340
Ma az utolsó nap, ameddig leadhatják az adóbevallási űrlapot a magánszemélyek, akiknek tavaly a fizetésük mellett más tevékenységből is származott bevétele, figyelmeztet a Kovászna Megyei Pénzügyi Hivatal igazgatója.
Ambrus Attila a Marosvásárhelyi Rádió híradójának elmondta: Háromszéken mintegy 6000 adófizetőt érint az adóbevallási kötelezettség, 2700-ra tehető a vállalkozói engedéllyel rendelkező magánszemélyek száma, további 2500 személynek van bérbe adott ingatlana, és mintegy 700 háromszékinek volt munkakönyves állása mellett megvalósított jövedelme. Eddig az érintettek közel fele adta le adóbevallását, így ma, az utolsó napon sorokra lehet számítani az adóhivatalban. Ambrus Attila elmondta: a tapasztalatok szerint a mai határidőig az érintettek legalább 80 százaléka eleget tesz kötelezettségének.
A pénzügy a határidő után büntetéseket szab ki, felszólító leveleket küld és akár hivatalból is megállapíthatja az elmúlt évi adó értékét. Az adóbevallási 200-as és 230-as számú formanyomtatványt le lehet tölteni a www.anaf.ro internetes honlapról, vagy lehet kérni a helyi pénzügyi hivataloktól. Az adóbevallásokat személyesen le lehet tenni a közpénzügyi hivataloknál, vagy el lehet küldeni postán, ajánlott levélben, illetve az elektronikus aláírással rendelkezők kitölthetik online is. Ugyancsak ma a határidő, amíg rendelkezni lehet a már befizetett adó 2 százaléka fölött, amelyet civil szervezetek számlájára utalnak.
| Hirdetés |







