Erdély címererdély ma logó
augusztus 31. vasárnap | Erika, Bella napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4126 RON | 100 HUF: 1,3985 RON | több
A cselekvést az érzelem váltja ki, az érzelmeket pedig a szavak. Mi akkor a gondolat szerepe a cselekvésben? Annak eszközéül szolgál, hogy nagy hatású szavakat produkáljon. (Hoffer, Eric (1902-1983), amerikai gondolkodó)

Archívum
2012.04.22. | 07:00 Rémület és öröm – Húsvét 3. vasárnapja – VIDEÓ

1470

1. Az élet szerzőjét megöltétek, de Isten feltámasztotta őt a halálból. (Ap Csel 3, 13-15. 17-19)

Szent Péter, miután a jeruzsálemi templom Ékes-kapujánál meggyógyítja a bénán született koldust, beszédet intéz az összegyűltekhez. A Lélektől átjárva meggyőző és megindító szavakkal áll ki a feltámadt Jézusba vetett hite mellett, s ezzel már el is indítja az egyház misszióját.

2. Van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz… (1Jn2, 1-5a)

A szeretett tanítvány levele tulajdonképpen egy teológiai szózat Isten szeretetéről. Arra biztat, hogy ne vétkezzünk, mert ha szeretjük Istent, akkor megtartjuk parancsait. Krisztus megváltása megóv attól, hogy a bűntudat kétségbeesésbe sodorjon bárkit is.

3. Örömükben még mindig nem hittek, és csak csodálkoztak… (Lk 24, 35-48)

Lukács evangéliuma három jelenetben foglalja össze Jézus feltámadásának eseményeit. Az asszonyokról ír, majd az emmauszi tanítványokról, aztán a harmadikban – amely a mai evangéliumi szakaszunk – a meglepett tizenegyről, akiknek a feltámadt Jézus a zárt ajtók mögött megjelenik. Az apostolok még fel sem ocsúdnak társaik élménybeszámolójából, még össze sem rakják a látottak és hallottak mozaikkockáit, Jézus egyszerre csak „ott terem” közöttük és rájuk köszön: Békesség nektek!

Több ez a mondat, mint egyszerű köszönés. Nemcsak egy szokványos ’jó napot’ héber megfelelője. Nem udvariassági formula vagy köszöntés, hanem a teremtés rendjéből fakadó béke és teljesség. Az, amit az arám szó (sálám, shalom) is jelöl. A lét teljessége, Isten uralma: nem tűzszünet, nem fegyvernyugvás. Sokkal inkább egészség, igazságosság, áldás. Jézus békéje a ránk lehelt Szentlélek birtokában eget és földet békít ki, és szívünkben is megszülethet, ha ajándékként befogadjuk.

Az apostolok rémületükben és örömükben nem is hiszik, amit látnak és hallanak. Mintha az öröm is útját állná a hitnek. Ezért Jézus szemük láttára eszik néhány falatot, majd beszélni kezd hozzájuk. Emlékezteti őket, hogy mindennek így kellett történnie. A történelem eseményei, a próféták jövendölései szerves részei a megváltás isteni művének.

A feltámadt Jézus nem az apostolok érzelmeire, inkább érzékeire akar hatni. Lehetővé teszi, hogy érzékeikkel (tapintás, látás) és értelmükkel is meggyőződjenek a feltámadásról. Ő ugyanaz a Jézus, akit keresztre feszítettek és meghalt. Nem szellem, nem különleges látomásban vagy érzéki csalódásban van részük, szenvedése és halála nem látszólagos. Az étkezéssel jelzi, hogy nem kísértet, megdicsőült embersége valóságos.

Az ókori görögöknek, egyiptomiaknak, de még a rómaiaknak is több, sokszínű, túlvilági léttel kapcsolatos mítoszuk alakult ki. A zsidók korai hite szerint pedig a halottak a Seolban, az alvilágban alszanak. Nem szabad őket bolygatni, felkölteni, szellemeiket bűbájos fortéllyal megidézni… Jézus feltámadása viszont gyökeresen új „helyzetet” teremt. A keresztre feszített és föltámadt Üdvözítő egyszer s mindenkorra „átvérzi és átragyogja a történelem szövetét” (Kuklay Antal). Mindezt pedig a szemtanúk mondták el az utókornak, mint hittapasztalatot.

Maga Jézus tette tanukká apostolait.

Kezdve azzal, hogy megmagyarázta nekik az írásokat. Elszállt a félelmük, a Szentlélek által az Írásból reményt, bizalmat, bátorságot kaptak. Tanúivá lettek valami egyszeri és megismételhetetlen, valami egyedülálló és végtelenül fontos eseménynek. Amit ők megtudtak, tudnia kell minden embernek az egész világon. Jézustól is erre kaptak parancsot, de amúgy is képtelenek lettek volna erről hallgatni… Tőlük terjedt el hír az akkori világban és jutott el hozzánk is.

A Szentlélek, a Vigasztaló pedig minden kor keresztényével megértette az Írások jelentését, ahogyan a templom színes ablakait is csak az átszűrődő fény segítségével értjük, látjuk, élvezzük és csodáljuk. Ha belépünk az Írások isteni világába, a Lélek világossága felragyogtatja a húsvéti csoda jelentését is.

Feltámadásban hinni, annyi, mint hinni, hogy: az írások, a történelem és a hit Krisztusa ugyanaz! A tanítványok megértették az első bibliaórát. Vallomásaik, az asszonyok, a több mint 500 testvér egybehangzó tanúságtétele minden kétséget kizáróan igazolja értelmünknek is azt, amit Urunk Jézus tanított és megtett: Isten a megváltással, a húsvéti „közkegyelmével”, a gyónás „rehabilitációjával” győzött a bűn, a sátán fölött. Meghozta nekünk az örök élet üdvösségét.

Lehetnek szemünknek optikai csalódásai, fülünkkel hallucinálhatunk, filmek ravasz trükkjei becsaphatnak, elcsavarhatja a fejünket a bulvár-média, de a mindenható és szerető Úr Jézus ajándéka abszolút biztos. Gyermekeink, vagy a következő nemzedék számára mi is a feltámadás tanúivá válhatunk. Nincs okunk a félelemre. Fölösleges a felmelegedéssel, kihalással, atomháborúval ijesztgetnie, vagy az üres síron borongania bárkinek: Megváltónk feltámadt és él!

Sebestyén Péter


Csiripelés Twitterre

Archív cikkekhez nem írható hozzászólás!


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Könyv Környezetünk
Közéletünk Magyarország
Mese Mozaik
Múltidéző Néphagyomány
Oktatás Pályázat
Publicisztika Sport
Társmagyarság Tud-tech
Turizmus Unió
Világ Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Webáruház
Festett dobozok
46 lej56 lej
66 lej56 lej
Legolvasottabb
Szavazás
Ön szerint lesznek-e jelentős lakosság-migrációk az ukrajnai háborús események kapcsán?
Válaszlehetőségek
Belépés
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:


Regisztráció
Magyarul kérje!
Tudta, hogy a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet honlapjáról többek között az alábbi magyar nyelvű űrlap is letölthető?
Kérvény tartásdíj külföldi behajtása ügyében (Cerere pentru obţinerea pensiei de întreţinere în străinătate)
Éljen a jogával, használja!
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Videótár

 Idén is kaláka jellege volt a máréfalvi tábornak
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  mol liga     csango     csángó     balint huba     lakó péterfi tünde     mol rom     bán zsófia     szentgyörgyi lászló     1     mpp     slovnaft     kéknyelv     emnt     zakuszka     tan     kertész     szepessy     kézdiszentlélek     autópálya     daradics  
Kulcsszófelhő