erdély.ma

2017.03.16. | 23:11 Vádat emelt a DNA a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóság vezetője ellen

1918 3
Forrás: nava.hu

Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóság vezetője ellen. Kedves Imrének befolyás vásárlása és hivatali visszaélés miatt kell bíróság elé állnia. Ugyanebben az ügyben Cârcu Dan Mugur ellen befolyással való üzérkedés miatt emeltek vádat.

A DNA által összeállított vádirat rámutat, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2012-ben hivatali összeférhetetlenséget állapított meg a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóságot vezető Kedves Imre esetében. 2014-ben a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében megerősítette az ANI megállapítását, az erről szóló dokumentumot pedig elküldték a közpénzügyi igazgatóság fegyelmi osztályának, hogy indítsa el az ilyen esetekben alkalmazott eljárást. Kedves Imre ekkor állítólag Cârcu Dan Mugurhoz fordult – aki a vádhatóság szerint „különböző vezető tisztségeket töltött be a pénzügyminisztériumnál" -, hogy járjon közben az érdekében az Országos Adóhatóságnál és a legfelsőbb bíróság bíráinál. Ezért cserében Cârcu Dan Mugur 1.000 lejt kért és kapott Kedves Imrétől – állítja a DNA.

A vádirat arra is rámutat, hogy 2009-ben Kedves Imre a Hargita Megyei Közpénzügyi Igazgatóság vezetőjeként, hatáskörét túllépve, rendeletet adott ki, amelyben jóváhagyta egy üzletember óvását, és visszaszolgáltatott neki egy 431.830,48 lejes összeget, amelyről utóbbi azt állította, hogy pluszban fizette be az államkasszába.


Hirdetés

Az ügyet a Hargita Megyei Törvényszék tárgyalja.

agerpres.ro




Kitől (email)*:
Kinek (email)*:
Üzenet:

megj.: a *-al jelölt mezők kötelezőek.


Forrás: erdély ma - egy szebb holnapért