Keresés:






Az előző szám tartalmából:

 Ortodoxia a Dnyesztertől a Tiszáig?

 Patrubány: a forradalom az egyetlen kiút a magyarországi válságból

 Hirek

 Az MPSZ az európai parlamenti választásokról

 Árulók

 A szent bal látogatásai

 Két párt, egy vezér

 Győzike

 Pontok és lap-topok

 Költségvetési gondok

 Tormay Cécile: Bujdosó könyv

 A magyar nép szerelmese

 A "Szekulitátya" a Mezőségen 4.

 Még mindig hisz az RMDSZ megjavulásában

 "ki az, ha ő se testvér?"

 Szőnyeg alá söpörték a lényeges kérdéseket

 Finomvegyes

 OTP bankfiók Tordán

 Elhunyt Puskás Ferenc, a leghíresebb magyar

 A bánat szavai

 Még mindig Bölönit várják

791. szám - 2006. november 28.

aktuális
   A BKB felszerelte, a BBTE leverette az első magyar feliratokat
   Hiányzik az erdélyi magyar lobbi
   Hirek
   Ady Endre összefogásra intő példája
   Népszavazás
   Autonomista liberalizmus, SZDSZ-liberalizmus
autonómia
   Adventi levél Európából
   Brüsszelben már tudnak rólunk!
aktuális
   Székelyföldi román összefogás
   Úzvölgyben a helyzet változatlan
   Nagyváradiak Kenderesen
mementó
   Minden erdőben otthonosan mozgott
   Eligazítás
   Végszó a Wass-interjúfolyamhoz
   "Olvastad a csészét?"
számonkérés
   Románia nem bújhat ki a kisebbségi kérdés rendezése alól
győztesek és vesztesek
   Európát újból elrabolták
mementó
   Horthy Miklós kormányzó megkésett portréja
   Tormay Cécile: Bujdosó könyv
finomvegyes
   Finomvegyes
sport
   Quo vadis, magyar foci?
   Tovább menetelnek a bukarestiek
   Az MTK fiataljai bizonyítottak


aktuális


Erőszakkal a multikulturalitás ellen

A BKB felszerelte, a BBTE leverette az első magyar feliratokat

Nem teketóriázott sokat a BKB, miután lejárt a Babeş–Bolyai vezetőségének adott ultimátum, melyben kétnyelvű feliratok elhelyezését követelték (az egyetemi szenátus egyéves határozatának értelmében): szerda délben Hantz Péter alelnök tudósítók hada előtt három épületben tette ki a magyar nyelvű táblákat. Igaz, ideiglenesen. A rendhagyó sajtótájékoztatóval egybekötött táblaszerelés során többszörösen csúffá tett sovén egyetemi vezetőség ugyanis, miután erőszakkal sem sikerült megállítania Hantzot, azon nyomban eltávolíttatta a táblákat, miközben egyébként azt állítják az EU-ban osztogatott szórólapjaikon, hogy kétnyelvű táblák szolgálják az erdélyi multikulturalitást. A vezetőség bosszúra készül, Hantz kirúgását helyezte kilátásba, az egyik rektorhelyettes árulásnak tartja az akciót, míg Eckstein szenátor szerint használt az ügynek, a BKB pedig bejelentette: már meg is rendelték a következő adag táblát.
Lapzártakor kaptuk a hírt: az egyetem szenátusa felbontotta Hantz Péter és Kovács Lehel munkaszerződését. A két oktató perre készül.

Szerda délelőttöt jelölte meg a Babeş–Bolyai magyarítása megkezdésének időpontjaként a Bolyai Kezdeményező Bizottság. Jóllehet fokozott óvatossággal értesítették, mondhatni utolsó pillanatban a sajtó képviselőinek egy részét, 11 órakor, a találkozó idején valósággal hemzsegett a hagyományos megjelenésű belügyiektől a Farkas utca, az egyetem főépületének védelme pedig igencsak megerősítve készült a várható BKB-rohamra. Volt idejük készülődni, Hantz Péter ugyanis egész délelőtt sétáltatta a sajtót, mindannyiszor eltérve az eredetileg kijelölt útvonaltól, így a végén már senki sem tudta, mikor mire készül a furfangos tanár.
Az elsőként megjelölt helyszínen először csak egy rövid bemelegítésre került sor: öt perc alatt bemutatta a magyar nyelvű táblákat, melyek méretben és stílusban megegyeznek a román felira-tokkal, majd felszólította a sajtó képviselőit, szálljanak taxiba és kövessék őt a Fürdő utcai RMDSZ-székházhoz. Ott, amíg a mintegy harminc tudósító gyülekezett, közszemlére tette a Babeş–Bolyai vezetősége által az EU-ban terjesztett szórólapokat, melyekben azt hazudják, hogy az egyetem tele van kétnyelvű felirattal, multikulturalitásról, többnyelvűségről és autonómiáról regélve bennük. Mint megtudtuk, ezekkel a kiadványokkal árasztják majd el az Európai Parlamentben esedékes Babeş–Bolyai propagandarendezvényen a jóhi-szemű képviselőket, hogy egyre kevésbé értsék, mit is akar a BKB. A szerdai esemény után azonban a tájékoztatás kiegyensúlyozottabbá válhat.
A székház előtt a Horthy Miklós (ma Horea) úti Bölcsészkart jelölte meg következő úti célként Hantz Péter, ami közönségének egy részét méltatlankodásra, másik részét pedig gyors és halk telefonhívásokra késztette. Hiába kezdett el azonban szorgosan szervezkedni a román gépezet, a táblaszerelés folyamata ismét nem értesüléseiknek megfelelően alakult. Az útba eső Kémia kar felé közeledve vezetőnk előkapta laboratóriumi köpenyét, újabb irányváltást jelentett be, berohant a Kémiára, és mire utolértük, elégedetten állt két tábla előtt, melyek már az Erdélyen jelenleg osztozni kényszerülő két nemzet nyelvén hirdették, hogy tilos rágyújtani. Mivel ellenállásba nem ütközött, immár a vakuk és kamerák fényében több hasonló táblát helyezett el, megmutatva, milyen egyszerű egy kis jóakarattal a kétnyelvű feliratok kérdésének megoldása.
A sikeres kémia kari kétnyelvűsítés után valóban az idegen nyelvek kara felé vezényelte követőit a BKB-alelnök, ők szemlátomást élvezni kezdték az ilyenszerű túrázást. Nyomban elment azonban a jókedvük a Filológián tapasztaltaktól. Addigra ugyanis a jelenlévő besúgók figyelmeztetése nyomán valóban felkészült kapusosztag egysze-rűen bezárta az ajtót az orruk előtt, kijelentve, hogy csak diákokat engednek be felsőbb parancsra. E felsőbb parancs legrosszabbul a román újságíróknak esett, mérhetetlenül fel voltak háborodva, hogy nem engedik be őket közintézménybe, holott erre joguk lenne, és igen nehezen látszottak viselni belesodródásukat az erdélyi magyarságnak a többségiektől kijáró bánásmódba. Közben Péter nem tétlenkedett, miután – kabátomba bújva – magát diáknak álcázva bejutott az épületbe, ott is elkezdte a szükséges munkálatokat, és bár megakadályozták a folytatásban, ezúttal is túljárt a sovén ellenkezés képviselőinek eszén.
Az egykori Marianum épülete előtt az alkalmi idegenvezető emlékeztette az újságírókat, hogy az egyetem szenátusa több mint egy évvel ezelőtt megszavazta a kétnyelvű feliratok elhelyezését, ám a mai napig nem tett semmit ez ügyben, ezért ő úgy döntött, végrehajtja a határozatot. Kérdésre válaszolva elmondta, nem fél, hogy kirúgják, mert úgysincs ideje befejezni három elkezdett könyvét, ha pedig lecsukják, egyenesen örülni fog neki, mert börtönviselés nélkül még egy népcsoport sem vívta ki jogait.
Ez után bejelentette, most már valóban a Főépület a cél, majd odaérve arra kérte a sajtósokat, várjanak, amíg a táblákért megy. Ez újabb beugratás volt, Hantz ugyanis ismét az egyem szélsőséges nacionalstáit tévesztette meg az odatereléssel. Valójában a „Stefan Báthory” egyetemalapítását hírül adó tábla volt a célpontja: egy valóban multikulturális, négynyelvű táblát szeretett volna a fejedelmünket lerománozó emléktábla mellé erősíteni. Ezt azonban erőszakkal akadályozta meg a kapus és néhány segítsége, nyomatékosan értésünkre adva, hogy ez itt Románia, és ezen ország műemlékeit meggyalázni becstelen dolog.
Az utolsó megálló aztán valóban a Főépület volt, ahová ott dolgozó tanárként ismét sikerült bejutnia a BKB képviselőjének, a sajtó viszont újból kint rekedt, a türelmüket vesztő őrző-védők pedig a lökdösődéstől sem riadtak vissza a sajtószabadságban hívők kinn tartása érdekében. A bentiek sem voltak gyöngédebbek, Péternek immár csak elszánt viaskodás árán sikerült két olyan veszélyes táblát kiszögeznie, mint „Tudakozó” és „Titkárság”. Ezeket azonnal lefeszítették, egyiket pedig össze is törték az akadémiai szellem román őrzői.
Az épület előtt tartott utolsó sajtótájékoztatón Hantz Péter kijelentette, rendkívül sikeresnek tartja az akciót, a BKB pedig nem adja fel, már meg is rendelték az újabb táblákat. Délutáni levelében a tudósítóknak hírül adta: (a magyar tanszéken elhelyezett kivételével) valamennyi táblát eltávolították mindhárom épületből. Az utójátékról megjegyezte: „az épület kapusa karon ragadott, és megpróbált kidobni az épületből. Közöltem vele, hogy akár el is törheti a karomat, nem megyek ki, amíg nem végzek a táblák nyomának fényképezésével. Ez után visszafogottabb hangnemet ütött meg.” „Érdekességképpen” hozzátette: egyik kollégája füle hallatára az egyetem vezetői azt beszélték, hogy a sajtó érdeklődése egy-két nap múltán ellankad, akkor pedig ők „azt csinálnak, amit akarnak”.

Utórezgések

A vezetőség

A Babeş–Bolyai vezetősége sajátságos módon, A szélsőségesség elítélése című közleményben reagált a történtekre. 1989 után román, ma pedig magyar szélsőségesek nehezítik az intézmény dolgát, de ők ellenállnak, olvasható a sajtóiroda által kiadott dokumentumban („ma apró, de agresszív magyar szélsőséges csoportokkal kell szembenéznünk”). „Minden erőnkből hangoztatjuk: a BBTE az európai szabályozásnak megfelelő multikulturális egyetem”, áll a dokumentumban, meg hogy az egyetem a szélsőségesség egyetlen formáját sem fogadhatja el, így a mai magyar szélsőségességet sem, melyet csupán egy szakmai eredmények nélküli, „maroknyi csoport” képvisel. A BBTE mindamellett a „szélsőségesség vészes elterjedéséért” a felelősség vállalását kéri a román kormánytól. Felkéri továbbá a prefektust és az állami hatóságokat, hogy „a törvényeknek megfelelően tegyék a dolgukat”.
Ehhez ők is készséggel hozzásegítik a megfelelő szerveket, a kolozsvári Szabadság pénteki értesülései szerint ugyanis feljelentést tettek a rendőrségen Hantz Péter ellen. A BKB szóvivőjét a BBTE vezetősége minősített közrendháborítással és rongálással vádolja. Cristina Nistor, a BBTE szóvivője elmondta, hogy már szerdán késő délután eljuttatták a feljelentést a rendőrséghez. A feljelentés tényét a rendőrség is megerősítette. A feljelentők azt kérik a nyomozóktól, hogy vizsgálják ki a történteket. Amint azt Raluca Seucantól, a Kolozs Megyei Rendőrség sajtószóvivőjétől a lap megtudta, a panasztevők minősített közrendháborítással és rongálással vádolják a magyar oktatót. A szóvivő elmondta: a feljelentést a rendőrség kivizsgálja, annak megállapítása végett, hogy a vádak megalapozottak-e vagy sem. Ez után derül majd ki, hogy szükséges-e további lépéseket tenni az ügyben. Amennyiben a vizsgálat az egyetem vezetőségét igazolja, Hantz Pétert pénzbírsággal sújthatják. Közben Péter megtudta, hogy szerdán délben, a szenátus ülésén Nicolae Bocsan rektor a menesztését kérte, s a kezdeti húzódozás ellenére később mégis megszavazták a javaslatot.

Nagy László

Közben a sajtó érdeklődésére megszólalt a két magyar rektor-helyettes is. Nagy László (akinek a multikulturalitás jegyében még a neve is elrománosítva szerepel az irodája ajtaján) a Krónikának úgy nyilatkozott, nem vezetnek jóra az ilyen típusú akciók, mert csak konfliktust gerjesztenek és elmérgesítik a viszonyt a román és a magyar oktatók között. Hozzátette: ők úgy próbálják ezt megoldani, hogy másfél éve hivatalosan kérik a magyar feliratozást, és továbbra is fenntartják igényüket, várva, hogy az egyetem vezetősége teljesíti azt. Arra a kérdésre, hogyan lehet elérni, hogy tartasson is be a szenátusi határozat, Nagy azzal az ötlettel állt elő, hogy „az egyetemen uralkodjon normális munkahangulat, és ne a bot-ránykeresők szabják meg a hangulatot”. Azt is megerősítette, hogy a rektor a dékáni gyűlésen megszavaztatta tervét, hogy „törvényesen járjon el Hantz Péterékkel szemben”.

Salat Levente

Megkerestük Salat Leventét, a másik rektor-helyettest, és arra kértük, reagáljon arra, hogy Hantz Péter két táblaszerelés közt, a sajtó nyilvánossága előtt az egyetemi magyar ügy árulóinak nevezte a két rektor-helyettest. Salat így válaszolt: „Azt a kérdést, hogy mi a magyar ügy az egyetemen belül, Hantz Péternek nem áll jogában eldönteni. Mint köztudott, a magyar oktatók véleménye megoszlik az egyetemen belül érvényesíthető magyar érdek kérdésében, többek között ezért ilyen nehéz előrelépni. Ha most ebből az összetett problémából csak a magyar nyelvű feliratok kérdésére vagyunk tekintettel, Hantz Péter minapi fellépéséről úgy gondolom, hogy az annak köszönhetően vált lehetővé, hogy az egyetem román vezetése másfél éve, különböző okokra hivatkozva tér ki az elől, hogy a Hantz Péter által inkriminált két rektor-helyettes feliratokkal kapcsolatos kezdeményezéseinek elébe menjen.
Ami az árulással kapcsolatos vádat illeti, annak megítéléséhez azt is kell tudni, hogy az utóbbi egy évben (a 2005. októberi tüntetéseket követően) az egyetem vezetése pont arra hivatkozva tér ki a feliratok ügyének rendezése elől, hogy úgy ítéli meg, nem vállalhatja fel azt a látszatot, hogy az utcai demonstrációk nyomásának engedve oldja meg ezt a kérdést. A dolgok paradoxon-jellegét talán az bizonyítja a legbeszédesebben, hogy az a dokumentum, amelynek a végrehajtását Hantz Péter az egyetem vezetésén ma számon kéri, a két rektor-helyettes belső rendezési tervének az első vívmánya volt 2005 júniusában, és az abban foglaltak kivitelezése éppen az októberi események nyomán került le napi-rendről. Ha valaki ezeket a dolgokat végiggondolja, és összeveti Hantz Péter árulásra vonatkozó vádjával, eldöntheti egymaga, hogy ki az, aki tulajdonképpen elárulja a magyar nyelvű oktatás ügyét.”

Eckstein-Kovács Péter

Pénteki sajtótájékoztatója alkalmával kikértük Eckstein-Kovács Péter szenátornak, a Liberális Kör elnökének véleményét is, mire kiderült, hogy a multikulturális kísérlet a liberális értékrenddel is összeegyeztethető: amit Hantz Péter sérelmez, azt mindannyian sérelmezzük, mondta Eckstein, hozzátéve, ő nem is érti, hogy tűrik például a kizárólagos román feliratot ott, ahol magyarul folyik az oktatás. A Péter akciója kétségtelenül figyelemfelkeltő akció volt, a bűn az egyetem vezetőségéé, mert nem lépett az ügyben, az emberek különböző eszközökkel dolgoznak céljaik eléréséért, az ellen pedig nincs mit szólni, hogy valaki kiírja magyarul, hogy Dohányozni tilos. Ez tehát egy olyan „happening” volt, amely használt az ügynek, jelentette ki a szenátor.

BKB

Pénteken Kovács Lehel BKB-alelnök levélben tájékoztatta a sajtót, hogy ellátogattak a BBTE Bölcsészkarára, hogy kicseréljék az egyetlenként meghagyott, de sajnos hibás magyar feliratú táblát (a magyar tanszéknél), azonban ekkorra ennek is hűlt helyét találták. Ideiglenes megoldásként egy lézernyomtatóval készült „Magyar Irodalomtudományi Tanszék” feliratú papírtáblát helyeztek el a tanszék ajtaján. Kovács hozzáteszi: a magyar kollégák két további táblát rendeltek a Bolyai Kezdeményező Bizottságtól Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, illetve Általános Nyelvészeti Tanszék felirattal. A táblák készülőben vannak.

Bagoly Zsolt

Fel a tartalomhoz

Erdélyi magyar újságírók tanulmányútja Brüsszelben

Hiányzik az erdélyi magyar lobbi

Másfél napos tanulmányút Európa fővárosában, ismerkedés az unió intézményrendszerével, működési elveivel, az új tagállamok felzárkózási esélyeivel, de mindenekelőtt első kézből származó információk arról, mire számíthat, mit kaphat az erdélyi magyarság Románia uniós csatlakozásától – dióhéjban így lehetne összefoglalni annak a huszonöt fős, zömmel erdélyiekből álló újságírócsoportnak a brüsszeli látogatását, akik Gál Kinga meghívására tartózkodtak Belgium fővárosában november 20–21-én.

A 22 erdélyi újságíró az írott és elektronikus média számos intézményét képviselte: a napilapok (Krónika, Szabadság, Reggeli Újság, Szatmári Hírlap, Nyugati Jelen, Háromszék és Hargita Népe) mellett a két erdélyi konzervatív hetilap, az Erdélyi Napló és a Polgári Élet, valamint az erdélyi magyar gazdák havi lapja, az Erdélyi Gazda képviselői is kiutaztak. Az elektronikus média részéről a két legjelentősebb közszolgálati rádióstúdió, a kolozsvári és a marosvásárhelyi magyar szerkesz-tőségének egy-egy tagja, az RTV bukaresti és kolozsvári magyar adásának csíki tudósítója, a gyergyószentmiklósi Objektív Televízió, a Duna televízió székelyudvarhelyi és nagyváradi munkatársa, valamint a Transindex és az Erdély Ma internetes hírportál munkatársai is részt vettek a csapatban. Az egyházi sajtó részéről az Üzenet című református, valamint a Vasárnap című katolikus hetilap, illetve az erdélyi szórású Mária Rádió képviseltette magát.

Egy kis előzmény

Az elmúlt években magyar európai parlamenti képviselők meghívására, magyarországi újságírócsoportokkal időnként erdélyi újságírók is kijuthattak az európai törvényhozás brüsszeli centrumába. Mégis a mostani volt az első, zömmel erdélyi újságírókból álló csoport, amelyet magyarországi képviselő hívott meg.
Az ötlet több mint egy évvel ezelőtt született, amikor Gál Kinga meghívására egy magyarországi csoporttal jártam Strasbourgban, majd később Brüsszelben is. Felvetésemre a képviselőasszony megígérte, hogy egy erdélyi sajtócsoport látogatására is sort kerít, most pedig az Európai Parlament pénzügyi támogatásával végre kiutazhattunk oda, ahonnan erdélyi magyarként hosszú idő óta várjuk a csodát: legyen önálló magyar egyetem, kulturális, illetve területi autonómia, adják vissza az elkobzott egyházi vagyonokat, legyen román–magyar jogegyenlőség Erdélyben, de a listát folytathatnók.
Igaz, jómagam első strasbourgi és brüsszeli látogatásom idején hamar kigyógyultam a csodavárásból, miután közel tíz néppárti és szocialista képviselővel beszélgettem el, és interjút készítettem velük. Ezekből nagyjából az derült ki, amit jóval később, az agyagfalvi nagygyűlésen fogalmazott meg Markó Béla: autonómiánk csak akkor lesz, ha azt mi magunk harcoljuk ki. Hiábavaló ugyanis Brüsszeltől vagy Budapesttől várni. (Az más kérdés, hogy ez a fajta RMDSZ-diskurzus mennyire szólt a fülnek, illetve mennyire volt őszinte.)

Hasznos tanácsok a hivatalrengetegben

Idei, csoportos repülős utazásunk, a röpke városnézés, a brüsszeli kisvendéglők sajátos hangulata, az egész napos, zsúfolt parlamenti program a kollégák zömének első látogatása volt Európa virtuális fővárosában, az Európa negyedben, ahol egymás szomszédságában találhatóak az Európa Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament impozáns, több tízezer embert foglalkoztató épületei, hivatalai.
E bevehetetlennek tűnő hivatalrengetegben igyekezett kiválóan összeállított előadásával eligazítani bennünket Fóris György újságíró, a Bruxinfo nevű, a magyarországi média amolyan brüsszeli hírügynökségeként működő internetes sajtóorgánum vezetője. A törvényhozás és a végrehajtás uniós tudnivalóit magyarázta el közérthetően. Azt, hogy miként járja be, gyakran különböző lobbyszervezetek hatására, a végső elfogadásig tartó hosszú útját egy-egy törvénykezdeményezés az Európai Bizottságtól a tagországok vezető diplomatáiból, kormányfőiből álló Európa Tanácson keresztül a végső szavazást levezénylő Európai Parlamentig. Az európai demokráciákban szokásos törvényhozói elsőbbség itt jórészt csorbát szenved, hiszen az Európai Parlament távolról sem a legjelentősebb uniós intézmény, azonban egyik sem annyira jelentős és egyedülálló, hogy a másik nélkül bármit is kivitelezhetne.
Az európai intézmények működésének, a bennük folyó hatalmas lobbimunkának a megértéséhez Olajos Péter MDF-es néppárti képviselő tömör összefoglalója is jelentősen hozzásegített, amikor leegyszerűsítve elmondta: a törvények zöme német javaslatra születik, német szakemberek összeállításában, az angol diplomaták, majd a parlamenti képviselőik hatékony kiegészítésével. Más országoktól eltérően a német diplomatáknak és EP-képviselőknek hatalmas hátország, rengeteg németországi intézmény áll rendelkezésére, dolgozik a kezük alá, így nem véletlen, hogy a legtöbb jogszabály, rendelkezés elsősorban németországi érdekeket szolgál. Sarkítva ugyan, de ez ma az Európai Unió.
A lobbitevékenység az EU-politizálás amolyan nélkülözhetetlen kellékeként jelent meg számos előadásban. Kiderült, Brüsszelben sok ezer lobbiszervezet székel, ügyködik a parlamenti képviselők és diplomaták háza táján, e sok ezerből már egyre több a magyarországi is, erdélyi magyar viszont egy sincs.

Hol van az erdélyi magyar érdekérvényesítés?

Ezzel el is érkeztünk brüsszeli látogatásunk egyik legérzékenyebb pontjához, az erdélyi magyar kérdéshez. Hazatértünk után, amint a beszámolókból kitűnik, el is indult az RMDSZ-lavina. A Markó Béla nevével fémjelzett stáb és udvari köre nekiesett vendéglátónknak, Gál Kingának és asszisztenseinek, azzal gyanúsítva őket, hogy az RMDSZ lejáratása céljából hívták meg az erdélyi újságírókat Brüsszelbe, hogy ott verjék el az erdélyi magyar „érdekvédelmen” a port. Pedig hát sem Gál Kinga képviselőasszonynak, sem Kovács Barna nevű asszisztensének előadása nem az RMDSZ-ről szólt, hanem egyebek között a romániai magyar közösség brüsszeli jogköveteléseiről. Azokról a jogkövetelésekről, amelyek igen későn, Románia EU-csatlakozási tárgyalásainak előrehaladtával, 2004-ben kerültek felszínre. Még véletlenül sem az RMDSZ jóvoltából, hanem Gál Kingának, illetve a többi, bármilyen politikai hovatartozású magyar képviselőnek a segítségével, akik javaslatokkal, beadványokkal próbálták menteni a menthetőt, és jóvátenni azt, amit a román diplomácia hathatós RMDSZ-támogatással elért Brüsszelben. Ezt az újságírócsoport tagjai közül többen is (Gazda Árpád a Krónika, Dénes László a Reggeli Újság, Ferenc Csaba, a Háromszék, Szondy Zoltán a Hargita Népe, jómagam az Erdélyi Napló munkatársaként) évek óta hangoztatjuk.
Az RMDSZ három brüsszeli megfigyelőjének tevékenységére sem tért ki senki részletesen, mindössze annyi hangzott el, jó volna, ha az újságírók maguk néznének utána, milyen volt az elmúlt években az RMDSZ-lobbi. Illetve miért nem állt ki e három képviselő a különböző bizottsági üléseken a romániai magyar ügy mellett? Azt Markó Béla expozéiból tudhatjuk, hogy az RMDSZ-nek mindennél fontosabb Románia európai uniós csatlakozása. Ezt a célt azonban az évek során nem egyeztették össze a romániai magyarság követeléseinek érvényesítésével. Ma már tudjuk, hova vezetett a bukaresti gyökerű RMDSZ-cél-kitűzés: sem erdélyi magyar állami egyetem, sem autonómia nincs a láthatáron, miközben Románia besétál az Európai Unióba.
Ha úgy tetszik, Brüsszelben jó ideje tűzoltómunka folyik a romániai magyarság ügyében. Kiderült: a magyar diplomáciára számítani nem lehet, Magyarország kormánya, külügyminisztere az Európa Tanácsban nem képviseli a határon túli magyarság ügyét. Egyetlen reménységünk az a néhány magyar EP-képviselő maradt, akik az egyre erősödő és közismerten szemtelen román diplomácia és mindenféle egyéb lobbi ellenében próbálják érdekeinket képviselni, változó sikerrel.
Erről a lehetséges lobbiról szólt több előadás és az ebéd közbeni szabad beszélgetés is. E romániai magyar lobbinak kétségtelenül a kolozsvári születésű jogász, Gál Kinga a vezéregyénisége. Egymaga próbálja háromszemélyes intézményével pótolni a hiányzó erdélyi magyar civil szervezeti hátteret, azt a lobbit, amely szervezetten, brüsszeli hivatalként kellene hogy felhívja a figyelmet a romániai magyarság valós helyzetére. E feladatot kellett volna ellátnia az RMDSZ-nek, hiszen neki lehetne a legnagyobb szava ügyünkben. Mutatja ezt az erdélyi küldöttség esete is, amelyben ott volt Sógor Csaba szenátor idén Brüsszelben. Vendéglátóik valamennyi résztvevőt meghallgatták, azonban csak Sógor Csaba beszámolója alatt kezdtek el jegyzetelni. Ő képviselte ugyanis a romániai magyarság megválasztott érdekvédelmi szervezetét, az RMDSZ-t.
Gál Kinga bizakodó: szerinte az RMDSZ és ellenzéke között most megindult párbeszédnek jótékony hatása lehet, a brüsszeli lobbimunkát az eddiginél szervezettebben, nagyobb összefogással kell folytatni. Összefogásból és profizmusból különben a románoktól tanulhatnánk, mondta vendéglátónk, miközben gyakori ellenfeleinek kiváló nyelvtudását és hallatlan lobbitevékenységét ecsetelte.
Brüsszeli tartózkodásunk különben nem volt izgalommentes. A közbiztonsággal hadilábon álló fővárosban vasárnap este, főtéri barangolásuk idején két kollégánkat agyba-főbe verték, értékeiket, irataikat elrabolták. Brüsszel tehát nem az az idillikus európai város (sem lakosságát, sem felemás, rendezetlen építészetét tekintve), ahol legjobban érzi magát az ember. Mégis igen fontos hely valamennyi tagállam, illetve kisebbség, nemzeti közösség számára is, ha bármit el szeretne érni tartós fejlődése szempontjából.
Nekünk, erdélyi magyaroknak is meg kell tanulnunk otthonosan mozogni Brüsszelben.

Makkay József

Fel a tartalomhoz

Hirek

Hírek

Kedd

Dánia ratifikálta Románia és Bulgária európai uniós csatlakozási szerződését. A dán törvényhozók 97 igen, 2 nem szavazattal és 15 tartózkodással fogadták el a dokumentumot. Dánia egyike volt azoknak az országoknak, amelyek csak a szeptember 26-i országjelentések bemutatása után bocsátották parlamenti vitára a két ország csatlakozási szerződését.

Szerda

Azok a gazdálkodók, akik hitelre vásárolnak mezőgazdasági gépeket és állatokat, akár 50 százalékos állami támogatásban is részesülhetnek – döntötte el a kormány. Mezőgazdasági gépek vásárlása esetén az igénylők 25 százalékos támogatást kapnak a hitel törlesztésekor.
*
A kormány elfogadta a pedagógusok béremelési követelését – jelentette be Sebastian Vlădescu pénzügy- és Mihail Hărdău tanügyminiszter. A kabinet a 2007-es költségvetés módosításával a tanügynek szánt 420 millió lejes befektetési részből átutalta a kellő összeget a pedagógusok fizetésalapjába. A tanárok érdekképviselete szerint a kormány mai döntése az első lépés a nagyobb bérek felé. Ennek ellenére folytatják tiltakozó megmozdulásaikat, mert vannak még olyan gondok, amelyekre egyelőre nem találtak megoldást – tájékoztat a Mediafax hírügynökség.
*
A magyar történelmi egyházak és az ortodox egyház felháborodását is kiváltotta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) azon javaslata, hogy az oktatási minisztériumnak egységes szabályrendszert kell kidolgoznia a vallási szimbólumok iskolai használatáról. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke elmondta: javasolták, hogy a minisztérium csak a vallásórák számára elkülönített termekben vagy kizárólag az adott órákon engedélyezze a különféle szimbólumok – ikonok, keresztek, emblémák – használatát. A CNCD 15 napon belül kidolgozza és közzéteszi a határozattervezet végleges változatát és alkalmazási módszerét, amely a megjelenésétől számított 30 napon belül közigazgatási bíróságon megtámadható. Az oktatásügyi minisztérium közleményben reagált a döntésre: a tárca a határozat jelentőségére hivatkozva a parlament oktatásügyi bizottságai elé kívánja bocsátani a határozattervezetet. A kérdés azután került a CNCD asztalára, hogy Emil Moise Buzău megyei filozófiatanár kérte, távolítsák el a közoktatási intézményekből a vallási szimbólumokat, mivel az ilyesmi diszkriminatív más felekezetű vagy pedig nem keresztény személyekre nézve – írja a Krónika.
*
A kormány elfogadta a Román Posta átszervezésében részt vevő konzultáns céggel esedékes szerződést. A Távközlési és Informatikai Minisztérium a Roland Berger Strategy Consultantsot választotta ki tanácsadónak az átszervezésben, a folyamat Nagy Zsolt tárcavezető szerint felkészülés az intézmény magánosítására.

Csütörtök

Kompromisszumos módosító javaslat előterjesztéséről született elvi döntés a Moscovici-jelentés európai parlamenti külügyi bizottsági vitáján. A jelentésben tételesen szerepel majd a kisebbségi törvény, a restitúció, a szubszidiaritás és a felsőoktatás kérdése is – tájékoztatta a Nyugati Jelent Moldován Árpád Zsolt, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) civil szervezet romániai képviselője. Azt is közölte, a HHRF érveit a bizottsági vitán Jan Marius Wiersma és Francisco Millan Mon közvetítette, de a javaslat mellett foglalt állást Szent-Iványi István és Tabajdi Csaba is. „A frakciókon belüli egyeztetések azt mutatják, hogy a módosításokkal megtűzdelt Moscovici-jelentés jó lesz a magyar kisebbség szempontjából” – fűzte hozzá Moldován. A Moscovici-jelentéshez 36 módosító javaslatot tárgyalt meg az EP külügyi bizottsága, ezek egy része a megkezdett reformok folytatását javasolja a román hatóságoknak.
*
A Sepsi széki MPSZ elnöke a székelyföldi románoknak azt javasolta, hogy nemzeti identitásuk megőrzése érdekében kérjék a kulturális autonómiát. Gazda Zoltán „hasztalannak és felháborítónak” tartja a Ko-vászna és Hargita megyei románok Fóruma által szervezett marosfői találkozót. A politikus sajtótájékoztatón fejtette ki: a Kovászna és Hargita megyei románoknak az elmúlt hét végén Marosfőn összegyűlt képviselői nem tettek egyebet, mint „hamis állításaikkal kürtölték tele a hazát. Hazudtak, félretájékoztattak, irredentizmussal, szeparatizmussal, revizionizmussal riogattak”. Az MPSZ Sepsi széki elnöke szerint a mindenkori román kormány nem tett egyebet, mint hogy szándékosan visszafejlesztette a Székelyföldet, és ennek a románok is tudatában vannak, hiszen országos szinten e két megye lakói keresnek a legkevesebbet. Rámutatott, hogy e helyzet megváltoztatása érdekében van szükség Székelyföld autonómiájára. Másfelől Gazda kijelentette, hogy „ami saját kultúrájuk, történelmük féltését illeti, jogos az aggódás, éppen ezért kellene szorgalmaznia a székelyföldi románságnak a kulturális autonómiájuk megvalósítását, mert ez megoldást jelenthet nemzeti identitásuk megőrzésére”.
*
Földrengés volt Nagybánya és Szatmárnémeti térségében. A Richter-skála szerinti 5,5-es fokozatú földmozgás epicentruma Szlovákia és Ukrajna határán volt, Romániában 4-es erősséget jegyeztek. Gheorghe Mărmu-reanu, az Országos Geofizikai Intézet (ING) igazgatója szerint nem zárhatók ki a kisebb utórezgések. A földmozgásnak nincsenek sérültjei, nem okozott kárt az épületekben sem, az ijedelem pedig annak tulajdonítható, hogy a nagybányaiak szerencsére nincsenek hozzászokva az ilyen jelenségekhez. (Szabadság)

Hétvége

Mintegy kétezren vettek részt a Fidesz rendkívüli kongresszusán, amelynek legfőbb feladata az volt, hogy a párt belső felépítését hozzáigazítsa az októberi elsöprő választási győzelemhez. A tanácskozáson az 1816 meghívott küldöttből 1053-an jelentek meg, de a párt XXI. kongresszusa így is határozatképes volt. A résztvevők kezdetnek egyperces néma felállással adóztak a nemrégiben elhunyt Puskás Ferenc emlékének. Kora délutáni beszédében Orbán Viktor kijelentette, a szocialisták nem kerülhetik el a felelősségre vonást. A pártelnök a Fidesz soron következő feladatai között megemlítette, hogy ismételten leplezzék le a szocialisták újabb és újabb hazugságait. Az ellenzéki párt elnöke szerint az ország reformjára valóban szükség van, de a kormány nem alkalmas véghezvitelére. A megszorítások nem vezetnek eredményre, a Fidesznek meg kell mutatnia, hogy létezik másik út is. A pártelnök történelmi győzelemnek minősítette az önkormányzati választáson elért eredményt, melynek nyomán szerinte nemcsak vidéken, hanem Budapesten is a legnagyobb párt lett a Fidesz.
A vezetőség szerint a nagyarányú önkormányzati győzelemnek a párt döntéshozatali rendjében, struktúrájában is meg kell mutatkoznia. Ezért van szükség az Önkormányzati Képviselők Fórumára, amely a párthatározatok előkészítésében, a koordinációban játszik majd jelentős szerepet. A testület létrejöttét a kongresszusi küldöttek egységesen szavazták meg. A fórum az önkormányzati képviselők országos választókerületi és regionális gyűléséből, az önkormányzati tanácsból és annak elnökségéből áll. A gyűlés vezetői tisztét a pártszövetség elnöke, azaz Orbán Viktor tölti be. A Fidesz egyébként mintegy hatezer önkormányzati képviselővel bír az ország önkormányzataiban, övék a megyei jogú városok többsége, valamint szinte az összes megyei önkormányzat.
A kongresszuson felszólalt még Bugár Béla, ő a magyarországi pártok összefogását sürgette nemzetpolitikai kérdésekben.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője nyitóbeszédében a magyar politika nemkívánatos személyének minősítette a miniszterelnököt. Navracsics Tibor megismételte, hogy a szocialistáknak szervezett és nyílt politikai hazugsággal sikerült kormányon maradniuk, és szerinte egy demokráciában elképzelhetetlen lenne, hogy ezek után a kormányfő hivatalban maradjon, tájékoztat a Magyar Rádió.

Fel a tartalomhoz

Ady Endre összefogásra intő példája

A „lápi víziótól” merőben eltérő, kora őszre emlékeztető langy melegben sorjáztak a honi meg az országhatárokon túli vendégek az idei érmindszenti Ady-zarándoklaton, melyet immáron 17. alkalommal rendezett meg a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület, ezúttal Lázár János országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely polgármestere fővédnöksége alatt.
Az Értől indult költőóriás születésének 129. évfordulóján ünnepi istentisztelettel emlékeztek. Igét hirdetett Csűry István püspök-helyettes, majd Balla Árpád helyi lelkipásztor köszöntötte a Partiumból, Erdélyből és Magyarországról érkezett résztvevőket. Rövid köszöntőjében Nagy Sándor, a Nagykárolyi Egyházmegye esperese meghirdette: az ide tervezett Ady Központ megvalósításáról semmi szín alatt nem szabad lemondani.
Barabás Zoltán költő, egyházkerületi szóvivő tolmácsolta a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnökétől, Hodossy Gyula költőtől jött üzenetet.
A templomi ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult, majd az egybegyűltek a kúria közelében található Ady-szoborhoz vonultak, ahol Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke köszöntötte a résztvevőket. A diákszavalók megható műsora után jeles közéleti és irodalmi személyiségek emelkedtek szólásra: Todoran Ioan érkávási polgármester, Kovács Zoltán Királyhágó-melléki főgondnok, Érmihályfalva polgármestere.
„A huszadik század nálunk kétségkívül Ady Endrével kezdődött” – kezdte tanáros értekezését dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész, az Illyés Közalapítvány elnöke. „Az összefogás és a kölcsönös türelem sohasem volt magyar erény, történelmünk a tanúja és bizonyítéka annak, hogy a fékevesztett pártküzdelmek milyen szörnyű veszedelmeket szabadítottak rá a nemzetre” – célozgatott átlátszóan a napi politikára a szónok.
Az időközben jócskán felszaporodott hallgatóság lélegzetét visszafojtva hallgatta a nagyváradi, szatmárnémeti és debreceni színművészek versműsorát, majd kisebb-nagyobb csoportokba verődve alkalmi „nyílt irodalomórákon” beszélték meg a látottakat, hallottakat.

Vasadi Julianna

Fel a tartalomhoz

Népszavazás

Néhány héttel ezelőtt minden székelyföldi önkormányzathoz szóló felhívást fogalmazott meg a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága. A felhívásban az állt, hogy minden településen írják ki az autonómiáról szóló helyi népszavazást. Ennek a felhívásnak eleget téve Gyergyócsomafalván a helyi tanács november 16-i ülésén meghozták a referendumról szóló döntést.

„Ön, mint Gyergyócsomafalva község lakója akarja-e, hogy sarkalatos törvényben hozzák létre a Székelyföld Autonóm Területi-Közigazgatási régiót? Továbbá akarja-e, hogy az Ön községe ehhez a régióhoz tartozzon?” – ezekre a kérdésekre kell válaszolniuk a csomafalvi polgároknak, amennyiben a fenti dátumra kiírt népszavazás megszervezése nem ütközik akadályokba. A településen 2004-ben is hasonló referendum megszervezését kezdeményezte a helyi önkormányzat, de ezt a Hargita megyei prefektúra a közigazgatási bíróságon megtámadta, és megnyerte a pert. A mostani határozatot a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére a falu polgármestere terjesztette a testület elé, és a jelenlévő nyolc tanácsos egyöntetűen megszavazta.
Fel vagyunk készülve arra, hogy a prefektúra ismét megtámadja a határozatot, de hogyha hivatalos úton nem sikerül, abban az esetben belső népszavazást szervezünk – mondta el Ambrus A. Árpád, a helyi Székely Tanács elnöke. A referendum kiírását december 17-re tervezik Csomafalván.

Székely Szidónia

Fel a tartalomhoz

Autonomista liberalizmus, SZDSZ-liberalizmus

Autonómiakonferenciát szervez a parlament épületében december 4-én a Liberális Kör nevű RMDSZ-platform és a Román Akadémiai Társaság, jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Eckstein-Kovács Péter.

Az előadássorozat témakörét olyan praktikus kérdések képezik, mint például az, hogy mi lenne az autonómia értelme és haszna mindenki számára, azaz hogyan látják ezt a különböző közéleti szereplők és gondolkodók, közölte az RMDSZ-szenátor. A konferenciára négy előadót hívtak meg: Sorin Ioniţát a Román Akadémiai Társaság részéről, Bakk Miklóst, az EMNT szakértőjét, Izsák Balázst az SZNT, Varga Attilát az RMDSZ részéről. Meghívottak rajtuk kívül: a sajtó, a parlamenti frakciók tagjai és „mindenki, aki érdekelt, Tőkéstől Szász Jenőig”.
Eckstein ismertetett egy „másik decemberi projektet” is, hogy ti. Eörsi Mátyás elűzetése után ismét Kolozsvárra invitált SZDSZ-eseket a politikus. A rendezvény témája: liberális modellek és megoldások az erdélyi magyarságnak a kultúra és oktatás terén járó támogatások ügyében. Erről „budapesti barátaikkal” kidolgoztak egy értekezést, melyet Kolozsváron fognak bemutatni december elején, jelentette be a szenátor, de a meghívottak neveit nem volt hajlandó elárulni.

B. Zs.

Fel a tartalomhoz

autonómia


Vezérhangya

Adventi levél Európából

Idei adventünket megelőző, hihetetlennek tűnő események után próbálom összeszedni gondolataimat, melyeket részben szemtanúként, részben a képernyőre meredve, de elsősorban is lelkem legmélyén vert szét a harmadik magyar köztársaság általam is fenntartott rendőrsége. Ha testemen csattantak volna a kardlapok, talán hamarabb józanodom ki, mint így, az elképzelhetetlen képek és vérlázító bizonyítékok hatása alatt.
Brassó és Csík között az első tükörjégen halad velem a nyári gumikon gördülő naiv anyaországi gépkocsi, olykor átláthatatlan hózáporban. Gondoskodó baráti kéz próbál eljuttatni egy gondoskodó baráti házba, de erre a jelek szerint alig van esély. A cél egyelőre csak halvány, mi több, egyre halványuló távoli remény. Aztán egyszerre úgy fest, hogy mindennek vége. Ott állunk a kocsi mellett félcipőben az éjjeli hóviharban. Érdekes módon nem a rémület telepszik reám, hanem gondolkodni kezdek. Választhattunk volna más időpontot, esetleg más utat, másfajta gumiabroncsot. Rajtunk is múlik a baj, amelybe keveredtünk. Most azonban csoda történik. Roncsot szállító szerelőkocsi és egy kísérő személyautó áll meg mellettünk. Vidám, nyugodt és tagadhatatlanul székely fiatalemberek ugranak ki a kabinból. A december 5-én cserbenhagyott fiataloknak eszük ágában sincs törleszteni. Ja, nyári gumi! Szól az egyikük. Szálljanak ki, szakember vagyok, majd én felviszem a kocsit a tetőre s után ez az ember átkíséri magukat a hegyeken. A sikeres művelet után kedvesen nyújt kezet és szemrehányást sem téve továbbmegy.
Ezek után a minden helyzetben nemzetben gondolkodni kénytelen erdélyi elme már általánosra is vált.
Most, amikor a legcsekélyebb mértékben is lehetetlen a becsületes magyar párbeszéd szintjén megszólítani azokat, akik országunkat e veszedelmes útra vezették, most van itt az ideje magunkba tekinteni. Választhattunk volna-e más útra terelő vezetést, létezett-e számunkra más ösvény, esetleg más eszköz a kényszerűen nehéz meneteléshez? S ha igen, bűnös-e ebben az egész nemzet, vagy sem?
Az utóbbi évek tapasztalata már mindenkit meggyőzhetett arról, hogy a nemzetnek egyik fele részben közönyös, részben pedig tudatlansága, neveltetése vagy ügyesen irányított érdekei miatt vak. A társadalmat tűzzel-vassal atomizáló és önérdekre okító neoliberalizmus a globalizációs fogyasztói gondolkodással települt a fejekbe, s mint a szivacsos agyvelőgyulladás, lassan zabálja fel a tekervényeket.
Na de a másik, a látók tábora mit tesz, s mekkora valójában? Kétségtelenül létezik, hiszen a parlamenti választáson kis különbségekkel vesztő, sőt a hatalmat meg nem rengető egyéb választásokon még többséget alkotni is képes tömeg letagadhatatlan tény. Csak a nyertesek nem akarnak tudni róluk. Illetve nagyon is, ha élő tömeg formájában jelennek meg az utcákon, tereken. A módszert is megtalálták megfélemlítésükre. Nem véletlen, hogy nem a kisebb számú (de a provokáció pillanatáig heteken át békésen szervezett) radikálisok megfélemlítése volt a fő cél. Azokat a békés nagy tömegre – az ország úgynevezett másik felére – kellett ráhajtani és azzal összekeverni, hogy aztán megindulhasson a mindenkit megfélemlítés szörnyű gépezete. A magyar rendőr ugyanazt tette, mint a hodáki lerészegített román. Vakított. A hodáki – durva vagdalkozással – nagy írónkat fosztotta meg fél szeme világától, s utóbb kiderült, életétől is. A magyar rendőr célzott lövéssel dolgozott. Legnagyobb ellensége a magyar kisember volt. Attól egyelőre még jobban félnek megbízói.
Hogy a magyar kisemberek becsületes tömege félelmetes, azt nagyon is értem. Közben azonban a magunkba tekintést gyakorolván arra gondolok, hogy vajon mennyire jelent veszélyt a gonoszra a magyar értelmiségi, a tisztán látni képesek csoportja?
Az értelmiség – a kolbászszegény egy tál lencse reményében – részben bizony eladta magát, közülük sokan még a tudatos árulást is vállalták. Mások viszont egymással vitatkozva, meddő okoskodással töltjük időnket.
Így telnek hát a magyar értelmiség évei, kis és nagy árulások meg önáltatások közepette, az eredménytelenség jegyében. Pedig 48 és 56 szikrái is értelmiségi fejekből pattantak ki s lobbantották lángra a kisemberek folyékony gázzá préselődött keservét. Vagy akkor a nemzet egysége még nem volt ennyire megbontva? Az árokásók akkortájt nem tudtak olyan tökéletes munkát végezni, hogy még az ásást is másokra testálják?
Elgondolkodtató az egykori kommunista elit és a mai posztkommunistának nevezettek közötti különbség is. Akkor mintha több lett volna számukra a látszólag betartandó játékszabály. Mai utódaik – egy úgynevezett rendszerváltás után – olyan erősnek hiszik magukat, hogy nyugodtan hazudják le a napot és a csillagokat is az égről. Azt a vöröset kivéve. Azt ott látta a megveretett utcai járókelő a rendőrőrs szekrényének tetején, mint ereklyét.
Eltelt egy újabb nehéz év és továbbhaladtunk visszafelé. A haza sorsa nemhogy jobbra fordult volna, de már emlegetni is nevetség tárgya. Aki emlegetni merészeli, az magyarkodó megszállott, populista, szélsőjobboldali, vagy amit akartok.
Hova vezet ez az út? Okolható érte csupán a nagyvilág, mely a     globalizációs célok vezérelte Európán keresztül abban érdekelt, hogy olyan kiszolgálói legyenek mindenütt, mint akik nálunk uralkodnak? Vagy ideje ismét és ismét magunkba nézni, kegyetlen őszinteséggel, könnyű álmot nem tűrő igazmondással?
Én azt hiszem, ez utóbbi lehet az egyetlen út a magyar értelmiség előtt, s akkor kiléphet közönyéből, drága áron kialkudott olcsó tespedéséből, ráébredhet felelősségére s arra, hogy a jeges úton haladva az elszórt homokszem is életmentő lehet és elvezethet a közös baráti ház melegébe, eljuttathat a nagy összeölelkezés várva várt pillanatáig.
Gumilövedékek és gumibotok hideg és hazug világában közlekedve azonban nem fog ártani megválasztani a megfelelő gumiabroncsot is. Mert az út még jó ideig jeges lesz, és a hóvihar meg a ködök, ködösítések ideje sem járt még le. A megsemmisítettnek hitt munkásőri páncéltörők mellett a lejárt könnygázgránátok is ott vannak az arzenálban – és hatékonyak!
Remélem, csupán egy ideig! Mert örökérvényű szavatosság nincsen a világon.
Lám az advent – akaratunkon kívül – ismét kettős várakozásban köszönt reánk. A megszülető Megváltó hitének azonban mindkét várakozásunkat könnyűvé kell tennie. A kettő nem miattunk vált mára elválaszthatatlanná. Egész létünk átpolitizálódása sem a mi hibánk.
Legyen hát mindkét várakozásunk erős hittől áthatott és bölcs megoldásokon gondolkodó, karácsony ünnepe pedig csodás erejével törje fel atomizált világunk örökkévalónak képzelt jegeit, hogy új erővel kezdjük el a 2007. esztendőt.

Szász István Tas

Fel a tartalomhoz

Integetünk az autonómiának

Brüsszelben már tudnak rólunk!

Az autonómiára minden erdélyi magyar politikai és civil szervezet igényt tart, a mindenkori román hatalom azonban élesen elutasít minden ilyen irányú törekvést. Sógor Csaba, az RMDSZ Hargita megyei szenátora többször járt már Brüsszelben a székelyföldi autonómia népszerűsítéséért; tőle kérdeztük: ott hogyan ítélik meg ezt a kérdést?

– Ők pontosan ezt kérdezik tőlünk, vagyis hogy mi hogyan ítéljük meg. Az európai politikusok számára roppantul zavaró az, hogy a közelmúltig nem volt egységes, tehát képviselhető álláspontunk. Mostanáig csak az RMDSZ belső ellenzéke hallatta hangját az autonómia ügyében, de most már Markó Béla is erőteljesebben beszél erről az országhatárokon túl. Az uniós képviselők tőlünk, magyar és román politikusoktól várják el ennek a kérdésnek a megoldását. Ők csak támogatni akarják az itteni többség és kisebbség közötti párbeszédet, békés megegyezést. Mást nem is igazán tehetnek. Az elmúlt tizenhat év alatt sokszor érte bírálat Romániát azért, hogy a két nemzetiség egymáshoz való közeledése, finoman szólva, nem volt elég épületes. Itt elég, ha csak a Bolyai egyetem legutóbbi esetével példálózom, amelyről Szabó Károly szenátor kollégám egyébként helyesen kijelentette, Hantz Péter véleménye nem a teljes spektrumot képviseli. Ezt odaát nem értették: akkor most akarnak az erdélyi magyarok önálló állami egyetemet, vagy sem? – kérdezték tőlünk.
– Az autonómia kifejezés mindmáig vörös posztó a román politikum, de az átlagemberek szemében is. Mégis melyek azok a pontjai a tervezetnek, amelyeket ha nehezen is, de a jelenlegi helyzetben el lehetne fogadtatni a kormánnyal?
– Ha nem autonómiának, hanem decentralizációnak neveznénk az előbb-utóbb bekövetkező folyamatot, az a székelyföldieken kívül minden megyét érint, és ezáltal elfogadható. Első látásra is őrültségnek tűnik ugyanis, hogy a megyék beküldik Bukarestbe az adókból befolyó összegeket, ott elosztják, és azután visszaküldik. A románokkal ezen túl semmilyen más kérdésben nem tudunk egyetérteni. Lehet, hogy erdélyi furfanggal valamilyen más szót kellene találnunk az autonómia helyett, mert ettől azonnal begörcsölnek. Nyugati látogatásainkkal, ha mást nem is, de annyit legalább elértünk, hogy egyáltalán tudnak már az erdélyi magyarokról, székelyekről. A területi autonómiától a többségben magyarlakta területek románsága retteg a legjobban. A tévhitek eloszlatásáért az erdélyi magyarságnak kell legyen annyi szellemi és anyagi tőkéje, hogy több olyan román nyelvű ismertetőt adjon ki, amelyből kitűnik: ez nem az ország felbomlásának útja, hanem a békés megoldás logikus feltétele. A nem békés megoldásokról elég, ha csak Koszovóra gondolunk, de még sorolhatnánk. A zsigerből jövő elutasítás mellett meg kell küzdenünk a tizenhat éves román demokrácia vadhajtásaival is. Törekvéseinkkel egyesek szerint elkéstünk, mások úgy vélik, még koraiak, az viszont tény: a párbeszédre most érkezett el az idő.
– A második magyar–román közös(kormány)ülés után Băsescu államfő sietve kijelentette, azért sem lehet szó az amúgy is szegény székely megyék autonómiájáról, mert az a régió teljes anyagi csődjéhez vezetne.
– Az elnök a jól ismert politikai ijesztgetés eszközével élt, ellenpéldaként hadd említsem Dél-Tirolt: sokkal szegényesebb hegyvidék, mint a Székelyföld, és ma Olaszország legfejlettebb tartománya. Az autonómiából fakadó elszegényedés tézise, elnézést a kifejezésért, egyszerűen marhaság. Tizenöt éve azt halljuk, hogy először erősödjünk meg gazdaságilag, és csak azután járjunk külön utakon. De ameddig Bukarestben mondják meg, lehet-e Coca Cola kirendeltség Kovászna megyében vagy sem, ez is lehetetlenség. A székely megyék nyomorúságáról központilag gerjesztett legendákat tíz évvel ezelőtt számadatokkal cáfolta két akkori képviselőnk (Birtalan Ákos és Ráduly Róbert): a költségvetési hiány az idetelepített csendőrlaktanyák és ortodox kolostorok, román iskolák építtetéséből fakadt. Szenátusbeli román kollégáimnak mindig azt mondom: hagyjatok elszegényedni, tökéletlen román nyelvtudásunk miatt elbutulni, mert ha nekünk ez kell, ezzel fogunk élni. Persze, ha továbbra sem hagy alább a belső, indián törzsekéhez hasonlítható székelyföldi hatalomháború, valószínűleg a tálcán átnyújtott autonómia tényleg elszegényítene. Ezért kell összetartanunk.
– Románia úgy áll az EU küszöbén, hogy akkor is átesik már rajta, ha nem akar. A belépéssel az RMDSZ valószínűleg elveszti utolsó aduját, távozhat a külföldieknek szánt bolt kirakatából és a hatalomból, nem lesznek kényszerítő eszközei. Nem késett-e meg mégis a korábban említett párbeszéd?
– Ez a vonat, sajnos úgy tűnik, valóban elindult, de talán néhány kézipoggyászt még feldobhatunk rá a peronról. Az autonómia nyugati iskolákban nevelkedett szakértői több ízben is felvázolták nekem az önrendelkezés megteremtésének alapfeltételeit: egyik ilyen pillanat a társadalom szerkezetének, a rendszer gyökeres megváltozásának a momentuma; akkor kell és akkor lehet kiharcolni, amikor minden átalakul. Azonban a keleti diktatúrák mellett a nyugati berendezkedésű demokráciákban is létrejöhet az autonómia. A román politikusok arra hivatkoznak, hogy az erdélyi magyarok esete egyedi, nincs rá alkalmazható európai modell, s ennek hiányában továbbra is a nemzetállam belügyének tekintik a kérdést. Mivel azonban az unió szerkezete, működése is állandó változásokon megy keresztül, bízom benne, előbb-utóbb megtaláljuk a nekünk megfelelő megoldást. Hátradőlni már az itthoni parlamentben sem lehet: a nagy-romániások a költségvetési vitában már a kisebbségi törvényt is el akarták vetni mondván, minek, úgyis bent vagyunk az unióban. És lám, utolsó pillanatban a külügyi bizottságban mégis becsempésztük módosító indítványainkat. Ez az EU-ban is így fog működni, sőt így működik. Legutóbb Dél-Tirolban vettem részt kisebbségügyi konferencián, ahol a leszavazott uniós alkotmányról beszélve a jelenlévők ígéretet tettek, az új dokumentum aláírásáig lobbizni fognak, hogy a kisebbségvédelem is belekerüljön. Vannak tehát kiskapuk, és a kellő összefogással a mi feladatunk az, hogy megtaláljuk őket.
– Az erdélyi magyar politikai elit, széthúzása ellenére, ismét ütközőzónába kerül, hiszen lelkében nyugati, gyakorlatilag azonban a balkáni ügyeskedő diplomácia szekértolója. Az EU-ban meddig lehet középen, fél lábon állni?
– Brüsszelben és Strasbourg-ban a vezető politikusoknak lassan szembesülniük kell azzal, hogy az ortodox világból a görögök mellett hamarosan más népek is a nagypolitika színpadára lépnek: a románok és a bolgárok. Keserű pirula lesz ez azon naiv európai honatyák számára, akik eddig nem ismerték a bizánci politika tájainkon ma is alkalmazott két axiómáját: nem azt teszem, amit mondok, amit pedig teszek, arról nem beszélek. Nekünk magyaroknak ebben a helyzetben, megmaradásunk érdekében, szintén szükségünk lenne egy kis huncutságra.
– A kulturális autonómia elvben nem zavarja Bukarestet, de gyakorlatilag a magyar anyanyelvű diákok továbbra is román nyelven kénytelenek felkészülni több érettségi tantárgyból. A pedagógusok azt is jelezték, a magyar gyerekeket román nyelv és irodalomból más tankönyvekből kellene oktatni. Lesz-e áttörés ilyen szempontból a tanügyben?
– Van előrelépés, és végre mi is megértettük, hogy milyen szóhasználattal éljünk a többségi románokkal szemben. Az ember általában attól fél a legjobban, amit nem ismer, és a regátiak nem ismerik a székelyeket. Legutóbb román kollégáimat kalauzoltam a Székelyföldön, és Udvarhelyen bevittem őket egy pékségbe. Fogadást ajánlottam: ha románul kérnek kenyeret és nem szolgálják ki őket, mindegyiknek fizetek egy milliót. Senki nem állta a tétet. Visszatérve a tanügyre: az évek során rá kellett jönnünk, hogy ha a román nyelv oktatását idegen nyelvként akarjuk a magyar gyerekek számára taníttatni, akkor rögtön sündisznóállásba helyezkednek, ezért a legfrissebb tervezetekben a „különleges nyelv” kifejezés szerepel. Nyilván ezzel is vannak bajok. Nemrég a volt oktatásügyi miniszternek mondtam: ha a gyereke meg szeretne tanulni angolul, németül, franciául stb., akkor nyilván nem angol anyanyelvűeknek szánt angol, franciáknak szánt francia stb. tankönyveket adna a kezébe. Persze, hogy nem – válaszolta. Így vannak a magyar gyerekek is a románnal, mondtam diadalmasan. Az egészen más, mondta ő, mi romániai magyarok román állampolgárok vagyunk, és ezt értsük meg; kötelességünk tudni az állam nyelvét. Hát pillanatnyilag így állunk. E mögött is nyilvánvalóan ideológia és piszkos szándék húzódik, s így kénytelenek vagyunk előremenekülni. Ismétlem: fontos kérdésekben összefogásra van szükség.

Jakab Lőrinc

Fel a tartalomhoz

aktuális


Székelyföldi román összefogás

A székelyföldi románság összefogott a kisebbségi törvény elfogadása és bármely magyar autonómia ellen. Revizionista, irredenta és szeparatista törekvésnek minősítik a székelyföldi magyarság autonómiaigényét román szervezetek. Úgy vélik, veszélyben van az állam és a román nemzet szuverenitása és egysége. A Hargita és Kovászna megyében mintegy 20 százalékban élő románok nevében évek óta tevékenykedő és a románok elnyomatását hangoztató civil fórum a marosfői egykori KISZ-táborba több mint száz román vendéget hívott, köztük önkormányzati képviselőket, politikusokat és három erdélyi ortodox püspököt. A Rompress hírügynökség jelentése szerint a résztvevők többsége arról panaszkodott, hogy Hargita és Kovászna megyében a hivatalnokok kiválasztásánál megkövetelik a magyar nyelv ismeretét is. Szerintük ez etnikai tisztogatás. És az önkormányzati ülések is magyar nyelven zajlanak. Szerintük meg kell erősíteni Székelyföldön a román állam tekintélyét és erre fel is szólították a központi hatóságokat. Véleményüket és más követeléseiket nyilatkozatban foglalták össze, s ezt Bukarestnek, illetve európai intézményeknek is el fogják küldeni. A román Civil Fórum egyik vezetője az autonómiát aberráns, illetve nem európai igénynek minősítette. Szombaton a sepsiszentgyörgyi Háromszék újság idézte egy helybéli demokratapárti képviselő nyilatkozatát, hogy a székelyföldi autonómiatörekvést destabilizáló, irredenta akciónak nevezi a térséget figyelő román hírszerző szolgálat tavalyi jelentése is. Ezt egyébként nemrég elolvashatta a román parlament illetékes szakbizottsága is, tájékoztat a Magyar Rádió.

Fel a tartalomhoz

Úzvölgyben a helyzet változatlan

Bíróság elé kerülhet a Hargita–Bákó megyehatár ügye

Hónapok óta tartó egyeztetések után november 21-én Úz-völgyben helyszínelt az a vegyes bizottság, amelynek a Hargita és a Bákó megyék közötti határvonalat kellett volna módosítania. A moldvaiak elmúlt hónapokban tanúsított magatartása alapján várható volt, hogy nem sikerül közös megegyezésre jutni. Most már csak a jogi lépések maradtak hátra: a Hargita megyei tanács a napokban a közigazgatási bírósághoz fordul. Az ügy sarkalatos pontja az a százhúsz hektáros terület, amelyen a néhai magyar határőrlaktanyákból átalakított diáktábor fekszik, ez néhány évtizeddel korábban „ideiglenesen” Bákó megye igazgatása alá került. A jelenlegi megyehatár módosítása ellen a bákóiak legerősebb ütőkártyája, Borboly Csaba (Hargita megye tanácsának alelnöke) szerint, egy 1998-as keltezésű megállapodás. „Abban az évben, az országos jellegű kezdeményezés keretében, Úzvölgyben is igyekeztek a közigazgatási határvonalat a természetes határok mentén meghúzni. Ebben az esetben a választás az Úz patakára esett, de sajnos az akkori vezetők teljesen figyelmen kívül hagyták a tábort, amely így Bákóhoz, pontosabban Dor-mányfalvához került. És azóta így szerepel az országos kataszteri hivatal okmányaiban” – közölte Borboly. A korábbi hiteles dokumentumok közül csak az 1965-ös törvény alapján meghatározott megyehatárra vonatkozó irat van kéznél. Bár később, 1968-ban ezt módosították, és Úzvölgyet Hargita megyéhez csatolták, az okirat rejtélyes módon eltűnt a kataszteri hivatal irattárából, és másodpéldánya Bákóban is elkallódott a 90-es évek zűrzavarában. November huszonegyedikén a két megye képviseletében a vegyes bizottság mindössze annyiban jutott közös nevezőre, hogy december tizedikéig további okmányokat igyekeznek beszerezni, és akkor újra összeülnek. Mivel a csíkiak ebben csak az időhúzás újabb lehetőségét látják, úgy döntöttek, igazukért inkább a bírósághoz fordulnak. Kezdeményező félként abban reménykednek, hogy az ügyet „hazai pályán” fogják tárgyalni, vagy legrosszabb esetben a marosvásárhelyi táblabíróságon, ami növelheti esélyeiket. Egy közigazgatási per normális körülmények között három hónapig tart, és a meddő egyezkedések után talán végleg tisztázhatja ezt a jogilag is eléggé kusza ügyet.

JL

Fel a tartalomhoz

Nagyváradiak Kenderesen

Az anyaországi Kenderesen tartott megemlékezést november 16-án, Budapest vörös terror alóli felszabadításának emléknapján a Jobbik Magyarországért Mozgalom dunaújvárosi szervezete, valamint a település polgármesteri hivatala.
A Horthy-kastély előtti emlékszobornál jelen volt és beszédet mondott: Lokodi Ferenc Attila nagyváradi HVIM-vezető, valamint több kolozsvári vármegyés.
Az erdélyi magyarok hűségét az is jelzi, hogy még a legkeményebb vaskommunista időkben is megőrizték a kormányzó emlékét – hangoztatta Lokodi. Budapest felszabadításának emléknapján az erdélyi vármegyések nemcsak emlékezni jöttek, hanem azért is, hogy tanúbizonyságot tegyenek arról, hová tartoznak. Budapest ugyanis minden Kárpát-medencében élő és szórványba kényszerült magyar fővárosa – fejtette ki a nagyváradi szónok.

F. T.

Fel a tartalomhoz

mementó


Minden erdőben otthonosan mozgott

Kirk Sanborn Anne Sanborn harmadik fia, Wass Albert egyik dédunokája. 2006-ban Erdélyben ő is részt vett a családi Wass Albert túrán. Kirk lapunknak Papiról, a példaképről beszélt.
Wass-interjúfolyam, 28., befejező rész

– Milyen személyes emlékeket őrzöl Papiról?
– Első tudatos emlékemet nagyapám tanításáról ötéves koromból őrzöm, amikor Georgia állam hegyes vidékén üdültünk. Egy nyári napon kora reggel indultunk túrára Papival, Gézával és két bátyámmal. Akkor tanított meg Papi arra, hogy az erdőben csendben kell közlekedni. „Az erdőben olyan nesztelenül járj, mintha templomban lennél”, mondta, és halkan mutogatta az erdei ösvényeket, amelyek a tájékozódásban segítették. Ő minden erdőben otthonosan mozgott. Emlékszem tanításaira a fákról, a növényekről, az erdő állatairól. Ő a természetben minden élőlényt hasznosnak tartott. Kevés dolog szomorította el jobban, mint mikor valaki kitört egy kis fát vagy állatot kínzott. Papitól tanultam meg halászni és vadászni. A halászat része volt az is, hogy néhány halat visszadobjunk, ha úgy döntöttünk, hogy nem alkalmasak az étkezésre.
– Mesélt a világháborúról is?
– Igen. Egyszer például arról, hogy milyen iszonyatos hangzavar volt a csatatéren. A szörnyű hangok között hallatszott a megsérült vagy haldokló lovak fájdalmas nyerítése. Ezeket a lovakat úgy tanították, hogy mindig gazdájuk parancsára vártak, akiben feltétel nélkül bíztak. A kiszolgáltatott helyzetben azért nyerítettek, mert nem értették, mi történt velük, nem törődik többé velük a gazda, vagy elhagyta őket. Ezzel is rávilágított arra, hogy az állatok iránti felelősség az ember kötelességei közé tartozik.
– Mit tartasz Wass Albert legfontosabb hatásának személyes életére?
– Senkit nem ismertem, aki olyan bölcsen, higgadtan és méltósággal tanított volna az életben, mint Papi. Hálával tartozom neki a sok tanításért, különösen azért, hogy a napról napra való lelkiismereti döntésekben példaképül szolgált egész életemben. Amikor Budapesten és Debrecenben jártam édesanyámmal és Walter Drew-val 2005 februárjában, nagy hatással voltak rám azok az emberek, akik Papit az írásai alapján megismerték és szerették. A velük való beszélgetéskor szintén tudatosodott bennem, hogy milyen többlet lett az életemben a Papival való személyes kapcsolat.
– Egy évvel később Erdélybe is eljutottál…
– Nyáron, amikor másodszor jártam Magyarországon és Erdélybe is ellátogattam, megértettem, miért nem felejtette el Papi soha azt a népet, akik között élt, akikről azt tartotta, hogy emberségük és hazaszeretetük az erősségük. Megértettem, hogy miért harcolt annyira Papi egész élete során a magyarokért. Boldog vagyok, hogy ott járhattam a Papi hegyein. Alig várom, hogy ismét eljussak oda.

Kérdezett: Fábián Tibor
Fordított: Lukácsi Éva

Fel a tartalomhoz

Eligazítás

Nagyon is belülről érzem Wass Albertet. De érdemes még Szerb Antal tétován pontos diagnózisáért visszanyúlni, a két világháború közti helyzet kialakulásának kezdetéig, amikor már meg lehetett állapítani, hogy ami összeáll, az összetartozó írók kollektív akarata. És hogy a rendkívüli körülmények feszültsége meglepő arányban bontotta virágba a tehetségeket; hogy először a líra, aztán a regény műfajával szól, beszél a magyar kultúra egészéhez az erdélyi irodalom, melyben ott motoszkál egykori territoriális különállásának sejtelme, egyre inkább tudata, öntudata, önálló történelme, a Szépmíves Céh alapítását követően pedig nagy inspirálója az egésznek. Axiomatikus az is, hogy a megmaradt, a meghagyott mindig két utat követ: így természetes, hogy van, aki otthon tér magához, szedi össze magát, és van, aki máshol, odakinn, áttelepülve, emigrációban folytatná az egészet. Így történt ez, más mélységben és más-más arányok mentén, a korábbi megrázkódtatások után, és így a negyvenes-negyvenötös, az ötvenhatos vagy a mindmáig ható tengerrengések idején. Az is pontosan követhető, hogy az ellenségesen viszonyuló idegen érdekeken kívül kinek érdeke, hogy azt, ami az egész fejlődése kellene hogy legyen, egyetlen egységes kultúra, irodalom – azt töredezetten végleg felszámolódni segítsen. (Tíz éve sincs, hogy országos szerv vezetője Budapesten nekem tette fel a gügye, jellemző, de hivatalos körökben e percig aktuális kérdést, hogy jól van, én határon túli magyar író vagyok, de ki működtet engem Magyarországon?…) Hogyne gabalyodott volna eme Laokoón-helyzetbe teljes sorsával és lényével Wass Albert, a két világháború közti korszak egyik jelentős, a Mezőséget felvevő „kamerája”. Axióma ugyanis az is, hogy a tehetség egy kamerához hasonlít, mely ha beindul, attól kezdve végig odairányul és vesz. Arra a mellék- (és aránylag mellékes) kérdésre, hogy napjainkban a korábbi teljes tilalomhoz illő ismeretlenséghez képest, ma mennyire ismertebb, népszerűbb Wass Albert, az az egyetlen egyenes válasz, hogy mihelyt egymással versengő kiadók ilyen mértékben terítik a könyvpiacra egy bő évtizede már, népszerűsége és olvasottsága megnőtt. De egy percre se tévesszük szem elől, hogy az első, itthon és bárhol „nyilvános” időszaka hirtelen szakadván meg, a történet második fele fontos tanulságokkal szolgál. Először is: „a történet második fele” nálunk Balassi, Mikes, Jósika óta mindig Rodostókkal terhes. Visszaemlékezései árnyalt, önironikus utalásai alapján: „Erdély szép, gazdag, mindenkinek kell, csak az erdélyiek nem kellenek senkinek.” Wass Albert kapcsán is eszünkben jár az a fénytörés, ugyancsak axiomatikus jelenség, ahogy a népmeséktől a családi legendáriumokig, emlékezetben óriás, öles ősök kis öregemberként kerültek elő. Wass Albert nagy találkozásai az idővel ugyancsak több egymás mögötti kulissza fellebbentése közben gyűlnek tanulságos mutatvánnyá az életpálya és az egymásból kinyíló, csukódó sok könyv kapcsán. Sosem felejti, ahogy egy lekésett találkozó kapcsán nagyapja intette: bármit el lehet lopni és vissza lehet szerezni, adni, csak az időt nem. Legnagyobb konklúziója az egész indulásával ama marosvécsi programhoz tartozó, igazodó írónak éppen ebből bontakozik ki: hogy bizony az időt lopták ki alólunk, ezt a repülőszőnyeget, futószalagot, melyen készült az egész jövő, mely otthon is, kint is elkészült, csak másnak, csak másként, hogy Budapesten ma is van tényező, aki megkérdezheti: ki működteti a Kós Károlyokat, Wass Alberteket az anyaországban. Ebben a mínusz-időben, mialatt Wass is a hold, a múlt túlsó oldalán folytatta a felvételezést. És akkor ki fogságban? ki szabadon? Mert a szálak folyton összeérnek, és eljön a pillanat, amikor humorizálva a menekülő író az erdőben őt körülvevő amerikai katonáknak azt veti oda: ő a magyar Shakespeare. De abban a sávban még frissen vele megy a pillanat, amikor az erdélyi irodalom belső falára kicsapódik félig idegen nyelven, mintha delíriumban valami, hogy FUNTINELI BOSZORKÁNY, hogy IRISORAI SZARVAS… És egyáltalán: Wass Albert nagy termékenységének láttára majd Amerikában, négyzetkilométerek és évtizedek bősége mellett az a vegytiszta romantika, hogy nagy erdőségek közepén él, csücsül, beilleszkedik és hazavágyik egy erdélyi gróf. Hát nem maga a vegytiszta romantika lenne, ha nem az őstengerek olvadt tragikumába merülne le, a végső aktusig, gesztusig a történet második fele? Wass Albert Szent Lászlótól, de Anonymustól leszármazó története ezekre a (helyesen feltett) kérdésekre mind tartalmazza a szabatos válaszokat, melyek se a lóverseny, se a marketingelvek, reklámfogások szerint faggatva nem megválaszolhatók. Ennek a legbelül hordozott, érzett Wass Albertnek a körvonalai mások, mint az összes kivetült körülmény árnyéka. Ezért világíthat.

Lászlóffy Aladár
(Magyar Szemle)

Fel a tartalomhoz

Végszó a Wass-interjúfolyamhoz

Két év után, a 28. interjúval lezárul Wass Albertről készült interjúsorozatunk. Az elején még csak néhány beszélgetésre gondoltunk. De rájöttünk, sok olyan személyiség van köztünk, akit érdemes megszólaltatni Wass Albert életéről és írásművészetéről.
Hogy egyáltalán miért kezdtünk bele? Mert ellensúlyozni kívántuk azokat a rosszindulatból eredő, legtöbbször minden tárgyi tudást nélkülöző Wass-ellenes publikációkat, amelyek még manapság is megjelennek Erdélyben és Magyarországon.
Illesse köszönet az interjúalanyokon kívül Lukácsi Éva református lelkipásztort, aki lelkesedésével, információival, fordításával, tenni akarásával segítette munkánkat. Oroszlánrésze volt abban, hogy a 28 interjú elkészült. Sőt, ha rajta múlt volna, továbbiak is lennének. Mert lenne még interjúalany bőven. Sok olyan személyiség neve, elérhetősége szerepel jegyzeteinkben, akiket érdemes lett volna megszólaltatni Wass Albert felől. Talán adódik még rá alkalom…
Kevesen voltak azok, akik nem éltek a lehetőséggel, akik elhárították megkeresésünket. A többség örömmel válaszolt. S végül – bár talán furcsának tűnhet, de – illesse köszönet azokat is, akik rosszindulattal követték munkánkat. Ez is ösztökélt bennünket a sorozat folytatására, arra, hogy ne hagyjuk abba idejekorán. Wass körül évek óta kiadók csatája dúl. Mi pedig voltunk olyan naivak, hogy azt hittük, ha előítélettől mentesen, korrekt szakmai eljárással megkérdezzük mindkét felet – elsősorban persze nem a vitájukról, hanem – az íróról, nem teszünk vele rosszat. Érzésünk szerint nem is tettünk. Mégis kaptunk fejünkre hideget-meleget. De ez már az ő dolguk. A mi sorozatunk Wass Albertről szólt. Nem egyik vagy másik kiadóról, nem kiadói jogokról és pereskedésekről.
Menet közben felvetődött az is, jelentessük meg kötetben a beszélgetéseket. Erről még nincs végleges döntés, miként kiadó sincs. De csak egyelőre, hiszen szakmai körökből érkezett jelzések szerint kuriózum lesz a könyvpiacon a Wass-beszélgetések megjelentetése. Tehát várhatóan jövőre már egységes kötetté áll össze a 28 beszélgetés.
Végezetül álljon itt a 28 név, az interjúalanyoké, akik megszólaltak lapunk Wass-sorozatában: Szakács István Péter, Wass Géza, Czegei Wass Daniel, Takaró Mihály, Suzanne Sanborn Roberts, Káli Király István, Wass Endre, Bartha József, Lukácsi Éva, Haklik Norbert, Soós Sándor, Anne Atzél Sanborn, Turcsány Péter, Vekov Károly, Wass Huba, Adamikné Jászó Anna, Szücsné Harkó Enikő, Várdy Béla, Balázs Ildikó, Teleki Csaba, Simó József, Walter Drew Sanborn, Szabó László, Jack Sanborn, Kirk Sanborn, Ryosuke Eto, Wass-Mike Sanborn, Holló Ádám, Emel Dev.

Fábián Tibor

Fel a tartalomhoz

"Olvastad a csészét?"

Kötetbe foglalt cikksorozat Adyról

Bő két éve azzal az ötlettel keresett meg Tüzes Bálint, hogy indítana egy cikksorozatot, melynek az lenne a címe: Egy csésze kávé Tóth Jánossal a Müllerájban – kezdte könyvismertetőjét Dénes László, a Reggeli Újság fő-szerkesztője szerda délután a nagyváradi Ady Múzeumban. A Forrongó századelő címet viselő kötet bemutatóján zsúfolásig megtelt a még ma is jobbára Müllerájként ismert épület, a régi Széchenyi téren.
A cikksorozat kis portrékkal idézte meg a századelő hangulatát, Ady váradi korszakát, a költőét, akinek legalább olyan rangú volt a publicisztikája, mint a költészete – folytatta a napilap vezetője a rendezvényen, amelyet stílszerűen a költő születésének 129. évfordulójára időzítettek. Tüzesben már ekkor megvolt a „hátsó szándék”, hogy az összeálló anyagot megrostálva, megszerkesztve kötetbe foglalva kiadja. Az előszó Pataki István nevéhez fűződik, a kötet pedig a váradi Europrint kiadó gondozásában jelent meg. Az igényes tervezés Holló Barnát dicséri.
A kezdeményező Bálint volt – emlékezett a cikksorozat indulására Tóth János muzeológus, aki immár három évtizede őre, vezetője a nagyváradi Ady múzeumnak. A szakember végig szkeptikus volt, nem tudta, mekkora érdeklődésre számíthat a sorozat. De aztán jöttek a pozitív visszajelzések…
Ő nem hitt benne, én igen – vette fel a beszélgetés fonalát Tüzes Bálint, aki „kihegedülte” Tóth Jánosból ezt a kötetet.
Molnár Júlia és Szentmiklósi József szavalatai után dedikálták a szerzők a kötetet.
Minden szombat délelőtt 11-kor csengett a telefon – mesélte lapunknak nevetve Pataki István, az előszó szerzője. – Tudtam, hogy Bálint hív, mindig ugyanazt kérdezte: „Olvastad a csészét?”

F. T.

Fel a tartalomhoz

számonkérés


Gál Kinga számonkérés lehetőségeiről

Románia nem bújhat ki a kisebbségi kérdés rendezése alól

Románia európai uniós csatlakozása az utolsó fázisba jutott. Az Európai Parlament külügyi bizottságának a csatlakozás előtti utolsó, Romániáról szóló jelentését a külügyi bizottság vitatta meg. A besszarábiai származású Pier Moscovici jelentéstevő az eredeti szövegben mesterien kikerülte a kisebbségi ügyek területén lévő kényes kérdéseket. A magyar képviselők révén ezek utólag mégis bekerültek a jelentés szövegébe, illetve egy részük a bizottsági viták után is benne maradt. Erről kérdeztem Gál Kingát, a Fidesz néppárti képviselőjét.

– A Moscivici-jelentéshez elfogadott módosító javaslatok előrelépésnek tekint-hetőek, hiszen bennük kiemelten szerepelnek a romániai magyar nemzeti közösség gondjai. A jelentés felhívja a román hatóságok figyelmét arra, hogy tartsák szem előtt a magyar közösség elvárásait – ez a jelentés egyik fontos kitétele. A magyar közösség ügye nevén nevezve szerepel a jelentésben, ami ismételt megerősítése annak, hogy az Európai Parlament a kérdéssel igenis foglalkozik, és komolyan veszi. A jelentésben megjelennek mindazok a gondok, amelyeket a magyar közösség az évek során megfogalmazott: az egyházi ingatlanok restitúciójának kérdése, az önálló romániai magyar felsőoktatás és az ahhoz szükséges anyagi alapok előteremtése, valamint a romániai magyarság követeléseinek rendezése a szubszidiaritás és a kulturális önkormányzatiság elvei szerint. Ez utóbbi szerepelt már a legutolsó európai parlamenti határozatban is.
– A Bel- és Igazságügyi Bizottság tagjaként ön személyesen is megfogalmazott egy véleményt a romániai magyarság jogainak védelmében. Lesz-e ennek a folyamatnak folytatása?
– A Bel- és Igazságügyi Bizottságban megfogalmazódott vélemény a Moscovici-féle külügyi bizottsági jelentéshez, illetve Románia csatlakozásának egészéhez készült, ennek én voltam a jelentéstevője. Itt keményebb a hangvétel, és részletesebb az a követelés is, hogy a kisebbségek reális elvárásaihoz igazítva fogadják el a kisebbségi törvényt. Nevesítve szerepel a felsőoktatás kérdése, a szubszidiaritás, a kulturális önkormányzatiság, valamint az adminisztratív önkormányzatiság etnikai alapon történő alapelveinek együttes kezelése. Mindez számottevő előrelépés. Figyelembe veendő, hogy 2007 januárjától Románia már nem a külügyi bizottság megítélése alá esik, hanem a bel- és igazságügyi bizottság foglalkozik a tagállamok belső kérdéseivel, amelyek az emberi jogokat, a kisebbségi jogokat, a gyerekjogokat, az igazságszolgáltatás reformját érintik (és ezek egy részét az Európai Bizottság jelentésében kiemelten kezeli), s ezekre a bizottság vissza fog térni. Nyilvánvaló, hogy a csatlakozás után is ezek a gondok valamiképpen napirenden maradnak.
– Volt-e már arra precedens, hogy az előzőleg fölvett tíz új tagállamtól számon kérték volna emberi vagy kisebbségi jogok megsértését?
– A tagállamokban jelentkező gondokra ez a bizottság illetékes, arra azonban nem volt példa, hogy a csatlakozás után általános ellenőrzésnek, megfigyelésnek vetettek volna alá egy újonnan csatlakozott tagállamot a bel- és igazságügyi bizottság vagy éppen a parlament ré-széről. Most más a helyzet: az Európai Bizottság őszi jelentésében tételesen szerepel, hogy a korrupcióellenes küzdelem területén további megfigyelést írnak elő. A parlament kérte az Európai Bizottságtól, hogy az ezzel kapcsolatos fejleményekről tájékoztassa, illetve együtt hozzák meg a következő döntéseket. Előreláthatóan az Európai Bizottság, az igazságszolgáltatás további reformja mellett, a kisebbségi kérdésekkel is foglalkozik, ha ezek nem alakulnak megnyugtatóan.
– Milyen szankciókat léptethet életbe Brüsszel, ha Románia a felvetett kérdéseket továbbra sem oldja meg?
– A csatlakozási szerződésben, illetve az Európai Bizottság őszi jelentésében fel van sorolva az a néhány terület, amelyen lényeges változást várnak az európai fórumok, különben ellenlépésekre lehet számítani. Egyik ilyen terület az igazságszolgáltatás, itt a szankció az lehetne, ha nem ismernék el a romániai bíróságok által hozott döntéseket. Nyilván vizsgálni fogják, hogy mi történik a reformok területén, utána a bizottság egy újabb jelentésében visszatér az ügyre. Bevezetheti a büntetéseket is. Más területen a szankciók más jellegűek. A gazdasági vagy élelmiszerbiztonsági követelmények megszegése esetén bizonyos alapok, pénzek visszatartása lehet a szankció. A büntetések általában a különböző alapok, pénzek visszatartásában állnak.

Makkay József

Fel a tartalomhoz

győztesek és vesztesek


Kónya-Hamar Sándor európai parlamenti megfigyelő, nemsokára képviselő szerint:

Európát újból elrabolták

– Románia 2007. január 1-jétől az Európai Unió tagja lesz. Ön, mint jelenlegi megfigyelő, de nemsokára az Európai Parlament tagja, milyennek látja az EU és Románia kapcsolatát?
– Óriási ziláltságot, káoszt okozott az unióban az alkotmány francia és holland elutasítása. Nem sikerült kialakítani azt a politikai entitást, illetve államgépezeti struktúrát, amely rendszerezné a különböző hatásköröket: a döntéshozást, a jogalkotást és a végrehajtást, ellenőrzést, számonkérést. A parlament megpróbált kialakítani egy olyan demokráciát, amely az uniót a közösségek közösségévé tenné. Ez a folyamat azonban elakadt, pontosabban sikeresen megtorpedózták. A kicsinyes, de máskülönben nagy francia állam állásfoglalása miatt bukott el. Így az unió parlamentjének nincs a jogalkotásban olyan döntéshozó szerepe, amilyen nemzeti értelemben az országok választott törvényhozásának van. Egy átmeneti helyzet áll fenn, amelyben a költségvetésről döntenek és az uniót bővítik. Az utóbbit csak fél szájjal mondják, mert bővítési hatáskörrel nemigen rendelkeznek. A játékszabályokat betartják, őket is meghallgatják, de döntő szerephez az Európai Bizottság jut, amely az alkotmány elfogadása után Európa kormánya kellene legyen. S akkor még mindig ott van az Európa Tanács, az állam- és kormányfők nemzetállamokat képviselő szerve, amely bármilyen döntést elutasíthat, módosíthat. Románia és Bulgária fölvételénél a bizottság megfogalmazta a feltételek teljesítésének állását. Nem kis mértékben amiatt, hogy az RMDSZ kormányon van, úgy tűnt, hogy Románia a politikai, társadalmi és gazdasági reformok tekintetében – beleértve a kisebbségek jogainak rendezését is – jó úton halad.
– Nehéz-e egy-egy elgondolást, ötletet az EU-ban kivitelezni?
– Az első döbbenet számomra az volt, hogy a parlamentnek – nem úgy, mint a jogállamokban – az unióban nincs meghatározó szerepe. Konzultatív jellegű döntéseket – rezolúciót, véleményt, állásfoglalást – hoz, amelyet aztán a nemzetállamok vagy figyelembe vesznek, vagy nem. A döntésnél a súlyos, nyomós érvek, tényezők nem ezek. Kisebbségi ügyben az unió a közösségek közössége kellene hogy legyen, amelyben nem a lélekszám számít, hanem az ide behozott egyéni értékrendszer és hagyomány. Az alkotmány bukásával az unió csak a nemzetállamok közössége maradt és az lesz még jó ideig. Így az uniós demokrácia nem más, mint a különböző nemzetállamok által megszabott piacdemokrácia. Éppen ezért a parlamentnek egyfajta klub jellege van, ahol különböző elgondolásokat meg lehet tárgyalni, lobbizni lehet értük, ki lehet alkudni bizonyos dolgokat, vitatkozni lehet, sőt, meg is lehet szavaztatni és a parlament plénumával el is lehet fogadtatni. A gond utána következik: ki szerez érvényt a határozatoknak, ki kéri számon az esetleges mulasztásokat. Ilyen szerv nincs pillanatnyilag. A hatáskörök metszik egymást. Többnyire mellé- és nem alá- és fölérendeltek. Ennek következtében a politikai reformok megrekednek az ajánlások szintjén, amelyeket vagy elfogadnak, vagy elutasítanak a végrehajtó nemzetállamok kormányai. Az európai birodalom parlamentjének egyetlen kényszerítő eszköze van: a pénz. Ennek kiutalását bizonyos feltételek teljesítéséhez kötik. Más kényszerítő eszköze az uniónak, mint politikai entitásnak, nincs. De a pénzt a közösségek lélekszámától és gazdasági potenciáljától függően különbözőképpen fizetik be. Aki a legnagyobb összeget adja, arra nem minden feltétel kötelező. Például nem minden kötelező Németországra, amit szigorúan megkövetelnek Máltától vagy Ciprustól, de még az olaszoktól is. A németek adják a közös Európának a legtöbb pénzt, ők indították el, a franciákkal együtt, a közös motort, s ez máig meghatározó.
– Románia azonban nem Németország. Kényszeríteni lehet-e például a nemzeti jogok, így az autonómia teljes megadására?
– Valakik ezt még hitték is, amikor a mi közösségünk sorsügyeinek intézését igyekeztek ráerőszakolni az Európa Parlamentre. A piaci érdekek azonban mást követelnek, és Románia uniós szemmel nem olyan fókusz, ahol a kisebbségi ügyek összegyűltek. Nem szólva arról, hogy az EU vezérállamai is sárosak a kisebbségi jogok megadásában, igyekeznek erről nem beszélni, legfeljebb a meglévő modellekre – az Aland szigetektől Dél-Tirolig, de akár a moldáviai gagaúzokig – irányítják a figyelmet. Egységes rendezés hiányzik, hivatkozási alap nincs.
– Tehát Románia belépése után sem várható a kisebbségi jogok terén előrelépés?
– Ha közösségünk nem nyugszik bele ügyeinek rendezetlenségébe és megoldatlanságába, megtalálhatjuk azokat a társadalmi mozgásokat és politikai megnyilatkozásokat, amelyek uniós üggyé tehetik a kisebbségi jogok megadását. A problémák ugyanis ekkor már uniós kérdésekként vetődnek fel, és akkor az EU kénytelen lesz ezeket megoldani.
– Hogyan?
– Ez jó kérdés és a jövő fog rá választ adni. Ha így jó nekik, Románia rendezetlen ügyeivel és a reformok hiányával, akkor legyen arra politikai akaratuk, hogy kemény pénzalapokat fordítanak a megoldásra. Persze mindez időbe telik, és egy hatvan körüli ember a gondok megoldásában aligha reménykedhet.
– Az egyszerű polgár alapkérdése az, hogy jobban fog-e élni az unióban vagy nem?
– Az EU gazdaságpolitikája az uniós globalizáció. Túl azon, hogy egyfajta bosszúálló gondviselés lehet, a versenyszellemre épül és a neoliberális gazdasági tételeket fogadta el. A versenyben pedig mindig vannak győztesek és vesztesek. A neoliberális gazdaságpolitika nagy hiányossága, s szerintem megbocsáthatatlan bűne, hogy nem törődik a vesztesekkel. Márpedig az újonnan csatlakozó, a történelmi kiesés miatt hátránnyal induló, de a polgári világba visszavergődni akaró exkommunista államok – kivéve a sajátos helyzetben lévő Szlovéniát – jelenleg nem versenyképesek. A belső vérzés nagyon veszélyes lehet. Na, ha belső vérzéssel vettek fel államokat az unióba, akkor el kell mielőbb állítani, a betegséget meg kell gyógyítani. A lengyelek, hollandok, angolok ezt eléggé keményen megfogalmazták. Minden új országnak az unióba való felvétele azt is jelenti, hogy a már bent lévő közösségeknek le kell mondaniuk az eddig megszerzett jogok némelyikéről és ezeket át kell adniuk, hiszen az új tagokat is fel kell emelni addig a szintig, ahol versenyezhetnek. Mert ha valaki mindig vesztes, akkor előbb-utóbb lázadni fog, hiszen vagy a verseny szabályai nem jók, vagy az illető csak erre a szerepre predesztinált. Így aztán nem csökkennek, hanem sokasodnak, sőt burjánzanak a gondok az unióban.
– A gondok egy része megoldódhatna, ha az Európai Unió alkotmányát elfogadnák? És lesz-e belátható időn belül közös alkotmány?
– A 2007. január 1-jén induló német elnökségnek feltett szándéka, hogy az alkotmányt elfogadtatja. Ebben segíthet nekik Franciaország megválasztandó új elnökének politikája. Nicholas Sarkozy elgondolása összefonódik a német elképzelésekkel, és remélhetőleg a szocialista jelölt Royal asszony gondolatai sincsenek tőlük távol. Ha nem épül föl az államstruktúra, akkor az EU hátrányba kerül az Amerikával, Távol-Kelettel, Oroszországgal vagy Kínával folytatott gazdasági versenyben. Az Egyesült Államok hirtelen átdobta az európai piacra a kínai árudömpinget és három hónap alatt két százalékról 21-re emelkedett kontinensünkön a kínai áruk aránya. Ma már a fejlett nyugaton is nagyon sokan a jó minőségű és a nyugati termékektől semmiben sem különböző kínai ruhákban járnak, kínai felszereléseket vásárolnak. De a belső piacon is vannak – a neoliberális gazdaságpolitika következtében – visszásságok. Magyarországon például kivágják az északi országokban is kedvelt gyümölcsöt termő almafákat és helyettük a Duna mentén spanyol, olasz almát kínálnak. De eltűnt a holland sajt is, és Németalföldön ma már francia sajtot esznek. Ami az életminőséget jelenti, hát úgy fogunk élni, amilyen a vásárlóerőnk. El kell minél jobban adnunk a munkaerőnket. Káros hatása volt e vonatkozásban annak az államelnöki kijelentésnek, hogy a románok isznak, lopnak, de jó szakemberek. Ilyen típusú szakemberre az uniós országok nem vevők. Az unió vissza nem térítendő kölcsönt adna Romániának a vásárlóerő növeléséhez, de csak akkor, ha megnyitja határait a nyugati termékek előtt. Ez az őstermelők halálát jelenti. Románia meg főleg a mezőgazdaságára és az újraszervezett turizmusra alapozhat. Úgy fogunk tehát élni, amiként a birodalombelieknek tetszeni fog.
– Önnek, mint az Európai Parlament képviselőjének, együtt kell majd működnie mind a magyar, mind a román képviselőkkel. Miként lehetséges ez?
– Előre kell bocsátanom, hogy nem egészen érezzük jól magunkat a néppárti frakcióban. Itt vannak ugyanis a legnacionalistább képviselők. S itt találkozunk a demokrata párti képviselettel, amelyben ott vannak a valahai nagy-romániások és nemzeti egységpártiak, akik állandóan átejteni akarták, akarják nemcsak az Európai Parlament vezetését, hanem bennünket is. Úgy neveztették ki magukat a román küldöttség vezetőinek, hogy itthon erről egyeztetés nem történt. Sajnos az RMDSZ részéről sem érkezett cáfolat, utólag, kárunkra, kellett elrendezni az egészet. A kisebbségi ügyekben – ha végignézünk a kontinensen – a néppárti kormány, parlamenti többség sehol nem hajlandó az általunk igényelt megoldásra. Legutóbb Spanyolországban a szocialista Zapater-kormány engedményeket tett a katalán közösségnek, és ezt Aznar néppárti vezető akarta megtorpedózni. Ez hát a világos helyzet. De szerencsére, szerencsénkre néhány tartózkodáson elbukott az a néppárti elgondolás, hogy a belső terrorizmussal való végleges és teljes leszámolást bízzák rá a nemzeti kormányokra. Tehát ezeknek lehetősége lett volna leszámolni a kisebbségi csoportokkal. Hadd ne gondoljunk bele abba, hogy Erdélyben ez mivel járt volna. Hát ilyen körülmények között kell a frakcióban dolgoznunk. Persze vannak a frakcióban magyarbarát képviselők is, mint például a valahai francia külügyminiszter, Michael Barré. De Alain Lamassoure is folyamatosan mellettünk van, s világosan látja, hogy miként illeszthetők össze a közösségi jövők. És megértjük egymást a ciprusi görögökkel, akik kétségbe vannak esve, hogy Törökország felvétele után mi lesz velük. Félő, hogy – az ógörög mitológiai eset után sokadszor – Európát megint elrabolja valaki. Mindig akadt valaki – Napóleon, Hitler, Sztálin, de mások is –, aki elrabolja, sőt, megerőszakolja. Szegény Bajor Andor írta, hogy Európa minden elrablását túl kellett élni. Most éppen az érdekek diktálta pénzdemokrácia a soros a rablásban. Vagy talán a kínai birodalom. Szerintem az újonnan fölvett országoknak össze kell fogniuk, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a nyugati akaratnak. Ha ez nem sikerül, akkor külön-külön minden állam veszíteni fog. És az unióban oda kell hatniuk, hogy törődjenek a vesztesekkel is. Ne üssék ki, tiporják el végképp a padlóra kerülteket, hanem támogassák, hogy újra talpra állhassanak. Hiába nyújtja felém valaki az öklét, azzal nem foghatok kezet. A kudarcokat pedig nem kell föltétlenül közösségivé tenni. Ami bennünket, magyarokat illet, az otthoni családi gondokat nem kell az unióba kivinnünk, mert ez csak bomlasztást hoz, megoldást nem. Sajnos, az ilyen kitárulkozást a magyarok nagyban űzik. Ezt legutóbb az ötvenhatos megemlékezéskor érezhettem, amely olyan felemássá sikeredett. Egyszerűen nem tudtak együtt ünnepelni, sőt egymást sem tudják elviselni. Nem csoda, hogy „a megint magyar ügyet” már unják kontinens-szerte. Még az uniót is megosztották ebben, közben úgy eladósították az országot, hogy már a léte került veszélybe. Ilyen körülmények között még a reménye is halvány annak, hogy valaha mi is felnövünk, gondjainkat megoldjuk. A magyarországi képviselőkkel nem nehéz, hanem lehetetlen együttműködni, mivel nem beszélnek egymással. Boldog állapot, amikor valami nehéz, hiszen akkor remény van, hogy eredménye is lesz az elvégzett munkának. A magyarországi képviselők a szakadék szélén táncolnak. Hát ilyen helyzetben nehéz valakivel beszélni. Nincs most annak a helye, hogy egymásra mutogassunk: ki hogyan, miként hallgat a parlamentben. Állítom, hogy én nem hallgattam és nem hallgatok. Bár szerintem néha eredményesebb és okosabb nem szólni, mert láttam, hogy a mindenáron való beszéd hisztériának, megszállott kitartásnak tűnik, amit Nyugaton nem vesznek jó néven.
– A román képviselőkkel milyen a kapcsolatuk?
– Az is felemás, mert világos, hogy amikor román ügyről van szó, akkor mindannyian nemzetállami hangokat hallatnak. Ezért lett közös ellenségük például Gál Kinga vagy Tabajdi Csaba, ha pedig a felszólalásaik után elbeszélgetünk velük, akkor mindjárt azt hiszik, hogy tartalmi egyeztetés folyik, pedig csak egyszerűen köszöntünk nekik. Az első „dicséret” számunkra az volt, hogy felelős-ségre akartak vonni, amikor a nemzetiségi törvény bukása után ezt azonnal megtudták az Európai Parlamentben, és mindenfajta képviselők beszédeikben szóltak is róla. Bevallom, akkor tényleg lobbiztunk, volt alkalmunk erről beszélni a képviselőtársainkkal. Az utóbbi időben azonban mind gyakrabban hallhatjuk, hogy „ti kormányon vagytok, oldjátok meg ti magatok a gondjaitokat”. Egyébként ki kell mondanom, hogy kisebbséginek lenni a legnehezebb az unióban. A kisebbségek gondjait senki nem kívánja megoldani, emiatt lehetetlen, hogy a unió a közösségek közösségévé váljék. Így aztán a legnagyobb elismerést egy többségi vádban kellett megtaláltunk, s ez eléggé keserves. Egyébként a románok a maguk részéről felkarolják külföldi nemzettársaikat. Például csendesen szinte a fél Moldovának megadták a román állampolgárságot. Tudjuk, a magyarországi többség miként viselkedett a kettős állampolgárság dolgában, egyáltalán még vitatkozni sem akartak róla. Ez pedig fájdalmas, hiszen nem nagy szólamokra, hanem tettekre van az erdélyi magyarságnak szüksége. És még valamit a román politikáról: gyönyörű fiatal lányokat visznek ki a rendezvényeikre, hogy az élemedett európai képviselők legalább lássanak valami szépet. Észlelhettük, hogy ezek a lányok, például a Néppárt római kongresszusán, miként környékezték meg azokat a politikusokat, akiktől megbízóik kedvező szavazatokat vártak. Persze a néppárti frakciónak is szüksége volt a román demokrata pártra, mert kormánypárt és államfőt adott. Emiatt a római kongresszuson megsérthették még az RMDSZ-t is. A szövetségi elnök azért nem kapott szót, mert megsértve minden alkotmányos kiírást és keretet a kongresszuson megjelent Traian Băsescu, Románia elnöke. És ez számít most, hiszen a Néppárt Európában vesztésre áll. Hans-Gert Pöttering úr pedig díszdoktori címet kapott a Babeş–Bolyai egyetemtől, akinek a képviselői most kiállítást rendeznek a multikulturalitásról, miközben tudjuk, hogy mi a valóság. Őneki is feltűnt Kolozsváron jártakor, hogy az egyetemen nincsenek két- vagy többnyelvű feliratok, de ez számára jelentéktelen problémának tűnt. És tűnik most is, hiszen fekete szemeit villogtatva Boangiu asszony rendezi a kiállítást a multikulturalitásról.

Román Győző

Fel a tartalomhoz

mementó


Horthy Miklós kormányzó megkésett portréja

Magyarországnak – történelme során – három kormányzója volt: Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós. Hunyadi Jánost a nemzet osztatlan elismerését kifejező „törökverő hadvezér” melléknévvel ruházta fel a hálás utókor. Kossuth Lajos neve egybeforrt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc diadalmas és tragikus eseményeivel, a függetlenségért megalkuvás nélkül harcoló politikus, forradalmár és államférfi szimbólumával. Horthy Miklós volt a kormányzók sorában az a „kivételezett” személy, akinek a jellemét, a képességét, az államférfiúi nagyságát, a történelmi szerepét és általában minden egyes tettét (!) meghamisították vagy eltorzították a Kremlből ideirányított, a bolsevik ideológiától elvakult gyászmagyarok és/vagy követőik. Szemellenzős „történészek” hada (Vas Zoltán, Karsai Elek, Szinai Miklós, Gárdos Miklós, Korom Mihály, Pintér István, Ladányi Andor, Pölöskei Ferenc, Himler Márton, Lévai Jenő stb. stb.) – egymást túllicitálva – dobálta a sarat évtizedeken át Horthyra. Hazaárulók, kollaboránsok, gyilkosok vagy félművelt „politikusok” igyekeztek lejáratni Horthyt a nemzet előtt. Jelen tanulmányban – a teljességre való törekvés igénye nélkül – bemutatásra kerül az a kormányzó, akit méltán ruházhatnának fel a HARMADIK HONALAPÍTÓ címmel, aki tiszta lelkiismerettel áll az utókor előtt, aki egy bonyolult hazai és nemzetközi helyzetben, Hunyadihoz és Kossuthhoz hasonlóan, minden erejével a magyar nemzet érdekét szolgálta!

A Horthy család
Horthy Miklós egy kilencgyermekes (hét fiú, két lány) középbirtokos család ötödik gyermekeként született Kenderesen, 1868. június 18-án. Apja (Horthy István) aktív közéleti életet élt, református egyházmegyei gondnok és a főrendiház tagja volt. Édesanyja a háztartást vezette, de a gazdaság irányításában is részt vett. A gyerekek nevelésére és neveltetésére a szülők megkülönböztetett figyelmet fordítottak.
Horthy Miklós elemi iskolai képzése részben magánúton, részben egy debreceni tanintézetben történt, francia nevelő közreműködésével. Gimnáziumi végzettséget egy soproni német nyelvű intézményben szerzett. A magyar tisztikar létrehozását támogató édesapja kívánságára, István és Béla bátyjait követve, Miklós is katonai pályára lépett. 1882-ben felvételizett a Fiumei Császári és Királyi Tengerészeti Akadémiára. Béla bátyja ugyanott 1880-ban – baleset következtében – életét vesztette.

Horthy Miklós, a tengerésztiszt
A négyéves Akadémia elvégzése után – hadapródként – Horthy Miklós volt az első magyar tiszt(jelölt) az osztrák–magyar haditengerészetnél. A tiszti vizsga letételéhez szükséges hároméves szolgálata a Radetzky páncélos fregatton kezdődött, és 1889-től, a vizsga sikeres teljesítése után – öt évig – sorhajózászlósként járta a világ tengereit és óceánjait.
Rendszeresen sportolt, kiváló vívó, céllövő, vitorlázó, teniszező, kerékpározó és lovas volt. Az idegen nyelvek elsajátításában is jeleskedett, beszélt németül, angolul, franciául, olaszul és horvátul. A tengerészeti műszaki bizottság tagjaként (1894–96-ban) Angliába és Németországba küldték a Monarchia számára megrendelt torpedónaszádok átvételére.
A honfoglalás ezredik évfordulójának tiszteletére rendezett hadseregversenyeken bajnokságot nyert vívásban, teniszben, és harmadik lett kerékpározásban.
1897–98-ban másodosztályú sorhajóhadnagyként egy iskolahajó kapitányává nevezték ki. Eredményeit elismerve, gróf Montecuccoli tengernagyhoz, a haditengerészet főparancs-nokához osztották be diplomáciai feladatok ellátására. 1900-ban első osztályú sorhajóhadnaggyá léptették elő, és a pólai (ma pulai) haditengerészeti bázis egyik torpedónaszádjára kapott kapitányi beosztást. Minden szolgálati minősítése „kiváló” volt!

Horthy Miklós családja
Horthy 1901-ben házasságra lépett Purgly Magdával (egy Arad környéki földbirtokos lányával), aki férjének mindenben hűséges támasza és odaadó élettársa lett. Négy gyermekük (két leány és két fiú) közül az első leány (Magda) tizenhat éves korában, skarlátban meghalt, a második leány (Paulette) a tbc áldozata lett (1938-ban), idősebb fiuk (István, a kormányzó-helyettes) repülőszerencsétlenségben hősi halált halt a szovjet fronton (1942. 08. 20.), Miklós fiuk pedig sportbaleset következtében visszamaradt sérülései miatt élete végéig (1993. március 28-án hunyt el) csökkent munkaképességűvé vált.

Horthy pályafutásának főbb állomásai
1901-ben Horthy a Ripper tengernagy parancsnoksága alatt lévő St. Georg csatahajón szolgált, amely 1905-ben a Törökország ellen felvonult nemzetközi flotta vezérhajója lett. A flotta biztosította a Horthy vezetésével partra szállt (Mütiléne és Lemnosz szigeteket birtokba vevő) katonai erőket.
1906-ban Horthy elvégezte a haditengerészeti tüzérségi tanfolyamot, majd 1908-ban letette törzstiszti vizsgáit, és kinevezték a Taurus hadihajó kapitányává. 1909-ben korvettkapitánnyá léptették elő. Még ebben az évben bravúros sportsikert ért el, egy Kenderesen tenyésztett lovával elsőként ért célba a Grand Prix de Bosphore (Boszporuszi Nagydíj) nemzetközi lóversenyen. Az év vége felé Ferenc Józsefhez – a Monarchia uralkodójához – nevezték ki haditengerészeti szárnysegédi beosztásba. Két év múlva fregattkapitánnyá léptették elő.
1912-ben a Monarchia mozgósította haditengerészetét, hogy megakadályozza Szerbia kijutását az Adriai-tengerre. Horthy Miklóst (átmenetileg) a Budapest partvédő páncélos hajóra vezényelték, 1913-ban pedig sorhajókapitánnyá léptették elő. Négyéves szárnysegédi beosztása letelte után István bátyjánál, a Székesfehérváron állomásozó 13. huszárezred parancsnokánál töltötte szabadságát, ott érte a hír, hogy Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét.
A Monarchia 1914. július 27-én elrendelte az általános mozgósítást, másnap pedig a Szerbiának átadott hadüzenettel kitört az első világháború. Horthy a Habsburg cirkálóra, majd a flotta legkorszerűbb páncélos cirkálójára (a Novarára) kapott kapitányi kinevezést.
1915. május 2-án Horthy végrehajtotta az első világháború egyik legbravúrosabb tengeri harctevékenységét: a törököknek lőszert szállító német U-8-as tengeralattjárót a Földközi-tengert ellenőrző francia és angol flotta orra előtt átvontatta az Otrantói-szoroson, lehetővé téve, hogy török kikötőbe jusson. Tettét a német vaskereszttel és a Monarchia érdemkeresztjével honorálták.
1915. május 23-án Horthy a Novarával és négy torpedónaszáddal az olaszok Porto Corsini hadikikötője ellen intézett támadást, megrongálta a kikötő létesítményeit és partvédő ütegeit, majd visszatért Pólába.
Tevékenységét a vaskorona renddel jutalmazták.
1915. december 4-én a Pólából Cattaróba (a mai Kotorba) áthelyezett Novarával (rombolók és torpedónaszádok kíséretében) Horthy megtámadta a San Giovanni di Media kikötőt, lövette létesítményeit, több hajót elsüllyesztett és megrongált.

(Folytatjuk)

Dr. Bokor Imre
(Nemzeti Hírháló)

Fel a tartalomhoz

Tormay Cécile: Bujdosó könyv

Feljegyzések 1918 - 1919-ből 8. rész

Sohase fogom elfelejteni a hirtelen fájdalmas elváltozást Anyám arcán. Ő, aki mindig nyugodtnak tudott látszani, két kezével a halántékához kapott: – Mi lesz velünk… Nem szavak voltak ezek, zokogásból lett az, amit mondott.
Szinte elakadt a lélegzetem, olyan szenvedés volt őt így látnom, akit jóformán sohase láttam sírni. Készületlenül ért a kétségbeesése, és mert nem tudtam semmit se mondani, megcsókoltam a kezét. Aztán sokáig hallgattunk.
– Hogyan történt? – kérdezte végre olyan bágyadt hangon, mintha a hallgatásunk alatt fárasztó, nagy utat tett volna meg.
– Katonák… És odaadtam neki az egyik újságot. Magam a Pesti Hírlapot kezdtem forgatni. Szemem alatt futottak a sorok: – … „Diadalmas forradalom. A Magyar Nemzeti Tanács átvette Magyarország felett az uralmat… Mától fogva a magyar alkotmány nem a régi többé! A király az összes polgári és katonai hatalmat Károlyi rendelkezésére bocsátotta, hogy az országban a rendet fenntartsa.” – Fordítok a lapon: – „A katonai csapatok egymás után csatlakoznak a Nemzeti Tanácshoz. A főváros vezetősége alávetette magát a Nemzeti Tanácsnak. A tőzsde csatlakozott, a vasutasok, a villamoskalauzok…”
„Andrássy Gyula gróf, az utolsó közös külügyminiszter lemondott.”
Összevissza hírek következtek. Bécs: Ausztriában is felborult a rend. Egy Renner nevű szociáldemokrata képviselőt bíztak meg az állami kancellária vezetésével. A külügyminiszter Adler Viktor szociáldemokrata képviselő lett.
Tovább keresgéltem. A Nemzeti Tanácsnak egy proklamációján akadt meg a szemem: … „virágos és vér nélküli forradalmunk örök hálára fogja kötelezni a nemzetet mindazok iránt, akik az újjáteremtő munkában önzetlenül fáradoztak…” A lap végén kezdtem kutatni. Egy kis betűvel szedett hír újból megállította a tekintetemet: „A vezérkar jelentése: A hadsereg főparancsnoksága már október 29-én reggel, parlamenterek útján összeköttetést létesített az olasz hadvezetőséggel…” „Triesztet angol flotta szállta meg…” A király elrendelte, hogy: „A flotta, a tengerészeti intézmények és más, a tengerészet tulajdonát képező dolgok fokozatosan átadassanak a zágrábi, illetve pólai helyi bizottságoknak…”
Az újságoknak minden szava ököllel csapott az ember szeme közé. Gyalázat, szégyen, megaláztatás. És a vereségnek ebben a tébolyító zajlásában, Magyarország összeomlásának ebben a cinikus gyászjelentésében, szembeötlő helyen ott parádézott Károlyi Mihály parancsa: „A Magyar Nemzeti Tanács elrendeli, hogy a nép győzelmének örömére, amely örökre kiirtotta a háborút, öltsön lobogódíszt egész Budapest és minden vidéki város.”
– Förtelem! – Anyám félredobta az újságot: – Olvastad azt a körtáviratot, amelyben nemzeti tanácsuk közli Magyarország népével, hogy Budapesten átvette a hatalmat és… „egyetlen csepp magyar vér sem folyt”? – Károlyinak és társainak nem magyar vér a Tisza István vére!
…Ekkor akadtam rá a Pesti Hírlapban leghátul: „A véres szabadságnak áldozatul esett gróf Tisza István.”
– Úgy eldugták, hogy nem tudtam megtalálni – mondotta Anyám. Fennhangon olvasni kezdtem: „A Hermina-út 35. szám alatti villában, a gyilkosság délelőttjén egy katonatiszt és egy polgári ruhás férfi jelent meg. Bebocsáttatást kértek. Tisza dolgozószobájában fogadta őket.
– Mit óhajtanak? – A civil válaszolt:
– Ön rejtegeti azt a disznó cseh ügyészt, aki a vádat képviseli ellenem?
– Nem rejtegetek senkit sem. – Az idegenek hamarosan eltávoztak… Minden valószínűség szerint csak előzetes kémszemlét tartottak, hogy otthon van-e Tisza, akiről azt híresztelték a városban, hogy nincs Pesten.”
Ezután a gyilkosság részleteinek feltűnően takarékos és rideg leírása következett, melynek minden szavából kiérzett az újságíró óvakodása, nehogy valami módon részvétet és szánalmat ébresszen a boldogtalan, nagy áldozat iránt. A tudósítás szárazon folytatódott: „Napközben a külső Hermina úton, a villa tájékán sűrű tömeg verődött össze. Este egynegyed hét óra tájban nyolc baka átmászott a magas vasrácsos kerítésen és a kert pázsitján át a házhoz lopódzott. A hátulsó ajtón mentek be. A Tisza István őrizetére rendelt csendőröket békésen lefegyverezték és benyomultak a villa halljába. Az inas útjukat állta. A zajra előjött Tisza István, felesége és unokahúga, Almássy Denise grófnő. Tisza kezében revolver volt. A katonák szemrehányásokkal illették: – Öt éve háborúskodunk miattad… Te vagy az oka az ország pusztulásának! – Gazember voltál mindig! – Aztán rákiáltottak, hogy tegye le a revolvert. – Nem teszem le, maguk is fegyverrel jöttek! – Tegye le, kiáltott egy harmincévesnek látszó nyurga szőke ember. – Nem teszem! – Álljanak félre a nők! – Nem állunk. – Tisza néhány lépést hátrált, letette a revolvert. – Na hát mit akarnak?
– Maga az oka a háborúnak!
– Tudom, hogy mi történt, hogy rengeteg vér folyt, de én nem vagyok az oka.
– Négy év óta vagyok katona. Roppant sok család veszett el az ön gazembersége miatt. Lakoljon érte!
– Nem én vagyok az oka!
– Álljanak félre a nők! – Semmi válasz… – Maga hozta ránk ezt a szörnyű vészt, most itt a leszámolás…
Három lövés dördült. Tisza előrebukott a szőnyegen. Két golyó találta, egy a hasába fúródott, a másik a vállába. A harmadik Almássy Denise arcát érte. – Végem van – mondotta Tisza –, ennek így kellett lennie.
A katonák, mialatt áldozatuk haláltusáját vívta, elsiettek. Hogy milyen csapattesthez tartoztak, nem tudják.”
Eddig tartott a Pesti Hírlap tudósítójának a beszámolása. Anyám egy pillanatig megdöbbenve nézett rám, aztán kételkedőn megrázta a fejét: – Valami kimaradt ebből a leírásból. Nagyon valószínűtlenül hangzik. Magyar katonák nem ölnek asszonyok előtt.

(Folytatjuk)

Fel a tartalomhoz

finomvegyes


Finomvegyes

Az idült légúti elzáródás

Egy nemrégen felfedezett kór az idült légúti elzáródás. Sokáig összekeverték az asztmával, az idült hörghuruttal. Az angol nevén Chronic Obstructive Pulmonary Disease-t (COPD) 90%-ban a dohányzás okozza. A cigaretta köztudottan számtalan betegség okozója. Legjobban a tüdő van kitéve káros hatásának. 20 éven keresztül napi egy csomag cigaretta elszívása körülbelül 6-10-szeresére emeli a COPD kockázatát. Emellett a környezeti hatások, légszennyezettség, munkahelyi ártalmak is kiválthatják, mégis a betegek 90%-a a dohányzásnak tulajdoníthatja betegségét. A COPD tulajdonképpen két betegség: az idült hörghurut és a tüdőtágulás együttese, ezek egyszerre támadják meg a légrendszert és akadályozzák a normális légzést. Az idült hörghurut a légutak betegsége, míg tüdőtáguláskor a tüdőhólyagocskák pusztulnak el. Az idült hörghurutban a nyáktermelő mirigyek megszaporodnak, és ezáltal a váladék sűrűbb lesz, és elzárja a légutakat. Innen származik az elzáródásos tüdőbetegség név. Az elzáródás egyenes következménye a kilélegzett levegő akadályoztatása és a tüdő felfújódása. Az elszaporodó baktériumok elpusztítják a tüdőhólyagocskák falait, és vékonyfalú nagy üregek alakulnak ki helyettük. Ezen üregek miatt a tüdőben a gázcsere jóval lanyhább lesz. A tüdő és a légutak előbb leírt elváltozásai okozzák a COPD tüneteit. A beteg által észlelt első tünet rendszerint az ismétlődő köhögés, főleg ébredéskor, a reggeli órákban, fizikai megterhelés alkalmával, pl. lépcsőmászáskor jelentkező fulladás. A megszaporodott és a tüdőben, a légutakban leülepedett váladékot a szervezet köhögéssel próbálja eltávolítani. Ez a betegség kezdeti szakaszában sikerülni is szokott, és a beteg megkönnyebbül. Megszűnik a pangó váladék okozta köhögési inger, a légutak felszabadulnak, könnyebbé válik a légzés. Később a nagy mennyiségű, sűrű, tapadós váladékot a köhögés már nem képes eltávolítani, de az állandó inger által kiváltott köhögés nagyon kimerítő. Ezenkívül nem kerül megfelelő mennyiségű oxigén a szervezetbe, ami viszont fulladásérzetet okoz. A köhögés és a fulladásérzet fokozódhat, a köpet megszaporodik, esetleg gennyessé válik, hőemelkedés vagy láz lép föl, a szívműködés (pulzus) szaporább lesz, esetleg megpuffad a boka, bekövetkezik az ajkak és körmök kékes-lilás elszíne-ződése. Végül szívelégtelenséggel, keringési panaszokkal, máj- és vesebetegséggel is kell számolni, ezek szintén siettetik a beteg halálát. A hirtelen állapotrosszabbodást rendszerint légúti fertőzés okozza, de lehet más oka is. A betegség jellegzetessége a nagyon lassú kialakulás, a tünetek, panaszok csak fokozatosan jelennek meg, de ügyetlen kezelés esetén egyre súlyosbodnak. Az először csak terhelésre jelentkező fulladás egyre kínzóbbá válik. Később már nyugalmi állapotban is észlelhető a légzés akadályoztatása, végül a beteg csak légzést segítő készülékkel jut megfelelő mennyiségű oxigénhez. Ilyenkor a teendők eldöntése az orvos feladata, hirtelen állapotrosszabbodás esetén azonnal orvoshoz kell fordulni, nem szabad halogatni azzal, hogy „majd csak jobban leszek”. Orvosi tanács nélkül soha nem szabad emelni a szokásos gyógyszerek adagját, nem szabad új gyógyszerrel sem próbálkozni orvosi utasítás nélkül. A hirtelen állapotrosszabbodás megfelelő kezeléssel – esetleg néhánynapos kórházi ápolással – rövid idő alatt helyrehozható, de ha a beteg nem kap kellő kezelést, akár végzetes is lehet. A megelőzés a legfontosabb. Ne cigarettázunk, vagy próbáljunk leszokni róla! Igaz, a leszokás új tüdővel sajnos nem ajándékoz meg bennünket, viszont a további károsodás elmarad, a romló folyamat lelassulhat. A kísérő krónikus hörghurut, a reggeli harákolás nagymértékben csökkenhet, sőt gyakran teljesen elmúlik. A tüdő a rugalmasságát általában már nem nyeri vissza, de a dohányzás okozta daganatok kialakulása kevésbé fenyeget.

Minier Csaba

Diókrémes pogácsa

Hozzávalók: Tészta: 20 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 30 dkg liszt, 10 dkg dió, kevés citromhéj reszelve. Töltelék: 8 dkg darált diót tejben megfőzünk kevés rummal, cukorral ízlés szerint.
Elkészítés: A tésztát vékonyra kinyújtjuk, pogácsának kiszaggatjuk, fehérre sütjük. Egyik pogácsát megkenjük lekvárral, másikat töltelékkel, majd összeillesztjük a kettőt. Vaníliás cukorban megforgatjuk.



Viccek

– Hogyan őrzi meg a skót az inkognitóját?
– A hotelben a londínernek borravalót ad.
*
– Mióta tudnak a skótok úszni?
– Amióta bevezették a hídvámot.
*
– Hogyan készült az első rézdrót?
– Az utcán hevert egy rézpénz, és két skót egyszerre hajolt le érte…
*
A skót autóbalesetet szenved, de nem akar elmenni az orvoshoz. Naphosszat csak ül az ágyban, jajgat, végül így szól a felesége:
– Tudod, Greg, mégiscsak el kellene menned az orvoshoz, mert a fejedből kiálló üvegszilánkok végleg tönkreteszik a nagypárnát.
*
Három skót fivér közül az egyik kivándorol az USA-ba. 40 évig él ott, nem ad életjelet magáról, mígnem egy nap levelet ír a testvéreinek, hogy érkezik és jöjjenek ki elé a reptérre. Úgy is történik, de amikor leszáll, látja, hogy mindkét fivérének térdig érő szakálla van.
– Mit jelentsen ez a nagy szakáll?
– Magaddal vitted a borotvát…

A skót iskolában kémiaóra van. A tanár megkérdez egy tanulót:
– Mit gondolsz, ha beledobom ezt a pennyt ebbe a savval teli edénybe, feloldódik?
– Semmi esetre sem – feleli a tanuló.
– Jól van, fiam. És miért nem?
– Mert ha feloldódna, akkor nem tetszene beledobni.
*
Egy angol turista Skóciába akar gyalogolni, de útközben eltéved. Megkérdezi egy paraszttól:
– Megmondaná nekem, kedves bácsika, hol vagyok?
– Persze… Ha ad egy fontot, megmondom.
– Köszönöm, de most már tudom.
*
– Mi a különbség az angol és a skót között, miután levágták a hajukat kopaszra?
– Az angol dicsekszik az új frizurájával, míg a skót eladja a fésűjét.
*
Két skót golfozik, és az egyik a játék hevében véletlenül szájon talál egy nézőt, s ezt azonnal kórházba kell szállítani első-segélyre.
A skótok nem tágítanak a kórház folyosójáról.
– A beteg már jobban van – szól rájuk egy ápolónő –, holnap haza is mehet. Mire várnak még?
– A labdára, amit lenyelt…
*
Két skót fogadott egy pennybe, hogy melyikük tud tovább maradni a víz alatt. Mind a kettő megfulladt.
*
Egy angol és egy skót beszélget a dohányzásról.
– Én pipázom – mondja az angol.
– Én meg szivarozom – így a skót –, mert a pipázás nagyon drága.
– Nem drágább, mint a szivarozás.
– Dehogyisnem! Mert szivarral csak-csak megkínálják az embert, de pipával soha.
*
Két skót beszélget:
– Képzeld, a bátyám most repült haza Kaliforniából.
– És milyen volt az utazás?
– Azt mondta, jó volt, csak nagyon elfáradtak a karjai.
*
A skót bemegy a doktorhoz és azt mondja:
– Doktor úr, szálka ment a nyelvembe.
– Na de hogy történhetett?
– Hát az úgy kezdődött, hogy kiborult a whiskym a padlóra.
*
A skót már tizenöt éve hordja ugyanazt a kalapot. Hosszú töprengés után rászánja magát, hogy vesz egy újat. Bemegy a kalapszalonba és így szól:
– Na, megint itt vagyok!



A dohányzás is butít

A dohányosok eddigi egészségkárosodási listája újabb tételekkel bővül. Egy német tanulmány szerint az évek során a dohányosok szürkeállománya összezsugorodik, ami az emlé-kezőtehetség romlásához és a figyelem lankadásához vezet. A berlini tudósok 22 dohányost és 23 nem-dohányost vizsgáltak.
Háromdimenziós képet készítettek a vizsgált személyek agyáról, és kiderült, hogy a legtöbb idegsejtet tartalmazó és sok agyfunkciót irányító szürkeállomány a dohányosoknál kimutathatóan kisebb.
A kutatók szerint ezzel magyarázható, hogy a dohányosoknak az évek múlásával jobban romlik az emlékezete és figyelmük sem olyan éber, mint nem dohányos társaiké.
A nikotinról korábban is tudták, hogy káros hatással van az agyszövetre. Állatkísérletekben kiderült, a nikotinnal kezelt idegsejtek vékonyabb falúak, mint a többi idegsejt. A mostani csoportkísérlet alapján annyi bizonyos, hogy az agyi funkciók megváltoznak a nikotin hatására, tájékoztat a Hírszerző.



Mezőgazdasági gyakorlat és továbbképzés külföldön

A Gyergyószentmiklósi „Agro-Verde” Szervezet mezőgazdasági gyakorlati lehetőséget, valamint elméleti képzést biztosít 20–30 év közötti szakképzett fiataloknak nyugati fejlett farmgazdaságokon, illetve mezőgazdasági intézményekben.

Programok, feltételek:
Dánia:
12 hónapos Farmgyakorlat
12 hónapos Farmgyakorlat + 5 hónapos Agrármenedzsment képzés
Mezőgazdasági szakos egyetemisták, egyetemet vagy líceumot végzett fiatalok jelentkezhetnek. Fontos a német, de inkább az angol nyelv kommunikatív ismerete.
Hollandia:
6 vagy 12 hónapos Farmgyakorlat + Lehetőség az egyetemi tanulmányok folytatására
Kizárólag tanulmányát megszakító, valamelyik mezőgazdasági ágazaton tanuló egyetemista jelentkezhet, jó angol vagy német nyelvtudással.
Svédország:
6–12 hónapos Farmgyakorlat
Svédországi programunkon olyan képzett gazdák vehetnek részt, akik jól beszélik az angol nyelvet és nem ijednek meg a munkától.
Németország:
12 hónapos Farmgyakorlat
Mezőgazdasági végzettség, hajtási engedély traktorra, valamint jó német nyelvtudás szükséges.
Svájc:
12–18 hónapos Farmgyakorlat + 3 hetes Intenzív szaktanfolyam
Az idéntől azon gazdák vehetnek részt a programon, akik legalább hat hónapos mezőgazdasági tanfolyammal, mezőgazdasági szaklíceummal vagy egyetemmel rendelkeznek. Továbbá igazolniuk kell, hogy itthon két évet gyakorlatoztak mezőgazdasági farmon.
Franciaország:
4–12 hónapos Farmgyakorlat
Kizárólag tanulmányát megszakító, valamelyik mezőgazdasági ágazaton tanuló egyetemista jelentkezhet, jó francia nyelvtudással.
Amerika: Ohioi és Minnesotai Egyetem
12 hónapos Farmgyakorlat + 3 hónapos szakirányú képzés
Angolul folyékonyan beszélő, egyetemet végzett fiatalok jelentkezését várjuk.
Ausztrália:
9–12 hónapos Farmgyakorlat
Jelentkezhetnek angolul jól beszélő, bármilyen szintű mezőgazdasági végzettséggel rendelkező fiatalok.

A jelentkezési aktacsomókat szeptember 25. – november 30. között fogadjuk el előzetes telefonos egyeztetés alapján. A helyek száma korlátozott!
Bővebb információ: Gyergyószentmiklós, Miron Cristea 9/A/10
Tel-Fax: 0266-361.453, Mobil: 0749-160.810

Váradi Czáka Gyöngyvér
programvezető

Fel a tartalomhoz

sport


Quo vadis, magyar foci?

Talán túlzás lenne, ha a magyar foci történetét a Málta előtti és a Málta után korszakra osztanók. Hiszen a magyar válogatott a máltaiak elleni szégyenletes mérkőzés előtt is játszott gyengén, s valószínűleg nem ez volt az utolsó kudarc a válogatott életében. Az azonban biztos, hogy a 2-1-es vereség után még többen kezdtek el azon gondolkodni, hogyan kellene javítani az állapotokon. Számos interjú, riport, felmérés készült, rengeteg vélemény hangzott el arról: mi okozta a magyar labdarúgás halálát, illetve ki lehet-e lábalni a jelenlegi helyzetből.
A továbbiakban néhány címszóban arról írunk, más országokban hogyan fejlődött a sport, milyen a tömegbázisa, de szólunk az utánpótlásképzésről és az infrastruktúráról is.

Tömegbázis
Hollandiában 1,1 millióan futballoznak, s a játékosok csaknem fele 18 éven aluli. Ha ezt összehasonlítjuk a magyar adatokkal, akkor máris világosan látjuk, miért van ennyire mélyen nálunk a labdarúgás. Magyarországon jelenleg 120 ezer játékos rendelkezik versenyengedéllyel, s közülük az utánpótláskorúak száma nem éri el az 50 ezret. Mellettük igen sok az öregfiúk-bajnokságokban játszó futballista, és ez elrémisztő. Az Aranycsapat idejében papíron 200 ezer magyar rúgta a labdát rendszeresen, de a valóságban többen voltak, mert akkoriban 12 éves kor alatt nem lehetett senkit sem leigazolni. Csak még néhány egészen elképesztő adat nagyságrendben Magyarországhoz hasonló országokból: Norvégia 450 ezer, Belgium 415 ezer, Csehország 680 ezer, Svájc 230 ezer, Ausztria 590 ezer igazolt labdarúgóval büszkélkedhet, de még a törpének számító Luxemburg is fel tud mutatni 32 ezret!
Az UEFA szerint a színvonalas labdarúgás egyik feltétele az, hogy a lakosság 5-10 százaléka aktív játékos legyen. Magyarországon alig haladják meg az egy százalékot. Persze ha abból indulunk ki, hogy az országban összesen 200 ezren sportolnak igazoltan, a 120 ezer labdarúgó nem is rossz, de nemzetközi szinten nagyon kevés.

Utánpótlásképzés
A tömegbázis növelése érdekében mindenütt összehangolt, országos utánpótlásprogram működik, amelyet a nemzeti szövetség irányít. Magyarországon a Bozsik-programok lényegében elhaltak. A két nagy támogató, az OTP és a MOL kiszállt, az MLSZ utánpótlásra fordított költsége 330-ról 280 millióra csappant, és ennyiből lehetetlen hatékony rendszert működtetni. Ráadásul az összehangoltságra jellemző, hogy az utóbbi években nem kevesebb mint öt szervezet karolta fel az utánpótlás ügyét, és mindegyik egyedül önmagát tartotta üdvözítőnek, az együttműködésre alig akad példa. Ráadásul egy tehetséges 17-19 éves játékos mintegy 130-140 mérkőzést játszik évente, ötször annyit, mint európai társai, és ez lényegében lehetetlenné teszi a színvonalas képzést.

Szakszerű oktatás
Elég csupán a labdarúgók szakmai felkészültségére, képzettségére gondolni, és máris belátható, itt is lenne még mit tenni. A képzés mintegy másfél évtizedes folyamat, amelynek minden egyes fázisa más és más módszereket igényel. Ismét a holland példára utalva: ott szinte korosztályokként képzik az edzők között a specialistákat, és a kluboknak kötelező ilyen szakemberek alkalmazása. Magyar-országon ugyan kiépült már az UEFA edzőképzési rendszere, ám viták és egyéni torzsalkodások martalékává vált, ráadásul a klubok gyakran nem is képesek megteremteni a minőségi munka feltételeit. Teljes a zűrzavar az edzőképzésben, hol ilyen, hol olyan licencfeltételeknek kell megfelelni, ráadásul a labdarúgók felkészültsége nem a lehető legkorszerűbb szakmai munkáról árulkodik.
Korszerű versenyrendszer
Talán sehol a világon nem szervezték át annyiszor minden szinten a versenyrendszert, mint Magyarországon. Ez azért lényeges, mert egy jól átgondolt, szigorúan szakmai szempontok alapján kidolgozott rendszer alapfeltétele lenne a gyerekek fejlődésének. Nem mindegy, mennyi mérkőzést játszanak és milyen ellenfelekkel, azaz a rendszer nem önmagáért létezik, hanem a játékosokat szolgálja, és ezért káros az örökös változtatásokkal járó bizonytalanság. Ide tartozik az is, hogy a profi csapatoknak mindenütt kötelező az utánpótlás-együttesek versenyeztetése, ám Magyarországon a szövetség hallgatólagos beleegyezésével ezt a követelményt mindig is könnyű volt kijátszani, és ezt a bajnokságok színvonala is megsínyli.

Infrastruktúra
Az utóbbi 16 évben csaknem 1200 pálya szűnt meg Magyarországon, és Európában itt épült a legkevesebb a második világháború óta. A meglevő stadionok zömmel elavultak, alkalmatlanok a korszerű szakmai munkára, de még arra is, hogy a közönség kultúráltan szórakozhasson a lelátóikon.
A stadionokon kívül rengeteg megvilágított műfüves pályára, kiszolgálóhelyiségekre, regionális szakmai táborokra lenne szükség. A magyar futball bajban is lenne, ha a játékosok száma egyik napról a másikra a csehek szintjére nőne: egész     egyszerűen nem tudna annyi labdarúgó hol edzeni és játszani. Végül még egy szomorú tény: szerte Európában kizárólag az MLSZ-nek nincs önálló technikai centruma. A fejlődés természetesen rengeteg pénzbe kerülne, ám húsz éve az angolok is felismerték, a sportágba ölt pénz nem költség, hanem egészségügyi befektetés. A kormány úgy döntött, a 43 százalékos adóból hármat a labdarúgásnak ad, s az csak a létesítmények korszerűsítésére és biztonságosabbá tételére, valamint sportszakmai célokra fordítható. Az eredmény: a futball virágzó üzlet Angliában, tömegek játsszák, tömegek élvezik, s a sportminiszter szerint az egészségügyi kiadások csökkenése is szembeszökő.

Alkalmas vezetők
Magyarországon az lehet vezető a kluboknál, aki pénzt ad, függetlenül attól, hogy ért-e a sportághoz, látja-e az összefüggéseit, van-e hosszú távú koncepciója. Akadnak jó példák is, de az utóbbi másfél-két évtized futballtörténete tele van olyan fejezetekkel, amelyeket szerencsevadászok, szélhámosok, üres ígérgetők és a gyors pénzszerzés reményében színre lépő percemberek írtak. Sajnos egy ennyire tőkeszegény futballban nagyon nehéz szigorú feltételeket szabni.
Elengedhetetlen lenne, hogy olyanok vállaljanak vezetői állást, akik képesek hosszú távra tervezni, mert ez nem mindig elhatározás kérdése. Ehhez a témához tartozik a központi vezetés is, amelyet többnyire ugyancsak a napi érdekek irányítottak és irányítanak manapság is, óriási a széthúzás, a furkálódás, és számos posztra nem a jelenlegi követelmények, hanem a múltban szerzett érdemek ültetnek embereket.

Vonzó profi foci
Egy üzletnek nemcsak raktárra és eladótérre, hanem kirakatra is szüksége van. Lefordítva: a profi futball nyújtja a példaképeket, akik a sportágba vonzzák a fiatalokat, és a magas színvonal, valamint a vele járó érdeklődés révén az anyagi bázist is megteremtik. A magyarországi mérkőzések nézőszáma a legárulkodóbb bizonyíték arra, hogy a magyarországi profi futball cseppet sem vonzó, és akkor még nem is szóltunk a szerződésszegésekről, a menetrendszerű botrányokról…

(az MNO alapján)

Fel a tartalomhoz

Tovább menetelnek a bukarestiek

Román Liga I

A sikeres fővárosi csapatok esélyt sem hagytak az alsóházban tanyázó ellenfeleiknek. A Steaua 3-0 arányban múlta felül az utolsó helyen levő és gyakorlatilag már kiesett Petrozsényt, a Dinamo két góllal bizonyult jobbnak a Csalhónál, és a Rapid 2-1-re győzött a Naţional ellen. A bukaresti élcsapatok nyomában maradt viszont a Kolozsvári CFR, miután a Liga I. 17. fordulójában 2-0-ra nyert a Konstancai Farul otthonában. Cristiano Bergodi tanítványai nehezen barátkoztak meg a konstancai köddel, de begyűjtötték a kötelező három pontot. „Két ellentétes félidőt láthattunk. A másodikban mi voltunk jobbak, és ez az eredményjelzőn is meglátszott” – nyilatkozta Cristiano Bergodi. Basarab Panduru, a hazaiak mestere – akit a játékvezető szünet előtt reklamálás miatt a lelátóra küldött – jóval dühösebben kommentálta az összecsapást: „A bírók ellenünk fújtak. Nem adtak meg egy szabályos gólt és egy tizenegyest. Az ellenfél két szerencsétlen góllal győzött.”
A CFR üldözői nem tartották a lépést a fellegvári csapattal: a Temesvári Poli kikapott Vasluiban, a besztercei Glória, az Oţelul, a Jászvásár csak döntetlent játszott. Az aradiak a meccs végén lőtt góllal megállították az egyre jobb formában játszó Craiovát.

Liga I., 17. forduló: Besztercei Gloria– Urziceni-i Unirea 0-0, Iaşi-i Poli–Galaci Oţelul 1-1, FC Vaslui–Temesvári Poli 1-0, Piteşti-i FC Argeş–Tg. Jiu-i Pandurii 0-0, Konstancai Farul–Kolozsvári CFR 0-2, Aradi UTA–Craiovai U 1-0, Bukaresti Dinamo–Piatra Neamţ-i Ceahlăul 2-0, Rapid–FC Naţional 2-1, Steaua–Petrozsényi Jiul 3-0.

A Liga I. állása:
1. Dinamo 17 15 1 1 37-10 46
2. Steaua 17 10 5 2 34- 9 35
3. Rapid 17 10 5 2 33-12 35
4. CFR 17 10 2 5 36-23 32
5. Temesvár 17 8 5 4 16-10 29
6. Gloria 17 8 3 6 22-17 27
7. Oţelul 17 8 2 7 23-30 26
8. Vaslui 17 7 3 7 21-26 24
9. UTA 17 7 2 8 17-19 23
10. Pandurii 17 6 4 7 14-16 22
11. Craiova 17 6 4 7 19-30 22
12. Iaşi 17 5 6 6 17-23 21
13. Farul 17 5 4 8 20-21 19
14. Urziceni 17 5 3 9 11-18 18
15. Ceahlăul 17 5 2 10 12-23 17
16. Argeş 17 4 2 11 12-22 14
17. Naţional 17 2 4 11 12-29 10
18. Jiul 17 1 5 11 7-24 8

Fel a tartalomhoz

Az MTK fiataljai bizonyítottak

Magyar NB I.

Bár az iram nem volt halálos, mégis szép mérkőzést láthattak az Újpestre kilátogató szurkolók. Igaz, az MTK elrontotta a hazaiak örömét, hiszen fiataljai révén megnyerte a rangadót, és megőrizte ötpontos előnyét a táblázat élén. Garami József együttese 3-2-re nyert az Újpest otthonában, így sem a Tatabányát a hosszabbítás kilencedik percében szerzett góllal legyőző Zalaegerszeg, sem pedig a Sopronban hatot rúgó Debrecen nem került közelebb a listavezetőhöz az őszi idény utolsó fordulójában. Az MTK fiatal tehetségei ismét bemutatták, miért számított rájuk Várhidi Péter megbízott szövetségi kapitány a válogatottban. Tisza Tibor két gólt rúgott (nem is akármilyent) az MTK kapujába, de Németh Krisztián és Hrepka is gólokkal igazolta jó formáját.
A Sopron–Debrecen összecsapáson a hazaiak lőtték az első gólt, ám a „Lokinak” volt ideje fordítani – hatszor talált be Selymes Tibor csapatának hálójába. Így nem csoda, hogy nincs még vége a 2005 ősze óta tartó soproni futballkomédiának, az élvonalban szereplő futballcsapatnál ugyanis szűk másfél év alatt kilencedik alkalommal volt edzőváltás. A vereség után ezúttal Selymes Tibor nyújtotta be lemondását. Az erdélyi szakember harmadszor bukott meg együttesénél.
„Már a Magyar Kupában is szégyenkeztünk. Hazai pályán és idegenben is kikaptunk a Diósgyőrtől, s aztán következett a szombati debreceni meccs. Jól indult a találkozó, hiszen 1-0-ra vezettünk, s akkor még nem gondoltuk, hogy átgázol rajtunk a Loki, de bekövetkezett a tragédia, mégpedig azért, mert több játékos, köztük a válogatott Horváth András és a román Homei kritikán alul futballozott. Tulajdonképpen csupán a 18 éves Birtalan Botonddal lehettem elégedett. Értékelhetetlen teljesítményt nyújtott a csapat, s a súlyos vereség után erkölcsi kötelességemnek éreztem lemondásom benyújtását. Hogy mi lesz a továbbiakban, nem tudom, erről a tulajdonos dönt” – nyilatkozott Selymes.

NB I., 15. forduló: Újpest FC–MTK 2-3, Paks–Kaposvár 1-0, REAC–FC Fehérvár 2-0, Zalaegerszegi TE–Tatabánya 1-0, Diósgyőri VTK–Győri ETO FC 4-3, Pécs–Vác 1-1, FC Sopron–Debreceni VSC 1-6, a Honvéd–Vasas találkozót tegnap lapzárta után játszották.

Az NB I. állása:
1. MTK 15 12 1 2 32-12 37
2. ZTE 15 10 2 3 27-17 32
3. Debrecen 15 9 3 3 30-13 30
4. Újpest 15 8 2 5 20-12 26
5. Fehérvár 15 8 1 6 20-17 25
6. Diósgyőr 15 7 1 7 20-22 22
7. Paks 15 6 3 6 16-16 21
8. Pécs 15 5 6 4 19-19 21
9. Győr 15 5 5 5 21-18 20
10. Tatabánya 15 5 2 8 24-28 17
11. Vasas 14 5 2 7 13-21 17
12. Sopron 15 5 2 8 13-26 17
13. REAC 15 4 3 8 21-32 15
14. Kaposvár 15 4 2 9 15-22 14
15. Honvéd 14 3 4 7 17-22 13
16. Vác 15 1 5 9 12-23 8

Fel a tartalomhoz

[ Copyright © 2005 erdély ma - egy szebb holnapért.. Minden jog fenntartva. ]