Keresés:






Az előző szám tartalmából:

 A magyargyűlölet ellen tüntettek Tordán

 Nagyváradon Szász Jenő

 Hirek

 Országjelentés után

 A névadás fintora

 Nem az állam forog veszélyben

 Az MDF és a nemzeti oldal

 Ismét Felcsíkon járt a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

 Állásbörze végzősöknek Csíkszeredában

 Képzés vállalkozóknak

 Pusztul a magyar temető

 Ima a magyar egyetemért Budapesten…

 … és Marosvásárhelyen is

 Szép város Kolozsvár

 A Magyar Szent Korona története

 Magyar utcákat Nagyváradon!

 Öntöttvas-múzeum Szentgyörgyön

 „Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem félek a jövőtől”

 Halvány remények

 Levél José Manuel Barrosóhoz

 A Da Vinci-botrány

 Kinek épül a kis Las Vegas?

 Kit néznek madárnak?

 Finomvegyes

 „Majd ha leveled elfogy, anyókám!”

 Kolozsvári diákok az olimpián

 Hagi megint lemondott

 Székely nagygyűlés Gyergyótditróban

765. szám - 2006. május 30.

aktuális
   Nyílt történelemóra 1956-ról
   Hirek
hervadt tulipánok
   Influenzás töprengések
   Nemszeretem nap
   Velünk és ellenünk Marosvásárhelyen
   Telefon és technikák
önrendelkezés
   Székely Nemzetgyűlés Gyergyóditróban
ünnep
   Ha eljön a Vigasztaló…
   „Szent fiadat, Boldogasszony, kérd e népért”
   Történelmünk napról napra
életút
   Magyarnak lenni hivatásunk
   Apám álma
   Forró fejek, csíki jégkockával
mementó
   Kövérebb volt az ökör és ritkább a cím
   Páskándira emlékeztek
   Egy angyal a Délvidékről, avagy: köszönjük, Magdi!
hiányzó egység
   Budapest nem válaszol
mementó
   Politikai és gazdasági nyomás a sajtón
hiányzó egység
   Ülésezett a Maros széki SZNT
finomvegyes
   Finomvegyes
aktuális
   Eseménynaptár
sport
   A fél aranyérem birtokában


aktuális


Film. dok 3 Csíkszeredában

Nyílt történelemóra 1956-ról

A magyar–román dokumentumfilm-fesztivál harmadik évadját az idén Csíkszeredában rendezték meg. A főszervezők, a Magyar Kulturális Intézet, valamint a helyi önkormányzat vezetői azt remélik, hogy az egyhetes megmérettetésnek a következő alkalommal is itt lesz a színhelye. A vetítéseken az érdeklődők több mint negyven alkotást tekinthettek meg, különböző kategóriákban: az aktuális témákat feldolgozó dokumentumfilmek mellett láthattunk történelmi, művészeti ihletésűeket is, de nem hiányoztak a palettáról a portrék és a természetfilmek, a fikciós és a kísérleti produkciók sem.

A rendezvény Sebestyén Márta koncertjével kezdődött, s a hét folyamán olyan neves vendégelőadók is színpadra léptek, mint például Koltay Róbert. A fesztiválstáb igazgatója, Farkas György összefoglalójában közönségsikernek minősítette a Film. dok 3-at, hiszen már az első vetítési napon többen fordultak meg a Csíki Játékszín termeiben, mint a korábbi rendezvényeken egy teljes hét alatt. A szombat esti díjkiosztó gálán fővédnöki minőségében felszólalt Markó Béla RMDSZ-elnök is. A dokumentumfilmek és az igazságkeresés tárgyában a következő kinyilatkoztatást tette: „Azt hiszem, hogy életünk legnyugtalanítóbb, legizgatóbb kérdése az elmúlt tizenöt évben éppen ez volt: mi az igazság, mi van a tények, a látható felszín mögött? Nem hiszek abban, hogy egy adott színvonalon és minőségen túl elkülöníthető lenne a dokumentum és a művészet. Inkább úgy vélem, a művészet maga a helyes sorrendbe rendezett valóság, ahhoz ugyanis, hogy közelebb kerüljünk az igazsághoz, előbb meg kell találnunk a dolgok helyes sorrendjét. Számomra ma is ez a folyamat jelenti a legrangosabb művészetet. Az elmúlt héten ezen fáradoztak a szervezők és a filmek alkotói. Bár díjat nem kaphatott mindenki, biztos vagyok benne, hogy az idei fesztiválnak nincsenek vesztesei.” Beke Mihály András, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója úgy nyilatkozott, a Film. dok 3 a kezdeti bukdácsolások után jó mulatság, férfimunka volt. A színvonalat nemcsak emelni sikerült, de kiegyensúlyozottabbá is vált a verseny, mint korábban, ami ugyancsak megnehezítette a zsűri dolgát. Üdvözölte a román filmesek részvételét, valamint azt is, hogy az idén a román sajtó is nagyobb figyelemben részesítette az eseményt. Ráduly Róbert polgármester nyílt történelemórához hasonlította a fesztivált. Azokra az alkotókra célzott, akik az évforduló alkalmából az 56-os eseményeket dolgozták fel, és ezáltal igyekeztek kitölteni a történelemkönyvekben mindmáig tátongó űrt. Azon filmeket is dicsérte, amelyek a társadalom szélére sodródott egyének, hátrányos helyzetű csoportok, települések sorsával foglalkoztak.
A gálaest ünnepi hangulatába Sára Sándor zsűrielnök vitt némi kritikai felhangot. Elmondta: a fesztiválra több mint kétszáz filmes jelentkezett, az előválogatáson ezek munkáiból választották ki a negyven versenyfilmet. „Tekintettel arra, hogy a filmek nagyon hosszúak voltak, a zsűri számára igen alapos, időigényes munkát jelentett az elbírálásuk. Éppen ezért a jövőre való tekintettel javasolni szeretném, hogy legközelebb kevesebb filmet versenyeztessenek. Ez nem jelentené azt, hogy kevesebb filmet is kellene vetíteni. Így viszont a zsűrinek a filmek megtekintésén kívül szinte semmire nem jutott ideje, holott találkozni kellett volna az alkotókkal és a nézőkkel egyaránt. Azt is megnéztem, honnan jöttek a filmek, milyen stúdiókból, műhelyekből. A számadatok szerint a legtöbb alkotással a Dunatáj Alapítvány jelentkezett, három filmjük díjat is kapott, ami elismerésre méltó teljesítmény. Utánuk az Inforg Stúdió következik két díjnyertes művel, majd a Duna, illetve a Román Televízió, valamint az egyéni jelöltek. Ebből az következik, hogy igazán jó filmet ott lehet készíteni, ahol közösségi munka folyik, ahol az alkotók nemcsak a filmekre koncentrálnak, hanem egymásra is odafigyelnek. Mindezzel a műhelymunka fontosságát szeretném kidomborítani. A beszélgetések során többször felmerült egy közös, román–magyar alapítvány létrehozása, amely megteremthetné a kellő anyagi hátteret a filmek készítéséhez. Nem térek ki az idei fesztivál anyagának a változatosságára, azt viszont hiányolom, hogy nagyon kevés produkció készült az elmúlt másfél évtized történéseiről. Bár tudom, a filmkészítők számára nehéz, ha nem a legnehezebb feladat a jelenünkkel foglalkozni, mégis ez lenne a legfontosabb és legnemesebb feladat. Persze sokkal könnyebb egy elesett embert megszólaltatni, mint belevágni valamilyen összetettebb probléma feltárásába, de éppen ebben rejlene a kihívás. Röviden a hibákról: leginkább a filmek hosszúsága volt zavaró. Ebben valószínűleg a televíziós társaságok is hibásak, mert ők eleve 55-60 perces filmeket kérnek. Ha viszont az alkotó úgy érzi, a téma, a mondanivaló nem ér meg többet 30 percnél, akkor ne nyújtsa el egyórásra az anyagot. A szerkesztési gondoknál első helyen áll a hang kérdése. Sokan egyáltalán nem törődnek vele, vagy ha igen, akkor annyira zsúfolt a film hangvilága, hogy elfelejtődik maga a téma. Bár sok helyen jártam már, sok égtájon forgattam, örvendek, hogy itt lehettem, hiszen új impulzusokat kaptam, és ez számomra rendkívül fontos” – zárta szavait Sára Sándor.
Aztán elérkezett a díjkiosztás pillanata. A polgármesteri hivatal díját Lakatos Róbert nyerte Moszny című filmjével. A hivatal különdíjban részesítette a helyi alkotókat is: Daczó Katalint (Kinda Lázár és a Csíki Traktor) és Becze Zoltánt (Végtelen körök). A főiskolá- sok díját Bálint Artúr (Ikrek) szerezte meg, aki filmjéért a Hargita Népe elismerését is megkapta. A Hargita Megyei Kulturális Központ által felajánlott elismerés Vizi Máriának (Síró ponyva) jutott. A Filmtett című lap díjazottai: Szekeres Csaba (Álomturné) és Vécsei Márton (Panoráma Budapest). Az RMDSZ különdíját Daczó Katalin kapta. A Magyar Kulturális Intézet díjazottja Zágoni Balázs (Képzelt forradalom, avagy az osztrák– magyar–románia).
A fesztivál zsűrijének díjait Sára Sándor adta át: a legjobb rendezésért Bódis Krisztának (Amari Kris); a legjobb fényképezésért Dobóczi Balázsnak (Symbiosis); a legjobb hangzásért Mosonyi Szabolcsnak (Gyapjaspille), a magas színvonalért különdíjat Czigány Zoltánnak (Ecseri tekercsek) és Diana Deleanunak (Mama Ghita). Az RTV fődíját Száva Enikő (Zátonyon) vehette át. A Duna tévé fődíját Edvy Boglárka és Silló Sándor (12 voltam 56-ban) nyerték el. A Film. dok 3 fődíjának pedig Zsigmond Dezső (Józsi nővér és a sárga bicikli) örülhetett. Az ünnepélyes díjátadást Wienberger Attila fergeteges blues-koncertje zárta. A nézők pedig befejezésül vasárnap délután ismét megtekinthették, ezúttal csokorban, a győztes filmeket a Csíki Játékszín nagytermében.

Jakab Lőrinc

Fel a tartalomhoz

Hirek

Kedd

Beruházásokra, főként megkezdett munkálatok befejezésére utalt ki támogatást a Tăriceanu-kabinet. A magyarlakta megyék 16,7 millió erős lejnyi támogatásban részesültek. A kormány tartalékalapjából kiutalt pénzből sürgős munkálatokat végeznek. Egyebek között híd- és útjavításokra, közigazgatási és egyházi intézmények épületének állagmegőrzésére és felújítására, továbbá az ivóvízhálózat bővítésére és felújítására fordítják.
*
A dicsőszentmártoni helyi hatóságok kétnyelvű táblák kihelyezéséről határoztak, annak ellenére, hogy a településen a magyar lakosság számaránya 20% alatt van. Octavian Popa polgármester elmondta, hogy kétnyelvű táblát eddig csak a település Radnót felé eső kijáratánál helyeztek el, de hamarosan a Gálfalva, Medgyes és Balázsfalva felé vezető kijáratoknál is felszerelnek ilyeneket.

Szerda

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és dr. Adrian Iancu városi főépítész a történelmi magyar egyházak helyi vezetőivel, gondnokaival és jogi szakértőivel találkozott. Az Erdélyi Református Egyházkerület küldöttségét dr. Pap Géza püspök vezette, a Római Katolikus Egyház részéről dr. Czirják Árpád érseki helynök, pápai prelátus volt jelen, az Unitárius Egyház kéréseit pedig a dr. Szabó Árpád püspök által vezetett küldöttség tolmácsolta. A városi tanácsosok közül László Attila, Somogyi Gyula és Molnos Lajos jelent meg, de Boros János alpolgármester és az RMDSZ ügyvezető elnöke, Takács Csaba is részt vett a találkozón. A visszaszolgáltatások akadozása ügyében a tárgyalók megegyeztek abban, hogy végre elfogadják az egyházak által már több éve felkínált segítséget az épületek jogi-társadalmi helyzetének tisztázásában. Emil Boc polgármester most beleegyezett abba, hogy indokolt esetekben, ha lehet, lemond a fellebbezésről, a számvevőszéknek pedig arra hivatkozik: nem hajlandó további hiábavaló perköltséget fizetni. Ahol az egyházi tulajdonban levő ingatlanok felújításra várnak, ott az egyházak magukra vállalják a szakértői vélemények elkészítésének anyagi fedezetét, a város viszont az érintett egyházakat is bevonja a restaurációs bizottságba. A résztvevők megegyeztek abban, hogy az ehhez hasonló tárgyalásokat rendszeresítik, az egyházak és az önkormányzat képviselői kéthavonta találkozni fognak.
*
A Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) az oktatási minisztérium beperelését fontolgatja amiatt, hogy a romániai magyar gyerekeknek nem egyenlő esélyek mellett tanítják a román nyelvet – jelentették be Kolozsváron. Szász Csaba, az önálló magyar egyetemért, valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának fokozottabb önállóságáért küzdő BKB tagja elmondta, hogy tavaly decemberben petícióval keresték meg a Román Diszkriminációellenes Országos Tanácsot. Beadványukban a romániai magyar gyerekek általános iskolai románnyelv-oktatási és -vizsgáztatási módszere miatt tiltakoztak. A diszkriminációellenes tanács válaszában elismerte, hogy román és magyar gyerekek között e tekintetben sérül az esélyegyenlőség elve. A testület javasolja az oktatási minisztériumnak, hogy „elfogadható határidőn belül” független szakbizottságot állítson fel. A BKB tagjai jelenleg az oktatási minisztérium perbe fogásának lehetőségét latolgatják. A sajtótájékoztatón Kása Zoltán, a BBTE matematika szakos oktatója közölte: az általuk megkeresett jogászok szerint a Bolyai Egyetem jogilag továbbra is fennáll, mivel az 1959-ben a román nyelvű Victor Babeş Egyetem és a magyar tannyelvű Bolyai Egyetem összeolvasztásából létrejött Babeş–Bolyai Tudományegyetemnek nincsen alapító okirata.

Csütörtök

A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal közvitára bocsátja a helyi tanács egy határozattervezetét, amely betiltaná az állattartást a megyeszékhely területén, jelentette be Emil Boc polgármester. Boc elmondta, hogy már négy hónappal ezelőtt kidolgozott egy helyi tanácsi határozattervezetet, mindeddig tétovázott, hogy bemutassa-e vagy se, de most a madárinfluenza miatt szükségessé vált.
*
A gáz és a villamos energia ára július 1-jétől várhatóan csak 1-2 százalékkal drágul, jelentette be Codruţ Şereş gazdasági miniszter. Hozzátette azonban: a végleges döntést az árszabályozó szakhatóságok hozzák meg. Emlékeztetett, hogy a gáz és a villany értékének alakulását befolyásoló hazai kitermelésű gáz ára köbméterenként fél év alatt 30 dollárral emelkedett, ezért az idén ennek a típusú nyersanyagnak nem kellene drágulnia. Kiszámíthatatlan viszont az importgáz ára, amely a kőolaj világpiaci árának függvényében alakul.
*
A Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat igazgatója leállított 11 mentőautót, mert műszaki állapotuk veszélyes a páciensek és a személyzet biztonságára nézve. Mentőszolgálati források a Mediafaxnak elmondták, hogy egyetlen autó működőképes, és az is a tekei egészségügyi központ tulajdonában van.

Péntek

Bukarestben a Szent József Római Katolikus Katedrális mellé egy vállalat 75 méter magas csupa üveg és acél irodaépületet szándékszik építtetni. A terv heves tiltakozást váltott ki a bukaresti érsekségből, illetve a hívőkből, de számos közéleti személyiség is felháborodásának adott hangot, amiért közvetlenül a műemlék értékű templom mellé építenék a 19 emeletes, az Intercontinental szállónál is magasabb kolosszust. A tiltakozáshoz csatlakozott a balázsfalvi Görög Katolikus Egyházmegye is, az oda tartozó templomok előtt tegnap este élőláncot alkottak a hívők. A Máltai Lovagrend tagjai díszegyenruhában vonultak fel. A Római Katolikus Egyház a három brassói templomban szervez hasonló tiltakozást – közölte a Szabadsággal dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek. A döntést azzal indokolta, hogy Erdélyben a Cenk alatti városban él a legnagyobb lélekszámú, román anyanyelvű római katolikus közösség.
*
A mostaninál nehezebben lehet majd járművezetői jogosítványt szerezni Hargita megyében, ha a megye városaiban nem adnak vizsgáztató területet a szakhatóságnak – jelentette be Constantin Strujan prefektus. Elmondta: ha a városok önkormányzatai nem gondoskodnak a vizsgáztatáshoz szükséges terepről, akkor sofőrvizsgákat ezentúl csak a megyeközpontban, Csíkszeredában tartanak. Az elméleti vizsga mellett az intézkedés a gyakorlati vizsgára is kiterjedne, így minden vizsgázónak a megyeszékhelyen kellene bizonyítania. Strujan szerint elfogadhatatlan, hogy miközben a vizsgáztatási díjakat a polgármesteri hivataloknál kell lefizetni, addig a szakhatóságnak pénzért kell vizsgáztató felületet bérelnie magáncégektől. Strujan tanácskozásra hívta a megye városainak polgármestereit, hogy megvitassák a kérdést. A statisztikai adatok szerint évente 10-12 ezer személy jelentkezik Hargita megyében sofőrvizsgára.
*
A Magyar Polgári Szövetség több megyében befejezte már az aláírások gyűjtését a Magyar Polgári Párt bejegyzésére. Gazda Zoltán szerint a szükséges aláírások több mint 80%-át már összegyűjtötték és legfeljebb négy héten belül az akciót véglegesítik. A Sepsi széki elnök által szolgáltatott adatokból kiderül, hogy a gyűjtési akció befejeződött Szilágy, Beszterce-Naszód, Fehér, Szeben, Hunyad, Arad, Maros, Kovászna megyében, és hamarosan befejeződik Kolozs, Brassó, Bihar és Hargita megyében is. „Sok román írta alá listáinkat, mivel úgy vélték, a magyar politikában is el kell kezdődnie a demokratizálódásnak” – fejtette ki Gazda Zoltán. Dolj megyében 1000, Gorj megyében 800 aláírást gyűjtöttek.
*
A madárinfluenza terjedéséről Markó Béla RMDSZ-elnök Marosvásárhelyen tartott sajtóértekezletén úgy nyilatkozott, a helyzet kialakulásában jelentős szerepet játszottak az illetékes állami hatóságok, az önkormányzatok és az érintett cégek által elkövetett súlyos felelőtlenségek, ezeket csak tetézte a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) által kiadott, tartalmában súlyosan kifogásolható jelentés is. Az elnök érthetetlennek és hibának mondta azt, hogy a járvány okainak felderítésével a hírszerzést bízták meg, holott erre természetszerűen az állategészségügyi hivatal vagy a pénzügyi ellenőrző hivatal lett volna illetékes. A „külföldre való mutogatás” csak arra volt jó, hogy elodázza az igazi vétkesek felelősségének megvitatását, a jelentésben foglalt „fantáziálások” pedig nem kívánt nemzetközi diplomáciai feszültségeket okoztak – mondta az elnök, hozzátéve, mindezek ellenére úgy látja, ez az eset nem okoz majd lehűlést a román–magyar kétoldalú kapcsolatokban. Hát igen: Isten ments, hogy magunkra haragítsuk Gyurcsá-nyékat, hisz tőlük jön az adomány.
A több mint 70 madárinfluenzás gócpont kialakulása miatt igen keményen bírálta a kormányt Traian Băsescu. Az államelnök rövid időre a kórházat is elhagyta, hogy személyesen vegyen részt a témában folyó kormányzati tárgyalásokon. Az államfő fejetlenséget, szervezetlenséget említett, és elítélte a dilettáns SRI-jelentést, amely bizonyítékok nélkül magyarországi és szlovákiai baromfiüzemeket tett felelőssé a fertőzésért. A titkosszolgálati vádak miatt a magyar és a szlovák külügyminisztérium további információkat kért Bukaresttől, de Brüsszel is jelezte, értetlenül szemléli a román gyanúsítgatást.

Hétvége

A nemzeti kisebbségek számára igen fontos Románia európai uniós csatlakozása, ez ugyanis a különböző autonómiaformák megteremtése szempontjából növekvő lehetőségeket hordoz – hangoztatta újra, a tapasztalatokra fittyet hányva Markó Béla szövetségi elnök pénteken Marosvásárhelyen az Autonómia merre? elnevezésű autonómiaszemináriumon. A Bernády György Alapítvány által szervezett kétnapos rendezvényen politológusok, politikusok és szociológusok értekeztek az autonómiakoncepciókról, a romániai kisebbségek helyzetéről, valamint a kisebbségi törvény elfogadásának esélyeiről.
A tanácskozást Borbély László területrendezéssel és középítkezéssel megbízott miniszter, a védnök Bernády Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint dr. Kelemen Atilla parlamenti képviselő, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke nyitotta meg. Előadásában Markó Béla azt állította, hogy bár látszólag ellentétes fogalmak, az autonómia és az integráció egymással szorosan összefüggő, egymást segítő folyamatok. Míg ugyanis az Unió döntési mechanizmusait tekintve a centralizáció fele halad, másfelől erősödik a régiók, az önkormányzatok, a regionális önazonosság szerepe a mindennapokban. A jövő Európája kétségtelenül nem az egyszínűség, hanem a helyi autonómiák, közösségek szövetsége lesz, az RMDSZ ezért továbbra is optimista a programjában foglalt autonómiaformák megteremtése tekintetében – folytatódott az elnök sikerpropagandája. Markó úgy ítéli meg: bár deklaratív szinten a kormányzat is támogatja ezt a decentralizációs folyamatot, jelenleg is erős a centralizációs hajlama, erős a bizalmatlansága a helyi önkormányzatokkal szemben. A kisebbségi törvény tekintetében Markó Béla képmutatásnak nevezte azt az álláspontot, amely az uniós vezetők figyelmeztetései ellenére tagadja a jogszabály és a benne foglalt kulturális autonómia létjogosultságát, szerinte ez a román politikum perspektivikus gondolkodásának hiányát bizonyítja. Keserűen kell megállapítanunk, hogy e tekintetben koalíciós partnereink egyfajta „frusztrált adósként” viselkednek velünk szemben, ennek a képmutatásnak, ennek az ürügykeresésnek a következményei azok az RMDSZ-t érő kifogások is, melyek szerint a szövetség a korrupcióellenes harc hátráltatója lenne – panaszkodott Markó Béla. Az elnök néha úgy beszél a kormányról, mintha maga nem volna tagja.
Borbély László amellett kardoskodott, hogy mentalitásváltoztatásra van szükség, ideje önállóan gondolkozni, hiszen az autonómia lényege az önálló cselekvés. Ehhez álláspontja szerint meg kell teremteni a törvényes keretet, ezt a célt szolgálja a kisebbségi törvény, de erre való a területi, a kulturális autonómia, erre való a régiósítás is. Fontos, hogy a kisebbségek autonómiájáról a többi kisebbséget is megkérdezzük, hiszen Romániában ma nem egy, hanem 18-19 kisebbség él, és mindenik sajátos, egyedi – lett hirtelen egy híján húsz kisebbség oltalmazója a miniszter. Dr. Kelemen Atilla azzal rukkolt elő egyéb mondanivaló híján, hogy a hasonló konferenciáknak nagy jelentőségük van az autonómiákkal szembeni előítéletek lebontásában, és előbb-utóbb konkrét eredményekre is vezetnek. Sok-sok konferencia disznót győz.
Az Erdélyi Magyar Hírügynökség (EMH) tájékoztatója szerint a rendezvényen előadást tartott még Frunda György szenátor, az Európai Tanács Ellenőrző Bizottságának elnöke, valamint Gabriel Andreescu politológus. Szombaton Varga Attila képviselő a kisebbségi jogok modelljéről, Márton Árpád képviselő a kisebbségi törvény esélyeiről, Markó Attila államtitkár a Kisebbségi Tanácsról tartott előadást.

Fel a tartalomhoz

hervadt tulipánok


Vezérhangya

Influenzás töprengések

Maholnap a századik gócpontot is eléri a Made in Romania típusú madárinfluenza-járvány. A nemzetközi hisztériát ellenőrző ügynökségek is döbbenten tapasztalják, hogy Románia ismét túlteljesít. Ennyi gócpont ilyen rövid idő alatt még Távol-Keleten sem volt, pedig azok az országok sem arról híresek, hogy állategészségügyi hálózatuk olajozottan működne. Ez a fránya vírus településről településre terjed: miközben a baromfihús-ágazatot a teljes felszámolás fele sodorja, ugrásszerűen megnövekedett a lengyel és a dán sertésimport. Az emberek rá sem mernek nézni az áruházak negyvenezer lejt alig meghaladó mélyfagyasztott, jó minőségű csirkéire, inkább a háromszoros árú disznóhúsért ácsingóznak rendületlenül. Hiába, az emberi butaság minden időben állandó, ebből is alkothatott volna sarkigazságot valamelyik jeles gondolkodónk.
Utólag belegondolva, a román titkosszolgálat eléggé hülyén szemelte ki Magyarországot és Szlovákiát bűnbaknak. Ha történetesen a dánokra, a hollandokra vagy a lengyelekre keni az influenzát, óriási gazdasági segítséget nyújtott volna a hazai sertéságazatnak. Le lehetett volna állítani a hatalmas disznóhúsimportot, fellendíthették volna disznóhizlaldáinkat, és a feldolgozó üzemek felvásárolták volna a gazdák túlsúlyos sertéseit. Amióta szinte havi rendszerességgel vagy pestis, vagy influenza, vagy más jellegzetes román megbetegedés miatt szüneteltetik országszerte az állatvásárokat, szegény gazdáink szinte semmit nem tudnak eladni. Végül is jól ki van ez találva. Az EU disznói, szárnyasai, marhái makkegészségesek, túladagolt növekedésserkentő hormonjaik sem azonnal ölnek. Az évek múltán daganatos betegségekben elvándorló atyánkfiai már úgysem fogják tudni, hogy a dán disznótól vagy a holland műtalajon nőtt paradicsomtól szenderültek-e örök álomra. Az ott eladhatatlan termékek piaci paradicsoma immár Románia lett a többi EU-várományos félkegyelművel, akik iparukat, mezőgazdaságukat feladva, esélyeiket egy-egy tollvonással eljátszva a végső nagy boldogság reményében várják a bebocsátást Európa kapuján.
Van azonban a hazai madárinfluenzának egy másik vetülete is. Ilyenkor, pünkösd tájékán az Erdélybe érkező több ezer magyar turista, vagy a csíksomlyói búcsút követő gyergyóditrói, székely autonómiát követelő nagygyűlés nem kis veszélyt jelenthet az EU-felzárkózás mellékutcájára kényszerített Románia számára. Meglehet, a mostani influenzahisztériát fölgerjesztő és romániai részleteit kidolgozó hazai hatóságok, karöltve a titkosszolgálatokkal, két legyet ütnek egy csapásra. A hazai baromfiágazat a mezőgazdaság azon kevés része közé tartozik, amelyet a rendszerváltás utáni privatizáció megmentett, felfejlesztett, nemzetközi szinten is elismertté tett. Nem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, de nem kizárt, hogy az uniós felzárkózás egyik titkos követelménye éppen az ilyen kelet-európai ágazatok likvidálása, biztos piacnyerésül a nyugati cégeknek. Ezt a titkos követelményt köthette össze a román hatalom a madárinfluenza erdélyi ámokfutásával, amely a rakoncátlankodó magyarság átmeneti elszigetelésére is jó. A napokban fordultam meg a Székelyföldön, és mindenfele panaszáradat fogadott: a szokásosnál sokkal kevesebb a külföldi szobafoglalás, a jelek szerint igen kevesen jönnek Magyarországról és Nyugat-Európából Csíksomlyóra vagy éppen Gyergyóditróba. A visszajelzések szerint mindenki a madárinfluenzától fél.
Bárhogy legyen is, az emberre ártalmas mai influenzaveszélynek körülbelül annyi a realitása, mintha egy meteorit becsapódásától tartanánk. Jól teszi tehát a kedves olvasó, ha pünkösdi ebédre a legszebb pulykát, gúnárt vagy az öreg kakasát főzi meg, és még néhányat eltesz a mélyfagyasztóba. Meglehet, az uniós csatlakozásra baromfiudvarának a nyomát is bottal ütheti majd.

Makkay József

Fel a tartalomhoz

Nemszeretem nap

Június negyedikén, ha nemcsak otthon emlékezünk, hanem például egy rendezvényen, rögtön jönnek a román kollégák, hogy né a magyarok már megint szakítják a nagyromán nemzetállamot. Hiába no, ezeken a tájakon a kisebbségnek eddig is a behúzott farok volt tanácsos, az emlékezés kevésbé.
Így van ez a törököknél, a szerbeknél, a bolgároknál, a szlovákoknál, mindenütt, ahol a többség orra alá tört borsnak véli az emlékezést, az emlékeztetést.
Politikusaink, érdekeik hős védelmezői sem szeretik ezt a napot, mert kínos nekik. Hiszen a képviselőházi folyosókon arról esik szó, hogy 1918 óta minden olyan oké, és dől a sok kisebbségi jog, csak oda kell tartani a markunk.
Az egyszerű erdélyi emberek egy része fél ettől a naptól, mert belénevelték a félelmet. Mert kisebbségi. S ha a többség mordul, ő rögtön rezzen, mint az űzött szarvas.
Ifjaink egy része nem ismeri, más része olyanokat hallott csak róla, hogy ez valami szélsőséges dolog, amelyre csak holmi feketeruhás rosszcsont kölkök emlékeznek, ahelyett hogy uniós zászlókat lobogtatnának napestig.
A média hallgat, mert megszokta, hogy Trianon, az tabu. A román sajtóban címoldalas bulvársztori, ha bemutathatnak egy-két feketeruhás fiatalt magyar zászlóval a kezükben, amint éppen Erdély elszakítására indulnak tétova léptekkel. A szolgamédia meg lehozza, na nem a diktátumot, hanem az emlékezőkre csaholó jegyzeteket, nyilatkozatokat és ezzel elégedetten hátra is dől. Letépik a naptárról a június negyedikét jelző lapot és máris készülnek az újabb 24 órára.
Pedig Trianon többet van velünk, mint szeretnők. Ott van a tudatalattinkban, ott az utcán, ott, mikor magyar orvost keresünk, mert a többség nyelvén talán nem tudjuk részletesen elmondani panaszunkat. Ott van a személyinkben és ott az útlevelünk színén, belsejében. Ott van a villamosjegyen és ott van a bőrünk alatt, elnevezésünkben: romániai/kisebbségi magyar.

Fábián Tibor

Fel a tartalomhoz

Kis magyar abszurd

Velünk és ellenünk Marosvásárhelyen

Emil Florea, Marosvásárhely polgármestere tovább folytatja a helyi magyarság ellen viselt háborúját. A közel három éve illegálisan a városháza előtt veszteglő Mihály vitéz mellszobor mellé a napokban kikerült egy újabb, a helyi tanács által ezúttal sem engedélyeztetett alkotás. Az új, arany színben pompázó „remekmű”, melynek megvalósulását a helyi sovén-nacionalista Avram Iancu „kulturális társaság” patronálta, egy sasfélét ábrázol, sokak szerint egy dögkeselyűfélét, amely már egyre ritkábban fordul elő tájainkon.
Az elmúlt időkben mégis javult a helyzet: a parkban ismét találkozhatunk tulipánnal. Ez évekkel ezelőtt elképzelhetetlen volt, ugyanis az ominózus „kulturális társaság” tagjai mindig gondoskodtak arról, hogy annak a bizonyos kisebbségi pártnak a szimbólumát időben eltüntessék a járókelők szeme elől. Ismét van tehát tulipánunk. Másként fogalmazva: ha már nincs valódi érdekvédő szervezetünk, akkor legalább ezek a virágok emlékeztessenek minket arra, hogy valamikor szebb jövőt álmodtunk. Hittünk megvalósíthatóságában, és lett volna elég kitartásunk és bátorságunk is, hogy megküzdjünk kitűzött céljainkért, elveinkért. Egyebek között azért is, hogy a Funarral vetekedő marosvásárhelyi román polgármester törvénytelenségeinek közös erővel vethessünk gátat.
Közel voltunk ahhoz, hogy a ránk tukmált idegenek ismét emberszámba vegyenek magyarként. De hiába, mert középszerű, szürke kisemberekből álló, Bukarestből működtetett, jellembéli hiányosságokkal küszködő társaság, a nevünkben agitálva, időközben szégyentelenül megcsúfolta az igazi jövőhöz való jogunkat. Kétszázezer ember tűnt el kies erdélyi tájainkról. Egy kisebbfajta háború sem okozhatott volna ekkora vérveszteséget nemzetünknek. Pedig csak időben ki kellett volna állni a politikai pástra és felelősségteljesen politizálni. Tizenhat év után itt tartunk tehát. Veszteségeink mindenhol meglátszanak, Marosvásárhelyen kiváltképpen. Az önkormányzatnak csúfolt helyi polgármesteri hivatalok és tanácsok velünk, de ellenünk szövetkeznek. Miközben Marosvásárhely főterén valamiféle titkos egyezség értelmében ismét megtűrt növény lett a tulipán, ezért cserében kaptunk egy frissen rendbe hozott, közúti jelzésekkel is szabályosan kitáblázott Avram Iancu emlékházat. Ennek egyebek mellett az a szépséghibája, hogy amikor az egykori ügyvédbojtár uraság mifelénk járt, ez a ház még nem létezett. Arról nem is beszélve, hogy a román hőssé előléptetett Iancu az erdélyi magyarság hóhéra volt, nyolc ártatlan magyar falut irtatott ki. Végre ezekről is beszélnünk kellene nyíltan és határozottan, mert 16 évvel a rendszerváltás után lennie kell magyar érzékenységnek is.
Nesze neked, turista, a nagy múltú Bolyai iskola, a Teleki téka, a Városháza, a Kultúrpalota mellé egy kis hamis nevezetesség!
Közben a törvényszék berkeiben újabb ítélet született: a Nagy-Románia Párt segédletével a bíróság elutasította a helyi tanács által immár másodszorra is megszavazott Kossuth Lajos utcanév használatát. A szomszédos utcában a háborús bűnös Antonescu neve a jogerős törvényszéki ítélet ellenére is a helyén áll: több mint három éve tart a hivatali perpatvar, mert a hírhedt kulturális társaság, a polgármester kedvencei derekasan állják a sarat.
De nincs megállás: minden sorra kerül, ami magyar! Temetőink sincsenek biztonságban, mert kiderítették, hogy az évszázados fákat el kell távolítani. A polgármester szerint a hatalmas fák gyökerei megzavarják a földben nyugvók pihenését. Ebben, mint sok más magyarellenes megnyilvánulásban, a polgármester a város első magyarjának, Csegzi alpolgármester úrnak, a református főgondnoknak a támogatását is élvezi.
A koalíció helyi szinten is jól működik. Velünk és ellenünk.

Fazekas Csaba

Fel a tartalomhoz

Telefon és technikák

Az újmódi telefon falra rögzítését terepkutatás előzte meg. Az ügynök szaglászott, miféle intézményre bízhatná a működtető kártyák árusítását. A legkézenfekvőbb a hajdani, még megmaradt postás lett volna, aki a leveleket kézbesíti a faluban, s az egyetlen megrendelt újságot, a szexlapot. Rámaradt a segélyáradat s a szaporán haló kollektivisták nyugdíjának kihordása. Ezek pepecs munkának bizonyultak az ágens szemében, amit lábbal végeznek. Biztató jelnek látszott, hogy a villamos művek vele gyűjteti az el nem lopott áram díját. A posta ez idáig a legmihasznább alakokat fizette: a digászos központban ők hallgattak le mindennemű beszélgetéseket, ők bontották fel a sugallt címzettek leveleit, ahogy azt Fouché ősatya hagyományozta. A tornyos terrorizmus óta a lehallgatás lett a legkívánatosabb tevékenység, a többi cécó fedőtevékenység a postán. Az új telefon hírmondója tapogatta ripityára a falu legfontosabb készülékét, amely által településünk süllyedő téesze segélyért kiálthatott volna a népi Kínának, mert az oroszok újabb eljövetelére nem volt kilátás – beleuntak a kiszállásokba.
Népi Kína ide vagy oda, oroszok sehova, de a ripityás szerkezetet összerakták a falumúzeum számára a régiségkereskedők. Az új telefon ügynöke, hogy a faluban semminemű szervezet nem működött a Ceau-nosztalgiakörön kívül, már-már arra vetemedett, felkéri a harangozót, szórná a kártyákat a toronyból reklámnak. Szertefújja a szél, az okosabbja nem hagyja a sárban. Az ára megtérül a kultúradóból. Aztán ott voltak a fölöslegessé vált drótok, miközben a burkoltakat a villanyoszlopra baggatták. Az ára ráment a válóperre, merthogy a Távközlés, mint volt gyarmati ország, beperelte a drótos Postát. Jött a Villamos művek, s a baggatás díját kérte oszloponként. Végül is békülésre hajlott a Távközlés: osztalékot adott a kártyák eladásáért az elárvult postásnak, aki szinte munkanélkülivé lett a hajdani telefonközpont híján.
Az új készülék fülkét érdemelt volna a szabvány értelmében, némi esőmentességet, de a rentabilitás azt súgta: amennyiben a fecskének jó az ereszalja díjmentessége, miért ne lenne az jó a mohón terjeszkedő cégnek? Így került a szerkentyű a régi-új állami vegyesbolt falára a központba. Azt is rebesgették, hogy a szerkentyű a központnak, ahol libafélék is keresztezték egymás útját, kimondottan főtér jelleget kölcsönöz. Ez a fali telefon amolyan szociális juttatás is volt: csevegjen az is, akinek nincs mobilja. A szerelő technikus barackot nyomott egy siheder fejére: – Pár év, s olyant rittyentek ide nektek, hogy látod is a csajt.
A szerelés másnapján füstös rajkó a telefonkagylóval. Kártya nélkül beszélget az apjával, aki határhágás miatti szabadságvesztésért üldögél Szamosújváron. A kagylót fordítva tartja – érdekes játék ez a telefon. Néha unalmában elcsengi magát. Az is lehet, hogy az űrből hívja a falunkat valaki. Ezt is megértük!

Cserés Ferenc

Fel a tartalomhoz

önrendelkezés


Székely Nemzetgyűlés Gyergyóditróban

A Székely Nemzeti Tanács 2006. június 18-án, vasárnap 12.30 órára Gyergyóditróba összehívja a Székely Nemzetgyűlést. A Nemzetgyűlés tagjai a székely települések és székek lakói által kijelölt küldöttek. A június 18-i Székely Nemzetgyűlés tárgya kinyilvánítani a Székely Nép önrendelkezésre való jogát, ezen jog alapján Székelyföld államon belüli önkormányzásának alapelveit.
A Székely Nemzetgyűlés nem politikai megnyilvánulás, hanem a székely nép akaratát kifejező közképviseleti megmozdulás.
A Székely Nemzetgyűlésen mindenkinek ott a helye, aki felelősséget érez Székelyföld jövője, a székely nép, minden székelyföldi magyar sorsa, nemzeti önazonosságának megőrzése, szülőföldön való megmaradása iránt, áll a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának felhívásában.



Autonómiát Székelyföldnek – Szabadságot a Székely Népnek!

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT), a székelység képviseletében, a Székelyföld autonómiájáért demokratikus eszközökkel folytatott küzdelem újabb megnyilvánulásaként 2006. június 18-ra Székely Nemzetgyűlést hív össze Gyergyóditróba. A Székely Nemzeti Tanács, a történelmi Székelyföld őshonos, ma is 76 százalékos többségben levő, magyar nemzeti önazonosságú lakosságának akaratából, megkeresett minden olyan romániai hatóságot, amely illetékes Székelyföld autonóm közigazgatási régió újralétesítésében, a székelység teljes és tényleges egyenlőségének garantálásában. Többszöri megkeresésünket a székely közakarat érvényesítésére minden megszólított hatóság visszautasította.
Az SZNT a Székelyföldön őshonos többségi közösség nevében azzal a kéréssel fordult az Európai Parlamenthez és az Európai Unió Bizottságához, hogy Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását tegye Románia Európai Unióhoz való csatlakozásának feltételévé. Az Európai Parlament a 2005. márciusi Jelentésében az erdélyi magyarság védelmére a szubszidiaritás és az önkormányzás elveit tiszteletben tartó, kiegészítő intézkedésekre szólította fel Romániát. Románia ezen elvárásnak nem tett eleget.
2006. március 15-én Székelyudvarhelyen a székelység képviseletében összesereglett 20 000 polgár erősítette meg akaratát Székelyföld autonómiájára, és nagygyűlésen követelt autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek! Ennek ellenére az előzetes jelzések szerint a Románia EU-ba való belépésére vonatkozó 2006. május 16-i Országjelentésben az Európai Bizottság a nemzeti kisebbségek, így a romániai magyarság problémáit is megoldottnak tekinti.
Az SZNT, a székelység és Székelyföld közképviseletét ellátva, több ízben, s a Székely Nagygyűlés résztvevői határozottan megfogalmazták, hogy a székelység soha nem mond le Székelyföld autonómiájáról! A 86 éve tartó kiszolgáltatottság, Székelyföld szétdaraboltságának fenntartása, a székelység területi autonómiához való jogának elutasítása arra készteti a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy a közakarat újbóli kifejezése végett döntéshozatalban illetékes Székely Nemzetgyűlést hívjon össze!

A székely népnek joga van az önrendelkezésre

A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya (ENSZ 1966 – hatályba lépett 1976. március 23-án) előírja:
1. Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket, és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket.
2. Céljai elérése érdekében minden nép – a kölcsönös előnyök elvén alapuló nemzetközi gazdasági együttműködésből és a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeinek tiszteletben tartásával – szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Semmilyen körülmények között sem fosztható meg valamely nép a létfenntartásához szükséges eszközeitől.
3. Az Egyezségokmányban részes államok, ideértve azokat is, amelyek önkormányzat nélküli, illetőleg gyámsági területek igazgatásáért felelősek, előmozdítják a népek önrendelkezési jogának megvalósítását, s ezt a jogot az Egyesült Nemzetek Alapokmányának rendelkezéseivel összhangban tiszteletben tartják.
Romániának, mint ezen nemzetközi egyezmény aláírójának, amely Székelyföld önkormányzat nélküli történelmi terület igazgatásáért felelős, kötelessége előmozdítani a székely nép önrendelkezési jogának megvalósítását.
A gazdasági, szociális és kulturális jogok Nemzetközi Egyezségokmánya előírja: Minden népnek joga van az önrendelkezésre. Minden nép szabadon rendelkezik természeti kincseivel és erőforrásaival. Valamely nép semmilyen körülmények között sem fosztható meg a létfenntartásához szükséges eszközeitől. A székely népnek tehát joga van szabadon rendelkezni Székelyföld természeti kincseivel és erőforrásaival és nem fosztható meg a létfenntartásához szükséges eszközöktől!

A székely nép államon belüli önrendelkezése

1918. december 1-jén a Gyulafehérvári Nemzetgyűlés határozatban nyilvánította ki a népek teljes nemzeti szabadságát: minden népnek joga saját kebeléből választottak által önkormányozni, nemzeti önazonosságát megőrizni, önazonossága védelmére megfelelő kiegészítő intézkedésekben részesülni, számarányának megfelelő saját oktatási, kulturális, közigazgatási intézményekkel, döntéshozó, végrehajtó és bíráskodó testületekkel rendelkezni. 86 év óta várjuk ezen megfogalmazott alapelv megtartását. 86 év után a székely nép kijelenti: teljes és tényleges szabadságot akar, jogi garanciákat az önrendelkezésre és Székelyföld önkormányzására! A székely nép a román államon belüli önrendelkezés formáját hirdette meg és ennek szavatolásához követeli Székelyföldnek a román államon belüli önkormányzását!
A székely nép jogosult az önrendelkezés demokratikus eszközeire, arra, hogy szabadon határozhassa meg történelmi területe önkormányzásának formáját és szabadon biztosíthassa gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését. Követeli a történelmi székely székek közigazgatási hatásköreinek helyreállítását és Székelyföld autonóm közigazgatási régió újralétesítését. A székely nép követeli mindazoknak a hatásköröknek, jogosítványoknak és intézményeknek törvény általi garantálását, amelyek a Helyi Autonómia Európai Chartájának, a Regionális Autonómia Európai Chartájának, A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának, a Nemzeti Kisebbségek Védelmére Vonatkozó Európai Keretegyezménynek, az Európa Tanács 1993/1201-es Ajánlásának és 2003/1334-es Határozatának, az Európai Parlament 2005. április 5-i Jelentésében foglaltaknak megfelelően, lehetővé teszik Székelyföld önkormányzását. A székely nép az Európai Unióban ugyanolyan státust akar, mint a német nép Dél-Tirolban, a katalán nép Katalóniában, a svéd közösség Ĺland szigetén, a flamand nép Flandriában, a baszk nép Baszkföldön, a gallegók Galíciában!

A székely nép kihirdeti államon belüli önkormányzásának alapelveit

Teljes és tényleges szabadságot Székelyföld minden né- pének. Minden népnek joga saját kebeléből választottak által önkormányozni, nemzeti önazonosságát megőrizni, önazonossága védelmére megfelelő kiegészítő intézkedésekben részesülni, számarányának megfelelő saját oktatási, kulturális, közigazgatási intézményekkel, döntéshozó, végrehajtó és bíráskodó testületekkel rendelkezni.
Székelyföldön minden népközösségnek garantált a teljes nemzeti egyenlőség. Székelyföldön minden népközösség, ha számbeli kisebbségben van, akkor a személyi elvű autonómia elveinek tiszteletben tartásával, ha valamelyik kisrégióban többséget alkot, akkor a területi autonómia elveinek és gyakorlatának megfelelően választ saját kebeléből önkormányzati testületeket. Székelyföldön minden népközösség az önkormányzás megfelelő eszközeivel dönthet saját sorsáról.
Olyan régiót, amely a szubszidiaritás és az önkormányzás tényleges megvalósításának megfelelő hatalmi szintje, melyet az európai integráció során az e folyamatban résztvevő országnak sajátos belső szerveződésében mint alapvető elvet tiszteletben kell tartania.
Székelyföldön a régió döntéshozó önkormányzatának csakis összehangoló szerepe lesz. Székelyföldön a régió végrehajtó önkormányzatának hatáskörei csakis a széki önkormányzatok által átruházott területekre terjednek ki. Székelyföldön a székek autonóm közigazgatási egységek, csakis azokkal az összehangoló hatáskörökkel, amelyek nem sértik a helyi közigazgatási hatóságok autonómiáját.
Regionális szintű hatalmat, amelynek demokratikusan létrehozott döntéshozó szervezete van, s amely széleskörű autonómiával rendelkezik a hatáskörök, ezek demokratikus gyakorlása terén és birtokában van a feladatok teljesítéséhez szükséges eszközöknek.
Székelyföld önkormányzatát demokratikus választások révén hozzák létre, amely a törvény által átruházott hatalom és hatáskörök, jogosítványok birtokosa.
Székelyföld önkormányzata nincs alárendelve a központi hatalomnak, de aláveti magát az alkotmányos felügyeletnek és az autonómia-statútumban előírt egyéb állami felügyeletnek. Székelyföld pénzügyi-költségvetési autonómiája a régió önkormányzásának záloga.
Esélyegyenlőséget minden elismert vallási felekezetnek.
Egyenlőség minden elismert vallási felekezetnek és anyagi támogatás a számarányosság szerint, valamint a szolidaritás szellemében. Kiegészítő intézkedések a vallási felekezetek autonómiájának szavatolására. Demokratikus jogállamiságra jellemző társadalmi-politikai rendszert az élet minden területén. Teljes értékű közvetlen és közvetett demokráciát.
Általános, közvetlen, szabad és titkos választásokat. Többpártrendszert. Polgári gyűlések határozatainak érvényesítését. Helyi és regionális népszavazás rendszeresítését és garantálását. Települési, széki és regionális közképviseleti testületek működtetését. Közösségi felügyeletet a választottak felett.
A tulajdonjog garantálását. Szabad vállalkozást. Gazdasági esélyegyenlőséget és fejlesztési szolidaritást. Szociális piacgazdaságot.
Telekkönyvek helyreállítását. Székely családok vagyonainak belső rendelkezésekkel való védelmét. Székely települések versenyképességének növelését. Vállalkozói és munkavállalói esélyegyenlőséget. Önálló magántermelést, összehangolt felvásárlást, feldolgozást, értékesítést. Összehangolt vidékfejlesztést. Magántulajdonra épülő, de közös piackutatáson és -keresleten alapuló turizmust.

A Székely Nemzetgyűlés Határozatának végrehajtója a Székely Nemzeti Tanács

A Székely Nemzetgyűlés megbízza a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy képviselje a Székely Nép akaratát, székelyföldi szervezettségével biztosítsa a székely közületek és Székelyföld önszerveződését, lássa el Székelyföld képviseletét belföldön és külföldön egyaránt.
A Székely Nemzetgyűlés a székely nép nevében jogot formál az önrendelkezésre és Székelyföld önkormányzására. A Székely Nemzetgyűlés Határozatának végrehajtásával megbízza a Székely Nemzeti Tanácsot. A Székely Nemzetgyűlés Határozata alapján a székely településeken, a székely székeken megindul a belső önszerveződés, amelynek révén a székely közösségek az élet minden területén kinyilvánítják akaratukat saját sorsuk irányítására.
Székelyföld belső önszerveződésének kifejezéseképpen a Székely Nemzeti Tanács kiírja és megszervezi a széki és a székelyföldi belső választásokat.
Székelyföld székely népének akarata szerint s a székelység államon belüli önrendelkezé- sének jegyében, a Székely Nemzeti Tanács szorgalmazza a helyi népszavazás megszervezését Székelyföld autonóm közigazgatási régió újralétesítése tárgyában.
A Székely Nemzeti Tanács követeli a Székelyföld autonómia-statútumára vonatkozó törvénytervezet Románia Parlamentje általi jóváhagyását. A székely nép önrendelkezési törekvéseinek érvényesítéséért, Székelyföld önkormányzásának támogatásáért a Székely Nemzeti Tanács külképviseletet létesít az ENSZ-ben, az Európai Parlamentben, az Európai Bizottság mellett és az Európa Tanácsban.
A székely nép soha nem mond le önrendelkezési jogáról, Székelyföld újralétesítéséről és autonómiájáról!
Autonómiát Székelyföldnek – Szabadságot a Székely Népnek!

Dr. Csapó I. József

Fel a tartalomhoz

ünnep


Pünkösd előtt

Ha eljön a Vigasztaló…

Százezrek kerekednek fel ilyenkor, Pünkösd táján, és nem nézve pénzt, paripát, fegyvert, indulnak Csíksomlyóra. Pedig ott nem szerveznek semmi látványos műsort, nem osztanak cukorkát, anyagilag sem éri meg. Mégis hallgatnak a jobbik, a belső, a szentebb énjükre, és zarándokolnak több száz kilométeren át a Szép Szűz Máriához, a Szentlélek jegyeséhez, mert valahogy vonzza őket a hely szelleme. Valami titokzatos, de annál valóságosabb kisugárzása „Mária lábának”, ahol ráadásul a több százezer (nemcsak) magyar és (nemcsak) katolikus megtapasztalja a közösség erejét, a Lélek kiáradásának pünkösdi élményét. Hiába beszél nekik a politika kormányoldalról és ellenzékről, jobboldali és baloldali ideológiákról, hiába az anyagi nincstelenség, a robbantások és árvizek, a madárinfluenza és a közel-keleti helyzet. El kell indulnunk és mennünk kell, mert űz minket a belső felhajtóerő. Az a hatalmas Harmadik Isteni Személy, aki nem hagyta begettósodni az apostolok egyházát.
Ma sincs ez másképp. A Szentlélek előzetes bejelentés nélkül árasztja el az emberi szíveket, adja az impulzusokat papoknak és prófétáknak, politikusoknak és szakszervezeti vezetőknek, végigsuhan a kórházfolyosókon át egészen a parlamenti tárgyalótermekig. A Szentlélek, ha hagyjuk, ma is felnyitja, ami zár alatt van, friss szelet fúj az egyházba és a médiába, eloszlatja bennünk a hamis elképzeléseket, letépi lustaságunk és megrögzöttségeink bilincsét, friss vért ömleszt ereinkbe, és kibontakoztatja adottságainkat, amelyekkel a jövő előkészítésén fáradozunk. A Szentlélek ma sincs helyhez kötve. Napjaink prófétáinak is megoldja a nyelvét, és bátorságra sarkallja őket, hogy párbeszédet kezdeményezzenek politikusok és vallási vezetők, klerikusok és laikusok között. A Lélek mindannyiunkat arra késztet, hogy törjük szét szűklátókörű játékszabályainkat, ébren tartja bennünk a szent nyugtalanságot, amellyel mindig többre és jobbra vágyunk, amellyel mindig növeszteni akarjuk magunkban és magunk körül Isten országát. Nem válogat a felekezetek között sem, hanem ott ér el hatékonyságot, ahol nyitott szívet és lelket talál. Találékonyságra sarkall, nehogy ellustuljunk a gondolkodásban, fantáziadús reményeket ébreszt bennünk, hogy dolgozzunk egyéni és nemzeti felemelkedésünkön. Meglepetésszerű ötleteket csal ki belőlünk, hogy a globalizációs és uniós törekvések mellett (vagy ellenére) emberi és nemzeti mivoltunkban megerősödjünk és találjuk meg az igazsághoz vezető utat. Minden jóakaratú emberben felébreszti a vágyat a jó és a szép után, és segít közösbe tenni talentumainkat. A Szentlélek nemcsak az egyént, de a nemzeteket is ösztönzi. Hogy azt az értéket bontakoztassák ki magukban, a világ javára, amelyet Isten csak nekik adott. Hatalmával ma is karizmatikus vezetőket ránt magával, népük élére, hogy betöltsék küldetésüket, akár életük feláldozása árán.
De a Szentlélek szigorú is. Nekünk kell őt követnünk, és nem fordítva. Nem rendelkezhetünk fölötte, nem birtokolhatjuk, nem manipulálhatjuk, nem foghatjuk be eszközként saját céljainkra. Ezért a somlyói búcsún is inkább rá figyeljünk, és arra, mit akar mondani nekünk magunknak és népünknek egyaránt. Isten itt van velünk, nem lehet őt zárójelbe tenni. Lelke által most is itt fújdogál, sőt vihart is támaszt. De engednünk kell, hogy kiseperje az önzés, a gőg, a büszkeség akadályait útjából, hogy rendelkezhessék velünk. Akár eremdéeszes, akár polgári oldalon, akár baloldali, akár fideszes színekben, akár hitetlenül is nyitva kell hagynunk számára az ajtót, mert a csodák velünk, de nem nélkülünk történnek. Balás Béla kaposvári püspök meglátása szerint: „Szentlélek nélkül a vallás nyögvenyelős, dögunalmas, komikus és elavult erőlködés. Lélektelenül a szentség részünkről csak szenteskedés, Istent gyalázza, embert alázza. A Személyes Lélek nélkül a hittan csak lecke, az erkölcs gátlássá silányul, a hazáról csak szavalnak, a világ kísértéssé torzul.”
Amikor Csíksomlyóra érünk, figyeljünk tehát a Lélekre, aki bennünket is vigasztalni és erősíteni akar. Legyünk olyanok, mint Mária, aki kezdettől odafigyelt a Lélek sugallatára, és így Isten is kezdeni tudott vele valamit. Nem is akármit, hiszen Fia a kereszt alatt egyházát is rábízhatta. Ne tömegdemonstráció vagy vásári kavalkád legyen zarándoklatunk, hanem inkább belső szomjúság a Lélek után, töltekezés Isten erejéből, amely által jobb jövőt remélhetünk.

Sebestyén Péter

Fel a tartalomhoz

„Szent fiadat, Boldogasszony, kérd e népért”

A csíksomlyói búcsú idei mottójára

Ez év június 4-én egy napra esik karácsony és húsvét mellett a kereszténység harmadik legnagyobb ünnepe: pünkösd a magyar nemzet szétdarabolásának gyásznapjával: Trianonnal. Keresztény mivoltunk soha nem zárja ki azt, hogy nemzetben gondolkodjunk! Erre örök példát adott boldogemlékű Márton Áron püspökünk, aki népének hű Pásztora volt. Látva a román kormánynak az erdélyi magyarság anyagi, erkölcsi, kulturális és fizikai megsemmisítésére irányuló intézkedéseit, levélben tiltakozott Groza Péternél a megkínzott magyarság érdekében. Ezért persze vállalnia kellett a hitvallóknak, a magyarságukat soha meg nem tagadóknak az életútját. Megbilincselték, börtönbe vetették, majd kényszerlakhelyre ítélték. Miért? Mert az „igaz embertől” mindenkor reszket a zsarnokság. Halálos betegségét csillapítók nélkül viselte, hogy Isten kezében áldozattá váljon a forrón szeretett népért. Bemutatta, hogy Istenünk és népünk igazságáért csak úgy lehet sikeresen küzdeni, ha életünket félelem nélkül tesszük az áldozati oltárra.
Pünkösdkor nem lehet hallgatni a székely püspökről, arról a „csíki fenyőről”, akit a kommunizmus nem tudott meghajlítani. Amikor a csíksomlyói búcsúra készülünk, el ne feledjük, hogy Székelyföld a mi „Szentföldünk”, ahol Márton Áron bérmaútjai diadalmenetté váltak. Kiszabadulása után 18 000 bérmálkozó várta. Benne a Szentlélek tüze lobogott. Saját elnyomott népét védelmezte, de soha más nemzet rovására!
Pünkösd a Jézus Krisztus által megígért Szentlélek ünnepe, aki alászállt az apostolokra az első pünkösd hajnalán. Bizony félő emberek voltak ők is, hiszen a zsidók nagyon is rossz szemmel nézték a Názáreti tanítványait. De mikor eltöltötte őket az erősség lelke, akkor meghalt bennük a félelem, és hirdetni kezdték a Feltámadott Jézust az összesereglett népeknek. Más emberré váltak, az Evangélium hirdetői lettek, életüket adták az igazságért. Mekkora biztonsággal tölti el a keresztény embert az a tudat, hogy a vigasztaló lélek velünk marad a világ végezetéig.
Mécs László így ír: „Az volt a pünkösd, mikor az a hitvány / gyáván bujdokló tizenegy tanítvány / a Szentlélek tüzes ekéje lett.” Ez a mássá levés, ez a pünkösdi csoda: a bűnből a bűnbánatba, a félelemből a bátorságba, a kishitűségből az élő hitbe! Ez kell hogy legyen a pünkösdi zarándoklat célja is. Azt énekeljük a máriás zászlókkal érkező székelyekkel, hogy „nyíljon ki szívetekben az örömvirág…” Azt viszont nem tudjuk, de nem is akarjuk elfelejteni, hogy az öröm mellett Trianon sebe is lelkünkben ég. 1946-ban pünkösdvasárnapi beszédében Csíksomlyón azt mondta Márton Áron: „Nemzetünket a múlt háború után négy országra osztották szét. Tudjuk, hogy a népek nagy családjával szemben elhanyagolható, sőt elpusztítható mennyiség vagyunk, de a kis népek nagy szövetségese a megsértett erkölcsi rend, és ez bosszút állhat értünk is. Szabad emberhez és szabad néphez méltó életet kívánunk élni, mert ehhez Isten adta jogunk van.”
Trianon után 86 évvel teljesen időszerű minden szava. Bukarest azt hazudik, amit akar, az RMDSZ hathatós segítségével. De akkor is tudnia kell a világnak, hogy az erdélyi magyarság jogfosztott! A sunyi lépések helyett merjük nevén nevezni a gyermeket: önálló magyar Bolyai Egyetem kell! Autonómiát akarunk! Ne kelljen gyertyával, sem gyertya nélkül tüntetnünk a magyar iskolákért! Adják vissza szépszerével, mielőtt Brüsszel vasvesszővel végig nem vág Románián. Hát a kétnyelvű feliratokkal mi van? A csángó magyaroknak miért nincs végre magyar nyelven szentmiséjük? Kérték ők számtalanszor, de falra hányt borsó maradt a kérés. Az ottani papok nem érzik, hogy az ilyen intézkedés a krisztusi és felebaráti szeretet ocsmány arcul vágása? Szégyen! Persze általánosítani ostobaság lenne, hiszen sok olyan román van, akiket már nem lehet a sovinizmus vírusával etetni. Sajnos a nagy többségről ez nem mondható el.
Markó Béla úgy szokta mondani, hogy „a románok érzékenyek a magyarság követeléseire”. Ez a költői kifejezés helyes magyar fordításban úgy hangzik, hogy: Románia nem adta meg ez idáig a magyarságnak kijáró jogokat. Az RMDSZ-nek kifizetődik mindaz, amit a fejünk felett tesz akaratunk ellenére, de mi már halálosan meguntuk.
Trianon olyan magyar fájdalom, melyet ébren kell tartanunk magunkban és gyermekeinkben, lett légyen ünnepnap vagy hétköznap. Mitterand francia államfő megbotránkozva mondta: „Ami Trianonban történt, az mocskos dolog volt.” Hazánk területének kétharmadát csak úgy elajándékozták. 1918-ban Gyulafehérváron Románia szavatolta összes jogainkat. Aztán becsaptak, megcsaltak, pedig mi a megsértett erkölcsi rend nevében szüntelenül követeljük a nekünk járó jogokat. Ez a mi keresztünk! Ezzel zarándokolunk évről évre a mi Nagyboldogasszonyunkhoz Csíkba. Ott erőt merítünk a kereszt hordozásához, a töretlen hűséghez atyáink földjéhez a sírig. Június 4-én egy szívvel, egy lélekkel könyörögjünk a magyar nemzet lelki megújulásáért, és tegyük rá erre a célra engesztelésül gyarló kis életünket. A ferences atyák évszázadok óta őrzői a csíksomlyói kegyhelynek. Az idén olyan mottót választottak, mely minden magyart összekovácsol. Ez a rövid esdeklés erő és oltalom, vigasztalás minden fájdalmunkra, és nemzeti létünk biztosítéka: „Szent fiadat, Boldogasszony, kérd e népért!”

Pleşa Vass Magda

Fel a tartalomhoz

Történelmünk napról napra

Május 23. – 1439 e napján magyar népmozgalom robbant ki Budán, amely az idegen kereskedők, német patríciusok kivételezett helyzetének megszüntetését, valamint a városvezetésben a magyarok egyenlő beleszólási jogát irányozta elő s harcolta ki. Jellemző, hogy már a 15. században azért kellett fellépnünk, hogy az utóbb betelepülőkkel legalább egyenrangúak lehessünk Budán.
Május 27. – 1285 e napján IV. („Kun”) László istentiszteleten jelent meg Gyulafehérvárott, hogy utána sereget gyűjtsön Erdélyben a szepességi lázadó mozgalom megzabolázására, amely „a hűség útjáról letérve, szíve kegyetlenségét és makacsságát mutatta a királyi fenség ellen”. A király védelmére kelt hadakat Gerendi Miklós erdélyi magyar nemes vezette (akinek atyja, Gerendi Péter, IV. Béla idejében Bulgáriában harcolt). Az erdélyi sereg Szepesvár előtt vitézül megütközött a felkelőkkel, s a harc a királyi csapatok győzelmével végződött. Erdély korántsem csupán ez egyszer sietett a koronás király védelmére. Elég emlékeznünk a szintén ezekben az években lezajlott hódtavi csatára, ahol az volt a kérdés: vajon Magyarország válik-e kunná, vagy a – velünk egyébként rokon, de akkor keblünkre támadó – kunok válnak magyarrá. E sorsdöntő pillanatban a székelyek mentették meg a Kárpát-medencei magyar uralmat, karöltve a felvidéki, kárpátaljai királyhű erőkkel (Zólyom vármegyei nemesség, Sáros megyei erdőőrök, ungi várjobbágyok stb.). Erdély segedelmével nemcsak a belső rendcsinálásban, hanem északi szomszédaink (Csehország, Lengyelország) magyar érdek szerinti befolyásolásában is sikerrel járt küzdelmes életű IV. László királyunk. Az 1278-as morvamezei csatában való részvételéről nemrégiben már megemlékeztünk. Lengyel vonatkozásban pedig a szepesvári csata előtt mindössze 3 héttel, 1285. V. 7-én a boguwicei ütközetben a magyarbarát s így magyaroktól támogatott „Fekete” Leszek herceg verte tönkre II. Konrád czerski fejedelmet, visszaszerezve tőle Krakkót és Szandomirt. Leszek hadaiban Simonfia György és a magyarok mentek legelöl, beteljesítve megbízatásukat, amelyet a Turul-nemzetség utolsó lovagkirályától – az anyai ágon kun származású – IV. Lászlótól kaptak. „Így élt itt kereszténység és pogányság, nyugatiság és keletiség mezsgyéjén ez a rontott, de nem romlott fiatalember, jó ösztönnel hamar elfordulva anyjától s környezetétől, még el nem zárva jó hatások lehetőségétől, de éppen elég baljóslatú örökséggel vérében és szellemében: László, a kun, a magyarok királya.” (Ferdinandy Mihály: Mi, magyarok. Bp., 1941.) Küzdelmeiről kun szeretője, Édua így emlékezett meg: „Már te támadsz, László úr, hirtelen vészben, utad forgószélben, és te lábaidnak porai ködök… Hegyek megindultanak tetőled, magyarok királya; föld reszketett te lángoló orcádtól, kunok fejedelme – ustora. Te méltatlankodatod villamoda, miként villámló tűz; te haraguvásod köveket feslete, mint a földindulás.” (Közli: Márkus nagyváradi őrkanonoknak a 14. század elején – Károly Róbert kérésére – lejegyzett emlékirata, amely a 20. század közepén a portugáliai Torre do Tombóban, azaz a Lisszaboni Nemzeti Levéltárban került elő.)
Május 28. – 1645 e napján I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hadai a császári csapatoktól elfoglalták a Felvidék nyugati részén fekvő Nagyszombatot.
Május 29. – A magyar képviselőház elfogadta az 1867: XII. törvénycikket, amellyel a magyar–osztrák kiegyezésen túl Erdély és Belső-Magyarország uniója ismét életbe lépett.
Május 30. – 1705. V. 30-án megjelent a Mercuricus Hungaricus, a kuruc szabadságharcról Európát tájékoztató latin nyelvű újság, az első magyarországi hírlap.

Gáber Gusztáv

Fel a tartalomhoz

életút


Magyarnak lenni hivatásunk

Beszélgetés Koltay Gábor filmrendezővel és Koltay Gergely zeneszerzővel, a Kormorán együttes vezetőj

Koltay Gábor filmrendező és Koltay Gergely, a népszerű Kormorán együttes vezetője, testvérek. Hivatásukban mindketten fontosnak tartják magyarságuk megélését és felmutatását. A budapesti Testnevelési Főiskolán történt fellépésük után első alkalommal nyilatkoznak ketten egyszerre a sajtónak.

– A múlt héten közösen léptetek fel a budapesti Testnevelési Főiskola hagyományossá vált estjén, s ha valaki még nem tudta volna rólatok, kiderült, édestestvérek vagytok. Magyarnak lenni hivatásunk – ezt a címet viselte az est és egy új zenealbumotok is. E nem mindennapi önvallomás miért fontos számotokra?
Koltay Gábor (K. Gábor): A TF-béli váratlanul nagy, lelkes és szavakra éhes közönséggel való találkozó címét Gergő adta. Ez egyben utóbbi lemezük címe is. Ennek történetét mondja el ő!
Koltay Gergely (K. Gergő): Egyik kedves barátom, a székelyföldi Bálint Elemér oroszhegyi polgármester interjút adott Perjés Klárának a Kossuth Rádióban, s ő fogalmazta meg ezt a gondolatot egyszerű székely módon: Hivatásunk magyarnak lenni! Erre a gondolatra épült aztán az új zenealbumunk is. Minden albumnak van egy alapmotívuma, fő témája. Számunkra ez a három szó fejezi ki leginkább, hogy mit gondolunk a világról. Három szóban meghatározhatjuk azt a magatartást, melyre szüksége lenne minden magyarnak.
– Gábor Trianonról készített filmsorozatot, majd napvilágot látott magyarságunk történetének e tragikus pillanatáról szóló kötete is a Szabad Tér Kiadó gondozásában. Miért tartottad fontosnak, hogy éppen erről a drámai pillanatról készíts filmet és könyvet?
K. Gábor: Általában fontosnak tartom a magyar történelem sorsfordulóival, kiemelkedő személyiségeivel, eseményeivel való foglalkozást, illetve egy korszerű, egészséges történelemszemlélet, nemzettudat kialakítását. Trianon a XX. század elejétől napjainkig meghatározta és ma is meghatározza történelmünket, mégis nagyon keveset tudunk róla, a magyarság egészének történelmi tudatából szinte teljesen kiesett. Trianon tabutéma volt a szocializmus évtizedeiben, tehát csak a szerencsés családok gyermekei hallhattak róla, amilyenek Gergő öcsémmel mi is voltunk, mert pedagógus édesanyánk és a történelem iránt fogékony, tisztviselő édesapánk gyűjtötte a történelmi témájú könyveket, sokat olvasott és mesélt nekünk. Nagy könyvtárában érdekes könyveket fedezhettünk fel, anyám pedig különös súlyt fektetett és tudatosan figyelt a történelem iránti érdeklődésünk felkeltésére. Ilyen értelemben kellene magyarságtudatról beszélni, amelyet minden gyermeknek otthon kellene magába szívnia, majd később még tudatosabb formában az iskolában. Ezt mi – szerencsére – otthon megkaptuk, de iskolai vonatkozásban is szerencsénk volt, mert találkoztunk olyan tanárokkal, akik továbbfejlesztették ilyen irányú érdeklődésünket. Gyakorlatilag mire tizenéves fiatalember lettem, már érdeklődtem a jelen világ dolgai iránt is, a régmúlt történelem iránti érdeklődésem pedig már eleve megvolt. Ezek közül kiemelkedtek azok a tabutémák, melyek itt vannak körülöttünk mind a mai napig. Hiába a rendszerváltozás, mintha továbbra sem lehetne beszélni az egykori tabutémákról, a közbeszédben nincs róluk szó. Rosszabb esetben 16 esztendő után is hazugságok hangzanak csak el! Szerettem volna ráirányítani a figyelmet a Trianonnal kapcsolatos kérdésekre.
– Otthon nekem a Világok világa Magyarország című Kormorán CD van meg, amelyen válogatott Kormorán-dalok hallhatók, az akkor még 27 év zenei terméséből. A kísérőszövegben olvasható: Gergő szerint „a népzene anyanyelv, és mi saját szavainkat használjuk, mikor megszólalunk”. Mint ismeretes, a Kormorán-zene alapja a népzene. Mi fakasztotta fel benned a népzene iránti szeretetet? Spontán vagy tudatos módon kerested a forrást?
K. Gergő: Ha nálunk Magyarországon a piros-fehér-zöld színű zászlót valaki fölemeli, mindig tesznek rá valami furcsa megjegyzést. Amikor harminc évvel ezelőtt elkezdtük a muzsikálást, arra gondoltam, nekünk olyan zenét kell játszanunk, amit mi tudunk a legjobban a világban. Mi nem játszhatunk country-zenét vagy latin zenét, mert azt Kubában vagy Dél-Amerikában jobban művelik, hisz valamiképpen mindenki magában hordozza saját anyanyelvét, kultúráját. Mi a magyar népzene világát ismerjük a legjobban, és ezt mutathatjuk be a világnak. Hozzá kell tennem, érdeklődnek is iránta a nyugat-európai fiatalok. Nem arra kíváncsiak, le tudunk-e másolni bármiféle létező vagy kitalált zenei irányzatot, hanem az érdekli őket, mi mit adunk magunkból.
A Kormorán gyökerei valóban a magyar népzenéhez vezetnek el. Minden dalunkban valahogyan, vagy a ritmikában, vagy a hangszerelésben, vagy a dallamvilágban fellelhetők az a hagyomány, amely Bartók és Kodály, valamint sok más népzenekutató gyűjtésének eredménye. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt a lángot továbbvigyük, továbbadjuk, mert azt szeretném, hogy az unokáim is magyar nyelven beszéljenek.
Ha körülnézel a fővárosban, gyakorlatilag azt láthatod, hogy a feliratok nagy része nem magyar. Ez tragikus dolog. Ha visszahaladunk az időben, a XVIII. században arról rendelkeztek, hogy a hivatalos helyeken németül kell beszélni, a magyar nyelvet nem használhatják! Ám akkor is megjelentek a lánglelkű magyar nyelvújítók, így a magyar nyelvet soha nem tudták elvenni tőlünk. Hisz fennmaradásunk leglényegesebb biztosítéka sajátságos anyanyelvünk, amit más nem beszél rajtunk kívül.
Van még más furcsaság is a történelmünkben. Valójában senki nem mondhatja magát ősmagyarnak, hogy az Árpád-házig vezesse vissza vérvonalát. Hiszen időközben sokan települtek be vagy telepedtek le a Kárpát-medencében. Jöttek ide svábok, franciák, taljánok, tótok, zsidók, sok időszak volt a történelmünkben, amikor elnéptelenedett az ország, majd újra feltöltődött. Ám a nyelv mindig megmaradt, és azok, akik idetelepedtek, mindig megtanulták a magyar nyelvet. Így lett sajátságos kultúránk, mely magában hordozza a sajátságos magyar lelket. Ez a két legfontosabb dolog: maradjon meg az anyanyelvünk és a lelkünk benne. A Kormorán zenéjéből, remélem, mindez meghallható.
– Ez a lelkiség, amelyről beszélsz, a Kormorán-muzsikából, a dalszövegekből, melyeknek Te vagy a szerzője, szépen „kihallható”. Manapság ritka, hogy a művészvilágban így gondolkodjanak, mint ti. Érzésvilágotokkal, gondolataitokkal ütköztök-e falakba?
K. Gábor: Hadd tegyek két kiegészítést ahhoz, amit Gergő mondott. Az egyik: a hagyományok tisztelete. Sajnos, ha így haladunk, lassan elfogyunk. Nemrég épp a súlyos népességfogyásról készítettem egy filmet, hisz ez tragikus társadalmi probléma, amellyel nem vagyunk hajlandók szembenézni. Vagy például most itt beszélgetünk a Corvin mozival szemben, emblematikus 1956-os helyszínen, a Corvin-közben. A szintén emblematikus egykori magyar focista, Sándor Csikar egykori presszójában ülve a következő feliratokat látjuk: Piazza d’Oro, Coca-cola, Tramezzini stb., erről beszéltünk az előbb. A falat teletűzdelték amerikai filmsztárokkal és rockénekesekkel, nekem mint filmesnek nincs is velük semmi bajom. De hogy létezik az, hogy egy icinyke-picinyke bekeretezett Sándor Csikar kép sincs a falon? Holott generációk sora járt errefelé, hogy bekukkantson egy pillanatra, hátha észreveszi a híres futballistát, aki magyar volt, aki a miénk, és gyakorlatilag mindenki tudja errefelé, hogy ez valamikor az ő presszója volt. Ez nagyon picinyke kis példa, de azt gondolom, jól megvilágítja, hogy így veszítjük el a „mérkőzést”, amikor saját hagyományaink válnak érdektelenné. Amerikai sztárok képeivel ragasztjuk tele a falat, de nem tesszük mellé azokat a magyar hírességeket, akikre lelkünk mélyén sokkal büszkébbek lehetnénk, mint az amerikai szupersztárokra.
A másik megjegyzésem: Gergő népzene iránti érdeklődése nem véletlen. Gergőnek amúgy is sokféle művészi hajlama volt, kiválóan rajzolt és festett gyermekkorában. Hosszú ideig azt hitte a család, hogy festői pályára megy, aztán elkezdett zenélni, és az is nagyon jól ment neki. Mint ahogy most is, a zene- és szövegírás mellett kamerát kezel, filmeket rendez, sokfajta dologhoz ért. De az otthoni indíttatás mellett az iskolában a Kodály-módszer alapján tanulta az éneklést. Tanára, Bors Irma, közvetlenül Kodály-tanítvány volt, elvitte a gyermekeket Kodály tanár úrhoz, aki megénekeltette őket. Ezek az élmények elraktározódtak a gyermeki lélek mélyén. Az ember érdeklődése sokfajta indíttatásból tevődik össze. Ez a két megjegyzés jutott eszembe. De mit is kérdeztél?
– Milyen falakba ütköztök a művészvilágban?
K. Gábor: A szocializmus kulturális struktúrája nem ezeket az értékeket privilegizálta, amelyekről most beszélgetünk. Ennek isszuk a levét most bizonyos értelemben, mert a tudatot csak lassan lehet megváltoztatni. Azért lehetne persze gyorsabban is, ha lenne rá politikai szándék. De nincs. A szocializmus eszmerendszere az internacionalizmusra épült. Arra, hogy egyformák vagyunk, mindenről ugyanazt gondoljuk, s majd ha bekövetkezik a kommunizmus, végképp nagyon jó lesz mindannyiunknak.
Ez az eszmerendszer 45 év alatt nehezen helyrehozható szellemi, kulturális rombolást eredményezett. Ebben a gondolatkörben partvonalra löktek minden olyan erőfeszítést és szándékot, amely múltunk gyökereit kereste vagy kutatta. Ha valaki filmesként vagy zenészként sok emberhez tud szólni, akkor bizonyos értékekre ráirányíthatja a figyelmet. Ezt kellett meggátolni, megnehezíteni. Ettől féltek és félnek mindmáig. Miért? Mert egyszer csak öntudatukra ébrednének az emberek, rájönnének, hogy nagyon értékes, sajátos kultúrájuk van, amelyből hitet, erőt meríthetnek. Bár azt kell mondanom, ebben szerencsém volt, hiszen 1990 előtt sikerült megtalálnom azokat a személyiségeket, akik akkor is tudták, hogy a fontos magyar értékek létrejöttét elő kell segíteni. Most persze elsősorban Nemeskürty Istvánra gondoltam, de talán meg fogsz lepődni, de ilyen politikusok is voltak.
Ezzel szemben a hivatalos trend most a globalizáció. Régen nem így hívták, hanem internacionalizmusnak. A kettő között nincs túl nagy különbség, csak játék a szavakkal, a kifejezésekkel. Vagyis gyakorlatilag legyünk világpolgárok, és mindenfajta olyan dolgot tegyünk a múzeumba, annak is lehetőleg a legmélyebb, legsötétebb szobájába és tárlójába, amely a mi kultúránkról szól. Ezt nevelték belénk, azokba a generációkba, akik a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években eszméltek. Ezért nehéz változtatni a kilencvenes évek eseményei után ebben az országban, mert világos, egyértelmű, hosszú távon gondolkodó politikai akaratot nem tapasztal az ember a tekintetben, hogy egy nép, egy nemzet visszataláljon saját kultúrájához, s abból próbáljon meríteni, azzal próbálja meghatározni helyét, szerepét, hogy erre aztán ráépíthető legyen a jövő.
Így aztán Magyarországon az emberek többségének nincs jövőképe. Főleg nincs távlatos jövőképük. Máról holnapra élünk. Nem tudjuk, milyen világot szeretnénk magunk körül a huszonegyedik században. Sokan úgy gondolják, nem is kell ezt tudnunk. Majd mások megmondják nekünk. Ez az oka, hogy a művészeti életben privilegizálták azokat az alkotókat és irányzatokat, akik a legkevésbé sem akarják elősegíteni ezt a fajta magunkra ismerést, hanem éppenséggel az új világrendbe való „zökkenőmentes” belesimulást hirdetik. A magyar művészek talentumát bizonyítja, hogy ennek ellenére létrejöttek olyan művek, sőt életművek, melyeket ma is fontos szellemi teljesítménynek tekintünk. Igen ám, csak ellensúlyozni tudná bizonyos ellenérdekelt szellemi áramlatok működését. Az ember sokszor úgy érzi, mintha valamiféle bozótharcosként küzdene. A sajtó, a média természetesen az „új” tendenciákat segíti. Ez a mai politikai trend. Ebből az alapállásból aztán nehéz építkezni, főleg ha az embert olykor „bennszülöttnek” nézik saját hazájában.
Beszűkült a közlési lehetőség is. Gergő a zenéjéhez, én pedig a filmjeimhez támogatást természetesen nem kapunk a médiától általában, néhány jóindulatú ember személyes segítségére számíthatunk csak. Ennek ellenére az emberek hallgatják a CD-ket, eljönnek a koncertekre, nézik a filmjeimet, színházi előadásaimat. Tehát ez azt jelenti, hogy számottevő igény van erre a gondolkodásmódra az emberi lelkek mélyén.
K. Gergő: Amikor a TF-találkozóra készültem, azon gondolkodtam, miről kellene beszélnem. Mert akik eljönnek, azok nagyjából hasonlóan gondolkodnak. Hogyan tudnám megfogalmazni nagyon egyszerűen azt, amit az ember ma érez a világban. S ekkor két dolog jutott eszembe. Az egyik: úgy mutatom be a mostani világot, mint a dekadens Rómát, mint a világbirodalmat, amilyen a bukás előtt volt. Ahol a keresztényeket az arénába küldték, és rájuk engedték az oroszlánokat. A magyarság problémája ahhoz hasonlítható, hogy állunk az aréna közepén, és próbálnak minket ijesztgetni a vadállattal, amely nem más, mint a globalizáció. A másik: Járok egy nagy bevásárlóközpontba, s amikor megveszek három-négy paprikát és paradicsomot, majd megnézem, a vonalkódos papírról megtudhatom, hogy a paprika olasz, a paradicsom pedig argentin.
A dolog másik oldala: vagyunk páran a józanok között, akik nem tudunk megszerveződni, hogy igazi erőt tudjunk felmutatni. Erre is mondok egy példát. A híres Gladiátor című film egyik jelenetében mondja Maximus, a főszereplő: – Akárhogy jövök is ki azon az ajtón, csak akkor maradok életben, ha összefogunk! Nos, ez a fajta összefogás vagy összetartás hiányzik, erre vagyunk képtelenek, ezt nem engedik meg nekünk. A másik szellemi áramlat képviselői összetartanak. Nagy problémánk: ahogy a lengyelek a világháborúban lovas hadsereggel mentek a tankok ellen, nekünk is vannak „lovas bandériumaink”, de egyenlőtlen a küzdelem, mert tankok jönnek szembe.

(Folytatjuk)

Frigyesy Ágnes

Fel a tartalomhoz

Apám álma

Wass Endre a családi irattárról és a második otthonról

– Wass Albert fiai közül négy az Egyesült Államokban él, ön pedig Németországban. Mégis akadnak, akik úgy köszönnek önre, hogy: „Csak nem ön a Wass Albert fia?”
– Igen, néha megszólítottak ezzel Erdélyben, Magyarországon, sőt a németországi magyarok közül is. Felismernek, de leginkább azért, mert láttak a televízióban az apámról készült műsorban. Nemcsak idegenek mondják, de testvéreim is megjegyezték már, hogy hasonlítok apámra. És én szívesen viselem a vonásait. Természetesen a lelki hasonlóságot még fontosabbnak tartom. Közel áll hozzám apám lelkisége és értékrendszere, természetesen neki más korban, másfajta küzdelmei voltak, de a kisebbségi magyar létmódot én is ismerem. Kisgyermekként megszerettem Erdélyt, rajongok a hegyekért, az erdőkért, azért a gyönyörű természeti környezetért, amely Wass Albert számára a legkedvesebb volt.
– 1997-ben alakult a Czegei Wass Alapítvány, mely édesapja írói hagyatékát gondozza és Erdélyben jótékonysági tevékenységet fejt ki. Milyen eredményekkel büszkélkedhet a CWA?
– Boldogan mondhatom, hogy eredményekre és sikerekre nézhetünk vissza. Testvérem, Géza lelkiismeretesen őrzi a kéziratokat és a családi ereklyéket. Hamburgban is van egy családi irattár, amelyet én felügyelek. Megbízható partnert találtunk a Mentor kiadóban. Én vettem fel a kapcsolatot Káli Király Istvánnal 1996-ban apám jóváhagyásával. Ettől kezdve folyamatosan megjelentek Wass Albert művei – már 40 felett járunk. Természetesen még vannak értékes kéziratok, amelyeket a Mentor és más kiadók révén a CWA folyamatosan megjelentet. Ami a missziót illeti, örömömre szolgál, hogy árvaházakat támogatunk és diákotthonokat hoztunk létre. Sokféle jótékonysági tevékenységet folytatunk a könyvek bevételéből, ez Apánknak szívügye volt. Legújabban az Erdélyi Magyar Ifjak támogatásával Wass Albert-könyveket osztunk szét az erdélyi magyar iskolák számára.
– Édesapjuk még most – 2006-ban –, kevéssel Románia uniós csatlakozása előtt is háborús bűnösként van számon tartva. Lesznek további próbálkozásaik?
– Tudjuk, hogy apánk ártatlan és az 1946-os kolozsvári népbíróság politikai per volt, melyben az erdélyi magyar nemes és földbirtokos osztályt akarták megsemmisíteni. Ahogy Huba testvérem is elmondta, nemcsak Wass Albert rehabilitációja a cél. Történészek és jogászok munkáját támogatjuk, akik ebben az ügyben továbbra is fáradoznak, és amit lehet, megteszünk.
– Nehéz lehetett megszokni, hogy annyira különbözőképpen közelítik meg Magyarországon, illetve Erdélyben Wass Albertet, akár mint embert, akár mint írót…
– Ez annak tulajdonítható, hogy nem ismerték személyesen azok, akik írtak róla. Akik nem olvasták műveit, azok nem tudnak hitelesen nyilatkozni. Apám nem akart új kapcsolatokat kezdeni, a régi barátai közül pedig nem mindenkinek írhatott. Azt tartotta, hogy írásai önmaga helyett beszélnek. Voltak életre szóló levelezései, például Buba néninek, régi szerelmének – aki a feleségem, Ágnes nagymamája – sokat írt személyes életéről, gondolatairól. Ezeket a leveleket hamarosan meg fogják ismerni az olvasók. Igyekszünk feltárni azokat a személyes és családi jellegű írásait, amelyekből megismerhetik az embert is, nemcsak az írót.
– Ön szerint lesz olyan Wass utód, aki – ha csak rövidebb időre is – visszaköltözik Erdélybe, Magyarországra? Az erdélyieknek ez sokat jelentene…
– Nem könnyű kérdés. Mindenkit oda köt a munka és a család, ahol éppen él. Én a gyermekeimmel minden évben legalább kétszer Erdélybe utazom, a tavaszi és nyári szünetet gyakran ott töltjük. Testvéreim is többször járnak Erdélyben évente. Talán amikor már nyugdíjasok leszünk, akkor megtehetjük, hogy életünkből több időt ott töltsünk. Nekem Erdély a második otthonom, ahova visszavágyom. Nemcsak őseim emlékét tisztelem, hanem az ott élő barátokkal és rokonokkal is ápolom a kapcsolatot. Bízom abban, hogy eljön az a nap, amikor apám álma valóra válik az erdélyi magyarság számára.

Kérdezett: Fábián Tibor
Fordította: Lukácsi Éva

Fel a tartalomhoz

Forró fejek, csíki jégkockával

A vesztes bajnokság után a Sportklubnál

A jégkorongozás Csíkszeredában olyan, mint a tehén Indiában: szent és sérthetetlen. Emellett van szarva, amit meg lehet ragadni, és van tőgye, amit fejni lehet. Bántalmazása indulatokat gerjeszthet, lemondásokhoz vezet. Így tett a múlt héten a csíki hokisok egyik mecénása, Kurkó János György is: megvált szeretett csapatától. Az újságíró tollára ilyen esetben egyetlen kérdés kívánkozik: miért?

– Évekig egy nem létező szervezet vezetője voltam. Számtalanszor kértem a szakosztály létrehozását, valamint a gazdasági igazgató kinevezését. Ha nincs felelős, akkor az elszámoltatás is lehetetlenség. Mindenki vonogathatja a vállát. Gyakorlatilag nincs életképes szabályzat, mindenki azt csinál, amit tud, vagy amit akar. Régóta sürgetem a klub menedzserének kinevezését, és itt cáfolnám a pletykát: nem magamat szántam erre a posztra. Ezt az állást nem is vállalhattam volna, mivel a hoki csak a szívem csücske, de elsősorban vállalkozó vagyok, ebből élek.
– Ne kerülgessük a forró kását. Kivel került összetűzésbe?
– Antal István igazgató minden olyan változtatástól fél, amelyről úgy véli, veszélyezteti hatalmi pozícióját. Ez paranoiás hajlamra vall, hiszen az ügyvezető alárendeltje lenne a klub igazgatójának. Erkölcsi tartásáról pedig csak annyit: saját rokonát, Mezei Imrét, aki annak idején idehozta edzőnek Csíkszeredába, hátba szúrta az első adandó alkalommal, magyarán kitúrta a csapatból. Antal István félti a székét a nem fejbólintó Jánosoktól. Példákat is sorolhatnék: haza akartuk hívni a csíki származású, jelenleg Győrben edzősködő Horváth Lászlót, aki egy menedzsertípusú valaki, mellesleg kiváló hokis. Ez így együtt Antalnak már sok lett volna.
– A személyes sérelmek emberi dolgok, de milyen és milyen volt a költségvetés?
– Érvényes szabályzat nélkül érdemben költségvetésről sem lehet beszélni. Antal ezt is tagadja, noha a Sportklub számadása az előirányzott gazdasági elképzelések ellenére évről évre veszteséges. A példálózással nem mennék messzire: a tavalyi szezonban, a nem létező szakosztály első közgyűlésén megszabtuk, hány külföldi játékost tudunk szerződtetni, meddig ér a takaró. Két hét múlva úgy határozott a testület, hogy több pénzünk bár nincsen, de legalább annyi idegenlégióst vásárolunk, mint a Steaua. Emiatt és a hasonló esztelen döntések következtében a Sportklubnak jelenleg százmilliós tartozásai vannak. A külföldi játékosok perelnek, a szolgáltatók számláival pedig tele a postaláda.
– Az import drága, de a háziszőttesből is sikerült felnevelni egy kőkemény csapatot. Nehéz őket itthon tartani?
– Igen. Csábítgatják őket a bukarestiek, de a legtöbben külföldre kacsintgatnak, mivel fejlődni szeretnének, lehetőleg a hazainál erősebb bajnokságokban, és ami érthető, több pénzért. Legtöbbjük Magyarországra szeretne menni játszani, ezért két hónappal ezelőtt leültem velük beszélgetni, és megkérdeztem: ha elintézem, hogy a csapat a magyarországi bajnokságban is játszhasson, itthon maradtok-e? Igent mondtak, azzal a feltétellel, hogy hozok egy jó külföldi edzőt is. Lejártam a lábam a magyarországi kluboknál, és végül az ottani szövetség elnökének, Kovács Zoltánnak a beleegyezését is megszereztem: részt vehetünk a magyar bajnoki mérkőzéseken. Hazatérvén a kettős bajnoksági részvételre Bukarestben is kijártam az engedélyt.
– Ez eddig sikertörténetnek tűnik. És aztán?
– Kikapartam a gesztenyét, és azután kezdődtek a bajok. Az anyagi gondok kapcsán múlt szerdai közgyűlésünkön szóba hoztam a játékosok, a költségvetés, az edző és kisfia meg a sajtóval tartandó kapcsolat ügyét. Én a gyerekeknek a Sportklub egyik vezetőjeként tettem ígéreteket. Ami rajtam múlott, megtartottam. A közös felelősség azonban olyan lett, mint a túr a ló hátán. Most éppen nem kérek már belőle.
– Döntéséhez valószínűleg az elvesztett bajnokság keserűsége is hozzájárult. De mi, akik a hazai mérkőzéseken odafagytunk a lelátóhoz, nem értjük, a vezetőség miért nem vállalta a kudarcban a nyilvánosságot?
– Az erre vonatkozó nyílt levelek már a közgyűlés előtt megjelentek a helyi sajtóban. Antal István sunyi módon lapított, és elutasította azt a javaslatomat is, hogy adjunk elfogadható válaszokat a szurkolóknak a televízióban. Persze tisztában vagyok az elutasítás okaival: nehezen tudta volna megmagyarázni azt, hogy miért hozta Hrebec edzőt a nagycsapathoz, és a fiát, aki borsos áron a kispadon töltötte az idényt. Az ilyesmi rossz vért szül csapatban, vezetőségben egyaránt.
– Visszatér, ha…?
– A felcsíki hokiprogramban a történtek ellenére is részt veszek, a Sportklubhoz pedig akkor fogok visszatérni, ha ott legalább az íratlan szabályok divatossá válnak.

Az olvasószerkesztő megjegyzése: A csíkszeredai jégkorongozás tündöklése vagy bukása természetesen elsősorban a csíkszeredaiakon múlik. De nemcsak rajtuk! Az, hogy egy magyar kisváros, amelyet valamennyi román hatóság és intézmény (köztük a görögkeleti egyház) a többi tömbmagyar helységgel együtt elsősorban mint elrománosítási terepet tüntet ki figyelmével, hogy tehát egy halmozottan hátrányos helyzetű, nemzetiségi jellegében a fennmaradásért küzdő település önérzeti kérdést csinál sportsikereiből, a legnagyobb mértékben természetes, sőt kívánatos. Az viszont, hogy a román szurkolótábor, a román sajtó, a román közvélemény, végső fokon a román állam is önérzeti kérdést, nemzeti hiúsági kérdést, nemzeti becsületbeli ügyet csinál abból, és a maga mérhetetlen hatalmi és gazdasági erőfölényével mindent elkövet azért, hogy egy fővárosi csapat (tulajdonképpen a Csíkszeredán kívüli nemzeti válogatott) diadalmaskodjék évről évre a magyar kisvárosi együttes fölött az országos bajnokságban – ez elképesztő kicsinyességre, szűkkeblűségre és román nézőpontból érthetetlen nemzeti kisebbrendűségi érzésre vall és a leghatározottabban elítélendő. A csíkszeredai jégkorongozás ennyiben több helyi és testedzési ügynél.

Jakab Lőrinc

Fel a tartalomhoz

mementó


Kövérebb volt az ökör és ritkább a cím

330 éve született Apor Péter

Apor Péter (Altorja, 1676. június 3. – Altorja, 1752. szeptember 22.): erdélyi történet- és emlékíró, költő, a legzamatosabb nyelvű és legszabadosabb szemléletű erénycsősz, a nemesi hagyományőrzés kiemelkedő képviselője. Honfoglalás kori székely családból származik. A nemzetség tagjai fontos tisztségeket töltöttek be a magyar királyok, később az erdélyi fejedelmek udvarában, a 17. századtól a Habsburgokat és az ellenreformációt támogatták. Apja korai halála miatt Apor Pétert nagybátyja, Apor István nevelte föl. 1686 körül a kolozsvári jezsuitákhoz jár iskolába, majd a nagyszombati egyetemen folytatja tanulmányait, 1696-ban jogi doktorátust szerez. További életútja kalandregénybe illő. A Rákóczi-szabadságharc kezdetén hű marad az udvarhoz, a kurucok gyakran zaklatják, foglyul is ejtik. Lipót törvénytelen intézkedései és vezéreinek kegyetlenkedései azonban az ellentáborba kergetik. Most osztrák fogságba esik, és kétévi raboskodás után megtér a császár hűségére. Küküllő megye főispánja, háromszéki főkirálybíró lesz, 1713-ban báróságot nyer. 1717-ben az ő irányításával verik vissza a székelyföldi tatár betörést. Buzgó katolikus létére pártolja a vegyes házasságokat, zűrzavaros válási perekbe keveredik, összevész az egyházmegye összes papjával, és huszonhét évi marakodás után megszakítja házasságát Kálnoki Borbálával. Tizenkét közös gyermekükből az egyik fiú belehabarodik egy altorjai „boszorkányba”, és csak a lány bebörtönzése vet véget a kapcsolatnak. Érett férfikorában Apor Péter nem kapja meg az óhajtott hivatalt, amely teret nyithatna tettvágyának, ezért kezd írogatni. 1744-ben már visszautasítja a későn felkínált udvari tanácsosságot. 1747-ben megvakul, ezentúl íródeákjainak mondja tollba visszaemlékezéseit.
Megadta a császárnak, ami a császáré, de az utódokra, a „maradvákra” az ősi szokások és viseletek, a tősgyökeres magyar erkölcsök és szavak, a nemzeti fejedelemség, a Bethlen Gábor-i aranykor dicséretét és saját kora szabad demokratáinak, az idegenmajmolóknak meg idegenbérenceknek a kárhoztatását hagyta örökségül 1736-os főművében, amelynek teljes címe: Metamorphosis Transylvaniae, azaz Erdélynek régi együgyű alázatos idejében való gazdagságából e mostani kevély, cifra, felfordult állapotjában koldusságra való változása. Az emlékirat – irodalmi becse mellett – históriai, néprajzi, nyelv- és művelődéstörténeti alapmű a korról. „Történelmi munka ez – olvassuk Kosztolányi Dezső esszéjében –, amelyben csak ebédeket, vacsorákat, nevezetes lakodalmakat és temetéseket ír le, de hangjában szépirodalom, költészet.” Szerzője „nem kitárulkozó. Nem olyan jó ítéletű, mint Cserei Mihály, és nem olyan eredeti, mint Bethlen Miklós. De mestere a szikár, latinon nevelkedett erdélyi prózának s az élet testiségét, a természetet oly elragadóan érzékelteti, mint valami költő.”

K. Jakab Antal

Apor Péter

Metamorphosis Transylvaniae
(részletek)

Oka ezen írásnak

Kedves maradváink! Ezen régi erdélyi módot és szokást sokat gondolkodtam, ha deákul írjam-e le vagy magyarul. Végre, hogy tisztábban és értelmesebben az dolgokat kitehessem, és a maradváink is jobban megérthessék, eltökélém magamban, hogy magyarul írjam.
Oka penig ezen írásomnak az, hogy mivel ab anno 1687, amely esztendőben az német legelsőbben bejöve, azoltától fogva látom minden esztendőben új-új mód, avagy amint az német mondja, náj módi vagyon, úgyhogy mentől inkább szegényedünk, annál nagyobb titulusra és cifrább paszamántos köntösökre vágyunk, és már az atyáink szokott eledelit meg sem ehetjük, hacsak német szakácsunk nincsen, és különbféle drága étkeket nem főz; hogy azért azon időbeli bécsi szokás, amelyben amint másutt is írám, más munkában, midőn erat pingvissimus vitulus et rarissimus titulus [legkövérebb volt az ökör és legritkább a cím], maradváinknál éppen feledékenységben ne menjen, ami kevés eszembe jut, leírom.

Az vendégségről és ebédről és vacsoráról

Az titulusról lépjünk által az vendégségekre és ebédekre s vacsorákra. Legelsőbben is reggeli: kávé, herbathé, csukolátának híre sem vala; ha valakinek azt mondottad volna: kell-e kávé, talán azt értette volna, hogy állj el mellőle [szójáték a cave (vigyázz) latin szóval]; ha: kell-e thé, talán azt tudta volna, hogy tezed [tegezed]; ha csukolátával kínáltál volna valakit, talán azt tudta volna, ha tudta volna, hol van Kacsulátafalva Fogarasföldin, hogy az kucsulási patakból kínálod; ha valakit kínáltál volna rosólissal [édes, fűszeres szeszes ital], talán azt gondolta volna, hogy napfeljötte előtt harmatot szedtél, s avval kínálod, avagy rozsból is sült kenyérrel kínálod. Híre sem vala ezeknek az régi időkben, hanem Brassóban főzték az fahéjvizet, azonkívül az reggeli italt hívták aquavitának [életitalnak], vagy tiszta égettbort ittanak, honnan is az úrasszonyok apró pincetokokban, úgy az nemes- és főasszonyok is úgy kínálták, s kivált az idegen embert. Vagy penig égettbort töltvén tálban, azt megmézelték, egy vagy két fügét vagy egynehány szem    malosaszőlőt tettek köziben, meggyújtották az égettbort, s úgy keverték az tálban kalánnal, azután megoltván az tüzet, azt itták, az fügét utána ették. A férfiak reggeli ital gyanánt jó finom, édes-csípős ürmösbort is ittanak, s egészségesnek tartották, mert nem vala olyan paszomántos gyomrok, mint az mostaniaknak.
Régi magyar étkek ezek valának: tormával disznóláb, káposzta tehénhússal, lúdhússal, szalonnával, vagy télben új disznóhússal, tehénhús polyékával [húsból vagy májból készült becsinált leves], kukrejttel [zsályamártással], árpakásával, de abban soha azelőtt citromlevet nem töltöttek; tehénhús rizskásával, murokkal vagy petrezselyemmel, röstölt [pirított hússal sűrített] lével, nyárban új hüvelykes borsóval; lúd töröttlével, tyúk sülve fokhagymával, ecettel, szalonnával; borsó vagy héjalva, s arra felül szalonnát perzseltenek, s úgy töltötték az tálban, vagy hajatlan hígan, abban darab szalonnát vagy disznóhúst tettenek; berbécshús spékkel vagy tárkonnyal vagy ecettel, vereshagymával (ennél kedvesebb étke nem volt az öreg Teleki Mihálynak, sem Apor Istvánnak); tehén- vagy disznóhús kaszáslével, ennél s az káposztánál magyar gyomorhoz illendőbb étket nem tartának az régi időben, nyúlhúst fekete lével, csukát tormával vagy szürke lével etc. Vajat nem tettek semmi étekben, hanem az kása közepiben, amikor feladták asztalhoz, mikor kalácsot, lepént, bélest sütöttek, abba tettek vajat, vagy penig pánkot, noha inkább ették akkor az új oltasztott [olvasztott] hájban forralt pánkot, mint az vajban sültet. A kapornya volt minden éteknek jó ízt adó szerszáma.
A kerék asztalnak híre sem vala, hanem négyszegletű asztal vala az embereknek az eleinél; olyan volt, hogy mind alól, mind felyül kihúzhatták, amint az vendég jött; ha annyi vendég volt, hogy annál el nem tért, toldást tettek az asztalhoz. Az asztal az fal mellett állott, belől az fal mellett béllett padok voltanak, kül penig karosszékek. Nem francia módon, mint most, hanem tíz órakor ettenek ebédet, hat órakor vacsorát. Mikor közelített az tíz óra, az pohárnok az asztalt megterítette, az főhelyre egy vagy két tángyért tett, az asztalkeszkenyővel betakarván az egész cipót, oda egy vagy két ezüstkalánt tevén, ezután asztalkeszkenyővel annyi cipót tett oda tángyérra, amennyit gondolt, hogy elég lészen az asztalhoz ülőknek, és azt a pohárszéken tartotta mindaddig, amíg asztalhoz leültek, azután kinek-kinek beadta az tángyért és cipót keszkenyővel. De kést senkinek nem adtanak, hanem az igen nagyjánál az embereknek az inasánál volt az maga kése, úgy adta be az urának; de ezenkívül is, akármely nagy ember volt, az öviben hátul az hüvelyben volt a kése, mikor asztalhoz ült, elévette az hüvelyit, kivette az kést, és ett vele, azután hogy ett vele, megint az hüvelyibe betette, az háta mögé az öviben szúrta. Mindazáltal ebéd előtt vagy vacsora előtt az inas elkérte az kést, megtisztította, az úrnak úgy adta oda, s úgy tette az hüvelyiben.

Fel a tartalomhoz

Páskándira emlékeztek

Páskándi Gézára emlékezve ötödik alkalommal rendezték meg Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a Mi nékem az igazság? című tanácskozást. Csomós Rita és Kardos Kinga szavalatai után a gimnázium igazgatója, Muhi Miklós köszöntötte a megjelenteket. Megnyitó beszédet a találkozó szervezője, az EMKE alelnöke, Muzsnay Árpád mondott. A megbeszéléseket Dávid Gyula irodalomtörténész, az EMKE tiszteletbeli elnöke vezette. Gál Elemér egri közíró-tanár beszéde után Balázs Imre egyetemi adjunktus előadása következett, majd a jelenleg Szombathelyen élő Láng Gusztáv elemezte a költő első verseskötetét, a Piros madár címűt.
Rövid szünet után Péter Miklós egyetemi docens vette át a tanácskozás vezetését. A költő egyik hajdani rabtársa arról a Páskándiról rajzolt képet, akit csak a sorstársak ismertek. Koczka György temesvári dramaturg a költővel való barátságát és börtönélményeit idézte föl. Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök az ötvenhatos eseményekről meg a rájuk következő megtorlásokról emlékezett meg. Csiha Kálmán nyugalmazott református püspök az életről mint isteni rendelésről és keresztyéni feladatainkról beszélt.
A rendezvény este a költő szülőfalujában, Szatmárhegyen folytatódott a Páskándi-emléktáblánál. A költő előtt a polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gána János, Napkor polgármestere méltatta a költő munkásságát. A helyi általános iskola diákjainak szavalatai emelték az est fényét.

Bikfalvy György

Fel a tartalomhoz

Egy angyal a Délvidékről, avagy: köszönjük, Magdi!

Megnéztem a Megasztárt. Érdemes volt, hiszen valódi művészi produkciókat láthattunk. Fiatal tehetségek mutatták meg tudásukat határon innen és túlról… és ez utóbbi késztetett arra, hogy végignézzem a versenyt, amely idén eltért az előző évekétől. Ugyanis igazi értéket kaptunk e fiatal tehetségektől. Értéket, művészetet és emberséget.
Volt egy kis csapat, amelynek tagjaiban a tenni akarás, az egymásért való aggódás és a szeretet nyilvánult meg minden adásban, minden adás szinte minden pillanatában. És volt ebben a sorozatban egy angyal, Ruzsa Magdolna, a kishegyesi lány, akinek őszintesége és előadói tehetsége magasan felülmúlja mindenik, egyébként szintén tehetséges versenyzőtársáét.
Jó volt nézni ezt a műsort, mert hozzáértő szakemberek zsűrizték a teljesítményt, és idén nem tévedtek. Nem éreztem, hogy „most kötelező bejuttatni” valakit, hanem az igazi érték felismerése volt a cél. És megtalálták! Ruzsa Magdi személyében. Köszönet érte! Köszönet, mert kevés az olyan televíziós produkció, amely – főként ezen a csatornán – értéket képvisel, s odaültet a készülék elé. Most azonban igazi könnyűzenei élményt, a hozzáértés gyönyörét, az előadó művészet ifjú gyöngyszemeit láttuk, kaptuk. A délvidéki angyal különös élményt nyújtott. Hangja, jelleme, művészete a tisztaságot, az emberséget sugározta… az egész verseny alatt. Ő a miénk!
Ám politikai újságíróként nem tudtam elvonatkoztatni… és ez talán baj, talán nem az. Amint hallgattam sokszor torokszorító előadását, arra gondoltam, hogy őket tagadta meg 2004. december 5-én az anyanemzet. Pedig a kiszorított hárommillió között hány efféle óriási tehetség él? Ebben a versenyben – délvidéki magyarként – itt volt közöttünk, mint Pinocchio apró tücske… De vajon hányan érezték át ebben a lezüllesztett társadalomban ennek a törékeny angyalnak a varázsát, magyarságát, s gondoltak-e arra, hogy hol van Kishegyes?
Jó, tudom, a művészet nem politika, nem lehet az, hiszen a politika hazug színjáték, aljas körmönfontság… szemben a művészettel, amely maga a tisztaság és a szeretet, az őszinteség, az előadó tiszta lénye. Ruzsa Magdolnára sokszor mondta a zsűri egy-egy tagja, hogy „áldott vagy”… és ő az is. Mert hangjával, művészetével egy nemzetrészt hozott közelebb ismét, oly hosszú idő után… s megmutatta, hogy magyarok élnek ott, tehetségek, akikről soha nem szabad megfeledkeznünk, akiket Isten elleni bűn megtagadni. Még akkor is ki kell tartanunk mellettük, ha maga az „anyaország” vezetése hazudozik róluk árulón, galádul. Mert mi, „anyaországi” magyarok igazi szép szót és könnyre fakasztó értéket bizony idehaza alig kaphatunk. Az érték ott rejtezik a határokon túl. Hiszen nagyjaink – kevés kivétellel – a ma határokkal elválasztott országrészekből jöttek évszázadokon keresztül…
Ruzsa Magdolna is onnan jött, értéket hozott és karácsonyi angyalka módjára ajándékozott meg minket önmagával, művészetével, lelkekbe hatoló tehetségével. Köszönet érte mindazoknak, akik ezt a bájos kis magyar teremtést megismertették velünk… és köszönet mindazoknak, akik 86 év után is megtartották a lehetőségét annak, hogy megajándékozzanak minket s önmagukat Ruzsa Magdolnával… Kishegyesről.

Stoffán György

Fel a tartalomhoz

hiányzó egység


Schöpflin György Kolozsváron

Budapest nem válaszol

„Budapest nem válaszol” – jellemezte a magyarországi kormány magatartását az elszakított területeken élő magyarok iránt, édesapja egyik könyvére utalva, Schöpflin György fideszes EP-képviselő kedd esti kolozsvári előadásán.

A professzor a Bolyai Kezdeményező Bizottság meghívására tartott előadást az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában Az Európai Unió és a kisebbségpolitika címmel. Nem véletlen, hogy az előadás címe nem az EU kisebbségpolitikája volt, hiszen, mint tudjuk, a nevezett gazdasági szövetség nem rendelkezik kisebbségpolitikával, amint az EP-képviselő által elmondottakból is kitűnt.
Előadásában Schöpflin a kisebbségi lét hátrányairól beszélt, ecsetelve a többségi kultúra kétségtelen presztízse által gyakorolt nyomást, az ebből fakadó kisebbség- és hiányérzetet, amely szükségszerűen frusztrációt okoz a közösség tagjaiban, beszűkítve cselekvései lehetőségeiket. Felhívta a figyelmet arra, hogy még a többség által nem tudatosított diszkrimináció, a látszólag jelentéktelen figyelmetlenségek is (mint az egynyelvű termék-feliratozás) hasonló eredményre vezetnek, okulhatunk hát a finnországi svédek példájából, akik elnyomásnak vesznek bármilyen apró sérelmet.
Rátérve a mi helyzetünkre, Schöpflin azon véleményének adott hangot, hogy az állami magyar egyetem és az egyházi ingatlanok ügye rendeződik, de még várni kell rá, a kisebbségi törvényt is elfogadják idővel, csak éppen semmit sem fog érni, valamint a székely autonómiatörekvés is célt érhet, viszont egyáltalán nem lesz könnyű, és stratégiaváltásra van szükség: a regionalizmus és a gazdasági kritériumok elve ugyanis sokkal szebben hangzik mind a brüsszeli, mind pedig a bukaresti fülek számára, míg „az etnicitásból valami bűnös mellékzöngéket vélnek kihallani”.
Az Európai Parlamentben „történik valami”, mondta, csak nagyon lassan. Példaként említette az alkotmányba „becsempészett” kisebbségi jogokról szóló bekezdést, azt, hogy a parlamentben létezik egy kisebbségi ügyekkel foglalkozó csoport, és lobbizás is van, de annyira erőtlen, hogy sokat nem ér, hiszen Budapest nem hajlandó lépni ez ügyben, az RMDSZ még úgy sem, ők hárman pedig (Gál Kingával és Tabajdi Csabával) nem sokat tudnak elérni ilyen körülmények között. Ezt példázza a Rehn-csata elvesztése is, fejtette ki: a legmélyebb döfés az volt, hogy nem sikerült rábírni az RMDSZ-t arra, hogy beszéljen a bővítési biztossal, s világosítsa fel tévedéséről. A kudarc másik összetevője a magyar lobbi erőtlensége, azzal szemben pedig a román lobbi hatékonysága, mely még a Moscovici-jelentésből is ki tudta vétetni az önkormányzatiságot. Ebben a helyzetben sem a néhány jóérzésű EP-képviselő, sem a civilek által küldött több mint négyezer levél nem segíthetett, főleg hogy egy bővítési biztos legfontosabb célja maga a bővítés, tette hozzá az előadó. Rámutatott, hogy ha az RMDSZ-re nem lehet számítani, kimagaslóan fontos a civil szféra szerepe, a BKB által indítványozott email-kampány új kezdete lehet annak, hogy az erdélyi magyarság igényt formáljon a véleménye meghallgatására.
Budapest külügyminisztériumától azonban segítséget várni fölösleges, mondta a képviselő, egyrészt mert most egészen mással van elfoglalva, ugyanis az ország gazdasági csőd előtt áll, és egy hatványozott Bokros-csomag előállításán fog ügyködni a kormány, másrészt mert sem Medgyessy, sem Gyurcsány kormányának nem volt és nincs külpolitikája. „Teljesen érthetetlen, hogy nem unatkoznak, hiszen semmit sem csinálnak, egyszerűen nincs magyar érdekérvényesítés. Ebben a helyzetben talán célszerűbb volna átadni a Bem téri palotát az idegenforgalomnak” – mondta Schöpflin.

Bagoly Zsolt

Fel a tartalomhoz

mementó


Határon túli magyar újságírók találkozója

Politikai és gazdasági nyomás a sajtón

Május 19–21. között Szegeden tartotta második ülését a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója. A rendezvény védnöke Komlós Attila, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) az elnöke volt. Az értekezleten számos magyarországi szakember is részt vett.
Az értekezlet témája a határon túli magyar újságíróképzés volt. A vitán és kerekasztal-megbeszélésen fölmerültek a magyar újságíróképzés hiányosságai. A szakértők elsősorban az oktatás gyakorlati oldalát hiányolták. Megoldásokat keresve szorgalmazták a már meglévő intézmények oktatási stratégiájának összehangolását. A tanácskozáson döntés született magyar újságíró műhelyek létrehozásáról.
Komlós Attila a HTMH támogatásáról biztosította a jelenlevőket. Az elnök szerint az újságíróképzés nemzetstratégiai ügy. Közölte, a támogatás célja: az újságírás infrastrukturális feltételeinek javítása, szakmai továbbképzési lehetőségek megteremtése. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke a konvenció egyéves munkájából a legnagyobb eredménynek mondta, hogy a magyar–magyar párbeszédet szolgálta. Az oktatásról szólva fontosnak nyilvánította az újságírók folyamatos szakmai továbbképzését, ezt ösztöndíjakkal, pályázatokkal kívánják megvalósítani.
Klem József, a vajdasági magyar újságíró-iskola vezetője szerint a kisebbségi magyar újságíró feladata az, hogy felkarolja nemzete törekvéseit, a kisebbségi érdekek védelmét. „Magyar szellemiségű és európai színvonalú újságírást kell művelni. Fel kell venni a harcot az igénytelenséggel, az álkultúra, a bulvár terjedésével” – hangoztatta Klem.
A megbeszélések, viták során szó esett a sajtószabadságról, a kisebbségi sajtóra nehezedő gazdasági és politikai nyomásról. Vita keletkezett a sajtó és a kisebbségi érdekképviselet közti viszonyról is, utóbbi nagyban korlátozhatja a sajtószabadságot.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy nemcsak az újságírókat kell képezni, hanem az olvasókat is. A hozzáértő olvasóréteg kinevelése érdekében javaslattal fordulnak az oktatási intézményekhez, hogy a középiskolai tantervbe foglalják bele a médiaismereti tantárgyat. A tantárgy oktatására gyakorló újságírók készítenének fel magyartanárokat, osztályfőnököket.
A konferencián a résztvevők betekintést nyerhettek a vajdasági, muravidéki, kárpátaljai és horvátországi magyar újságírásba és oktatásba.
Az értekezleten elhangzott javaslatokat zárónyilatkozatba foglalták. „Meggyőződésünk, hogy az anyaország és a külhoni magyar szervezetek ilyen példaértékű együttműködése (…) olyan hatékony programok előkészítését és kivitelezését szavatolja, amelyek nem csupán egy-egy magyar közösség, hanem az összmagyarság érdekeit fogják szolgálni” – áll a nyilatkozatban.

Szentes Szidónia

Fel a tartalomhoz

hiányzó egység


Ülésezett a Maros széki SZNT

A gyulafehérvárihoz hasonló magyar nemzetgyűlést javasolnak

Marosvásárhelyen tartotta soros ülését Maros Szék Székely Tanácsa. A május 26-i ülés résztvevői Pál Antal Sándor bemutatásában a székely önkormányzat történelmével ismerkedhettek meg. Utána beszámoló és helyzetelemzés hangzott el Fodor Imre, Maros Szék Székely Tanácsának elnöke részéről. Beszámolójában a székelyudvarhelyi Székely Nagygyűlést elemezve, Fodor nehezményezte Raffay Ernő visszafogott beszédét, azt, hogy érződött, nem él itt Erdélyben. Fodor Imre kritikusan kijelentette: „Minden bajunk tőlünk ered, ha egységesen vállalnánk törekvéseinket, Románia előbb-utóbb partner lenne.” Javaslat hangzott el gazdasági, mezőgazdasági, oktatási, szociális szakbizottsá- gok létrehozásáról. Nem túl helyes döntés volt azonban, hogy a szakbizottságok tagjaira vonatkozó javaslatokat utólag nyújtsák be a részvevők.
A legfontosabb napirendi pont a Gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlés összehívását támogató határozattervezet elfogadása volt. A határozat által Maros Szék Székely Tanácsa támogatja a nemzetgyűlés összehívását és Maros szék őshonos lakóinak nevében követeli a székely nép román államon belüli önrendelkezési jogának szavatolását. A május 26-i marosvásárhelyi ülésen elfogadott határozat többek között követeli az Európai Unióban gyakorolt normák érvényesülését Romániában is. A határozatban javasolják, hogy a nemzetgyűlés erősítse meg a Székely Nemzeti Tanácsot a székely nép akaratának képviseletében. Továbbá kérik, hogy az autonómiához a nemzetgyűlés fogalmazzon meg olyan alapelveket, mint a tulajdonjog szavatolása, gazdasági esélyegyenlőség, az adók 90%-ának Székelyföldön tartása, döntéshozó és bíráskodó testületek, demokratikus jogállamiságra jellemző társadalmi-politikai rendszer az élet minden területén.
A gyergyóditrói nemzetgyűlés összehívása az 1918. december 1-jei nagy nemzetgyűlés modelljét követi. Azét a nemzetgyűlését, amely jogokat fogalmazott meg románok és magyarok részére egyaránt. A székely nagygyűlés nem politikai megnyilvánulás. Célja egy olyan határozat elfogadása, amely által Székelyföld területi autonómiáját kérik. A felszólalók elismerték, hogy vannak előrehaladások a kulturális autonómia terén, de nehezményezték, hogy az RMDSZ nem karolja fel a kulturális autonómia mellett a területi autonómiát is.
A Nemzetgyűlésre meghívnák a vajdasági, kárpátaljai, felvidéki magyarság autonómia iránt elkötelezett képviselőit is.
Frunda György szenátor kijelentésére reagálva, hogy nincs szükség két pártra a magyar kisebbségben, Fodor Imre kijelentette:
„Nem foglalkozunk politikával, de véleményem szerint nem igaz, hogy nem tudnánk megegyezni. Ha Szatmáron nem támadt volna, természetellenesen, szakadás a magyar közösségben, akkor most nem kéne ezen gondolkodni. Azt szeretném, ha az RMDSZ-ben minden platform úgy tevékenykedne, hogy az autonómiát az RMDSZ ne csak elméletileg kérje.”

Fel a tartalomhoz

finomvegyes


Finomvegyes

Köves fájdalmak

Az egyik legfontosabb, emésztésünket, közérzetünket befolyásoló szervünk az epehólyag és az abban termelődő komplex folyadék, az epe. A vese és az epehólyag a két „kőtermelő szervünk”. A statisztikák kimutatták, hogy a nők kétszer hajlamosabbak az epekőtermelésre, mint a férfiak, sőt a fogamzási periódusban levő mamáknál ez az arány még nagyobb. Az epekövesség már az ókorban is előfordult, ezt az egyiptomi múmiák boncolása is igazolta. Paracelsus a XVI. században „borkőbetegségnek” nevezte az epekövességet. A belgyógyászok szerint a lakosság több mint 10%-a szenved benne. Ahhoz, hogy megértsük a folyamatot, tudnunk kell, hogy az epe komplex folyadék, amely vízből, elektrolitokból, koleszterinből, epefestékből és savból, valamint bikarbonátból és zsírokból tevődik össze.
Az epekövek nagyrészt kalciumból és koleszterinből állnak. De tartalmazhatnak epefestéket és zsírokat is. Beszélhetünk egyszerű, kevert vagy pigmentkövekről. Az egészséges epében nem csapódnak ki kristályok, csak abban az esetben, ha valamely alkotóelemnek túl magas az aránya. Lehetséges, hogy a kő kialakulásához az epehólyag mozgászavara is hozzájárul. Emellett számos egyéb tényező fokozhatja a kőképződés esélyét. A leggyakoribb ismert hajlamosító tényezők: kövérség, cukorbetegség, köszvény, Crohn-betegség, vékonybél műtéti eltávolítása utáni állapot. A 40 év feletti életkor, a terhesség, a hirtelen fogyás (agresszív fogyókúra), a fogamzásgátlók szedése, különböző májbetegségek szintén hajlamosítanak az epekövességre. Ami a tüneteket illeti, nagyon változatosak, és függnek a kő elhelyezkedésétől, méretétől és a komplikációktól. Vannak ún. néma kövek is. Ezekkel a betegnek semmi fizikai tünete nincs. A felfedezésük is véletlenszerű. Máskor enyhébb tünetekkel találkozunk, pl. a beteg nem bírja a zsír ízét, sőt szagát sem, étkezés után vagy máskor is puffadás, telítettségérzés, émelygés, böfögés, rossz szájíz kínozza. Típusos esetben, kb. 70-80%-ban az „epekólika” (epeköves görcs) jelentkezése viszi a beteget orvoshoz. Jellemző rá a jobb bordaív alatti (esetleg gyomorszájtáji, illetve ritkán a bal bordaív alatt kezdődő), tűrhetetlenségig fokozódó, tompa-feszítő, olykor égő fájdalom, mely a lapockák közé, a jobb lapockába vagy a jobb vállba sugárzik. A napszakok vége felé, este, éjjel jelentkezik, gyakran zsíros-fűszeres ételek fogyasztása után. Hányinger, hányás, verejtékezés, nyugtalanság kíséri. A roham oldódhat magától, vagy tüneti kezelésre. Ha a panaszok 6 óránál tovább tartanak, a hányás nem szűnik, vagy láz jelentkezik, szövődmény kialakulására kell gondolnunk. Komplikáció (epevezeték-elzáródás, epehólyag-gyulladás) léphet föl az első roham után, de gyakorisága az epegörcsök ismétlődésével nő. A diagnózist leggyakrabban a hasi ultrahangvizsgálat és a laboratóriumi eredmények ismerete segíti. A szövődményes esetekben a számítógépes tomográfia (CT) ajánlott. A kezelés módja a tünetmentes („néma kő”) esetekben vitatott. Egyesek szerint a felfedezett epekövet mindenképpen el kell távolítani, mások szerint a panaszmentes epekővel nincs mit csinálni. Az eltávolítás legbiztosabb módszere az ún. laparaszkópikus eljárás. Csupán néhány apró metszést végeznek a hasfalon, és ha nem lép fel semmi komplikáció, a beteg pár nap múlva távozhat a kórházból. Jól tesszük, ha már a legenyhébb tünetek megjelenésekor fölkeressük családorvosunkat és az ő tanácsa szerint cselekszünk.

Minier Csaba

Ursus sörfesztivál Kolozsváron

Legnagyobb öröm a söröm! – tartja egy magyar reklámból való szólásmondás. Nyári nagy melegben, hűsölni vágyó ember számára egy korsó sör bizony mindennél nagyobb öröm lehet. Nem véletlen honi tájainkon is a sörfesztiválok hatalmas sikere, ahol a habzó és viszonylag olcsó sör mellett a közkedvelt rablópecsenye, a különféle ropogtatnivalók vagy a messze földön híres kolozsvári rakott káposzta az élvezetek megkoronázása. Így volt ez Kolozsváron is az elmúlt hét végén megtartott háromnapos Ursus sörfesztiválon. Noha az időjárás nemigen kedvezett (vagy zuhogott az eső, vagy a napfényes, szép időt sátorromboló vihar váltogatta), az érdeklődés nem maradt el. Az esti koncertekre, ahova a román rock és popzene legjobbjai várták a fiatalokat, több ezren érkeztek, a kolozsvári sportcsarnok előtti placc zsúfolásig megtelt emberrel.
Az Ursus immár öt éve kitesz magáért, sörfesztiváljai megmozgatják Kolozsvár román és magyar lakosságát. A sátrak alatti, hosszú asztalok között bőven áradt a magyar szó is, a fesztivált megelőző sajtótájékoztatókra, állófogadásra vagy a fesztivál idején működő protokollsátorba az Ursus mindig meghívta a teljes magyar sajtót is, néhány más nagyvállalattól eltérően nem tett különbséget a lapok között.
A 23 százalékos részesedésével ma romániai piacvezető sörgyártó cég, az Ursus a dél-afrikai SABMiller multinacionális cég hazai leányvállalata. Sörmárkái lóhosszal vezetnek Erdélyben: a hagyományos, közkedvelt „zöld” és „piros” Ursus mellett újabb márkái kerültek a piacra: a Stejar, a Timişoreana, illetve az ínyenceknek ajánlott Peroni Nastro Azzuro. A sörfesztivál előtti kolozsvári sajtóértekezleten a vállalat romániai vezetői elmondták: az Ursus világviszonylatban is ismert sörmárka lett, az Egyesült Államokban például a világ egyik legjelentősebb sörversenyén a második helyezést érte el, maga mögé kényszerítve több jelentős német sörfajtát.
Habár az italfogyasztás növekedése nem örvendetes fejlemény, mégis jó jel, hogy Romániában is igen jelentősen csökken a tömény alkohol fogyasztása: a pálinkát, vodkát lassan felváltja a sör és a bor. Az összes alkoholfogyasztás egyharmadát immár a sör teszi ki. A folyékony kenyér egyre inkább kedvelt élvezeti cikkünké válik.

Kisréti Zsombor

Viccek

Az öreg székelynek 50 litert tejelő Riska tehene van, csodájára is jár ország-világ. Kimegy a bácsihoz a riporter érdeklődni:
– Bácsika! Hogy lehetséges, hogy az ön tehene ilyen sok tejet ad?
– Á, semmiség az egész, minden a kedvességen múlik.
– ??
– Minden reggel kimegyek az istállóba és megkérdem a Riskát, hogy: Mi lesz ma vacsorára? Tej vagy marhasült?
*
Megy a székely az utcán, kutyát lóbálva a feje fölött. Meglátja egy székely apó és rákérdez:
– Hé te, miért lóbálod azt a kutyát a fejed fölött?
– Örömet szerzek neki!
– Mikor lesz ennek a kutyának így öröme?
– Majd ha leteszem a földre…
*
Az öreg székely kegyetlenül be van nyomva, mint a rajzszög, s a kocsmából hazafelé tart a szekéren bóbiskolva. Meglátja a rendőr, s megállítja a fogatot.
– Bátyám, maga olyan részeg, hogy majd lefordul a kocsiról, szerencsétlen ló meg csak megy a feje után, még baleset lesz belőle.
Az öreg székely csak mordul rá egyet. A rendőr intézkedés gyanánt a következőket mondja:
– Bátyám, látva jelenlegi állapotát, mit szólna ahhoz, ha most elvenném a lovát?
A székely meghúzza a vállát, s közli:
– Mit szólhatnék? Rendőr vejem még úgysem volt!
A négernek, a székelynek és a románnak egyszerre születik gyereke. Mindhárman a szülőszoba ajtaja előtt várakoznak, hogy végre megláthassák a gyereküket. Egyszer csak kilép a szobából a nővérke:
– Uraim, gratulálok, mindhármuk gyereke egészséges. Csak egy baj van, összekevertük őket. Kérem, fáradjanak be, és válasszák ki a sajátjukat.
Erre a székely egyből berohan, és felkapja a néger gyerekét. Mire az:
– Székely! Nem látod, hogy az az én gyerekem? Teljesen olyan, mint én, a bőre színén is látszik.
Mire a székely:
– Lehet, hogy a tied, de amíg ki nem derül, melyik a románé, addig ez nálam marad!

Fel a tartalomhoz

aktuális


Eseménynaptár

• A székely hadosztály és a székely dandár története – 1918–1919 címmel Gottfried Barna történész, a nyíregyházai levéltár aligazgatója tart előadást kedden, május 30-án este 6-kor Marosvásárhelyen, a Bolyai téri unitárius egyháztanács termében, csütörtökön, június 1-jén este 6-kor Székelyudvarhelyen, a református kollégiumban, pénteken, június 2-án este 6-kor Csíkszeredában, a Csíki Székely Nemzeti Múzeum kápolnatermében.

• A „Határon túli magyarságért, ÖSSZETARTOZUNK” Alapítvány 2006 pünkösdjén is megrendezi a „Hazám, hazám, te mindenem” c. operagála-sorozatot Székelyföldön. Időpon-tok és helyszínek: 2006. június 4., vasárnap, Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron Színház 19 órakor; június 5. hétfő, Csíkszereda, Szakszervezeti Művelődési Ház, 19 óra; június 6., kedd, Gyergyószentmiklós, Római Katolikus Templom (a 19 órai mise után); június 7., szerda, Székelyudvarhely Művelődési Ház, 19 óra. A műsorban minden helyszínen az alábbi magyar művek is szerepelnek: Erkel Ferenc: Hunyadi László, László és Mária kettőse, Kodály Zoltán: Háry János, Tiszán innen, Dunán túl, Szegény vagyok, szegénynek születtem, Toborzó, Virágénekek, Lajtha-dalok, Kodály Zoltán: Három árva, Rákóczi megtérése, Rossz feleség, Erkel Ferenc: Bánk bán, Keserű bordal.

• A Székely Nemzeti Tanács 2006. június 18-án, vasárnap délben kezdődő gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésére buszok indulnak Maros megye több helységéből. Kérik, iratkozzanak fel június 16-ig a Magyar Polgári Szövetség megyei székházában, Marosvásárhely, Kinizsi Pál utca 7., naponta 10.00 és 13.30 óra között, telefon 216968. Az utazási jegy ára 100 000 lej. Marosvásárhelyről a Petőfi-szobortól indul a busz 8 óra 45 perckor.
• Az Amőba Öko Központ és a gyergyószentmiklósi Tanulók Háza június 9–11-én Marosfőn tartja a már hagyományossá vált Zöld Szemmel találkozót, ezúttal a fosszilis és megújuló energiaforrások, energiatakarékos házi praktikák a mindennapokban témakörben. A háromnapos rendezvényre iskolánként 3 tagú V–VIII. és IX–X. osztályos (lehetőleg vegyes összetételű: fiú, lány) csapatot várnak. A találkozó célja: hozzájárulni a környezettudatos magatartásforma és az egészséges életvitel kialakításához. A rendezvény programjában tájékozódási verseny, főzőverseny és a Maros igazi forrásának felkutatása is szerepel. Benevezni a helyszínen egy önfenntartó kertes ház tervrajzával lehet. Bővebb felvilágosítás az alábbi telefonszámokon: Bajkó Ildikó: 0745 778 070 vagy 364 603, és Vadász István: 0741 086 701 vagy 364 701, e-mail: amoeba@hr.astral.ro

Fel a tartalomhoz

sport


A fél aranyérem birtokában

Magyar NB I.

A Borsodi Liga 29. fordulójában a Fehérvár döntetlent játszott otthon a Sopronnal, így Csertői Aurél csapata már nem szerezheti meg a bajnoki címet. A Vasas kikapott Kaposváron, és ezzel az utolsó fordulótól függetlenül kiesett az élvonalból. Az MTK a Diósgyőrt, a Zalaegerszeg a REAC-ot, a Pápa pedig a Pécset verte hazai pályán. Nagy meglepetésre a Ferencváros egy góllal kikapott a Tatabányától az Üllői úton. A forduló záró összecsapásán gólokban gazdag mérkőzésen 5-2-re győzött az Újpest labdarúgócsapata Győrben, így az utolsó forduló előtt a lilák kezében van a döntés: amennyiben a jövő héten legyőzik a Fehérvárt, bajnoki aranyérmet ünnepelhetnek.
Eredmények: Budapesti Honvéd–Debreceni VSC 0-1, FC Fehérvár–FC Sopron 2-2, Kaposvári Rákóczi–Vasas 4-1, MTK–Diósgyőr 4-0, ZTE FC–REAC 3-0, Ferencváros– Tatabánya 2-3, Lombard Pápa–Pécsi MFC 3-1, Győri ETO FC–Újpest FC 2-5.

Az NB I. állása az utolsó forduló előtt:

1. Debrecen 29 19 8 2 65-33 65
2. Újpest 29 20 5 4 73-34 65
3. Fehérvár 29 18 7 4 49-23 61
4. MTK 29 18 6 5 64-31 60
5. FTC 29 10 10 9 42-37 40
6. Tatabánya 29 10 8 11 43-44 38
7. Diósgyőr 29 10 6 13 32-43 36
8. Győr 29 9 8 12 46-49 35
9. Sopron 29 9 7 13 38-38 34
10. ZTE 29 9 7 13 42-47 34
11. Kaposvár 29 9 7 13 32-41 34
12. Honvéd 29 8 9 12 32-49 33
13. Pécs 29 8 8 13 37-41 32
14. REAC 29 7 5 17 30-56 26
15. Pápa 29 5 7 17 29-72 22
16. Vasas 29 4 10 15 30-46 22

Fel a tartalomhoz

[ Copyright © 2005 erdély ma - egy szebb holnapért.. Minden jog fenntartva. ]