Erdély címererdély ma logó
január 24. kedd | Timót napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,4973 RON | 100 HUF: 1,4525 RON | több
2016.09.23. | 08:25 Tovább késik az omladozó csíkszeredai vasútállomás felújítása

2373 0
Fotó: Veres Nándor
Forrás: kronika.ro

A csíkszeredai vasútállomás felújítását is negatívan érintette a közbeszerzésekre vonatkozó törvény módosítását követő bizonytalanság, valamint az elektronikus közbeszerzési rendszerben történt, késlekedést eredményező változások – számol be Kovács Attila a kronika.ro-n.

Noha az állomásépület felújításához és a peronok megemeléséhez szükséges két közbeszerzési eljárás kiírását korábban elkészítették, az nem jelenhetett meg, később pedig módosított formában kellett újrafogalmazni a törvény változásai miatt.

Ezt Ioan Pintea, a Román Vasúttársaság (CFR) Brassói Területi Igazgatóságának vezetője közölte lapcsaládunkkal . „Az ősz folyamán lezajlik a versenytárgyalás, az ajánlatok értékelése, de a munkálatok megkezdésére már nem lesz lehetőség” – magyarázta az igazgató, aki szerint a területi igazgatóság beruházási programjában szereplő beavatkozásokat így csak jövőre végezhetik el.

Pintea korábban azt nyilatkozta, hogy az alacsony peronok megemelése az elsőrendű feladat, ezért ezzel indul majd a beruházás. Tervben van a tetőzet javítása, az ajtók és az ablakok cseréje, a vakolat kijavítása és az épület külső festése. Az első vágány melletti peront várhatóan megemelik és újraaszfaltozzák, a többi vágány mellett viszont kisebb mértékű lesz a járószint emelése.

Amint arról beszámoltunk, különböző okok miatt több éve húzódik az egyik legforgalmasabb székelyföldi vasútállomás felújítása. Öt évvel ezelőtt még nyolcmillió eurós beruházást terveztek, de aztán az is kiderült, hogy európai uniós támogatási lehetőség hiányában a vasúttársaságnak saját pénzből kell elvégeznie a felújítást.

2014 őszén kivitelezési szerződést is kötöttek a munkálatokra, de a tervezés során elvégzett szakértői vizsgálat megállapította, hogy az állomás épülete megerősítésre szorul, amely többe kerül, mint a felújításhoz rendelkezésre álló összeg. Ezért a kivitelezési szerződést felbontották, és tavaly sem történt meg a várt változás. Újabb tervezés után az idén két közbeszerzési eljárás kiírását késleltették a már említett törvénymódosítások, a munka így ezúttal is elmarad – írja a kronika.ro.


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi négy + kilenc ?



Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást, legyen ön az első!

Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  nemzeti t     mol rom     autópálya     szászrégen     benzin     rmdsz     mol liga     1     bán zsófia     mpp     háromkút iskola adomany     szilágyi zsolt     aracis     néppárt     autopalya     szász jenő     bbte     tan     demokrata sz     szabó Ödön  
Kulcsszófelhő