópály  
Kulcsszófelhő