Erdély címererdély ma logó
április 27. csütörtök | Zita napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5355 RON | 100 HUF: 1,4543 RON | több
2017.03.10. | 18:32 Párbeszédet követeltek Székelyföld státuszáról petíciójukban a tüntetők

2747 2
A petíciót Ferencz Csaba olvasta fel.
Forrás: foter.ro

A román kormány és a székely nép legitim képviselői közötti párbeszéd elkezdését követelték petíciójukban pénteken a székely szabadság napján Marosvásárhelyen összegyűlt tüntetők.

A Románia kormányának és parlamentjének címzett petíciót a székely vértanúk emlékműve mellett felállított pódiumon olvasta fel Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, és „Autonómiát!" felkiáltással fogadta el az összegyűlt tömeg.
Ebben leszögezték, hogy a jog és a demokrácia útját járva egyhangúlag és ismételten kinyilvánítják: követelik Székelyföld területi autonómiáját.

„Székelyföldnek akár feldarabolása, akár egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolása ellentmond a közösség akaratának, ellentmond Románia vállalt nemzetközi kötelezettségeinek" – állapították meg.

Aggasztónak vélték, hogy Székelyföld a belső leszakadás pályájára került abban a fejlesztési régióban, amelyhez jelenleg tartozik. Azt is aggasztónak találták, hogy az autonómia ügyében évek óta szorgalmazott párbeszéd helyett szaporodnak a közösséget ért megaláztatások, a közösségi szimbólumok és intézmények elleni támadások.

„Változatlanul kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát!" – áll a dokumentumban. Úgy vélték, Románia érdekeit is szolgálná, ha a székely-magyar közösség történelmi szülőföldjén a szubszidiaritás elvének megfelelően átvenné a közügyek jelentős részének a megoldását.

„Mindez csakis párbeszéddel, a helyi közösségek szabad akaratával, a demokratikus elvek betartásával, az állampolgárok közötti szolidaritással és konstruktív együttműködéssel valósítható meg" – hangsúlyozták petíciójukban a megmozdulás résztvevői.

A tüntetők azt követelték, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót, melynek kialakításánál a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezetet vegyék alapul. Kérték, hogy a román kormány és parlament a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Tiltakoztak ugyanakkor a székelyföldi oktatási intézmények ellehetetlenítése, az önkormányzatok zaklatása, az anyanyelvhasználat korlátozása, a székely szimbólumok üldözése ellen. A tüntetők egyben kinyilvánították szolidaritásukat a jogállam védelmében Románia nagyvárosaiban szervezett megmozdulásokkal. Azt is követelték, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal.

„Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek!" – zárul a székely szabadság napján Marosvásárhelyen elfogadott petíció, melyet a tömeg „Autonómiát!" felkiáltása szentesített.

MTI


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi egy + négy ?



Susru írta (2017.03.11. 09:36:01)
elöszőr is székely nép nincs is, ez csak a magyar nép része!! másodszor: a sznt autonomia-tervezete totálisan alkalmatlan mindenféle regionális berendezkedésre!!

Gergely j. írta (2017.03.11. 00:05:14)
Akik nyilatkoznak a helyzetünkről,elfelejtik kihangsulyozni,hogy a gyulafehérvári román gyülés -egyoldalú volt-csak román volt. Mások-igy mi sem- nem voltak megkérdezve...


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló
Magyarul kérje!
Tudta, hogy a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet honlapjáról többek között az alábbi magyar nyelvű űrlap is letölthető?
Kérvény elhalálozott nyugdíjasnak ki nem fizetett pénzösszegek folyósítása iránt (Cerere pentru plata sumelor rămase neîncasate de către pensionarul decedat)
Éljen a jogával, használja!

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  unitárius     borbély zsolt     tan     háromkút iskola adomany     autópálya     kastely     kallós zoltán     térség fejlesztés     orbán viktor     jóo éva     nostredamus prÓfÉciÁit     bocskai     nyugdijtörvény     bbte     aut     nyárádszereda     kanyaró     wass albert felolvasás     bocskai liceum     bán zsófia  
Kulcsszófelhő