2010. szeptember 02. csütörtök - Rebeka , Dorina
holnap: Hilda
1 USD: 3,3335 RON | 1 EURO: 4,2636 RON | 100 HUF: 1,4893 RON
holnap: 1 USD: 3,3203 RON | 1 EURO: 4,2616 RON | 100 HUF: 1,5001 RON
Az Erdély híreit RSS-ben is olvashatja! Az Erdély-t kezdőlapnak
Nagyobb betűk

Címzett:
Csinta Samu úr, a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezetének Ügyvezető Elnöke

Nyílt levél

Kedves Samu!

Március van és pártunk közelgő tisztújító Országos Tanácsa miatt írunk neked. Levelünket a nyilvánosság elé tárjuk, mert úgy érezzük, a téma minden párttársunk számára egyaránt kulcsfontosságú.

A Magyar Polgári Párt számára az első ízben összehívott Országos Tanács az egyéves évforduló mellett határkő lehet. Az utóbbi hetekben mindannyian hol keserűen, hol felháborodva, máskor pedig szomorú belenyugvással követtük az erdélyi magyar sajtót, amely igyekezett kellő rálátást nyújtani a közelgő Országos Tanácsot előkészítő munkálatokra, valamint a párt helyzetére.

A párt megalakulása óta több kísérlet is volt arra, hogy az országos elnökséget meggyőzzük arról, hogy mielőbb hívja össze az Országos Tanácsot, mely időben és hatékonyan kezelhetett volna több vitás kérdést. Ezt idei év tavaszáig halogatták, közben pedig a párt elnöke megkérdőjelezhető módszerekkel igyekezett éket verni a megyei elnökségek, illetve kritikusai s a tagság közé.

A fentiek dióhéjban rávilágítanak az általad is igen jól ismert eddigi folyamatokra. Köztudott, hogy az elmúlt több mint egy félévben több helyen is felmerült neved a párt elnökjelöltjeként. Tisztelettel kérünk, hogy továbbra is vállald e jelölést – nem az aláírók kérésére, hanem – a megújulásra váró Magyar Polgári Párt érdekében.

Az elmúlt időszakban – különösen az elmúlt két hétben – tudjuk, hogy sokan biztattak, miután szárnyra kelt a hír, hogy mégsem indulnál. A párt számára egy félresikerült és ellentmondásos üzenetekkel telített időszakon vagyunk túl, és sajnos, ennek következtében nőtt a kiábrándultság és a párttól való elfordulás mértéke. Ebben a helyzetben számunkra világos, hogy a Magyar Polgári Pártban változásra van szükség. A választás szabadságát hirdető pártunk pedig a választás lehetőségét is fel kell tudja ajánlani tagságának, küldötteinek. Be kell bizonyítanunk, hogy a párt vezetőségével szembeni kritikánk nem alaptalan, hogy nem rombolni, hanem építeni és jobbá tenni akarjuk azt a Magyar Polgári Pártot, amelynek létrehozásáért kijár az érdem a jelenlegi elnöknek is, de amelynek fejlődése, további működtetése rajtunk – mindannyiunkon – múlik.

Tudjuk, hogy nagy a felelősség, de bízunk abban, hogy kedvező döntésed eredményeként a párt jó irányba fordul. Sajnos, a párt elnökének az utóbbi hetekben tett kétségbeesett próbálkozásai tisztsége megőrzésére újfent meggyőztek arról, hogy valódi tisztújításra van szükség. Nem a hatalom, hanem szolgálat elve alapján kell ezt vállalni.

Minden további szó fölösleges. A mi szándékaink őszinték és a közös felelősségvállalás jegyében fogalmaztuk meg irányodba. Segítségünket magad mellett tudhatod.

A döntés a tied, a felelősség közös.

Árus Zsolt, az MPP gyergyószentmiklósi szervezetének tagja
Borbély Zsolt Attila, az MPP aradi szervezetének tagja
Fekete Réka, az MPP nyárádszentmártoni szervezetének tagja
Gazda Zoltán, az MPP háromszéki szervezetének alelnöke
Gergely Balázs, az MPP kolozsvári elnöke
Juhász Péter, az MPP kolozsvári szervezetének tagja
Lengyel György, a MPP Bihar megyei elnöke
Makkay József, az MPP kolozsvári szervezetének tagja
Márton Zoltán, az MPP Maros megyei szervezetének alelnöke
Murvai Miklós, az MPP Arad megyei alelnöke
Nagy István, az MPP pécskai szervezetének elnöke
Nemes Tibor, az MPP sepsiszentgyörgyi alelnöke
Pap Előd, az MPP csíkszeredai szervezetének tagja
Papp Lajos, az MPP Szilágy megyei szervezetének elnöke
Pethő István, az MPP sepsiszentgyörgyi alelnöke
Sándor Krisztina, az MPP Kolozs megyei alelnöke
Soós Sándor, az MPP kolozsvári szervezetének tagja
Tarr Margit, az MPP kolozsvári szervezetének tagja
Tulit Attila, az MPP háromszéki szervezetének tagja
Zatykó Gyula, az MPP nagyváradi szervezetének elnöke

Erdély-szerte, 2009. március 9.

Aláírók (65 személy):
A név után kérjük feltüntetni, ha ön MPP-tag vagy tisztségviselő!

Kovács Csaba, főszerkesztő, MPP-tag (Csíkszereda), Gergely Bálint, MPP tag (Kolozsvár), Knop Eduard, az MPP aradi szervezetenek tagja (Arad), Kiss Zoltán , az MPP Bihar megyei alelnöke (Nagyvárad , Anatole France u. 55), Dénes Judit, MPP tag, MPPlatform alapító (Székelyföld), Ferencz Csaba, az MPP sepsiszentgyörgyi tagja (Sepsiszentgyörgy), Fetco Mihaly, MPP szekelyhidi szervezetenek elnoke (Szekelyhid (Sacueni), str.Cadea Mica Nr.40), Kosztin Emese, nagyváradi MPP elnőkségi tag (Nagyvárad), Szabo Csongor (Sepsiszentgyorgy), J. Jakabházi Annamária, MPP - tag (Kolozsvár), Kosztin Juliana,- MPP tag (Nagyvarad), Tankó Lajos Zoltán, MPP tag (Nagyvárad), Totos Ilona Zsuzsa (Nagyvarad), Varga Csaba (Kolozsvar), Murvai Miklós (Arad), Szabó László- MPP pártoló (Magyarlapád), Bujdosó A. Zsolt (Sepsiszentgyörgy), Szabó Gerő (Kolozsvár), Kavinszki Andras,nagyvaradiMPP elnoksegi tag (Nagyvarad), Lázár Ferenc független autonomiapárti (Székelyudvarhely), Fülöp Róbert, MPP-tag (Milford, CT, USA), Szarvadi József I., Kézdivásárhely alpolgármestere (Kézdivásárhely Dózsa György 14), Pusztai Béla (SZDSZ-tag, MPP szimpatizáns, Pécs), Heidel Zoltán (73447 Oberkochen,Németország), dr.Toducz Endre (több mint 100 aláírást gyüjtő) (Mikháza-Marosvásárhely), Páll Valéria (PÉCS, MSZP tag, MPP szimpatizáns), Ölvedi Zsolt, MPP marosvásárhelyi tagja (Marosvásárhely), Megyes József, a szovátai MPP szervezet alelnöke (Szováta), Gergely Balázs (Kolozsvár, RMDSZ-MPP -tag), Kulák Andrea (Yilah, Patrióta), Kiss Salamon ((Brassó, RMDSZ tag)), Takács Attila,az MPP máramarosszigeti elnöke (I. Maniu utca 10. sz. Máramarossziget), Kanta Előd ((Marosvásárhely, MPP szimpatizáns, de RMDSZ tag)), Bődi Imre ,az MPP nagyszalontai szerv.elnoke ( Nagyszalonta), Wallner András elnökségi tag (Nagyvárad), Tóth László (Marosvásárhely), Beksy Ida (Zilah), Dobai Erzsébet, MPP-tag (Kolozsvár), Bencze Tibor, MPP Lövéte (Lövéte), Mészáros Zoltán, margittai MPP-tag (Margitta), Mészáros Piroska, margittai MPP-alelnök (Margitta), Marko Bela (Marosvasarhely), Csomortányi István nagyváradi szervezet alelnöke (Nagyvárad, Pray György u. 4sz.), Wallner András MPP elnökségi tag (Nagyvárad), Fazakas Elza (Csíkfalva), Lengyel László (Nagyvárad), Forvith Maria Magdalena MPP-Bihar megyei elnoksegi (Posalaka 103,Bihar megye), Kicsi Antal (Marosvásárhely), Kövecsi Géza (Ózd, MSZP-tag), Zsigó Ella (Szalacs), Szabo Maria, MPP tag (Nyaradszentmarton), szocskarola (oradea str macinului22), Mangel Imre, bályoki MPP-alelnök (Bályok), Gergely Istvánné, MPP tag (Kolozsvár), György Ignác (Sepsiszentgyörgy), Horthy Miklos (Szekszárd, MIEP-tag), Bandár József szovátai MPP elnökségi tag (Szov]ta Hosszú utca 59), Fele László-István MPP elnökségi tag (Székelyhíd), Szabó Gyöngyi MPPalelnök (Székelyhíd), Szakács Péter (Székelyudvarhely), Bogos Vince (Arad, Szabadkőműves), Mészáros Árpád nyugdíjas jogász (Margitta), Dombi Jozsef; nem MPP -tag (Ausztria (Csernaton)), Gergely János (Csíkszereda), Nagy József Barna nagyváradi MPP tag (Nagyvárad),

Az aláírásgyűjtés 2009. március 14-én 10 órakor befejeződött


[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]

[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]

REKLÁM [ Keresőoptimalizálás: SEOmarketing.ro | Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja.] REKLÁM