Keresés:






Az előző szám tartalmából:

 Kisebbségi autonómiák Európában

 Kritikus anyagi helyzetben van az erdélyi magyar egyház

 Hit nélkül nincs magyar feltámadás

 A hét hírei

 Koszovó hatása a magyar autonómiatörekvésekre

 Tőkés Lászlót lett a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács elnöke

 Zárt város, nagy mellényben

 Izmusnélküli világ

 Vacsoracsata

 Kína halomra löveti a tibeti tűntetőket

 Tibet szabadsága és az olimpia biznisze

 Nyílt levél Emil Boc polgármesterhez

 MPSZ-tiltakozás a kolozsvári magyarverés miatt

 Kelemen Hunor szerint a román társadalom vészjelzésnek tekintheti a kolozsvári incidenst

 Kárpátalján megvertek egy nőt, mert magyarul beszélt

 Magyarellenes lapok az RMDSZ és az MPP neve alatt

 Budapesti tűntetés a magyarverés ellen

 Aland-szigetek: nem kötelező az államnyelv

 Életre ítélve

 Szakácskarrierem története

 Viccek

858. szám - 2008. április 02.

magyar szemmel
   Még idén visszaállítják a Wass-szobrot
   A kínai és a román hatalom között nagy a hasonlóság
aktuális
   Magyar jelöltállítás Erdély-szerte
   A hét hírei
   Für Lajos: Ki kell tisztítani a rablók barlangjává tett országot
   Magyarország nélkül nincs magyar autonómia
   Kostunica: Szerbia még hosszú évekig nem lesz az Európai Unió tagja
   Tõkés László nyílt levele a NATO tagországainak vezetõihez a szervezet bukaresti csúcstalálkozója alkalmából
   Bush: Kijev NATO-tagsága mindenkinek elõnyös
párbeszéd
   Esély!?
   Egynapos magyarok?
   Mi, magyar terroristák
   Az A-fegyver
magyar szemmel
   Ezerötszáz csángó gyermek tanul magyarul Moldvában
   Bánatok vidámodása
   Forrás sem õrizheti Wass Albert nevét
önrendelkezés
   Kisebbségi autonómiák Európában
szélrózsa
   Szájer József: Állítsák le a vérontást!
finomvegyes
   Méreg mindenhol, ahova nézel
Tv-ajanló
   Jubilál az MTV népszerû mûsora, a Kárpát Expressz


magyar szemmel


Még idén visszaállítják a Wass-szobrot

Azoktól fél a román hatalom, akiket szolgasorban tart

Bartha József egy évig õrizte templomában Wass Albert hamvait, négy éve pedig az író szobra áll Isten házában. 2008 márciusában ugyan forrást sem engedtek elnevezni – a magyar családtól elrabolt területen – Wass Albertrõl, a holtmarosi lelkész ígéri: még az idén lesz emléktábla is a forrásnál elhelyezett kövön, s az üldözött író szobra is újból elfoglalja helyét a templomkertben lévõ talapzaton.
Bartha József 1975-tõl lelkész, van „két lánya és egy gyermeke”, négy unokája, 120 évig akar élni, mint Mózes, mert a Wass Albert Alapítvány által mûködtetett gyerekotthonban lévõ gyerekek még aprók, és szeretné látni, ahogy felnõnek és megállják helyüket az életben.
– Nem sok lelkipásztor mondhatja el 2008-ban, hogy Wass Albert tagja a gyülekezetének. Hogyan lett a templom „lakója” az író szobra?
– Amíg a Wass Albert itthoni temetése körüli bonyodalmak tartottak, egy esztendeig a templomban õriztük a hamvait. Elismerésének jeléül ajándékozta meg dr. Kolozsi Sándor Ausztráliában élõ szobrászmûvész a „holtmarosi székely gyülekezetet” a szoborral, melyet 2003-ban küldött el ide. Annak az évnek júniusában avattuk fel, de mindössze fél évig állhatott a templom elõtt, mert eljárás indult ellenünk, hogy háborús bûnösnek emeltünk szobrot, 2004 tavaszán pedig le kellett vennünk a szobrot az egykori koncepciós perbõl máig ható Wass Albert-ellenesség miatt. Ettõl kezdve lett híres Holtmaros, s én Pilátusként kerültem bele a krédóba. De rokoni szinten is érint az ügy, hiszen a legkisebb Wass-fiúval rokonok vagyunk. Én ‘96-tól ismertem meg igazán Wass Albertet az írásai alapján.
– Sokat elárul az erdélyi magyarság helyzetérõl, hogy az egyik legelismertebb írónak nem lehet szobra egy templom udvarán…
– A kérdés nehéz, mégis könnyû felelni rá: Románia nem jogállam. Hiába tagja az Európai Uniónak, a kisebbségi sorsba kényszerített erdélyi magyarság nagy egyéniségeit szándékosan megalázza, megcsúfolja. Amikor õket alázza meg, bennünket aláz meg. Az emlékállítás megtiltása nemcsak Wass Albertrõl szól. A Wass Albertnek állított emlékmûvek a nemzeti öntudat újjáéledését jelentik, a tiltakozást az uralkodó hatalommal szemben, melyet egyre nehezebben tud elviselni az anyaországi magyarság is és mi is. A tiltás viszont azt jelenti, hogy én másodrendû polgára vagyok ennek az államnak. Ezt nemcsak lelkészként érzem, hanem egyszerû erdélyi magyarként is. Tõlem elvárják az adófizetést, a jogaim érvényesítésére viszont mindig a sor végén várhatok. Itt már nemcsak arról van szó, hogy egy híres író nevét csorbítják egy hajdani koncepciós perre alapozott vádaskodással, hanem engem, az erdélyi magyart is pofon ütnek. Ilyen értelemben Wass Albert hagyatékának a vigyázása az én fajtám kulturális örökségének a megörzését jelenti. Azt õrizni pedig kötelességünk – én apa és nagyapa is vagyok, mit hagyok az utódaimra? Érvényes, amit Erdély katolikus püspöke mondott, hogy nekünk itt nincsenek jogaink, de vannak kötelességeink. Én kötelességemnek tartom, hogy Wass Albert hagyatékát, egyben az én népem hagyatékát másokkal együtt megõrizzem, megóvjam a jövendõnek, hogy az unokáink is ennek a gyümölcsét élvezhessék.
– Ha a szobor sorsa a közösség sorsa, akkor a jövõje is jelzi a közösség szándékait, lelkiállapotát. Marad-e az alkotás a templomban, azt üzenve, hogy az erdélyi magyarság továbbra is meghátrál?
– Nem marad a templomban Wass Albert. Ha megfigyeljük, a szobor tekintete felfelé irányul, mintegy jelezve, hogy kikívánkozik a templomból. Látható, hogy ideiglenesen helyeztük el egy egyszerû padon – ez szándékos volt. Oda számûzte a romániai jogtalanság a Wass Albert igazságát s ezáltal a mi igazságunkat is. Idén ünnepeljük születésének százéves évfordulóját, ezelõtt tíz évvel halt meg. Ebben az évben Wass Albert „ki fog lépni” a templom nyújtotta biztonságból, és elfoglalja méltó helyét a talpazaton. Fel vagyunk készülve a fekete levesre is. A mai eseményekre is fel voltam, ilyesmire azért mégsem számítottam, nem gondoltam, hogy ilyen durván ránk támadnak. Bennünket csak a nyilvánosság tud megvédelmezni. Ugyanakkor hiszem: a tiltás ellenére mi gyõztünk. Nekünk valahol a javunkat szolgálta ez a megalázó eltiltás. Azok lettek szegényebbek, akik bennünket akartak megrövidíteni, mert a nyilvánosság sokat jelent, és ez Brüsszelig fog hatni.
– És a szobrot ki védi meg? Láthattuk, a fizikai erõszaktól sem riadnak vissza.
– A szobrot nem fogják bántani, nemcsak Isten és a pap, hanem Holtmaros népe is õrzi.
– Elképzelhetõ olyan jelenet, amilyen Kolozsváron történt, amikor Mátyás király szobrát védte a magyarság a barbároktól?
– Igen. Én nagyon bízom az erdélyi fiatalokban, az EMI-ben, de ott lesz Holtmaros népe is. Ebben az ügyben nem leszek egyedül, mindnyájunkat érint. Ezeket a dolgokat csak a többség erejével tudjuk megoldani. Ezt a segítséget ma is tapasztaltuk a helyiek részérõl és az anyaországiak részérõl is. Potápi Árpád képviselõ például hétfõn fog felszólalni a magyar parlamentben, hogy elmondja, mi történik itt.
– Miért fél a román hatalom attól a Wass Alberttõl, aki az erdélyiek békés egymás mellett élését hirdeti mûveiben?
– A tolvaj kitõl fél? Hát a hazug? Az igazságot szólótól. Akik ma így ránk támadnak a hatalom erejével, azok félnek. Azért érik akkora támadások mostanság az erdélyi magyarságot, mert Koszovó precedenst teremtett. Nézzük meg, ki nem ismerte el a függetlenségét: Románia, Szlovákia, Spanyolország – azok az államok, amelyek egy életképes nemzeten élõsködnek ma is. Félnek, de éppen ez adja nekünk az erõt: hogy mi, akiket meg akarnak félemlíteni, tudjuk, hogy azért teszik ezt, mert õk maguk félnek. Most éppen Wass Albert okán gyalázkodnak, és nem gondolnak arra, hogy ránk egy nagyobb hatalom vigyáz, a Jóisten. Ezt mindennap tapasztalom. Sokszor olyan kilátástalan helyzetbõl tudtam kilábalni, hogy mással nem is lehetne magyarázni. De nem is akarom.
– Böjte Csaba bencés szerzetes is gyakran mondja ezt.
– Én végtelenül hiszek az Istenben, és valahányszor nagy gondban voltam, segített. Ezt emberként mondom, nem papként. Csabát csodálatos embernek tartom, felnézek rá, örülök, hogy azonosságot lehet tapasztalni a gondolatainkban.
– Az még csak érthetõ volna, hogy a románok számára vörös posztó Wass Albert neve. De miért félnek tõle az úgynevezett magyar liberálisok? Elég, ha csak a debreceni õrjöngésükre gondolunk...
– Ezek az emberek is az igazságtól félnek. Viszolygás van bennük azzal szemben, aki mindig kimondta az igazságot. Wass Albertet is megkeresték Amerikában azzal az ajánlattal, hogy írjon az õ szájuk íze szerint, és milliomos lesz. Õ ezt nem vállalta, helyette bennünket tett lelki milliomossá azzal, hogy megírta szegényen a csodálatos, lelki gazdagsággal telített mûveit számunkra.
– Hogyan merült fel a forrásavatás ötlete?
– Tavaly szeptemberben meghívtak két helyre szolgálni, és útközben gondoltam arra, hogy jövõre lesz száz éves Wass Albert, kellene mozdítani valamit itthon is. Hallottam a feleségem nagymamájától, (szül.) Éltetõ Máriától, aki Wass Alberttel vadászott, s a gróf plátói szerelmének tárgya volt, hogy Albi sokat tartózkodott ennél a forrásnál, ott olvasgatott, írogatott. Így született meg a gondolat „a kõ marad” jegyében, hogy egy követ vigyünk oda, és nevezzük el róla a forrást. Amit, ugye, nem tehettünk meg.
– Nem magánterület?
– Még nem. A család visszaigényelte a telkeket, de a román állam nem akarja visszaadni, ezért elõvettek egy régi, Ceauºescu által törölt törvényt, mely szerint a család az állam ellensége. A Casbi-törvény, melyet ‘45-ben írt alá a román király, kimondja, hogy a front közeledte miatt hajlékaikból elmenekült emberek az állam ellenségei. Nos, a család valóban elmenekült, de hazajött, a törvényt pedig törölték a Ceauºescu-rendszer idején. Nem létezõ törvényt akarnak alkalmazni, ennek alapján nem hajlandók visszaadni a család vagyonát. Most áprilisban lesz az elsõ tárgyalás, melyben több család is érintett – közel 140 ezer hektár erdõ jár     vissza a Maros völgyében.
– Konkrétan hogyan tiltották meg az avatást?
– Maros megye prefektusa adta ki a parancsot a megyei rendõrkapitánynak, hogy ne engedje emlékplakett elhelyezését háborús bûnös tiszteletére. A parancsot elõttem kapta meg a dédai polgármesteri hivatal titkára, mely kategorikusan megtiltotta, hogy ünnepséget rendezzünk. Mondtam, hogy mi ott istentiszteletet akarunk tartani, a válasz az volt: nem szabad. Imádkozni szerettünk volna – nem szabad. A hatalom képes még az istentiszteletet, az imádság elmondását is megtiltani. Ez a hatalom nem akar a jog értelmében mûködni, ez a hatalom fél, mégpedig azoktól, akiket szolgasorban tart. A magyar nemzettõl fél, melyre ráfogja, hogy szeparatista, mert meghallotta Koszovó függetlenség-kiáltását. Olyan kemény szavú politikus kellene most Erdélyben, aki ki merje mondani, hogy autonómiát követelünk ennek a nemzetnek. Mi nem megtûrt vagy betelepült nemzet vagyunk, hanem országalapítók. Ez az igazság.
– Mikor lesz az a forrás Wass Albert-forrás és mi lesz a megcsúfolt kõvel?
– Jövõ héten kimegyünk, és a szó szoros értelmében lemossuk a gyalázatot a kõrõl, és még a tavasz folyamán felkerül a megáldott plakett. Ha széttörik, a kõfaragó belevési a kõbe a forrás nevét. Ha a követ elviszik, visszük a másik követ, és belevéssük abba is. Mi leszünk a kitartóbbak, mert tudjuk, hogy a mi oldalunkon van az igazság. Kõ van elég, mi gyõzni fogjuk a magunk igazságtudatában. Wass Albert nem a magyar Erdélyrõl írt, hanem a három nemzet Erdélyérõl. De közülük egy, feltörekedve mások segítségével és a történelmi szerencsének köszönhetõen uralkodó nemzetté vált, amely nem ismer toleranciát – de ez nem teszi nálunk erõsebbé.
– Miért nem mentünk fel a forráshoz az eredetileg meghirdetett idõpontban?
– Az embereket féltettem. Visszajelzéseket kaptam, hogy figyel az ellenség, ráadásul ismerem a környék lakosságát. Nem tudtam, hogy mire készülnek. Annyit viszont igen, hogy Déda polgármestere toborozta az embereket, hogy ha mi megyünk a kõhöz avatni, õk is jönnek.
– Azt mondta a templomban, hogy most szomorúak a magyarok, de fognak még mosolyogni. Mire alapozza e derûlátást?
– Látom a szemeket, hallom a beszédeket. Most szomorúak az emberek, de a szomorúság mulandó, s felválthatja a vidámság. Amit a magyarság tett történelme folyamán, arra egyetlen más nemzet sem volt képes. S valahányszor a szomorúság teljesen elborította volna, akkor jött nagypéntek után a feltámadás. Én hiszem azt, hogy nemzetem arra hivatott, hogy ismét csodát tegyen Európában. Ismervén történelmünket, megállapíthatom: mindig akkor tudott a magyarság feltámadni, amikor mindenki halálra ítélte. Nézzük Trianont. Halálra ítéltek bennünket, erre 1938-ban egy magyar pengõért négy amerikai dollárt fizettek. Az elszegényített ország az értelem erejével tudott csodát mûvelni. A mostani csonka Magyarország, amely december 5-én bennünket megtagadott, csodálatos lelki ébredésre készül. A maga késõn felismert tévedése készteti arra, hogy tenni kell. Érzõdik ez a kormány kapkodásán – a nemzetáruló kormány a vesztét érzi. Wass Albert népe lesz az, amely megmenti Európát. Ezt nemcsak én mondom, hanem osztrák, spanyol katolikus lelkészek, akik errõl könyveket írtak. Õk felismerik a magyar Szent Korona küldetését. Erkölcsiségben a magyarok fogják megmenteni Európát. Hogy ez mekkora csata lesz, meddig tart, nem tudni. Viszont be fog következni. Azt mondta a templomban, hogy most szomorúak a magyarok, de fognak még mosolyogni. Mire alapozza e derûlátást?
Látom a szemeket, hallom a beszédeket. Most szomorúak az emberek, de a szomorúság mulandó, s felválthatja a vidámság. Amit a magyarság tett történelme folyamán, arra egyetlen más nemzet sem volt képes. S valahányszor a szomorúság teljesen elborította volna, akkor jött nagypéntek után a feltámadás. Én hiszem azt, hogy nemzetem arra hivatott, hogy ismét csodát tegyen Európában. Ismervén történelmünket, megállapíthatom: mindig akkor tudott a magyarság feltámadni, amikor mindenki halálra ítélte. Nézzük Trianont. Halálra ítéltek bennünket, erre 1938-ban egy magyar pengõért négy amerikai dollárt fizettek. Az elszegényített ország az értelem erejével tudott csodát mûvelni. A mostani csonka Magyarország, amely december 5-én bennünket megtagadott, csodálatos lelki ébredésre készül. A maga késõn felismert tévedése készteti arra, hogy tenni kell. Érzõdik ez a kormány kapkodásán – a nemzetáruló kormány a vesztét érzi. Wass Albert népe lesz az, amely megmenti Európát. Ezt nemcsak én mondom, hanem osztrák, spanyol katolikus lelkészek, akik errõl könyveket írtak. Õk felismerik a magyar Szent Korona küldetését. Erkölcsiségben a magyarok fogják megmenteni Európát. Hogy ez mekkora csata lesz, meddig tart, nem tudni. Viszont be fog következnie.

Bagoly Zsolt

Fel a tartalomhoz

A kínai és a román hatalom között nagy a hasonlóság

Sógor Csaba EP képviselõ az EP-be kerülõ gyakornokokról, a kisebbségi kérdés újbóli térnye

Több, mint száz fiatal jelentkezett a Sógor Csaba EP képviselõ által meghirdetett gyakornoki állásra, aminek egy-két hónapos idejét a legjobb jelöltek Brüsszelben, illetve Strasbourgban tölthetik el. Sógor a hét végén Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában vizsgáztatta a gyakornokokat. Hétfõn délelõttre a tesztek, dolgozatok java részét már kijavították a képviselõ erdélyi irodáiban, de a végleges eredményeket csak e hét folyamán hozzák nyilvánosságra. A kérdõívek kitöltése magas szintû szakmai ismereteket igényelt az Unió megalapításával, mûködésével és szerkezetével kapcsolatban. Csíkszeredában az elõválogatás után, tizenöten vállalták a megmérettetést a gyakornoki állások betöltésére.
Beszélgetésünk során szóba kerültek az Európai Parlament aktuális kérdései is.
– Milyen magasra állították a lécet a vizsgakérdések megfogalmazásakor?
– A teszt elsõ részében adott könyvészetbõl, pontosabban Az Európai Unió tizenkét pontban címû füzetecske alapján kellett válaszolni a kérdésekre. Utána egy harminc pontos ûrlapot kellett kitölteni, amelyben a kérdések a kampányra és a csatlakozást követõ idõszakra vonatkoztak. A második részben három világnyelvbõl (angolból, németbõl és franciából) kellett egy húszsoros szintézist írniuk a jelentkezõknek, adott szövegbõl. A részvételhez két ajánlólevélre, önéletrajzra, és persze motivációs nyilatkozatra volt szükség. Néhány pályázót azért kellett már a feliratkozáskor elutasítanunk, mert egyszerûen nem tudták megfogalmazni, miért akarnak részt venni ezen a képzésen.
– Hány „befutó” hely van a gyakornokságra?
– A rendelkezésünkre álló anyagi keret alapján, háromhavonta egy embert vihetek ki, ami azt jelenti, hogy a mandátum végéig összesen ötön lennének, de úgy gondoltam, egy hónaposra szûkítem a gyakorlati idõt, és akkor akár tizennégyen is kilátogathatnak Brüsszelbe.
– Milyen gyakorlati haszna lesz ennek a tapasztalatszerzésnek a pályázók számára?
– Hivatalos oklevelet nem kapnak róla, legfeljebb egy igazolást, hogy ott voltak, de a legfontosabb az: beírhatják majd önéletrajzukba, hogy dolgoztak Brüsszelben a néppárti frakcióban az RMDSZ-nél. Az ösztönzés mellett, például az idegen nyelvek mélyebb elsajátítása fontos lépcsõfok lehet a fiataloknak karrierjük építésében.
– Az elmúlt napokban több hírt is olvashattunk az autonómiával kapcsolatos konferenciákról, beadványokról.
– A közelmúlt eseményeinek felsorolását a kolozsvári Sapientián megrendezett konferenciával kezdeném. Engem is felkértek egy rövid tájékoztatóra az EP-ben érzékelhetõ elmozdulásokról az autonómia ügyében. Nyilván a koszovói és tibeti történések is hozzájárultak ahhoz, hogy napirendre kerüljenek a kisebbségi kérdések, de felkeltették a figyelmet a legutóbbi magyarverések, és a csángókat ért fenyegetések is. Rajtunk kívül, az Intergroup, vagyis a pártok és országok fölött álló kisebbségvédelmi munkacsoport is folyamatosan foglalkozik a témával. Kellõ teret kapunk a sajtóban is, a koszovói utamról például részletesen beszámolt az EP egyik magazinja is.
– Az EP nehezen tud bármit is tenni az Unión kívüli kisebbségek érdekében, de mi a helyzet házon belül? Egyáltalán, hány kisebbséget ismer el a parlament?
– Európában hivatalosan három kisebbség létezik: a hagyományos nemzeti kisebbségek, a friss bevándorlók, az emigránsok, és a romák. Ez három egymástól teljesen különbözõ csoport, egyvalami mégis közös bennük: nem a saját vagy sajátos jogaikra vonatkozó törvények egységesek, hanem azoknak az államoknak, országoknak a kötelezettségei, amelyeknek a területén élnek. Koszovó esete példaértékûen rávilágított arra, hogy amennyiben egy ország nem tudja kielégítõen kezelni a kisebbségei helyzetét, akkor az emberek az utcán fogják megoldani a problémáikat. A másik példa Tibet. Nemrég találkoztam az ázsiai „tízek” nagyköveteivel, akik valamilyen Unióhoz hasonló szövetséget szeretnének létrehozni a kínai és indiai nyomás ellensúlyozására a térségben. Itt tették fel a thajföldi diplomatának azt a kérdést, hogy miért nem fogadnak külföldi megfigyelõket a választások idején. A válasz egyszerûen hangzott: a keleti demokrácia olyan, hogy a külföldi megfigyelõk jelenléte azt bizonyítaná, valami nagy baj van vele.
– Sikerült-e ellensúlyozni azt a román politikai, fogalmi egybemosást, amely Koszovó kapcsán az erdélyi magyar autonómia törekvéseket elszakadási kísérletnek állítja be?
– Az Unióban négy ország van, amelyik nem akarja elismerni Koszovó függetlenségét. Spanyolország, Románia, Szlovákia és Ciprus vélt vagy valós szecessziós félelmei miatt teszi ezt. Mi nem gyõzzük hangsúlyozni: az erdélyi magyarság nem akar elszakadni Romániától, mi csak területi és kulturális autonómiát szeretnénk, amely Európa más részein mûködõképes megoldás az ilyen gondokra.
– Visszatérve Tibetre és ezzel párhuzamosan az olimpiára. Van-e olyan uniós tagország, amelyik kacérkodik az olimpiai bojkott gondolatával?
– Ez kétrétû dolog. Általában külön kell választani a politikusok és a sportolók bojkottját. Tudomásom szerint néhány órával ezelõtt Lengyelország jelentette be távolmaradását az olimpiai játékokról, Hans Pöttering pedig azt nyilatkozta, jól meg kell fontolni a részvételt. Én elvileg helyeslem azt, hogy a világ országai különbözõ formákban nyomást gyakorolnak Kínára az emberi és szabadságjogok betartásának érdekében, habár a sportolók távolmaradását nem tartom túl jó ötletnek, hatékony eszköznek. Nem hiszem ugyanis, hogy ezáltal meg lehetne változtatni a kínai demokráciát, ha azt egyáltalán demokráciának lehet nevezni. Itt egyedül az Egyesült Államok fellépésének lehetne súlya, de az amerikaiak csendben fognak maradni, hiszen gazdaságilag valósággal el vannak adósodva a távolkeleti országnak. A játékokig most már valószínûleg semmi nem fog változni, akkor kellet volna bojkottálni, amikor Kínának odaítélték az olimpia megrendezésének jogát. Az a minimum, hogy az olimpiai lángot ne vigyék át Tibeten. Ismerõs a történet, hiszen egy kommunista országról van szó, ahol emberi jogokat, autonómiát ígérnek, aztán megvonják, sõt megtiporják azokat. Itt vagyunk mi: 1918-ban a magyaroknak mindent megígért a román hatalom, és rajtunk kívül ezeket az ígéreteket nem kéri számon rajtuk senki. Erre kellene most ráerõsítenünk. A hazudozást, pedig ideje lenne végleg befejezni. Oda jutottunk, hogy a románok részérõl Kossuth Lajos tömeggyilkos, lassan Bem József is azzá válhat, az aradi tizenhárom vértanúról nem is beszélve. A hatalom addig sulykolta a negyvenezer kivégzett románról, a több száz sohasem létezett ortodox templom lerombolásáról szóló rémtörténeteket, hogy mára már nekünk kell ezeket a koholmányokat nap mint nap cáfolnunk. Ideje volna, hogy a kényes történelmi kérdéseket a szakmabeliek, vagyis a román és magyar történészek tisztázzák, nem pedig a napos politikusok.

Jakab Lõrinc

Fel a tartalomhoz

aktuális


Magyar jelöltállítás Erdély-szerte

Nincs párbeszéd az RMDSZ és az MPP között

Erdély-szerte elõválasztásokat szervezett az elmúlt héten az RMDSZ, helyenként sokkal nagyobb felhajtással, mint eddig. Közben az RMDSZ csúcsvezetõsége bejelentette, hogy a helyhatósági választások elõtt egyetlen párttal sem köt választási szövetséget. Kelemen Hunor több román pártot is megemlített, de az MPP-rõl említést sem tett. A Magyar Polgári Párt vezetõsége továbbra is ragaszkodik az egykori marosvásárhelyi jelölt, Bölöni László jelöltsége kapcsán közzé tett 8 ponthoz. Szász Jenõ pártelnök szerint bármilyen RMDSZ–MPP tárgyalásnak ez lehet az alapja. Ha nem születik a két párt vezetõsége között választási megállapodás, a területi szervezetek sem tudnak helyi szinten megállapodni a helyhatósági választásokról.
A helyzet jelenlegi állása szerint Erdély legtöbb magyarok lakta településén külön RMDSZ-lista és külön MPP-lista indul. A különindulás csak ott jelenthet gondot, ahol helyi szinten a magyarság részaránya 10 százalék alatt van: itt fennáll annak a veszélye, hogy a szórványtelepülés magyar képviselet nélkül maradhat, ha egyik párt jelöltje sem éri el a bejutáshoz szükséges minimális öt százalékot.
Több helyi RMDSZ-szervezet részérõl hangzott el javaslat az együttmûködésre, ezek a javaslatok azonban vagy az RMDSZ által szervezett elõválasztáson való közös megméretkezésre, vagy az MPP jelöltjének RMDSZ-listán történõ indulására vonatkoznak. Az MPP helyi és országos vezetõi mindkét lehetõséget kizárják. Az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, László Attila azt javasolta a helyi MPP-nek, hogy a kolozsvári városi tanács RMDSZ listáján indítson egy jelöltet befutó helyen, a javaslatot azonban a múlt héten megalakult kolozsvári MPP-szervezet elvetette. Az alakuló ülésen résztvevõk közül többen is elmondták: elképzelhetetlennek tartják, hogy egy párt a másik párt listáján indítson jelölteket.
Az RMDSZ elõválasztása Erdély-szerte felemás módon sikerült. Míg a Bihar megyei RMDSZ elnök, Szabó Ödön bejelentése szerint a helyi elõválasztásokra többen mentek el, mint négy évvel ezelõtt, addig Erdély másik felében, Háromszéken a résztvevõk fele annyian voltak, mint 2004-ben.
A háromszéki elõválasztással kapcsolatban Gazda Zoltán, az Magyar Polgári Párt sepsiszéki elnöke úgy nyilatkozott, hogy a helyi közigazgatás tisztviselõit is felhasználja az RMDSZ: a szavazóurnákat a polgármesteri hivatalnak alárendelt intézmények alkalmazottai helyezik el, és a szállítást is az intézmények gépkocsiijaival végzik. Mi több, az elõválasztások szervezõit is közpénzbõl fizetik.
MPP-és források szerint a párt vezetõsége nem tartja célravezetõnek az RMDSZ által meghonosított elõválasztásokat. Ehelyett az MPP testületei felkérnek jelölteket, illetve pályázni lehet helyhatósági jelölthelyekre. Ezzel kapcsolatban megfogalmazott véleményük az, hogy a listák állításáért a párt a felelõs. Amennyiben rossz a jelölt, azért a párt helyi és országos vezetõi kell felelõsséget vállaljanak, nem úgy mint az RMDSZ-ben, ahol az elõválasztásként kezelt megmérettetés csak a jelöltre hárítja a felelõsséget, nyilatkozta lapunknak az egyik MPP-és tisztségviselõ.

M.J.

Fel a tartalomhoz

A hét hírei

Szerda

A Székely Nemzeti Tanács nem az RMDSZ-t vagy az MPP-t, hanem az autonómia ügyét támogatja a romániai helyhatósági választásokon.     A szervezet jelentéstevõt kért az Európa Tanácstól és azt szeretné, ha a strasbourgi közgyûlés határozatban foglalkozna a Székelyföld helyzetével – ehhez keresett támogatókat külföldi útján az SZNT küldöttsége.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke a Bundestag, illetve a Magyar Országgyûlés külügyi bizottságának képviselõitõl kapott ígéretet arra, hogy támogatják a székelyföldi jelentés napirendre tûzését az Európa Tanácsban.
„Egy jelentés napirendre tûzéséhez tíz képviselõ támogatására van szükség öt országból. Én nagyon bízom, hogy ezt meg fogjuk kapni” – mondta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A Székely Nemzeti Tanács nem kötelezi el magát az egyes jelöltek mellett a júniusi önkormányzati voksoláson. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a magyarság olyan képviselõket válasszon, akik ki mernek állni Székelyföld területi autonómiája mellett, akik hajlandók kiírni a hivatalos népszavazást, vagy – ennek akadályozása esetén – készek a Strasbourgi Emberjogi Bíróságig is elmenni jogorvoslatért.

Csütörtök

Törvénytelen kerékbilincset használni a parkolási díj behajtásának eszközeként használt – Romániában, mondja ki egy jogerõs ítélet.     A pert egy marosvásárhelyi vállalkozó indította két évvel ezelõtt.
Marosvásárhely belvárosában felirat figyelmezteti az autósokat, hogy aki nem fizet a parkolásért, annak lebilincselik a kerekét. Így járt 2006 januárjában Marcel Huciu vállalkozó is, de nem volt hajlandó kifizetni a büntetést, ehelyett bíróságon megtámadta a bilincselést elõíró önkormányzati határozatot.
A román igazságszolgáltatás most jogerõsen törvénytelennek minõsítette a kerékbilincs használatát.     A polgármesteri hivatal szerint a korábbi városatyákat terheli a felelõsség, akik 1999-ben elõnytelen társulási szerzõdést kötöttek a parkoló céggel.
*
A 18. évfordulóját ünneplõ Román Hírszerzõ Szolgálat átalakításáról döntött a Legfelsõ Védelmi Tanács. George Cristian Maior igazgató bejelentette, a terv szerint a központi egységek mintegy negyedét számolják fel. Nem egyszerû átszervezésrõl, hanem új mûködési rendszerek bevezetésérõl van szó – szögezte le az igazgató, aki még 2006-ban, az intézmény vezetésének átvételekor ígérte a szolgálat reformját.
Marius Oprea, a miniszterelnök biztonságpolitikai tanácsadója szerint az átszervezés valójában az egykori szekuritáté alkalmazottainak eltávolítását célozza. Gyakorlatilag olyan munkaköröket szüntetnek meg, amelyeket volt szekusok töltenek be, és ilymódon elkerülhetõk a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács új jogszabályából eredõ ellenõrzéseknél felmerülõ kellemetlenségek – érvelt a tanácsadó. Az intézmény volt igazgatója szerint viszont a szolgálatok folyamatos alkalmazkodásának kényszerérõl van szó, hogy eleget tudjanak tenni az újabb kihívásoknak. Costin Georgescu szerint például az elektronikus bûnözés megelõzése az utóbbi években vált szükségessé.

Péntek

„A március 15-i magyarellenes cselekmények, valamint a Kolozsváron megjelenõ antiszemita és magyarellenes feliratok egyértelmûen mutatják, hogy fennáll a veszélye az ultranacionalizmus újbóli elõretörésének: ez 2008-ban, Romániában már elfogadhatatlan” – fogalmazott Markó Béla szövetségi elnök, pénteken, Marosvásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján.
Az RMDSZ elnöke kifejtette: a Szövetség megengedhetetlennek tartja a magyarellenesség térnyerését, úgy vélve, ebben hatalmas felelõssége van Kolozsvár polgármesterének, Emil Bocnak, aki engedélyezte a szélsõjobboldali román szervezet március 15-i magyarellenes rendezvényét, és mindazoknak, akik az állampolgárok biztonságáért és a békés együttélés biztosításáért felelnek.
Úgy értékelte, a durván uszító jellegû szélsõséges feliratok provokációt jelentenek nemcsak a kisebbségek, hanem mindazok számára is, akik a békés együttélés folytatásában érdekeltek. „Azt gondolom, 2008-ban nem lehetünk annyira óvatlanok, hogy azt gondoljuk: nem lehet még feszültséget kelteni ilyesmivel” – figyelmeztetett Markó Béla.
Ennek kapcsán a szövetségi elnök bemutatta azt a nemrégiben megjelent, ingyenesen terjesztett kiadványt is, amelynek szerzõi, a szociáldemokrata párti Adrian Pãunescu és a nagyromániás Hajdú Gyõzõ rendkívül durva hangnemben, román és országellenes cselekményekkel vádolják az RMDSZ elnökét, akit egyébként már a kiadvány címében „semmirekellõ” jelzõvel illetnek. Az elnök úgy fogalmazott: bár személy szerint „megtiszteltetésnek” tartja, ha Adrian Pãunescu és Hajdú Gyõzõ semmirekellõnek nevezi õt, ez ugyanis azt jelzi, hogy „jó úton jár”.
*
Romániai és szlovákiai magyar, valamint magyarországi európai parlamenti képviselõket fogadott Sólyom László. A találkozón áttekintették az Európai Parlamentben kialakult együttmûködést és megvitatták, milyen lehetõségek vannak a nemzeti kisebbségek képviseletére az Európai Unióban.
Történelmi jelentõségûnek nevezték a romániai és a szlovákiai magyar EP-képviselõk a találkozót, amelyen egyetértettek abban: törekedni kell arra, hogy erõsödjék a kisebbségpolitika az Európai Unióban. Winkler Gyula, az RMDSZ által delegált EP-képviselõ Erdély európai megismertetését nevezte egyik legfontosabb feladatának, illetve azt, hogy az Unióval elfogadtassák: fontos a kisebbségi közösségek megtartása és megerõsítése.
„Kezdve attól, hogy különféle autonómiaformáknak a megismertetését, az elfogadtatását kell támogatnunk. Brüsszelben és Strasburgban, egészen addig, hogy konkrét erõs gazdasági alapokra kell helyezni ezeket a törekvéseket” – hangoztatta Winkler Gyula romániai EP-képviselõ.
Duka-Zólyomi Árpád, felvidéki EP-képviselõ azt mondja: a kisebbségek védelmében az is egy lépés, hogy az esetleges visszaélésekrõl tájékoztatják az Európai Uniót.
„Tudjuk azt is, hogy ennek a hatásfoka nem olyan nagy, de fékezõerõként hat, ha visszajön a hír, mondjuk Szlovákiába a kormányerõknek, a kormányfõnek, hogy már ott is tudnak ezekrõl a problémákról. A képviselõ szerint fontos, hogy olyan dolgok mellett álljanak ki, amely jó az Európai Uniónak, mert az jó a benne lévõ országoknak is” – mondta Duka-Zólyomi Árpád szlovákiai EP-képviselõ.

Hétvége

Renate Weber liberális európai parlamenti képviselõ ismét felvetette, hogy Bukarest ismerje el a Szerbiától február 17-én elszakadt Koszovó függetlenségét. Weber szerint nem feltétlenül a NATO-csúcs kapcsán kellene foglalkozni ezzel az üggyel, noha az értekezleten minden bizonnyal fontos megbeszélések várhatók Koszovó ügyében.
Az EP-képviselõ, aki néhány nappal korábban tért haza koszovói látogatásáról, leszögezte: a Koszovóban alkalmazott nemzetközi jogszabályok közül egy sem alkalmazható másutt, tehát a tartomány függetlenedése kapcsán nem lehet precedensrõl beszélni. Mint ismeretes, a hivatalos álláspont szerint Románia nem hajlandó független államnak tekinteni Koszovót, tájékoztat a Krónika.
*
Miután az Európai Bizottság úgy döntött, vizsgálatot rendel el az ügyben, akár kútba is eshet a Nokia Kolozsvár melletti, nemeszsuki vállalkozása. Pedig azt romániai üzleti körök a legjelentõsebb beruházások egyikének tartják.
A finn mobiltelefon-gyártó németországi üzemét helyezte át Romániába, elsõsorban az olcsóbb munkaerõ miatt. Brüsszel azonban azt is gyanítja, hogy jelentõs anyagi kedvezményeket kapott a helyi hatóságoktól, ami ellenkezik az uniós normákkal. Az Európai Bizottság regionális politikáért felelõs biztosa, Danuta Hübner most közölte: részletes információkat kértek a román féltõl ezekrõl a kedvezményekrõl. Korábban Brüsszel a Ford vállalatot kötelezte 27 millió euro jogtalannak ítélt állami támogatás visszafizetésére.
Romániai lapértesülés szerint az Unió a mostani helyzetet ennél is súlyosabbnak tartja, és messzemenõ politikai következményekkel járhat, ha bebizonyosodik, hogy Bukarest jogtalan állami támogatásokkal vonzza az országba a nyugati cégeket. Annyit máris tudni, hogy a Nokia nemeszsuki üzemét teljes egészében mentesítették az adók és illetékek fizetése alól, tájékoztat a Duna Televízió.
*
A felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) maradéktalanul támogatja és azonosul a szlovákiai magyar szülõk és pedagógusok szándékával, akik a magyar iskolák, a magyar nyelvû oktatás sérelmére módosuló szlovák oktatási törvény elleni tiltakozásuknak hangot adva készek az utcán tüntetni – jelentett ki vasárnap a szlovák közszolgálati televízió mûsorában Csáky Pál, az MKP elnöke.
Csáky kifejtette: „nekünk az ilyen oktatási törvény nem kell.” Ezzel szemben Meciar azt hajtogatta, hogy a készülõ jogszabály megõrzi a szlovákiai magyar oktatás eddigi status quóját, a magyarok jogai nem csorbulnak.
Az MKP elnöke jelezte: a járásokban már megalakultak az elõkészítõ bizottságok, s ha a szlovák parlamenti vitában az erõfölényben levõ kormánypártok nem állnak el a magyar anyanyelven tanulók ellen irányuló szándék törvényesítésétõl, „akkor kimegyünk az utcákra.” Kifejtette: a parlament elõtt fekvõ tervezet három alapvetõ pontban sérti a magyar iskolai oktatás status quóját: a szlovák nyelvoktatás óraszámának emelése árán csökkentenék a magyar nyelv és irodalomórák számát, szlovákból fordított tankönyvekbõl oktatnának, s kedvezõtlenül módosítanák a tanfelügyelõi rendszert. Ezzel szemben az MKP és az érintett szlovákiai magyarok és intézmények az eddigi gyakorlat megõrzése mellett szállnak síkra.
Meciar szerint tarthatatlan, hogy a szlovákiai magyar iskolákban „más forrásokból, Magyarországon kiadott tankönyvekbõl” tanítsák a történelmet, még akkor is, ha a szlovák oktatáspolitika a történelemre és a földrajzra is más szemlélettel tekint, mint a magyarok.

Hétfõ

Eredményre vezetett a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) a többnyelvû feliratok kihelyezéséért folytatott hosszas küzdelem. Az egyetem rektorátusa a belsõ követelés mellett a külsõ, nemzetközi nyomás miatt is úgy határozott, hogy háromnyelvû, román, magyar és német feliratokat helyeznek ki az oktatási intézményben mindenütt, ahol az oktatás nem csupán románul folyik. A karok titkárságain a jövõben mindhárom nyelv hivatalosan használható lesz.
Az egyetem vezetõségének határozata szerint magyarra és németre is lefordítják „a BBTE hivatalos okiratait, stratégiai programját, chartáját, és az intézmény honlapjának teljes tartalma hozzáférhetõ lesz magyar és német nyelven is”. Néhány napja már magyar nyelven is olvasható az egyetem internetes oldalán a felvételi tájékoztató. Magyari Tivadar, a BBTE magyar nyelvû oktatásért felelõs rektor-helyettese szerint rövidesen a kevésbé fontos információk is megtalálhatók lesznek magyarul, fordításuk folyamatban van.
Korábban kétnyelvû táblák kizárólag a koreai és a japán szakok lektori hivatalának ajtaján voltak kihelyezve, az egyetem vezetõsége még a “Dohányozni tilos” feliratot sem engedélyezte magyar nyelven. Az európai szellemmel ellenkezõ helyzet ellen fellépõ két egyetemi oktatót, Hantz Pétert és Kovács Lehelt a magyar nyelvû feliratok követelése és engedély nélküli kihelyezése miatt az intézmény kizárta az egyetemrõl, felbontva munkaszerzõdésüket.
*
Miután múlt csütörtökön az Európai Bizottság (EB) elfogadta a román kormány által a gépkocsik regisztrációs adójának kiszámítására vonatkozó tervezet legújabb, harmadik változatát, a hétfõi kormányülésen megszavazták a miniszterek. A pénzügyminisztérium közlése szerint ez a verzió már az Euro 3-as és 4-es szennyezéskibocsátási követelményeknek megfelelõ jármûveknél is figyelembe veszi a szén-dioxid-kibocsátást, az új, ezért hosszabb élettartamú, így várhatóan hosszabb ideig szennyezõ gépkocsik esetében pedig nagyobb összegeket állapít meg, mint a régebbi jármûveknél.
A januárban kidolgozott változathoz képest azonban az új autókra vonatkozóan még így is csökkennek, míg a régebbi, nagyobb mértékben szennyezõ jármûveknél nõnek a díjak. Ama Euro 3-as autók tulajdonosai, akiknek jármûvük mûszaki bizonylatában nem szerepel az autó szén-dioxid-kibocsátása, két változat közül választhatnak: amellett döntenek, hogy a gépjármû-bejegyzési hatóság (RAR) állapítsa ezt meg – ez többletköltséggel jár –, vagy elfogadják, hogy az egyéb szennyezõ anyagok kibocsátása alapján számítsák ki a környezetvédelmi illetékké átkeresztelt adót.
A regisztrációs adó 2007. január 1-jén lépett életbe, ám az EB jelezte: mivel diszkriminatív a többi EU-tagállamban vásárolt használt gépkocsikkal szemben, ellentétes a közösségi joggal, ezért büntetõeljárást helyezett kilátásba.
A hétfõi kormányülésen Cãlin Popescu-Tãriceanu hangsúlyozta: közvitát is szerveznek majd a módosításokról.
*
A kolozsvári rendõrség õrizetbe vett egy huszonhét éves román fiatalembert, aki bevallotta, hogy nemrég õ mázolt a város falaira antiszemita és magyarellenes feliratokat. Dan Deaconu állítása szerint alkohol befolyása alatt volt, indulatait pedig a felsõoktatási intézmények tanulóinak nehéz helyzetével magyarázta. A kolozsvári hatóságok most azt próbálják kinyomozni, a fiatalember valóban egyedül követte-e el a bûncselekményeket.

Fel a tartalomhoz

Újabb Magyar Gárda-avató Budapesten

Für Lajos: Ki kell tisztítani a rablók barlangjává tett országot

Segítsetek kitisztítani a rablók barlangjává tett országunkat – fogalmazott Für Lajos, volt honvédelmi miniszter a Magyar Gárda országos avatóünnepségén, szombaton a Hõsök terén. Idõsebb Hegedûs Lóránt nyugalmazott református püspök felszólította a gárda tagjait, hogy legyenek radikálisak, felelõsek, de szélsõségektõl mentesek. Pörzse Sándor, a Magyar Gárda Egyesület egyik alapítója arról beszélt a több száz érdeklõdõ elõtt, hogy a gárdistákat az egész országban szeretet veszi körül. A gárdisták a Szent Korona másolata elõtt tettek esküt.
Árpád-sávos, nemzeti színû zászlók bevonulásával vette kezdetét a Hõsök terén a Magyar Gárda harmadik avatóünnepsége, ahol az elõzetes hírek szerint 600 friss gárdistát eskettek fel. A kordonokkal körülzárt Hõsök terén mintegy ezer érdeklõdõ várta a gárdisták bevonulását, akik a forgalom elõl elzárt Kós Károly sétányon várakoztak hosszú tömött sorokban.
Dobpergés, taps és „Éljen a gárda!” felkiáltások közepette vonultak a be a térre a régi és az új gárdisták, mintegy 1500-an. Közöttük egy csapat úgynevezett „senior”-gárdista, akik egykori 56-os forradalmárok. Megalakult a 18 éven aluliakból álló Kadét Gárda is.

Célkereszt Magyarország homlokán

A gárdistákat és a megjelenteket Pörzse Sándor, a Magyar Gárda Egyesület egyik alapítója köszöntötte, aki azt mondta: nagyon büszke, hogy itt állhat újra, pedig érzi a célkeresztet a homlokán. Ez a célkereszt szerinte egész Magyarország homlokán ott van, és a másik végén Kolompár Orbánok állnak. Pörzse szerint a gárda feloszlatása lehetetlen, hiába adta ki Gyurcsány Ferenc a parancsot, mert maximum az egyesületet oszlathatja fel a bíróság, a gárdát nem. Pörzse szólt arról is, hogy a gárdistákat az egész országban szeretet veszi körül és ez ad nekik erõt, hogy elviseljék a sok mocskot, ami rájuk zúdul.

A magyarság nem származás vagy szerencse kérdése

Pörzse után idõsebb Hegedûs Lóránt nyugalmazott református püspök lépett a színpadra „Isten óvja a Magyar Gárdát és szent ügyét” felkiáltással. Hegedûs kijelentette: a Magyar Gárda akkor lesz méltó a nevéhez, ha emberséges és magyar lesz. A magyarság szerinte nem származás vagy szerencse kérdése, hanem felismerése annak a sorsnak, amelyet Isten nekünk adott. Mint mondta: a magyarság mindig élethalálharcban vívta küzdelmét, s azért van a Magyar Gárda, hogy az isteni perspektíva nevében ebben a küzdelemben ne a halál, hanem az élet nyerjen. A püspök felszólította a gárda tagjait: legyenek radikálisak, felelõsek, de szélsõségektõl mentesek. A radikalizmus szerinte azt jelenti, „hogy nem gyökereket tépkedünk, hanem a gyökerekig hatolunk, hogy azt tápláljuk. A radikalizmusnak meg kell látni a magyar nemzet legmélyebbre hatoló gondjait. A radikális nem randalírozik, hanem elszántan és felelõsen gondolkodik, cselekszik” – fogalmazott Hegedûs.

Tolvajok kiáltanak tolvajt, tüzet a gyújtogatók

A rendezvényen felszólalt Für Lajos volt honvédelmi miniszter, aki azzal kezdte beszédét: büszke a Magyar Gárdára. „Legyetek eltökéltek, erõsek, de fegyelmezettek” – szólította fel a gárda tagjait. „Segítsetek visszaszerezni a kiárusított, meggyalázott népközösségünk eredeti céljait, a valódi népuralmat, a jelzõk nélküli demokráciát. Segítsetek kitisztítani a rablók barlangjává tett országunkat” – folytatta Für. A volt honvédelmi miniszter szerint el kell takarítani azt a világot, amit politikának neveznek ma. Für felszólította a gárdistákat: ne törõdjenek azokkal, akik hivatalosan meg magánszorgalomból csaholnak. „Itt Magyarországon tolvajok kiáltanak tolvajt, tüzet a gyújtogatók. De ti azok legyetek, akiknek lennetek kell. Legyetek õrzõk és vigyázatok a strázsán, ahová a sors állított benneteket.” Für szerint körbeveszi a gárdát a magyar népközösség szeretete, némán, de szorosan. Véleménye szerint a gárdisták nem lehetnek méltatlanok erre a bizalomra, legyenek a közbátorság és a honszerelem megújítói.
A volt honvédelmi miniszter azzal fejezte be beszédét, hogy nagy szükség van ma a Magyar Gárdára. Ezt követõen a Szent Korona másolta elõtt tettek esküt az új gárdisták.

A gárda nem kíván a hatalomgyakorlás részesévé válni

Az eskütétel után Dósa István országos fõkapitány szólt a gárdistákhoz. Dósa kiemelte, a gárdának sikerült áttörnie az egyik legerõsebb gátat: õszintén beszélnek az emberek a cigánybûnözésrõl, ezért ma már nem lehet elhallgatni a cigányok által elkövetett, mindennapossá váló gyilkosságokat, rablásokat, lopásokat. Erre Dósa szerint azok hördültek fel, akik veszélyeztetve érzik magukat s a Simon Peresz által is elismert kedvezõ üzletmenetet. A fõkapitány elmondta, hogy a hatalom nyomást gyakorol a bíróságokra, ám a koholt bizonyítékok ellenére sem sikerült a gárdát feloszlatni.
„A gárda nem kíván a hatalomgyakorlás részesévé válni, politikai szerepre sem vágyik” – jelentette ki Dósa. De nem kívánnak megfelelni a jelenlegi hatalomnak, sem az õket szolgáló lakájmédiának. Tudja, kinek tartozik számadással: a Jóistennek, a Boldogasszonynak és a Szent Koronának. Dósa bejelentette, hogy a gárda immár átlépte a jelenlegi magyar határokat, Európából és Amerikából is többen jelezték, hogy belépnek a gárdába. A gárda rendezvényét Vóna Gábor, a jobbik és Magyar Gárda Egyesület elnökének beszéde zárta, majd dobpergés és taps kíséretében elvonultak a gárdisták, tájékoztat a Magyar Nemzet.

Fel a tartalomhoz

Magyarország nélkül nincs magyar autonómia

A Kárpát-medencében élõ magyar közösségek számára a rendszerváltás idõszaka lezárult. A korszakváltásra jellemzõ tartalmi változásokat nap, mint nap tapasztalhatjuk, de még nem világos, hogy a Kárpát-medencében tevékenykedõ magyar politikai elitek, élükön a magyarországi parlamenti pártokkal és a hatalmi intézményekkel, milyen irányba viszik el a magyar nemzet szekerét.
A korszakváltás folyamatainak ismérvei:
– a kisantant államok EU-csatlakozását követõen kímélet nélkül folytatják a trianoni döntést követõ szerzeményeik teljes bekebelezését, „integrációját”;
– ezek a szomszédos államok közvetlen nyomás alatt tartják a magyar kormányt és a diplomáciát (oktatással kapcsolatos kérdések, Szlovákiában és Romániában, Pilisszentmárton, a szerb kormány kézi vezérlés alatt tartott kisebbségkezelõ intézményrendszerének magyar tisztségviselõ által autonómiának történt kinevezése Budapesten, magyarverések a régióban stb.);
– a magyar egypártok belsõ válsága, illetve a többpártrendszer kialakulása immár Erdélyben is;
– a magyar egypártok eltávolítása a hatalomból, illetve a bizalmi minimum (a helyi többségi hatalommal való együttmûködés feltétele az autonómiakövetelések mellõzése) immár nyilvános megkövetelése;
– a Kárpát-medencében élõ magyar nemzetrészek sorsközössé-    gének újbóli – immár a közös érdekekre alapuló – felismerése;
– a politikai elitek – a budapesti is – kezdik felismerni, hogy az összefogás és a közös, de legalább egyeztetett fellépés mindinkább feltéte- lévé válik a hatékony, érdekorientált nemzetközi fellépésnek. Annak, hogy elsõsorban a magyar diplomácia kiszabaduljon az állandó védekezõ pozícióból, és az autonómia ügyében tekintélyes kezdeményezõvé váljon, mind a nemzetközi, mind a kétoldalú kapcsolatokban.
A korszakváltás ténye hallgatólagosan elfogadott felismeréssé vált mind a magyarországi, mind a kisebbségi politikai elit körében.     A teendõk sora sem titok, s az új körülmények között hatékony politikai eszköztár összeállítása nem képez megoldhatatlan feladatot.
Tudjuk mindannyian: az EU-ban a nemzeti érdekek következetes képviselete nem ismeretlen jelenség, s azokra, akik keményen védik az érdekeiket, a többiek nem indulnak tankokkal.
A megoldást a nemzeti érdekképviselet koncepcióját az autonómia és a nemzeti integráció vezérelveire támaszkodva lehet megfogalmazni. Hibás az a budapesti nézet, hogy az autonómia ügye a helyi többségtõl függ, s a kisebbségi politikai eliteknek a helyi többségi elitekkel kell szót érteniük. Pontosabban, ez csak fele az igazságnak. Szót kell érteni a többségi elitekkel is, de az autonómia feltételeit – a kisantanti mentalitásra tekintettel – a nemzetközi politikai színtéren kell megteremteni. A kisebbségben élõ magyar nemzetrészek és Magyarország közös összehangolt tevékenységével.
Látni kell, hogy az új, összehangolt, tényleges nemzeti érdekképviselet ma még nem lehet frontális, a nemzet egészének, s minden kisebbségi közösség alapérdekeinek egyidejû megjelenítése a nemzetközi politikai színtéren.
A pilisszentmártoni esettel kapcsolatos fejlemények, fõleg a szlovák reagálás arra utal, hogy a szomszédok „érzékenysége” incidens-ügyben határtalan. A nemzeti alapú incidensek kezelése a nemzetrészekre lebontva nem lehet eredményes. Az összesítést, s a nemzetközi megjelenítést elsõsorban Budapestnek kell magára vállalnia. Magyar–magyar együttmûködésre, a tevékenység összehangolására, természetesen az eddiginél is nagyobb szükség van, de a hatékonyságot csak Budapest tudja biztosítani. Az EU-ban tudatosítani kellene, hogy vannak bajok, amelyek a szomszédos országokban elõ magyar nemzetrészeket Trianon óta egyaránt s ugyanazzal az indíttatással érintik. Ez olyan „politikai hungaricum”, amely elõl Európa sem dughatja homokba a fejét.
Autonómiaügyben, sajnos, a „frontális” fellépés csak részben biztosítható. A szlovákiai magyaroknak például nincs legitim autonómiakoncepciójuk. Ennek ellenére az autonómia kérdésében Magyarország fordulhat a legmegalapozottabban, s a legnagyobb szakértelemmel a többi EU-tagállamhoz. Õ tehet például pártatlan, de beleérzéssel kidolgozott javaslatot arra, hogy az EU hogyan kezelje az újonnan belépett, s a belépésre váró államokban élõ kisebbségi közösségek ügyeit. Kezdve azzal, hogy közös uniós dokumentumba foglalják legalább a tényleges politikai autonómia ismérveit.
A Vajdaság esetében egyértelmû, hogy a Kostunica által kézivezérelt kisebbségi intézményrendszer – hiába van „intézményi és pénzügyi” háttere, nem rendelkezik a nemzeti alapú autonómia ismérveivel. Nem alkalmas a vajdasági magyarság alapérdekeinek feltárására, kifejezésére és legitim képviseletére. Ugyanakkor, a Magyar Koalíció pártjai által kidolgozott közös autonómiakoncepciót, konkrét javaslatként, akár holnap be lehet vezetni a nemzetközi politikai színtérre. Ebben az ügyben sokat segíthetnek az Európai Parlament magyar képviselõi, de áttörésre csak akkor számíthatunk, ha ezt a koncepciót a magyar kormány is magáévá teszi és vállalja a dokumentum nemzetközi képviseletét.
A Magyar Koalícióba tömörült vajdasági magyar pártok közös autonómiakoncepciója immár a harmadik autonómiadokumentum, amely a Vajdaságból, illetve a volt szocialista államokból érkezik az Európai Unióba. A tény, hogy ez a dokumentum tartalmazza a csaknem másfél évtized alatt felhalmozódott tapasztalatokat, s a kisebbségi többpártrendszer körülményei között jött létre, politikailag, de szakmailag is, rangot ad a tervezetnek s hozzájárulhat az autonómiával kapcsolatos gondolkodás EU-n belüli meghonosítására. Képviseletével Magyarország csak nyerhet, semmiképpen sem veszíthet.

Ágoston András

Fel a tartalomhoz

Kostunica: Szerbia még hosszú évekig nem lesz az Európai Unió tagja

A szerbeknek fel kell készülniük arra, hogy még „sok-sok évig” halasztódik Szerbia európai uniós csatlakozása, ezért inkább Koszovó függetlenségének érvénytelenítéséért kell küzdeni.
Koszovónak és nem az EU-csatlakozásnak kell lennie az elsõdleges célkitûzésnek.
Amíg a Nyugat vissza nem vonja Koszovó elismerését, Szerbiának úgy kell együttmûködnie a huszonhetekkel, hogy kívül marad az integrációs szervezeten, ahogy azt Norvégia és Svájc is teszi. Ami az EU-csatlakozást illeti, az csak sok-sok év múlva valósul meg; használjuk hát ki az idõt egyes dolgok megvitatására. Együttmûködhetünk az EU-val úgy is, ahogy néhány más ország is teszi – jelentette ki a szerb kormányfõ egy kedden közzétett tévéinterjúban.
Arra a felvetésre, hogy Szerbia ezáltal elszigetelõdhet, Kostunica azt mondta, „ostobaság”, hiszen érvelése szerint akkor ezen az alapon azt is mondhatnánk, hogy Norvégia elszigetelõdött azáltal, hogy a norvég választók népszavazáson nemmel voksoltak az EU-csatlakozásra. A lehetõ legrosszabb propaganda úgy beállítani a dolgokat, mintha Oroszország és a Nyugat közötti választásról lenne szó – fûzte hozzá.

Fel a tartalomhoz

Tõkés László nyílt levele a NATO tagországainak vezetõihez a szervezet bukaresti csúcstalálkozója alkalmából

A Magyarországgal szomszédos országokban számbeli kisebbségben élõ magyar nemzeti közösségek politikai érdekképviseleti szervezeteit – Romániából a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, a Magyar Polgári Pártot, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot és a Székely Nemzeti Tanácsot, Szlovákiából a Magyar Koalíció Pártját, Szerbiából a Vajdasági Magyar Szövetséget, a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot és a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösséget, Ukrajnából a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget és Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségét – tömörítõ Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács megbízásából fordulok Önökhöz.
Teszem ezt annak jogán, hogy a posztkommunista átmenet közel két évtizede során szervezeteink következetesen kiálltak az euroatlanti értékek védelme mellett, cselekvõ részt vállalva országaink euroatlanti integrációs törekvéseiben. Nekünk is alapvetõ érdekünk a régió – Közép-Kelet-Európa és a Balkán – stabilitása és biztonsága, a többségi társadalmakkal normális, együttmûködésen alapuló viszony kialakítása közösségeink megmaradásáért és gyarapodásáért.
Mint ahogyan azt Önök is tudják, a XX. század geopolitikai átrendezõdéseinek egyik sajátos következménye, hogy ebben a régióban a nemzetek és az államok határai nem esnek egybe. Ez azt jelenti, hogy számbeli kisebbségben élõ nemzeti közösségek kollektív identitásmegõrzõ törekvései az elmúlt száz évben többször szembekerültek a többség homogén nemzetállam-építõ politikájával. Erre a helyzetre sem a NATO, sem az Európai Unió mindeddig nem talált megnyugtató megoldást.
A legutolsó példa Koszovó státusának rendezése, ahol a népek önrendelkezésének wilsoni elve került összeütközésbe a nemzetközi jog másik alapelvével, amely államok területi integritására vonatkozik. Tudjuk, hogy Koszovó helyzete nem jelenthet precedenst és az euroatlanti térségben, melynek bõvítésén önök éppen munkálkodtak, az eltérõ érdekeket az azonos értékek mentén tárgyalásos úton egyeztetik. Éppen ezért fontosak nekünk a NATO-tagországok döntõ többsége által támogatott Ahtisaari-terv kisebbségekre vonatkozó rendelkezései, melyek a többség és kisebbség viszonyának normalizálását a nemzeti közösségek kollektív jogainak biztosításában és sajátosan a koszovói szerb közösség háromszintû közjogi autonómiájában látja biztosítottnak.
A népek önrendelkezésének joga ugyanolyan alapelve a világrendnek, mint az államok területi sérthetetlensége. Az önrendelkezéssel felelõsen élni térségünkben azt jelenti, hogy a közös értékek mentén keresni – a politikai realitásokra építhetõ és kivitelezhetõ – megoldást nemzeteink és nemzeti közösségeink gyarapodásához. Mi, a múlt század világháborúit lezáró békeszerzõdések alapján Magyarország határain kívülre került, de szülõföldjükön megmaradni akaró õshonos magyar közösségek ezt a megoldást a belsõ, országhatárokat tiszteletben tartó önrendelkezés elvén alapuló közösségi – kulturális, sajátos jogállású települési és területi – autonómiák közjogi rendszerében látjuk. Ugyanakkor hisszük, hogy a békés, demokratikus eszközökkel elért közösségi autonómiák fontos pillérei lehetnek a térség stabilitásának, hiányuk vagy ellehetetlenítésük viszont komoly biztonságpolitikai kockázatot jelent, mint ahogyan az Koszovó esetében bebizonyosodott.
Tisztelettel fordulok tehát az euroatlanti övezet és szomszédsága biztonságát legfõbb céljának tekintõ NATO csúcstalálkozó résztvevõihez, tegyék biztonságpolitikai elemzés és megfontolás tárgyává a kisebbségi kérdés megnyugtató rendezését a fenti szempontok alapján, és a preventív diplomácia eszközeivel támogassák tagországaikban vagy a jövõben a szervezethez csatlakozni kívánó országokban a kisebbségi közösségek békés, demokratikus eszközökkel vívott autonómiatörekvéseit.

Fel a tartalomhoz

Bush: Kijev NATO-tagsága mindenkinek elõnyös

Az április 2–4. között Bukarestben sorra kerülõ NATO-csúcs elõtt Bush amerikai elnök Ukrajnába látogatott. A hírügynökségi jelentések kiemelik: az elnök kijevi vizitjének elsõdleges célja a demokrácia ukrajnai megerõsítése, az ország euroatlanti integrációjának elõsegítése. Mindezt alátámasztja az az exkluzív interjú is, melyet az Egyesült Államok vezetõje az Inter tv-csatornának adott. Ebben Bush többek között elmondta, mindent megtesz annak érdekében, hogy a német és a francia vezetést meggyõzze: Ukrajna és Grúzia belépése a NATO-ba szükségszerû és kívánatos.
Arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb, amit üzenni kíván az ukrán politika alakítóinak, az USA elnöke így válaszolt:
„A legfontosabb a demokrácia kiteljesedésének biztosítása, annak megértése, hogy a népakarat érvényesítése a mindenkori kormányok alapvetõ kötelessége. Az Egyesült Államok minden tõle telhetõt megtesz annak érdekében, hogy ez az elv Ukrajnában érvényesüljön, s kész segítséget nyújtani a megfelelõ körülmények megteremtéséhez. Nem szabad elfelejteni: a demokratizálódás nem egyszerõ folyamat, kiteljesedéséhez idõ kell”.
Arra a felvetésre, hogy nem aggasztja-e az immár állandósulni látszó ukrajnai politikai válság, az elnök megjegyezte: a demokráciát tanulni kell, s ez hosszadalmas folyamat. Majd hozzátette: Ukrajnában adottak a demokratikus berendezkedés megerõsítésének alapjai és lehetõségei.
„A demokrácia elképzelhetetlen kompromisszumok nélkül” – állapította meg Bush. Egy demokratikus ország vezetõi elsõsorban a polgárok, s ne saját érdekeiket szolgálják. E tekintetben az elnök Ukrajnával kapcsolatban optimizmusának adott hangot.
Mint ismeretes, Dmitrij Medvegyev megválasztott orosz elnök szerint Ukrajna esetleges NATO-tagsága kedvezõtlenül hatna az európai biztonsági rendszerre.        E problémával kapcsolatban az USA vezetõje kijelentette: minden körülmények közt támogatja Kijev európai orientálódását. Az ország csatlakozása az euroatlanti szövetséghez mindenki számára elõnyös.
Az amerikai elnök Putyin orosz elnökkel is találkozni fog a NATO-csúcs idején.

Fel a tartalomhoz

párbeszéd


Vezérhangya

Esély!?

Az utóbbi mintegy két évtizednyi idõben az erdélyi magyarság nem egyszer, nem kétszer elment egy valóban demokratikus társadalom létrehozásának lehetõsége mellett. Kétségtelen, hogy a történelemben nincs ha..., a krónikás csak a megtörténteket jegyezheti. De azért el lehet gondolkodni azon, hogy hol állnánk, ha mondjuk az RMDSZ vezetõségében nem a bukaresti – tehát a román politikai pártokkal összekacsintó és már az elején megalkuvásra hajlamos – mag kerül a szövetség megalakulása után hatalomra, hanem igazi erdélyi politikusok – Tõkés László, Király Károly, Szõcs Géza, Borbély Ernõ, Borbély Imre stb. – veszik át az irányítást. Mennyivel másképpen politizált volna ez a szervezet. De késõbb is lett volna erre alkalom, amikor Szõcs Géza lett elnökjelölt. Kavarás-keverés után egy szavazattal vesztett és ekkortól kezdtek el a politikai ranglétrán felemelkedni az úgymond kis lépések politikájának hívei és a közérdek helyett az egyéni érdekeket elõtérbe kerülõk pedig meggazdagodtak. Mert azon is el lehet gondolkodni, hogy egy Verestóy Attila, Tokay György, Frunda György, de még Markó Béla nélkül is merre, hol tartanánk, mivé is lett volna az RMDSZ, amelyben valaha kis parlamentrõl, vitáról, átláthatóságról, autonómiáról, de fõleg, demokráciáról beszéltek.
Kevesen tudják, hogy volt még egy olyan pillanata az elmúlt éveknek, amikor még a szövetség megreformálható lett volna. A Demokratikus Konvenció gyászos országlása után a kormánytisztségekbe beleszeretõ Markó Béla széke inogni kezdett, s mind többen Birtalan Ákost szerették volna a szövetség élén látni. Birtalan, a fiatal kora ellenére, nagy politikai tapasztalattal és fõleg az egyház, a civil társadalom, de a szövetség tagjainak jelentõs részérõl is nagy támogatásba részesült. És elkötelezettje volt a sokszínû szövetség, a demokratikus RMDSZ létrehozásának. A sors azonban közbeszólt, súlyosan megbetegedett. És odalett az esély.
A polgári párt létrejöttével, ha nem is az RMDSZ, de az erdélyi társadalom demokratizálódásának van megint esélye. Persze, ki kell alakítani azokat a fogódzókat, létre kell hozni azokat a szabályokat, amelyek ezt az esélyt valósággá váltják. A legjobb, s talán a legkönnyebb lenne, ha az RMDSZ régi politikusai eltûnnének a süllyesztõben, s e pártban is új emberek kerülnének döntési hatalomba. Az elmúlt évek tapasztalata bizonyítja, hogy erre aligha kerül sor. Akkor pedig kényszeríteni kell õket a tárgyalásra, s talán a távozásra. Erre már a helyhatósági választások is jó alkalmat teremtenek. Olyan helyzet kialakítása, amilyen az EP-képviselõkre való voksolás után teremtõdött, a tárgyalóasztalhoz kényszerítheti õket, mivel megtörne az egyetlen érdekvédelmi szervezet mítosza: õk is egyek lennének a politikai pártok sokaságából. És egész ténykedésük bizonyítja, hogy ezek közül nem is a legjobbak, a leghatékonyabbak.

Román Gyõzõ

Fel a tartalomhoz

Egynapos magyarok?

Március 15.
Az Úr 2008. esztendeje.
Kolozsvár. Ünnepel a magyarság. Sokan kitûzik kabátjukra, a szív fölé, a kokárdát. A piros-fehér-zöldet.
Ma szabad ünnepelni, szabad nemcsak lenni, de mutatkozni is magyarnak. Igaz, nem tanácsos: ezen a napon önérzetes és érzékeny ifjú hazafiak elvertek egy kokárdás magyar fiatalembert.
Az áldozatot szabadlábon kezelik.
Pedig ma igazán szabad... megengedték fentrõl, írás is van róla. De mint láttuk, az ügy kényes. Sosem lehet tudni, ki mikor kap a fejére egy kis többséginemzeti pedagógiát.
Hideg a szél, a márciusi.
Idõs, több rendszert, több diadalmas ideológiát és még több örök nemzeti megbékélést megélt úr jön velem szemben. Magyar úr, bölcs úr, politikában jártas úr...
Ismerem.
A kabátján azonban, ezen a kokárdás márciusi napon – nincs kokárda.
Egyszercsak váratlanul a Biazini szálloda felé közeledik egy nagyobb csoport március 15-öt ünneplõ magyar tömeg. Fiatalok, idõsek vegyesen, ruhájukon kokárda, bátran lengetik a magyar zászlót. Az ünneplõ fiatalok mosolyognak, énekelnek, ügyesen burkolják területi igényeiket, rejtett autonómiatörekvésüket és hasonló sötét terveiket.
Idõs magyar úr is közéjük keveredik. Kihúzza magát. Meglepõdöm. Jól látok? Mellén hatalmas kokárda. Belém nyilall: halucinálok? Ekkora kokárdát még kitalálni sem semmi, nemhogy csak úgy elõvarázsolni. Figyelem élesen, lázas éberséggel magyar urat és kokárda-rejtélyét. Hirtelen felnevetek. Hát persze, észlelem a turpisságot maximális elismeréssel, idõs bölcs magyar úr a zakójára tûzte a kokárdát. Otthon, csendben, a tükör elõtt. A zakót pedig eltakarja a felöltõ. Amit egy óvatlan és hõsi pillanatban szétnyitott, minek következtében semleges magyar polgár díszes, kokárdás ünneplõ magyar polgárrá lényegült át.
Mosolygok magamban. Az ötlet remek. Szabadalmaztatni kellene. Itt a piros, hol a piros? Csiki kabát, csuki kabát.
Figyelem titokban idõs magyar urat: mikor tûnik el magyarsága, akarom mondani a kokárdája? Mert biztos voltam abban, hogy a csiki-csuki nem csupán csiki. Politikai bölcsesség látványos terméke. Hadd lássam, hogyan lesz piros-fehér-zöld úrból újra semleges lojális, külsõre „nem tudom milyen nemzetiségû” polgár.
Akibe nem köt bele semmiféle nemzeti érzékenység.
Az ünneplésnek vége. Indulunk hazafelé.
Idõs, sok rendszert és mint említettem, még több ideológiát megélt magyar úr hanyagul körülnéz, az ünneplõk már szétszóródtak, és mintegy mellékesen, fázósan összehúzza magán a felöltõt.
A kokárdája, a pompázatos, eltûnik.
Hideg szél fuj. Többen, korosabbak és családeltartók, zsebre vágjuk a gombostûvel lötyögõsen feltûzött piros-fehér-zöld szalagot. Nem látványosan, csak úgy, diszkréten. De mi legalább – ámítom feltámadó rossz érzésemet – magunkon viselve izgultuk végig az utat idáig.
Pedig ma biztosan szabad. És lám, mi mégis.
Megbátorodva-könnyebbülve indulunk hazafelé. Nem látszik, kik vagyunk. Magyarságukat a maga természetességében, következmények nélkül soha nem vállalható és ünnepelhetõ itthonmaradott otthontalanok. Szomorú hõsök, akik bátorságmaradékunkkal ki mertük tûzni az esztendõ egy napján néhány órára identitásunkat? Kikké váltunk évtizedek õrlésében: egynapos ünneplõkké?
Egynapos magyarokká?

Jancsó Miklós

Fel a tartalomhoz

Mi, magyar terroristák

Várható volt, hogy a helyhatósági és parlamenti választások közeledtével felerõsödnek a román nacionalista hangok. Sajnos, a módszerváltás után tizenkilenc évvel, a magyarellenes kártya még mindig tromfnak számít a teljes román politikai garnitúra paklijában, vagy legalábbis sokan azt hiszik. Az évek során csökkenni látszik a gyûlöletet szítók tábora, hiszen hol vannak már azok az idõk, amikor vadimtudor kis híján hatalomra került, s fenyegetettségében az erdélyi magyarság a kisebbik rosszat választva Iliescu nagyanyóra voksolt. A román szélsõségesek retorikája a magyarkérdésen kívül meglehetõsen következetlen: teljesen kusza már, mi a vezérfonal hiszen vadimék miközben zsidóznak, Izraellel ápolják baráti kapcsolataikat, egyik nap koncentrációs lágerekbe zárnák a cigányokat, másnap pedig szipognak a romák keserû sorsán. Magyarügyben azonban minden kristálytiszta: mindenért, ami szarul megy ebben az országban, mi magyarok vagyunk a hibásak, akik mellesleg egytõl egyig terroristák vagyunk. Jobb helyeken még viccnek sem lenne jó az a néhány ígéretes pontocska a Nagy Egyesülést rögzítõ dokumentumban, ami a hazai kisebbségek önrendelkezésére vonatkozik, és a megvalósulásuk között tátongó szakadék között. Õk ígérték, mi számonkérjük, ergo: terroristák vagyunk. Ezt a jelenséget tömör magyarsággal kollektív lelkiismeretfurdalásnak hívják. Nemcsak mi tudjuk, hogy miért, õk is tudják. Nagy kérdés persze az, mit lehetne tenni az effajta kirohanások ellen? Tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna, majd csak megunják alapon? Vagy lépjünk fel alanyi jogon vagy akár közösségileg a durva sértegetések ellen? Gheorhe Funarnak például símán a nyakába lehetne akasztani (milyen szép szófordulat) egy becsületes becsületsértési pert legutóbbi székelyföldi látogatása miatt, akár a Hargita és Kovászna megyéket vezetõ közigazgatás nevében is. A levitézlett kolozsvári ex-polgármester ugyanis, átlagos formáját felülmúlva, rendkívül színes agyalágyultság-csomaggal érkezett Csíkszeredába (is). Persze a kertek alatt érkezett, szó sem volt semmilyen népgyûlésrõl, legfrissebb vízióit csak az újságírókkal osztotta meg. Miután rövid bevezetõjében nemes egyszerûséggel en bloc pokolra kívánta az egész magyar nemzetet, rátért a románságot saját hazájában érõ konkrét merényletekre, és azok orvoslására. Funar elmondta, azért késett egy kicsit, mert eltévedtek a Székelyföldön, ugyanis mindenhol csak magyar nyelvû helységnévtáblák vannak kitéve az út mentén. Emiatt szégyelljék magukat a polgármesterek, a megyei vezetõk, és nem utolsósorban mi, akik megválasztottuk õket. Nos, itt kellett volna felállni, és otthagyni Gyurkát a sötéten pislogó kísérõivel együtt: de milyen az ember, kíváncsi. A légbõlkapott tényekre alapozó történelemóra folyamán megtudhattuk, hogy a Székelyföldrõl 50 ezer románt üldöztek el a magyarok. Az elüldözött románok 2000 éve éltek itt õshazájukban, és Funar vissza fogja õket telepíteni. Ha hatalomra kerül a PRM, nem lesz itt sem magyar tábla, sem magyar oktatás, sem magyar beszéd. Akinek nem tetszik, menjen Magyarországra. Megtudhattuk azt is, minek köszönhettük a szemlátomást pszichiátriai segítségre szoruló szenátor látogatását. Azt akarta ellenõrizni, hogy az õsi román Székelyföldön milyen népünnepélyekkel tisztelegnek Besszarábia Romániához csatolásának kilencvenedik évfordulóján. Megdöbbenéssel észlelte, hogy semmilyennel. Szégyen, gyalázat. Kiderült, Vladimir Putyinnak igaza volt, mert minden autonómiát követelõ kisebbség terrorista, tehát nemcsak a szervezeteik (RMDSZ, MPP, EMNT, stb.), hanem minden magyar. Azon gyönge kérdésemre, hogy Románia tudtomon kívül Oroszország tagállama lett-e, s így Putyin elnök kijelentését hivatalosnak kell-e tekintenünk, Funar azt mondta, felvetése allegórikus volt. A sajtóértekezlet ilyen szellemben folytatódott, és a logikára, hely- és történelmi ismeretekre épített újságírói kérdésekre a szenátor sztereotíp válaszokat adott, valahogy így: õ nem érti, hogy az újságíró mit nem ért, amikor minden világos, de addig fogja mondani, amíg megérti. Na ezt már nem vártam ki, hanem csöndesen távoztam, és mihamarabbi gyógyulást kívántam Gheorghe Funarnak. Persze nem szóban, de kiolvashatta a szemembõl.

Jakab Lõrinc

Fel a tartalomhoz

Az A-fegyver

Az A-fegyver nem atombombát jelent, de hasonló erõsségû kommunikációs fegyvert. E fogalmat Varga Domokos György vezette be, aki a zsidó–magyar viszonyról írt mélyen szántó könyvet a Törzsi háborúk természetrajza címmel. Vargán kívül olyan, antiszemitizmussal aligha vádolható szerzõk is beszéltek már nyíltan arról, hogy a balliberális értelmiség politikai fegyverként használja az antiszemitizmus vádját, mint Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója. Mert sajnos ez tény: sokszor olyanokra is rásütik e bélyeget, akik egyáltalán nem szolgáltak rá. (A sor igen hosszú a galamblelkû Krómer Istvántól el egészen a zsidó-kérdésben meg sem nyilvánuló Orbán Viktorig.)             A módszer rendkívül kényelmes: a választóközönség oly mértékben kondicionált az antiszemitizmus elítélésére, mint Orwell negatív utópiájának páriatársadalma az osztályellenséget megjelenítõ fantomkép gyûlöletére. S ez elfogadható is lenne bizonyos szempontból, ha az elítélés vonatkozna minden közösség elleni alaptalan elõítéletre, beleértve a magyart is. Csakhogy míg egyes közösségek vélt vagy valós hibáiról beszélni ma Magyarországon egyenlõ a rasszizmussal, nácizmussal, antiszemitizmussal, addig a magyarságot lehet következmények nélkül becsmérelni, szimbólumait gyalázni vagy kultúráját tagadni. S ha valakinél elszakad a cérna, lásd például Csurka István, ifj. Hegedüs Lóránt vagy Bognár László esetét, akkor elõkerül az A-fegyver és a magyar, valamint a nemzetközi média kórusban zengedezik a magyar antiszemitizmus feléledésérõl.
Ezúttal Bayer Zsolt egy jegyzete adott ürügyet a balliberális értelmiség mesterséges és felesleges hisztériakeltésére. Bayer Zsolt említett jegyzetének apropóját Ungváry Rudolfnak egy olyan kijelentése szolgáltatta, mely mélyen sérthet minden nemzetben gondolkodó magyart. Idézem Bayert: „Ungváry a következõket mondta: a Fidesz és hívei a házmesterek Magyarországának követõi, akiknek elõdei zsidókat lõttek a Dunába. S még olyasmit is mondott, hogy Orbán valami fundamentalista, sámánkodó, vajákos szöveget nyom, ami ellentmond a zsidó-keresztény kultúrának.” Bayer emellett még idéz néhány hasonló megnyilvánulást az elmúlt húsz évbõl, majd leírja az inkriminált mondatot: „Õk a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust…”
A megfogalmazás nem túl szerencsés, jobb lett volna azt írni, hogy eme magyargyûlölõ polgártársak rágalmazó, gyalázkodó megnyilvánulásai (kezdve a Szent Korona lemicisapkázásától (Kis János), Szent István jobbjának tetemcafatként való említésén keresztül (Majsai Tamás) egészen az önálló magyar kultúra létének tagadásáig (Landeszmann rabbi)) magyarázzák az antiszemitizmust. Persze ettõl még a lényeg a kettõs mérce: miközben száz liberális értelmiségi követeli Bayer fejét, egy szavuk sincs arról a mondatról, ami a jobboldal jeles publicistáját indulatba hozta. Õk nem kötelesek elhatárolódni, ugyebár…
Szerencsére az egyre határozottabban nemzeti hangvételû Echo tévé és a hasonló beállítottságú Magyar Hírlap tulajdonosa, Széles Gábor nem hagyta magát zsarolni, annak dacára, hogy Demszkyvel az élen a Magyar Hírlap bojkottját hirdette meg az SZDSZ-es értelmiség egy része. Sõt, Széles tulajdonképpen kiállt Bayer Zsolt mellett: „Bayer Zsolttal lehet egyetérteni és nem egyetérteni. Lehet vele vitatkozni. Sõt, megengedem, még azt is ki lehet mondani, hogy Bayer Zsolt szóban forgó írásában túl erõsen, netán félreérthetõen – akár sértõn is – fogalmazott. De boszorkányüldözést és hajtóvadászatot nem lehet folytatni egyetlen szerzõ ellen sem.” S ami a legfontosabb: Széles rámutatott arra is, hogy a magyarságot gyalázó kijelentéseket furcsamód soha nem követi aláírásgyûjtés, elhatárolósdi. Pedig akkor lehetnének – legalább formálisan – hitelesek az aláírásgyûjtések bajnokai, ha saját táborukat is megbírálnák idõnként.

Borbély Zsolt Attila

Fel a tartalomhoz

magyar szemmel


Ezerötszáz csángó gyermek tanul magyarul Moldvában

„Ezerötszáz csángó gyerek látogatja Moldvában a magyarórákat”– nyilatkozta az MTI-nek Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége oktatási programjának felelõse. Az állami tanintézményekben nem kötelezõ tantárgyként megtartott magyarórákon 992 gyermek vesz részt, iskolán kívüli magyarnyelvoktatásban pedig további 500 gyerek részesül.
Jelenleg tizenkilenc faluban nyílik lehetõség a magyar nyelv tanulására, ebbõl 15 faluban állami iskolában is tartanak órákat. A tanulók egy része az állami oktatás mellett az iskolán kívüli magyarórákat is látogatja, hogy jobban elmélyíthesse tudását.
A csángómagyar oktatási program nyolc éve indult Klézsén, az elsõ pedagógusok egyike Hegyeli Attila és felesége volt. Ma már 36 pedagógus tanítja a magyar nyelvet Moldvában.
Az oktatási program vezetõje szerint bõvíteni lehet még a magyarul tanulók számát. Egyrészt azokon a településeken, ahol már meghonosodott a magyar oktatás, nem kapcsolódott be valamennyi gyermek a programba, másrészt pedig körülbelül húsz olyan település létezik még Csángóföldön, ahol a gyermekek beszélik a magyar nyelvet. A terjeszkedéshez azonban további pedagógusok jelenlétére lenne szükség – fogalmazott Hegyeli Attila.
Az oktatás elõsegítése érdekében a Duna Televízió tankönyvadományt juttatott a csángó gyermekeknek, akik a televízió és a csíkszeredai Hargita Népe címû napilap munkatársai révén kapták meg vasárnap a könyvcsomagot. Hegyeli szerint, bár nyolc éve oktatnak magyarul, a helyi pedagógusok és a római katolikus papok még mindig gáncsoskodnak. Legutóbb például Diószegen és Nagypatakon a magyarul tanuló gyermekeket megszégyenítették román társaik elõtt, és levonták magaviseleti jegyüket.
„Pozitív irányú elmozdulást jelent viszont az, hogy a központi hatóságok, illetve a Bákó megyei tanfelügyelõség nem segíti ugyan, de nem is gátolja munkánkat” – fogalmazott Hegyeli Attila.

Fel a tartalomhoz

Könyvrecenzió

Bánatok vidámodása

Ki vidámodna szebben és jobban, mint az Erdély tájait lázban is vigyázó örök számkivetett Bereczki Károly, aki új könyvével, a Székely Rapszódia címû esszékötetével újra bizonyít: be kell lakni a teret, hogy idõnk legyen, lehessen élni is benne. Õ tudja ezt, mert számkivetettségben él, vigyázza végvára tornyát, de utálja az „õrzést” , mert remél egy kissé okosodó világot, amelyben az embernek nem kell folyton õrzõként emésztenie magát, hanem szabad lélekkel élheti hosszúnak tûnõ, de röpke életét. Utálja az õrzést, mert bugyuta állapot állandóan õrizni valamit, míg a gazemberek dõzsölnek felelõtlen szabadosságban.
Bereczki Károly könyve kimagasló esszémemoár kötet. Nem kimondottan újszerû „mezsgyetörés” teszi azzá, hanem írójának éles rálátása, hol nyers, hol tünde-finom megvilágító képessége, „az igazat mondd, ne csak a valódit” alapon. Nem a túlélésre ösztönöz, de ránk olvas: megmaradni erkölcsi kötelesség, senkinek sincs joga elherdálni, sutba dobni azt az örökséget, amelyért õseink annyi életet áldoztak harcaik során. Jöhet új hebehurgya kor, úgynevezett „modern”, de ahol az örökség nem lesz alapvetõ, ott az élet eltévelyedik, sekélyessé, üressé válik.
Ebben a könyvében Bereczki mint szépíró is remekel, s szomorúságait – melyek okát többnyire ismerem – hõn szeretett székely népe sorsa iránti aggodalom is tetézi, mert félti a jövõt. Félti azt a magyar életet, amely a mindennapok sokszor szürke egymásutánjaiban káprázatokat terem, félti a magyarságot, hogy végképp nem lesz min vigadnia, mert felelõtlen saját utódai iránt. De ennek a megtört, ám vígkedvû, Magyarországon igencsak közönnyel kezelt embernek az optimizmusa is példaértékû. Ha leverten, kiábrándultan támaszt egy-egy útszéli oszlopot s netán arra járok és találkozunk, felcsillan mindent látó szeme s a világ más színû lesz. Mindketten tudjuk, hogy az írói vállalás feladat: s a helyünkön vagyunk. A könyvrõl s a benne levõ írásokról nem úgy írnék, hogy bonckés alá vegyem, hisz szerzõje mestere a szavaknak. Okoskodás lenne bárki részérõl, mert ez a könyv az írói vállalás tükre, végtelen hányattatások közepette tanúskodója az emberi-szellemi nagyságnak. Akik hõbörögnek, mert Bereczki Károly Dionüszosz híve, így enyhítvén éjszakáinak kietlenségét, kivertségét, a népi-nemzeti sunyiságot, amely kínozza, azok nem tudják, milyen az, amikor nem biztos, hogy lesz vacsorád és nem tudod, hol hajtod le a fejed. Nagy és súlyos kereszt ez, s a Székely Rapszódia megdicsõülés is kereszten és kereszt alatt egyaránt. Természetes, õszinte helyszínelés Székelyföld mezõin és emberi lelkeiben. Nyelvileg is szép írások sora, az itt-ott nyersebb fogalmazás nem hibája, mert az élet is ilyen.
Bereczki Károly álmodott egy szép könyvet, történelmet, legendát, valóságot idéz meg benne, a teremtõ jókedv szálláscsinálójaként. Olvassátok hát, mert érdemes.

László György

Fel a tartalomhoz

Az emlékezést is tiltja a román hatalom

Forrás sem õrizheti Wass Albert nevét

Wass Albertrõl akarta elnevezni az író kedvenc forrását a holtmarosi közösség (és a Kárpát-medencei magyarság jobbik része), ám a román hatalom megtiltotta az emlékezést és az imádságot, így a holtmarosi református templomban (Wass Albert szobrának társaságában) fohászkodtak az összegyûlt emberek – többek között az eltévelyedettekért. Az emléktáblát a hatalomfitogtatástól függetlenül megáldották a meghívott lelkészek, Bartha József helyi református lelkipásztor pedig kijelentette: a névadó márványdarabot csak azért is felerõsítik az odagördített kõre; ha pedig tönkreteszik, akkor a kõbe vésik bele a nevet – elõbb azonban meg kell tisztítani, mert az elmaradt avatási ünnepséget megelõzõen „ismeretlenek” nyomdafestéket nem tûrõ szavakkal és az oda ültetett kis fenyõ megtaposásával adták a magyarok tudtára, mennyire tekinthetõ példaértékûen megoldottnak az erdélyi nemzetrész helyzete Romániában.
Az egész hetes hideget ragyogó idõ váltotta fel szombat reggel.            A holtmarosiak szerint Bartha József megbeszélte a „fennvalóval”, hogy napsütés kísérje a jéghideg vizû Szalárd-forrás névadó ünnepségét. Napsugárban nem is volt hiány, emberségben viszont annál inkább. Az ünnepelni összegyûlt magyarok ugyanis Holtmaroson értesültek arról, hogy csak a templom falai közt ejthetik ki írójuk nevét, Maros megye ispánja tudniillik (annak ellenére, hogy korábban úgy nyilatkozott, nem avatkozik bele a „családi jellegû eseménybe”) kijelentette: nem viselheti az író nevét az Éltetõ családtól a román megszállók által elrabolt forrás.
Emlékezni akartunk, imádkozni, istentiszteletet tartani egy tiszta vizû forrásnál, de a hatalom megtiltotta. Az EU-tagságot nem tagadták meg Romániától, de Románia még ezt is megtagadja tõlünk. Ezért látok magam körül most szomorú szemû magyarokat, de higgyétek el, fogunk mi még mosolyogni és tiltás nélkül imádkozni ott, ahol akarunk; Isten biztat, mondván: „Én veletek vagyok a világ végezetéig” – kezdte Bartha József ünnepinek szánt, vigasztalóvá változtatott beszédét. Kitért a román hatóságok által a templomba számûzött Wass-szoborra, arra figyelmeztetve, hogy öntudatunk, emlékeink szobrai az üldözött alkotások, hiszen nemzeti öntudatunkra emlékeztet általuk Wass Albert.
Vesztergám Miklós tárogatómûvész szemekbe könnyeket csaló elõadása után Bonyhád polgármestere, Potápi Árpád szólt a templomot megtöltõ emberekhez. A Völgység fõvárosaként emlegetett település elsõként állított egész alakos szobrot Wass Albertnek, de képviseltette magát Debrecen is, mely ezekben a napokban vívja küzdelmét a magyar íróhoz való jogáért egy magát liberálisnak nevezõ közösség antimagyar gyûlölethadjárata ellen. Jelképesen akartunk ünnepelni, de a jelen helyzet még jelképesebb, fogalmazott a bonyhádi polgármester, rámutatva arra, hogy templomainkba, családi körbe szorulunk vissza, ha a XX. század egyik legnagyobb magyarjára akarunk emlékezni. Jó visszaélni Wass Albert nevével a mindenkori hatalomnak Magyarországon és Romániában egyaránt, de mi egyre többen ismerjük az író nevét és munkásságát, egyre többen állunk ki mellette, és viszonyulásunk elõbb-utóbb erõsebb lesz a most magukat mindenhatóknak képzelõknél – adott hangot meggyõzõdésének Potápi Árpád.
A fájdalmasan gyönyörû, tartalmas ünnepséget Bartha tiszteletes összekötõ szavai kísérték végig.     A lelkipásztor az emléktábla kapcsán a kõ-motívumról is szólt, példázva vele a magyarság sorsát. Mi ezer éve gyûjtjük a köveket, és házakat, templomokat, iskolákat építünk belõlük. Aztán jönnek emberek, akik lerombolják õket. Akkor mi újból köveket gyûjtünk, és ismét épületeket emelünk belõlük, mondta. Mi vagyunk a köveket gyûjtõk és hasznossá változtatók, akik a munkánkat tönkreteszik, azok a rombolók, a haszontalanok, szögezte le. Kötelességünk az építkezés folytatása, hiszen mûvünket gyerekeinknek kell örökül hagynunk. Elmondta, hogy hajnalban értesült arról, hogy a forráshoz szállított követ, melyre az emléktáblát szerelték volna (Mezei Ferenc szászrégeni kõfaragó ajándékát), trágár szavakkal meggyalázták, így üzenve a magyaroknak. A tiszteletes megígérte: a követ megtisztítják, az emléktáblát pedig felszerelik rá. Ha leverik, a nevet a kõbe véssük. Ha elviszik, hozunk másikat. Soha nem unjuk meg, mert ezt tesszük ezer éve, helyezte történelmi távlatba az esetet Bartha József.
Az ebéd végeztével az ünnepelni érkezõk közül többen – mintegy félszázan – meglátogatták a tiltott forrást, a megcsúfolt követ átkötötték nemzeti színû szalaggal, gyertyát gyújtottak rajta és mondtak egy miatyánkot.

Bagoly Zsolt

Fel a tartalomhoz

önrendelkezés


Kisebbségi autonómiák Európában

Az erdélyi magyar önrendelkezés esélyeirõl az Erdélyi Napló-esték sorozatban

(Folytatás múlheti lapszámunkból)
Így vált hivatalossá a katalán nyelv Katalóniában, Valenciában és a Baleár-szigeteken, a gallego Galíciában, a baszk Baszkföldön, illetve Navarrában. Érdekességként említhetõ meg, hogy a baszk, a katalán, és a galíciai mellett hivatalos nyelvként elismert az okszitán spanyolországi változata: az 5000–6000 ember által beszélt arániai (spanyolul: aranes) nyelv. (Katalónia önkormányzati statútumának 6. cikkében a negyedik szakasz kimondja: „Az arániai nyelv az oktatás és különleges megbecsülés és védelem tárgya.” Találóan jegyzi meg az európai kisebbségi kérdés szakértõje, Klein András, hogy a katalán kormány az arániai nyelvet Madridnak mutatott „jó példaként” emelte hivatalos rangra.
Az alkotmány VIII. részének III. fejezete az autonóm közösségek létrehozásának módját és hatáskörét szabályozza. A 143. és 144. cikkelyek lényegében az autonóm közösségek két csoportját különböztetik meg: egyrészt a „közös történelmi, kulturális és gazdasági jelleget viselõ” tartományokat, illetve olyan régiókat, amelyek területe csak egy tartományra terjed ki és a fenti ismérvekkel nem rendelkeznek, önkormányzatukat a közigazgatási racionalitás, a decentralizálás, a szubszidiaritás elvének alkalmazása indokolja. Az autonóm közösségek létrehozását a Cortes organikus törvény formájában hagyja jóvá, sõt a helyi testületek kezdeményezésének hiányában gyakorolhatja az autonómia kezdeményezésének jogát. Így jelenik meg Spanyolországban az autonómia, mint a kisebbségi jogok garanciája, másrészt, mint közjogi – közigazgatási racionalitásra épülõ intézmény. Katalónia, Baszkföld, Galícia önkormányzata mellett így jön létre az 1981/6-os számú organikus törvénnyel Andalúzia, az 1982/8-assal Aragónia, az 1983/3-as számúval pedig Madrid autonómiája. De lehetne folytatni a sort a Castilia Leonnal, és Castilia La Manchával stb.
Baszkföld, azaz Pais Vasco, az õshonos közösség nyelvén Euskadia az alkotmány elfogadását követõen 1979. október 29-én jön létre a baszk tartományt („Provincias Vascongadas”) alkotó három történelmi régióból: Alava-, Guipuzcoa- és Vizcayaból. Katalóniában ugyanebben az évben, szintén népszavazással fogadják el az önkormányzati statútumot, míg Galíciában 1981-ben.     A központi kezdeményezésre – közigazgatási racionalitásból, illetve az alkotmány szóhasználata szerint „nemzeti érdekbõl” („por motivos de interés nacional”) – létrehozott autonóm közösségek önkormányzati statútumának elfogadása népszavazás nélkül, de mindenképpen a Cortes jóváhagyásával emelkedik törvényerõre.
Az alkotmány 4. cikkelyének második szakasza lehetõvé teszi, hogy az autonóm közösségeknek saját zászlaja és címere legyen. „Ezeket Spanyolország zászlajával együtt kell kitûzni a helyi középületekre és hivatalos események idején”.
Az autonóm közösségek mûködésének a jogforrások hierarchiájában alkotmányt követõ legfontosabb normája a már említett önkormányzati statútum, amelynek „tervezetét az érintett tartományi tanácsok, vagy szigetközi szervek tagjaiból és az ott megválasztott képviselõkbõl és szenátorokból álló gyûlés dolgozza ki, majd a Cortes elé terjeszti, hogy az törvénybe iktassa.”
Így a „statútumok az autonóm közösségek alapvetõ intézményi normái lesznek, melyeket az állam jogrendje szerves részének ismer el és védelmez.” Itt vissza kell utalnunk az önrendelkezési jog vitájára, hiszen Baszkföld önkormányzati statútuma népként (Pueblo Vasco) határozza meg a baszk kisebbséget, kimondva: „A baszk nyelv a baszk nép saját nyelve, hivatalos jelleggel bír – akárcsak a spanyol – Baszkföldön, melynek minden lakója jogosult ismerni és használni mindkét nyelvet.”
Hasonlóan Katalónia statútuma katalán, Galíciáé gallego néprõl beszél („el poble català”, illetve „pobo galego”). A spanyol állam jogrendjébe illesztett kategória, a „baszk (katalán, gallego) nép” vitán felül jelzi, hogy a felsorolt autonóm közösségek belsõ önrendelkezésén keresztül, az önmagukat népként meghatározó baszkok, katalánok, gallegók az ENSZ alapokmányában, és a két egyességokmányban – amelyeket Spanyolország 1997. április 27-én ratifikált – elõírt kollektív jogukkal, az önrendelkezés jogával élnek, példát mutatva arra, hogyan léphet túl a nemzetközileg elismert kisebbségi jogok kodifikálása az elhárító értelmezések gerjesztette vitákon. Más értelmezési lehetõségre módot sem ad Spanyolország alkotmánya, kimondva: „Az alkotmányban elismert alapvetõ jogokra és szabadságokra vonatkozó normákat az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának és a Spanyolország által e kérdéskörben ratifikált nemzetközi szerzõdéseknek és egyezményeknek megfelelõen kell értelmezni.”
Az alkotmány 148. cikkelye tartalmazza azokat a hatásköröket, amelyeket az állam az autonóm közösségekre ruház, 149. cikkelye pedig azokat, amelyeket kizárólagos jogkörrel saját magának tart fent. Úgyis mondhatnánk: ez a két cikkely valósítja meg a szuverenitás – a hatalom – vertikális megosztását, illetve annak részleges átruházását az államról az autonóm közösségre. Ezek értelmében az autonóm közösségek hatáskörébe sorolhatók a következõ hatáskörök: önkormányzati intézmények megszervezése, a területén lévõ közösségek határainak megváltoztatása, és általában területekre vonatkozó államigazgatási funkciók közül azok, amelyeknek átruházását a helyi igazgatásra vonatkozó jogszabályok lehetõvé teszik. Ezeken felül a területrendezés, városfejlesztés, lakásügy, helyi érdekû közmunkák, vasúti és közúti szállítás, kereskedelmi tevékenység nélküli kikötõk és repülõterek, mezõgazdaság és állattenyésztés, erdõgazdálkodás, környezetvédelem, helyi érdekû vízgazdálkodás, belvízi és folyami halászat, vadászat, helyi vásárok, kézmûipar. De a helyi közösségek törvényhozóinak joghatósága alá tartoznak az autonóm közösségek helyi érdekû múzeumai, könyvtárai, zeneakadémiái, és mûemlékállománya, mûvelõdés, a kutatómunka támogatása, a helyi nyelv oktatásának fejlesztése, népjóléti és egészségügyi ellátás, az épületek állagának védelme és ellenõrzése, koordináció és egyéb feladatok a helyi rendõrséggel kapcsolatban.
Ugyanakkor az állam kizárólagos hatáskörébe tartozik azoknak az alapvetõ feltételeknek a szabályozása, amelyek az állampolgárok egyenlõségét szavatolják, valamint az állampolgárság, a be- és kivándorlás, a nemzetközi kapcsolatok, a honvédelem és a fegyveres erõk, igazságszolgáltatás. Ezeken felül kereskedelmi, büntetõjogi, és eljárásjogi, munkaügyi és polgári törvényhozás az autonóm közösségek jogosítványainak figyelembevételével, vámrendszer és külkereskedelem, államadósság és általános pénzügyek, a bányászat és az energetikai rendszer alapjai, a fegyverek és a robbanóanyagok gyártási, értékesítési, birtoklási és használati rendje, a médiák alapvetõ jogrendje, közbiztonság annak a lehetõségnek a fenntartásával, hogy az autonóm közösségek saját rendõrséget hozzanak létre.
Ez a megosztás ugyanakkor rugalmas, amely nyitva hagyja az alkotmányos utat az autonóm közösségek jogköreinek bõvítése elõtt. „Öt év elteltével az autonóm közösségek statútumaik módosítása révén fokozatosan bõvíthetik hatáskörüket a 149. cikk keretében.” Az átmeneti rendelkezések értelmében kivételt képeznek azok a régiók, amelyek az alkotmány kihirdetésekor már önkormányzattal rendelkeznek (Baszkföld, Katalónia, Galícia), rájuk ugyanis nem kötelezõ a hatáskör bõvítéséhez az öt év várakozási idõ, hanem azonnal megkezdhetik azt „ha legfõbb testületi szervük abszolút többséggel ilyen értelmû döntést hoz”.
Az egész világ közvéleményét foglalkoztatta Katalónia új autonómia-statútumának elfogadása. A 2006 augusztusában hatályba lépõ törvény elfogadja a tényt, miszerint Katalónia nemzetként határozza meg önmagát, és ezzel új alapokra helyezi a spanyol állam és a katalán közösség viszonyát. Az elvi jelentõségû változás mellett, bõvült a régió pénzügyi önállósága, és módosult Katalónia finanszírozási rendszere. Elvileg az állam hozzájárult az átengedett jogkörök finanszírozásához, a megfelelõ szolgáltatások elõzõ költségeire alapuló számítások szerint. Az utóbbi évek változása, hogy a jövedelmi adó és a hozzáadottérték-adó egy százalékát is átengedték Katalóniának.

Korzikai nép vagy területi közösség?

Franciaországot a kisebbségi jogok kérdésében a retrográd, a jogkorlátozó, nemzetállami magatartás képviselõjének ismeri a világ. A kisebbségi jogok nemzetközi kodifikálását ugyanúgy akadályozta, mint saját kisebbségeinek nyelvhasználatát vagy autonómiatörekvéseit. Gondoljunk csak arra, hogy elsõsorban Franciaország ellenállása miatt nem született meg az Európa Tanács 1201 számú ajánlásából az Emberi Jogok Európai Egyezményének kisebbségi jogokra vonatkozó kiegészítõ jegyzõkönyve, vagy arra, hogy a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját csak hosszas viták után fogadta el Franciaország 1999-ben. Az a tény, hogy Franciaország vonakodik a kisebbségek nyelvi jogait elismerni, ugyanakkor a nyugati világ leginkább központosított állama, még a több hullámban végrehajtott decentralizációs reformok után is, mind összefügg a francia nemzettudat kialakulásával, azzal a ténnyel, hogy a nemzet kialakulása sehol nem kötõdik olyan szorosan az állam kialakulásához, mint Franciaországban. Mindezek ellenére Franciaország sem tud ellenállni a modernizáció kényszerének, és – ha lassan is – engedni kénytelen a kisebbségi jogkövetelések és a közigazgatási racionalitás kettõs nyomásának. Korzika példája szemlélteti ezt a legmeggyõzõbben. A hetvenes években, amikor a korzikaiak jogkövetelései erõszakos összecsapásokhoz vezettek, Párizs álláspontja még mereven elutasító. 1972-ben az oktatási miniszter a korzikai nyelvnek még fakultatív oktatását sem engedélyezi, azzal az ürüggyel, hogy a korzikai „dialektus” (!) sem egységét, sem kodifikálását nem találta meg („le dialecte de corse n’a pas encore trouvé ni son unité, ni sa codification”). Ugyanebben az évben megkezdõdik egy olyan decentralizációs folyamat, amely a késõbbiekben változást hoz a korzikai helyzetben is. Létrehozzák a regionális gyûléseket (assamblées) és tanácsokat (conseils) igen korlátozott jogkörökkel. A francia kormány két évvel késõbb regionális nyelvként ismeri el a korzikait és engedélyezi iskolai oktatását, mint fakultatív tantárgyét. 1982-ben megszületik a decentralizálási törvény, amely a területi közösségeknek nevezett régióknak nagyfokú pénzügyi szabadságot biztosít. Az államtól független, a tartományok lakóinak választójogára épülõ közintézményeket hoznak létre, s a végrehajtó-hatalmi jogköröket a központi hatalmat képviselõ prefektusról a regionális gyûlés választott elnökére ruházzák át. Korzika területi közösségét különleges jogállással ruházza fel a törvény, külön kitér az oktatás és kultúra kérdéseire, elõírva egy konzultatív tanács létrehozását. S bár a spanyol „comunidad autonoma” és az erre rímelõ francia „collectivité teritorialle” között nagy a különbség, még sem lehet átsiklani a jelzésértékû tény fölött, hogy az „autonóm közösség” fogalma – az ellenállás dacára, amely nemzetközi jogi kodifikálását késlelteti – terjedõben van, és a spanyol után éppen a francia jogrendben áll jövõt ígérõ pályára.
A korzikaiak elégedetlenségét egyelõre azonban nem sikerül mérsékelni, sem megállítani a törekvést egy valós autonómia felé. 1991-ben születik meg a „Törvény Korzika területi közösségére vonatkozóan.”(Pierre Joxe belügyminiszter neve után „Joxe-törvény”) Bár még mindig nem az, amit a korzikai autonomisták szeretnének, jelzi: valami változik a francia kisebbségi politikában. A 44. cikkely például kimondja, hogy Korzika Gazdasági Társadalmi és Kulturális Tanácsát kötelezõ módon és elõzetesen konzultálni kell minden olyan tervezet kidolgozásánál, amely a mûvelõdésre, vagy az oktatásra vonatkozik, különös tekintettel a korzikai nyelv megõrzésére és terjesztésére vonatkozóan.
Néhány nappal a törvény elfogadása után, az alkotmánytanács alkotmányellenesnek ítéli, és hatályon kívül helyezi a törvény elsõ cikkelyét, amely az alábbiakat tartalmazta:
„A Francia Köztársaság szavatolja annak az eleven történelmi és kulturális közösségnek, amely a korzikai népet a francia nép részeként alkotja, a jogát önazonosságának megõrzéséhez, sajátos gazdasági és társadalmi jogainak védelméhez.”
Van olyan politikai elemzõ, aki az egyes cikkely törlésében – túl az alkotmányjogi megfontolásokon – politikai racionalitást vél felfedezni, hiszen a törvény minden egyéb érdemi rendelkezése érvénybe lépett, míg annak nacionalista ellenzõi is kaptak némi elégtételt. A vihart kavaró kifejezés maga a „korzikai nép”, amely egyesek számára ellentétes az egy és oszthatatlan köztársaság eszméjével, mások attól tartottak, hogy a törvény, hasonló igényekre bátorítja a bretonokat, az elzászi németeket, a katalánokat, a baszkokat. A kompromisszumra hajló Lionel Jospine miniszterelnök nemcsak Chiraque elnökkel kerül szembe a korzikai autonómia kérdésében, de saját belügyminiszterével is. Jean Pierre Chevemant pont azért távozik önként a tárca élérõl, mert – úgymond – nem asszisztálhat ahhoz, hogy a francia állam „egy erõszakos kisebbség zsarolása miatt lemondjon az állam felelõsségérõl”. Utóda Danel Vaillant szerint Korzika „nem lehet a decentralizáció laboratóriuma”, hiszen a sziget földrajzi helyzete, történelme merõben eltér Bretagne-étõl, vagy Elzászétól, a szigeten „nem elég erõs a francia identitás”, ezért a kísérlet veszélyes lehet. Azonban a korzikai nemzeti mozgalmak törvényhozói jogkörökkel kívánják felruházni a Korzikai Gyûlést, az Egyesült Királyságban lezajló devolúciós folyamatok mintájára, és nem értik, hogy ami lehetséges Walesben, vagy Skóciában, az miért elérhetetlen az õ számukra.
Lionel Jospin kormánya hajlott is az ilyen jellegû engedményre. Az 1982-es decentralizációs törvény, illetve az 1991-es Joxe-törvényben elismert státus után Korzikát egy harmadik, különleges jogállással ruházta volna fel, egy 2004-tõl kezdõdõ húszéves idõszakra. A 2001. február 21-én iktatott, 2931. számú törvénytervezetet közel egy évi vita után december 18-án fogadja el a francia parlament. „A Korzikára vonatkozó törvény” (Loi relative à la Corse) jogalkotói hatáskört ruház a sziget regionális gyûlésére. 2002. január 17-én azonban az alkotmánytanács úgy döntött, hogy a törvényalkotás a francia parlament kizárólagos hatáskörébe tartozik és az nem adható át a Korzikai Gyûlésnek. Indoklásában az alkotmány 3., 34., 38. cikkelyére hivatkozik. Ezek szerint a nemzeti szuverenitás a népet illeti, és annak gyakorlását nem sajátíthatja ki a nép egy része. Másrészt az alkotmány azt is kimondja, hogy a törvényeket a parlament hozza (34. cikk), és törvényhozói jogát meghatározott idõtartamra átruházhatja a kormányra (38. cikk). Az alkotmányttanács értelmezésében ez azt is jelenti, hogy a törvényhozó nem adhatja át hatáskörét olyan esetben, amelyet az alkotmány nem ír elõ („le législateur ne saurait déléguer sa compétence dans un cas non prévu par la Constitution”). Az érvelés olyan logikára épül, amely a szuverenitást hallgatólagosan ugyan szintén a törvényhozói jogkörhöz csatolja – ám Borbély Imre idézett gondolatának szellemével ellentétben – nem azért, hogy a vertikális hatalommegosztás kodifikálását segítse, hanem azért, hogy azt megakadályozza. Ehhez önmagában nem tartja elégségesnek a hivatkozást az alkotmány harmadik cikkére – hiszen a Korzikai Gyûlés is a nép választott képviselõibõl áll – hanem a központi hatalom törvényhozási monopóliumát igazolandó, újabb, szilárdabbnak vélt támpontokat keres az alkotmány egyéb rendelkezéseiben, hogy végül épp a Borbély által, különben helytállóan idejétmúltnak minosített összekapcsolását szuverenitásnak és államterritorialitásnak megvalósítsa a korzikai jogkövetelések rovására.
Így 2002. január 22-én elfogadott 2002/92-es számú törvény, figyelembe véve az alkotmánytanács határozatát, csak azt a jogot adja meg a Korzikai Gyûlésnek, hogy elfogadja a köztársaság Párizsban hozott törvényeit, és azok alkalmazási szabályait. Ezt az autonomisták kudarcként könyvelik el. Ám ami Korzikán az utóbbi években végbement mégis egy általános európai folyamat része. Megfordíthatatlan folyamaté, amelyben a közigazgatási racionalitás és a kisebbségek kollektív jogait garantáló intézmények – jelesen az autonómia – iránti igény egymást erõsítve olyan pályát rajzol az államok számára, amelyen még Franciaország is kénytelen elõrelépni.
(Folytatjuk)

Izsák Balázs

Fel a tartalomhoz

szélrózsa


Rendkívüli vita Tibetrõl az Európai Parlamentben

Szájer József: Állítsák le a vérontást!

Az EP rendkívüli plenáris ülésén, szerda délután a tibeti helyzetrõl vitáztak a képviselõk. Hans-Gert Pöttering házelnök felolvasta a dalai láma üzenetét, amelyben az egyházfõ köszönetet mond az EP-képviselõknek. A parlament elemezte a legutóbbi európai tanácsi ülésen történteket is.
A tibeti helyzetrõl folytatott vita elõtt Hans-Gert Pöttering üdvözölte a tibeti emigráns kormány és parlament Brüsszelben megjelent képviselõit. A házelnök emlékeztetett: az EP mindig is kiállt az emberi jogok védelméért. Pöttering azt mondta, a tibeti események aggodalommal töltik el az EP-t, amely elítéli az erõszak minden formáját, a kínai katonai és rendõri erõk aránytalan fellépését, a békés demonstrálók megölését.
Az EP elnöke szolidaritását fejezte ki a dalai lámával, hozzátéve: „nem engedhetjük meg, hogy nevét a terrorizmussal összefüggésben említsék és démonizálják”. Pöttering azt követelte a pekingi illetékesektõl, tárgyaljanak a dalai lámával, és Kína területi integritása keretei között próbáljanak egyességre jutni. A házelnök bejelentette, hogy a láma elfogadta az EP meghívását, és várhatóan decemberben felszólal a parlamentben, a kultúrák közötti párbeszéd éve keretében.
Pöttering azt mondta, az EU jó kapcsolatokra törekszik Kínával, és szeretné, hogy az olimpiai játékok sikeresek legyenek. Ez utóbbihoz azonban – tette hozzá – tiszteletben kell tartani a vallási identitást, és korrekt tájékoztatás kell nyújtani a játékokról. A politikus elítélte, hogy Tibetbõl elûzték az újságírókat. A házelnök – aki maga is meghívást kapott az olimpia megnyitójára – úgy vélte, minden felelõsséggel bíró politikusnak fel kell tennie a kérdést, részt vehet-e a megnyitó ünnepségen, ha a kínai vezetõk nem törekednek a párbeszédre és a kompromisszumra.
A házelnök bejelentette, levelet kapott a dalai lámától. Ebbõl idézte azt a részt, amelyben az egyházfõ köszönetet mond az EP minden képviselõjének, és megköszöni a parlament támogatását, megértését és szolidaritását.
Az EU Tanácsa nevében Janez Lenarèiè, szlovén Európa-ügyi miniszter konstruktív párbeszédre szólította fel Pekinget, és reményét fejezte ki, hogy Kína be fogja engedni Tibetbe a független média képviselõit. A politikus emlékeztetett: az Unió sportminiszterei nemrégiben az olimpia bojkottja ellen foglaltak állást, és úgy vélték, a játékok rávilágíthatnak az emberi jogok ügyére. A szlovén külügyminiszter a dalai lámával való párbeszédre és a békés tiltakozók szabadon bocsátására szólította fel Kínát.
Az Európai Bizottság nevében Benita Ferrero-Waldner azt mondta, az erõszak soha nem igazolható. A politikus az erõszak alkalmazásától való tartózkodásra, valamint a tibetiekkel folytatott párbeszédre szólította fel Pekinget, és arra, hogy engedjék be a független médiát Tibetbe. Ferrero-Waldner azt mondta, a nemzetközi közösség mindig is tiszteletben tartotta Kína területi integritását, az emberi jogok ugyanakkor nem pusztán belügyek, és az embereknek joguk van békésen demonstrálni.
Az olimpia nem politikai esemény, azt a szólásszabadságot is magában foglaló olimpiai eszme tiszteletben tartásával kell megrendezni – tette hozzá az EU külügyi biztosa.
Az EP néppárti frakciójának vezérszónoka Szájer József volt.         A képviselõ azt mondta, „nem mehetünk el amellett, hogy egy állam a saját polgárait gyilkolja. Nem tûrhetjük az emberi és kisebbségi jogok tömeges sárba tiprását”. A kínai hatóságok állítsák meg az erõszakot, hagyják abba a megkérdõjelezhetetlen erkölcsi tekintélyû dalai láma megfélemlítését, és kezdjék meg a békés párbeszédet a megbékélésrõl és az autonómiáról Tibetben – mondta a politikus.
Az olimpia a béke és a kiengesztelõdés szimbóluma, és annak is kell maradnia – vélte a képviselõ. „Miként rázhatjuk mosolyogva mi, szabadságszeretõ emberek olyan vezetõk kezét, akik a másik kezükben géppuskát tartanak?” – kérdezte Szájer.
„Ma nincs itt az ideje a bojkottfelhívásnak, az olimpia csak öt hónap múlva lesz – mondta a politikus, hozzátéve –, de kristálytisztán el kell mondanunk a véleményünket, azt követeljük a kínai hatóságtól, hogy azonnal hagyják abba a világ sportjának e nagyszerû eseményét veszélybe sodró hatalomittas magatartásukat Tibet ügyében... Állítsák le a vérontást! Állítsák le a polgári szabadságjogok megsértését! Hagyják abba a béke embere, a dalai láma támadását!” – zárta felszólalását Szájer József.
Pasqualina Napoletano (szocialista, olasz) reményét fejezte ki, eredményt hoz, hogy az EP felemelte szavát. Szerinte mielõbb intézkedni kell, hogy a dalai láma kérésének megfelelõen független vizsgálóbizottság induljon Tibetbe, és hogy a meglévõ ENSZ-határozatoknak megfelelõ, tárgyalásos megoldás szülessen. A képviselõ úgy vélte, a dalai láma személye pótolhatatlan, és a kínaiaknak is el kell fogadniuk õt. Kína elszigetelése nem segíti az emberi jogok ügyét – tette hozzá.
Marco Pannella (liberális, olasz) arra emlékeztetett, hogy közel hetven éve „a gyáva, antiliberális Európa” azt mondta, nem akar meghalni Danzigért. Pannella szerint Európa most is gyáva. A képviselõ úgy vélte, az EU-nak a dalai láma realizmusának megfelelõen kellene cselekednie, és nem apokaliptikus fogalmakkal, hanem pragmatikus megközelítéssel kell hozzáállni az ügyhöz.
Cristiana Muscardini (UEN, olasz) azt mondta, „mindannyian abban a hitben ringattuk magunkat, hogy Kína fejlõdése nemcsak gazdasági és kereskedelmi természetû”. Ezzel szemben Peking visszautasítja a konstruktív párbeszédet a tibetiekkel – tette hozzá. Muscardini úgy vélte, felül kellene vizsgálni a Kínával kötött kereskedelmi egyezményeket.
Daniel Cohn-Bendit (zöldpárti, német) az 1936-os, berlini olimpiához hasonlította az idén megrendezendõ pekingit, amely szerinte egy diktatúra politikai cselekedete lesz. Szerinte az EU-nak egységesen vissza kell utasítania a megnyitó ünnepségen való részvételt.         A képviselõ emlékeztetett: negyven éve a fekete sportolók felemelt, ökölbe szorított kézzel tiltakoztak a diszkrimináció ellen, mára pedig lehetõvé vált, hogy fekete elnöke legyen az USA-nak. Cohn-Bendit szerint a Pekingbe látogatóknak „káoszt kell kelteniük”, és a kínaiak tudomására kell hozniuk, „tudjuk, mi történik”.
Vittorio Agnoletto (GUE/NGL, olasz) úgy vélte, ha a kormányok valóban az emberi jogokat helyeznék elõtérbe a nemzetközi kapcsolatokban, akkor nemcsak ellenezték volna, hogy Kína olimpiát rendezzen, hanem emberi jogi klauzulákat tennének a Kínával kötött kereskedelmi egyezményekbe. „Kínában 24 millió embert foglalkoztatnak nyugati cégek, úgyhogy egy ágyban vagyunk velük és toleráljuk mindezt a globális kereskedelem érdekében” – fogalmazott.
Patrick Louis (IND/DEM, francia) bírálta Bernard Kouchner francia külügyminisztert, aki kitartóan „kínai barátainkról” beszél. Az európai vezetõk lesznek a felelõsek, ha nem ismerik fel, mi történik Tibetben – mondta a képviselõ.
Bruno Gollnisch (független, francia) azt mondta, Kína hatvan éve uralkodik Tibeten, az európai értelmiség – ideértve a hatvanas–hetvenes évek baloldali tiltakozóit – viszont nem tett semmit az elnyomott ázsiaiakért.
A vitában Tabajdi Csaba (szocialista) azt mondta, büszke Pöttering házelnökre nyilatkozatáért. A képviselõ úgy vélte, Hongkong és Makaó ügyében a kínai vezetõk voltak olyan bölcsek, hogy megoldást találtak az egy ország, két rendszer elve alapján. Ehhez hasonlóan – vélte a politikus – Kína területi integritásának tiszteletben tartása mellett, a dalai láma vezetésével egy nagyon széles körû autonómiát kellene létrehozni, mert a mostani autonómia nem felel meg a tibeti népnek.
Kína elutasítja az EU Tibettel kapcsolatos állásfoglalását
Kína hevesen elutasította vasárnap az Európai Unió elõzõ napi nem hivatalos állásfoglalását, amely szerint tagországait aggasztják az állítólag 140 halálos áldozatot követelõ tibeti erõszakos cselekmények, az ottani tüntetések elfojtása.
„Tibet kérdése Kína belügye. Egyetlen külföldi országnak vagy nemzetközi szervezetnek sincs joga beavatkozni”– jelentette ki a külügyminisztérium szóvivõje. Az EU külügyminiszterei szombaton véget ért kétnapos szlovéniai kötetlen tanácskozásukon felszólították az érintett feleket, hogy tartózkodjanak az erõszaktól, az újságíróknak biztosítsák a hozzáférést az információkhoz, és a kínai kormány, illetve a tibeti vezetõk között induljon érdemi párbeszéd, amely figyelembe veszi a tibetiek kulturális, vallási jogait, tradícióit. Abban a szellemben, ahogy ezt a dalai láma képviseli, vagyis az autonómia keretei között, nem a függetlenség megszerzésének céljával.
Tibet székhelyén, Lhászában vasárnap nyugalom volt, de szombaton történt egy incidens, amelynek részletei egyelõre nem világosak. Egyes hírek szerint a kínai rendõrség biztonsági ellenõrzést tartott a városban, ami félelmet keltett a lakosságban. A Nemzetközi Kampány Tibetért jogvédõ szervezet és a Szabad Ázsia Rádió idézett szemtanúkat, akik elmondták, hogy az emberek „fejvesztve rohantak és kiabáltak” a városközpontban, de nem tudni, hogy ez egy esetleges tüntetés következménye volt, vagy a biztonsági ellenõrzés váltotta ki.

Fel a tartalomhoz

finomvegyes


Chef László gasztronómiai rovata

Méreg mindenhol, ahova nézel

Még a legelején eldöntöttem, hogy olyan cikkeket írok, amelyekben az alapanyagok bemutatása lesz a legfontosabb téma és természetesen a fõzés, a fõzés gyönyöre.
Most nem nagy dolgokról beszélek, számomra mégis fontosak. Mivel nem éttermi, hanem magánszakács vagyok, különösen érint is a probléma. Ezúttal az otthoni fõzés nyugati, amerikai megszûnésérõl beszélek és arról, miért alakult úgy, hogy ebben az új világban (pl. itt Amerikában) az emberek lusták fõzni. Miért képesek napi 8–10 óra munka után éhesen várakozni az éttermek elõtt, sokszor akár 45 percig? A gyötrelmes sorbanállás sokszor ingerültséghez vezet, amit csak azzal magyarázhatok, hogy az emberek egyharmada cukros, (vagy már cukorbeteg, csak még nem tud róla). Az üres gyomorral várakozóknál a vércukorszint hamar csökken és jön az émelygés,             a rosszullét, ami feszültséget okoz.
Az asztalok megszerzéséért minden étteremben küzdeni kell még a délutáni órákban is – nem számít, hogy hétköznap vagy hétvége van.     A tapasztaltabb emberek elvitelre kérik a napi betevõt, és már rohannak is tovább az étellel teli zacskóval a kezükben. Kívülállóként figyelve átfut az agyamon: a temetõbe rohannak...
A hétvégi /ünnepnapi reggelizés is hasonlóan történik: a tipikus amerikai 10 órakor, vagy késõbb ébred, majd mosdatlanul, és az összeesés határán megérkezik a közeli reggelizõbe, ahol hosszú várakozás fogadja, és minimum 25 perc után kerül asztalhoz. Ez tipikussá vált, így nem tûnik fel senkinek. Minden hétvége így telik el: a pohár kávéért és a tojásfehérjébõl készült rántottáért meg kell küzdeni. Nem létezik olyan hely, amely nem lenne dugig megtelve délután kettõig.
A tömegétkeztetõ éttermi koszt – amellett, hogy egészségtelen, hizlal, kimeríti a gyomrot – személytelen, és tápértékben pocsék. Olyan világban élünk, ahol már nem is kell gyorsétteremben étkeznünk ahhoz, hogy a teljesen felesleges és káros anyagok lerakódjanak a szervezetünkben. Ezek az élelmiszergyárak, a csomagolóüzemek felturbózott élelmiszereibõl landolnak tányérunkon.
Szakácsként nem bízok a gyárakban, és a fagyasztó, csomagoló üzemekben sem. Egy dologban bízok: a lelkiismeretes parasztemberben, aki napfelkelte elõtt már az állatokat eteti, és teszi ezt nemzedékeken keresztül. Ha ideje engedi, piacra viszi a tápértékben és ásványi anyagokban gazdag, vegyszermentes zöldségeit, állatainak húsát, legyen az lúd, jérce, vagy a tejbõl készített finom sajt. Elsõsorban a törõdés vezérli és nem harácsolás. Veleszületett tisztessége nem engedi, hogy a népet alattomosan mérgezze, azért, hogy megfelelõ profitot termelhessen!
Természetesen van igényes vendéglátás is, de sajnos az átlagembereknek megfizethetetlen. A látástól vakulásig dolgozó köznépet azok az éttermek tömik, amelyeknek tulajdonosai többnyire pénzes társaságok, éttermi csoportok. Õk azok, akik vígan, kockázatok nélkül evickélhetnek a vendéglátás viharos tengerén, hiszen a kereslet egyre növekszik. Dagad a pénztárcájuk és a hitvallásuk valószínûleg az: minél jobban hízik a nép, annál jobban tunyul! A lusta ember lusta fõzni is: annak örül leginkább, ha elébe teszik az ételt, amitõl még kövérebb lehet!
Az amerikai állam – bár lassan, és elkésve – már közremûködik abban, hogy átbillenjen az otthoni fõzés mérlege. Példa a „farmers marketekre” szentelt óriási figyelem. Jelmondata: nyersanyagot, és ne készterméket vásárolj. Az egyre növekvõ fõzõmûsorok számát sem lehet figyelmen kívül hagyni (szinte minden tv-csatornán fõznek már)!
Ott van a millió fõzõmagazin, a jobbnál-jobb szezonális receptekkel, és olyan hét sem telik el, hogy ne jelenjen meg új szakácskönyv. Az unatkozó séfek a konyhafelszerelési boltokba járnak fõzni, a számukra kialakított látványkonyhákban tanítják a betévedõ háziasszonyokat. Az éttermi evés elleni harc mégis olyan, mint a Don Quijote esete a szélmalommal.
Érdemes megszívlelnünk néhány jó tanácsot! Ne vásároljunk szupermarketekben, nagy bevásárlóközpontokban, ne adjuk a pénzünket nagyvállalatoknak! Ha mégis bemegyünk, ilyen helyrõl WC-papírt vegyünk, és ne élelmiszert! Keressünk megbízható, kis családi vállalkozásokat, kis hentesüzleteket, amelyek kisebb farmergazdaságokból szerzik be portékájukat. Ha hentesnél jársz, nyugodtan kérdezz rá a hús eredetére. Honnan származik a malac, a csirke stb.? Mivel táplálták? A marhánál nemcsak az a fontos hogy mit evett, hanem az is, hogy mikor vágták, a korai vágás minõségben sivárabb.
Legyél olyan szakács, háziasszony, vagy családfõ, aki tanít, beszél a fõzésrõl, fõként azért, hogy az utánunk következõ nemzedéknek is legyen kiindulási alapja!     A gyerekeket fiatal korban még be lehet fogni konyhai munkára. Örömmel segítenek és jobban is ízlik nekik az étel, ha õk is segítettek az elkészítésében. Támogasd a kistermelõket: amennyire lehet, a saját környezetedben költsd pénzedet! Ez a pénz helyben marad, nem vándorol a multik zsebébe.
Elszomorító, hogy Magyarország gasztronómusai szidják a magyar konyhát, elégedetlenek a szakácsok és az éttermek kínálatával. Teljesen logikátlanul azt ösztönzik, hogy éttermeink világszínvonalú „fusion” konyhává változzanak, miközben lehagyják az étlapról a székelykáposztát, a marhapörköltet meg a gulyáslevest. Mi is legyünk egy ország a sok közül. Olyanok, akik elfeledik étkezési hagyományaikat.
Új divat kelt szárnyra: elszántan arra törekszünk, hogy Michelin-csillagot kapjon legalább egy a sok vendéglõ közül. Ha ez megtörténne, akkor máris megnyugodhatnánk?
Kitûntetés ide vagy oda, de még Kaliforniában is kevesen tehetik meg, hogy minden nap világszínvonalú étteremben egyenek. Ha megtehetik, akkor sem étkeznek naponta háromszor ilyen helyen. Nem igaz?
Az átlagemberek naponta 4–5-ször átlagételt esznek, és a probléma az, hogy ez az átlagminõség olyan gyatra, hogy lassacskán a „fényevõk” szektájának kell majd igazat adnunk!
Országunk gasztronómiai helyzetét nem lehet ahhoz mérni, hogy hány Michelin-csillagos éttermünk van. Ahhoz mérjük inkább, hogy mit eszik az átlagos magyar ember. Megnyugvásként mondhatom, hogy még mindig egészségesebben táplálkozik, mint azon országok lakói és azon konyhai kultúrák elhízott kárvallottjai, akiket mi vakon követni akarunk!

Vajon meddig tart ez a trend?

Az éttermek szállítócégeken keresztül, rendszerint hét elején kapják a szállítmányokat ezekbõl a mérgekbõl. Az utcán sétálva figyelhetjük az éttermek elõtt sorakozó teherkocsikat – a látvány visszataszító. Nemcsak a nagyüzemi élelmiszer-elõállító gazdaságok, a feldolgozó múltik és a csomagoló üzemek, hanem a szállítóvállalatok ezrei is abból élnek, hogy egészségünket rongálják. A fiatalkori (már 13 éves korban gyakorivá váló) cukorbetegek tömege többek között a mai élelmiszeripari gyáraknak „köszönhetik” megbetegedésüket.
Ezt elkerülendõ, vissza kell térnünk az otthoni fõzéshez és az otthoni étkezéshez. Ennek az életmódnak nagyon sok elõnye van. Ha piacon vásárolunk ismerõs kistermelõktõl tegyük, segítjük õket és hitet adunk nekik, hogy érdemes folytatniuk fáradságos munkájukat. Ha együtt, kényelmesen leülünk az asztal mellé, finomat, háziasat eszünk, amit közösen készítettünk el családias, meghitt környezetben. Közös étkezéskor odafigyelünk egymásra. Ezek a dolgok értékek. Olyan értékek, amelyek egyre jobban eltûnnek életünkbõl!
Az egészséges étrend vásárláskor kezdõdik. Azzal kezdõdik, hogy megbízható forrásból szerezzük be a nyersanyagokat! Alapszabály, hogy kerüljük a mélyfagyasztott árut.
Ne vásároljunk zacskós salátákat, éretlenül becsomagolt, szállítás közben érlelt zöldséget, paradicsomot, kész ételeket, konzerveket.        A fagyasztott halat ne fagyasszuk újra, a margarint cseréljük le vajra!     A vaj természetes anyag, ezért nemcsak egészséges, hanem a legjobb kalciumforrás is. Virslit és a felvágottakat ritkán együk, mert rákkeltõ anyagokat is tartalmazhatnak!
Ha az egyszerû parasztasszonynak lesz elég pénze, hogy lelkiismeretesen megtermelje a zöldségét, és felutazzon a hétvégi piacra, akkor egészségesen fogunk élni, és nem a gyorséttermek felé kacsintunk.
Mérsékeld a „gyorsan bekapok valamit, mert éhen halok” hozzáállást! Áldozz néhány percet arra, hogy elõre készítsz egy jó, egészséges szendvicset. Tegyél úgy, ahogyan a nagymama: magad készítsd hétköznapi étkeidet, hiszen a legtöbb nagyi azt sem tudja, milyen valójában egy éttermi étkezés. Ez nem azt jelenti, hogy ne próbáld ki más ország ételeit, és azt sem, hogy ne utazz, ne tapasztalj különleges ízeket. Az is természetes, hogy annyiszor étkezzél igényes és jó minõséget kínáló vendéglõben, étteremben, ahányszor pénztárcád megengedi. Ezeket a tanácsokat azért írom, hogy a hétköznapi szokásokon próbáljunk változtatni. Hogy legyünk tájékozottak az éttermi koszt elõnyeirõl és hátrányairól. Elõnyök is vannak persze: születésnapon, névnapon, házassági évfordulón, vagy bármilyen jeles napon úgy kényezteted szeretteidet, hogy meghívod õket egy jó helyre, ahol finom ételeket ehettek, amikre sokáig fogtok emlékezni! De ezek csak kivételes alkalmak. Mindennapi étkeinkrõl, jobb ha mi magunk tudunk mindent.

Fel a tartalomhoz

Tv-ajanló


Jubilál az MTV népszerû mûsora, a Kárpát Expressz

A napokban ünnepelte ötszázadik adását a Magyar Televízió határon túli mûsora. A sorozatról, a mûhelytitkokról Hegedûs István kiemelt szerkesztõvel, a mûsor megálmodójával, a Kárpát Expressz munkacsoportjának vezetõjével beszélgettünk.
– A televíziók naponta megújuló mûsorkínálatában kuriózumnak számít ötszáz, megszakítás nélkül, napi rendszerességgel jelentkezõ adás. A mûsorkészítõ számára miben rejlik a Kárpát Expressz egyedisége?
– A korunkat jellemzõ, szenzációkra épülõ hírtenger közepette valóban különlegesség egy kizárólag határon túli tematikával készülõ mûsor, amely ráadásul a magyar nyelvû televíziók palettáján is egyedülálló. Szerkesztési koncepció, hogy nemcsak a híreket osztjuk meg a nézõkkel, hanem a hír hátterét is kutatjuk, és egyben utánajárunk a hazai kapcsolódásoknak.
– Az említett hírtömegbõl hogyan lesz adás?
– Egy mindennap 25 percben jelentkezõ magazin biztonságos elkészítése csak „nagyüzemi” keretek között lehetséges. A végleges híranyagot egyrészt a több mint félszáz tudósítói ajánlatból választjuk ki, másrészt a terepet is jól ismerõ munkatársaink témajavaslatait forgattatjuk le különbözõ helyszíneken. Ez nagy körültekintést és gyorsaságot igénylõ csapatmunka, mert a hír „gyorsan romló áru”.
– Milyen elvárásokat támaszt a csapat tagjaival szemben?
– A legfontosabb a szakmai tapasztalat és a kreativitás. Tizenegy kolléga munkálkodik az adások elkészítésén, mindegyikük otthon van a külpolitikában és a határon túli témákban egyaránt, s végigjárták az úgynevezett szamárlétrát, riporteri és szerkesztõi gyakorlattal is rendelkeznek. Újdonságot kell produkálni, az ötletesség és az önállóság szintén elengedhetetlen, hiszen hírverseny van, és nem elég kullogni az események után.
– A vázolt kritériumok a mûsorvezetõkre is vonatkoznak?
– A nézõk elsõsorban a mûsorvezetõk révén ítélik meg az adott produkciót. A megnyerõ külsõ, az empatikus viselkedés és a jó beszédkészség azért szükséges, hogy lekössük a nézõt. A meghívott vendégekkel készített interjúknál fontos a szakmai felkészültség, elengedhetetlen, hogy ilyenkor a mûsorvezetõ egyenrangú partner legyen. Váratlan eseményeknél a lélekjelenlét és a szakmai rutin sem utolsó szempont.
– A Kárpát Expressz azonban nem csupán hírmûsor.
– Célunk, hogy a Kárpát-medencei magyarság büszke legyen kulturális eredményeire, és ezek a hírek is eljussanak a nézõkhöz. A kulturális identitás megõrzése ugyanis nagyon fontos, a szülõföldön maradás szempontjából az egyik leglényegesebb. Szép visszhangja volt például az aradi filmgyártás aranykoráról, a Gozsdu-alapítvány körüli huzavonákról, vagy az 1899-ben épült, 12 ló vontatta nagykikindai szárazmalomról készített anyagoknak. Ezek kiragadott témák, de hûen érzékeltetik a koncepciónkat.
– Nyár kezdetével a televíziók általában a szórakoztatást helyezik elõtérbe, hiszen nemcsak a nézõk, de a közélet szereplõi is szabadságra mennek, a Kárpát Expressz viszont megszakítás nélkül jelentkezik. Mivel töltik ki ilyenkor a mûsoridõt?
– A hírek helyét az ismeretterjesztés veszi át. Ekkor több idõ jut olyan hagyományok bemutatására, amelyek néhány év múlva talán már csak filmekbõl ismerhetõk meg. Gyakrabban készítünk portrékat a kulturális és a mûvészeti élet kiemelkedõ személyiségeirõl, bár most is láthatnak a nézõk nagyobb lélegzetû anyagokat, de jobbára a hétvégeken. Talán nem szerénytelenség, ha megjegyzem, nyáron is a bõség zavarával küzdünk.
– Milyen információik vannak a Kárpát Expressz fogadtatásáról?
– Hál’ Istennek sok telefont, levelet kapunk, amelyek javarésze dicséret vagy a munkánkat segítõ megjegyzés. Egy hónapokkal ezelõtt, technikai okokból elmaradt adás például alaposan felbolygatta a kedélyeket, ebbõl is láttuk, törõdnek velünk. Nem élünk elefántcsonttoronyban, a visszajelzéseket megszívleljük.
– Végezetül kérem, néhány gondolattal vázolja a Kárpát Expressz jövõjét!
– Ötszáz adással a hátunk mögött büszkén mondhatjuk, véleményformáló mûsorrá váltunk. Talán szerkesztõségünk is hozzájárult az MTV budapesti székháza elõtt megnyitott erdélyi fotókiállítás páratlan népszerûségéhez. Ennek nyomán a jövõben nagyobb figyelmet kell fordítanunk egyedi kulturális események felkarolására. A másik tervünk inkább technikai jellegû. A korai adásidõ sok nézõt megfoszt a Kárpát Expressztõl. Múlt év végén, a határon túli városi kábeltévéknek felajánlottuk adásaink ingyenes átvételét. Számos társaság élt is a lehetõséggel, ezek körét tovább bõvítjük. Szeretnénk, ha a mûsor minden otthonban családtaggá válna.

Cs. Z.

Fel a tartalomhoz

[ Copyright © 2005 erdély ma - egy szebb holnapért.. Minden jog fenntartva. ]