Keresés:






Az előző szám tartalmából:

 A kommunizmus áldozataira emlékeztek

 hirek

 Kisebbségi lapszemle Európából

 Vásárhelyi mindennapos rémtörténet

 Emlékezés Budapesten

 BKB: A játszma csak most kezdődik

 Tavaszi Fordulópontok

 A kommunizmusról az Európai Parlamentben

 Lapozgató

 Székely nagygyűlés Székelyudvarhelyen

 Az EMNT felhívása

 Nagyváradi rendezvények a nemzeti ünnepen

 Veni, vidi, Vinci

 Az ingatlanok visszaadása sürgősebb, mint a kultusztörvény

 Elment a legnagyobb székely tréfamester

 Rabszállító kocsi várta a magyar határon

 A téli olimpiák története (folytatás előző számunkból)

 A csőd marad (Folytatás a 7. lapszámból)

 Vármegyés könyv

 Tisztelt Szerkesztő, kedves Udvarhelyiek!

 Magyar nagynénik

 Az RMDSZ zsarolja Bokor Mártont

 Anyagi segítség az árvízkárosultaknak

 A Szerelem bemutatója Csíkszeredában

 Egyedül élni

 A legeredményesebb téli olimpiai versenyzők

 Véget értek a 20. téli olimpiai játékok

 A téli olimpiák összesített éremtáblázata

 Véget ért a román jégkorongbajnokság

 Magyar és román eredmények

 A 20. téli olimpia éremtáblázata

 Megkezdődött az NB I.

753. szám - 2006. március 07.

aktuális
   2006 vízválasztó az erdélyi magyarság számára
   Autonómiatörekvéseinkben nem szabad megalkudni
   hirek
   Magyarbarát román nyelvet!
   Felújítási program Csíkszeredában
   Román sovinizmus áldozata
legitimációs viták
   Az egyetem kudarca az egyetemen
   Lesepernék az asztalról a Bolyai ügyét
   Quo vadis, Románia?
zavaros jogkörök
   Üres zsebbel a senki földjén
   A bihari MPSZ a Bolyai mellett van
   Ellenszélben a Bolyai Egyetemért
önrendelkezés
   Kampányügyek
   A Partium hangja
életút
   Egy „echte lupsai” lány, Pleşa Vass Magda
közös kincsünk
   Farsangtemetés Csíkszentdomokoson
   Nagyváradi farsang
   Marosvásárhelyen járt a Transylmania
   Gaál András hetvenéves
   Wass Albertről van szó!
   Wass Albert liberális megítéléséről
hangulatkeltés
   Egyoldalú román igények
   Új orgona Nagyváradon
   Édes Erdély, q. Románia
magyar szemmel
   Lapozgató
   Ami feljön a vízre
   Beneš és dekrétumai
finomvegyes
   A panaszbajnok
   Angol politikus nem hazudhat
   Kutyapiszokkal fűtenének
   Mazsolás lepény
   Viccek
EMI-rovat
   „Csoportterápia volt, nem közgyűlés”
   Az OMDSZ állásfoglalása a Bolyai ügyében
   Történelmi előadássorozat Csíkszeredában
   A sepsiszentgyörgyi óvónő- és tanítóképzők
   Mese-délelőtt Csíkban
   Történelmünk napról napra
aktuális
   Kisebbségi lapszemle Európából


aktuális


2006 vízválasztó az erdélyi magyarság számára

Beszélgetés Tőkés László püspökkel, az EMNT elnökével

– A jelek szerint új pályára tér az erdélyi magyarság autonómiakövetelése: az EMNT, az SZNT és a Magyar Polgári Szövetség az eddigi meddő párbeszéd helyett a tömeges megmozdulásokat választja követeléseinek eszközéül. Ezzel viszont az RMDSZ nem ért egyet, hiszen elítéli a polgári engedetlenséget. Vízválasztó lesz-e az idei esztendő az erdélyi magyarság számára?
– Egyik ámulatból a másikba esem, amikor jobbról-balról pofon vágják, szembeköpik az RMDSZ-t a koalíciós partnerei. Valamennyi ilyen eset után Markó Béla újból és újból kijelenti, hogy még csak azért sem lép ki az RMDSZ a kormányból. Gondoljunk arra, hogyan viszonyult a Babeş–Bolyai Tudományegyetem román többsége a legutóbbi szavazáson a magyar karok ügyéhez, és ez után Markó Béla enyhe megrovásban részesítette a Bolyai Kezdeményező Bizottságot, mondván, hogy a polgári engedetlenségnek nincs helye, hanem tovább kell folytatni az egyeztetéseket és a párbeszédet. Úgy tűnik, hogy a legelemibb politikai reflexei sem működnek az RMDSZ-nek. Itt már sajnos behódolt politikáról van szó, így aztán március 15-re úgy készülnek, mintha a lojális, aulikus politikai szárny rendezett volna március 15-én tüntetést, és nem Petőfi Sándor. Megfigyelhető mind az EMNT, mind az SZNT, mind a Bolyai Kezdeményező Bizottság esetében egy régóta előzmény nélküli határozottság arra nézve, hogy politikai céljainkat az új helyzetnek megfelelő, akár radikális eszközökkel képviseljük. Már a vak is látja, hogy a tizenöt éves RMDSZ-politika egyet jelent a kifárasztásra szánt halnak a vergődésével. Kifogtak az RMDSZ urain, vagy egyikük-másikuk tudtával esett meg az elmúlt 15 esztendő, hogy szinte semmire sem jutottunk, illetve amire jutottunk, az az RMDSZ nélkül is járt volna nekünk. Ezt az évet mindenképpen vízválasztónak tartom a romániai magyar politikában. A most következő rendezvények érdekérvényesítésünk rendkívül fontos alkalmaivá válnak.
– A nemzeti oldalon álló erdélyi magyar szervezetek (EMNT, SZNT, MPSZ) között sem volt mindig felhőtlen a viszony, többféle nézeteltérés terhelte az együttműködést. A mostani közös rendezvények (március 11-e Szatmárnémetiben és március 15-e Székelyudvarhelyen) a végleges kiegyezést ígérik az autonómiáért küzdő magyarok számára?
– Úgy tűnik, hogy tartós fegyverszüneti állapotot sikerült bevezetnünk. Az EMNT elnökeként meg nem szűnő erőfeszítéseket teszek a Székely Nemzeti Tanáccsal való közeledés, valamint a Magyar Polgári Szövetség szembenálló szárnyai közötti párbeszéd előmozdítására. Úgy tűnik, hogy a közeljövőben a székelyudvarhelyi és a bihari MPSZ szembenálló felei leülnek tárgyalni. Szóbeli ígéretem van Szász Jenő polgármester úrtól, hogy március 15-e után sort kerítünk erre az egyeztetésre.
– A Kolozsváron megtartott autonómia-kerekasztalon elhangzott: égetően szükség van egy olyan erdélyi magyar autonómiai összefogásra, amelyet az RMDSZ is elfogad, hogy közös frontot lehessen kialakítani az önrendelkezésért folytatott harcban. Optimistán néz egy ilyen kiegyezés elé?
– Január végére terveztük az újabb egyeztető kerek-asztalt, azonban az idő rövidsége miatt és a március 15-ei készülődések miatt sajnálattal el kellett halasztanunk ezt. Úgy vélem, fontos lépések történtek az autonómia körüli minimum kialakítása érdekében. Véleményem szerint az RMDSZ politikai frazeológiája is finomult ezen a téren. Fontosnak tartom a református egyház zsinatának az autonómia melletti állásfoglalását. Remélem, hogy a kerek-asztalra mindenképpen sor kerül. Azt csak merem remélni, hogy az Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet is létrejön. Mindez nagymértékben függ az EMNT és az SZNT küszöbön álló ünnepi rendezvényeitől is, melyek nem merülnek ki a megemlékezésben vagy az ünneplésben, hanem cselekvő politikai célzatuk is van.

Makkay József

Fel a tartalomhoz

Autonómiatörekvéseinkben nem szabad megalkudni

Beszélgetés Csapó I. Józseffel, a Székely Nemzeti Tanács elnökével

– Az SZNT által szervezendő székelyudvarhelyi nagygyűlés, Ön szerint, jelenthet-e fordulópontot a Székelyföld területi autonómiájáért folytatott küzdelemben? A népakarat ilyenszerű megnyilvánulásának Erdélyben az udvarhelyi nagygyűlés a nyitánya. Lesz-e folytatás?
– A Székely Nagygyűlés fordulópontot jelent a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelemben. A székelység akaratából közképviseletet teljesítő Székely Nemzeti Tanács a megalakulásától eltelt több mint két évben a közvetlen és a közvetett demokrácia eszközeit használva, minden illetékes romániai hatóságot megkeresett. 2005-ben másodszor juttatta Románia Parlamentjébe a Székelyföld Autonómia Statútumára vonatkozó törvénykezdeményezést. 2004-ben a Parlament mindkét háza részletes vita nélkül utasította vissza! Tavaly a Képviselőház tette ugyanezt! Legfőbb indoklás: nemzetállamban nem lehet Székelyföldnek autonómiája, a népszuverenitást a székelység nem gyakorolhatja! Az államelnök, a kormány, az igazságügyi miniszter, tehát minden illetékes romániai hatalom visszautasítja Székelyföld autonóm közigazgatási régió újralétesítését, annak ellenére, hogy az Európai Parlament kimondta: az erdélyi magyarság védelmére a szubszidiaritás és az önkormányzás elveit figyelembe vevő, kiegészítő intézkedéseket kell foganatosítani! Az ENSZ Biztonsági Tanácsához és Főtitkárához fordultunk: gyakoroljon nemzetközi felügyeletet Székelyföld autonóm státusának rendezése felett!
Mindezek után, a demokrácia keretei közepette, a közakarat határozott megnyilvánulására van szükség, hogy a székelység követelését megerősítsük: tömegdemonstrációra! Az állampolgári elégedetlenség nagygyűlésen kifejezése a demokratikus jogállamok állampolgárainak sajátja! Valóban, az udvarhelyi Székely Nagygyűlés a kezdet. Az SZNT múlt év decemberi határozatának megfelelően, a következő tömeg-megnyilvánulás júniusban lesz! És mindaddig folytatjuk, amíg az illetékes hatalmak meg nem értik: a márciusi szabadságeszmék jegyében a székelység soha nem mond le önrendelkezési jogáról, Székelyföld autonómiájáról!
– Az RMDSZ által folyamatosan hangoztatott, a többségi román hatalom és a romániai magyarság közötti párbeszédre alapozott érdekérvényesítés nagyjából a végét járja, az autonómia szempontjából nincsenek kézzelfogható eredményei. Az erdélyi magyarság különböző autonómiaformáinak ügyében beadott törvénytervezetek kivétel nélkül zsákutcába jutottak. Van-e hasznavehető stratégia e küzdelem folytatására?
– A Székely Nemzeti Tanács, az Európa Tanács 1334/2003. sz. Határozatának megfelelően, a konfliktusokat megelőző, demokratikus utat választotta a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelemben. Statútum-tervezetünk Parlamentbe benyújtása, folyamatos kezdeményezésünk a megegyezésre éppen az ET Határozatában feltüntetettek figyelembe vétele. A romániai hatóságok éppen e megelőző rendezést utasítják vissza!
Ezért fordultunk az ENSZ Biztonsági Tanácsához, ezért szólítottuk fel Magyarország Kormányát, miniszterelnökét, kössön Romániával kétoldalú szerződést és gyakoroljon Székelyföld felett védőhatalmi státust, amiképpen Ausztria 60 éve gyakorolja Dél-Tirol felett! Ezért szándékunk megszólítani az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusát, a nem kormányzati emberjogi szervezeteket, hogy elnyerjük támogatásukat a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelemhez! Ezért figyelmeztetjük az Európai Bizottságot arra, hogy Székelyföld autonóm státusát Románia Európai Unióba való bejutása előtt kell megoldani, ellenkező esetben számottevő feszültségforrást vihetnek be a közösségbe! Ennek elkerülése mindannyiunk érdeke!
– Az EMNT és az SZNT megalakulása óta beszélhetünk a romániai magyarság autonómiatörekvéseinek nyilvánosságáról. A két szervezet között egy idő óta mégsem felhőtlen a kapcsolat. Elképzelhető-e, hogy legalább a nemzeti oldalon alakuljon ki egységes front közös céljaink érdekében?
– Talán annyit elöljáróban, hogy az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa 1996 nyaráig vitatta a Romániai Magyar Nemzeti Közösség Személyi Elvű Autonómiájának Statútumát, a Székelyföldi Egyeztető Tanács pedig Székelyföld Autonómia Statútumát, amelyek szerzője voltam. A vita (az ilyen jellegű közképviselet) 1996 végén megszakadt (megszűnt), amikor az RMDSZ a romániai kormányzó hatalom partnere lett! Az SZNT és az EMNT létrejöttét éppen a közakarat váltotta ki, a székelység, az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek érvényesítésére!
Az SZNT és az EMNT között nincs feszültség. Nem is lehet, hiszen házszabályaiknak s a közképviseleti demokrácia elveinek megfelelően, mindkét közképviseleti testületnek sajátos a felhatalmazása: az SZNT Székelyföld autonómiatörekvéseinek hiteles képviseletére hivatott, az EMNT a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának elnyerésére kinyilvánított közakaratot képviseli! Vannak azonban rendezésre váró kérdések, amelyek többek között az Állandó Bizottságokra tartoznak. A nemzeti oldal együttes fellépését szükségszerűnek tartjuk, olyképpen, hogy a testületek önálló és hiteles közképviseleti jellegét megtarthassuk.
– Az Erdélyben szervezett különböző autonómiakonferenciák alkalmából többször is elhangzott: az erdélyi magyarság igazi esélye az összefogás lehet. Lát-e arra esélyt, hogy pártállástól függetlenül az erdélyi jobb, a bal és a liberális oldal kiegyezzen egy autonómiaminimumban, amely egyaránt kötelező érvényű legyen mind az RMDSZ, mind az MPSZ, mind az autonómiát fölkaroló két nagy civil szervezet számára?
– Egyrészt nincs autonómiaminimum! Az őshonos, az önrendelkezés jogával élni akaró, autonómiára törekvő többségi települési vagy regionális közösség, illetve a szülőföldjén megmaradni akaró, számbeli kisebbségben levő kollektivitás önkormányzási formáját az általa jóváhagyott statútum és az abban foglalt autonóm hatáskörök, illetékességek, intézményrendszerek határozzák meg! Ennek kell érvényt szerezni! Másrészt az erdélyi magyarság „igazi esélyét” éppen a hiteles közösségi képviselet jelenti, minden külső beavatkozás nélkül! Sorsunkról magunk, ne mások döntsenek! Ez érvényes a települési nemzeti közösségre, a székelységre, a számbeli kisebbségben levő erdélyi magyarságra egyaránt! A területi, történelmi, népességi feltételeknek megfelelően, minden közösségnek magának kell közakaratot, erőt, meg nem alkuvást mutatnia, függetlenül attól, hogy a nemzeti közösséghez tartozó polgárnak mi a társadalmi helyzete, ideológiai hovatartozása! Ezt megértve és tiszteletben tartva lehet olyan együttes fellépést elérni, amely az önálló közképviselet kölcsönös tisztelete mellett jelzi: bármilyen körülmények között éljünk Erdélyben, többségben vagy szórványban, önrendelkezési jogunk érvényesítése, autonóm hatásköreink elnyerése mindannyiunk közös akarata!
– Az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek ügye ma már az EU-s fórumok előtt áll. Ön szerint mennyire jelentős ebben az ügyben a nyugati lobby? Milyen mértékben számíthatunk a magyarországi politikai elitre?
– Az Európai Parlament, említett határozata révén, megtette, ami rá tartozott! Az Európai Bizottságban még nemigen értik törekvéseinket. Változást jelent Olli Rehn bővítési biztos nemrég SZNT-nek küldött válasza, amelyben jelzi, hogy Székelyföld helyzete a társulás folyamatára vonatkozó felügyelet tárgya! Az EP tagjainak minél szélesebb körű támogatása is igen nagy jelentőségű. Az elmúlt két évben az EP tagok jó részének támogatását tudtuk megszerezni Székelyföld autonómiájának támogatására. Ennek hála született meg az említett EP határozat. E téren további következetes és határozott közképviseletre van szükség, mert a ma már megfigyelőként jelenlevő romániai képviselők és az Európai Néppártban tagként megnyilvánuló RMDSZ számottevő akadályt jelentenek!
A hatalmat gyakorló magyarországi politikai erők segítségére ez idáig nem számíthattunk! Nem a legkövetkezetesebb az ellenzékben levők magatartása. Bízom abban, hogy a nemsokára bekövetkező hatalomváltás lehetővé teszi, hogy a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelmünkhöz Magyarország államhatalmi tényezőiben szilárd támaszra leljünk.

Makkay József

Fel a tartalomhoz

hirek

Kedd

Nem fogadták el a kisebbségi törvénytervezet egyetlen cikkelyét sem. Immár harmadik alkalommal ült össze a tanügyi, jogi és emberjogi képviselőházi bizottság kizárólag a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet megvitatására, hogy majd a három testület képviselői egy közös jelentésben foglaljanak állást a jogszabályról. A PSD és PRM politikusai arra hivatkozva, hogy a kormány képviselői nincsenek jelen az ülésen, halasztást kértek, és kivonultak az ülésteremből. Ám amikor a kormány tagjai megérkeztek, amazok nem akartak visszatérni. A koalíció vezetőtanácsának sem sikerült közös álláspontot kialakítania a törvényről. A tanácsnak a pártelnökök távollétében tartott tegnapi ülésén mind a PD, mind az RMDSZ képviselője fenntartotta pártja korábbi álláspontját.
*
Újabb háromszáz lakóház összedőlésére lehet számítani a közel egy éve árvíz sújtotta Temes megyében. Miután a sajtó felhívta a figyelmet az állami megrendelés alapján dolgozó cégek felületességére, Borbély László területrendezési és középítkezési miniszter vizsgálatot indított annak kiderítésére: milyen minőségű munkát végeztek az újraépítésben részt vevő cégek. A miniszter szerint az árvízben megrongálódott további közel 300 lakóházat fenyegeti az összedőlés. Borbély a Krónikának elmondta: ezek újraépítésére kormányhatározattal utalnak ki építőanyagot és pénzt a munkadíjra. „Az intézkedés minden árvíz sújtotta megyére vonatkozik” – tette hozzá a miniszter.

Csütörtök

A Magyar Pénzügyminisztérium ígéretei ellenére késik a határon túli magyar pedagógusoknak járó szakkönyvtámogatás. A tavalyi tanévre szóló nevelési és oktatási támogatásokat sem kapta meg minden határon túli jogosult. A 2005–2006-os tanévre február közepétől lehet leadni az igényléseket. A nevelési és oktatási támogatás összege 22 400 forintnak megfelelő lej, ebből 2400 forintnyi összeget tanszervásárlásra adnak. Az egyetemi hallgatóknak járó támogatás 2800 forintnak megfelelő lej.
*
A kormány elfogadta a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának ratifikálásáról szóló törvénytervezetet. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által előterjesztett törvénytervezet átveszi az Európa Tanács egyezményéből azokat a pontokat, amelyek a kisebbségi nyelvhasználat szempontjából a romániai nemzeti kisebbségek számára rendkívül fontosak. Az európai dokumentumból kiválasztott jogosítványok megerősítik mind az Alkotmányban, mind pedig a román jogrendszerben rögzített nyelvhasználati jogokat az oktatás, a művelődés, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a sajtó, a gazdasági kapcsolatok, valamint a határokon átnyúló cserekapcsolatok terén. Markó Béla miniszterelnök-helyettes javaslatára eredeti formájában került be az a kitétel, amely biztosítja a kisebbségek nyelvének használatát a közszolgáltatás terén is. De várjuk ki a végét. A törvénytervezetet a továbbiakban a Parlamentnek is el kell fogadnia. Semmi sincs veszve tehát a román fajgyűlölők számára.
*
3,7 millió régi lejes minimálbérben sikerült kiegyezniük a szakszervezeteknek a kormánnyal folytatott hosszas vitán, miután a Tăriceanu-kabinet 3,3 milliót ajánlott, míg az alkalmazottak érdekeit képviselő szakszervezetek 4,3 milliót szerettek volna kiharcolni. Ez a 3,7 millió nem vonatkozik azonban a közalkalmazottak bérére, akiket változatlanul havi 3,3 millió régi lej illet meg. Ám még a megemelt minimálbér is mintegy két és félszer alacsonyabb az európai átlagnál. A romániai lakosság egynegyede napi 23 000 régi lejből él.

Péntek

Az egyetemisták március végén újra tiltakozó megmozdulásokat szerveznek, ha az Oktatásügyi Minisztérium addig nem teljesíti a tavaly októberben aláírt megállapodásban vállalt kötelezettségeket az 50 százalékos utazási támogatás, az ösztöndíjak összegének növelése és a bentlakásoknak szánt támogatások terén.

Hétvége

Több napja már, hogy aggódó hangú elektronikus levelek érkeznek az Edély Ma szerkesztőségébe: föltehetően jelentős számban fog részt venni a románság a Székely Nagygyűlésen. Tankokkal. Nos, utánanéztünk: a hír igaz. Székelyudvarhely vasútállomásán valóban lánctalpas harckocsik állnak felsorakozva.
Tudósítónk, Balázs Árpád beszámolója szerint már gyalogosan sem lehetett közlekedni a hét elején a városi vasútállomás egy részén, mivel tucatnyi harckocsi elszállításán dolgoztak a hadsereg alkalmazottai. Aztán csütörtökön megérkeztek a vadonatúj, szép zöld, lánctalpas harcászati mozgóerődök. Ma reggel még ott sorakoztak délcegen, keményen a vasúti kocsikon.
Mint megtudtuk, a tankok cseréje a Honvédelmi Minisztérium jó előre eltervezett technika-korszerűsítési programjának keretében történik. Az Udvarhely melletti Kerekerdőn – 1989 után létesített (szerk. megjegyzése) – katonai egység harcászati eszközeinek ütemezett felújítása történik – nyilatkozta Şerban Ion, az egység parancsnoka. A szállításról értesítették a Polgármesteri Hivatalt, a rendőrséget, és megpróbálnak vigyázni arra, hogy a nagy gépek ki-be rakásával ne okozzanak fennakadásokat, bonyodalmakat – tette hozzá Şerban az Erdély Ma internetes lap tudósítása szerint.

Fel a tartalomhoz

Magyarbarát román nyelvet!

Tekintettel arra, hogy a professzorok, közéleti személyiségek, politikusok által eljuttatott beadványra, melyet az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz címeztek, s melyet december 15-én kelteztek, azóta sem érkezett válasz, a Magyar Polgári Szövetség Sepsi széki szervezete számos lakossági panasz alapján ismételten követeli, hogy a magyarság és más kisebbségek számára oktassák valóban s nem pusztán deklaráltan idegen nyelvként a román nyelvet, ha a kormány azt akarja, hogy a magyar gyermekek helyesen sajátítsák el azt. Másfelől súlyos diszkriminációnak tartjuk, hogy a magyar gyermekek a képességvizsgán és az érettségin hasonló elbírálásban részesülnek a román gyermekekkel. A gond orvoslásáig úgy tekintjük, hogy a magyar gyermekek negatív diszkriminációnak részesei Romániában. Éppen ezért a Magyar Polgári Szövetség Sepsi széki szervezete panaszt tesz az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. Emlékeztetjük az érintett polgárokat, hogy az oktatási minisztériumnak magyar államtitkára, valamint a kormánynak az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettese is az RMDSZ soraiból került ki. Ha állításuk szerint a magyarság érdekeit képviselik, s azt tartják folyamatosan szem előtt, akkor bizonyosan lépni fognak. Ha mégsem, akkor újfent kibújt a szeg a zsákból.
Mivel a kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet, melyet indulásból elhibázott kezdeményezésnek tartottunk, továbbra is a parlament bizottságainak zsákutcáiban vesztegel, s ennek fő oka az, hogy az RMDSZ szélsőséges erőkkel vállvetve kormányoz, a Magyar Polgári Szövetség Sepsi széki szervezete kezdeményezi, hogy az RMDSZ vonja vissza nemzeti közösségünk számára kártékony törvénytervezetét. Többször elmondtuk, hogy ez nem hozna az erdélyi magyarság s különösen a székelység számára még eredeti formájában sem semmi jót. Ha a kormánypár- tok némelyikének szálka a szemében ez az elhibázott kezdeményezés, s nem támogatja, akkor azt ajánljuk, hogy az RMDSZ tegyen le a parlament asztalára tisztességes, valós megmaradásunkat szolgáló törvénytervezetet, olyat, mint az SZNT által kezdeményezett székelyföldi területi autonómiára vonatkozó, valamint az EMNT által kidolgozott személyi elvű autonómiáról szóló statútum. Ha az RMDSZ valóban a romániai magyarság érdekeit képviseli, akkor beláthatja, hogy csak így dönthet bölcsen nemzeti közösségünk érdekében, áll az MPSZ Sepsi széki szervezetének közleményében.

Fel a tartalomhoz

Felújítási program Csíkszeredában

Csökkentenék a fűtési veszteséget

A csíkszeredai polgármesteri hivatal kezdeményezésének célja a tömbházi lakások hőszigetelési és arculati felújítása. Az önkormányzat szórólapokon népszerűsíti a programot a tömbház-tulajdonosok körében. Az intézkedést nemcsak a gáz árának várható emelkedése indokolja, hanem az is, hogy 2007-től megszűnik a fűtésköltségek állami támogatása, ez pillanatnyilag a fűtés árának mintegy negyedét teszi ki, és a központi költségvetésből fizeti az állam. A fűtési energiával való takarékoskodásnak hathatós eszköze lehet a falak hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, a pincék és tetőterek szigetelése, a homlokzati felújítás. A hivatal felmérései szerint a 20-40 évvel ezelőtt épült panellakások zöménél a hőveszteség eléri a 30-40%-ot. A lakók, illetve a lakóközösségek a felújítási munkálatok önköltségének egyharmadával kell hogy hozzájáruljanak a projekthez. Az 1070/11. 09. 2003-as számú kormányhatározat értelmében a költségek további egyharmadát az állam, a hiányzó harmadot pedig az önkormányzat vállalja, a 18/2006-os tanácsi határozat alapján. A programban, szintén a törvény értelmében, az 1950 és 1985 között épült lakások tulajdonosai vehetnek részt. A költségek alakulása nagymértékben függ az adott épület jellemzőitől, a lakrész méreteitől, állagától. Pontos becsléseket csak a tényleges felmérések után lehet végezni, de egy lakrész felújítása várhatóan három-ötezer új lejbe fog kerülni. Az épületek felmérését, az energetikai vizsgálatot és általában az előtanulmányokat az önkormányzat végezteti el. A program értelemszerűen nem különálló lakrészekre, hanem épülettömbökre vonatkozik. Az ütemterv szerint a lakástulajdonosi társulások március tizenötödikéig kell hogy döntsenek részvételi szándékukról, majd huszadikáig megállapodást írnak alá Ráduly Róbert polgármesterrel. Az előtanulmányok és tervek elkészültével, május végére kibocsátják az építkezési engedélyeket, a munkálatok befejezésének határideje pedig október 30. A tájékoztató külön felhívja a lakók figyelmét arra, hogy a program keretében a piaci ár egyharmadáért cserélhetik ki ablakaikat. Emellett ott az intelem: ha nem sikerül közös erőfeszítéssel költséghatékonyabbá tenni, a távfűtési rendszer összeomlása elkerülhetetlen, s ha ez bekövetkezik, mindenki úgy fűt majd, amivel és ahogy tud. Ez eddig rendben is volna, csak az a kérdés marad továbbra is nyitott, hogy az ország leghidegebb megyéjének adófizető polgárai miért nem kapnak több fűtéstámogatást a kormánytól, mint a szerencsésebb, „meleg” megyékben élő honfitársaik? Az RMDSZ csúcsvezetői tizenöt éve adósok a válasszal.

Jakab Lőrinc

Fel a tartalomhoz

Román sovinizmus áldozata

Tragikus hirtelenséggel hunyt el Kiss László tordai unitárius lelkész, miután a városi tanács két nagy-romániás tagja kirohant ellene a helyi tanács szerdai ülésén. Március elsején a déli órákban megtartott gyűlésen egy tordai magyar nyelvű iskola igénye is a napirendi pontok között szerepelt, ennek megtárgyalását a Nagy-Románia Párt (PRM) heves ellenkezése következtében végül elhalasztották. A szélsőségesen nacionalista alakulat képviselői a Hargita és Kovászna megyében, valamint Magyarországon élő románok helyzetére hivatkozva ellenezték a tervezet megvitatását. Többször is elhangzott részükről a „ne nyúljatok a romániai oktatáshoz” felszólítás. Miután a kérést levették a napirendről, a magyar iskola létrejöttét támogató szülők és egyházi férfiak elhagyták a tanácstermet. A közel egyórás feszültség azonban a PRM tanácsosainak nem volt elegendő, egyikük a folyosón ordítva rohant a távozók után. „Lászlót nagyon meglepte ez a minősíthetetlen és lekezelő viselkedés, amely nemcsak szemmel láthatóan fenyegető, hanem megalázó is volt” – mesélte a történteket Nagy Albert, az ótordai református egyházközség esperese. „Már nem tudom felidézni a fenyegetőzések tartalmát, de hangvételük olyan volt, hogy én is kénytelen voltam visszaszólni, miközben a velünk levők siettettek, hogy minél hamarabb hagyjuk el az épületet” – folytatta az esperes. A tragédia nem sokkal a lelkész hazatérése után következett be. Értesüléseink szerint Kiss László nagyobbik gyermekével tartózkodott egy szobában, miközben felesége kétéves gyereküket altatta. A fiatalasszony hallotta a zajt, a gyerek hívta, hogy segítsen édesapján. A mentőket már hiába értesítették, nem tudták újraéleszteni a szobában összeesett férfit. Ádámosi Margit RMDSZ-es tanácsosnak eltökélt szándéka, hogy az önkormányzat fegyelmi bizottsága elé tárja az ügyet, a tragédiáért ugyanis szerinte Doru Anca nagy-romániás tanácsos tehető felelőssé, tájékoztat a Krónika.

Fel a tartalomhoz

legitimációs viták


Vezérhangya

Az egyetem kudarca az egyetemen

Az erdélyi magyarság autonómiáért vívott harcához hasonlítottam múlt héten a BKB-nak az önálló magyar egyetemért, ennek első lépéseként pedig az önálló karok létrehozásáért folytatott küzdelmét. Ennek továbbgondolásaként kínálkozott a két igényt megjelenítő szervezetek közötti párhuzam, illetve különbség felvillantása, azáltal viszont a végletekig leegyszerűsített képet kaptunk. Azt az ellentétet, amely ha nem is mindig teljes mértékben helytálló, de sajnálatos módon a valós helyzetet jeleníti meg a Magyarországtól elszakított nemzetrészek magyar képviseletei között, ez pedig az elnyomó hatalmat kiszolgálók és a valós érdekérvényesítés érdekében radikális lépéseket szorgalmazók ellentéte. A képben pont a képviselet alanya, maga a „nép” nem kapott és nem kap helyet. A Bolyaiért vívott harcnál pedig a magyar oktatók közössége. A demokráciában gondolkodó számára ugyanis a közösséget a képviseletek jelenítik meg. Viszont ha a képviseletet valóban a közösség választja, akkor magától merül fel a kérdés: miért nem kergeti el az árulókat, ha nem az ő érdekeit képviselik? Hiszen így történt ez mindenhol, mióta világ a világ. Nem ismeri fel a közösség a saját érdekeit? Akkor pedig nem jogosult a létezésre?
Be kell látnunk, hogy nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni e kérdésekre. Tény viszont, hogy az erdélyi magyarság azért nem tudja ezeket a kérdéseket így leegyszerűsítve tenni fel magának, mert egyszerűen képtelen tisztán látni. Trianon megtörte a gerincét, a kommunizmus levetendő teherként nevelte belé a magyarságot, az RMDSZ pedig megakadályozta, hogy olyan célt tűzhessen maga elé, amelyért mindenki csatasorba állhat, a toporgás és a fogyás ellenében.
De hát még egy értelmiség nélkül maradt nemzet is képes tudatosítani, ha jégre viszik, kiált fel az ember. Képes bizony, de ha értelmiségének egy bőséges médiatámogatottsággal rendelkező része frusztrációból, unalomból, pusztán az ellentmondás „demokratikus” gyönyöréért főállásban bomlaszt folyamatosan, akkor az a közösség pontosan úgy fog festeni, ahogy mi festünk mostanában. Mindenki akarja az autonómiát, de abban senki nem tud megegyezni, hogy ki vívja ki és hogyan. Bármilyen előrelépés történjék is az ügyben, mindig megszólal valaki, aki kideríti, hogy ez nem más, mint opportunisták nyomulása. A legitimációs és módozati viták közben pedig szépen kivándorlunk és kihalunk.
S ahogy a BKB tevékenységében egészséges és hatékony autonómiaharcnak lehettünk tanúi, úgy tökéletesen megfigyelhető volt az emberek zavarodottsága és mindennemű előrelépés meggátolása az említett erők által a magyar oktatók péntek délutáni közgyűlésén.
Helyzet van, hatalmas politikai tőkét halmozott fel a BKB, az egyetem vezetése pedig lépéskényszerbe került, az itthoni és a nemzetközi közösség támogatását bírjuk, éljünk vele, hangzott el a gyűlés elején Bodó Barna elnök szájából. Csakhogy miután az ülésvezető Szilágyi N. Sándor fáradtságára hivatkozva többórás szabad vitát engedélyezett napirend és témakörök nélkül, a Magyari Nándor és Magyari-Vincze Enikő által fémjelzett (Cs. Gyímesi Éva ezúttal csak két értelmetlen mondatra ragadtatta magát) szélsőliberális vonal elképesztő támadást indított a BKB ellen a szokásos legitimációs halandzsától, 1956 és az özönvíz felemlegetésén keresztül egészen addig, hogy Magyari Nándor egyik megszavazott nyilatkozat után azt követelte, hogy tekintsék azt semmisnek, különben többedmagával ellennyilatkozatot ad ki. A magyar karok nem jelentenek megoldást, nem lenne elég tanár a működtetésükhöz, az elmúlt tizenhat év számottevő előrehaladást hozott, ezt folytatni kell, a BKB komolytalan, hagyjuk az RMDSZ-re, ennek a vezetőségnek köszönhetünk mindent – adagolták ügyesen, és hiába vert vissza minden vádat a BKB, hiába érvelt tisztán és logikusan, esetenként hazugságokat is cáfolva, a bomlasztás megtette hatását: a részben megfélemlített (Magyari például azt is követelte, hogy mindenki név szerint írja alá a nyilatkozatot, tudván, hogy kevés oktató merné megtenni), részben összezavart oktatók néhány szavazattal elvetették azt a bizalmi szavazást, amelyet maga Salat Levente rektor-helyettes kért a mandátumáról.
Ez pedig a legfényesebb bizonyítéka volt annak, hogy a tanárok nem tudják, merre akarnak tartani, hiszen Salat Levente bevallottan a megtestesült semlegesség, a „közvetítő”, tehát maga a semmittevés. Ez után nem csoda, bár a helyzet tragikumát jelzi, hogy Hantz Péter ötperces szónoklata odázhatta csak el az arról való szavazást, hogy Bolyai Egyetem kell-e egyáltalán, vagy csak a magyar karok (esetleg).
Nem érvelnek rosszul a visszatartók, ez kétségtelen, de ha az értelmiség értelmisége, a tanárokat kiképző tanárok ennyire vannak tisztában az erdélyi magyarság helyzetével, ilyen mértékben hajlandók kockázat, konfrontáció vagy áldozatok vállalására, akkor a kilátásaink nem túl biztatóak. Viszont némi okot adhat a reményre az, hogy a tanárok döntő többsége nincs megelégedve helyzetével és változást szeretne, csak a radikálisabb megoldások lejáratására tett kísérletek tesznek rá nagy hatást, mert többségük bizonytalan, fél, és nincs általánosan elfogadott erdélyi magyar jövőkép, amelybe szervesen illeszkedne az önálló magyar egyetem.
Az oktatók és velük együtt az egész erdélyi magyarság egyelőre képtelen arra, hogy kivesse magából kerékkötőit, mi több, épp a kerékkötők akadályozzák meg ebben. Még sincs más út előttünk: felmutatni a célt, megjelölni az oda tartó utat és az eszközöket, és tovább nyitogatni a szemeket, bízva e nemzetrész, ha haloványan is, de még pislákoló élni akarásában. Ez a feladata a BKB-nak a következő, immár intézményes keretek közt megtartandó közgyűlésen, és ezt kell megcselekedni Székelyudvarhelyen március 15-én. Aki pedig magyar – ha már ’56 szóba került –, velünk tart.

Bagoly Zsolt

Fel a tartalomhoz

Lesepernék az asztalról a Bolyai ügyét

Mindazok, akik Hancz Péter egyetemi adjunktus úr Tények és érvek az önálló Bolyai Egyetem mellett című írását figyelmesen végigolvasták, megérthették, hogy milyen végtelen fontossággal bír az erdélyi magyarság számára az önálló Bolyai Egyetem. Akik nem értették meg, azok nem is akarták megérteni. Mert az úgy van, hogy az igazság nem egykönnyen elfogadható azok számára, akik megfosztották a Bolyai Egyetemet önállóságától, akik elorozták a Marianumot, akik most, 2006-ban sem átallják szentesíteni a Ceauşescu-éra átkozott rendelkezéseit. Vajon miért? Mert demokráciáról szaval a kormány és szekértolói – sajnos magyarok is –, miközben itt posztkommunizmus van. Ezzel szembe kell néznünk. De ehhez már a magyarság képtelen jópofát vágni.
A magyar karok problémája már fel van tálalva Băsescu asztalára is. Szeretnék leseperni, de Brüsszel miatt nem lehet. Más szelek fújnak, uraim! Az Igazságot nem lehet a Hazugság alá rejteni már sem őrjöngve, mint Vadim, sem röhögve, mint Băsescu, lett légyen szó akár a Bolyairól, akár az autonómiáról.
Hancz Péter tételesen, megszámozva cáfolja meg azokat az érveket, amelyek a magyar karok létrehozása ellen szólnak. Nem durván távolról sem, kizárólag csak tárgyilagosan. Hát itt a baj! A tárgyilagosságot nehéz lenyomni azok torkán, akik hamisan érvelnek.
Ebben a tanulmányban a számok beszélnek, alátámasztják a leírt szavakat. A másfélmilliós magyarságnak több mint három állami egyetemre lenne szüksége, mivel Romániában megközelítőleg 400 000 lakosra jut egy egyetem. Tehát nem igaz az az állítás sem, hogy a magyar fiatalok számarányuknak megfelelően képviseltetik magukat a román felsőoktatásban. És így folytatódik a hamis állítások megcáfolása 22 pontban felsorolva. Hancz Péter írásához sem hozzátenni, sem elvenni egy jottányit sem tudnék vagy mernék, hiszen csak annyiban vagyok átélője ennek a nemes küzdelemnek, amelyet a Bolyai Kezdeményező Bizottság vív, hogy az erdélyi magyarság egy parányi része vagyok. Mivel a magyar fiatalságról, a jövő nemzedékről, anyanyelvünk védelméről, tehát magyarként való megmaradásunkról szól, az összmagyarságot kell hogy megmozgassa és érdekelje a Bolyai ügy.
Hancz Péternek azt köszönjük, hogy ki meri mondani az igazat ugyanúgy, mint Bodó Barna, Kovács Lehel, Péntek Imre, Kása Zoltán és mindazok a nagyrabecsülésnek örvendő társaik, akik a Bolyai Kezdeményező Bizottsággal együtt dolgoznak. Önökre illik Gellért Sándor gyönyörű gondolata: „Nagy vihar jöttekor – bármi legyen bére – / Valakinek állni kell a tornác küszöbére.” Önök ott állnak, és ezt köszönjük.
A 19. pontban azt olvassuk, hogy „a Bolyai Egyetem újraindítása és a magyar közösség helyzetének rendezése az ország stabilitását erősítené, és nemzetközi megítélését javítaná.” Románok, akiket nem éget a gyűlölet pokla, akik barátaink tudtok lenni, hát nem jobb nektek is, ha megelégedett kisebbségekkel éltek együtt? Az önálló Bolyai és az önálló Babeş egyetem díszére válik majd kincses Kolozsvárnak és a békeszerződés ragyogó eszközévé a magyar és a román diákság közt. A viszálykodás, a békétlenség megszüntetésére csakis az igazság képes, mely tiszteletben tartja a felebarátnak kijáró jogokat. Egyelőre ez nem áll fenn.
A Rektor úr úgy gondolja, hogy attól jó román, hogy állandóan gáncsolja a Bolyai újraindítását, ám az még fájdalmasabb, hogy saját véreink is megtorpedózzák az ügyet. Vajon Ceauşescu gyalázatos rendelkezését, mikor egy tollvonással a Bolyai egyetemet megszüntette, illik-e tovább istápolni, ennyi év után is védeni a jogtalanságot? Vajon beszélhetünk-e keresztény szellemiségről ott, ahol a posztkommunizmus magyargyűlöletről árulkodik? Nem hinném. Egyben viszont feltétlenül hinnünk kell: az imádság erejében. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia imaévet hirdetett meg a nemzet megújulásáért. Már az összes egyházak, az elszakított területekről is csatlakoztak hozzá. Nem kizárólagosan katolikus megmozdulás ez, hanem ahogyan Tőkés László püspök úr fogalmazott, minden magyar szívügye kell hogy legyen. Két mondatot idéznék belőle: „Súlyosan nehezedik ránk a reménytelenség bűne és a csüggedés kísértése is. Isten színe előtt minden ember élete és az egyes nemzetek élete is igazi érték.” Tehát ne essünk a kétségbeesés súlyos bűnébe. Az az Isten, aki ezer éven át védett minket, a következő ezer évben is velünk lesz, de feltétlen bizalmat kíván meg az imádkozó embertől. Ezzel a védelmező, erőt adó, mindent legyőző imádság erejével állunk a Bolyai Kezdeményező Bizottság mellett. És a segítséget a megfelelő időben megadja az Úr. Már nem lehet eltemetni a Bolyai újraindítását. Lám, világhírű tudósok aláírásukkal követelik a Bolyai egyetemet. Mozdul a világ az igaz ügy érdekében. Az erdélyi magyarság örömteli megnyugvással vette tudomásul, hogy a négy magyar püspök, dr. Jakubinyi György érsekünk, Adorjáni Dezső evangélikus, Pap Géza református és Szabó Árpád unitárius püspökeink nyílt levélben emeltek szót a magyar karok felállításáért. Ahol a pásztor, ott a nyáj! Ahol az Egyház, ott vannak a hívek is! Egy szívvel, egy akarattal!
Márton Áron fiatal papként az egyetemisták lelkésze volt Kolozsváron. Nagyon szerették. Kézjegye nincsen ugyan az egyházi méltóságok nyílt levelén, de az áldása hitünk szerint biztosan rajta van.
A Bolyai Kezdeményező Bizottság immár nincs egyedül. Világméretűvé nőtte ki magát az igazság nevében ez a szellemi küzdelem, de érdemes.
Wass Albert így fejezi ki ezt: „Ha két lábam térdig kopik, / De feljutok a csúcsokig! / S jussomat, a szót, / ezt a szent, tépett lobogót / kitűzöm fent az ormokon / s a csillagoknak meglobogtatom.”

Pleşa Vass Magda

Fel a tartalomhoz

Quo vadis, Románia?

A legutóbbi hónapok meglehetősen zajos – és egyben zavaros – politikai és közéleti történéseit figyelőkben joggal felvetődhet a kérdés: merre is tart Románia? A politikai közbeszédből leginkább kiszűrhető válasz: az Európai Unióba. Ha a fennen hirdetett szándék őszinteségét a napi politikai cselekedeteken mérjük, akkor viszont azt kell megállapítanunk, hogy ez idő szerint az EU talán jobban akarja az ország csatlakozását, mint maga a bukaresti hatalom. Vagy netán arról volna szó: a román kormányzat jó érzékkel felismerte, hogy a csatlakozás már előre eldöntött kérdés, s jó bizánci szokás szerint a szigorúnak mondott feltételek közül csak a neki megfelelőeket teljesíti? Nem ez lenne az első s feltehetőleg nem is az utolsó hasonló eset Románia történelmében. Az áprilisi EU-s országjelentés előtt alig két hónappal a korrupcióellenes harc csatazajától hangos az ország, ennek felhangosításában bizonyos háttérerők döntő szerepet juttattak a médiának, különösen a televízióknak. Akár a ’89-es „forradalom”, a korrupcióellenes küzdelem is elsősorban – ha nem kizárólag – a képernyőkön folyik: az ország népe kábultan bámulja a szédületesen felgyorsult eseményeket. A gyanúsítottak – kormánypártiak és ellenzékiek – egymás után járulnak a nyomozóhatóságok elé, a tájékozatlanok – hazaiak és külföldiek egyaránt – már-már elhiszik, hogy végre horogra akadtak az EU által követelt nagyhalak. Ettől azonban még igen messze állunk… Egyelőre ott tartunk, hogy mindennaposak a különféle gazdasági és egyéb érdekcsoportokat – bűnszövetkezeteket? – leleplező sajtótudósítások. Traian Băsescu államfő ilyen irányú megnyilatkozásai is azt sugallják, hogy a korrupció vádja alól a politikai osztály – benne a jelenlegi kormány – sem vonhatja ki magát, sőt a befolyásolhatónak bizonyult igazságszolgáltatás is érintett az ügyben. Egy frissen végzett közvélemény-kutatás eredményei szerint a politikai pártok, a parlament, az igazságszolgáltatás megítélése minden eddiginél kedvezőtlenebb.
A címbeli kérdésre visszatérve azt kell mondanunk: korábbi válaszunk – mármint hogy Románia az Európai Unióba tart – nem egészen meggyőző. Különösen a legfőbb hatalmi ágakra vonatkozó államfői vádaskodások, szándékoltan tekintélyromboló megnyilatkozások fényében. A titkosszolgála-tokkal gyanús gyorsasággal kiegyezett, velük együttműködő, rájuk támaszkodó Traian Băsescu a jelek szerint egyetlen célt követ: államfői hatalmának megszilárdítását, méghozzá mindenáron. Akár a demokrácia alapintézményeinek lerombolása által is. Ami gyakorlatilag egyet jelent a diktatúrával.

Szentgyörgyi László

Fel a tartalomhoz

zavaros jogkörök


Üres zsebbel a senki földjén

Beszélgetés Székely Ervinnel, az egészségügyi minisztérium államtitkárával

– Minden reform kulcskérdése, hogy van-e pénz a véghezviteléhez. A kormány a napokban az egészségügy megreformálását segítő törvénycsomagért vállalt felelősséget. Van-e pénze a jogszabály érvényre juttatásához?
– A reform célja az, hogy pénz kerüljön az egészségügyi rendszerbe. Egyrészt külső anyagi forrásokra számítunk, nevezetesen arra, hogy az úgynevezett szenvedélyilletékkel több pénzhez jutunk hozzá. Másrészt átláthatóbbá válik a kórházak költségvetése és megfoghatóbb lesz a felelőssége annak, aki a kórházak pénzével gazdálkodik. Úgy lesz több pénz, hogy kisebb lesz a pazarlás. Vagyis erre számítunk.
– Az egészségügyi biztosítást szabályozó törvény a pénztárról mint független intézményről tárgyal, amely a begyűlt összegekkel saját maga gazdálkodik. Az elmúlt években azonban a befolyt összeget betették a közös állami költségvetésbe és számottevő hányadát másra, az űrök betömésére használták. Az egészségügyi minisztériumtól való függőség sem szűnt meg.
– A minisztériumtól már eddig is független volt a pénztár, teljes közigazgatási autonómiája van. Pénzügyi autonómiája a most szóban forgó törvénycsomag által lett volna meg. Azért a feltételes mód, mert egyetlen feladatkör még mindig megmaradt a pénzügyminisztérium fennhatósága alatt: a járulékok begyűjtése. Azt szerettük volna, hogy ez is átkerüljön az egészségügyi pénztár hatáskörébe, de végül is nem került át. Egyrészt ennek technikai akadályai voltak, a pénzügyminisztériumban nem volt olyan apparátus, amely csak ezzel foglalkozott volna, így nem volt mit áttenni az egészségügyi pénztár struktúrájába. Másrészt pedig a pénzügyminisztérium részéről nagyon kemény volt az ellenállás. Úgy gondoltuk, hogy ez lesz a kompromisszum, amelynek árán a pénzügyminiszter is aláírja a törvénytervezetet. Elég nehéz volt megszerezni a beleegyezését, mert a pénzügyminisztériumnak is érdeke, hogy minél több pénzt kezeljen vagy forgasson. Senki sem varrja be szívesen azt a zsebét, amelyben pénz van. Most náluk félig bevarrták, mert a költségvetés tervezése, a döntés, hogy mit mire költenek, teljes egészében az egészségügyi pénztár hatáskörébe tartozik. Kivéve persze az összegek behajtását. Remélem, hogy nem fog csökkeni az öntudatuk, amellyel majd a summát összeszedik.
– A pénztárba került összegek tetemes részét azonban eddig nem az egészségügyre költötték. Most a befolyt pénzt az utolsó baniig az eredeti rendeltetésére fordíthatják?
– Az eddigi rendszer, hogy a pénz ott állt a pénzügyminisztériumban, és ha ez akarta, odaadta a pénztárnak, ha nem, akkor visszatartotta, megszűnt. Ez a summa nem kerül be többé az államháztartásba. Az egészségügyi pénztárnak megnőtt a hatalma, de megnőtt a felelőssége is. Ettől fogva nem mondhatja, hogy azért nincs pénz, mert nem kaptak a pénzügytől.
– Sokan nehezményezik, hogy visszatértek az egészségügy központosításához. Így látja ezt ön is?
– Ez rendkívül összetett kérdés. Azt hiszem, hogy eddig sem volt decentralizáció. Nem nevezném ugyanis decentralizációnak azt, hogy egy kórháznak nincs igazi gazdája. Papíron a kórház gazdája az önkormányzat volt, övé volt az épület, a falak. De mint egészségügyi entitás, az egészségügyi igazgatóságokon keresztül, a minisztériumnak volt alárendelve. Az egészségügyi szolgáltatásokat pedig a biztosító pénztár fizette. Az egésznek tehát nemigen volt gazdája. Olyan senki földje volt, ahol rendkívüli módon megnövekedett a kórházigazgató hatalma, aki az igazgatótanácsnak tartozott felelősséggel, csakhogy ez nem a sajátjával, hanem az állami vagyonnal rendelkezett. Ilyen körülmények között a tanács mindent jóváhagyott, mert nem az ő pénztárcája bánta. A mostani kórháztörvény a felelősséget a menedzserre ruházza, és azt mondja, hogy a tiéd a hatalom, de tiéd a felelősség is.
– Azonban ő sem a saját pénzével, hanem az egészségügyi biztosítóéval gazdálkodik. Miért lenne ő jobb gazda, mint az eddigi igazgatók?
– Ha rosszul gazdálkodik, akkor a saját pénzével meg a család vagyonával felel a hiányért. Tehát fizetni fog. Persze némiképp szűkült az önkormányza-tok jogköre. De szerintem eddig sem volt igazán jogkörük, hiszen a polgármester nem válthatta le a kórházigazgatót, és nem sokat számított, hogy egy emberük ott volt a kórházak vezetőtanácsában. A jelenlegi jogszabály ellenőrizhetőbbé teszi a munkát.
– Nem győzött meg arról, hogy az újbóli központosításra szükség volt. Szerintem azonban végső soron az adófizető beteg állampolgár a lényeges. Ez az eddiginél jobb, teljesebb és hatékonyabb egészségügyi szolgáltatásban részesül a törvénycsomag életbelépése után?
– Várhatóan jobb lesz, mert több pénz kerül a rendszerbe.
– Álljunk meg a több pénznél. Létrejön az egészségügyi intézményeket irányító bürokratikus rendszer, amely nagy összegeket fog felemészteni.
– Egyelőre nem növeltük a minisztériumi apparátust.
– A minisztériumét nem, de a kórházakba kerül majd egy hadosztály közgazdász, főkönyvelő, alkönyvelő, ellenőr, írnok, ez mind-mind pénzbe kerül. És köztudott: az iroda vonja maga után a bürokráciát.
– Kétségtelen, minden bürokratikus rendszernek az érdeke, hogy újratermelje, sőt növelje saját magát, hatáskörét. Gondolom, hogy ez itt is meglesz. Egyelőre egy sürgősségi kormányrendelet zárolta az állásokat. Kizárólag EU-s feladatkörben lehet alkalmazni embereket, ott viszont kell is.
– Majd meglátjuk, mi lesz. A közember azonban olcsóbban és civilizáltabban jut-e majd hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz, a gyógyszerekhez?
– Reméljük. És azt is, hogy miután lesz gazdája az egészségügyi programoknak is, amelyeket eddig külön, olykor párhuzamos igazgatóságok működtettek, bővül a programok skálája, és megfelelőbb lesz a szolgáltatás. Mondjuk a cukorbetegeknél, ahol a gyógyszerekkel való ellátás eddig nagyon nehézkesen ment. És megépülnek a regionális sürgősségi kórházak, amelyek ugyancsak javítani fogják az állampolgárok egészségi ellátását.
– És ha az előbb felsoroltak nem valósulnak meg?
– Akkor a tizenhatodik egészségügyi minisztert is leváltják, mint az eddigi tizenötöt.
– És mi maradunk a törvényekkel!
– Ez is benne van a pakliban.

Román Győző

Fel a tartalomhoz

A bihari MPSZ a Bolyai mellett van

A budapesti Deák Ferenc kör autonómiáról tartott február végi fórumáról számolt be Lengyel György, a Magyar Polgári Szövetség Bihar megyei alelnöke a szervezet múlt heti sajtótájékoztatóján. A moderátor szerepét Jeszenszky Géza volt külügyminiszter töltötte be. A rendezvényen Markó Béla is részt vett, és elismerte, hogy a romániai magyar társadalomban egypártrendszer van. Ennek feloldását az RMDSZ-elnök a platformosodásban és – sajátságosan – az RMDSZ-listán való indulásban látja. Lengyel elmondta, hogy továbbra is várják a választ a Markóhoz írt nyílt levelükre, témáinak mintegy harmada a fórumon is felvetődött.
Lengyel szerint az RMDSZ-tájékoztató nem volt hiteles. Markó az ott írottakkal szemben nem állt ki a különböző autonómiaformák mellett, csupán a kisebbségi törvényt szorgalmazta, abból is a kulturális autonómiát. A Bolyai Egyetemről Markó kifejtette, hogy elveszett ügynek tartja, ehelyett az önálló tanszékek létesítését támogatja a párt. A Bihar megyei MPSZ nyilatkozatot bocsátott ki, melyben támogatásáról biztosítja a Bolyai Kezdeményező Bizottságot az önálló, állami támogatású Bolyai Egyetem visszaállítása érdekében végzett munkájában. Felszólítják Markó Bélát, hogy mint olyan személy, aki a román kormányban a magyar érdekeket képviseli, hasson oda, hogy ne Petőfi–Schiller jellegű álmegoldások szülessenek, hanem valós megoldás. Csuzi István megyei elnök szerint a Bolyai Egyetem ügye vízválasztó lehet a romániai magyar társadalom sorsában. A román nacionalizmus térnyerése gátolja az ügy megoldását, mi több: kormányoldalról is hasonló hangok hallszanak – mutatott rá Csuzi.
A tavaszi programokról elhangzott, az MPSZ szeretné, ha 2006 az összefogás éve lenne. Ennek egyik első lépcsőfoka a közös március 15-i ünneplés lehet. Emellett tavasszal tisztújítás lesz a helyi szervezetekben, helyi fórumokat tartanak és bővítik a vidéki MPSZ-szervezetek sorát.

Fábián Tibor

Fel a tartalomhoz

Ellenszélben a Bolyai Egyetemért

Markó a BKB ellen. Ismételten szóra bírta Markó Bélát a magyar karok szenátusi elutasítása: két nappal a szenátusi ülés után újra megerősítette, hogy nem ellenzi az erdélyi magyar felsőoktatás önállósulását. Ennek ellenére értésünkre adta Markó, hogy az RMDSZ feladta a harcot a Bolyai Egyetemért. Pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján azt mondta az RMDSZ elnöke, hogy új magyar felsőoktatási intézményt kell létrehozni, nem állt a BBTE magyar tanárai mellé.
Európai sovinizmus. Szintén sajtótájékoztatón vázolta, hogy miért nem ért egyet a Bolyai létrehozásával (de még a karokéval sem), valamint a BKB tevékenységével, Nicolae Bocsan. A rektor elismételte azon állításait, hogy szakmailag tehetetlen és elégedetlen tanárok politikai akcióiról van szó, Európában sehol nem működnek nyelvi alapon létrehozott karok. Az egyetem vezetője azon véleményének adott hangot, hogy a magyar karok lesöprése az asztalról „az európai szellemiség” jegyében történt, és a visszautasítás az európaiság vágyát jeleníti meg.
A holokauszt nevében. Csatlakozott hozzá Gyemant Ladislau, a Judaisztika Intézet és az Európai Tanulmányok karának vezetője, kijelentve, hogy a multikulturalitás szűnne meg a karok létrehozásával. Gyemant szerint az ügyet támogató Elie Wiesel és Kertész Imre nem tudta, mit cselekszik, mikor aláírta a követelést. Gyemant a holokauszt túlélői nevében azt hozta fel még a karok ellen, hogy úgymond a vészkorszakban tapasztalt szeparatizálást valósítanák meg.
Kirúgnák a BKB-sokat. Fenyegető levelet kapott Nicolae Bocsantól Bodó Barna, a BKB elnöke és Kovács Lehel, valamint Hantz Péter alelnökök. A rektor közli velük, hogy büntetést helyezett kilátásba a multikulturalitás elleni támadásaikért, ami munkaszerződésük felbontását okozhatja. Az érintettek szerint ez az egyetemen uralkodó diktatúra jele, amellett, hogy a magyar tagozat önállósulásának elutasítása. A BKB bejelentette, folytatja munkáját.
Megdöbbentek a magyar rektorok. A Magyar Rektori Konferencia nyilatkozatban fejezi ki megdöbbenését a karok elutasítása miatt. Az aláírók a döntés felülvizsgálatát javasolják az egyetem vezetőségének.
Beperelik Kertész Imrét. Bepereli a Nobel-díjas írót Andrei Marga a Frankfurter Allgemeine című lap egyik cikke miatt, közölte sajtótájékoztatóján a BBTE Akadémiai Tanácsának elnöke. Elmondása szerint „az igazságot szeretné helyreállítani”. Úgy véljük, nehéz dolga lesz, mivel a cikket nem is Kertész írta, az író neve az írásnak csak egy alcímében szerepel.
Kötő is támogatja. Megszólalt Kötő József, a tanügyi minisztérium államtitkára is. Az Adevărul című lapnak adott nyilatkozatában azt mondta, létszáma legalább három önálló magyar egyetem létesítésére jogosítja fel az erdélyi magyarságot.
Széthúzó magyar oktatók. Csütörtökön ejtették meg a magyar oktatók közgyűlését. A gyűlés nem hozott előrelépést. A részben megfélemlített, részben a szélső liberális és Bolyai-ellenes kollégák által elbizonytalanított magyar tanárok tétova szavazatai nem tették lehetővé a Bolyai ügyét nem képviselő magyar vezetés leváltását, de még a Bolyai újraindításának ügye mellett sem törtek lándzsát. A gyűlés nem teljesítette Salat Levente és a BKB kérését, azaz szavazással elvetette a vezetőségről való bizalmi szavazás megejtését. Ez a mintegy ötórás vitának csak a végkifejlete volt, a késő estébe nyúló gyűlésen ugyanis jórészt a kolozsvári magyar felsőoktatás kilátásairól vitatkoztak az oktatók, anélkül hogy bármire jutottak volna. Csak a három magyar kar létrehozásának szükségességét szögezte le a közgyűlés, ezt továbbra is kérik az RMDSZ-től és az egyetem vezetőségétől. Más stratégia nem kapott zöld utat. (A gyűlésről Kovács Lehel BKB-alelnök nyilatkozott lapunknak, villáminterjúnk az EMI-rovatban.)
Maradnak a vezetők. A magyar vonal vezetői úgy vélik, hogy a mandátumukról való szavazás elhalasztása a tisztségükben való megerősítést jelenti. Nyilatkozatukban azt állítják: hiszik, hogy szükség van rájuk. Kijelentik, továbbra is „dialógust folytatnak” az egyetem vezetőségével a „szerkezeti reformok” ügyében.
Az ENSZ-hez fordulnak. Az oktatók gyűlésén Hantz Péter bejelentette, folytatják körútjaikat az Európai Parlamentben, s még ebben a hónapban az ENSZ elé tárják a szerintük tarthatatlan helyzetet.
OMDSZ, MSZP, Sógor mellette. Nyilatkozatban foglalt állást az Országos Magyar Diákszövetség (lásd az EMI-rovatban), a Magyar Szocialista Párt, valamint Sógor Csaba RMDSZ-es szenátor a magyar karok, illetve az önálló egyetem mellett. Az MSZP részéről Tabajdi Csaba, a párt EP-vezetője nyilatkozott. Kijelentette, az erdélyi magyarságnak joga van az önálló állami magyar egyetemre. A román hatalomnak nincs más lehetősége, mint újraindítani a Bolyait, mondta a politikus. „Ez nem radikalizmus, hanem jogos követelés” – tette hozzá. Sógor Csaba a Szenátus Oktatási Bizottságának tagjaként a magyar karok mellett állt ki. Megjegyezte, hogy „olyan oktatóknak kell vezető szerepet vállalniuk a folyamatban, akik feltétlen támogatói a magyar tannyelvű karok beindításának, és a romániai magyar felsőoktatás önállósulásának”.

Bagoly Zsolt

Fel a tartalomhoz

önrendelkezés


Kampányügyek

A rendszerváltás utáni Magyarországon fokozatosan a „pragmatikus”, érdekorientált politika került előtérbe a politikai értékelvek mentén való politizálással szemben. (Hasonló tendenciát egyébként Romániában, sőt Erdélyben is megfigyelhetünk a magyarság körében.) Meg kell jegyeznem, hogy érdekközpontú politizáláson az egyéni vagy klikkérdek érvényesítését értem. A közösségi érdekérvényesítés, az tulajdonképpen maga az értékelvűség, épp ez az, ami lassan, de biztosan háttérbe szorul. A folyamat elérte nemcsak a nemzeti oldalt, de még a baloldal legideologikusabb pártját, az SZDSZ-t is. Nyilván az SZDSZ „értékorientáltsága” mást jelent, hisz a párt által tételezett politikai „értékek” gyakorlati lecsapódása a legkeményebb nemzetellenességre vezetett, ellenzéki és kormányzati pozíción átívelve.
E folyamat számlájára írható tulajdonképpen az is, hogy a választási kampány ciklusról ciklusra szellemtelenedik, veszít varázsából. Igen, a varázsából. Aki emlékszik az 1990-es kampányra, bizonyára könnyen felidézi, hogy az akkori plakátokban, tévéhirdetésekben volt kreativitás, humor, szellem, mondanivaló. Az 1994-es gyengébbre sikerült, s ahhoz hasonló volt az 1998-as és 2002-es. (Leszámítva a Fidesz két forduló közötti kampányát, amihez fogható, szívet melengető kampányt sem előtte, sem utána nem láthattunk. A nívót azonban nem sikerült tartani – vagy nem akarták tartani –, a Polgári Körök kezét elengedték, és minden erővel középről próbáltak szavazatokat szerezni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.) S jött 2006 a maga szellemtelenségével, csinált ügyeivel, a Kádár népének való kétoldali udvarlással. Jöttek az arctalan depressziót keltő plakátok az egyik oldalról és a semmit eladni próbáló, mondanivalójukban hazug („megcsináltuk” = „teljesítettük, amit ígértünk” – ezt ugyan nem mondják ki, de ezt sugallják, e sugallat pedig velejéig hamis) plakátok a másik oldalról. Közben az MSZP törvénysértésre való buzdítást fedez fel abban, hogy Orbánék választási tájékoztatót küldenek határon túli magyaroknak, a Fidesz pedig előjön a nácizással. („Van egy ország, van egy program, van egy ember” szerintük a náci „Ein Volk, ein Reich, ein Führerre” hajaz. MSZP-s részről volt erre egy frappáns válasz: a kettő annyira hasonlít, mint Deutsch-Für Tamás és a Deutsche Führer.) Ami bizonyos fokig érthető. Hiszen a baloldal olyan hisztérikus hangulatot teremtett, amelyben egyes kifejezéseket nem lehet úgy használni, hogy az emberre rá ne süssék a szélsőségesség vádját (élettér, kitartás stb.). A Fidesz pedig megpróbálja a másik oldal ellen fordítani saját fegyverét. Zuschlag esetében a dolog sikerült. Másfelől tény, hogy az MSZP egyik önkormányzati képviselője tényleg elvetette a sulykot azzal, hogy a Fidesz kettes számú díszzsidójának nevezte Deutsch Tamást. (Miért kettes számú? – kérdezhetnénk vissza egyébként, Deutsch Tamás nevében megsértődve, ha élcelődni volna kedvünk.) Nem az a fő probléma ezzel, hogy valakinek az etnikai vagy vallási hovatartozását firtatják, hisz ez minden embernek vállalható és vállalandó sajátja, hanem az, hogy a „dísz” előtag azt sugallja, hogy a Fideszben nincs mit keresniük a zsidóknak, hiszen a Fidesz antiszemita párt. Erre már nyilván reagálni kellett valamiképpen. Szerencsésebb lett volna persze nem az ún. „zsidózásba” belekötni, hanem inkább a szóhasználat hátterét megvilágítani, hogy mindenki számára evidens legyen a méltatlan rágalom, amely a kifejezés mögött meghúzódik.
Időközben a felmérések szerint erősödik az SZDSZ, és veszít előnyéből a Fidesz. Ami cseppet sem biztató. Nem véletlen, hogy a Harmadik Út azzal kampányol, hogy nélküle nincs kormányváltás. Ha ugyanis az SZDSZ bekerül a parlamentbe és a Harmadik Út nem, vélhető, hogy megint baloldali kormánya lesz Magyarországnak. Ezt kellene felismernie a nagyobbik ellenzéki pártnak.

Borbély Zsolt Attila

Fel a tartalomhoz

A Partium hangja

Csuzi István, a Bihar megyei MPSZ elnöke a békejobbról és a kitaszítottságról

– Szám szerint kilencszer hívták Szász Jenőt tisztázó látogatásra Nagyváradra. Szász azt nyilatkozta: jönne ő, de nem baráti csevelyre, hanem közgyűlésre. Egyszóval mi lesz, csevely vagy közgyűlés?
– Reméljük, hogy eljön Nagyváradra és létrejön egy találkozó. Kondíciókat szabhat: milyen körülmények között, hány személlyel találkozzon – eszerint tudunk mi is gondolkozni, de nem biztos, hogy el tudjuk fogadni az ő feltételeit.
– Szász szerint önök az RMDSZ egyik frakcióját alkotják. Az MPSZ-ben illetlenség, ha valaki jóban van mondjuk Lakatos Péterrel vagy Szabó Ödönnel?
– Nem kifejezetten szimpátiának örvendő neveket hallottam az előbb. Az első mondatára reagálnék. Ez lejáratott téma. Ha egy hazugságot százszor elmondok, lehet, hogy egyeseket meggyőzök, de attól még igazságom nem lesz. Ez egyszerűen butaság. A Magyar Polgári Szövetség Bihar megyei szervezete soha nem lesz RMDSZ-platform, RMDSZ-kollaboráns, ez nonszensz.
– A pártbejegyzéshez szükséges aláírásgyűjtésben a bihari szervezet nem vesz részt. Ezek szerint ha mégis megalakul a Magyar Polgári Párt, önök kívül rekednek?
– Egyelőre a Magyar Polgári Párt megalakulásának tényéről nem számolhatunk be. Van egy kezdeményezés, amelyet nagyon sok homály fed: a kezdeményező bizottság kiléte, a program, a pártstruktúra, milyen alapszabályzat szerint szeretne működni ez a párt? Mi nem tudjuk, írásban sehol nem láttuk. Szász Jenő eddig azt nyilatkozta, hogy a Magyar Polgári Szövetség programját teszi a magáévá a párt, az MPSZ a kezdeményező. A múlt héten meg az jelent meg, hogy nem a Polgári Szövetség jegyzi be a pártot. Nem tudjuk, akkor ki? Hogy kimaradunk vagy nem maradunk ki, szerintem nem a mai helyzettől függ, hanem a találkozó utáni helyzettől. A találkozó, amire várjuk Szász Jenőt, az kell hogy eldöntse, van-e összefogás a Magyar Polgári Szövetségben, vagy a megosztottság marad. A megosztást nem mi kezdeményeztük. Sajnálatos módon a békejobbunkat nem fogadta el az országos vezetés. Mi még kitartunk amellett, hogy a békejobbot kinyújtsuk.
– Az osztódással szaporodás, a világ elé tárt belső konfliktusok, amelyeken az RMDSZ sajtója jóízűen csámcsog, tipikus jobboldali betegség?
– Sajnos úgy fest, hogy tipikusan jobboldali betegség. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy hiába érvelünk, pedig észérvekkel, jobbító javaslatokkal akartuk a Magyar Polgári Szövetség működőképességét javítani. A partiumi oldal hangját megadtuk, hiszen senki sem tagadhatja, hogy a Partiumi Egyeztető Tanács létrejöttével a partiumi oldal jellegzetes, egyéni hangot ütött meg. Elfogadottsága rendkívül nagy Erdély ezen részében. A székelyföldi Magyar Polgári Szövetség nem tudta elfogadni, hogy van még egy gondolkodó csapat, amely képviselhet egy azonos számú közösséget. Hiszen a másfélmilliós magyarság fele van a Székelyföldön, és fele Erdély más részein. Nem sajátíthatja ki magának egy Szász Jenő által vezetett elnökség sem a Magyar Polgári Szövetséget, sem a Magyar Polgári Pártot. Előkészítetlen aláírásgyűjtés folyik. Sajnálatos módon nem profizmusra vall egyik megyében sem az aláírások gyűjtésének módja.
– Hogyan lehetne egységessé tenni ezt a rengeteg sebből vérző és rengeteg sebtapasszal borított erdélyi nemzeti oldalt?
Úgy, hogy leülünk egy asztalhoz és megbeszéljük problémáinkat, és nyíltan, őszintén feltárjuk: nekem ez a gondom, neked az a gondod, kompromisszumra hajlandóak vagyunk. Ne érezzük azt, hogy kitaszítottak vagyunk a saját csapatunkból, hanem vállvetve és egy irányba haladjunk. Meg kell nézi, hogy mi a közös cél, amely elfogadható mindenki számára: az erdélyi megmaradás, a magyar önrendelkezés. A megvalósítás hogyanjáról vitatkozhatunk, de a végcélban egyezségre kell jutnunk.

Fábián Tibor

Fel a tartalomhoz

életút


Kolozsvári történetek

Egy „echte lupsai” lány, Pleşa Vass Magda

Ritkán hallható olyan felszabadult, kirobbanó nevetés, mint amilyent a telefon közvetített számomra Pleşa Vass Magdától. Önfeledt, a napi közös és személyes gondokat sutba vágó, örömöt, jókedvet és lelkesedést is kifejező, harsány kacagás volt ez, amely pillanatok alatt engem is mosolyra derített. Történt ugyanis, hogy Ferenczy Miklós tiszteletes úr egyik könyvemet szánta ajándékként a hölgynek, ő meg névre szóló dedikációt kért. Szívesen láttam neki a néhány ajánló sor beírásának, de mintha a kisördög incselkedett volna velem, számba sem véve az esetleges visszatetszést, vagy Uram, ne add! visszautasítást, ezt írtam a könyv első lapjára: Szeretettel ajánlom könyvemet egy „echte lupsai” lánynak. Nos, erre jött a frenetikus tetszésnyilvánítás a telefonon. Miután nagy nehezen féket vetett a nevetésnek, megbeszéltünk egy találkozót, kiderítendő az „echte”, azaz valódi lupsai kifejezés eredetét.
A tervezett beszélgetésre egy év eltelte után került sor. Így is kitörő örömmel fogadott az ajtóban, azonnal átvette a karmesteri pálcát, bár kezében horgos sétabot volt. Az ezután következők eszembe juttattak egy emléket, egy nagyon kedves házaspárról, akik gyakran felkeresték családunkat. A férj igazi sportember, városunk ismert edzője, a hölgy titkárnő volt. A férj, alighogy üdvözöltük egymást, cigarettafüstjébe burkolózva, mély hallgatásba merült, s csak néha mosolygott neje szóáradatán. Megkérdeztük tőle, hogy miért hallgat. Csak ennyit felelt: Ha ketten megyünk valahova, én kétszer szólok: Szervusztok, amikor érkezünk, és ugyanazt, amikor elmegyünk.
Attól tartottam, hogy valami ilyesmi elébe nézek én is ezen a találkozáson. Már az ajtóban rám rivallt: Állj meg ott! Állj meg, és nézzed, hogy járok! Katonásan végigmasírozott hosszú előszobáján, és dicséretemre lelkendezve mondta: Látod? Ezt csinálta az eltörött lábamból Széplaky Attila! Látod, ez a művészet! Igaza van, helyeseltem magamban, hisz a professzor művészetének köszönhettem én is bal kezem használhatóságát…
Aztán csak feltettem a kérdést, kissé provokatívan: Mondd csak, Magda, tulajdonképpen mi közöd is van neked a Lupsához? Kissé sértődötten felelt:
– Tudod, én mindenkoron büszke voltam arra, hogy a Lupsán születtem! Tudod hol? A Dermata telepen! Bent a Dermata telepen – s kihúzta magát. Olyan rátartian mondta mindezeket, mintha legalább a Buckingham-palotában vagy egy Monte Carlo-i palotatulajdonos vendégszobájában látta volna meg a napot először.
Az apa, Vass Jenő, 45 évet dolgozott a Dermatában. Vékony testalkatú, aprótermetű ember volt, népszerű és közkedvelt mester a stancolókés-készítő műhelyből. Jó humorú, barátságos, de tekintélynek örvendő ember, mindenki Jenő bácsija volt. A családfenntartói szerepet egy fizetésből is be tudta tölteni. Az anya háztartásbeli volt. A gyár igyekezett munkásainak könnyítéseket nyújtani. Karácsony előtt a Vass család is kapott egy plusz havi bért, ami ugyancsak jól jött disznóvágásra, tűzifapótlásra meg karácsonyi ajándékokra.
Vassék a gyártelep C épülettömbjében laktak, két szoba, komfortos lakásban, amely az akkori körülmények között több mint elfogadható volt. Az épület ablakai a sportpályára néztek, és ez rendre rányomta bélyegét a tizenéves tinédzser karácsonyi bizonyítványára.
Télen ugyanis, alighogy hazaérkezett az iskolából, néhány perc múlva már a korcsolyapályán körözött sebesen a többi gyerekkel. Tanulásra már kevesebb idő és energia maradt.
A Dermata telep, akárcsak a többi külváros, hasonlított egy terebélyes hangyabolyhoz. Gazdag volt a gyermekáldás a gyár körüli épületekben is, így Vass Magdika, bár egyke volt, soha nem érezte magát egyedül. Barátban, barátnőben soha nem volt hiány.
– Érdekes – meséli Magda –, a nagy társaság amolyan finomvegyes volt, ahogy mondani szokás. Volt ott román, magyar, cigány, zsidó, meg ki tudja milyen náció, de ilyenfajta megkülönböztetés soha nem merült fel. Egyetlen fiúval volt emlékezetes összetűzésem, de az sem azért, mert történetesen román volt. Crişan Dudi – utónevét gömbölyded alakja miatt kapta – egy fejjel magasabb volt, mint a többi apróság, ezért a főnöki jogot is magának vindikálta. Kötekedett a kisebbekkel, a lányoknak meg-meghuzigálta a copfjukat.
Igazi nevén Valér volt, egyik délután Magdával kötekedett:
– Na, mi van, béka? – kérdezte és megrángatta a kislány haját. A „béka”, aki egyébként harcias természet volt, nem mert visszavágni, így sírdogálva hazasompolygott. Otthon az apa arra figyelmeztette, hogy miatta nem fog Crişan bácsival, aki mellesleg szintén a gyár alkalmazottja volt, összeveszni. De azt is meghagyta, hogy sírva többé ne jöjjön haza, mert az szobafogságot jelent majd. Másnap a „béka”-jelenet megismétlődött, de a béka nehéz bakancsával úgy rúgta sípcsonton Dudit, hogy néhánynapos iskolaszünetre kényszerítette. Ettől függetlenül jó barátok maradtak, és a barátság a sorsfordító történelmi viharok elmúltával is megmaradt.
A Vass leányt szülei a Marianum intézetébe járatták. Más iskola is volt a környéken, így például a Pap utcai volt Millenniumi iskola, amelyet egyesek kis iróniával „Pap utcai akadémiának” tituláltak. Sokan ide, az állami iskolába íratták gyerekeiket, hogy megtanuljanak románul. A felekezeti iskolákban fizetni kellett a tandíjat, ez is közrejátszott az iskola megválasztásában. Kétségkívül a Marianumban tanuló lányok megtanulták a szülőket, tanáraikat, az embereket tisztelni. Ez egész életükre vezérfonallá vált a viselkedésmódjukban. A tudásközpontúságra oktatás szorosan fonódott egybe a fegyelemre és a vallásos meggyőződésre neveléssel. Nem csoda, hogy az intézmény nemcsak helyi, de országos hírnevet szerzett magának. Magda említi, hogy amikor I. Károly király Kolozsvárra jött látogatóba, ebédelni nem a Regina Maria intézetbe, hanem a Marianumba ment. Gyönyörű fogadtatás volt, meséli Magda. Az utcától virágszőnyegen ment az épületbe az ország első embere, miután a kapuban a főnővér fogadta. Magda csak egy dolgot nem értett: miért nem volt a király fején a korona. Az ő lelkében ez a hiányosság erősen megkérdőjelezte a magas rangú személy királyi minőségét.
A rangos iskola, a Marianum után a Magyar Tanítónőképző – a mai Bălcescu – nem felejttette el a lupsai otthont és környezetét. A fiatalkori emlékek, akárcsak az első szerelem, mély, néha kitörölhetetlen emlékképekként rögződnek, és ez így van Magda esetében is. Annyi év távolából is szívesen emlékszik vissza a hóstáti emberekre, a jómódú gazdákra is, de a szilaj, erőskarú fuvarosokra is, akik ősz idején hazaszállították a tűzifát. A Cukorgyár utcán – ma már rá sem lehet ismerni – egymás után sorakoztak a hóstáti porták, a hatalmas kapuk, a bejárati ajtó fölötti homlokfába vésett nevek, az építés éve és a hálaadó figyelmeztetés, hogy a gazda és felesége mindezt Isten segedelmével valósította meg. Gyönyörű házak, nagy gazdasági épületek, csűrök, pajták és hátul a hosszú, szakértelemmel művelt zöldséges ágyások. Hónapos retek, világoszöld saláta, szárba szökkenő, lándzsás zöldhagyma, murok, petrezselyem, meg ki tudná felsorolni mindazt, amit a szorgos hóstáti kezek oly nagy szeretettel gondoztak.
– Egyik ilyen takaros hóstáti porta volt a Cukorgyár utca elején a jómódú Gáspár családé. Szép kerítés, csinos ház, persze a zöld szín dominanciájával. A ház előtt virágoskert, ahol nyaranta bódító illatot ontott a színes hóstáti szegfű meg az esti viola, Lulus, a nagyobbik Gáspár lány sokszor szakított nekem egy csokorra valót. Gyakori vendég voltam Gáspáréknál, hiszen éveken keresztül onnan hordtuk a finom, zsíros tejet. Hátul, a köztes udvaron volt az istálló, sok tehénnel, de lovuk is volt.
Aztán jött a gyűlölködő rendszer szekértolóival, hóhéraival. Alantas és sötét érzelmektől fűtve, űzve, ezek, akárcsak a halál, gyilkos rendet suhintottak kaszájukkal a vétlen hóstáti gazdákra, családjaikra. Legázolták kertjeiket, letarolták házaikat, nem tisztelve a kapukra vésett Isten nevét sem. Gáspár bácsi nem bírta elviselni a nagy csapást. Önkezével vetett véget életének. Vajon hányadik hóstáti volt ő ebben a szomorú, tragikus vég felé menetelő sorban? És ki fogja valaha egyszer felleltározni ezt a sajátos hekatombát? A lányok is szétszóródtak, Lulus maradt helyben, de csak árnyéka volt önmagának, mondja Magdus, miután egy alkalommal a piacon Lulus szólította meg őt – Magda nem ismert rá! Tragikus hóstáti családi sors, és nem az egyedüli.
Magda más tragédiákat is átélt fiatalkorában. Szalavecék, egy zsidó család, szintén a Dermata gyártelepen laktak. Egyik napon Vass Jenő, az apa, hangtalanul ült asztalhoz a napi műszak után. Nagy sokára mesélni kezdte, hogy Szalavecet eltávolították a gyárból, és hogy kötelezni fogják őket a sárga Dávid-csillag viselésére, négy lányukkal együtt. Jellemző volt Magda lelki beállítottságára, hogy megszervezte társaival a napi bevásárlást a zsidó család számára, hogy azoknak minél kevesebbet kelljen utcára menniük, elkerülendő a megalázó kötekedéseket.
Vass Magda 1943-tól a Szent Ferences Világi Rend tagja lesz, kifejezve ezzel is meggyőződését az emberbaráti szeretet és az embertársain való segíteni akarás fontosságáról. Ez az erős hite egy sajátos életforma kialakulásához vezetett, amelynek kezdeteit az a momentum jelentette, amikor Dr. Benedek Fidél, a Ferences Világi Rend vezetője előtt letette a fogadalmi esküt. A Szabály Könyv 18. Cikkelye kimondja, hogy a Világi Rend szilárdan elkötelezi magát a kizsákmányolás, a hátrányos jellegű megkülönböztetés és a társadalom peremére való juttatás minden formája, valamint a másik iránti közömbösség minden formája ellen. A közös cél mindenki számára méltó körülményt teremteni az élethez, és minden nép szabadságáért tevékenykedni. A Dermata gyártelepen eltöltött évek ebből a szempontból a szeretet igazi iskolájának bizonyultak. Világi rendi tevékenységét akkor is tovább vállalta, amikor heteken keresztül nap mint nap becitálták a szekuritáté vallatóirodáiba, hogy információkat adjon rendtársairól és a papokról, amit ő természetesen megtagadott.
Érdekes módon, de nem véletlenül, a lelki pallérozás Magdánál az íráskészséggel, mély érzéseinek írásban való kifejezésével társult. Ismét kissé kötekedő hangsúllyal kérdem:
– Mondd, hogyan jutott eszedbe az írás, talán így akartál híressé vagy legalábbis ismertté válni?
Csak a szeme sarkából néz rám, mintha azon tűnődne, hogy megharagudjon-e rám, vagy nevessen a kérdésen. Szerencsémre az utóbbit választotta, majd így válaszolt:
– Ha valamit papírra vetettem, az egyfelől az irodalom iránt érzett határtalan szeretet eredménye, amelyet Bíró Mózesné, magyartanárnőm oltott belém, másrészt soha nem tudtam volna magamba fojtani az érzelmeket. És az, hogy ezt írás formájában tettem vagy teszem, talán szorosan összefügg az előző okkal. Ezt éreztem 1941-ben is, amikor megjelent első és mindmáig egyetlen verseskötetem, és ezt érzem ma is, ha a körülöttem zajló, néha embertelen élet visszásságait, az igazságtalanságot, a gerinctelenséget és a nemzetietlenséget kell ostoroznom, elítélnem. Egyébként nem titkolom, hogy a jobboldali értékek nagy tisztelője vagyok, ezek szorosan összefonódnak a keresztény értékekkel. Ez az én vezércsillagom, amíg élek. És úgy érzem, ezért érdemes tenni valamit, bármily csekély legyen is az. Tenni kell!

Tatár Zoltán

Fel a tartalomhoz

közös kincsünk


Farsangtemetés Csíkszentdomokoson

Tizennégy éve van újra hagyománya Hargita megyében a farsangtemetésnek. A szokás felélesztését annak idején a Népi Alkotások Háza kezdeményezte, s mára már nagy népszerűségnek örvend. Arról persze lehet vitatkozni, hagyományőrző vagy inkább hagyományteremtő a mostani rendezvény az ősi szokáshoz képest, az viszont kétségtelen, hogy a környékbeli falvakból eljött csapatok, a helybéli résztvevők s nem utolsósorban az érdeklődők az idén is remekül érezték magukat Domokoson. Az apróbbakat ördögollósok riogatták, s bizony a felnőttek is behúzták a nyakukat a karikás ostoros legények produkciójától, mikor ékteleneket csördítettek az utcán, persze csak a levegőbe. A járókelőket terített asztaloknál kínálgatták a szervezők pálinkával, borral, a kicsinyeket teával, kaláccsal. Illés pedig némán tűrte meghurcoltatását, megégetésekor is csak dacosan füstölt.

J. L.

Fel a tartalomhoz

Nagyváradi farsang

Február utolsó napján tartotta a nagyváradi Ion Slavici iskola magyar tagozatának I–IV. osztálya a farsangi mulatságot, és remekül sikerült. Mindenki nagyon jól szórakozott, ötletes jelmezekkel versenyeztek. Volt Zorrónk, nagyon sok hercegnőnk és királylányunk, egész lakodalmas sereg, Piroska és nagyanyó (érdekesség, hogy mindketten fiúk voltak), cigánylányok, vámpír, szellem, madár, angyalka.

Oros Erika

Fel a tartalomhoz

Marosvásárhelyen járt a Transylmania

A koncertturnéjuk során először Vásárhelyen fellépő Transylmania együttes több száz lelkes néző előtt nagy sikerű, rendkívüli koncertelőadást tartott. Azt lehet mondani, hogy ezen a koncerten majd mindenki ott volt, aki számít valamit ebben a városban, azaz mindenki jelen volt, akire bármikor lehet számítani. Több mint valószínű, hogy ugyanezek a személyek március 15-én majd Udvarhelyre is átrándulnak. A koncertteremben, amely létesítmény általában a többségiek úgynevezett kulturális rendezvényeinek, helyesebben: ösztönösen magyarellenes rituáléinak szokott helyet adni, s ahol eleddig annyiszor szabadon ócsároltak minket, egymás után hangzottak el a szebbnél szebb népdalfeldolgozások, amelyek teljesen magukkal ragadták a közönséget. A nézők fergeteges vastapssal jutalmazták a csupa szív, nagyszerű előadói kvalitásokat felvonultató zenei produkciót. A ráadás közben egy részük már talpon állva, szinte önkívületben, tombolva ünnepelte a káprázatosan játszó művészgárdát. A felhőtlen ünneplést sajnos ismét beárnyékolta a rendezvényre kirendelt rendőri erők szokásos túlbuzgósága. Ezúttal is szép számban vonultak föl a koncertnek helyet adó Eminescu ifjúsági ház előtt. A koncert kezdetén még csak két forgalmi rendőr és egy másik karhatalmi ághoz tartozó négy-öt sötétkék egyenruhás társuk szorgoskodott, hogy majd a koncert végére megjelenjen a helyszínen a csendőrség készenléti, „intervenciós” mikrobusza, tele jól táplált, válogatott derék legénnyel. Az igazság az, hogy egész előadás alatt mindvégig attól féltünk, hogy esetleg majd ismét kialszik a villany, ugyanis az ilyesféle „helyzetmegoldás” már nagy tradíciónak örvend az EMI rendezvényein, s lelki szemeink előtt már néhány fellobogózott tank is végigdübörgött az erdő alatti elmegyógyintézethez vezető úton. Szerencsére hivatalos közegék ez egyszer a jobbik eszüket használták, így a balhé ezúttal elmaradt. Úgy tűnik, a csodálatos muzsika valamennyire őket is ellágyította, s talán ha nincs a szigorú műszak, ők is bejöttek volna közénk, hogy velünk együtt ünnepeljenek. Talán nincs messze a nap, mikor majd velük együtt fogjuk elénekelni a Székely himnuszt, a Magyar himnuszt meg többi nemzeti dalunkat. Lesz autonómia, lesz majd magyar rendőrünk is, lesz szőlő és lágy kenyér. Egy szép napon majd még a csillagokat is mi magunk rakjuk föl a magasságos nagy égre.

F. K.

Fel a tartalomhoz

Gaál András hetvenéves

Két kiállítás Csíkszeredában

A hetvenéves csíkszeredai festőművész – születésnapja alkalmából – a múlt héten két kiállításával lepte meg a művészetek kedvelőit. Olajfestményeiből a Kriterion-ház kiállítótermében rendezett tárlatot, majd másnap pasztelljeiből válogatott a Petőfi utcában a Golden Galery látogatói számára. A laudációk rávilágítottak a mindenkor haza-hazatérő Gaál András hármas ténykedésére: festészetére, művésztelep-szervező és pedagógusi munkájára, és nem utolsósorban szülőföldszeretetére. Az alkotó már pályája kezdetén vallotta a művészet egyetemességét, s a múlt rendszer mostohasága ellenére alkotásai eljutottak a szabad világ galériáiba, Barcelonától Washingtonig. Gaál András a változás után a németországi Essenben, a párizsi Magyar Intézetben és még sok más helyen állított ki egyéni vagy közös tárlatokon. Saját elmondása szerint tíz éve lett festő. Méltatói ezt inkább úgy mondanák, hogy egy évtizede lett olyan festő, aki az erdélyi, kelet-európai alkotók számára nélkülözhetetlen kenyérkereseten túl jelentékeny időt szánhat a művészetre, az utazásra, hogy számunkra is elérhetővé váljon az a valami, amit sem a tévé, sem az Internet nem pótolhat. A második kiállításon Gaál András szemével, elvonatkoztató stílusában, színeinek finom, helyenként túláradó líraiságával látható Velence, a müncheni katedrális, Marosfő. Az összeállítás egyik szellemi üzenete éppen az, hogy Európa és a szülőföld ábrázolása összeköthető, megférnek egymással. A művész elmondta: amikor 1959-ben Csíkszeredába került, mesterei egyenesen lebeszélték az akvarellek festéséről, ő mégis ezekből állította össze első tárlatát 1964-ben, az élményanyagot pedig a környező falvak szolgáltatták. Külföldi barangolásainak fő célja nem a vázlatkészítés, hanem a nagyhírű képtárak látogatása volt. Miközben megtekintette Velázquezt, Picassót, átvette a környezet, a városok hangulatát. Az, hogy élményeit, vagyis a szeredai kiállítás anyagát megfesse, csak később érlelődött meg benne. Tegyük hozzá, mindnyájunk szerencséjére.

Jakab Lőrinc

Fel a tartalomhoz

Wass Albertről van szó!

Wass Albertet sokan támadják. Sokak szemében szálka, sőt gerenda nemcsak az élete, de az írásművészete is. Sokan irigyek rá. Joggal: közel egymillió könyvét nyomtatták ki az elmúlt 15 év alatt. Az irigy írók példányszáma legtöbbször az ezret sem éri el. Van hát miért irigykedniük. Meg aztán Wass Albertet nemcsak egy szűk kör olvassa, hanem a nemzet. Persze médiahátszél híján Győzike népének jó része nem is hallott volna róla. Vagy ha igen, legfeljebb Élet és Irodalom és Magyar Narancs stílusú gyalázkodásokat.
Lapunkban 2004 végén indítottuk el a Wass Albert-interjúfolyamot. Akkor még csak egy-két interjúra gondoltunk, de az élet másképp rendelte. Egyre több embert ismertünk meg, egyre több személyiség ajánlkozott, akik ismerték, szerették az írót, kutatják írásművészetét, a szakember szemszögéből tudják értékelni. Célunk az volt: válaszolni az írót ért vádakra, valós képet nyújtani. És egy kis kuriózumot, egy kis pluszt a korábbi adatokhoz képest. Azóta tíz interjú jelent meg Wass Albert életével, munkásságával foglalkozó személyiségekkel.
Persze tudomásul kellett vennünk azt is, hogy az író szellemi öröksége fölött méltatlan vita dúl. De mivel nem az volt a célunk, hogy döntőbíráskodjunk (megvannak erre a megfelelő fórumok), ha nem siklottunk is el szó nélkül a vita fölött, nem adtunk túlzottan teret neki. Csak éppen tájékoztattunk róla. Ehhez képest nemegyszer döbbenten kellett tapasztalnunk valamelyik tábor acsarkodását, amiért megszólaltattuk a másik felet is. Valószínűleg nem csupán naivságból hittük és hisszük máig, hogy Wass Albert mindannyiunké. Népünké, az olvasóké, sőt a Mentoré, de legalább annyira a Kráteré is! Nem azért szólaltatjuk meg sorozatunkban az egyik vagy másik félhez tartozó személyiségeket, mert árulók vagyunk, eladtuk a hazát, vagy nem ismerjük a sajtóetikát stb. Hanem éppen azért, mert teljes képet akarunk nyújtani. Mert Wass Albert közös kincsünk. És mert Wass Albertről szól ez a sorozat…

Fábián Tibor

Fel a tartalomhoz

Wass Albert liberális megítéléséről

Parászka Borókának A Hétben Fekete-Erdély címmel febr. 21-én megjelent írására reagálok. A cikkíró a Duna Televízió Wass Albert-műsorát bírálja, az írófejedelmet nacionalistának, antiszemitának és románellenesnek titulálva. Borókának meg minden hozzá hasonló Ciróka-Marókának szerencséje, hogy többpártrendszerben lehetséges, sőt szabad a fenti három jelző használata (is), ellentétben az egypártrendszeri tiltással. Fel szeretném hívni azonban figyelmét arra a tényre, hogy a „nagy kondukátor” idejében az erdélyi írók többsége kommunista párttag volt, élvezve a diktatúra védelmét és támogatását… Wass Albert nemzeti és keresztény íróként megkülönböztette a rosszat a jótól: gyökereit védte minden szavával. Antiszemitának és románellenesnek csak azok nevezik őt, akik írásait elferdítik, vagy nem is olvassák.

Zas Lóránt

Fel a tartalomhoz

hangulatkeltés


Egyoldalú román igények

Beszélgetés Sógor Csaba szenátorral a Gozsdu-ügyről

– A Nagyváradon 1802. február 9-én született Gozsdu Manó a XIX. századi Magyarország egyik legsikeresebb ügyvédje és az Osztrák– Magyar Monarchia egyik legbefolyásosabb politikusa volt. Így aztán nagy vagyonra tett szert. 1832-ben megvásárolt egy épületet Budapesten az akkori Königstrasse, a mai Király utcában. Ennek helyén húzták fel azt az épületkomplexumot, amely a Gozsdu-udvar nevet kapta. Gozsdu Manó 1869. november 4-én keltezett végrendeletében meghagyta, hogy vagyona kezelésére hozzanak létre egy alapítványt, amelynek fő célja ortodox fiatalok tanulmányainak, oktatásának és nevelésének támogatása legyen. Az alapítvány létre is jött és 1918-ig jól működött. Erdély Magyarországtól való elcsatolása azonban új helyzetet teremtett, és a vita a Gozsdu-vagyon körül azóta is tart. Mi jelenleg az ügyben a helyzet?
– Visszakanyarodnék néhány mondat erejéig a múltba, hogy jobban érthető legyen az ügy. Szóval Gozsdu Manó a testamentumában meghagyta, hogy hozzanak létre vagyonából egy alapítványt. Ennek a székháza Budapesten, kuratóriuma pedig Nagyszebenben volt. Pénzét a szebeni ortodox érsekség kezelte. Ez az egykori monarchia legnagyobb magánalapítványa volt, vagyona 2 millió pengőt tett ki. Olyan embereknek adtak innen ösztöndíjat, mint Groza Péter, Octavian Goga, Victor Babeş, Traian Vuia, Valeriu Branişte vagy Ioan Lupaş, hogy néhány ismert nevet említsünk. 1919-ben azonban új helyzet állt elő, hiszen a vagyon Budapesten maradt, a kezelőség pedig egy másik országba, Romániába került. A trianoni szerződés 229. paragrafusa kötelezte Magyarországot, hogy a Gozsdu magánvagyont adja át a megcsonkított ország határain kívül rekedt kuratóriumnak. Magyarország ebbe bele is egyezett. De közben 1919-ben a román állam teljesen törvénytelenül kisajátított magyar magánalapokat, és elkezdődött az évtizedekig tartó patvarkodás. 1937-ben, a két ország közötti egyezmény tárgyalásakor a magyar fél jogosan követelte, hogy amikor a Gozsdu-vagyont átadják a szebeni alapítványnak, a romániai magánvagyonok is kerüljenek vissza jogos tulajdonosaikhoz.
– Milyen vagyonokról van szó?
– A bukaresti Szent László Alapítványról, amelynek a papi lak és a templom részét ma is használják a görög katolikusok, a bentlakást és egyéb ingatlanokat különböző egyetemek, néhány épület pedig jelenleg köztulajdonban van, azután a szebeni Terézia Alapítványhoz tartozó árvaházról, a kolozsvári Vörös Kereszt ingatlanjáról, valamint a háromszéki úgynevezett Tanalapról. Ezek értékben körülbelül a felét tették ki csak a Gozsdu-vagyonnak. Az 1902-s kétmillió pengőt Lukács Csaba újságíró a Magyar Nemzetben úgy egymilliárd dollárra becsülte. A román fél azonban azért húzta az időt, mert úgy szerette volna megkapni a Gozsdu- vagyont, hogy ne kelljen semmit se visszaadnia. A magyar fél már 1926-ban megunta az időhúzást, zárolta a vagyont, és így teltek az évek 1937-ig. Ekkor megegyeztek abban, hogy a nagyszebeni árvaházat és a háromszéki Tanalapot visszaadják cserében. Tehát jó balkáni szokás szerint négyből kettőt. 1937-ben ratifikálta a román parlament ezt az alapszerződést, és a magyar országgyűlés is 1940 nyarán. A román fél azonban tovább sutyizott-mutyizott, és megvásárolta a kolozsvári Vörös Kereszt épületét, amely állítólag korábban is a román állam tulajdonában volt. Közben jött a bécsi döntés, és a magyar kormány néhány visszaigényelt ingatlant visszakapott ingyen. Az 1937-es egyezmény, amelyre most Anania püspökkel az élen a román ortodoxok hivatkoznak, kimondja, hogy létrehoznak egy új alapítványt, amely görögkeleti ifjak tanulására és oktatására megalakított egyesületet működtet. Ezt azonban a román fél sosem hozta létre.
– Amint áttekintem a múltban történteket, mindkét fél részéről voltak mulasztások.
– A történészek szerint a második világégés kezdetekor a Gozsdu-vagyon mintegy 20 százaléka már elúszott – kb. 600 ezer pengő –, a háború meg egy hatalmas vihar pedig továbbrongálta az épületeket. Közben folytak az újabb tárgyalások a Gozsdu- vagyon rendezéséről. 1948-ban az ortodox egyház kérte: az államosításból hagyják ki a Gozsdu-udvart. Ez meg is történt, amikor Magyarországon 1952-ben államosítottak mindent, ezt a magánvagyont is. 1953-ban azonban szovjet nyomásra a két ország kölcsönösen lemondott mindenféle egymás iránti követelésről. De amíg a tárgyalások folytak, a magyar kormány kérte, hogy a Románia területén lévő magyar vagyonok – 200 millió dollárról beszélnek, ez akkora összeg volt, mint a Szovjetuniónak Romániával szembeni háborús követelése – kerüljenek vissza tulajdonosaikhoz. Az úgynevezett CASBI – az ellenséges javak kezelését és felügyeletét ellenőrző intézmény – hatáskörébe tartozó vagyonokról volt szó. A CASBI alapja egy szovjet huncutság volt, hogy az ellenséges területekről senki nem mozdíthat el ingóságokat, nehogy ezeket felhasználja a német vagy a magyar hadsereg. A románok még egyet huncutkodtak, és törvénytelenül hoztak egy rendeletet, amellyel elvették a fent említett vagyonokat, majd szétverték, elkótyavetyélték, megsemmisítették. Ha nem 1945. március 6-áig megyünk vissza kárpótlások dolgában, amint azt a jelenlegi törvények előírják, hanem mondjuk 1937-ig, akkor nincs miről tárgyalni, mert a Gozsdu-magánvagyon nincs, megszűnt. Ha azt állítják, hogy nem szűnt meg, akkor 1919-ig kell visszamennünk az időben. De bármely időpontot veszünk is figyelembe, minden esetben a reciprocitás elvének kell érvényesülnie. Az nem működik úgy, hogy adjátok vissza a Gozsdu-vagyont, és akkor majd tárgyalunk, hiszen a magyar kormány is lemondott bizonyos vagyonokról. 1953-ban például lemondott nemcsak a CASBI vagyonról, hanem javakról, bankokról, vasúti beruházásokról, készpénzekről, amelyeket 1940 és 1944 között hoztak Erdélybe.
– Úgy tudom, hogy könnyebb lett volna megegyezni 1919-ben, mint később.
– Így igaz, hiszen akkor a Gozsdu-vagyon éppen kétszerese volt a Romániában lévő magánvagyonok értékének. A második világégés után már nehezebb volt az egyezség, mert akkor a magyar magánvagyonok, az elmenekült emberek értékei többre rúgtak, mint a román kérelem. És azt is meg kell említenünk, hogy 1937-ben az akkori ortodox érsek levélben értesített két román fiatalt, akik a Gozsdu alapítvány körül akartak valamit matatni, hogy ezt nem tehetik, mert lemondtak a Gozsdu-vagyonról.
– Mi piszkálta fel 1990 után a kedélyeket?
– Az, hogy a románok úgy vélték, a magyarok adósnak érzik magukat, azért adtak a gyulai ortodox egyháznak 85 millió forintot. Arra nem is gondoltak, hogy a magyar állam aszerint járt el: ha minden történelmi egyházat kárpótol az elvesztett felekezeti ingatlanokért, akkor kapjon a görögkeleti egyház is valamennyi pénzt. Odáig mentek, hogy a Gozsdu-udvar felújításához kikérték az ortodoxok véleményét is. Most pedig aláírták a kormányközi egyezményt, amely nagy vonalakban ugyanazt teszi, amiben 1937-ben is megegyeztek: a görögkeleti fiatalok tanítását fedezik a pénzből. De a román parlament történetében először nem ratifikál egy kormányközi egyezményt, bele akarják ugyanis vinni, hogy ez nem zárja le a Gozsdu-testamentum vitáját.
– A Gozsdu-udvar azonban jelenleg magánkézben van.
– Az udvar a háborúban megromlott, bombázták. A szövetségesek – köztük a román hadsereg – lőtték szét az épületeket. A csíkszeredai Koszta István szerint az eredeti végrendeletben benne van, hogy a Gozsdu családból is valaki tagja kell hogy legyen a kuratóriumnak. Ennek a szebeni alapítvány nem tesz eleget. Emellett tudomásom szerint, amikor 1996-ban bejegyezték az említett alapítványt, akkor a román állami jóváhagyást ismertetni és jóváhagyatni kellett volna a magyar állammal is, hiszen el kellett volna ismernie, hogy az új alapítvány a régi Gozsdu jogutódja. Ez nem történt meg.
– A román parlamentben mire hivatkozva nem hagyták jóvá a két állam közötti jelenlegi megállapodást a Gozsdu-alapítvány létrehozásáról?
– Bár a magyar fél az egyezményt ratifikálta és lepengették a budapesti román nagykövetségen a 200 000 eurót, a román parlament ezt elutasította. Azt kérik, hogy adják oda az egész Gozsdu-vagyont az ortodox egyház kuratóriumának. Persze, az ortodoxok között is vita van, egyesek azt mondják, hogy ez a vagyon nem az ortodox egyházé, hanem az alapítványé, az ortodox ifjúságé. Egyelőre a román sajtóban nagyon sok hamis állítás látott napvilágot, meg kellene magyaráznunk nekik is, hogy mi a történelmi helyzet. – A magyar államnak mi az álláspontja?
– Ezt tőlük kellene megkérdezni. Szerintem várják a fejleményeket. Ha az eddigi szerződéseket felrúgják, akkor kezdhetik elölről Ádámtól és Évától. A nemzetközi bíróságon pedig – szerintem – nem lehet majd egyoldalúan tálalni a dolgokat, ott a magyar fél is elmondja a követeléseit, véleményét. Egyébként az 1990 után megkötött magyar–román alapszerződésben is benne van, hogy a követeléseket illetően nem mennek vissza Árpádig vagy Burebistáig. Egy nemzetközi bíróság vagy azt állapítja meg, hogy az 1953-as komcsi egyezmény érvénybe van, vagy azt, hogy mindent vissza. Itt is, ott is.
– Az egész ügy nem csak nacionalista hangulatkeltésre jó?
– Persze, hogy főleg arra. A Frunda-féle jelentéstől a Gozsdu-ügyig minden erre megy ki. Párttoborzónak jó. Guşa kolléga is azzal jött elő, hogy ne haragudjunk rá a nacionalista szólamaiért, de most ő pártot akar alakítani, ezért a felhang. A demokrata pártnak is elemi érdeke, ha nagy gyűjtőpárt akar lenni, hogy a nacionalista erőket is a saját aklába terelje. Sajnos, bár kormányon vagyunk, lassan csak a liberálisok az egyetlen koalíciós partnereink. Félő azonban, hogy úgy járnak, mint a parasztpárt, és eltűnnek a süllyesztőben.

Román Győző

Fel a tartalomhoz

Új orgona Nagyváradon

Örömhírt osztunk meg Önökkel! Isten segedelmével a nagyvárad-rogériuszi református templom pompás orgonához jut. Az új templomnak még nincs igazi hangszere.
Évszázados tradíciókat ápolunk azzal, hogy olyan orgonát állítunk Nagyváradon, amelyen a legméltóbb módon lehet megszólaltatni az európai orgonairodalom legszebb alkotásait, hiszen városunk jeles egyházzenészei között Michael Haydnt és Karl Ditters von Dittersdorfot is számon tartjuk.
Hiszünk abban, hogy a felépülő orgona áldására lesz a rogériuszi gyülekezetnek, de jelentősége a templom falain túlmutat: a város polgárainak épülésére és az egész Partiumnak örömére szolgál majd.
Terveink között szerepel az I. Nagyváradi Nemzetközi Orgonafesztivál megszervezése 2006 októberének vasárnapjain. Gyakori orgonakoncertek, egyházzenei áhítatok, mesterkurzusok tervezése is folyik.
A megépítendő orgona Finnországból kerül Nagyváradra. Barátaink közvetítésével kerültünk kapcsolatba Pori városának evangélikus gyülekezetével. A gyülekezet a templom orgonáját eladja. Nem azért, mert elégedetlenek volnának a hangszerrel, hanem azért, mert óriási templomukba ennél is nagyobb hangszert szánnak. A világszínvonalon álló finn orgonaépítészet produktuma – a szóban forgó hangszer – 1966-ban épült, de néhány évvel ezelőtt teljesen felújították.
Erdély orgonái között egyedinek számít majd ez a hangszer, amennyiben ez az első olyan orgona, melynek spanyol trombita regisztere is van. Korszerű elektronikával felszerelt regiszterkapcsolói, illetve beépített számítógépes rendszere pedig egyedülállóvá teszi az egész országban.
A nagyszerű hangszer sorsa nem közömbös a finnországi gyülekezet számára. Ezért olyan helyen szeretnék tudni, ahol betölti majd azt a hivatását, amelyre rendeltetett: a musica sacra szolgálatát. Ennek érdekében a hangszer árát igazi értékének töredékében állapították meg. A vételárat a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület részben már kifizette, illetve a tavasz végéig teljesen kiegyenlíti.
Ez azonban csak a költségek egy részét jelenti. A helyszínen szét kell szedni ezt a bonyolult szerkezetet, gondosan be kell csomagolni, majd Nagyváradra kell szállítani. Ez után a templomban felállítani, intonálni és hangolni. Önmagában ez a munka négy szakember több mint három hónapos munkáját jelenti. Ez sok pénzbe kerül. Ehhez kérjük az Önök segítségét.
Aki úgy dönt, hogy áldozni tud és áldozni akar erre a célra, adományát nagyváradi lelkipásztori hivatalainkban, vagy az egyházkerületi Igazgatótanácsi Hivatalban (Nagyvárad, Kálvin János u. 1. szám) fizetheti be, illetve átutalhatja az alábbi bankszámlaszámra:
RO21BRDE050SV03743280500 / RON – (átutalás kísérőszövege: ORGONA)
Kedvezményezett: Episcopia Reformata Oradea; str. J. Calvin 1
Bank: Banca Romana de Dezvoltare GSG Oradea, str. Regele Ferdinand 4
Mindazok nevét, akik négymillió régi lejt vagy ennél nagyobb összeget tudnak áldozni e célra, az orgonán elhelyezett emléktáblán örökítjük meg. Valamennyi adakozó nevét, illetve adományát egyházi lapjainkban is megjelentetjük. Bővebb felvilágosításért, kérem, forduljanak bizalommal Antal János előadó-tanácsoshoz az antaljanos@partium.ro e-mail címen, vagy a következő telefon-, illetve faxszámon: 0259-414887, áll Tőkés László, református püspök szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Fel a tartalomhoz

Édes Erdély, q. Románia

Románia mindig is bántotta a szememet. Idegesített, hogy a kettős helységnévtáblák korszakában, ha beléptem a városházára, ahol ékes betűkkel az állt, hogy „Nagyvárad”, az alpolgármester asszonyig kellett menni, míg valaki végre megértette, mit mondok az anyámtól tanult nyelven.
Aztán, ha kimentem jó messzire a Dunakanyarba, ott is minduntalan azt éreztem, hogy a szeku szeme ott van a hátamban. Persze lehet, hogy egyszerűen csak üldözési mániám van. De azt hiszem, hogy a román titkosszolgálatot egy kicsit érdekli, ami a kettős állampolgársággal és az autonómiával kapcsolatos. Bár ha azt mondom, hogy nem, az legalább ilyen abszurdnak tűnik.
Sőt, az is.
Romániában mindig úgy éreztem magam, mint a legvadabb liberális SZDSZ-es. Akinek semmi sem drága, hogy nemzete, hazája ellen támadjon. Persze a legvadabb liberális SZDSZ-es soha nem ismeri be, hogy ő haza- és nemzetellenes. Sőt. Aszongya, hogy ő patrióta. Ezért aztán én sem ismertem be eddig, hogy nem viselem szívemen a Romániának és nemzetállamnak nevezett ország érdekeit. Sem azt, hogy potenciális hazaáruló vagyok. Merthogy gondolatban ezerszer letéptem már Zászlóvárosban, azaz Napocában a trikolórt.
Mind a háromezret.
És a hollandoknak, spanyoloknak, olaszoknak, hottentottáknak szurkoltam, ha állampolgárságommal megegyező csapatokkal, válogatottal játszottak. Miért? Az erdélyi SZDSZ-be ez is belefér. Liberós vagyok, mint az állat. Persze Cosmin Guşától Vadim Tudorig ez nem más, mint a legvadabb hazaárulás. Sebaj, már megszoktam, hogy az ékezetekért is kapok időnként egy hazaárulót. Azt azonban csak baráti körben vagyok hajlandó beismerni, hogy az vagyok-e vagy sem. Három-négy csíki sör és másfél deci konyak után.
Bár ha jól belegondolok, talán józanon sem állok messze tőle.
Ez van. Az Édes Erdély nekem nem ugyanaz, mint a q. Románia. Csúfolhatnak ezért bárminek, az érzés nem változik.
Az érzéseimért pedig talán, egyelőre, rövidtávon még nem csuknak Cseresznyés Pali bácsi helyére.

F. T.

Fel a tartalomhoz

magyar szemmel


Román lapok szemléje

Lapozgató

Védelmébe vette Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter a lottóvállalat főnökét, Nicolae Cristeát – olvashatjuk a Gândul 253. számában. A Román Országos Sorsjegyjáték Társaság vezérigazgatója ugyanis 2004-ben 5,2 milliárd régi lejt, 2005-ben 1,17 milliárd régi lejt vihetett jövedelemként haza. „A hatékonyságot meg kell fizetni” – mondta a pénzügyek főőre. A sorsjegyek árusítása azonban állami monopólium, a piacon egyedül áll a vállalat, nincs semmiféle verseny. Bármit tesz a vezérigazgató, a vállalat csak nyerhet. S a zsebébe pénzügyminiszteri jóváhagyással milliárdokat süllyeszthet. Ilyen csak állami vállalatoknál fordulhat elő. Nemrégiben a rádió elnöke is mesés összegeket vett föl havonta. Na meg a Kereskedelmi Bank – BCR – eladásáért Vlădescunak is szép summa ütötte a markát. A közös pénzből mindig könnyű nagyvonalúnak lenni. A közösség kárára.
Verespatakról közöl írást a România Literară 8. száma. Ami itt történik, az katasztrófa – olvashatjuk. És ez a katasztrófa a vagyont rejtő hegyek „meggyilkolásával” kezdődik, az utak szétverésével folytatódik és új Hirosima létrehozásával végződik.
A letartóztatott újságírók kálváriájáról értekezik a Dilema Veche 109. száma. Mint ismeretes, az újdondászokat azért zaklatják az ügyészek, mert kezükbe katonai titkokat tartalmazó iratok kerültek. S bár ezeket nem közölték, a román törvények szerint birtoklásuk is bűn. Csakhogy a józan ész szerint nem az újságíróknak kell a titkos okiratokra ügyelniük, hanem azoknak, akiknek ez a feladatuk. Még nem hallottunk arról, hogy az ügyben mondjuk egy tábornokot letartóztattak vagy kivallattak volna.
Miron Mitrea, a szocdem párt titkára jósol – tudhatjuk meg a 7plus 303. számából. Azt jövendöli, hogy a következő választások után a szocdemek nem a liberálisokkal, hanem a demokratákkal lépnek szövetségre. Tudhat valamit.
Az Azi 3983. száma szerint az orosz elnök, Putyin energiával tölti fel Magyarországot. Csak nem a Metrovagonmach orosz cég által 250 millió dollárért Budapestnek legyártott 200 metróvagon fog égőként izzani?
Már a Jurnalul Naţional újságírói is átlátnak Gyurcsány Ferenc kampányfogásain. E lap 3896. számában beszámol arról, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnöke kérte a japán Suzuki cég vezetőit: tartsák tiszteletben a munkások szervezkedési jogát. „Ez jó választási fogásnak” – olvashatjuk.
A Realitatea Românească 1332. száma szerint Markó Béla felszólította a Demokrata Párt vezéreit, hogy végre tisztázzák politikai doktrínájukat. A DP jobboldali, keresztény-demokrata párttá kell hogy váljon, csak azután léphet be a néppárti csoportba – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
A Cronica Română 3999. száma hírül adja, hogy az Európai Fejlesztési Bank (BERD) szerint Romániában még mindig nagy a korrupció.
A Ziua 3562. számából a román olvasók is megtudhatják, hogy a Székely Nemzeti Tanács Traian Băsescu államelnöknek megküldte az Európai Parlamentben általa hiányolt autonómiamodelleket. Egyebek között a Katalónia autonómiájáról 1979-ben elfogadott törvényt. A lap csodálkozva állapítja meg, hogy Katalónia állam az államban. Még a labdarúgó mérkőzéseken is azt írják ki, hogy Katalónia, nem azt, hogy Spanyolország!
Az Adevărul 4867. száma közli, hogy bár a kormányfő, Călin Popescu-Tăriceanu szerint az idén növelni fogják a nyugdíjakat, a munkaügyi miniszter, Gheorghe Barbu erről semmit nem tud. Az viszont köztudomású, hogy a 2006-os állami költségvetésben egyetlen banit sem irányoztak elő a nyugdíjak emelésére.
Az Evenimentul Zilei 4377. számából kitűnik, hogy a romániai városok közül melyikben a legdrágább az élet. A listát Kolozsvár vezeti, második helyen Bukarest áll, majd Konstanca, Arad, Ploieşti, Nagyvárad, Temesvár, Marosvásárhely, Brassó, Bákó és Nagyszeben következik.
A România Liberă 4859. száma szerint Varujan Vosganian, a szenátus gazdasági bizottságának elnöke szerint a Tulajdonalapot csak ősszel jegyzik a tőzsdén, de latolgatják, hogy a vissza nem adható államosított házak után kapott részvényeket már előbb pénzre lehessen cserélni.

R. Gy.

Fel a tartalomhoz

Ami feljön a vízre

Igen, az. Az és az ügynök. Úgy tűnik, a magyar közélet még évtizedekig rotyogni fog az ügynökök leleplezésének olykor ugyancsak furcsa megnyilvánulásaitól. A bűn az apák fejéről a fiúkéra száll. Gondoljunk itt szegény Pokorni Zoltánra. Lehetett volna másképpen is csinálni, de – ezt már a lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke is megmondta – nem tetszett. A keletnémetek például megrohanták a Stasi kaszárnyáit, és kirámolták az irattárakat. Mármint azt, amit az elvtársak addig még nem semmisítettek meg. Nálunk nem történt meg a múlttal való szembenézés, maradt a le, pontosabban az elszámolásnak ez a sokszor kínos, megalázó és egyoldalú útja. A jó ízléssel időzített lebuktatások során ugyanis nem az elmúlt rendszer pribékjei, főkolomposai, a megbízók kerülnek a moralitás pellengérére, hanem a megfélemlítettek, a rettegők, a pitiáner spiclik, jobb esetben a nagystílű kalandorok. Itt van élő példaként Oscar-díjas Szabó Istvánunk frissen ragyogó esete. A kipattant botrány utáni első interjújában A Rendező még a bátorság magasiskolájának mondta besúgói tevékenységét, állítása szerint életeket mentett. Az állítólagosan megmentettek már nincsenek az élők soraiban, nem lehet megkérdezni tőlük. A második interjúig valami történt, mert ott már hősiesen bevallja, félt, magyarán betojt, és jelentett. Nem járt rosszul, hiszen évtizedekig ő volt A Filmes. Hogyan lesz az ügynökből hős? Recept és copyright tízmillió magyar megbukott miniszterelnökénél, Medgyessy Péternél (de genere Ócsító), aki állandósuló pillanatnyi elmezavarában nem átallotta azt mondani, hogy ő kádári három per hármasként már Magyarország európai csatlakozását készítette elő, ravaszul kijátszva a naiv KGB teljes apparátusát. Bravó. És ezt a később nemmel szavazó magyar állampolgár el is hitte. Utódjáról, a volt ifjúsági kommunista mozgalmárról, akit nem megválasztottak, hanem a klikk kiválasztott, ugyan még nem derült ki fényes ügynöki múlt, de ami eddig kiderült róla, józan embernek máris sok. Ha valaki most térne vissza egy tizenöt éves űrutazásról, joggal rémüldözhetne: mi történik itten? Duray Miklós mondja el a Trianon című megrázó filmben:
„Ha a rendszer nem forradalmi úton változik meg, hanem a leköszönő hatalom vezényletével, vagy legalábbis az ellenőrzése alatt, az sehova máshova nem vezethet, mint a hatalom átmentéséhez. Az 1989–90-ben úgymond vereséget szenvedett hatalmi elit és annak a pártja, egy kis leporolással, legitim parlamenti politikai erővé vált a rendszerváltozás után. Ez olyan lenne, mintha mondjuk Napóleon elűzése után a francia király visszahívta volna a legyőzött császárt. A rendszerváltozás, úgymond, helyet adott a restaurációnak. Ez valószínűleg nem véletlen, ha mindenütt ez történt. Valószínűleg valahol így tervezték el. Ezt már 1990 tavaszán látni lehetett. Ezért siettünk Prágában meghozni azt a törvényt, amely a párt-nómenklatúra, a különböző kategóriájú titkos ügynökök, a munkásőrök számára tiltotta a politikai szereplést. Ez a törvény Csehországban majdnem tíz évig volt érvényben. Érdekes, hogy e törvény miatt a legtöbb bírálatot az Egyesült Államoktól kaptuk. Eleinte hinni sem akartam, hogy az a szervezet tiltakozik a leghangosabban, amely a politikai üldözötteket védte annak idején. Akkor esett le a tantusz: valóban olyan tervezésről volt szó a rendszerváltozás kapcsán, aminek a kommunista rendszerek megszüntetése mellett az a célja, hogy azok a kapcsolati rendszerek, amelyek a kommunista rendszereket a nyugati világgal összekötötték, életben maradjanak. Ezeket a kapcsolatokat részben a titkos ügynökök rendszere teremtette meg. Ezek hálózzák be több mint tíz évvel a rendszerváltás után is ezt a térséget. Tulajdonképpen ezekkel kell nekünk felvenni a harcot. Ennek a titkos ügynökhálózatnak a felszín fölötti megjelenése jelenti a most zajló politikai harcot az ügynökök és a nem ügynökök érdekcsoportjai között. A nem ügynökök érdekcsoportja a nemzetet képviseli, az ügynököké nem tudni kit képvisel. Hogyha forradalom lett volna, akkor valószínűleg nem így történik.”
De sajnos így történt. Milliárdos komcsik vezetik az országot, karöltve a buzeránsokat és narkósokat pártfogoló liberálisokkal, akik megadóztatnák a perselypénzt, és azért fohászkodnak, hogy jöjjön el az ő országuk. De miért jöjjön az ide, menjenek ők oda. Kende Pétert is magukkal vihetik, hogy történelmi környezetben dokumentálódjon, megkövezéséig, következő sikerkötetéhez.

Jakab Lőrinc

Fel a tartalomhoz

Beneš és dekrétumai

Az eredeti tulajdonjogok visszaállítására, kártalanításra van szükség

Ha van sajátosság, amit tőlünk, magyaroktól nehéz lenne elvitatni, az az, hogy nemzeti ügyek tekintetében igencsak szeretünk a virtualitások szintjén maradni. Nagy-Magyarország matrica az autón, székely himnuszt zenélő mobiltelefon, fekete kokárda december ötödikén. Valahogy így van ez a Beneš-dekrétumokkal is. Míg a beneši időkben elűzött szudétanémetek szilárd struktúrával rendelkező érdekvédelmi szervezetet működtetnek – melynek honlapján (sudeten.de) a tájékozódónak mind történelmi, mind jogi téren teljes körű eligazítást nyújtanak –, mintegy nyolcvan regionális lapot adnak ki, s rendszeresen tartanak különféle rendezvényeket, addig nekünk, magyaroknak a Beneš-dekrétumokhoz való viszonyunk a legjobb példája annak az ügyetlenkedésnek és szervezetlenségnek, ahogy a nemzeti ügyeink legtöbbjéhez nyúlunk. Ez a magyarázata annak is, hogy miközben a cseh sajtó napi rendszerességgel cikkezik a németektől elkobzott vagyon utáni pereskedésekről, a szlovák sajtóban csak hébe-hóba jönnek szóba a dekrétumok. Perekről pedig soha sincs tudósítanivalójuk.
Mindez persze nem jelenti, hogy ne kellene előrelépésként értékelnünk, hogy Jirí Paroubek cseh miniszterelnök elnézést kér a csehországi magyaroktól a második világháborút követő üldözésekért. És az is örvendetes, hogy Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök Sólyom Lászlónak decemberben elmondta: elfogadhatatlannak tartja a kollektív bűnösség elvét. Ha azonban valóban az érdekel bennünket, hogy a beneši jog- és vagyonfosztásnak van-e máig érő következménye, akkor ennél konkrétabb kérdéseket is fel kell tennünk.
Csak egyetlen példa. Köztudott, hogy Szlovákia még véletlenül sem küld magyar nemzetiségű nagykövetet Budapestre, sőt a jelenlegi nagykövetről – Juraj Migasról – például már azelőtt, hogy elfoglalta volna új állomáshelyét, ismeretes volt, hogy egyáltalán nem tud magyarul. Ez azért érdekes, mert az 5. számú Beneš-dekrétum szerint a magyar és német nemzetiségű személyek a csehszlovák állam számára megbízhatatlannak minősülnek, s így joggal merül fel a kérdés: vajon van-e összefüggés a beneši irányelv és a diplomáciai kinevezések között?
Fontos azonban tisztáznunk, hogy a beneši üldözés korántsem merült ki a jogfosztásban, sőt hat évtized távolából nyugodt szívvel kimondhatjuk: a Beneš-dekrétumok elsősorban a vagyonra, a magyarok és németek vagyonának megkaparintására irányultak. A felvidéki magyarság szempontjából pedig megállapíthatjuk, hogy a vagyonfosztás – a rengeteg termőföld, erdő, ingatlan elkobzása, a magyar üzletek és háztáji gazdaságok felszámolása, a nagyvárosokban élő magyarok lakásainak lefoglalása – kiindulópontul szolgált a magyar közösség asszimilációjához. A mesterséges elszegényítés következtében ugyanis a magyar nyelv elveszítette korábbi társadalmi presztízsét, s ennek hatásai a mai napig érezhetők. Közismert például, hogy a szlovákiai magyar gyermekek 20-25 százalékát évről évre szlovák tannyelvű iskolába íratják, azaz gyakorlatilag közvetlenül az asszimiláció útjára terelik őket. De figyelemre méltó az is, hogy míg a két világháború között – az időszakos kiadványokat is ideértve – mintegy 650 újság jelent meg magyar nyelven Szlovákiában (köztük számos napilap is), addig ma alig egy tucat, napilap pedig csupán egyetlenegy van.
A negatív tendenciák a népszámlálási adatokban még drámaibban tükröződnek. 1991 és 2001 között mintegy ötvenezer fővel, csaknem tíz százalékkal csökkent a felvidéki magyarság lélekszáma, miközben a szlovákoké ugyanebben az időszakban százezer fővel nőtt. De az asszimiláció mértékéről talán mindennél többet elmond Kassa esete. 1910-ben a város lakosságának 75, a visszacsatolást követő 1941-es népszámláláskor pedig 83 százaléka vallotta magát magyarnak. Aztán jött a beneši „igazságszolgáltatás”, és elindult egy lavina, amelynek következményeképpen ma elmondhatjuk, hogy a 2001-es népszámlálás adatai szerint Kassa lakosságának jelenleg 3,8 százaléka (!) magyar. A Beneš-dekrétumokkal szemben a legnagyobb hibát azzal követhetjük el, ha csupán elméleti síkon, a kollektív bűnösség elve ellen tiltakozunk, s nem mutatunk rá súlyos, sok évtizeddel később is ható gazdasági-társadalmi következményeikre. Jogorvoslat terén pedig alapvető, hogy ne csak az eltörlésükhöz, hanem az általuk kialakított gazdasági viszonyok megváltoztatásához (az eredeti tulajdonjogok visszaállításához, illetve a kártalanításhoz), valamint a Csehországba kényszermunkára hurcolt családok leszármazottainak teljes körű kárpótlásához ragaszkodjunk. A dekrétumok puszta eltörlése ugyanis semmi ilyesmit nem hozna magával.
A rendszerváltás után Szlovákiában két kárpótlási törvény is született, a beneši időkben történt vagyonelkobzások utáni kárpótlást azonban egyik sem tette lehetővé. A Magyar Koalíció Pártja idén második kormányzati ciklusát fejezi be, ám mind 1998-ban, mind 2002-ben ígéretet tett koalíciós partnereinek, hogy a Beneš-dekrétumok kérdését nem fogja megnyitni.
Tavaly januárban sokakból megütközést váltott ki, hogy a magyar kormány bojkottálta, hogy a Beneš-dekrétumok ügye a szlovákiai magyarok kárpótlásával az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága elé kerüljön. Gyurcsányék magatartása azért is meglepő volt, mert Bársony András külügyi államtitkár már a szlovák Pravda 2004. április 21-i számában ígéretet tett, hogy a két ország uniós csatlakozása után kezdeményezni fogják a Beneš-dekrétumok felülvizsgálatát, illetve hatályon kívül helyezését. Mindmáig természetesen ezt sem tették meg. Noha jó volna. Hiszen Horvátország uniós csatlakozását Brüsszel sokáig azért késleltette, mert Zágráb állítólag egy háborús bűnöst rejtegetett, Szlovákiában pedig jelenleg több mint félmillió háborús bűnös él, az ország mégis az Európai Unió tagja.

Vincze László
(Magyar Nemzet)

Fel a tartalomhoz

finomvegyes


A panaszbajnok

Társadalmunkban van egy emberfajta, aki nevetség tárgya a munkahelyén, aki elől menekülnek a barátok, és aki igen nagy teher a családja számára is. Ezt az embert képzelt betegnek vagy hipochondernek hívják. Az ilyen egyén a XX–XXI. század neurózisának az áldozata. A hipochonder tényleg beteg, de nem valamilyen orvosi alapon megállapítható betegségben szenved, hanem saját kényszerképze- tének a betege. A szakemberek szerint a hipochonder nem hazudik, valóban azt hiszi magáról, hogy beteg. Így védekezik valami ellen, vagy mindenáron a figyelem központjába akar kerülni. Az ilyen beteg változtatja legtöbbször orvosát, mert nem tetszik neki, hogy egészségesnek nyilvánítják, vagy nem adnak vélt betegségére elegendő gyógyszert. A hipochonder valójában nem kúrálni akarja magát, inkább szeretetért megy az orvoshoz, mert a hipochondernek kimeríthetetlen szeretetigénye van. A panaszkodás az egyetlen kapcsolatforma, amelyet más emberekkel létesíteni tud.
A hipochondriának több fokozata van. A könnyebb esetre a saját testével való túlzott foglalkozás a jellemző, súlyosabb esetekben a pszichózistól az őrületig terjedhet. Sok hipochondernek a zsebe állandóan tele van pirulákkal, fájdalomcsillapítóktól szívgyógyszerekig. A hipochonder szívesen foglalkozik testi állapotával. Erős benne az önimádat, mindamellett alábecsüli saját testét. Nem épít ki mással szoros kapcsolatot, nem kötődik a tárgyakhoz. Sorban felszámolja mind szellemi, mind szerelmi kapcsolatait, mert őt csupán önmaga érdekli. Ezek a betegek soha nem lesznek öngyilkosok, ellentétben a súlyos depressziósokkal, hiszen létérdekük a szenvedés. Rohanó társadalmunkban, ahol az önzés, a haszonelvűség terjed, nagyon sokan csak saját testükkel foglalkoznak, és nem veszik észre a belső, illetve a többi külső értékeket. Az ember, aki beletörődik abba, hogy nem irányítja saját sorsát, aki a nehéz helyzetekből nem próbálja találékonyan kivágni magát, a konfliktusok elől a hipochondriába menekül. Ez pedig nem vezet sehova, csupán az embertársak sajnálatát és lenézését váltja ki.

Minier Csaba

Fel a tartalomhoz

Angol politikus nem hazudhat

Nagy-Britanniában olyan viselkedési kódexet akarnak elfogadtatni a politikusokkal, minisztériumi alkalmazottakkal és köztisztviselőkkel, amely kötelezi őket az igazmondásra. A lépésre azért volt szükség, mert a közvélemény bizalma az utóbbi időben megrendült a kormányban.
A döntés egy olyan terv része, amely éppen ezt a bizalmat kívánja helyreállítani. A Közélet Színvonalának Bizottsága vezetője, Sir Alistair Graham annak a véleményének adott hangot, hogy az elmúlt két évben továbbcsökkent a kormányba vetett bizalom. Az első lépés az „őszinteség” fogalmának meghatározása lesz, jelenleg a szakértői egyeztetések zajlanak. A mostani előírások szerint a parlamenti képviselőknek tilos hazudniuk a parlamentben, de arra nincsen semmilyen előírás, hogy az országgyűlésen kívül is igazat kellene mondaniuk.

Fel a tartalomhoz

Kutyapiszokkal fűtenének

San Francisco városvezetése nemrég úgy döntött, hogy fűtésre és energiatermelésre hasznosítja az állati ürüléket. A városban naponta 300 tonna állati eredetű ürüléket gyűjt be a köztisztasági vállalat. A mennyiség a háztartási szemét 3,8 százalékát teszi ki – derült ki egy tanulmányból.
A városatyák utasítására a vállalat most készül egy olyan eljárás bevezetésére, amellyel a kutyapiszkot metángázzá alakítanák, ez aztán már felhasználható fűtésre vagy villanyáram-fejlesztésre, tájékoztat az MTI.

Fel a tartalomhoz

Mazsolás lepény

Hozzávalók: 25 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 2 tojás, 34 dkg liszt, 1 csomag vaníliás cukor, citromhéj, 10 dkg mazsola, sárgabaracklekvár, tortabevonó csokoládé.
Elkészítés: A vajat habosra keverjük. Közben hozzáadjuk a porcukrot, egyenként beleütjük a tojásokat. Végül hozzákeverjük a liszttel elvegyített vaníliát és a reszelt citromhéjat. Papírral bélelt sütőlemezre, egymástól 2 cm-re diónyi halmokat rakunk. Tetejükre 3-4 szem mazsolát teszünk. Előmelegített sütőben 10 perc alatt aranysárgára sütjük. 2-2 lepényt lekvárral összeragasztunk. A tortabevonót pici olajjal gőz fölött megolvasztjuk és villával rácsorgatjuk a lepények tetejére.

Fel a tartalomhoz

Viccek

Hisztériás beteg a fogászaton. Amint a doktor közeledik, úgy összeszorítja a száját, hogy műszerrel se lehetne szétfeszíteni, és ehhez még artikulálatlan hangon nyüszít és hörög.
– Akarja, hogy kihúzzam a fogát, vagy nem akarja? – kérdezi az orvos dühösen.
– Persze, hogy akarom – visít a páciens.
– Akkor fogja be a száját, és nyissa ki!
*
– Doktor úr, segítsen rajtam. Folytonos életveszélyben vagyok, állandóan csuklom!
– És látott már olyan embert, aki a csuklásba belehalt?
– Eddig nem, de az én csuklásom akár tömeghalált is okozhat az utcán.
– Hogyhogy?
– Ugyanis amikor a kisautóm volánja mögött rám jön a csuklás, az egész kocsi velem ugrál!
*
Egy urológus professzor betér a nyilvános vécébe, és hallja, hogy a szomszédos fülkében álló férfi csak nagy nehézségekkel, szaggatottan képes vizelni. Egy idő után megesik a szíve szenvedő embertársán, és átkiabál a deszkafal fölött:
– Uram, elnézést a zavarásért. Urológus professzor vagyok, és úgy hallom, önnek súlyos prosztata- és vese-rendellenességei lehetnek. Adok egy névjegyet, és kérem, keressen fel valamelyik nap a rendelőmben!
– Doktor úr, adja vissza a diplomáját! – hangzik a válasz a túlsó oldalról. – Az egész emiatt a rohadt hosszú bőrkabátom miatt van!
*
– Doktor úr, csináljon valamit a feleségemmel! – könyörög a férj a pszichiáternek. – Nem bírom tovább! Harminc macskát tart a lakásban. El tudja képzelni, micsoda bűz ez bezárt ablakok mellett?
– Hát miért nem nyit ablakot? – kérdi a pszichiáter.
– Hogyisne! Hogy mind a kétszáz galambom elrepüljön?

Fel a tartalomhoz

EMI-rovat


„Csoportterápia volt, nem közgyűlés”

Villáminterjú Kovács Lehel BKB-alelnökkel az oktatók közgyűléséről

– Vereségnek tartja-e a BKB az oktatói közgyűlést, hiszen nem tudta keresztülvinni sem a bizalmi szavazásra, sem pedig a továbblépésre vonatkozó indítványát?
– Nem, semmiképp nem volt vereség. A közgyűlés sajnos több mint két éve nem volt összehívva, nagyon sok minden felgyűlt az oktatókban, sok mindent akartak kibeszélni. Ezért is nyúlt ilyen hosszúra a találkozó. Véleményünk szerint szükség van egy második közgyűlésre legfeljebb két hónapon belül, ahol vissza kell térni az el nem döntött kérdésekre. A bizalmi szavazás jó lett volna a rektor-helyetteseknek is, az oktatóknak is, sok mindent segített volna tisztázni.
– Én úgy láttam, nem annyira kibeszéletlenségről volt szó, hanem inkább bizalomhiányról, a BKB irányában legalább annyira, mint a vezetőség irányában. Mivel magyarázod ezt?
– Sokan vagyunk, sokfélék vagyunk. A BKB feladata az első perctől kezdve az volt, hogy a hazai és a nemzetközi közvéleményben tudatosítsa ezt a kérdést, nem az, hogy az egyetemen tegye napirendre. Ott megvannak a jól bevált módszerek és csatornák. Sajnos ez a belső tudatosítás, egyeztetés nem valósult meg, ezért alakulhatott ki a bizalomhiány.
– Ez a bizalmatlanság, a bizalmi szavazás elmaradása (tehát a passzív vezetőségnek a tisztségében való meghagyása), valamint a további döntések elodázása azt az érzést kelti, hogy a magyar oktatók azt sem tudják, mit akarnak. Minek tulajdonítható, hogy ennyire megosztottak?
– Nagyjából három csoport alakult ki a tegnapi közgyűlésen. Az egyik a BKB volt és a mögéje felsorakozók, a második a Magyari Nándor László, Magyari Vincze Enikő, Cs. Gyímesi Éva, Selyem Zsuzsa nevével fémjelzett csoport, a fennmaradók inkább a hallgatást választották. A megosztottságnak több oka van: a helyzet nem áttekinthető, nincs világos stratégia, páran csak a hibákat keresik mindenben. Vannak, akik a pozíciójukat féltik, vannak, akik meg voltak félemlítve, vagy félnek valamitől.
– Mekkora a vétke az általad másodikként említett csoportosulásnak abban, hogy a helyzetet a két utolsó mondatoddal lehet jellemezni? Nemcsak a gyűlésen tapasztalt megnyilvánulásaikra, hanem egész eddigi tevékenységükre gondolok. Mennyire okozói a fejekben uralkodó zavarnak?
– Sajnos ez a csoport már többször „bizonyított”. Az első talán Cs. Gyímesi Éva valamikori RMDSZ-es oktatási tevékenysége volt, ennek következménye az önálló egyetem akkori elodázása lett. A mostani vitához arról az oldalról Magyari-Vincze Enikő szólt hozzá internetes naplójában: gyakorlatilag a román vezetés 1998 óta sokszor ismételt szólamait fordította magyarra. A közgyűlésen Magyari Nándor László ragadta magához a legtöbbször a szót, leginkább hangulatkeltés céljából. Sok oktató sajnos tétovázik, először hosszasan tanulmányozná a javaslatokat, a dokumentumokat, és csak azután szavazna. Ilyen tekintetben a hangulatkeltés sok oktatót befolyásolt.
– Tehát a következő közgyűlésen, a helyzet alaposabb ismeretében több eredményre lehet számítani?
– Remélhetőleg az előre kidolgozott szabályzatok és javaslatok a magyar oktatók levelezési oldalán már meg lesznek vitatva, a közgyűlésen pedig végbemehet a szavazás. Ahogy a levezető elnök, Benedek József mondta, ez a közgyűlés valójában csoportterápia volt: mindenki szabadon kibeszélhette magát. Remélhetőleg a második már kötöttebb témájú lesz, és az alapos helyzetismeret másféle eredményekre vezet.

B. Zs.

Fel a tartalomhoz

Az OMDSZ állásfoglalása a Bolyai ügyében

Az Országos Magyar Diákszövetség figyelemmel követi az oktatással kapcsolatos történéseket, így a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a magyar karok létrehozására irányuló törekvéseket is.
Az OMDSZ céljai között kiemelt helyen szerepel az egyetemi diákság érdekvédelme és érdekképviselete, az egyetemi életben való tevékeny részvétel, mind az egyetemek intézményeiben, mind pedig azon testületekben, ahol minket érintő kérdésekben döntenek.
Úgy gondoljuk, mindenkinek alanyi joga anyanyelven tanulni, melyen a legtöbb információ és ismeret birtokába juthat, melyen számára a tanulás a leghatékonyabb. Kívánatosnak tartjuk az egyetemi adminisztráció szempontjából a magyar karok létrejöttét, annál is inkább, mert a tudományos munka egyik elengedhetetlen feltétele a rokon- és társtudományokban való jártasság, ezt jelen körülmények között a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen csupán elszigetelt és esetleges kezdeményezések segítik, átfogó koncepció ennek megvalósítására eddig nem született. Meggyőződésünk, hogy a létrejövő magyar karok elősegítik majd ezt a tudományközi kommunikációt, illetve megteremtik ennek technikai feltételeit.
Az Országos Magyar Diákszövetség a szülőföldön maradást és a minőségi oktatást támogatja. Ehhez elengedhetetlennek tartjuk az államnyelv ismeretét, de egyszersmind azt gondoljuk, hogy ezt a tudást nem az egyetemen kell megszerezni, hanem sokkal hamarabb, és semmiképpen sem mehet a szakmai jártasság kárára. Fontosnak tartjuk mind a román, mind a nemzetközi szaknyelv elsajátítását, de ezt csak az után tudjuk elképzelni, hogy a hallgatók anyanyelvükön már birtokában vannak a szaktudásnak, a szakkifejezéseknek. A magyar karokkal szeretnénk, ha létrejönne egy átfogó oktatási program is a román és a nemzetközi szakkifejezések elsajátítására.
Az egyetemi ügyintézés egyszerűsödését, az ösztöndíjak és egyéb lehetőségek kiszélesedését, a jobb kommunikációt várjuk a létrehozandó magyar karoktól.

Pósa Tibor
az OMDSZ elnöke

Fel a tartalomhoz

Történelmi előadássorozat Csíkszeredában

A csíki EMI meghívására február 23-án 20 órától a Lasarus-házban Berecki Sándor, a Maros Megyei Múzeum régésze tartott előadást A kelták Erdélyben címmel. A Beszéljünk róla! elnevezésű történelmi előadássorozat második előadásán a dákok valós története után a kelták erdélyi jelenlétére kaptunk rálátást. Megtudhattuk, hogy bár a Csíki-medence földrajzilag nem volt kedvező a kelták letelepedésére, a dákokkal való kapcsolatuk folytán kultúrájuk valószínűleg beivódott e vidék történelmébe. Erre enged következtetni a nagyszámú kerámialelet is.
A tartalmas és színes előadás után oldott beszélgetés alakult ki, bizonyság volt ez arra, hogy Csíkszereda lakossága nyitott más népek kultúrájának megismerésére, Erdély történelmének feltérképezésére.
A következő előadás, az avar-kor ismertetése március 23-án lesz.

Bartis Erika

Fel a tartalomhoz

A sepsiszentgyörgyi óvónő- és tanítóképzők

2006. február 23-án Sepsiszentgyörgyön a megyei könyvtár közösségi termében az Erdélyi Magyar Ifjak rendhagyó történelemórát rendezett, melyen Osváth Anna meghívott helytörténész tartott előadást a szép számban összegyűlt fiatalságnak.
Elmondta, a fokozatosan polgárosodó Sepsiszentgyörgyön a 19. század második felében és a 20. század elején alakultak a jelentősebb tanintézetek: az államilag támogatott Óvónőképző Intézet (1892–1900), a Magyar Királyi Állami Elemi Tanítónőképző Intézet (1900–1919), a Református Székely Mikó Kollégium Tanító- és Tanítónőképzője (1919–1923), a Református Tanítónőképző Intézet és Líceum (1941–1945), a Szent Margit Római Katolikus Óvónőképző (1944–1948).
Az akkori tanintézetek épületei közül többnek már más a rendeltetése, vagy lebontásra ítéltettek, a megmaradt épületek azonban városunk legszebb középületei, ékességei.
Osváth Anna hatalmas anyagot gyűjtött össze a sepsiszentgyörgyi tanintézményekről, remélhetőleg könyv formájában hamarosan megjelenik az iratanyag, melyet korabeli festmények és képek gazdagítanak.
Az előadás végén a fiatalok elégedetten távozhattak, hiszen a rendhagyó történelemóra jóvoltából újabb fejezettel gazdagodott helytörténeti tudásuk.

Nemes Előd

Fel a tartalomhoz

Mese-délelőtt Csíkban

Szombat délelőtt 11 és 12 óra között lábujjhegyen járnak a felnőttek a Corvina Könyvesházban, ugyanis minden szombaton 11 órától Mese-délelőtt van. Az Erdélyi Magyar Ifjak csíki szervezetének néhány középiskolás tagja magyar meséket olvas óvodáskorú gyerekeknek.
Céljuk megismertetni és megszerettetni a világszép nádszálkisasszonyt, a furfangos kiskondást, Pöttyös Pannit, Bab Bercit és társaikat. Január 21-én a legelső mesét még megilletődve hallgatták az apróságok, de legutóbb már mesemondó kedvű kisfiú is jelentkezett. Mesehallgatás alatt a gyerekek rajzolnak, hajtogatnak, vágnak, ragasztanak, miközben szüleik csendben figyelik a felolvasást.
A boltban a vásárló felnőttek már megszokták, hogy asztalok mellett ülve lapozhatják fel a könyveket. Most a gyerekek számára is berendeztek egy „mesesarkot”, ahol a kicsik is kényelmesen nézegethetik a képeskönyveket.

Fel a tartalomhoz

Történelmünk napról napra

Március 3. – 1868. március 3-án br. Wenckheim Béla belügyminiszter betiltotta a demokrata körök működését. Hogy a dualizmus idején mit jelentettek a nemzet számára a magukat demokratáknak hirdetők, arról tanulságos képet kapunk Zágoni István Székelyek ítéletidőben című emlékiratából. Zágoni a Kolozsvár védelmére 1918 novemberében berendezkedett Székely Hadosztály főhadnagyaként a városban található Demokrata kávéházat a honvédelmi morált bomlasztó szociálliberális felforgatók gyülekezőhelyeként jellemzi, hozzátéve: „Már a nevéből is kitűnik: nem valami előkelő hely.” E válságos hónapokban valóban keserűen tapasztalhattuk a Károlyi- és Jászi-féle „demokraták” nemzetbomlasztó munkáját, amelynek az évezredes magyar haza esett áldozatul.
Március 7. – Báthory Gábor az alföldi hajdúkra támaszkodva 1608-ban megszerezte az erdélyi fejedelmi címet.
Március 8. – 1440 e napján a magyar rendek küldöttsége III. (Jagelló) Ulászló lengyel királyt – Nagy Lajos királyunk unokáját – hívta meg a magyar trónra, és I. Ulászlóként 1444-ig volt Magyarország királya, amikor a török ellen vívott várnai csatában hősi halált halt. – 1528-ban, a kettős királyság idején I. (Habsburg) Ferdinánd csapatai a szinai ütközetben legyőzték I. (Szapolyai) János királyt, utóbbi megfogyatkozott kíséretével Lengyelországba menekült. – Az erdélyi rendek az 1706. március 8-án Huszton megnyílt országgyűlésükön kimondták a magyarországi rendi konföderációhoz való csatlakozásukat, az ausztriai háztól való függetlenségüket, s hogy Rákóczi szabadságharca alatt különbékét nem kötnek.
Március 9. – 1942. III. 9-én Horthy, miután lemondatta Bárdossyt, Kállay Miklóst nevezte ki Magyarország miniszterelnökévé. Kállay 1944. március 19-ig töltötte be e tisztséget.
Március 10. – 1702-ben a gyulafehérvári március 10-i országgyűlésen a székely nemzet kiváltságainak és a Diploma Leopoldinum 14. szakaszának fenntartásával a katonai adónak nyolcad- és a rendkívülinek ötödrészét vállalta magára. A székelyek tehát az országos adónak előbb tizedrészét, majd nyolcadrészét vállalták magukra önkéntesen. Részint pénzben, legtöbbnyire azonban a katonaság számára szállított terményekben (búza, zab, széna, hús) fizettek.
Március 11. – 1474 e napján Ulászló cseh király Nürnbergben szövetséget kötött III. Frigyes német-római császárral I. (Hunyadi) Mátyás magyar király ellen. Mátyás – „a legjobb védekezés a támadás” elvének megfelelően – előbb Ulászló ellen indított hadat, s győzelme eredményeként megszerezte a cseh királyi címet (Ulászlóval társuralkodói viszonyba lépve). A következő években pedig Frigyesnek adta vissza a kölcsönt, végül Bécset is elfoglalta. – 1849. III. 11-én Bem elfoglalta Nagyszebent.
Március 12. – Az 1435. évi pozsonyi országgyűlésen módosították az 1397-ben bevezetett telekkatonaság intézményét, minden 33 jobbágy után írva elő egy lovas íjász kiállítását, felszerelését. – 1644. március 12-én I. Rákóczi György bevette Kassát. Az, hogy az erdélyi fejedelem felvidéki hadjárattal küzdött a magyarországi magyarok jogaiért, megmutatta: a 17. században a két magyar haza – Erdély és a szűkebben vett Magyarország – nagyjai nem töprenkedtek azon, hogy melyikük legyen a magyar ügy zászlóvivője. Tudták: másodlagos kérdés, hogy a magyarországiak vonulnak-e be Erdélybe vagy az erdélyiek Magyarországra; a fontos az, hogy valamelyikük végre vonuljon már be a másikhoz!
Március 13. – 1838 e napján kezdődött az emlékezetes pesti árvíz, amikor a mentési munkálatokban bátorságával különösen kitűnt Wesselényi Miklós báró, „az árvízi hajós”.

Gáber Gusztáv

Fel a tartalomhoz

aktuális


Kisebbségi lapszemle Európából

tvnytt.fi
Elégedetlenek nyelvi jogaik teljesítését illetően a finnországi Mörskom község svédajkú polgárai – számolt be róla a finnországi svéd hír televízió. A svédek elsősorban az idősek otthonában, a könyvtárban és a szabadidő központban hiányolják a megfelelő szintű svéd nyelvű kiszolgálást.
Az ügyben március 28-án nyilvános vitaestet tartanak a helyi művelődési házban a lakosok, illetve a hatóságok képviselőinek részvételével.
Mörskom kétezer lakosának csupán tíz százaléka svéd.

alandtidningen.fi
Meghallgatta a finn parlament alkotmánybizottsága Roger Nordlundnak, a svédek által lakott Aland-szigetek miniszterelnökének jelentését az uniós alkotmányról – tudósít az alandi napilap.
Mivel az EU nem ismeri el az autonómiával rendelkező szigetcsoport önállóságát, s így az alandiaknak nincs lehetősége megvédeni álláspontjukat az unióval szemben, amiért Brüsszel Alandon betiltotta a nagy hagyományokkal rendelkező tavaszi madárvadászatot, valamint a szintén tradicionális tubákárusítást, az alig 25 ezer lakosú tartomány önálló képviselőt szeretne juttatni az Európai Parlamentbe. – közölte a miniszterelnök.
Mindez elsősorban azért érdekes, mert a finnországi Svéd Néppártnak (SFP) van saját Európa parlamenti képviselője.

nya.aland.fi
Az autonóm szigetcsoport másik napilapjában Aland esetleges elfinnesedéséről indult vita. A vitaindító cikk szerint súlyos problémákhoz vezethet, hogy az alandi fiatalok többnyire svéd egyetemeken tanulnak tovább, és tanulmányaik befejeztével gyakran Svédországban is maradnak – miközben Alandra egyre több kétnyelvű finnországi svéd, vagy svédül tudó finn érkezik.
Az alig 25 ezer lakosú Aland-szigeteken csak az állandó lakhellyel rendelkező személyek vállalhatnak munkát, folytathatnak gazdasági tevékenységet, illetve vásárolhatnak földet vagy ingatlant. Az állandó alandi lakos státusra azok a finn állampolgárok jogosultak, akik legalább öt éve a szigeteken élnek, és svéd nyelvből vizsgát tettek.

hbl.fi
Március elsején megnyitotta kapuit Helsinki második svéd nyelvű rendelőintézete, ahol nemcsak a gondozás, hanem az adminisztráció egésze is svéd nyelven folyik – közölte a legnagyobb, országos terjesztésű finnországi svéd napilap.
Mivel a finn fővárosban élő svédek hosszú időn át nehezményezték, hogy gyakran nem tudnak anyanyelvükön részesülni egészségügyi ellátásban, Helsinki önkormányzata tavaly három, tisztán svéd nyelvű rendelőintézet beindítására tett ígéretet. Az elsőben január elsején indult meg a rendelés, míg a harmadik előreláthatólag áprilistól tudja fogadni a betegeket.
Finnországban egyébként több régióban is problémát okoz a svéd egészségügyi személyzet hiánya. Miután azonban a finn nyelvtörvény 4. paragrafusának harmadik bekezdése kimondja, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbségi nyelv hivatalosan használható (a svédek száma eléri legalább a lakosság 8 százalékát, vagy a 3000 főt), az egészségügyi és a szociális intézményekben mindkét nyelven biztosítani kell az ellátást, a nyelvi akadályokat többnyire úgy próbálják meg áthidalni, hogy az orvosokat a svéd nyelv elsajátítására kötelezik. A vasai kórház erre a célra külön nyelvtanárt foglalkoztat.

Fel a tartalomhoz

[ Copyright © 2005 erdély ma - egy szebb holnapért.. Minden jog fenntartva. ]