2012.02.21. | 14:31 Nem szégyen utálni a telefont

---

Míg a többség attól fél, hogy egy óvatlan pillanatban elhagyja, addig mások inkább attól tartanak, hogy megcsörren.

Érdekes, hogy néhány évvel azután, hogy megjelentek – és beépültek – életünkbe a mobiltelefonok, máris tele az orvosok szótára, no és persze a világháló, a jelenséggel kapcsolatos betegségekkel, fóbiákkal és félelmekkel. Ezek közül az egyik a nomofóbia, ami a telefon elvesztésétől való félelmet jelöli. Tulajdonképpen a no-more-mobile-phone (szó szerinti fordításban nincs többé mobiltelefon) angol kifejezésből származik, ami nem csoda, hiszen a szigetországban például háromból két embert érint a betegség, 41%-uk épp ezért tart otthon egy tartalék készüléket, hogy ne érjék váratlan helyzetek.

Míg egyesek a hiányától rettegnek, addig másokat épp a telefon aktivitása kerget az őrületbe. Így a telefonfóbiásokon már a csörgésre végigfut a hideg, gyakran – ahelyett, hogy felvennék a készüléket – nézik, ahogy csörög, és ha mégis telefonálnak, akkor azt 5 perc alatt elintézik, még a barátaikkal sem lógnak órákat a vonalon.

Hirdetés

A telefonfóbia tünetei:

- idegesség híváskezdeményezés vagy fogadás előtt
- a hívás halogatása
- a fóbiás megpróbálja „átpasszolni" a telefonálás lehetőségét
- mindig bocsánatot kérnek a zavarásért, még akkor is, ha a barátaikat hívják
- felajánlják, hogy visszahívják az illetőt, ha túl elfoglalt
- ha választhatnak, inkább e-mailen vagy SMS-ben kommunikálnak

Nem úgy, mint a nők. A friss – erre vonatkozó felmérések szerint – főleg a szebbik nemre jellemző, hogy hajlamos túlzásba vinni a telefonálgatást. Olyannyira, hogy egy részük már azt sem tudja pontosan belőni, hogy mikor illik telefonálni és mikor nem, ahogy azt sem, hogy összesen mennyi időt töltenek hívásban egy nap. Van, aki napi több órát is képes a készülékkel a fülén tölteni: bevásárlás, szépítkezés, sőt akár még főzés közben is.

hir24.hu

DarkLord írta (2012-02-23 13:54:58)
Ma én is szépen otthon felejtettem, s egyáltalán nem hiányzott.