erdély.ma

2017.07.15. | 14:28 A XLI. Unitárius Ifjúsági Konferencia zárónyilatkozata

1238 8

A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2017. július 7-9. között Vargyason szervezte meg a 41. Unitárius Ifjúsági Konferenciát.

A rendezvényen az ODFIE helyi egyleteinek képviseletében, illetve a központi szervező csapat tagjaiként 200 fiatal vett részt. A konferencia a következő programrészekből állt: istentiszteletek, áhítatok, előadások, műhelymunkák, valamint szórakoztató programrészek.

A konferencia záró mozzanataként kopjafát avattunk.

A konferencia munkálatainak összegzéseként az alábbi nyilatkozatot tesszük közzé.
Az 1928–1939 között, majd az 1991 óta évente megszervezett unitárius ifjúsági konferenciák elsősorban egy-egy megadott téma feldolgozását célozzák, többnyire olyan területekről, amelyek az ifjúság életében fontos szereppel bírnak. A rendezvény központi témája a reformáció 500 éves ünnepének gondolatához kapcsolódik, ezért a Légy Te is Reformátor! jelmondatot fogalmaztuk meg témánknak.

A rendezvény megnyitóján Tőkés–Bencze Zsuzsánna gyergyószentmiklósi unitárius lelkésznő tartott ifjúsági istentiszteletet, ezt követte egy előadás a reformációról, melyet Rácz Norbert kolozsvári unitárius lelkész tartott. Ezután a Felugró csapatának szórakoztató műsora következett, majd éjszakai áhitatra került sor, melyet Magyari Zita III. éves teológiai hallgató, az ODFIE alelnöke tartott.

A szombati nap nyitó momentumaként Nagy Zsuzsánna III. éves teológiai hallgató tartott áhítatot, majd ezt választható műhelymunkák követték. Ezek a központi témára alapozódtak, és a következők voltak: Rácz Norbert kolozsvári unitárius lelkész Gondold újra az istentiszteletet! címmel tartott műhelymunkát. Molnár Imola nagyváradi unitárius lelkésznő a fiatalokkal a lelkész szerepét gondolta újra.

A műhelymunka kiinduló mondata: Gondold újra a lelkész szerepét! Tófalvi Tamás székelyszentmihályi lelkész Gondold újra az iskolát! címmel vezette a műhelymunkát, illetve Gergely Noémi az ODFIE korábbi alelnöke a Gondold újra az egyletet! jelmondattal tartotta meg a foglalkozást.

A négy műhelymunka közül a fiatalok kedvükre választhattak, ugyanis ezek az interaktív tevékenységek kétszer zajlottak le egymással párhuzamosan a délelőtt folyamán. Délután az Újragondoltuk! programpont alatt foglalták össze a délelőtti műhelymunkák lényegét a tevékenységvezetők, a beszélgetést Fülöp Júlia, az ODFIE elnöke moderálta.

A rövid összefoglaló során kiderült, hogy a fiatalok lényeges reformátori gondolatokat fogalmaztak meg a lelkész szerepét, az egyletet, az istentiszteletet és az iskolát illetően.
Ezt követően a Bustya János sepsiszentkirályi lelkipásztor tartott nagy előadást, Ha Luthernek lett volna Facebookja címmel. Ezután pedig az Artz találkozó sajtótájékoztatója következett, Fülöp Júlia, a rendezvény főszervezőjének vezetésével. A programdús napot tábortüzes gitárest zárta.

A vasárnap délelőtti záró istentiszteletet Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész tartotta. Ezt követően a rendezvény emlékére kopjafaavatásra került sor, amelyen Dénes Erzsébet (Homoródszentpál) III. éves teológiai hallgató tartott alkalmi egyházi beszédet. Délután vetélkedőn tettük próbára az egyletes fiatalok kreativitását és tudását. Ezután sporttevékenységek zajlottak: a résztvevők fociban, métában, vödörpongban mérték össze talpraesettségüket. A sporttevékenységekkel párhuzamosan pedig szabadidős, kézműves foglalkozások biztosították a fiataloknak a szórakozást és a kikapcsolódást. Este sor került a délután zajlott vetélkedő eredményhirdetésére, és a nyeremény átadására. A rendezvény bulival zárult.

További részletek a konferencia.odfie.hu honlapon találhatóak.

A konferencia fő támogatói a Magyar Unitárius Egyház, a Vargyasi Unitárius Egyházközség, a Vargyasi Polgármesteri Hivatal, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Communitas Alapítvány.

Isten áldása legyen a konferencia résztvevőin, támogatóin és kivitelezőin egyaránt!

Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Elnöksége




Kitől (email)*:
Kinek (email)*:
Üzenet:

megj.: a *-al jelölt mezők kötelezőek.


Forrás: erdély ma - egy szebb holnapért