392
Ősszel esedékes, hogy Németországban ratifikálják a svájci-német adóegyezményt. A két állam kapcsolatában előrelépést jelentene, ha hatályba lépne a szerződés, s így a svájci pénzintézeteknél elhelyezett német eszközöket megadóztatnák, az ellenzék azonban ezt nem támogatja.
Németország és Svájc között már jó ideje húzódik az a vita, melyet ez az egyezmény végre csillapítana. A szerződés biztosítaná a pénzüket svájci bankokban elhelyező ügyfelek anonimitását, ugyanakkor ezen eszközök 21 és 41 százalék közötti része adó formájában a német hatóságokat illetné meg. A Bundesrat, a tartományokat képviselő német törvényhozó szerv ősszel dönt az egyezmény ratifikálásáról, mely 2013 januárjában léphet életbe.
Nehézséget jelent viszont, hogy a Bundesratban nincsenek többségben a kormányzó koalíció képviselői, a szociáldemokraták (SPD) és a zöldek pártja pedig ellenzi az egyezményt. Úgy vélik, az adóelkerülők számára még mindig kedvező helyzetet teremt ez a megegyezés, emellett könnyen átmenthetik a pénzüket más adóparadicsomokba. Az SPD-t vezető Sigmar Gabriel szerint a svájci bankok tevékenysége szervezett bűnözésként fogható fel.
| Hirdetés |







