Erdély címererdély ma logó
január 24. kedd | Timót napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4973 RON | 100 HUF: 1,4525 RON | több
2016.12.26. | 14:22 Úgy volt jó, ahogy adatott

4201 3
A szerző felvétele

Talán jobb lenne, ha másképp lenne, de úgy alakult az elmúlt évszázadok során ezen a tájon, hogy a mindennapi életünk meghatározó eleme a pénz. Egyeseknek több, másoknak kevesebb jut belőle, és mindenki ehhez mérten állítja be a mindennapjait. De vajon miként élnek azok, akiknek semmi jövedelmük sincs, és túl öregek már a munkához? Az árkosi, hetvenöt éves Váncsa Gyula bácsitól arról érdeklődtünk, hogyan lehet egyedül élni, nyugdíj nélkül.

„Jó volt, amíg nem voltam beteg, de hát egyszer ennek is el kellett jönni, nem vagyunk tökéletesek” – vágott bele élettörténete elmesélésébe Gyula bácsi, megjegyezve, hogy tavaly októberig, amikor beutalták kivizsgálásra, egyszer sem volt kórházban. A tüdejével fektették be, de végül kiderült, hogy a szívével van komolyabb gond, most már sajnos több gyógyszert is szed. „El kellett adni az állatokat, megmondta a doktornő, hogy a tehenekhez nem mehetek ilyen állapotban. Maradt még pár juh, abból is csak három berbécs van itthon, néhány liba, tyúk, s ez a két macska. Volt itt sok minden, de miután kórházba kerültem, minden kivásott kicsidenként” – sorolja Gyula bácsi, aki szerint lassan ezekről is le kell mondania, mert már nem tudja gondozni őket. Szerencséje van az öccsével, aki nagyon jó hozzá, naponta többször meglátogatja, ételt hoz neki, és az állatokat is ellátja.

A család

Gyula bácsi pásztor volt fiatal korában, és soha nem volt felesége. Apjuk is állattartással foglalkozott, és nagyon sokat dolgozott a megélhetésükért, mert az édesanyjuknak sem volt vagyona, féléves korától árván nőtt fel. Négyen voltak testvérek, és bár a szülők szerették volna, hogy mindnyájan mesterséget tanuljanak, „amikor az állatok bőgni kezdtek az istállóban, nem kellett semmi más foglalkozás”. Legalábbis neki és annak az öccsének nem, akivel általában együtt legeltettek annak idején, és akivel – annak válása után – együtt is laktak a szülői házban. Sajnos, ez a testvére már kilenc éve meghalt, a nővérük pedig még korábban, így csak a másik öccsére és annak családjára számíthat hátralévő napjaiban.

Az édesapja volt árkosi? – kérdeztem, Gyula bácsi pedig bólintott, és mesélni kezdett az apjáról, akinek tizennégy testvére volt, és korán megtanulta, hogy mit jelent a kétkezi munka. Másképp volt régebben, magyarázta, neki is volt olyan kollégája, hogy tízen voltak testvérek, de mind tisztán, szépen megfésülve ültek az asztal mellett, egyik sem beszélt evés közben, s bizony meg voltak elégedve az anyjuk főztjével. „Most inkább fordítva történik – nézett rám jelentőségteljesen –, tizenöten nevelnek egy csintalan kölyköt, s nem bírnak vele...”

Pásztorélet

Szép fiatalkora volt – folytatta történetét Gyula bácsi –, olyan vígan élt a juhok mellett, hogy senkivel sem cserélt volna. Általában a regátban, Buzău, Ploiești, Târgoviste közelében vagy a brassói havasokban legeltettek, mert ott sokkal olcsóbbak voltak a legelők, s az ottani emberek nemigen foglalkoztak állattartással. Amikor learattak vagy száz-kétszáz hektár törökbúzát, szinte a harmada lehullott, s a juhok jól éltek azon. Nem volt könnyű munka: néha háromszáz juhot és sok tehenet is el kellett látni, olykor a szabadban kellett aludni a hidegben, ezért nem csoda, hogy öreg korára megromlott az egészsége. A medvével találkozott-e? – kérdeztem, mire készségesen elmesélte néhány vadregényes kalandját, melyekben többnyire a kutyák mentették meg az életét. A legérdekesebb talán az az eset volt, amit Sugásból hazafelé, a Görgő kertje környékén egymagában élt át, ahol a sűrű bozótban megzavarta a párzó medvéket.

„A juhokból megéltünk, jól ment dolgunk, és nem gondoltunk arra, hogy munkakönyvvel is dolgozzunk, nyugdíjalapot fizessünk. Most már bánom, de akkor nem számoltam azzal, hogy egyszer így fordul a helyzet” – jegyezte meg keserűen, majd hozzátette: a bikaborjút, tejet, sajtot, telemeát mindig lehetett értékesíteni, és ő most is megélne az állatokból, ha dolgozni engedné a betegsége. Édesanyja románul és németül is megtanult hányatott gyermekkorában, és ezt a jó nyelvérzéket a testvére is örökölte, akinek az irányításával nagyszerű üzleteket kötöttek annak idején, vendéglőknek is árultak tejtermékeket. De „az idő mindent elhoz, és el is visz, a betegségemmel, azt hiszem, eljött az utolsó felvonás”.

Egyedül

„Drága a patika”, de eladnak néha egy-egy állatot, s a pénzre nagyon vigyáznak. Sok minden kellene még, de csak addig húzzák a takarót, ameddig ér. „A Jóisten megverne, ha panaszkodnék. Egy-egy kicsi mindig kerül, a testvérem és a családja nagyon sokat segít rajtam” – magyarázza.

Miközben beszélgettünk, a macskái ráfeküdtek az ágyon lévő kabátomra. Nem mocskosak, nem is bolhások – nyugtatott meg –, télen többnyire a házban tartózkodnak. A macskákkal van naphosszat, s ha jobban érzi magát, sétál egyet vagy átmegy a szomszédokhoz. Megszokta-e az egyedüllétet? – kérdezem, érdeklődésem érzékenyen érinti. „Hát... az egyedüllét, az nagyon... borzasztó – mondja végül, és elcsuklik a hangja –, Isten őrizze meg az ellenségünket is tőle.” Meggyőződése, hogy azért lett beteg, mert a testvére meghalt, és nagyon a szívére vette a halálát: „Mi úgy voltunk, hogy nem dédelgettük, de ügyeltünk egymásra. Ha bárhová ment valamelyikünk, a másik mindig pénzt adott neki, s ameddig odavolt, rendezte helyette az itthoni dolgokat. Még rosszat sem mondtunk egymásnak soha, olyan testvérek voltunk.”

Karácsony

Hogyan tölti a karácsonyt? – kérdezem, és szemlátomást nehezen tér vissza az emlékeitől a szomorú valósághoz. „Az ember úgy éli meg az ünnepeket is, ahogy a helyzete engedi – válaszolja. – Itthon leszek, egyedül.” A tavaly kórházban volt karácsonykor, szilveszterkor, aztán a húsvétot és a pünkösdöt is ott töltötte, de mind eltelt valahogy. „A boldog ünnepek lejártak, most már csak olyan az ünnep is, amilyen a világ, kellemes” – mondta, jól megnyomva az l hangot. „Kellemes ünnepünk van, ha van, mit enni, de a karácsony inkább boldog kellene legyen...” Újra visszatér emlékeihez.

Mesél régi karácsonyokról, amikor még éltek a szülei, és télen együtt volt a család. Szenvedején Kőröspatakra mentek az éjféli misére, amikor pedig hazajöttek, várta őket a töltött káposzta, és akkor kezdték meg a kalácsot. A kenyerek mellett annyi kalácsot sütöttek a szülei a kemencében, hogy még a kántáló cigányoknak is bőven jutott, a kalácstésztából finom tejfölös sütemény is készült, „mert akkoriban még annyi volt a kövér tejföl a házban, hogy taszigáltuk, pedig most sokszor megenné az ember...” Gyermekkorában a karácsonyfát várták, s azt a pár egyszerű fajátékot, aminek sokkal jobban tudtak örülni, mint a mostani gyerekek a millió színes játéknak, melyek közül sokszor egyikhez sem ragaszkodnak igazán.

„Délután szánkózni mentünk – emlékezik mosolyogva –, de nem kérezetlen, mert ha nem tudtak róla a szülők, s a bakancs elázott a nagy hóban, bizony még meg is nyakruháztak.” Akkor egy lábbelinek ki kellett tartania egy évet, de ki is tartott, mert azok rendes bőrbakancsok voltak, s nem ilyen félcipők, amiben öt perc alatt lefagy az ember lába.

„Tetszik tudni, mi volt a legszebb? – kérdezi, s mondja is rá a választ: a karácsonyra való várakozás. Mert ha vársz valamit, az még jobb érzés, mint amikor átéled azt a bizonyos dolgot. Már csak egy vendéggel is így van az ember. A várakozástól izgalomba jössz, olyan, mintha értelmet adna az életednek.”

Az asszony

A kezére téved a tekintetem, a kézfején jókora fekete seb. „Időnként alacsony a vérnyomásom a vízhajtó miatt – magyarázza –, s egy reggel elvesztettem az egyensúlyomat.” Nézem, hogy hová eshetett, tovasiklik a tekintetem a konyhán, lám, mindenütt rendben sorakoznak a kopott tárgyak, csupán a fehéren rikító gyógyszeres dobozok rondítanak bele a meghitt csendéletbe.

„Miért nem nősült meg?” – bukott ki belőlem egy újabb hangos gondolat, de ő nem vette rossz néven. A gondtalan élet nem engedte, mondta komolyan. Volt egy nő az életében, de csalódott benne, és ettől egészen kiábrándult a nőkből. Az elején jó volt a szülőkhöz hazatérni, később pedig, ahogy az idő telt, egyre távolabb sodródott a házasság gondolatától. A pásztorok többnyire távol voltak a feleségeiktől, alig különbözött az ő élete a házas emberekétől. A hegyre nemigen jártak fel az asszonyok, inkább otthon rendezték a gyermekeket. Mint mondta, olyan helyeken is legeltettek, például a Csukásban, ahová látogatóba sem tudtak felmenni az asszonyok, csak csoportosan, ők is jelzett ösvényeken jutottak fel oda. Néha napot sem láttak hetekig, vagy éppen vizük nem volt, annyira, hogy a juhok is csak harmatot nyaltak. „Sok mindenen átmentünk, s úgy eltelt, mintha igaz sem lett volna. Pedig így volt” – tette hozzá.

Virágok

Már semmit sem vár ez élettől, válaszolta arra a kérdésre, hogy mit kívánna magának, ha teljesülhetne egy kívánsága. Minden úgy volt jó, ahogy adatott, talán csak egy kis erő hiányzik még ahhoz, hogy ameddig élnie kell, ne fogja meg az ágy.

Az ablakpárkányon sok a virág. „Nagyon szeretem őket, megnyugtatnak” – magyarázza. A konyhában is van egypár, de a pince egészen tele van velük, ott várják a tavaszt. Vajon lesz-e, aki gondozza őket, ha elmúlik a tél, vagy ezek is kivásnak az életéből?
Az orvosnőről is mesél még, aki tavasszal lábra állította. Nézem a sebet a kezén, és arra gondolok: vajon hányan vásnának ki az életből, ha egy tavasszal elmulasztanák a gondozásukat.

Nagy B. Sándor
Háromszék


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi hat + hat ?



Syd írta (2016.12.27. 00:49:31)
Igazi élet.

Dühös románszakértő írta (2016.12.27. 00:43:12)
A mai fitalaok meg már a papa-mama-hotelben élnek.

Lasdfghjkmn sbv írta (2016.12.26. 22:06:26)
Gratulálok e remek íráshoz


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  szabó Ödön     néppárt     nemzeti t     bbte     tan     autópálya     szászrégen     szilágyi zsolt     mpp     bán zsófia     szász jenő     mol liga     háromkút iskola adomany     autopalya     rmdsz     mol rom     benzin     demokrata sz     1     aracis  
Kulcsszófelhő