Erdély címererdély ma logó
július 24. hétfő | Kinga, Kincső napja |
m.erdely.ma
1 EURO: 4,5737 RON | 100 HUF: 1,4988 RON | több
2017.03.09. | 21:15 Mutassuk fel az autonómia iránti akaratunkat!

4107 2
Fotó: Béli Balázs / Alfahír

A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére március 10-én negyedik alkalommal gyűlünk össze Marosvásárhelyen, a Postaréten, a Székely Szabadság Napján, hogy emlékezünk és jogainkat követeljük. Emlékezzünk a székely vértanúk áldozatára, akik a nemzeti önrendelkezésért adták életüket, követeljük az autonómiát, hiszen a ma élő székelyek számára ez a nap az összetartozás, a tudatos, közös fellépés napja is, a nemzeti önrendelkezés, az autonómia jegyében.

A szervezők nevében kijelentjük: a polgármesteri hivatal sajtónyilatkozatban közölt tiltása törvényszegő, a rendezvény az eredeti forgatókönyv szerint zajlik. Március 10-én, 16.00 órakor a megemlékezés koszorúzással kezdődik a Székely Vértanúk emlékművénél. A beszédek után ismertetjük a kormánynak címzett kiáltványt. A Postarét és prefektúra közötti útvonalon, félpályás útlezárás biztosítja a békés felvonulást – erről a csendőrség és a forgalmi rendőrség helyi vezetői a polgármesteri nyilatkozat után is biztosítottak. A prefektúrán átadjuk a tiltakozó kiáltványt, 19.00 órakor a tömegrendezvényt bezárjuk. A Kultúrpalota nagytermében ezután ünnepélyes keretek között adjuk át a Gábor Áron-díjat.

Arra kérünk és biztatunk mindenkit, vegyen részt és békésen, méltósággal, a törvényes rend betartásával, de határozottan követeljük szabadságunk törvényes garanciáit. Itt Székelyföldön a szabadság most azt jelenti, hogy jogunk és lehetőségünk van tiltakozni a készülő, jogsértő közigazgatási reform ellen, követelni az autonómia törvény általi szavatolását, jogunk és lehetőségünk közösen cselekedni ennek érdekében.

Találkozzunk a marosvásárhelyi Postaréten március 10-én 16.00 órai kezdettel sorra kerülő rendezvényen.

a Székely Nemzeti Tanács Sajtószolgálata


Csiripelés Twitterre

Még írhat karaktert.
Név:

Mennyi tíz + hat ?



Balla Sandor.s írta (2017.03.10. 16:44:58)
>NA EZERT KELL'''TRIA-NON Pap Gabor eloadasa(teljes)++++a sok '''TORTENELMI IGAZSAGTALANSAG'''vegre '''IGAZSAGOS'''helyrehozasa DE '''BEKEBEes SZERETETTEL Na<S>.....!!!!!!!!!!!!!!!!11

Jozsef írta (2017.03.10. 08:49:53)
Miert nem irjatok ki a tablara romanul ,hogy mit akartok „meg az a szerencsetlen rendor sem tudja hogy mit kertek,miert van ott anyi ember.


Korábban írtuk:
Médiapartnerek
Hírlevél
Válasszon a listából:
Autonómia Ajánló
Dokumentum Életmód
Gazdaság Hátrányban
Hitvilág Jótékonyság
Kisrégió Kultúra
Környezetünk Közéletünk
Magyarország Mese
Mozaik Múltidéző
Néphagyomány Oktatás
Pályázat Publicisztika
Sport Társmagyarság
Tud-tech Turizmus
Unió Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Tükrözze híreinket
Legolvasottabb
Legfrissebb
Képtár

Képeket nézegethet
és tölthet fel ITT
A legsikeresebbek
Vélemény
Napló
Magyarul kérje!
Tudta, hogy a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet honlapjáról többek között az alábbi magyar nyelvű űrlap is letölthető?
Kérvény nyilvántartásba vételre munkaerő-közvetítés céljából (Cerere pentru luarea în evidenţă în vederea beneficierii de serviciile de mediere a muncii)
Éljen a jogával, használja!

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]
[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]
[ Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja. ]
[ Székely Termékek Webáruháza | Háromszéki falvak | Játékshop webáruház és játékbolt ]
Hirdetés

  térség fejlesztés     bbte     attila + falu + franciaorszag     erdőszentgyörgy     transzfogaras     tan     gaspar balint     colectiv     aut     attila falu + franciaorszag     schiffer     fesztiválok     gyergyó, csík     attila + franciaorszag     orbán     háromkút iskola adomany     orza calin     bán zsófia     autópály     oktober 4  
Kulcsszófelhő